Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-12 / 218. szám

1988. szeptember 12. • PETŐFI NÉPE • 5 MI LESZ A SZABADSZÁLLÁSI BEDOLGOZÓKKAL? Panaszáradat Solton Viharok a rezsi körül „Nem kellenek a bedolgozók?” Ezzel a címmel közöltünk cikket 1988. február 12- ei lapszámunkban. Ebben röviden beszámol­tunk arról, hogy a Háziipari Export Szövet­kezet gépi varró bedolgozóinak korábban rezsiköltségként (pluszként) kifizette kere­setük 15 százalékát. Az év elejétől, a bruttó­sítással egy időben ezt az összeget 10 száza­lékra redukálták, annak ellenére, hogy az elmúlt esztendő végén emelkedett a villany, a gáz, a szén és a benzin ára is. A szövetke­zeti döntés hamarosan éreztette hatását: a szabadszállási telepen csökkent a bedolgo­zók száma. Vajon mi történt azóta? Erre a kérdésre kerestük a választ Sövény Sándornál, a sza­badszállási telep vezetőjénél. A mindig kész­ségesen nyilatkozó telepvezető azonban ud­variasan, de határozottan elzárkózott a be­szélgetés elől, mondván: „A múltkori cik­kért is nagyon kikaptam az elnökasszony­tól, aki közölte velem, hogy egyébként sem szabadott volna nyilatkoznom az ő engedé­lye nélkül.” HA NEHEZEBBEN IS, DE NYERESÉGESEN A több lábon állás eredménye Bugacon A szabadszállási telepvezető tehát nem beszélhet, ám azt semmiféle sza­bály nem tiltja, hogy az üzemen kívül megkeressük az érintetteket, a bedol­gozókat, s tőlük érdeklődjünk: milyen­nek látják helyzetüket? A szabadszállási telep solli és kör­nyékbeli bedolgozói minden héten szerdán délelőtt Solton, a Vécsey Ká­roly művelődési házban gyűlnek össze. Ekkor veszik át az anyagot, s adják le a kész munkát. Az asszonyok- körém gyűlnek az elő­térben. amikor megtudják, hogy miért 'jöttem, de nem nagyon akarnak beszél­ni. Eleinte csupán Berget Andrásáé mondja el véleményét. Én igazi munkahelynek tekintem a szövetkezetét. Hajtok, dolgozok, de az első félévem átlaga így sem haladja meg a 3800 forintot. Hát ez nem sok. Nem bizony. És képzelje el, a solti és környékbeli negyven bedolgozó asz- szony közül én vagyok az egyik legjob­ban kereső! Úgy hallottam, önök sérelmezik, Iwgy csökkentette a szövetkezet a rezsi- költséget. Csodálkozik rajta? Az árak egyre emelkednek, s erre a központ ilyen döntést hoz. Gondolja csak meg: ne­künk ebből a pénzből kellene fedez­nünk például a javítást. Ha meghibáso­dik a gép. napokig állunk. Legközelebb műszerészt a 34 kilométerre levő Kalo­csán találunk. Az alkatrész után is ne­künk kell rohangálni. Azt csak Duna­újvárosban vagy Pesten lehet kapni. Most már nem hallgat a többi asz- szony sem: Egyébként két-három hétig is lehet használni egy tűt, de ha vastagabb az anyag, naponta három is eltörik. Egy- egy géptü három-négy forint mond­ja az egyik. Szabadszombat nélkül? A hímzők munkaellátása teljesen bizonytalan. Most is csak pár napra van munkájuk —- igy a másik. Ismét Bergelné veszi át a szót:- Errefelé elég gyakori az áramszü­net, de álláspénzt erre nem kapunk. Ám ennél is jobban fáj. hogy ma Ma­gyarországon egyedül nekünk nem jár szabadszombat. _ y i H a ugyanis kivesszük a szabadsá­got, abba beleszámítják a szombati na­pot is. Mostohagyerekként kezel ben­nünket a központ. Olyan érzésünk van, mintha nem tartoznánk sehova. Talán nincs is ránk szükség, esak akkor, ha nagy-gyorsan meg kell csinálni valamit. Ezek után Szőke Pétert, a szabad­szállási