Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-13 / 219. szám
1988. szeptember 13. • PETŐFI NÉPE • 5 SIKERÜLT TALPON MARADNIUK Intézkedések a hatékonyság javítására Szabadszálláson A közelmúltban vitatta meg Szabad- szálláson a helyi pártbizottság az Aranyhomok Termelőszövetkezet alacsony hatékonyságú gazdálkodásának okait és az ezzel kapcsolatos intézkedések hatásait. A közös gazdaságban évek óta visszatérő gond a munkafegyelem, a hatékonyság, a munkaszervezésjavítása, s ezért ezekről a tsz vezetősége kétévenként ismét és ismét tárgyalt. Végül is a múlt évben a gazdálkodás javítására igen részletes intézkedési tervet dolgoztak ki, ennek végrehajtásáról kérdeztük a tsz elnökét. Szűcs Lászlót. — Miért küzdünk ilyen gazdasági gondokkal? Ennek két alapvető oka van. A külső tényezők közé sorolom a kedvezőtlen talajadottságot, az időjárást. a gazdasági szabályozókat, amelyek bizonytalanná teszik hosszabb távon a gazdálkodást, a belső tényezők pedig a munkafegyelem, a termelőeszközök kihasználtsága, a vagyonvédelem és az ellenőrzés hiányosságai. Kétségtelen, hogy a szegény embert az ág is húzza. Szabadszálláson az elmúlt hat évben 230 milliméterrel kevesebb volt az eső, mint a sokévi átlag. Miután a gazdaság legnagyobb ágazata a növénytermesztés — kenyérgabona, kukorica, napraforgó — ezek termésátlagait jelentősen befolyásolja az időben lehullott csapadék mennyisége. Egyetlen példa: 1983-ban a lehullott csapadék 372,9 milliméter volt, a búza átlagtermése hektáronként 42, a kukoricáé 38,5, a napraforgóé 24 mázsa. A múlt évben a csapadék 559,7 milliméter volt, a termésátlag búzából 52,2 kukoricából 48, napraforgóból 25 mázsa. Ezekből az adatokból kitűnik, nagyon nagy az ingadozás, ami nemcsak mennyiségben, hanem értékben is jelentős. — A kertészeti főágazat legjelentősebb ültetvénye a szőlő — folytatta Szűcs László. — Ehhez 1984-ig nagy reményeket fűztünk, jelentős jövedelmet vártunk. E reményeket tönkretette az 1984 óta tartó téli sorozat és az idei tavaszi fagykár. Az ültetvényeket évente újra kellett nevelni, ami a költségeket tovább növelte; a 18 vendéglátó egységünk részére meg kellett vásárolnunk a borkészletet. Az elmúlt hat évben az új szőlő telepítésére és ápolására 52,7 millió forintot fordítottunk. A szőlőtermesztés pozíciója 1985-től romlott, jelenleg kilátástalan. A mintegy 200 hektárnyi szőlő az utóbbi 3-4 évben évente 10 milliós veszteséget okoz. Ezt kigazdálkodni szinte lehetetlen, de a szőlőt kivágni bűn volna, miután a leggyengébb homokra telepitettük. A termelőszövetkezetben jelentős az • Minden hitért meg kell takarítani. A kapor sarja még értékes magot, bevételt jelent a termelőszövetkezetnek. állattenyésztés. A tehenészet átlagos ágazati eredménye az elmúlt 3 évben I, 5 millió, a hízótartásé 750 ezer, a juhászaié 1,2 millió forint. Veszteséges az itatásos borjú- és növendékmarhatartás. A sertéstelepen a múlt években teljes rekonstrukciót és állománycserét végeztek, s ebben az évben már másfél milliós ágazati eredményt várnak. — A közgazdasági szabályozók évenkénti változásai bizonytalanná teszik a gazdálkodást — folytatta az elnök. — Minden eddiginél tágabbra nyílott az agrárolló, csökkent a nyereségérdekeltség, s ez gátjává vált a termelés fejlesztésének. Az árak változása nem kedvez a mezőgazdaságnak. Amíg a búza ára 1980-ban 325 forint volt mázsánként, a villamos energia 2,70 kilovattóránként, a gázolaj 7,20 literenként, a motorbenzin pedig 14,80, addig ebben az évben a búza ára mázsánként 361 forint, a villamos energia 4,10, a gázolaj 11,30, a motorbenzin pedig 24 forint. Amíg a búza ára csak II, addig az energiahordozóké 68,2 százalékkal emelkedett. Az elmúlt havi üzemanyagár-emelés háromnegyed millió forintos többletkiadást jelent számunkra, a