Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-06 / 213. szám
4 • H I Ol l NKPR • 1988. szeptember 6. NÉPMŰVELŐ, ELŐADÓMŰVÉSZ — EGY ÉVRE IGAZGATÓ Kérdések, válaszok a kiskunhalasi közművelődésről SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL A telefon elnémult néhány pillanatra. amikor szóba került az interjú. A kellemes bariton zavarttá vált és bizonytalanul megjegyezte: — Hatvani Zoltán vagyok, a Gőzön István Művelődési Központból. Mikor bizonyos lett. hogy tévedésről szó sincs, még lio/záielte: Gyakran összetévesztenek bennünket az Általános Művelődési központtal. I ulajdonképpen nem meglepő. Kiskunhalason még véletlenül sem találni áinlkodó jeleket, ami felfedné, merre van a művelődési ház. Három emberből egy tudott útba igazítani. Az egyik félreeső kis utcában észrevétlenül olvad az inkább családi háznak tetsző épület a környezetbe. Apró tábla hirdeti rajta rendeltetését és a napi nyitvatartást. ( sak tanácsi fenntartásban három művelődési intézmény van a városban. F.z a legöregebb, de mint művelődési központ, tulajdonképpen sohasem tudta betölteni feladatát. Kicsi az épület, korszerűtlen, rosszak az adottságai. szegényes a felszereltsége. Ha nagyobb rendezvényt tartunk, iskolai tornatermekbe. a moziba vagy az ÁMK- ba kell bekéredzkednünk — vázolja a lényeket Hatvani Zoltán, az. intézmény igazgatója. S hogy minderről én is meggyőződhessek. már mutatja is az utat. A nagyterem alig nagyobb 200 négyzetméternél. Magas falak, kicsi színpad, elavult világítási technika. A folyosón felállított bárpult információs sarokként üzemel. A kisteremben amatőr munkák függnek a falon, látogatót várnak. A büfé előtt üres székek, asztalok Ilyen adottságokkal szó sem lehel egészséges konkurenciáról, versenyről. Ili re nincs is szükség. A művelődési osztály megosztotta a munkát a helyi intézmények közölt. Mi elsősorban a hátrányos helyzetű rétegek, művelődési közösségek szervezési kérdéseivel. színházi programokkal, népművészeti es hagyományőrző rendezvényekkel foglalkozunk. Négy színházi előadási tartunk egy évben, de ma már talán ennyi is sok. A színházak nem tájolnak, egy-egy gyengébb produkció is negyvenezer forintnál kezdődik. Háromszáz embernél többet nem tudok leültetni. így egyszerű számtani művelettel megállapítható: több mint száz lórimért kellene adnom a jegyeket. Érthető tehát, ha inkább Szegedre, Kecskemétre vagy Budapestre mennek az emberek, ahol olcsóbbak a belépők. Hogy is versenyezhetnénk a moziban tartott előadásainkkal például egy Katona József Színházzal! — Azért néhány igazán jól sikerült sorozat már indult az Önök kezdeményezésére. — A Múzeumkerti esték például már kilenc éve, nyaranta visszatérő műsorok. Eleinte válogatott művészeket, értékes előadásokat hívtunk meg kizárólag. Voltak harmincán? És aztán! Azóta áttértünk az érdekeltségi rendszerre, az árak emelkedtek, a tisztelt publikum pedig a haknikra veszi a jegyet. Kocsis Zoltán estjére háromszáz ember volt kíváncsi, a Sógorokra tódult a közönség. A pénz a bóvliból csordogál. S ez az, amibe egyetlen valamirevaló népművelő sem nyugszik bele. Ez is egy ok, amiért csak egy évre vállalta az igazgatói megbízatást? Ez az egy év haladék. Nekem és a művelődési osztálynak egyaránt. Év végéig eldöntőm, hogy akarom-e, tudom-e tovább csinálni, ők pedig, hogy alkalmasnak tartanak-e a későbbiekben is. Megérlelődött már a döntés? Nem szívesen vállaltam már januárban sem. Jövőre is szívesebben lennék népművelő. A hoz, hogy látványosabban, valódi eredményekkel végezhessék munkájukat,milyen feltételekre lenne szükség? Több célra használható épületre, s legalább olyan technikai felszereltségre, amely egy jólmcnő orvos vagy kisiparos lakásán megtalálható. De egyelőre még arra sincs remény, hogy kifestessük a termeket... Milyen áthidaló megoldást javasolna? — Több kollégámmal ellentétben, a városi művelődési intézmények integrálását tartom a legszerencsésebbnek. Figyelembe véve a sajátosságokat és lehetőségeket, az.