Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-29 / 233. szám
1988. szeptember 29. # PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT KOSÁRLABDA Hazai öröm a megyei rangadón BAJAI SK—KECSKEMÉTI SC 95—86 (49—47) NB I-es férfimérközés. Baja. 800 néző. Vezette: Szabó IV., dr. Páli. A Sugovica partján nagy érdeklődés kísérte a bajnoki startra kisorsolt megyei rangadót. A papírforma biztos hazái sikert jósolt, hiszen az elmúlt idényben a kecskemétiek még egy fokkal lentebb szerepeltek az élvonalban, mig a kék-sárgák kis szerencsével akár a bajnoki címet is megszerezhették volna. Az első félidő meglepően szorosra alakult. Végig fej-fej mellett haladt a két gárda, jelentősebb előnyre egyik sem tudott szert tenni. Fordulás után Kovács József merész húzással lepte meg ellenfelét: a fiatalokat küldte a pályára, akik többet futottak, gyorsabban járatták a labdát és rövid idő alatt tíz pont előnyt szereztek. Ezt a különbséget végig tartani tudta a lelkes hazai gárda és vitathatatlan győzelmet aratott. A hazaiaknál Kovács. Hosszú és Rátvay, míg a vendégeknél a két lengyel vendégmunkás, Pyszniak és Stan- kiewicz nyújtotta a legjobb teljesítményt. RÖPLABDA KSC-győzelem, Dutép-vereség KECSKEMÉTI SC—NYVSSC 3:0 BP. SPARTACUS—DLTÉP SC (7, 13, 6) NB I-es férfimérkőzés. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Herpai, Szabó. KSC: Halász, Nagy P., Ujhidy, Farkas. Vámos, Nyúl. Csere: Szappanos, Edző: Karagics Mátyás. A kecskeméti csapat erőteljes nyitásaival és jobb sáncolással szerezte a pontokat. A Nyíregyháza a vártnál keményebb ellenfélnek bizonyult. A mérkőzés 76 percig tartott. Kitűnt: Farkas, Vámos, illetve Prékopa. 3:0 (12, 13, 9) NB I-es női mérkőzés, Kecskemét. Vezette: Ribizsár, Hajdú. Dutép SC: Czéh, Marokity, Kovács, Szabó R., Dunszt, Körmendi. Csere: Kosa, Szikszai B., Szikszai M. Edző: Rapcsányi István. A Spartacus 52 perc alatt megnyerte a mérkőzést. Kitűnt: Göbölyös, Tagá- né, Szűcs, illetve Szabó R. LABDARÚGÁS Hétközben jobban megy a Kiskőrösnek? KISKŐRÖS—SZENTES 4—1 (3-1) NB III-as mérkőzés, Kiskőrös, 300 néző. Vezette: Zahorecz. Az osztály újoncai, a kiskőrösi labdarúgók, fordulók óta „őrzik" nyeretlenségüket, amely most egy gólzáporos mérkőzésen szakadt meg. Gólszerzők: Sörös (2), Szűcs, Pecz- nyik, ill. Magony. Kitűntek: Pecznyik, Lutter, Szűcs, Sörös, ill. a vendégeknél senki sem játszott az átlagnál jobban. Szanyit is kizárták Szerdán este, szöuli idő szerint nem sokkal éjfél előtt Tibor Tamás, a MOB alelnöke, a magyar olimpiai küldöttség Chef de Missionja arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy Csengeri Kálmán után egy újabb magyar súlyemelő, Szanyi Andor doppingvizsgálata is pozitív eredményt mutatott. így társához hasonlóan ő is kizárásra számíthat. — Szerdára virradó éjszaka, egy óra tájban kaptuk meg a NOB orvosi bizottságának levelét, amelyből megtudtuk, hogy Szanyi Andor első dopping- vizsgálata pozitív eredményt mutatott mondta Tibor Tamás. — Meghívtak bennünket a második tesztre, amelyet szerdán 14 órakor, jelenlétünkben végeztek el. A megismételt vizsgálat újra pozitív eredményt mutatott, olyan mértékben, hogy a doppingszabály megsértését vitatni nem lehetett. Szanyi Andor vizsgálati mintájában ugyanarra az anyagra, sztanozololra