mütrágyaár-emelés költségkihatásait még nem számoltuk ki. A szabályozó-rendszer idei változása szinte megoldhatatlan feladatok elé állított bennünket. A gazdaságnak jelenleg 10-15 millió forint kintlévősége van, a vállalatok még nem fizettek, mert nincs pénzük, legfeljebb váltót tudnak adni. A tsz-től azonban a váltót nem akarják elfogadni, s az alkalmatlan a bérek kifizetésére is. Mindezek ellenére a közös gazdaság még ebben az évben is megőrizte a fizetőképességét. Mit tettek a vezetők az eddigieken kívül a kedvezőtlen hatások csökkentése, a nagyobb eredmények elérése érdekében? — A felsoroltakon túl, három évvel ezelőtt jelentősen átalakítottuk a vetésszerkezetet. Megszüntettük a vetőmagkukorica, a somkóró, az olajretek, a fénymag termesztését, helyettük zöldborsót, csemegekukoricát, kaprot, petrezselymet vetünk. Sajnos, a termelőszövetkezet bruttó jövedelme az elmúlt években 4 százalékkal csökkent, míg a nyereség 1985-től zuhan. Igyekeztünk kihasználni a szabályozók nyújtotta lehetőségeket, valamennyit nőtt az árbevétel, a saját vagyon. Minden igyekezetünk ellenére, nagymértékben nőtt a gazdálkodáshoz, felvett hitelállomány, és az ez után fizetendő kamat összege. A kamat ebben az évben meghaladja a 3.4 millió forintot. Ebben az évben a termelőszövetkezet árbevétele 251 millió forint lesz, s a nyereség, reméljük, eléri az 5 millió forintot mondta a Szabadszállási Aranyhomok Tsz elnöke. Gémes Gábor A kistermelők érdekében Furcsa szerep a tollforgató emberé. Gyakran kényszerül olyan témákról írni, amelyeket kényelmesen elháríthatna azzal, hogy nem az ő „asztala”. A saját lelkiismerete parancsára teszi ezt, mert az élet, ha nem is dörömböl, de gyakran kopogtat az ajtaján és szót kér, nemcsak képletesen, hanem a valóságban is. Mint nemrég egy kedves ismerősöm, aki azt mondta, hogy nehéz helyzetbe hozza a kistermelőket is a műtrágya jelentős drágulása. Sorolta visszamenőlegesen azokat az árváltozásokat — nálunk ez majdnem mindig felfelé való mozgást jelent —, amelyek kihatottak a kistermelők gazdálkodására is. Kizárólag a termeléssel összefüggő árakra gondolt, nem keverte bele az egyéb, a családot, a háztartást érintő árakat. Habár, mint megjegyezte, a piac azonnal reagál az ilyenekre is, a termelő igyekszik a saját áraival védeni magát, érdekeit, pozícióit. Mert ha még nem vettük volna észre, ez a kistermelői piac egyre nagyobb szerepet tölt be a hazai ellátásban, s lehetne a súlya még nagyobb az exportban is. Ha netán valaki kételkedne az élénkülő kistermelés létjogosultságában, javaslom, hogy nézzen körül mondjuk a kecskeméti Akadémia körút és Irinyi út beszögellésében pár év alatt kialakult kispiacon. Főleg hét végén, amikor ötvenhatvan kistermelő kínálja a saját maga által megtermelt zöldséget, gyümölcsöt. A legtöbben úgynevezett „hobbisok”, de akad olyan is, aki a kertészkedésből él, és kora tavasztól késő őszig hozza válogatottan szép áruit a piacra. Kérdezősködésre szívesen elmondják a véleményüket. A legtöbben nem tagjai semmiféle érdekvédelmi szervezetnek,s arról is csak kevesen tudnak közülük, hogy ma már a kistermelők is szövetkezetbe tömörülhetnek, néhá- nyan összeállva is alakíthatnak ilyeneket. Panaszolják viszont, hogy olykor milyen nehéz a legegyszerűbb kerti szerszám, netán egy elfogadható árú kisgép, kisegítő eszköz beszerzése. A vegyszerek kisebb tételekben nem mindig kaphatók, rohamos a drágulás. Egyöntetűen állítják, hogy az értékesítés még ma is kiszolgáltatottságot jelent a számukra. Példákat is sorolnak a húszforintos kajsziátvételi árakról, miközben a kereskedelem még ugyanennyit rakott rá a boltokban. Ugyanez vonatkozik szinte valamennyi gyümölcsre és zöldségfélére, a hat forintért átvett almától a tíz-tizenkét forintos szőlőátvételi fing. Ezért is