ÁMK foglalkozhatna a felnőtt programok, színházak lebonyolításával, mi pedig — esetleg összeforrva az úttörőházzal — az amatőrök, a középiskolás korosztály, a gyerekek foglalkoztatását kapnánk. így anyagilag is könnyebb helyzetünk lenne, nem aprózódnának el a pénzügyi források, a helyi mecénások is szívesebben segítenének, ha nem pumpolnák őket három-négy helyről.- Nagy sikerű amatőr színjátszó ,csoport tagjaként dolgozott sokáig. Az utóbbi időben pedig.kiádlitáismeg nyitókon, ünnepélyeken mond verset. Nem mindennapi egy igazgatótól, hogy rendszeres fellépést vállal. Kétszer felvételiztem a Színművészeli Főiskolára, sikertelenül. A lelkesedés megmaradt. Tíz évig dolgoztam amatőr színjátszókkal, de sajnos lassan elfogytak körülöttem a vállalkozók. Nincs utánpótlás. Maradtak a versek, s próbálkoztam már monodrámával is. Van ugyan előadóművészi vizsgám, de ez számomra inkább kikapcsolódás, mint megélhetési forrás. Nem tudom eldönteni, népművelőnek vagy előadóművésznek jobb-e Hatvani Zoltán. Hallottam szavalni egy pillanat 'alatt Csendet varázsol a közönség soraiban. Kifogyhatatlan az ötletekből. Kár, hogy akikért dolgozik: a közönség, a „tisztelt publikum”, nem igazán tudja felfedezni egy ilyen lehetőségekben szegény intézményben. Megy az újság vándorútra... Talán még soha ennyire nem oszlottak meg a vélemények a takarékoskodásról, mint mostanában, mióta romlik a pénz értéke. Éppen ebből kiindulva sokan azt vallják, nem érdemes fil- léreskcdni. Ám, talán még többen vannak, akiket egyszerűen anyagi helyzetük kényszerít arra, hogy filléres beosztással éljenek; bérükből, nyugdíjukból legalább a legszükségesebbeket tudják fedezni. Ez utóbbiak — ha nehéz szívvel is —, többnyire kénytelenek lemondani arról a csekély örömről, amit számukra a képeslapok olvasása jelent. Mindenre van megoldás, csak beszélni kell róla — mondották nagyanyáink, és ez az igazság különösen megállja a helyét mostanában. Először is, ahogy annak idején a közösen lottózók csoportjai megalakultak, ugyanúgy megalakulhatnának ma a közösen előfizetőké. Négy-öt személy közösen vehetné meg példányonként vagy előfizethetné a valamennyiük által legkedveltebb hetilapot, folyóiratot. Megbeszélhetnék, megállapodhatnának arról, hogy olvasás után milyen sorrendben adják tovább egymásnak. Biztos, hogy a közös vásárlással a negyedére, ötödére csökkent összeg már valóban nem jelent gondot a vékony pénzű embereknek. Alighanem mód nyílna arra is, hogy a kisebb- nagyobb bérházakban — a feladatokkal amúgy sem túlterheli lakóbizottságok utánanéznének, hogy a bérlők közül kik, milyen szórakoztató lapokat járatnak és ha már kiolvasták, mit kezdenek vele. Másik oldalról viszont azl is számba vennék, hogy a kiolvasott lapok melyik nehezebben élő lakótársnak szereznének örömöt. Ez igazán nem nagy munka; egyszeri feladat ösz- szehozni a lapot amúgy is járató lakót a másikkal, aki hálás lenne a kiolvasott példányért.. Az előfizetőnek már csak annyit kell lennie, hogy a feleslegessé vált újságot egyszerűen beteszi „másodolvasója" levelesládájába azzal a jó érzéssel, hogy valami emberségeset cselekedett. Mivel az olvasással az újság nem megy tönkre, az is továbbadhatná, akire a lap átszármazott. A lakóházakon, rokoni, baráti körökön belüli