akadtak, mint Csengeriében. Késő este a NOB orvosi bizottsága előtt kellett megjelennünk, ahol ismételten beszámoltunk arról, hogy augusztus 24-én a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség orvosi bizottságának képviselője a tatai felkészülési táborban rajtaütésszerű doppingvizsgálatot végzett, s az ott teszteltek köztük Szanyi Andor negatív eredményt mutattak. Közvetlenül a Szöulba utazás előtt, szeptember 8-án minden magyar súlyemelő újabb ellenőrző vizsgálaton vett részt, az eredmény — kivétel nélkül — ezúttal is negatív volt. Tájékoztattuk a NOB orvosi bizottságát arról is, hogy Csengeri doppingvizsgálata után összehívtuk valamennyi súlyemelőnket, tájékoztattuk őket a történtekről, majd nyilatkozat aláírására kértük fel őket. A még versenyzés előtt álló súlyemelők, így Szanyi is, kézjegyükkel látták el azt a nyilatkozatot, amelyben kijelentették: 1. Ismerik a doppingvizsgálatra vonatkozó szabályokat. 2. Versenyzésük után az előírásoknak megfelelően eleget tesznek a doppingvizsgálatnak. 3. Felelősséggel kijelentik, hogy az esetlegesen levett mintájuk a vizsgálaton semmiféle, a doppinglistán szereplő anyagot nem fog tartalmazni. A NOB orvosi bizottságának tagjai — élükön Alexandre de Merode herceggel, a testület elnökével a magyar jelentést tudomásul vették, majd közölték: a magyar súlyemelőt a NOB Végrehajtó Bizottságának kizárásra javasolják, ezzel együtt eredményének megsemmisítésére. Tibor Tamás arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy Szöulból már valamennyi magyar súlyemelő hazautazott. Deák Gábor, a MOB elnöke felkérte a Magyar Súlyemelő Szövetség Szöulban tartózkodó elnökét, hogy a NOB orvosi bizottságának jelentését figyelembe véve haladéktalanul folytassa le a szükséges vizsgálatot, és annak eredményéről tegyen jelentést. MA: TEKE NB III-as mérkőzés: Kecskeméti MÁV—Agrikon, Kecskemét, MÁV-pálya 18 órakor. KÉZILABDA A férfitorna B csoportjának végeredménye 1. Koreai Köztársaság 2. Magyarország 5 5 4 3 1 2 127—117 102— 93 8 pont 6 pont 3. Csehszlovákia 5 3 2 109—103 6 pont 4. NDK 5 3 2 109—100 6 pont 5. Spanyolország 5 2 3 101—106 4 pont 6. Japán 5 — 5 97—126 0 pont Nézettségi rekord Kedden a NOB Sportolói Bizottságának tagjai látogatást tettek az olimpiai faluban, s 39 nemzet mintegy 100 sportolójával beszélgettek a játékok eddigi eseményeiről, örömeikről. gondjaikról. Ezt követően a főleg sportoló kiválóságokból álló bizottság tagjai, élükön Schmitt Pállal, a testület elnökhelyettesével, az olimpiai sajtóközpontba mentek, ahol nemzetközi sajtókonferenciát tartottak. Itt a NOB magyar tagja elnökölt, aki a több rrfint 400 tudósító előtt elmondta: ja . - solják, hogy a jövőben a dopping- vizsgálatokat lehetőleg minden sportágban, ahol csak tiltott segédeszközök előfordulhatnak, vezessék be a rajtaütésszerű teszteket, a bűnösöket pedig súlyosan büntessék meg. Súlyosabban, mint ahogy azt most teszik. Kérik a nemzetközi sportszövetségek illetékeseit, hogy a jövőben hatékony felvilágosító munkát végezzenek, sportolóikat, edzőiket lássák el a doppingolással kapcsolatos mindennemű információval. Schmitt Pál a sajtókonferencia másnapján, szerdán elmondta: Edwin Mosestől, a kiváló amerikai atlétától értesült arról, hogy ezt az eseményt az NBC