kénytelenek napokig álldogálni a piacon, az időtényezőt szinte kiiktatva az életükből, a termelő munkájukból. Kisebbfajta önkizsákmányolás ez, ha nem is így fogalmazzák meg, hiszen nem ismerik az ilyenféle terminológiát. Nézegetem a statisztika számait, amiből kiderül, hogy hazánkban a magánszektor a földterületnek mindössze egy egész egy tized százaléka, de a háztáji és az alkalmazásban állók kisegítő gazdaságainak a területe is alig haladja meg a tíz százalékot. Miközben az előállított termék országosan is igen jelentős részarányt képvisel. Olvasom a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő Kertbarátok és Kiste- nyésztők Társadalmi Szövetségének ez évi munkaprogramjában, hogy megyénkben is pótolhatatlan része és értéke a kistermelés a mezőgazdaságnak, s véle a népgazdaságnak. Évente több mint tízmilliárd forintnyi árut állítanak elő. Innen kerül piacra a zöldségfélék, a szőlő, a tojás 70, a hízott sertés, a gyümölcs 50, a tej, a vágóbaromfi 40 százaléka, a nyúl és a méz teljes mennyisége. A kertbarátmozgalom sokat tesz a termelők összefogása érdekében, a termelőszövetkezetek integráló szerepe is vitathatatlan. A hiányzó láncszemek azonban még pótlásra várnak. Az érdekvédelmet is képviselő társadalmi önszerveződés még nem indult el a kistermelők körében. A tapasztalatok szerint a kistermelők zöme ennek a lehetőségnek a felismeréséig sem jutott el. Remélhető, hogy a most születő új egyesülési jog- szabályók — melyek az általános lakossági vita után majd parlamenti jóváhagyásra kerülnek — segítenek az ilyesfajta gondok megoldásában. A Hazafias Népfront által szervezett viták során ez a jelentős társadalmi réteg is bizonyára hallatja majd a hangját. F. Tóth Pál MAGYAR—ROMÁN KERESKEDELEM Mit mondanak a számok? Janus-arcú— talán ez a legtalálóbb jellemzése a mai magyar—román kapcsolatoknak. Miközben szinte kivételesen feszültté váltak a politikai viszonyok a két KGST-tagállam között, a gazdasági együttműködés majdhogynem felhőtlen — legalábbis ez derül ki a Kereskedelmi Minisztérium illetékeseinek információiból. Az utóbbi években az összes szocialista ország közül Romániával bővültek a leggyorsabban kereskedelmi kapcsolataink. A múlt évben a kétoldalú árucsere-forgalom értéke 618 millió rubel volt. ami — folyó áron számolva — 16 százalékkal múlja felül az 1986. évit. Idén pedig az előirányzat már 655 millió rubel, tehát további, jelentős előrelépésre számithatunk. Csakhogy a látványos fejlődés értékelésénél legyünk figyelemmel arra is, hogy az induló érték, a bázis meglehetősen alacsony volt. Statisztikai adatok szerint két evvel ezelőtt mind a magyar importból, mind az exportból 2 százalékosnál kisebb mértékben részesedett Románia, mint az alábbi táblázat mutatja: 1970 1980 1985 1986 ___________________________________százalék______________ K ivitel: 2,3 2,4 1,7 2,0 Behozatal: 2.8- 2,1 1,8 1,9 Jelenleg a kereskedelmet egy hosszú lejáratú, az 1986 —1990 közötti időszakra szóló egyezmény szabályozza, amely összesen 3,2 milliárd rubeles kölcsönös szállításokat irányoz elő. Idén augusztusra a vállalatközi magánjogi kötésállomány értéke már elérte az 570 millió rubelt, azaz az egész évre tervezett 655 millió rubel 87 százalékát. Az első félévi, magyar export 129 millió rubelt tett ki, az import 161 milliót. (Ugyanezen adatok 1986 1. félévében 152 millió, illetve 141 millió rubel.) A visszaesés okai Mi van a számok mögött? A hetvenes években határozottan élénk volt a két ország kereskedelme, a következő évtized első fele viszont a stagnálás, több területen a visszaesés időszaka volt. Ekkor derült ki, hogy Romániának már nincs szüksége több Ikarusra, a Rába gyár termékeiből is a vártnál kevesebbet vásárolt, egyszóval ellentétek jelentkeztek a hosszú távú elképzelések