nagyközségi pártbizottság tit­kárát keressük fel. hogy megtudjuk, neki a nagyközség egyik felelős ve­zetőjének mi a véleménye a szövet­kezetnél kialakult helyzetről. Nem kell sokáig gondolkodnia a válaszon: Nagyon jól ismerem a háziipari szövetkezet helyi részlegét, hiszen nyolcvan fős üzemével és több mint százharminc bedolgozói telepével nagyközségünk legnagyobb üzemének számit. Tudjuk, hogy újabban komoly problémák vannak - elsősorban a be­dolgozókkal. Ezért többször kerestük a fővárosi vezetőkkel a kapcsolatot, de nehéz velük találkozni. Nagyközsé­günkben a háziiparin kívül van még néhány cég. amelyiknek más városban van a központja. Ám a többiek vezetői­vel nagyon jó a kapcsolatunk. A Ru­bin. a Budamobil, a Budapesti Autó­fém- és Rézműipari Szövetkezet és az újpesti Csökkent Munkaképességűek Ipari Szövetkezetének irányitói gyak­ran megfordulnak nálunk. Á Háziipari Export Szövetkezet központi vezetői­vel azonban ezt a jó együttműködést nem tudtuk kialakítani. A rezsidíj csökkent — az alapbér nőtt —_ Szóval maga írta azt a cikket? — kérdezi az elnökasszony, Jávor Be­látná a kölcsönös bemutatkozást köve­tően, mikor felkerestem Budapesten, a Martinelli téri irodájában. — Igen. A telepvezető nyilatkozata alapján. Úgy tudom, ö nagyon „kika­pott" öntől ezért a nyilatkozatért. Szövetkezetünk 1983-as szerveze­ti működési alapszabálya alapján csak az elnök, a helyettes vagy a főkönyvelő engedélyével adhat bárki tájékoztatást a sajtónak. Ráadásul az akkori nyilat­kozat nem felelt meg a valóságnak. — Éspedig miért? Már a címét is sérelmesnek tar­tom: „Nem kellenek a bedolgozók?" Szövetkezetünk kilencszáz fős létszá­mából több mint hatszáz a bedolgozó. E számok ismeretében most én tenném fel a kérdést: fel lehet-e azt komolyan vetni, hogy nincs szükségünk a tagsá­gunk kétharmadát kitevő bedolgozók- ra? — Önök az év elején csökkentették a kifizetendő rezsi összegét. Ezt a bedol­gozók közül jó néhányon olyannyira zo­kon vették, hogy hamarosan ott is hagy­ták a szövetkezetei. Na látja: itt a másik pont, amit kifogásolunk. Mert a szabadszállási te­lepvezetőnk azt nyilatkozta, hogy a be­dolgozók keresetének 15 százalékát ki­tevő rezsit tíz százalékra redukáltuk. Ez így nem egészen pontos, mert tizen­egy százalék lett az összeg. Minimális­nak tűnhet a különbség, ám egyáltalán nem az! A január 1-jével bevezetett bérbruttósításkor mi az alapbérbe a korábbi prémiumok egy jelentős há­nyadát beépítettük. Az így megnövelt bér tizenegy százaléka pedig majdnem akkora összeg, mint a tavalyi 15 száza­lék. — Valami mégsem stimmelhetett, hi­szen tény. hogy csökken a bedolgozók száma. Miben látja ennek az okát? — Különösen a kézi hímzőink lettek kevesebben. Sajnos, az általuk készített termékek iránt az utóbbi időben jelen­tősen csökkent a kereslet. Éppen ezért 1987 márciusában meg kellett szüntet­nünk a domonyi és a túrkevei himző- részlegünket. Nehéz döntés volt, de nem tehettünk mást. A gépi varróknak viszont van munkájuk. Márpedig Sza­badszálláson ők alkotják a többséget. (Júliusban 95 gépi varrót és 17 hímző bedolgozót tartottak nyilván a telepen. (A szerk.) Azt azonban tapasztaljuk, hogy a szabadszállási bedolgozók az utóbbi időben nem akarnak dolgozni. Bizonyára jobban megtalálják a számí­tásukat a háztájiban. Több a munka — kevesebb a pénz Szakítsuk meg itt egy pillanatra az elnökasszonnyal folytatott beszélgetés fonalát. Lássuk, miként vélekedik az elhangzottakról Tar Sándorné Szabad- szállásról,' a Bercsényi utca 25.