egyenesben közvetítette, mintegy 20 perces adásban. Egy érdekesség: a sportolói bizottság tagjainak sajtóértekezlete a nap úgynevezett nézettségi ranglistáján az első helyre került! Az azonos pontszámúak között az úgynevezett 25 százalékos szabály alapján határozták meg a végső sorrendet, vagyis csak azoknak a csapatoknak az eredményeit vették figyelembe, amelyek a megszerezhető pontoknak (10) legalább 25 százalékát (ebben az esetben 3 pontot) elérték. A Japán elleni eredményeket nem vették számításba. A helyosztók párosítása: Az 1. helyért, szombaton: Szovjetunió —Koreai Köztársaság. A 3. helyért, szombaton: Jugoszlávia— Magyarország. Az 5. helyért, pénteken: Svédország—Csehszlovákia. ÖKÖLVÍVÁS Alvks: ■ sima vereség Véglegessé vált, hogy a magyar ökölvívó-válogatottból csak a 48 kg-os Isaszegi Róbert szerez érmet a szöuli játékokon. A Borsodi Bányász reménysége csütörtökön délelőtt az amerikai Michael Car- bajal ellen lép ringbe a döntőbe jutásért. Ez már kedden véglegessé vált. Az viszont csak szerdán délután, hogy Alvics Gyula a 91 kg-osok negyeddöntőjében egyhangú, 5:0-ás pontozásos vereséggel — a világbajnoki ezüstérme holland Arnold Vanderlijdé- től kapott ki — a nyolcadik magyar kieső a Csamsil sportcsarnokban. ASZTALITENISZ Bátorfi kie. Ötvenszázalékos eredménnyel fejezték be a magyar asztaliteniszezők a csoportmérkőzéseket. Továbbjutott Klampár Tibor, Urbán Edit és a Bátorfi, Urbán páros, kiesett viszont Harczi Zsolt, a Klampár, Kriston kettős és Bátorfi Csilla. Az utóbbi tény fájdalmasan érintette a csapatot, hiszen a háromszoros Európa-bajnoknőtől nemcsak továbbjutást, hanem jó helyezést is várt mindenki. Bátorfi utolsó csoportmérkőzésén egyik legnagyobb európai vetélytársa, a nyugatnémet Nemes Olga ellen állt asztalhoz. Szoros első két játszma után 1:1 volt az állás, aztán Nemes jutott előnyhöz, de ezt Bátorfinak még sikerült kiegyenlíteni. A mindent eldöntő ötödik játszmában Nemes volt a nyugodtabb, ütései pontosabban érték az asztalt, 21:16-ra nyert, s ezzel csoportjából a második helyen került a legjobb 16 közé. A magyar Európa-bajnoknő végül csak csoportnegyedik lett. A tizenharmadik napon (magyar idő szerint) ASZTALITENISZ. 0.00: Férfi és női egyes, nyolcaddöntő (Klampár Tibor, Urbán Edit), 2.00: Férfi és női páros, negyeddöntő (Bátorfi Csilla. Urbán Edit). 3.00: Férfi és női páros, keresztbejátszás az 5—8. helyért. 4.00: Férfi és női egyes, negyeddöntő. 8.30: Férfi és női vgyes, keresztbejátszás az 5—8. helyért. 11.00: Férfi és női páros, elődöntő. ATLÉTIKA. Selejtezők, elő- és középfutamok. Férfi 1500 m, 5000 m. Női 1500 m. 110 m gát, magas, távol. Döntők. 0.00: tízpróba, az utolsó három szám. 4.15: női diszkosz. 7.40: 200 m. BIRKÓZÁS. (szabadfogás). 1.00: Selejtezők a 48, az 52, az 57 (Nagy Béla), a 62, a 68 (Podolszky Attila), a 74, a 82 (Dvorák László), a 90, a 100 és a 130 kg-os (Klauz László) súlycsoportban. 8.30: Selejtezők az 52, az 57, a 68, a 74. a 82, a 100 és a 130 kg-ban. Döntő: a 48, a 62, és a 90 kg-ban. CSELGÁNCS. 8.00: 86 kg (Gyá- ni János). GYEPLABDA, (férfi). 4.00: Mérkőzés a 9. helyért. 6.15: Mérkőzés all. helyért. (Női) 0.00: Mérkőzés az 5. helyért. 2.00: Mérkőzés a 7. helyért. ÍJÁSZAT. 1.30: Férfi és női nyolcaddöntő. 5.30: Férfi és női negyeddöntő. KAJAK-KENU. 0.00: Középfutamok: férfi K I. 1000 m (Csípés Ferenc), férfi C 1. 1000 m (Pulai Imre), női K IV. 500 m (Géczi Erika. Rakusz Éva, Mészáros Erika, Kőbán Rita), férfi K II. 1000 m (Helyi Tibor, Rajna András), férfi C II. 1000 m (Takács Gábor, Lei- kep Gusztáv), férfi K IV. 1000 m (Csípés Ferenc, Ábrahám Attila, Gyulai Zsolt, Hódosi Sándor). KÉZILABDA, (női). 5.00: Mérkőzések az 5—8. helyért. 9.00: Mérkőzések az 1-3. helyért. KOSÁRLABDA, (férfi). 5.30: Mérkőzés all. helyért. 7.30: Mérkőzés a 9. helyért. 10.30: Mérkőzés a 7. helyért. 12.30: Mérkőzés a 3. helyért. Női. 0.45: Mérkőzések az 5. helyért. 3.00: Mérkőzés az I. helyért. ÖKÖLVÍVÁS. 1.00: Elődöntő mérkőzések. 10.00: Elődöntő mérkőzések. RITMIKUS SPORTGIM- NASZTIKA. 9.00: Összetett verseny. RÖPLABDA, (női). 0.45: Mérkőzés a 7. helyért. 3.00: Mérkőzés az 5. helyért. 9.00: Mérkőzés a 3. helyért. 11.30: Mérkőzés az I. helyért. SÚLYEMELÉS. 2.00: + 110 kg — bajnokavatás. TENISZ. 2.00: Férfi páros elődöntő, női egyes elődöntő. VÍVÁS. Szerdán 22.30-tól: Párbajtőrcsapat, selejtező (Fábián László, Hegedűs Ferenc, Kolczo- nay Ernő, Pásztor Szabolcs, Székely Zoltán). 0.00: Kardcsapat, direkt tábla (Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence). 11.00: Kardcsapatdöntő, bajnokavatás. Szerdán is százszázalékos V) magyar mérlegí Szerdán már a döntőbe jutásért versengted a hajók a Mizari evezős- és kajakkenu pályán, ahol ez utóbbi sportág középdöntőit rendezték. Négy férfi 500 méteres számban, továbbá a női egyesben és kettesben rendeztek futamokat, számonként hármat, s mindegyikből az első három került a kilences döntőbe. Ezen a napon már nem volt javítási lehetőség, mint korábban, az előfutamok során. A hat szerdai középdöntő összefoglalója: K—1 500 M: Gyulai Zsolt több mint egy hajóhossz előnnyel győzött az amerikai Herbert és a csehszlovákiai Szabó Attila előtt. Ideje nagyszerű, másfél másodperccel jobb, mint a második előfutamban győztes világbajnoki címvédő új-zélandi MacDonaldé. Gyulai futamából egyébként az ötödik helyen esett ki a brit Jeremy West, az egykori kajakkirály, aki a két évvel ezelőtti, montreali vb-n K—1 500-on és 1000-en is győzött. C—1 500 M: Szabó Attila, a Bp. Honvéd 24 éves kenusa nehéz futamba került, hiszen a négy remek kenus, a bolgár Marinov, a spanyol Suarez és a hosszú távon világbajnok jugoszláv Sabjan, valamint Szabó közül egynek búcsúznia kellett. Ez az egy némi meglepetésre Sabjan lett. Szabó továbbjutását nem fenyegette veszély, második lett Marinov mögött. NŐI K—1 500 M: Kőbán Rita futamában megelőzte a szovjet Szavenkót, viszont kikapott a dobogóra esélyes lengyel Dylewskától. Második helyezettként így is biztosan jutott tovább. K—2 500 M: Abrahám Attila és Csípés Ferenc, a Bp. Honvéd kajakosai leckét adtak a mezőnynek versenyzésből. Stílustanulmánynak is beillett az evezésük, csaknem két másodpercet vertek az esélyesnek kikiáltott NDK-beli Bluhm, Wohllebe duóra. Meg sem látszott mozgásukon, hogy az ötszörös világbajnok Csípés, aki tavaly Fidel Lászlóval nyert vb-t ezen a távon, most partnert váltott, és klubtársát, a 21 éves Ábrahámot vette maga mellé. Versenyzésük több mint biztató a döntőre nézve. C—2 500 M: A magyar tábor nagy érdeklődéssel, s némi szorongással várta