kör- beadástól, kölcsönzéstől eltekintve van egyéb lehetőség is a képes sajtó „bérmentes” szemmel tartására. Sokan nem tudják, mert könyvtárba nem járnak, hogy az üzemi, a városi, a megyei és a különböző közkönyvtárakban szabad polcokon sorakoznak a népszerű hetilapok, folyóiratok. Ide bárki betérhet és anélkül, hogy a könyvtárba beiratkozna, bárkihez akárcsak szólnia kellene, a polcról leemelheti az őt érdeklő olvasmányt. Kényelmesen elhelyezkedve akár valamennyit végignézheti; teljesen zavartalanul. Egyébként, a könyvek árának emelkedése a betűvel élő ember számára nem jelent újabb tehertételt, ha él a könyvtárak kínálta lehetőségekkel. A könyvtári díjak pedig ez idő szerint valóban mindenki számára megfizethetők. A könyvtárosok túlnyomó többsége pedig — ha netán valaki a szabad polcokon sorakozó könyvek rengetegében nem ismerné ki magát —, hivatástudattal, készségesen van segítségére a még gyakorlatlan könyvtárlátogatónak. A folyóirat továbbadási mozgalmat — mindenesetre — érdemes volna elkezdeni. Nyerges Ágnes rjr •• •• r Tömörítés Beszédünkben gyakran előfordul, hogy két vagy több szóval fejezzük ki azt, amire egy is elegendő. Ki ne találkozott volna már ilyen kifejezésekkel, mint: megállapítást nyert, gondolkozik a dolog felett? Pedig ezt tömörebben, magyarosabban is megfogalmazhatjuk: megállapították, gondolkozik a dolgon. A latin nyelv és az Osztrák- Magyar Monarchia németesitési .törekvései mély nyomokat hagytak nyelvünkben. Ilyen „nyom” például a szenvedő igealak is. Bár ez a magyar nyelvben alakult ki először, túlzott használata mégis a latin és német szövegek fordításával magyarázható. Súlytalan, csupán töltelékszó jellegű a legtöbb olyan ige, mint: bír, eszközöl, jelentkezik, képez, rendelkezik, szolgál, kerül, talál, történik, gyakorol.. . íme, néhány publicisztikai példa: „Negatív hatást gyakorolt az a tény, hogy nem léptették életbe a fejlődő országok érdekében hozott preferenciális vámrendele- teket”. A mondatfüzés törvényeit sérti a következő zavaros, első olvasásra már szinte érthetetlen többszörösen összetett mondat: „Úgy érzem, a mai napig félreértés történt, hogy az épület környékét, magának a parknak egy részét is kisajátítottuk, s szabadtéri műteremként használjuk”. Magyarán: úgy érzem, a mai napig félreértették, miért sajátítottuk ki és használjuk szabadtéri műteremként az épület környékét és a park egyik részét. „Nagy fontossággal bír az a hír, miszerint egyes körzeti tévéadások is naponta fognak jelentkezni”, olvassuk az egyik napilapban. Vagy: „Végre meghallgattatásra találtak a panaszok”. Az ilyensze- ríi kifejezések nem ritkák a hivatalos nyelvben sem: intézkedés történt, hogy, tisztelettel értesítjük, hogy sikerült kieszközölnünk az ön számára, stb. Hasonló a helyzet a hagy, enged igékkel: nem hagyja dolgozni, nem engedi zavarni magát, hagyja, hogy kiszolgálják. Fölöslegesek, ameny- nyiben a-(t)at. -(tjét igeképzőkkel helyettesíthetők: nem dolgoztatja, nem zavartatja magát, kiszolgáltatja magát. Persze előfordul ennek ellenkezője is: „Európa nem hagyhatja katonai konfliktusokban fel- dúlatni magát”. A feldúlatni tipikus szenvedő igei szerkezet. Helyesebb: hogy feldúlják, s akkor indokolt a hagy, a kettő együtt azonban (nem hagyhatja feldúlatni magát) már erősen zavaró. Közismert a rokon értelmű szavak stiláris értéke, ám megvannak ennek is a maga buktatói. Stiláris értékűek, ha árnyaltak, minden szóval többet mondanak: szép, gyönyörű, ház, putri. De milyen többletet keressünk az olyan szinonimákban, mint: ver, büntet, dolgozik, munkálkodik, óriási, hatalmas? Ezek bizony csak olyan töltelékszavak. Igaz, vannak