-ből, aki 4 éve készít ruhákat a Háziipari Export Szövetkezetnek. — Kevesebbet kapunk rezsidíjként — állítja határozottan —, ezt pedig nagyon megérezzük. A másik, amit nem hallgathatok el, hogy most sokkal többet dolgozom, mint régen, de mégis kevesebbet keresek. Már akkor, ami­kor van anyag. Mert az is előfordul, hogy nincs. így aztán könnyen lema­radhatunk a többi telepektől. Egyéb­ként nekem se háztáji földem nincs, se pedig disznót nem tartok. Jó néhány helybéli kolléganőmnek is a varrás az egyetlen jövedelemforrása. A szövet­kezethez tartoznánk, de nem foglalkoz­nak velünk. Úgy tűnik, mintha egyedül Sövény Sándort érdekelné, hogy mi lesz a sorsunk. Ha ritkán adódik alka­lom, hogy elmondjuk a panaszainkat, akkor sem változik semmi. Az idén, március közepén, a közgyűlésen is egy­szerűen „lesöpörtek" minden bíráló megjegyzést. Levelek és sértődések Nem ez az első vélemény, ami arra utal, hogy' a dolgozók észrevételei a főnökségnél süket fülekre találnak. Ép­pen ezért rendkívül fontos lenne, hogy a nagyközség vezetősége segítsen raj­tuk. Szőke Péter viszont azt állítja, hogy alig adódik alkalmuk a találko­zásra. — Mi soha nem zárkóztunk el az ilyen találkozás elől tiltakozik Jávor Béláné —, ám mostanában meglehető­sen furcsán alakult a kapcsolatunk. 1986 végén Szőke elvtárs kért tőlünk levélben néhány adatot. Egyebek kö­zött a szabadszállási üzem éves terme­lési értékére és nyereségére volt kíván­csi. Mi azt válaszoltuk, hogy húsz egy­ségünk van, amelyekben részfeladato­kat végzünk; s emiatt ilyen számokat nem tudunk adni. Erre írt nekem „ka­rácsonyi ajándéknak” egy — szerintem —- sértő hangú levelet. Azóta tényleg nem nagyon kerestük a kapcsolatot ve­le. Miként alakult ez a levélváltás? Ezt természetesen a párttitkártól is meg­kérdeztük. —- A kért adatokat nem a saját szó­rakoztatásomra akartam beszerezni — magyarázza Szőke Péter —, ezt a felettes szerveink kérik tőlünk. De ter­mészetesen nekünk is tudnunk kell, hogy hogyan dolgozik Szabadszállás legnagyobb üzeme. Egyébként már máskor is adódott a háziipari szövetke­zettel ilyen gondunk. A legutóbbi levél­ben már azt írtam, hogy elegendő, ha a termelési érték helyett az árbevételt közük velünk, de erre sem voltak haj­landók. Ezek után nem csoda, hogy néhány kritikus megjegyzés is bekerült a levélbe. Ennyit a levél-vitáról. De térjünk vissza a bedolgozók felvetéseire. Meg­kérem az elnökasszonyt, válaszoljon ezekre is. — Többen ágy látják, hogy nem törő­dik velük a központ. — Megint vitatkoznom kell mondja Jávorné , minden héten le­megy Szabadszállásra valaki a szövet­kezet központi irányítói közül. Jóma­gam ebben az évben eddig háromszor jártam ott. — Az egyik asszony felvetette, hogy az áramkimaradás miatt nem kapnak állásidőt. — Ez a jogszabályok szerint nem is jár a bedolgozóknak. — És szabad szombat? Mert azt hal­lottam, hogy a szombatokat is beszá­molják a szabadságba. — Ez képtelenség! Csak félreértés lehet. Most hallok erről először. — Végezetül még egy kérdés: meny­nyire érzékelik itt, a központban, hogy Szabadszálláson komoly problémák vannak? A bedolgozók úgy fogalmaz­tak: nincsenek megbecsülve. Többen fel­vetették. hogy talán nincs is rájuk szük­sége a szövetkezetnek. — A