Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-21 / 252. szám

1988. október 21. • PETŐFI NEPE • 5

A r~jf £1 ff* f~\ Q Q -ly» íitl 1>r- q • Papp István főgépmester irányításá/ \ /i vlllL/vl vÜ Cl Hl LllllvCl val működik a rotációs ofszetgépsor.

• A kiadványok kiszedett oldalait kohári karol) ne fényképezi le.

9 A felvételen látható berendezés az úgynevezett trimmclö- gép, amely összehordja, fűzi és vágja a kiadványokat.

t A Pallas Nyomda kötészeti munkáiba gyakran besegít a Dabasi Nyomda. Ezt a lajosmizseiek tankönyvek készítésével viszonozzák. Képünkön: Berente Gábor Romayer gépen egyetemi jegyzeteket nyom.

A Magyar Közlöny és egyéb hivatalos lapok az utóbbi időben nagyon hosszú átfutási idővel készültek el. így-az új rendeletek pontos szövegét sok esetben csak meglehetősen későn ismerhették meg az érintettek. Éppen ezért 1986 decemberében a kormány határozatban kötelezte a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalatot, hogy hozzon létre egy önálló fényszedő- és nyomdaüzemet.

Mivel a fővárosban a telekárak rendkívül magasak, a Pallas szakemberei úgy döntöttek, hogy Lajosmizsén megvásárolnak egy kész, 1680 négyzetméteres alapterületű üzemcsarnokot a helyi Kefe-, Söprű-, Fa- és Vasipari Termékeket Gyártó Ipari Szövetkezettől. Segítette az elhatározást az is, hogy a nagyközségben bőven találhattak szabad munkaerőt, ami Budapesten nem ment volna könnyen.

A vállalat, élve a lehetőséggel, új, munkahelyteremtő beruházásra megpályázott és elnyert egy 22,5 millió forintos állami hitelt, majd hozzálátott az épület rendbehozatalához és a nyomdagépek beszerzéséhez. Ehhez már saját pénzeszközeiket is fel kellett használniuk. Eddig összesen mintegy 60 millió forintot költöttek az üzemre. Vásároltak az NSZK- ból egy nagyteljesítményű ofszet-rotációs nyomógépsort, majd folyamatosan bővítették a kötészet és az előkészítő részleg gépparkját. A beszerzéseket tovább folytatják. Az üzem az idén, év végére várhatóan már félszáz helybéli embernek ad munkát.

A lajosmizsei új nyomdaüzem tehát még nincs teljesen kész, de már így, félkészen is bizonyított néhányszor. Legutóbb például az Országgyűlés őszi ülésszaka után két nappal elkészítették a Magyar Közlöny 40 oldalas 47. számát.

G. B.

9 \ filmet Dani I ás/ló másolja »fs/etlcme/rv.

MUNKASHÉTKOZNAPOK

Kádár — negyedíziglen

Ha megkérdeznénk egy autószerelőtől, hány kisiparost ismer a szakmájából név szerint a megyében, nem jutna messzire a felsorolásban. Ezt az ipart ugyanis sokan űzik és cserélődnek az emberek. Nem úgy a kádár szakmában. A nyugdíjba vonulók helyébe nemigen lépnek fiatalok, a kádárok egyre kevesebben lesznek: nemcsak a kisiparban, hanem a vállalatoknál is. Számon tartják egymást.

Szóró Imrének 1956-ban kellett pályát választania: egy percig sem volt számára kérdés, hogy melyik szakma mellett dönt. Kádár volt a dédapja, a nagyapja, az édesapja —, kádártanulónak jelentkezett ő is. Nemcsak azért, mert e mesterség vonzásának légkörében nőtt fel, s nem is csak hagyomány- tiszteletből. Akkoriban — bár már lezajlott a kollektivizálás első hulláma <—, még mindig sok volt a parasztgazdaság: kellett a hordó. Úgy tűnt, jövője van ennek a szakmának.