csak azonos vagy szinonimában szegény szavaink is. Ebben az esetben ajánlatos a szinonimák szétszórása, valahogy így: minden kutya állat, de nem minden állat eb. Egymás mellett: minden kutya, eb állat, természetesen már nemcsak pleonasztikus, hanem nevetséges is. A lömörités másik jellegzetes hibája a kötőszóhalmozás. Ez elsősorban iskolai probléma. Hogy, hogy, hogy, és, és — kopognak a szavak az összetett mondatok közt. ehhez jön néhány „mondta” és máris fogalmat alkothatunk egyes tanulók kifejezési készségéről. Mások mondatokat halmoznak, sok szóval mondanak keveset ahelyett, hogy kevés szóval mondanának sokat. Hogy ez nem csak iskolai jelenség? Megeshet! Kérdezzük meg talán a politikusokat. Egy mindenesetre biztos: szépen beszélni művészet, helyesen kötelesség. Mivel nem mindig lehetünk művészek, legalább kölelességtudóak legyünk. Nagy Pál G. Tóth Tímea SZEPESI ATTILA: Miniatűrök SCI FI Parányi repülőszerkezetek szálltak be a szobába: egy őszi fa magsai. Légörvénysodorta életek: fönn szálkás, szélbe kapaszkodó légi alkalmatosságok,pörgő-billegő ejtőernyők, alul a gömb. amely a magot rejti, a titkos lángot, benne Jak, holnapi erdők alusznak. Mákszemnyi az egész szerkezet, tökéletes parány: az ejtőernyő aránytalanul nagyobb, mint célja és értelme: a mag. Megkapaszkodnak a függönyön, fel-alá sódrúdnak a padlón — összegubancolódnak, parányi ördögszekerek , ellepik a ruhám, hajam, szakállam. Jönnek vég nélkül, a természet pazarló és bölcs bizalmatlansága ontja őket százszámra. Nem vagyok sei-fi-olvasó, de ahogy az apró ejtőernyők érkezéséi figyelem, megérint valami, megsejtem, milyen titkos folyamatok játszódnak le a Földön és az űri térben nagyban és kicsiben, a parémyok és a gigantikus méretek világában mindkettő egymást tükrözi, hogy egyáltalán méretekről szó lehet, ez csak az emberi szem látóképességének s az emberi képzelet határainak függvénye. Szállnak a parányi, őszi ejtőernyők, rendeltetésükön megbicsaklik a gondolat, talán a félálom ősi szerkezete többet felfog belőlük, légy mag földet ér majd valahol, az esők belemossák a rögökbe. meggyökerezik, kihajt. Fa lesz belőle, szerencséje szerint parányi vagy óriási, attól függően, hol, milyen talajra ért. Teljes fa lesz. minden részletében a magban alvó valahai álom pontos tükre, légy ős ja gondolata, mely nincs sehol. Ki tudja, honnan és mikor kelt légi útra az első ejtőernyő? Teremtő és teremtett bonyolult tükörrendszere: minden visszajényUk valami még ősibbre, miközben önmagát kiterebélyesiti, betölti a maga egyetlen idejét. Millió lehetséges változat közül létrejön eg ei den: mindig a teremtő tükre, mégis mindig új, mindig más. AM I KOK TÁNCA Esti tömbhöz, kigyúló-ellobbanó ablakok százai. Kékek, zöldek, sárgák, vörösek. Folytonos vibrálás, tánc: egyik fény kialszik, másik fellobban. Zene. Valaha a kubisták fedezték fei a: egyidejű történések varázsát, ahogy a párhuzamos időbe, szerte a.földön, események ékelődnek, korok mosódnak össze, elet és halál, idill és tragédia rétegei különválnak és egymásra torlódnak. Az esti ablakuk százainak örökös vibrálása mögött zajlik a láthatatlan történelem. Egy pillanatra tanúja lesz az ember az idő százarcú természetének. A keletiek mandulának mondják azokat a meditációs tárgyakat, amelyeket figyelve megértik a mélyben munkálkodó rejtett folyamatokat: a külső világ ennek a sejtekben és álmokban áramló folyótnak a tükörképe. Fellobban kialszik egy-egy ablakszem: valaki elindul vagy betoppan, elalszik, halni készül, megszületik, lomjai közt hídn ál, ölelésben összefonódik, könyvet olvas. Vibrál az ablakok lénye, á város esti tánca, az