a két évvel ezelőtt 500-on és 1000-en is világbajnok Sarusi, Vaskúti kettős visszatérését a tavalyi idény kihagyása után. Nos, mit sem kopott a nagyszerű kenupáros tudása, megnyerték futamukat. NŐI K—2 500 M: A nap százszázalékos magyar mérlegéről Mészáros Erika és Rakusz Éva gondoskodott. Az Ú. Dózsa és az Olefin SE kajakos kettőse másfél hajóhosszal lett futamában első. Ebben a hat számban tehát mindegyik döntőnek lesz magyar résztvetője — pénteken rendezik ezeket a finálékat —. csütörtökön pedig öt 1000 méteres férfi számban és a női kajak négyesben lesznek középdöntők. Azokban is a szerdaihoz hasonló magyar mérleg várható. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 10.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 10.05: Képújság 10.10: Teledoktor. v Orvosi tanácsok tíz percben. Válaszok a nézők leveleire 10.20: Fejezetek a magyar képírás történetéből. Nagybánya — IV/4. rész (ism.) 10.50: Reklám 11.00: Szöul '88 Atlétika, kajak-kenu, súlyemelés, női kosárlabdadöntő, tenisz, ökölvívás, cselgáncs, ritmikus sportgimnasztika, birkózás, női kézilabdadöntő, női röplabdadöntő Kb. 14.30: Reklám Kb. 14.35: Képújság 16.35: Hírek 16.40: Az utca táncosai — Zenés-táncos riport 17.00: Ének a katonákról — Irodalmi ósz- szeállítás 17.30: Reklám 17.40: Hármas csatorna VI/6. rész: Európai városok: München 18.25: Ne! — A dohányzás elleni küzdelem Magyarországon 18.45: Reklám 18.55: Tévétorna 19.00: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Budapesti Művészeti Hetek— Méhes György: Volt egyszer egy úrlovas — tévéfilm 21.15: Reklám 21.20: Vízválasztó. Riportfilm a dunai vízlépcsőrendszer hatásairól.— 11/1. rész 21.45: A hét műtárgya Rutilio Manetti: Lót megvendégeli az angyalokat (esztergomi Keresztény Múzeum) 21.50: Fejezetek az első világháborúból Burton Benjamin filmsorozata az archívumokban őrzött eredeti dokumentumokból — XIII/6. rész 11. fejezet: Az óceánon innen 12. fejezet: Az óceánon túl Amerikai dokumentumfilm-sorozat 22.35: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.05: Képújság 17.10: Magyar évszázadok Károly Róbert pénzreformja (ism.) 17.25: Abrahám gyermekei Paul Jacques Callebaut és Nicole Saey sorozata — XI11/13. rész: A szunniták és Mekka, a tiltott város. Belga filmsorozat 17.55: Képes nóták— Különkiadás a néphadsereg napja alkalmából 18.30: Ecranul nostru —A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.00: Képújság 19.05—Kb. 3.00: Szöul '88 — összefoglalók. Közben: Híradó 2., Reklám SKy CHANNEL 07.00: Jó reggelt, Skandinávia! 08.00: DJ Kát gyermekműsora 09.00: Dennis — vígjáték 09.30: Transformers — rajzfilm. 10.00: Countdown — popzene Hollandiából. 11.00: A Nescafe 40-es brit poplistája. 12.00: Új popzene. 13.05: Egy másik világ — teleregény. 14.00: Kérdezzük meg Ruth doktort — szexterápia. 14.30: Barangoló riport — aktualitások. 15.00: Barrier Reef — kalandfilm. 16.00: Countdown. 17.00: DJ Kat gyermekműsora. 18.00: The Monkees — vígjáték. 18.28: Hirek. 18.30: Jeannie-ról álmodom — vígjáték. 18.57: Időjárás-jelentés. 19.00: Hazel — vígjáték. 19.30: Vészhelyzet — akciófilm. 20.28: Hírek. 20.30: Áz 1988-as Miss Norvégia-verseny döntője. 22.07: Időjárás. 22.10: Pankráció. 23.28: Hírek. 23.30: Autóverseny. 00.30: Popzene Kanadából. 