Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLIII. évi. 254. szám Ara: 1,80 Ft 1988. október 24., hétfő KOMMUNISTA FÓRUM SZÉKESFEHÉRVÁROTT Berecz János: felgyorsítani a reformfolyamatokat A Fejér megyei párttagságot foglalkoztató kérdések megvitatására kommunista fórumot rendeztek szombaton Székesfehérvárott 823 alapszervezet küldötteinek, valamint a megyei pártbizottság, p városi pártbizottságok, tömegszervezetek, nagy- vállalatok képviselőinek a részvételével. A Videoton oktatási központban összehívott eszmecsere munkájában részt vett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság tjtkára. Barts Oszkárné, a megyei pártbizott­ság első titkára vitaindító előadásában hangsúlyozta, a fórum összehívásának az volt a célja, hogy a 25 ezernél több kommunistát képviselő küldöttek kö­zösen vitassák meg az országos pártér­tekezlet óta felvetődött kérdéseket, s azt, hogy az alapszervezetek saját mun­kájuk korszerűsítésével, átalakításával miként tudnak hozzájárulni a párt megújulási törekvéseinek megvalósítá­sához. A vitaindító előadás után ötvenen kértek, s idő hiányában huszonnégyen kaptak szót. Délután felszólalt Berecz János, az MSZMP PB tagja, a KB titkára. Beve­zetésként hangsúlyozta,-a kommunista fórum összehívása nem egy esetleges pártértekezletet helyettesíthető „pót- cselekvés” volt, hanem hasznos, a köz­vetlen véleménycserére és vitára lehető­séget teremtő eszmecsere. Hasznos volt azért, mert fontos, hogy napjainkban a párt is gyakrabban hallassa szavát. Az alkotó, szenvedélyes vitákra nagy szükség van. De közben figyelni kell arra, ne kopjon meg az egymás iránt érzett felelősség, a belső szolidaritás. A fórumon és másutt is felvetették: nagyon fontos, hogy a párt minél előbb visszaszerezze az elmúlt években iránta megrendült bizalmat. Azt azonban — hangsúlyozta Berecz János —, csak ak­kor tudja visszaszerezni, ha van cselek­vési programja és cselekszik is. A to­vábbiakban arról szólt, hogy fel kell gyorsítani a reformfolyamatokat mind a gazdaságban, mind a párton belül. A kibontakozás segítésének hatékony eszköze lehet az Országgyűlés legutób- (Folytatás a 2. oldalon) KECSKEMÉT, TISZAKÉCSKE, SÜKÖSD Átadták a bajai kórház felújított szülészeti pavilonját (Folytatás a 2. oldalon) A kecskeméti Margaréta Otthon lakóinak körében. Dr. Csehák Judit Bács-Kiskun megyében A kecskeméti Margaréta Otthonban kezdte Bács- Kiskun megyei látogatásának második napját szomba­ton reggel dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi mi­niszter. Az idős emberek gondozásának újszerű helyi gyakor­latáról Szalókiné dr. Kiss Katalin, a városi egyesített szociális intézmények megbízott igazgatója tájékoztatta a vendéget, aki dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök társaságában a konyhától a raktárig végigjárta az intéz­ményt. A séta során szóba került a többi között a körzeti orvosi hálózat és az idősgondozás együttműködése, az otthonban lakók és a család kapcsolata, a térítési díjak differenciált megállapításának igénye, sőt még az idős emberek által készített termékeket terhelő ÁFA is. Az otthpn lakói nevében a 78 éves Szilágyi Sándor köszöntötte a vendéget. Dr. Csehák Judit megnézte a most elkészült százszemélyes szociális otthoni részleget, beszélgetett az őt nagy szeretettel fogadó nyugdíjas la­kókkal és beköszönt egy családi otthonba is. A házigaz­dák — Bán Sándor és neje — áprilisban költöztek be a nyugdíjas-lakásszövetkezet tagjaként a másfél szobás, összkomfortos lakásba! A Margaréta Otthon dolgozói nevében Danka Márta országgyűlési képviselő köszönt