szabadszállási egység nekünk ugyanolyan fontos, mint a többi. Szük­ségünk van a bedolgozókra. Még a hímzőkre is, akiknek most kevesebb munkát tudunk adni. Remélem, ez a helyzet hamarosan javulni fog. Tény, hogy a szabadszállási és környékbeli bedolgozók tavaly és az idén nagyon „leültek". Szövetkezeti szinten a leg­gyengébbek közé kerültek. Hogy a dolgozók elhiggyék Ennyit a különböző nyilatkozatok­ból. Meglehetősen ellentmondanak egymásnak. Hogy kinek van igaza? Az újságírónak nem feladata, hogy döntő­bíró legyen. Egy megjegyzés azonban idekívánkozik: ösztönzőbb, jobb bére­zéssel bizonyára meg tudnák, előzni a hangulat további romlását. És akkor talán valóban el is hinnék a varrónők, hogy a szövetkezetnek szüksége van rájuk. Mellesleg az sem ártana, ha a felek végre tárgyalóasztalhoz ülnének. Gaál Béla A közelmúltban vitatta meg Bugacon az Aranykalász Szakszövetkezet veze­tősége az első félév eredményeit. A ne­hezedő gazdasági helyzet, a nyomott mezőgazdasági és egyre növekvő ener­giaárak, az értékesítési nehézségek, a talajadottságok miatti nem túl magas termésátlagok ellenére a szakszövetke­zet árbevétele 10 millió forinttal volt magasabb a múlt év azonos időszakáé­nál. Börcsök András elnökkel és Kiss Zoltán főkönyvelővel az eredmények elérésének módjáról beszélgettünk. — A növénytermesztés árbevétele nagyjából megegyezik a múlt évivel —- kezdte az elnök —, ugyanis ebben az időszakban csak az előző évi termésből maradt készleteket értékesítettük. Eb­ben az évben kivételnek számított az árpa, amelyből 4.1 millió forint értékűt takarítottunk be, s ebből 1,8 millió fo­rint értékűt adtunk cl. A növényter­mesztésben az árbevétel 2,5 millió, az állattenyésztésben pedig mintegy 3 mil­lió forint volt. Az állattenyésztésnél ez csökkent a tavalyihoz viszonyítva mintegy 380 ezer forinttal. — Az alaptevékenységen kívül — vette át a szót Kiss Zoltán főkönyvelő — lakatosüzemeink tettek ki magu­kért. A lakatosipar árbevétele majd­nem 11 millió forinttal több volt, mint a múlt év első felében. Sajnos, csökkent az átalánydíjas elszámolású szerelőbri­gádok árbevétele, majdnem 50 Száza­lékkal, s a műanyagipari üzemünk is 2,1 millió forinttal kisebb értékű árut értckesilctt. Összhangban a törvénnyel Első pillantásra talán nem is egészen érthető, miért nyugtalanítja a fogyasz­tási szövetkezeteket a termelői áron történő számlázás. Csakhogy a szilárd tüzelőanyagok fogyasztói árkiegészí­tésben részesülnek, aminek következté­ben a termelői ár lényegesen maga­sabb, mint a fogyasztói ár. Az eddigi rend szerint a tüzépek a fogyasztói ár­kiegészítéssé! csökkentett áron adják a tüzelőanyagot az áfészeknek, erre kerül rá a kereskedelmi árrés és a fuvarkölt­ség. A fogyasztói árkiegészítést (ez 'a szilárd tüzelőanyagok esetében a ter­melői ár 60- -90 százaléka között mo­zog) a Tüzép-vállalatok kapják, azaz nekik fizeti ki az adóhatóság. Az említett rendelet érteimében a fo­gyasztói árkiegészítést a telepeiken el­adott szilárd tüzelő után jövő év elejé­től tíz áfészek kapják. Hozzá kell ten­nünk, hogy a minisztertanácsi rendelet összhangban van az általános forgalmi adóról szóló törvénnyel, illetve azzal az alapelvvel, hogy az adó a végső fo­gyasztást (fogyasztót) terheli. így az árkiegészítést is az a jogi személy (vál­lalat, szövetkezet stb.) veheti igénybe, amely a fogyasztói forgalom