Ez ugyan nem egészen így alakult, de Szóró Imrét közvetlenül nem érintették a változások. A kecskeméti pincegazdaságnál — jelenlegi nevén a Kecske- métvin Borgazdasági Kombinátnál — kezdett tanulóként. Azóta is itt dolgozik, a javító-szolgáltató telepen. A cégnek mindig szüksége volt s még lesz is kádárokra. Pontosabban: megbizható, jó, s lehetőleg ezermester kádárokra. Hiszen többnyire a vállalat vidéki pincészeteiben dolgoznak, szinte annyifelé, ahányan vannak; főleg a saját tudásukra, lelkiismeretességükre bízva. Szóró Imre azon kevesek közé tartozik, akiknek elég megmondani, mi a feladat. Megoldja önállóan. Ha úgy adódik, azt is, ami nem feltétlenül tartozik a munkakörébe. Pedig csak egy szakmát tanult, a többit elleste másoktól. Hogyan lesz valakiből ezermester? Veleszületett gyakorlati érzék is kell hozzá — ebben megegyeztünk —, de a kádár —asztalos műhely vezetője, Damásdi Kálmán hozzátette: végső soron a munkához való hozzáálláson múlik,

hogy ki mit tanul meg. Szóró Imre szinte mindenhez ért.

Jól hasznát veszi ennek magánéletében is. Bizonyára szép summára rúgna az összeg, ha könyvelte volna, mennyi pénzt takarított meg eddig is azzal, hogy a háztartásban adódó kisebb- nagyobb javításokat, munkákat maga csinálta meg. De azt is mondhatná erre: szóra sem érdemes! Az volt a valami, ahogyan a házuk felépült! Huszonkét évvel ezelőtt nősült, albérletben kezdték közös életüket. Szüleiktől nem várhattak anyagi segítséget, maguknak kellett előtcremteniök a pénzt az otthonteremtéshez. Dolgoztak mindketten, emellett pluszmunkát vállaltak: napszámban vagy vállalkozóként a mezőgazdaságban. Hat esztendő alatt sikerült annyi pénzt összegyűjteniök, hogy a Szeleifaluban megvehettek egy vertfalú, szoba-konyhás házat. Négyen költöztek az első önálló otthonukba: a pár éves kislányukkal és a feleség édesanyjával. Nem sokkal később megszületett a fiuk is, akkor már öten lakták a szoba-konyhát. Ilyen körülmények között sok házasság tönkrement már; Szóróék békességben éltek. És nagy egyetértésben atekintetben, hogy előbbre jutni csak sok munka árán lehet. Összedolgoztak. Nem nézték, kinek mi a kötelessége: az főzött, az mosott, az kapált, aki éppen hozzájutott. Egyre többet és többet dolgoztak.

A meglevő portájukon kezdtek el építkezni 1980-ban. Ez is olyan munka volt, amiből senki sem vonta ki magát. Szóróné sem. Dolgozott a munkahelyén, a háztartásban, a kertben, foglalkozott a gyerekekkel. Ha kellett, nyolc- tíz emberre főzött, mert jöttek a testvérek, rokonok, segíteni az építkezésben. Szóróné ebből is kivette részét: maltert kevert, téglát hordott, a kőműves keze alá dolgozott. Elfáradt nagyon, most már betegeskedik. Többet, mint a 81 esztendős édesanyja. De azért úgy intézi, hogy a családja lehetőleg ne erezze hátrányát annak, hogy meggyengült az egészsége.

f

Szóró Imre úgy beszelt minderről, hogy szavaiból érződött az elismerés, de az együttérzés is. Tisztában van vele, hogy ennyi fáradság tetejébe most már a kevesebb munka is sok lenne mind- annyiuknak. De még mindig nem engedhetik el magukat. Tizenkétezer forintot visznek haza ketten, ebből csak az OTP-hitel törlesztésére 2150 forintot kell kifizetniök. A maradék tízezer csökken a rezsi értékével: hét-nyolcezer forintból kellene élniök. ruházkodniok négyüknek. Nincs, nem lehet más választásuk: munka után is dolgozniuk kell. .

Szóró Imre mégsem elégedetlen. Huszonkét évvel ezelőtt elhatározták, hogy előbb-utóbb lesz saját otthonuk: ez volt életük egyik fő célja. De azt azért gondolni sem merték volna még a hatvanas években, hogy a ház ilyen szép és ennyire kényelmes lesz. Vezetékes gázzal fűtenek. Az épület négyszobás, padlástér-beépítéses. Itt elférnek mindannyian. Úgy számolják, akkor is, ha egyik vagy mindkét gyerekük a családalapítás után is a szülők házában marad. Szóróék nem félnek az együttéléstől, sőt. Igazán jól csak együtt érzik magukat.

S hogy megmarad-e a családi hagyomány a szakmaválasztásban? Szóró Imre fia most nyolcadikos. Nagyon szeret fából mindenfélét fabrikálni. Műbútorasztalosnak jelentkezik.