el a miniszterasszonytól, akinek útja 'ezután Tiszakécskére vezetett. A. szabad szombat valódi munkanap volt dr. Csehák Judit számá­ra, aki a látogatás minden állomásán nagy figyelemmel tájékozódott. A tiszakécskei egészségügyi központban dr. Varga Ist­ván főorvos mutatta be a szakrendelőket, a betegeket sok utazgatástól megkímélő laboratóriumot, a számitógépes nyilvántartási rendszert. A rendelőintézetből egy még újabb intézménybe vezetett dr. Csehák Judit útja, aki az egészségügy mellett a szociális ügyek minisztere is. Meg­tekintette a hónap eleje óta működő szociális foglalkoz­tatót, mely a Remix Vállalat helyi üzemegységéhez csat­lakozik. Amint a vállalat vezérigazgatója, dr. Molnár Rudolf elmondta, az üzemrészt a helyi tanáccsal közösen alakí­tották ki. Jelenleg harmincnégy megváltozott munkaké­pességű ember dolgozik itt, de a létszám ennek akár kétszeresére is bővülhet. A munkaidő, a végzett munka jellege, s az üzem egész berendezése igazodik az itt dolgo­zók sajátos igényeihez, akik között jó néhány mozgássé­rült is található. Minimális adminisztratív létszám és gondosan megválasztott tevékenységi kör teszi a tervek szerint a szociális foglalkoztatót önfenntartóvá. A miniszterasszony délután dr. Szabó Miklósnak, a me­gyei pártbizottság első titkárának társaságában Bajára lá­togatott el. Útközben megtekintette a sükösdi egészségü­gyi központot. Az új, 50 milliós költséggel épült létesít­• Dr. Csehák Judit leleplezi a bajai nőgyógyászat falán elhelyezett Anyaság című domborművet, Pálfy Gusztáv szobrászművész alkotását. A VALÓDI PIACGAZDASÁG FORDÍTOTTJA: Á kutatók futnak a vállalkozók után ... Türelmetlen (mert kérés) a tőke Bemutatni a gyakorlati szakembereknek, Vállalati vezetőknek a biológia legújabb vívmányait, a termelőüzemekben, gyógyszer- gyártásban, gyógyászatban alkalmazható új módszereket, ame­lyek között már nem egy szabadalmaztatott találmány is van — ezzel a céllal rendezte a Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Ta­nácsa, a Biológiai Társaság Közép-Magyarországi Csoportja és az Országos Találmányi Hivatal a Biológiai újdonságaink című kiállítást és konferenciát Kecskeméten az elmúlt hétvégén. Má­sik, nem titkolt szándékuk volt, hogy a rendezvényen a kutatók további munkájukhoz kapjanak ösztönzést, útmutatást és talál­janak a kutatás folytatásában érdekelt támogatót is. A szombat délelőtti konferencia tehát biológus kutatók és gyakorlati szak­emberek találkozását, eszmécseréjét szolgálta volna, ha min­den a rendező Szervek tiszteletre méltó, ám hazai viszonyainkon változtatni aligha tudó szándéka szerint történik. Minek is köszönhető a másik fél — a gyakorlati szakember, a vállalkozó — érdektelensége? Ezt a kérdést fejtegette dr. Bob- rovszky Jenő, az Országos Találmányi Hivatal főosztályvezetője megnyitójában. Az újdonság, műszaki fejlesztés, innováció ma egyre hangoztatott társadalmi kívánalom, de mindinkább köz­hellyé válik. A különféle rendezvények, tanácskozások kétségte­lenül segítik a kutatási eredmények, találmányok, újítások átül­tetését a mindennapi életbe, ám valódi gazdasági hasznot csak akkor várhatunk, há Magyarországon olyan piaci feltételek alakulnak ki, amelyék képesek mindezt befogadni. A valódi piacgazdaságban a szellemi termékek iránti kereslet óriási — míg nálunk a kutatók futnak a vállalkozók, a gyakorlati megva­lósítók után. Hiányzik valójában az a vállalati-vállalkozói kö­zeg, amely az újdonságok felkutatásával, menedzselésével és bevezetésével megfelelő jövedelemre tehetne szert. Honunkban nem elég „türelmes” a tőke (mert kevés, s a tulajdonosok azt szeretnék, ha annak a kevésnek a befektetése is mihamarabb megtérülne), az adórendszer sem kedvez jelenleg az újitói-vállal- kozói tevékenységnek. Az innovációs készség és a prosperálás, az eredményesség között a magyar vállalatoknál nincs kapcso­lat, azaz nem létérdekük, hogy lépést tartsanak a tudományos fejlődéssel, s igazi vállalkozóként „lecsapjanak” az új módsze­rekre, eljárásokra. Ezen a helyzeten csak kevéssé változtatnak a tudományos konferenciák, a televíziós műsorok vagy akár a deklarált kormányprogramok, mint amilyen a biotechnológia fejlesztéséről szóló. Az SZMT székházában a szombati konferencián — amelyről a gyakorlati szakemberek sajnálatosan és teljesen távol marad­tak.— biológusok, gyógyszerkutatók és okosok ismertették kutatásaik legújabb eredményeit, s hallgatták nagy érdeklődés­sel kollégáikat. Mint az egyik előadó mondta: az, aki a biológiai ismeretterjesztésben részt vesz, hozzászokott az érdektelenség­hez, és .az egymás közötti véleménycserét is nagyra becsüli. Ennek a rendezvénynek mégsem ez lett volna a célja. Nem a rendező szerveken múlott, hogy nem sikerült a „minipiacot” .•&■ akár egyetlen napra is — létrehozni. Piaci egyensúly helyett elsöprő volt a túlkínálat, kereslet nélkül. A vállalkozó gyakorlati szakemberek Bács-Kiskun megyében egyelőre nem mennek a kutatók után. M. Á. • A Zöldségtermesztési Kutató Intézet F. V. standja a kiállításon. (Pásztor Zoltán felvétele) MÁTÓL MOSZKVÁBAN: Szovjet— NSZK csúcs- találkozó Főtitkári és kancellári nyilatkozat Mihail Gorbacsov főtitkár és ál­lamfő a nyugatnémet Der Spiegel című hetilap számára adott nyilat­kozatában üdvözölte a . Helmut Kohl kancellárral ma kezdődő csúcstalálkozóját, amelyhez — megállapítása szerint — hosszú és korántsem egyszerű út vezetett. Ez hozzátartozik a reális képhez. Most azonban minden arra vall, hogy a kancellár moszkvai látogatása mér­földkő lehet kapcsolatainkban — jelentette ki Gorbacsov. Az egyéb­ként csak hétfőn utcára kerülő Der Spiegel már szombat délután hoz­záférhetővé tette az interjút. Gorbacsov szerint a történelem, a múlt tanulságai és korunk realitá­sa alapján egyaránt indokolt elis­merni, hogy e kapcsolatoktól sok függ, nemcsak Európa, hanem — túlzás nélkül állíthatjuk — az egész világ szempontjából. Ezt mások is igy látják — mondotta. A főtitkár a milliós példányszámú befolyásos hetilap olvasóin keresztül nagyra­becsüléséről biztosította az NSZK ■ nyilvánosságát a Szovjetunió irá­nyában jelenleg megnyilvánuló nagy érdeklődéséért. Elismeréssel említette, hogy az NSZK-ban milyen sok ember óhajtja őszintén az együttműkö­dést, a kapcsolatok bővítését és az­után talán a barátság megkötését is. A szovjet—nyugatnémet kapcso­latok jövőjéről szólva reményének adott hangot: mindkét fél tudatá­ban lesz az abból a tényből fakadó felelősségének, hogy ettől a két or­szágtól, a Szovjetuniótól és az NSZK-tói függ sok tekintetben az összeurópai légkör, és ennél még valamivel több is. Arra kell töre­kednünk, hogy ne úgy tekintsük egymást, mint két korábbi ellensé­get vagy potenciális ellenfelet, ha­nem mint partnert és lehetséges ba­rátot. Nekünk Moszkvában úgy tű­nik, hogy ez nem túlzott elvárás vagy utópia. Arra a kérdésre, hogy a német kérdés még nyitott-e, Mihail Gor­bacsov megállapította: erről nyilvá­nosan és az NSZK-ból érkező ál­lamférfiakkal való találkozóin többször alkalma volt nyilatkozni, és most is csak az eddigieket tudja megerősíteni. Ugyanakkor nyoma­tékosan szeretné kiemelni: a véle­mények nem térhetnek el egymástól a tekintetben, hogy a németek sorsa elválaszthatatlanul összefonódik egész Európa sorsával, annak hala­dásával, mindenki teljes biztonsá­gának feltételei között. Ez azt jelen­ti, hogy elválaszthatatlan az euró­pai ház felépülésének távlataitól. Minden olyan kísérlet, amely a két szuverén német állam határainak eltüntetésére irányul, méghozzá erőfitogtatás közepette, elfogadha­tatlan, ha nem katasztrofális lenne. Ezekből a kérdésekben teljesen vi­lágosan kell látni. — Az összeurópai háznak lesz-e Berlinben nyitott ajtaja?