számára az adott terméket belföldön értékesíti. „Jogszabályilag" tehát teljesen megala­pozott, hogy 1989-től a fogyasztói ár- kiegészítés igénylésével az áfészeknek kell foglalkozniuk, bármennyire is nyugtalanítja ez őket. Brummet János, az Alföldi Tüzép Vállalat vezérigazgató-helyettese és Kovács Imre, az Univer Áfész gazdasá­gi igazgatója egyaránt úgy vélik: habár • Kitettek magukért a lakatosüzemiek. Amíg az alaptevékenység, s a laka­tosipar produktuma növekedett, addig a műanyagüzem gyengélkedett, sőt az élelmiszer-tartósító üzem árbevétele is 4 millióval csökkent. Gyakorlatilag a tartósító termékei iránt nincs fizetőké­pes kereslet, ezért a szakszövetkezet ve­zetősége már határozott intézkedéseket tett új termékek — meggy, sárgaba­rack, illetve dzsemek — alapanyagá­nak megtermelésére és konzerválására. A háztáji termékek felvásárlásáról és értékesítéséről is szólni kell — vette át ismét a szót Börcsök András. - Az árbevétel és az ehhez közvetlenül kap­csolódó állami támogatás jelentősen a rendelet a belső áralkalmazásra vo­natkozik. ennyiben a fogyasztókat te­hát nem érinti, következményei kihat­nak az áruellátásra (s ily módon a vá­sárlókra) is, méghozzá éppen a kisköz­ségekben. Saját zsebből Hogy az új rend az áfészeknél igen­csak növeli az. adminisztrációs munkát, a bürokráciát, az. talán a kisebbik baj. A lényegesebb, hogy a fogy asztási szö­vetkezetekre finanszírozási-likviditási, azaz egyszerűen fizetési gondokat is zú­dít. Az Alföldi Tüzépnél például évente 2 milliárd forintról van szó. amelyet az árkiegészítés kifizetéséig lényegében a vállalat hitelez az államnak (ha nem is egy összegben). Ez a hitelezés — illetve ennek egy része tevődik át a tüzép- pel kapcsolatban álló áfészekre. S hiá­ba az ellátási kötelezettség, újabb sú­lyos pénzügyi terheket ma már egyetlen vállalat sem vesz szívesen, vagy legjobb szándéka szerint sem tud a nyakába venni. Az Univer Áfész 13 községet lát el. Tüzelőanyag-telepeit szerződéses for­mában üzemelteti. A szerződéses üzlet­vezetőnek jövőre ki kell fizetnie a tüze­lő teljes árát, s havonta visszaigényelni az árkiegészítést. Ez némi tőkeerőssé­get feltételez, afféle „saját zsebből fi­nanszírozást”. Ha nem tud fizetni, az áfész hitelezhet neki (amennyiben van erre pénze), de felszámítja a mindenko­ri érvényes kamatot. Mindez végül is azt eredményezheti, hogy a szerződéses vezető úgy dönt, nem bajlódik tovább a szilárd tüzelőanyagokkal. Ha az áfész növeli a szövetkezet eredményét. Az első félév során 43,3 millió volt a háztá­ji árbevétele, amely 9 millióval haladta meg a múlt év azonos időszakáét. Ki­emelkedik ebből a sertésfelvásárlás, amely 8 millió forinttal volt több. Ezenkívül nőtt a szarvasmarha, a tej, a zöldség felvásárolt mennyisége és árbe­vétele is. — A szövetkezet félévi eredménye biztató — mondta Kiss Zoltán —, hi­szen az árbevétel 128 millió forint, amely 20 millióval magasabb a tavalyi első félévinél. Likviditásunk kissé ja­vult, ám kintlévőségünket nehéz behaj­tanunk. Nem sok idő és lehetőség van már arra. hogy tovább növeljék a közös gazdaság nyereségét, de elegendő ah­hoz, hogy jól szervezett munkával meg­ismételjék az első félév eredményeit. Erre utaltak Börcsök András szavai. — A növénytermesztésben szeren­csés évet fogtunk ki, bár itt is akadtak hozam- és árbevétel-kiesések. Bízom abban, hogy az