és az éves gazdasági érdekek között. Hozzájárult még a forgalom visszaeséséhez szomszédunk megváltozott gazdaságpolitikája, amely az adósságok mindenáron való visszafizetésére törekedett, és ennek érdekében szigorúan korlátozta az importot. Az árucserén kívüli területeken, a szállításban, az idegenforgalomban még inkább csökkentek a román kiadások. Ami a vasúti szállítások visszafogását illeti, ez gazdasági okokkal, a MÁV tarifaemelésével magyarázható, de amögött, hogy az igényekhez képest egyre kevesebb forintot kaphattak a román turisták, talán már nem túlzás politikai okokat keresni. E két területen összesen 1983- ban még 23 millió rubel magyar aktívum képződött, a következő évben már nem egeszen tízmillió. Gazdaság és politika Figyelemre méltó, hogy a gazdasági kapcsolatok visz- szaesésénck időszakában viszonylag jók voltak a politikai kapcsolatok a két ország között, legalábbis ezt mutatta a felszín. Ez az 1977-es nagyváradi találkozót, a ma már csak diplomáciatörténetben létező debreceni román és kolozsvári magyar fökonzulátus megnyitását követő időszak volt. Az akkori és mostani események egyaránt azt bizonyítják, hogy azoknak van igazuk, akik szerint magyar—román viszonylatban nem mutatható ki gazdaság es politika közvetlen összefüggése. A magyar—román árucsere-forgalomnak több mint 60 százaléka gépekre, műszerekre, berendezésekre esik. Olyan nagyszerű arány ez, ami két iparilag kiemelkedően fejlett ország kereskedelmét szokta jellemezni. Kulcsfontosságú tétele az árucserének a gépkocsi, azaz a Dacia, és jóval kisebb mértékben az Aro terepjáró. Ebben az évben elképzelhető, hogy több mint 40 000 Dacia fogja átlépni a határt. Akkor, amikor kereskedelmi miniszterünk nemrég bejelentette, hogy a szocialista autószállítások alacsony szintje miatt a Merkur csak a lakossági sorszámokra adhat ki gépkocsit, gyakorlatilag a Dacia az egyetlen típus, amelyre nem kell éveket várni. Másrészt ma már Magyarország a román autók legnagyobb vásárlója, a Daciák 40 százaléka itt talál vevőre. Talán nem túl nagy merészség feltételezni, hogy ez az arány jóval alacsonyabb lenne, ha Nyugal-Európában vagy a tengeren túl sorban állnának az emberek a román kocsikat is kínáló autókereskedőknél. Gyártmánydiplomácia Érdekes kérdés, hogy mi lesz az Oltcitek sorsa. Évek óta, minden Romániával kapcsolatos gazdasági interjúban illik megkérdezni, hogy mikor lesz már végre Magyarországon is kapható a Citroen Visa-mintára készült autó? Eddig a szocialista országok közül egyedül Csehszlovákia vásárolt 12 000 darab Oltcitet, tőkés exportra menő Skodái helyett. Az érdektelenség oka. hogy egyes hírek szerint a románok ellentételezésként nem érik be korszerű gépipari termékekkel, hanem a kocsi vételárának bizonyos, nem jelentéktelen hányadát tőkés keménységű cikkekben, vegyipari alapanyagokban, élelmiszerben kérik. Megjegyzésül csak annyit, ha az eredeti elképzeléseknek megfelelően létrejött volna a Rába-GM üzlet, az amerikaiak az Opelek szállításáért megfelelő fizetségnek tartották volna a Rába-termékeket. így aztán elképzelhető, mire a románok engednének, maga az alaptípus, a Visa is elavult lesz. Arra a kérdésre, hogy érdeke lehet-e bármelyik országnak a gazdasági kapcsolatok szűkítése, az aradi találkozó egyértelmű választ adott: Nem! Kölcsönösen egymásra van utalva a román és a magyar gazdaság, a kérdés legfeljebb csak az lehet, melyik országnak fontosabb a másik. A gazdasági kapcsolatok fejlesztése terén az elsődleges feladat a fejlettebb együttműködési formák elterjcsztcsc lenne, ugyanis a kétoldalú gyártásszakositási és termelési kooperációs megállapodások keretében az áruforgalomnak mindössze 10 százaléka bonyolódik le. Ráadásul éppen ezek a formák lennének igazán alkalmasak egy kis „gazdasági