egyidejű történések százféle ami néz vissza rúd. Egyszerre a múlt és jövő ígérete. Az idő zenéje. AZ ALVÓ MŰVÉSZ Ismertem valaha Babits nevelt /iát. ígéretesen indult a pá Ivója, de később megkeseredett. Bosszúból át aludt a az életét. Vendégségben jártam néha nála. pontosabban a fiainál. Gomb fociztunk. Az öreg Aladár sosem kelt ki az ágyból, álmatagon üdvözölt, majd befordult a fáinak. Szendergett, álmodozott. Ez az álomi-félálomi állapot volt az életformája. Néha fölei adt, kérdezett valamit, majd újra befordult a fal felé és szunyó kálit tovább. Nappalai és éjszakád összemosódtak, kisiklott élete feloldódott állmaiban. Hullottam azokról a neo- avantgarde szobrászokról, akik nem művüket, hanem saját magukat „állították ki": ültek a kiállitálereinben, szót váltót lak a közönséggel: ők voltak egy személyben a művész és a mű. Efféle ténykedés volt Babits nevelt fiának állma is. I ’erset rég nem írt már, örökös álmodozása volt a műve: félmondatai, borzas feje a párnán, kinyilá-beesukádó szemének tört .tényei, egyszerre kisfiús és ember-utáni mosolya. BUDASZENTLŐRINC Az árnyéktalan tornyok városa. Tornyoké, amelyeket régi feljegyzések említenek, de helyükön ma szél fúj a Jómoshegy felöl, tölgyek és áriásbiikkök nőnek. Láthatatlan kőcsipkék fonódnak közé. Budaszentlörinc. a magyar alapítású pálos rend egykori székhelye, a „Magyar Eskoriál" nincs többé. Ami belőle megmaradt, széthordták a múlt században, beépítették a budakeszi sváb házakba, vagy végleg betemette a föld, s mai napig lenn várja feltámadását. Ma Ságvátri ligetnek hívják az egykori szakrális várost. Ami kődarab, cserép kifordul a Jöldhől, csupa korom. Mert a templomok és kolostorok leégtek valaha. A törökök napokig égették, módszeresen, a tűzimádók perverz gyönyörűségével korabeli híradások szerint éjszakákon át nappali fénybe borult a hegyoldal. Lángokban ádltak a falak, a láng megemésztett minden emléket, szobrot és könyvet, s hamuvá lobhantotta Remete Szent Pál követőinek csontját is. Azóta kőarcokat rejt a hegyoldal, márványtöredékeket a mély árok, de nincs, aki feltárja a kolostorváros szerény mar adók ált. A miniét torok ecset vonásai elfakultak -- csak a kövön mintázzák meg az esőcseppek a régi rajzolatok szürke mását. A falakra vésett arabeszkek elmádl- tak — csak a virágok indái formálják újra őket a maguk burjánzó szeszélye szerint. Itt-ott kövek merednek elő a földből — beléjük képzelhetsz tornyokat és grádicsokat, elizzott tetőket — mintha újra állna a kolostorváros, és körülötte újra megelevenedne a zöld vadon, elszánt remetékkel, bölényekkel és medvékkel, liiúzokkal és jávorszarvasokkal. Az idő megkettőzi önmagát, visszaemlékszik gyerekkoréira. A tornyok árnyéka hosszan terül végig a völgyön. A kanyarban fékez a 22-es autóbusz. Szól az alkonyt zsolozsma. Egy tátskarádió. Lovasok kelnek át a tisztáson, fűszert szállító fáradt karavánok. Fönn elhúz egy lök hajtásos repülőgép. Vándorok érkeznek, akiknek nincsen arcuk. Minden megsemmisült és minden emlék megelevenedik. A kövekre új és új réteget raknak az évszakok, a titkos repedéseket gyíkok lakják — egyedül tán ők tartanak ki itt évszázadok óta hűségesen, s csak ők lehetnének a megmondhatói, mi mindent rejt a föld mélye. Néha kifeküsznek a falmaradványokra melegedni. Zöldek, sárgák, aranybarnák — valószínűt lenül csillognak a napfoltok közt, a Jelégett háttér előtt. Ötvösremekek A szovjetunióbeli kazakovói ötvösművészek szakértelmét és fantáziáját dicséri ez a fémcsipke. A IX—X. századból eredő szkany- (sodrott finom fémfonalból készített ötvösmunka) művészek mai alkotásai világszerte keresettek. (MTI-lotó)