Almási Márta

MŰVÉSZALLŰRÖK NÉLKÜL

Beszélgetés Preisich Anikó belsőépítésszel

Preisich Anikó belsőépítész a Magyar Gazdasági Kamara Formatervezési Központjának, más néven a Design Centernek a munkatársa. Feladata, hogy segítse a tervezők és az ipar közeledését egymáshoz. Régi téma, hogy a vállalatok számára általában nem különösebben fontos, hogy termékeik ne csak használhatók, szépek is legyenek. Hogy látja ezt Preisich Anikó?

— Néhány éve végiglátogattunk egy sor bútorgyárat, azt tudakolván, vajon dolgoznak-e ott iparművészek, s ha igen, hogyan, milyen körülmények között, milyen a helyzetük, szerepük a vállalatnál. Más társszervezetek felmérései is arra a megállapításra jutottak, hogy viszonylag kevesen dolgoznak a bútoriparban, az iparművész-tervezőknek körülbelül a 3-4 százaléka. Az is kiderült,' hogy ennél jóval többen, legalább 10 százalék megfordult náluk, de otthagyták.

— Mi ennek az oka?

— Az, hogy a tervezők és a vállalat irányítói nem tudtak közös nyelven beszélni. Ez természetesen kettőn múlik. Ahhoz, hogy a tervező kamatoztatni tudja a tehetségét, szükséges az ipar fogadókészsége. A tervezőknek érezniük kell, hogy munkájukra szükség van. Olyan helyzetben azonban, amelyben az ipar mindent el tud adni, nem ez a vezérelv. Egészen más problémákkal küzdenek: nincs megfelelő alapanyag, hiányzik a háttéripar stb. Nem jellemző az a gondolkodás, hogy a formatervezés olyan pluszt adhat, amitől esetleg nem csak esztétikusábbak, de gazdaságosabbak is lesznek a termékek.

— Mostanában változott-e a helyzet?

— Tavaly a Design Center, a Forma- tervezési Tanács és az Ipari Minisztérium együttesen pályázatot hirdetett, s létrehoztunk egy tervbankot. A pályázatra 80 ötletterv érkezett, amiből a zsűri huszonkettőt talált alkalmasnak továbbfejlesztésre. Az ipar és a kereskedelem e tervekből vásárolt, az idén nyolcnak a prototípusát legyártják, egyesek a BNV-n már láthatók voltak.

— Gyakran találkoztunk már a BNV-ken és egyéb kiállításokon olyan bútorokkal, amelyek nekünk, vásárlóknak tetszettek, az üzletekben később azonban hiába kerestük azokat. Nem fenyeget most is ez a veszély?- s4- Ahhoz, hogy egy terméket gyártani kezdjenek, nagyon sok feltétel szükséges. De nemcsak az iparnak kell rugalmasnak lennie, hanem az együttműködés a formatervezőtől is nagy alázatot követel. Annak a tervezőnek, aki az iparban akar dolgozni, nem lehetnek művészallűijei.

— Az ön szabadalomként elfogadott óvodai ágyai — bár praktikusak — mégsem váltak cltcrjedtté. Miért?

— Ezzel a példával megfogott, mert pontosan nem tudom, hol és miért akadt el a gyártása és széles körű forgalmazása. Lehet, hogy a bürokrácia fogaskerekén akadt fenn valahol. Bár feladatom, hogy segítsek, a magam menedzselésével nem foglalkozom. Ezt ebben a konkrét esetben a Novotrade

vállalta. Az ágyak prototípusát a Tanért legyártotta—azóta nem tudom, mi a sorsuk. De még mindig nem mondtam le arról, hogy lesz belőlük valami.

— A fiatalok, meg a főiskolát korábban végzettek számára ez a perspektíva mégsem volt olyan vonzó.

A mostani tervbankunkkal éppen az eddigi gyakorlaton kívánunk változtatni. Szeretnénk elérni, hogy egy megvásárolt tervért, ha gyártani kezdik, a tervező jogdíjat kapjon. Ez esetleg már elég ösztönző lehet, hogy valaki ipari formatervezéssel foglalkozzon.

— Ügy látom, optimista.

VgTgen, mert úgy érzem, a piaci

kényszer a vállalatokat is előbb-utóbb' ráveszi, hogy jobb, szebb, eladhatóbb termékeket gyártsanak, kiaknázzák a tervezésben rejlő tartalékokat. Kétségtelen, hogy nálunk egyelőre túlsúlyban vannak a használhatatlan használati tárgyak. De nem igaz, hogy nálunk csak ilyenek vannak. Pécsett már üzemel a formatervezett áruk boltja, amit a Baranyakerrel együtt működtetünk. A bolt termékei arról árulkodnak, hogy elértünk már némi eredményt. Igaz. vizuális kultúránknak is változnia kell. hogy a vásárlók igényeljék az ilyen holmikat.

— De a változást, ízlésünk nevelését éppen a szép és jól használható tárgyakkal lebet elérni. Itt a kör bezárul.

■Ssi Persze, ez hosszú idő. nem megy egyik napról a másikra. Remélem, az a könyv, amit most írok Otthon a lakásban cimmel a lakásberendezés alapfogalmairól. ehhez nyújt majd némi segítséget.

M. J.

Hans

allergiás

Hans egész nap keményen dolgozott. Nem lazsálhatott, hiszen sürgős rendelései voltak, s a ruhákat is kellett szabnia. Alig várta azonban, hogy végre leteljen a munkaideje. Nem indult rögtön haza a gyárból, szeretett volna még néhány nyugtató sört meginni kedvenc vendéglőjében, a Rideg Kastélyszolgában. De hogy a sör ne legyen olyan száraz, rendelt még hozzá egy dupla adag pálinkát is. Itt a törzskocsmájában igazán kikapcsolódhatott. Sajnos azonban megzavarták nyugalmát, i

Két férfi elkezdett az asztalnál beszélgetni: ,.

— Tudod, nálunk az üzemben nem megy minden simán — kezdte az egyik.

Hans kényelmetlenül érezte magát. -— Milyenek ezek az emberek — gondolta magában —, ha még szabad idejükben is a munkahelyükről beszélnek? Az ilyen dolog beteggé teszi Hansot, így gyorsan fizetett és elment.

De most hová? Haza? Otthon a felesége várja, s rögtön a cipőgyári munkájáról kezd neki beszélni. Hans úgy döntött, beül inkább egy kávézóba.

Rendelt egy nagy adag fagyit. Élvezettel majszolta a tejszínhabot, amikor a szomszéd asztalnál valaki elkezdte:

— Nálunk nem mondja senki, hogy hová menjünk reggel a tehergépkocsikkal. Nem kell nekünk terv, mindenki tudja, hogy mi a munkája. Erre egy másik férfi:

— Szerencsétek van, öregem. Nálunk az üzemben minden napra forgalmi tervet készít a főnök, s az ellen nincs tiltakozás.

Harisnak egyszerre minden mindegy lett. Megfájdult a feje, s arra gondolt, hogy egy ablak nélküli szobában szeretne most üldögélni, csakis egyes egyedül, magában. Már a fagyi sem

ízlett neki. A szomszéd asztalnál azonban tovább folytatták a beszélgetést:

— Nálunk senki sérti törődik az anyagkivételezéssel. Mindenki azt visz el, amit akar. Az irodában csak az a fontos: hogyan alakulnak a beszámolók,"mi lesz a munkaversennyel. Egyszerűen őrület! —y mondta ismét az egyik férfi. Mire a másik:

— Nálunk viszont még egy facsavart sem vételezhetsz ki papír nélkül. Már nincs messze az idő, amikor fel- törlőrongyot is csak külön engedéllyel lehet majd megkapni...

Harisnak összerándult a gyomra, zúgott a feje, szédült. Nehezen felállt,

és átült egy másik asztalhoz, egy házaspár közelébe.

— Ugye nem felejtetted el, hogy holnapután kiküldetésbe utazom Berlinbe. Úgy látszik, az ottani szaktársak nem tudnak megbirkózni a kitűzött feladattal. Erősítés kell nekik — mondta a férj. Hans libabőrös lett; elöntötte a veríték. Levegő után kapkodott.

— Ha a holnapi vezetői értekezletre gondolok, már. előre kiráz a hideg — sóhajtott a feleség.

Ebben a pillanatban Hans leesett a székről, elveszítette eszméletét. Az odaérkező mentő orvosa megállapította, hogy súlyos törése van, s azonnal meg kell műteni. A kórházi ambulancián tért magához. A feje felett egy orvos beszélt a nővérhez:

— Képzelje. Trude, vasárnap játszik a kórházi labdarúgó-válogatott a BMC II. csapata ellen, és én vagyok a középcsatár. Hans ezután arra lett figyelmes, hogy az orvos lázasan magyarázza a leshelyzetek lényegét.

Hans fájdalomtól meggyötörtén feküdt az orvosi asztalon. Mindent értett, amit felette beszéltek. Érdekes módon nyugodt volt. Hiszen úgy gondolta: nem árthat egy kis fecsegés munkaidőben.

Eberhard Franke (Németből fordította: Szabó Béla