00.57: Időjárás-jelentés. ÁRTS CHANNEL: 01.00: Eduardo Chilli- da. 02.00: Mozart-hegedűverseny. 02.20: Kooning. 03.20: A Phillips és tudomány. 03.45: Műsorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.35: Mit választanál c. gyerekfilm. 7.50: Hírek. 8.00: Olimpiai közv. 13.00: Hírek. 13.45: Dók. film. 16.30: Rajzfilm. 16.45: Világhíradó. 17.05: Koncert. 17.25: Olimpiai Közv. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Olimpiai közv. A szünetben: Világhíradó. 23.20: Bűnrészesség a gyilkosságban c. film. 0.58: Hírek. 1.03: I. Repin festőművész. 1.33: R. Paulusz és V. Leontyev műsora. ÚJVIDÉKI TV: 10.10: Műsorismertetés. 10.15: Tv- napló. 10.25: Kézilabda — női döntő. 11.40: Röplabda — női döntő. 13.30: Ökölvívás. 16.30: Kajak-kenu. 17.00: Újvidéki képeslapok. 17.45: Kosárlabda — női döntő felvételről. 19.00: Tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Tenisz. 20.30: Ökölvivás. 21.30: Hírek. 21.40: Atlétika — felvételről. 0.50: Kosárlabda — döntő. 05.00: Tenisz. 07.00: Műsorzárás — magyarul. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.30: Nyolc rádió nyolc dala 9.00: Verbunkosok, nóták 9.30: Jelenidőben 10.05: Diákfélóra 10.35: Olasz madrigálok 10.55: Katonazenekarok találkozója Kaposvárott 11.26: Rózsa Sándor Móricz Zsigmond regénye 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A magyar nyelv századai 14.25: Táncházi muzsika 15.00: Szóról szóra 16.05: Zeneiskolásoknak 16.17: Legenda a kapitányról 17.00: Vonzáskör 17.30: Szöul '88 17.50: Krisztinavárosi madrigál — IX/4. rész. Huszár Klára önéletrajzi regénye folytatásokban 19.15: Szöul '88 19.25: Alma és fája — Dokumentumműsor 20.11: István király a zenében 20.51: Műhelyfőnökök 21.14: Idősebbek hullámhosszán 22.00: Hírvilág 22.30: Ernest Blanc operaáriákat énekel 23.00: Tükörképünk 37 darabban 23.30: Fuvolaművészek felvételeiből PETŐFI RÁDIÓ: * 1 8.05—12.00: Napközben Közben: 8.20: A Szabó család 12.10—14.30: Halló, itt Szöul! 15.10: Operaslágerek 1 5.45: Törvénykönyv 16.00: Önnek milyen a karrierje? 17.05: Újdonságainkból 17.30: Zöld telefon 18.30: Slágerlista 19.20: Operettkedvelőknek 20.15: A Poptarisznya dalaiból 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 22.1 6: Archívumunkból 22.38: Barangolás régi hanglemezek között 23.10: Az U2 együttes összes nagylemeze — VI/5. rész 23.51—4.20: Halló, itt Szöul! BARTÓK RÁDIÓ: ________ 9.0 8: Zenekari muzsika 10.24: Richard Strauss: Ariadné Naxos szigetén Közben: 11.10: Magyarán szólva 11.25: Az operaközvetítés folytatása 13.03: Színészvizsga — 1988 14.00: Grieg: Zongoraverseny 14.30: Operába hívogató 15.00: Pophullám 16.04: A kamarazene kedvelőinek 17.00: Nyitnikék — kisiskolások műsora 17.30: Rossini nyitányok 17.50: XIII. debreceni nemzetközi Bartók Béla kórusverseny — X/3. rész 18.30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 19.05: Schubert: Esz-dúr vonósnégyes 19.35: Budapesti Zenei Hetek — Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (Élő) A Liszt Ferenc Kamarazenekar Beethoven - hangversenye Közben: Kb. 20.25: Száz éve született Tersánszky Józsi Jenő Kb. 20.43: A hangverseny-közvetítés folytatása Kb. 21.20: Gitármuzsika 21.40: A pécsi stúdió hangarchívumából 22.00: Magyar művészek operafelvételei 22.28: Napjaink zenéje