diplomáciára", hisz szinte már közhelyszámba menő igazság, hogy munka közben ismerszik meg az SZOVJETUNIÓ: Állami üzem és szövetkezet társulása A veszteséges üzem egy szövetkezeti társulás réven három hónap alatl nyereséges lett. A történet elgondolkodtató manapság, amikor a szövetkezés különböző formái előtt új távlatok nyílnak meg a Szovjetunióban. A „ferde torony” és a hanyatló termelés Nyevjanszk régi város az Uraiban. Aki ide érkezik, biztosan felfigyel a magas „ferde" toronyra, mely a híres pisai ferde toronyra emlékeztet. Keletkezésének története dióhéjban annyi, hogy annak idején Gyentidov kereskedő, a korabeli orosz „vaskirály" be akart vonulni a történelembe. A toronyhoz olyan téglákat készíttetett, amelynek anyagába a mesterek tojásfehérjét kevertek. A „minőségellenőrzés" pedig úgy történt, hogy a kiégetett téglákat négy emeletnyi magasságból ledobálták. Aztán a toronyba csak azokat építették be. amelyek a zuhanás után is épségben maradtak. A kétszáz év óta üzemelő helyi téglagyár az utóbbi időben veszteségessé vált. Nem segítettek a rendszeres ..rubelinjekciók" sem: az állam évenként félmillióval fedezte a veszteségeket és ezzel megmentette a vállalatot a csődtől. Miért? Azért, mert a tégla akkora hiánycikk volt, hogy a helyi hatóságok kénytelenek voltak minden erővel segíteni a termelést, nehogy az építkezésben fennakadás legyen. Ez azonban nem mehetett így sokáig: valahogy ki kellett mászni a kátyúból. Oleg Lobot', aki a múlt évig a területi végrehajtó bizottság elnöke volt, azt javasolta, hogy a vállalat társuljon valamelyik szövetkezettel. Viktor Szívás, annak az egyesülésnek a vezérigazgatója, melyhez a téglagyár is tartozott, felkarolta az ötletet. A választás a Nyejva nevű szövetkezeti gazdaságra esett. Szorgos, eredményes munkájáról híres ez a gazdaság a környéken. Hamarosan összegyűlt a három vezető, Viktor Szivas, az egyesülés vezérigazgatója; Ar- k agy íj Malisev, a Nyevjanszki Városi Tanács V. B. elnöke és a Nyejva szövetkezet elnöke, Anatolij Koncíakov. Az eredmény: megalakult az Épitő Szövetkezeti Vállalat. Az első és nem várt sikerek — Egyszerűen nem is számítottam rá, hogy a szövetkezeti vállalatnak ilyen sikere lesz — ismeri el ma már Viktor Szivas vezér- igazgató. — Sok más szakembernek is voltak kétségei, többek között az illetékes építőanyag-ipari minisztériumnak is. Az első eredmények azonban sok kétséget eloszlattak. A szövetkezeti vállalat sikere valóban elismerést érdemel. Működésének első hónapjában fele annyi munkáslétszámmal csaknem annyi téglát gyártott, mint amennyit azelőtt az állami téglagyár — 270 ezer darabot. A következő hónapban 417, aztán 430 ezer darabot. A tégla nem volt többé hiánycikk sem a városban, sem a környéken. Sőt, a szövetkezeti vállalat már annyit termelt, hogy nem volt elég a piac: az építőipari vállalatok, mivel hozzászoktak az örökös áruhiányhoz, máshonnan is rendeltek anyagot. A jövedelmezőség is nagyszerűen alakult: az első három hónap 22 ezer rubel nyereséget hozott a vállalatnak. Miből? Régebben az állami vállalatnál ezer darab tégla előállítása 240 rubelbe került; a szövetkezeti vállalatnál az első hónapban 160, a másodikban 110, a harmadikban 93 rubel volt az előállítási költség, vagyis két és félszer kevesebbe kerül a gyártás, mint korábban. Mi a szövetkezeti vállalat sikerének titka? Az emberek megérezték, hogy a kezükben tartják a dolgokat, tőlük függ, hogy mennyit keresnek. Nézzünk néhány példát arra, milyen az üzemszervezés a most már szövetkezeti vállalatnál. Feltűnő például, hogy milyen csend van az üzem irodaépületében, ahol régebben jó néhány irányitó „apparátus" működött. Ezt azonban pontosan egy- hatodára csökkentették: a harminc emberből csak öt maradt: az elnök mellett az elnökhelyettes, a főmérnök, a főtechnológus és a főkönyvelő. Szokatlanul néptelenek a műhelyek is. Anatolij Kondakov, a Nyejva mezőgazdasági szövetkezet volt elnöke felhívja a figyelmet: régebben tiszta volt az asztal, amely mellett dominóztak a munkások: most por fedi. Nincs idő játszani, dolga van mindenkinek. — Korszerűsítünk, automatizálunk minden folyamatot — magyarázza Kondakov. — Már a közeljövőben arra számítunk, hogy egymillió téglát gyártunk havonta. Nem csak a tégla A szövetkezeti építőipari vállalat vezetői úgy vélik, hogy ilyen mennyiségű tégla nemcsak arra elegendő, hogy teljesítsék az egyesülés megrendeléseit, hanem arra is jut belőle, hogy eleget tegyenek a szerződéses megrendeléseknek. — Számunkra a perspektíva a fontos — mondja Anatolij Kondakov. — Most például elkezdjük a burkolólapok, aztán a színes kerámialapok gyártását: jövedelmező dolog ez is. az is. Most akarunk brigádszerződést kötni egy új asztalosműhely építésére . .. így történt aztán, hogy az egykor igencsak veszteséges üzem nyereségessé vált. Az a félmillió rubel, amelyet régen dotációként kaptak, marad az állam kasszájában, a helyi tanács költségvetése viszont a szövetkezeti vállalat forgalmi adójával gyarapodik. Nyevjanszkban a tégla, mint hiánycikk lekerült a napirendről, és így sokkal könnyebbé vált a lakásprobléma megoldása a városban. Sőt. lépések történtek az irányba is, hogy az egész környéken felszámolják a hiányt, ami a tégla vonatkozásában tapasztalható volt. És történt mindez igen rövid határidő alatt, minden különösebb beruházás nélkül. A régi hívei Azt gondolhatnánk, hogy minden rendben van. Korai lenne még így értékelni a helyzetet. A különböző beosztású vezetők között természetesen nem akad senki, aki nyíltan ellenezné a történteket. De a szavak és a tettek gyakran ellentmondanak egymásnak. „Az Önök tapasztalataira egész Oroszországnak szüksége van" írta a területi végrehajtó bizottság volt elnöke, Oleg L.obov. aki ma az Orosz Föderáció Minisztertanácsának elnökhelyettese. Kemény szószólója annak, hogy két-három napon belül meg kell oldani minden szervezési problémát, meg kell szüntetni a felesleges korlátozásokat. És mi van a valóságban? Fjodor Morscsakov, a területi végrehajtó bizottság első elnökhelyettese másfél hónapon át nem láttamozta az épitöipari egyesülés és a szövetkezet között létrejött megállapodást és csak egy Moszkvából érkezett levél után volt kénytelen az aláírását adni. Véletlen? Nem. Ma ellenállás van azzal szemben, ami új. A cél a nyugodt, kényelmes pozíció, az előjogok megtartása, végső soron az olyan régi stílus és módszerek további alkalmazása, amellyel sikerült minden újszerű, eleven dolgot a szavak, üres szólamok mocsarába fullasztani. Bármilyen ellentmondásosnak tűnik, az ellenállás, mégha passzív is. megmutatkozik alulról is. Viktor Szivas elmondotta, hogy javasolta néhány téglagyárnak, próbálják úgy átszervezni a munkát, ahogy az Építőnél dolgoznak, társuljanak, alakuljanak át szövetkezeti vállalattá. Nem menték bele. Az egyenlősdi sok ember szemében hosszú éveken át lejáratta a becsületes munkát, nem volt kedvük hozzá még akkor sem, ha ez a saját boldogulásuk rovására ment. Többet keresni mindenki akar. Meg is dolgozni érte már nem annyian. Szokatlan az állami és a szövetkezeti vállalat együttműködése? Igen. De napjainkban sok minden történik a Szovjetunióban, ami egyelőre még szokatlan. A munkások részjegyeket vásárolnak saját vállalatuktól. A kolhoz önállóan, a sokféle közreműködő nélkül köt szerződést külföldi céggel. Valószínű, hogy a közeljövőben nem lesz szokatlan a szövetkezeti üzem, ahol az elnök a kollektíva által megválasztott igazgató, és a nyereségből mindenkinek annyi fizetés jut, amennyi munkával hozzájárult a közösen elért eredményekhez. P. Volin (APN)