— kérdez­te a Der Spiegel szerkesztője. — Éneikül a ház építménye nem lenne tökéletes -i- válaszolta Gor­bacsov. * Biztos vagyok abban, hogy szov­jetunióbeli látogatásom és Gorba­csov főtitkár 1989 első felében ese­(Folytatás a 2. oldalon) ITT A FŰTÉSI IDÉNY Lesz-e elég szén? Ha visszaesett is valamelyest a szén aránya a lakosság téli tüzelőjében, a Baja környéki községekben, illetve a városban még mindig meghatározó maradt. Lesz-e elegendő szén az idei télre ?— ennek jártunk utána az áfésznél, illetve a Tflzép-telepen. A Baja és Vidéke Áfész feladatai közé tartozik a közvetlen környék tüzelőanyaggal való ellátása. Három telepünk van: Sükösdön, Garán és Vas- kúton. A garai egység ellátja például a bátmonostori és a bácsszentgyörgyi lakosságot is. Az Alföldi Tüzép Vállalattól rendeljük meg a készletet — tájékoztat Füredi László kereskedelmi főosztályvezető. — A nyári hitelakció keretében — ez csak magyar szenekre terjedt ki -r-y- összesen 1450 tonnát értékesítettünk. A jelenlegi készlet mintegy háromezer mázsa, mely az említett községekben egyenletesen oszlik meg. — Ha az elfátás elfogadhatónak mondható is, a minőséggel már nem lehetünk ilyen elégedettek — kapcsolódik be a beszélgetésbe Kovács Attiláné áruforgalmi osztályvezető, -w A kazánokhoz speciális tulajdonság^ szénre van szükség. A legkeresettebb e célra a lengyel láng-borsó, ebből azonban az idén még csak egyszer kaptunk. Pedig nagyon fontos lenne, hiszen térségünkben a kazánfűtés eléggé elterjedt. — A lengyel, láng-borsó valóban keresett, jó minőségű fekete kőszén — mondja Giczi János, a bajai 110. számú, azaz a „nagy” Tüzép-telep vezetője. Ebből azonban nagyon keveset kaptunk, helyette az NDK-brikettet kínáljuk. Általában a központi fűtéshez való import szénfajtákból az idén nemigen számíthatunk komolyabb mennyiségre. Az említett NDK-brikettből hét év óta most először érkezett a telepre, ez ideig mintegy 600 tonnányi. A téli tüzelővel Baján — legalábbis ami a mennyiséget illeti, nem kell nehézséggel számolni. A napokban tartottunk leltározást, mely szerint nagymányoki brikett 9813 mázsa^pécsi iszap 180, koksz 260, budai dió 22, balinkai rostált 31, oroszlányi kocka-darabos 156, felsőgallai dió 223, tűzifa pedig 3520 mázsa volt a telepen. Ehhez járult még, a leltár idején, 50 ezer liter fűtőolaj. — Erződik-e a keresletben, hogy a gázprogram Baján jócskán előrehaladt? — Feltétlenül. Körülbelül 10-15 százalékkal kevesebb szén fogy el most, mint néhány évvel ezelőtt. Ennek ellenére érződik egy kis forgalomnövekedés, mert elterjedt, hogy a tüzelőárak január, l-jével valószínűleg emelkednek. — Láttam itt egy számomra ismeretlen fűtőanyagot. — Az a furfurolkorpából készített biobrikett, mely a kukoricacsutka feldol­gozásának melléktermékéből készül. Vaskályhába, kazánba, cserépkályhába és kandallóba ideális. Egyáltalán nem morzsolódik és füstgázának összetétele szerint környezetbarát tüzelőanyagnak tekinthető. _______________G. Z. ♦ A bajai Tüzép-telepre most érkezett három vagon tojásszén.

Next

/
Thumbnails
Contents