alaptevékenységből származó jövedelmünk a második félév során sem romlik. Az ipari üzemeink­nél jelentősen kell csökkenten ünk a költségeket, növelni a munkafegyelmet és a teljesítményeket. Igaz, hogy a laka­tosüzemek nagyon szépen dolgoztak, de jövedelmezőségük még hagy kíván­nivalót maga után. Mindezek ellenére úgy vélem, hogy ezt az ével is szerény nyereséggel tudjuk zárni. mégis megpróbálja erre kényszeríteni, előfordulhat, hogy a „széncsatából” egyedül a vásárló kerül ki vesztesen. Kivételezett helyzet Maga az eljárás tehát a fogyasztói árkiegészítés igénylése és visszafizetése sem egyszerűsödik. Hiszen ha csak egy tüzcp-vállalalot veszünk, az is több tucat áfésszel (az Alföldi Tüzép például negyvenkilenccel) áll kapcsolatban. Ezek vegyük még hozzá, hogy hány száz kiskereskedelmi egységről van szó! maguk kötelesek önadóztatás for­májában igényelni az árkiegészítést. Vagyis az eljárásban részt vevő jogi személyek száma nem csökken, hanem nő. Ez pedig nemcsak az álészeknél jelent adminisztrációs többletmunkát, hanem az adóhatóság dolgát se köny- nyíti meg! Többé-kevésbé megszoktuk már, hogy egy-egy rendelet alól mindig van­nak kivételek. Az áfészek tüzelőanyag- értékesítése az idén ilyen kivétel, a többször említett minisztertanácsi ren­delet ugyanis 1988. január elsején lépett hatályba. Az áfészek egy év haladékot kaptak, jövőre viszont már rájuk is ér­vényes a jogszabály. Pedig a kivétel ezúttal nem tűnik indokolatlan kivéte- Iczcttségnek. Az Alföldi Tüzépnél a rendelet megalkotása előtt is úgy véle­kedtek, maradjon minden a régiben, mert úgy egyszerűbb és ésszerűbb, s legfőképpen nem hozza nehéz pénzügyi helyzetbe az áfészeket. Mindezek után felmerül a kérdés: vajon az áfészek csak azért nem őrizhe­tik meg „kivételezett" helyzetüket, ne­hogy egy jogszabály érvényesítése csor­bát szenvedjen? Egy rendeletet termé­szetesen nem azért alkotnak, hogy mi­nél többen találjanak kibúvót alóla. Hatásait jobb lenne mégis időben mér­legelni, esetleg'az érintettek véleményét is figyelembe venni. Persze az is elkép­zelhető, hogy 1989. január 1-jéig az illetékesek meggyőzik az aggodalmas­kodó áfészeket: mégis csak úgy a jobb, ahogy a rendelet előírja. Mindenesetre egy lehetséges jövő évi „széncsata” he­lyett érdemesebb lenne még az idén megvívni — az érvek csatáját. Magyar Ágnes • A tisztítótelep asszonyai nemcsak a saját tartósítónak, hanem a Kecskeméti Konzervgyárnak is dolgoznak. EGY RENDELET NYOMÁBAN „Széncsata” előtt? Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek tüzelőanyag-telepeiken sze­net, brikettet, tűzifát is árusítanak. Ennek különösen a kisebb településeken van jelentősége, hiszen az egyetlen beszerzési forrás az áfész helyi kiskereskedelmi egysége. A fogyasztási szövetkezetek a tüzelőanyagot a Tüzép-vállalatoktól veszik át, s jó néhányuk saját telepét szerződéses formában üzemelteti. Mostanában az. a hír nyugtalanítja az áfészeket, hogy 1989-től a tüzépek termelői áron számlázzák majd nekik a szilárd tüzelőanyagot. A hír alapja tulajdonképpen egy tavalyi, a fogyasztói árkiegészítésről szóló minisztertanácsi rendelet, amely, egyebek között, az áfészek szilárdtür.clőanyag-értékcsítését is érinti. • Tar Sándorné: „A rezsinek az áremelkedésekkel párhuzamosan nem csökkennie, hanem növekednie kellett volna.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents