Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-27 / 231. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1988. szeptember 27. EZ IS A Ml (SZÜKEBB) VILÁGUNK! Környezettan az iskolák körül Kedvre derít, valahányszor azt lá­tóin. hogy egy-cgy település vagy an­nak egyik-másik utcája rendezett. Jó a szemnek a szemetes, a poros és a ben­zinfüst ős makrói olyan helyekre letér­nie. ahol virágillat és tiszta, öntözött járda fogadja az embert. Milyen helyet foglal el ii Iliit értékrendünkben a: ilyen, heh"dréd kinek kinek 'a háza tttjáról építkező környezetvédelem, amelyre zajos viták helyeit inkább n cselekvés a jellemző'." Kecskeméten az Árok, a HántT' és ti Kenderessy utca színes vi­rágokkal virító szí gélykertjei. vagy a pottilisz.illásiak gondozott lakóhelye. Mi a (onfosabb? Mindé/, akkor jutott az eszembe, amikor néhány kecskeméti iskola kör­nyékén eltűnődtem: mi a szerepe a kör­mezeniek ti diákok életében? Van-e ele­gendő hely ti mozgásra? A gyerekek mekkora biztonsággal közlekedhetnek, tiniig otthonról az iskoláim jutnak? A kecskeméti Lánchíd Utcai Általá­nos Iskola és óvoda mögött siralmasan néz ki az ott lévő KRFSZ-park. A tan­pálya noha dicséretes szándékból hozták létre, hogy a gyerekek itt is ta­miljának közlekedni -- , gondos kezek híján, pusztuló parkra emlékeztet. Te­rebélyesedik rajta a gaz. Padjairól hi­ányzik a támla és az ülőke. Az 1979-es gyermekévtől — a mai valóságig A gyermekek nemzetközi évében, 1979-ben épített iskolában két éve még ezerhúszan tanullak. Az idén szeptem­bertől valamivel kevesebben, 977-en járnak ide. Ám még így is nagy erőfe­szítés pedagógusnak' és tanítványnak együtt dolgoznia. Fekete Héja igazgatóhelyettes el­mondja, hogy az oktató-nevelő mun­kában. a meglévő l(> tantermet alapul véve, hatszázas lamilólétszámmal le­hetne jól boldogulni. A szűk úttörőszo­bában is tartanak órákat. A tornacsar­nokban egyidejűleg három-gégy cso­port gyakorol. A zsúfoltságon majd csak enyhít a demográfiai hullám „levonulása”. Az udvaron, a tízperces szünetekben most még egymás mellett sétálgató tanulók­nak jobb lesz a helyzetük a nemrégiben elkészült- sportpálya használatba véte­lével Oda s kimelictnek ezután két óra között. De mitől 'avulhatna a közleke­dési biztonsaguk'? Lassabban! Az igazgatóhelyettes így látja: Őrült (?) sebességgel közlekednek erre a személygépkocsik és motorke­rékpárok! Milyen iramban haladhatnának? Negyven kilométeres sebességnél semmiképpen sem gyorsabban. Olvasva az elmúlt napokban és he­tekben történt közlekedési gyermek- baleseteket, nem ok nélkül aggódik a pedagógus. Lassabban — veszélytele­nebből! Figyelembe vehető javaslat a tanács vagy a rendőrség részére amel­lett, hogy az iskola is igyekszik óvni tanulóinak testi épségét. Reggel negyed 8-tól háromnegyed 8 óráig —jelzőtár­csával a kezükben iskolások állnak őrt két. környékbeli zebránál, mialatt társaik átkelnek. Az elsősök gyakran szüleik kíséretében jönnek. Az iskola­• A közlekedés nyomorának szen­vedő alanya a gyermek is. Au­tók közt botorkál­va jutnak cl a ta­nulók a Petőfi Sándor Általános Iskola kapujáig. (Méhcsi Éva fel­vételei) • Ennek a KRESZ-parknak mintha nem volna gazdája! V rádióknak, az osztályfőnöki óráknak és egyes szakköri foglal­kozásoknak ugyancsak témá­ja a helyes közle­kedés. Ennek is köszönhető, hogy az iskolába men­ve, vagy onnét hazafelé indulva eddig— 1979 óta — egy gyermeket sem ért közleke­dési baleset. Szeretnék meg­őrizni eddig még hasonlóan jó helyzetüket a Bu­dai utcai Petőfi Sándor Általános Isko­lában is, már ami a balesetmentes isko­lába járást illeti. Majdnem csodával határos, hogy az ide járó, mintegy nyoicszáz diák ép bőrrel megússza — a nagybani piachoz,* a vásárcsarnok­hoz, a Centrum Áruházhoz és a Nagy­kőrösi utca egy szakaszát elfoglaló ta­xiállomáshoz közel — a rendkívül zsú­folt belvárosi közlekedést. Zajban, porban, füstben — Nem kell ide, azaz Kecskemétre nemzetközi autóút — mondja valaki —, anélkül is nyomorog ez a város a felduz­zadt gépjárműforgalomtól! Kinek jobb? — teszi fel a kérdést ezután. Aki regge­lente kipufogógáz-felhőben gyalog, vagy pedig, aki autóval jön az iskolába és az összetorlódott kocsik közül próbálja baj nélkül elérni a kaput? Egyiknek a helyze­te sem irigylésre méltó. Bár Szepes Lajos igazgató szerint ilyen zsúfolt közlekedésben már nem is történhet baleset — a legtöbben óvato­san vezetnek —, a levegőszennyezésen kívül zavaró a zajártalom is. Zárt abla­kok mellett kénytelenek tanítani, hogy egymást hallják. Hétfő van, délelőtt, egy-egy autó halad el csupán a Budai utcában; jöttükre mégis abba kell hagyni a beszélgetésünket? amig a zú­gás elhalkul. — Hogyan lehet így dolgozni? kér­dezem az igazgatótól. — Nehezen — válaszolja. — Szinte magam is csodálom: ilyen körülmé­nyek közt munkánk mégis volt annyira eredményes, hogy az elmúlt tanévben húsz végzős tanulónk tett állami nyelv­vizsgát. — Környezetünk egyébként szűk és sivár. A kosárlabda-pályányi udvaron 0,3 négyzetméter „terület" jut egy tanu­lóra. Kívül a járdát végigrakják kerék­párokkal. Légy, por, szemét és egy bó­déváros van körülöttünk. Hét-nyolc la­kókocsi ontja a füstöt, árasztja a sült­zsír- és a hurkaszagot? miközben böm­böl az ABC előtt a csipkés kombinés és más magnókazettaszám, teljes hang­erővel. Bár itt lenne az idő, amikor az isko­lák környéke is — mindenhol jó­kedvre deríthetné az embert, mint a virágos, rendezett utcák és a fölsepert járdák! Hiszen a gyerekek az órákon kívül is tanulnak — környezettant. Kohl Antal HOLNAP FÖLDKÖZELBEN A vörös bolygó Ha majd egyszer, a jövő évez­redben társasutazásokat szervez­nek a Naprendszer bolygóira, fel­tétlenül a Mars lesz a legelső, leg­könnyebben elérhető úticél. Külső bolygószomszédunk sok tekintet­ben hasonlít Földünkhöz: például a bolygó egyenlítőjének és pálya­síkjának hajlásszöge csaknem azo­nos a Földével, 24 fokos. Ez azt jelenti, hogy egy marsév alatt négy évszak váltja egymást, ám gondta­lan nyaralásra azért még a marsi nyárban sem számíthatunk, mert ekkor is csak ritkán emelkedik a hőmérséklet —30 C-fok fölé. (Ez még mindig elviselhetőbb, mint másik bolygószomszédunk, a Vé­nusz pokolnál is melegebb hősége.) Gyakran sajnáljuk bokros teen­dőink miatt, hogy egy nap csak 24 órából áll. Nos, aki a Marsra láto­gat, jutalmul minden naphoz 37 percet kap, ugyanis ennyivel hosz- szabb egy marsbéli nap. De vannak más hasonlóságok is a Föld és a Mars között. Ilyenre figyeltek fel már a 18. században, amikor a Mars sarkvidékein fehér sapkákat — talán hósapkákat (?) — pillantottak meg távcsövön ke­resztül, s kiderült, hogy méretük évszakonként változik. Szertefoszló illúziók A Mars sötét területein is látni véltek évszakok szerinti változáso­kat. Ezeket a Mars növényzetének tulajdonították. S ekkor megélén­kült az emberek fantáziája: ahol növényzet van, miért ne lehetne magasabb rendű, sőt „értelmes” élet, civilizáció!? Ezt a gyanút érő­sítette 1877-ben egy szenzációs fel­fedezés: a Mars felszínét vékony, egyenes vonalak hálózata borítja. Ezeket egyes kutatók a marslakók által készített mesterséges csator­náknak tartottak, míg mások ter­mészetes eredetű vízfolyásokat sej­tettek bennük. A fantázia világa megteremtette a marslakókat is. Volt olyan kutató, aki egész mun­kásságát a marslakók tanulmá­nyozásának szentelte (Lowell 1894-ben obszervatóriumot alapí­tott a marslakók tanulmányozásá­ra). A távcsőtechnika fejlődésével azonban szertefoszlottak az illúzi­ók. Kiderült, hogy a marsbéli sötét területek egyáltalán nem zöldes színűek, mint azt sok észlelő ta­pasztalta, csupán arról van szó, hogy nem annyira vörösek, mint a világos területek. Ha nem tombol homokvihar A Mars mintegy 228 millió km távolságban, a Földénél elnyúl­tabb ellipszispályán kering a Nap körül, s ez kb. másfélszerese a Föld Naptól való távolságának. Ez a magyarázata, hogy ritkán kerül közelebb hozzánk 60 millió km- nél. Ilyen ritka esemény lesz egyéb­ként idén, szeptember 28-án, ami­kor 58,8 millió km-re kerülünk a Marshoz, ami nagyon kedvező fel­tételeket teremt távcsöves megfi­gyelésekre, feltéve, ha épp akkor nem tombol a Marson oly gyakori, s olykor az egész bolygóra kiterje­dő homokvihar. De 55-60 millió kilométer még mindig roppant nagy távolság! Ha többet akarunk megtudni a Mars­ról, a Naprendszer, s egyáltalán a Föld történetéről, kialakulásáról, a naprendszerbeli élet esetleges más lehetőségeiről — oda kell mennünk! A Mars ostroma 1965- ben kezdődött meg a Mariner és a Mars űrszondákkal. A Mars első műholdja a Mariner 9 volt, és 1971 —72-ben közel 7000 felvételt ké­szített a bolygó felszínéről. Ennek köszönhetően a Hold után a Mars lett a legjobban feltérképezett égi­test. Kiderült, amit ugyan már ko­rábban is sejtettek, hogy a Mars légköre nagyrészt szén-dioxidból áll, s a felszínén a légnyomás a földinek kevesebb mint 1 százalé­ka. (Akkora, mint a Földön 38 km-es magasságban.) A légkörben kevés a nedvesség, s a marsi időjá­rás-jelentésekben nem szerepelne az eső szó. Ilyen körülmények között meg­lepő, hogy a közeli felvételeken tu­catjával találhatók olyan képződ­mények, amelyek megtévesztésig hasonlítanak a földi eróziós kép­ződményekre. A legmegdöbben­tőbbek azok a folyóvölgyek, me­lyek sokszor több száz km hosszú­ságúak, és igen sok mellékáguk van. Mivel ilyen képződmények létrehozására egyedül a folyóvíz látszik alkalmasnak, valószínű, hogy a bolygó történetében voltak nedvesebb korszakok is, amikor a víz cseppfolyós állapotban létezett a Marson. Hogy hová lett a víz a Marsról, ma még nyitott kérdés. Kozmikus sebhelyek A Mars felszínéről készült felvé­teleken a folyóvölgyeknél és víz­mosásoknál is meglepőbb, monu­mentálisabb alakzatokat látha­tunk. A Mars-felszín nagy területei ugyanúgy telivannak becsapódási kráterekkel, mint a Hold. Nem rit­ka az 1000 km átmérőjű sem. A nagy kozmikus sebhelyek nyo­mát a ritka légkör nem tudta eltün­tetni úgy, mint a Földön a sokkal sűrűbb légkör tette. Mégis a Mars legszembetűnőbb formációi azok a hatalmas méretű pajzsvulkánok, melyek a Tharsis-hátságon húzód­nak. Ezek legnagyobbika az Olym­pus Mons (eredeti nevén a Nix Olympica — az Olimposz hava); az átmérője 500 km. és a környeze­téből 23 km magasra emelkedik ki. (Összehasonlításul: a Föld legna­gyobb pajzsvulkánja a Mauna Loa a Hawaii-szigeteken, 200 km átmé­rőjű, és 9 km-re emelkedik az óceá­ni tengerfenék fölé.) A magasabb rendű életet a Mar­son kizárja a ritka, oxigénhiányos légkör és az, hogy folyékony víz jelenleg nem létezhet a felszínen. Az alacsony hőmérséklet miatt csak igen lassú anyagcsere képzel­hető el. Igaz, vannak olyan földi élőlények, amelyek oxigén nélkül is léteznek. A marsbeli élet lehetőségének kutatására indult 1975-ben a két Viking szonda. Az expedíció fő célja a Mars-felszín komplex kuta­tásán kívül annak a kérdésnek az eldöntése volt, hogy léteznek-e a Marson mikroorganizmusok. Útban a Foboszok A Vikingek minilaboratóriumai három különböző típusú biológiai kísérletet végeztek a talajban eset­leg megtalálható mikroorganizmu­sok kimutatására. Az első a foto­szintézis hatására bekövetkező változásokat mutatta volna ki, a második a tápanyagfelvételen, a harmadik a gázcserén alapult. Ám a mérések eredménye nem egyér­telmű. A talajmintában eleinte szinte nyüzsögni látszottak a mik­roorganizmusok. Azután a Mars­talaj kémiai aktivitását megvizs­gálva kiderült, hogy a folyamatok sokkál gyorsabban szűntek meg, mint az anyagcsere-folyamatoknál várható volna. Szerves anyag je­lenlétét pedig nem sikerüli kimu­tatni. így a marsbeli élet kérdése a Viking szondák alapján nem dönt­hető el véglegesen. A Viking szondák után sok kér­dés tisztázódott a Marssal kapcso­latban. s egy illúzióval szegényeb­bek lettünk, de új kérdések sorát kell megválaszolnunk, hogy meg­értsük á vörös bolygó történetét, a Naprendszer fejlődését. Több mint egy évtizedig a Mars magára ma­radt két krumpliformájú holdjá­val: a Phobosszal és a Deimosszal, míg 1988 nyarán ismét útnak in­dult egy űrszondapár, a Fobosz- szondák, hogy jövőre elérjék a Marsot, és leszálljanak nagyobbik holdján, a Phoboson is. Dürr János Fecskebúcsú Azt mondják a hozzáértők, hogy Jogviták a fecskék. Már évek óta egy­re kevesebb van belőlük. Fogynak, mert eltűnőben a kedvükre való fész­kelő In Iv. a zsindclycs, nádtetős eresz­ti!ja, o lan vasi, falusi házakhoz ra­gasztón nyárikonyha, nyitott szín. ko- ( '■iLé.'Zcr. gerendás, vertfalú istálló. Ilnd1 o garda vagy a gyereke fából készüli tortokul rakott fel a sárból épült fészkek biztonságosabbá tételé­re. megtámasztására. Nehogy a tojás­ból kikelt bókák lepotyogjanak és a mocska áldozatni legyenek. I hajdani parasziluízaknál, egysze­rűbb pórinkon amolyan szentálltit-jéle eilt ■i b t il.emoilár. amelyet elüldözni, kész kétől oiegl osztani „isten-ellen- vaíéi ten-k" hu volna. Fgvenlő az isii re v is rjkáti kopogtató szerencse . ■ . ;•< :■< i.'t'W. Irt pedig már a kisis ii i. , 'tilhi ti tiinitiijii is n Jéjéhe . hogy n fecske hasznos lény, pti'. iilio o káros rovarokat, ma pedig illír malii innánk: hozzájárul a bioló­giai egvensiílv megtartásához. No és • izi ki tudná felmérni, hogymilyen hasznot jelentett, amikor csivitelésével Jet verte n k árnyéket, vidámságot topva a szivekbe, szorgos munkálkodásával szinte buzdítva az embereket is az örö­kös serénykedésre. Fogynak ezek a villámröptíi kedves madarak, mert egyre kevesebb a nekik tetsző táplálék, a rovar, a bogár és más, számukra finom falatot jelentő levegőlakó. Az ember a csodálatos ta­lálmányaival, vegyszerekkel irtja ki ezeket, némelyiküket még a születésük előtt, hogy ne pusztítsák a növényeket, fákat, gyümölcsöket. Azt írják a tudo­mányos lapok, hogy az úgynevezett fejlett nyugati országokban már van­nak erdők, ahol süket csönd honol, mert teljesen kivesztek a madarak. De ne fessünk ilyen rémisztő képet. Ná­lunk még a városi fákon is megtelep­szenek a ger-lék, parkokban a rigók, a cinkék, s a fecskék is ott röpködnek nyáron át a levegőégben, átsuhannak a magas házak között, ha fészkelni nem is tudnak a sima falakra, látoga­tóba még eljönnek, megmutogatva nagyszerű repülőtudományukat. Bevallom, egész nyáron alig vettem észre őket. Pedig itt voltak biztosan, de a városi ember ritkán néz fel az égre, örül ha a földi forgalomra, nyüzsgésre úgy oda tud figyelni, hogy hazáig nem éri baj. A fecskék, azt hiszem, szintén nem sokat törődtek velünk, alant ballagó, futkosó, rohanó lényekkel. Megvolt nekik a maguk ügyes-bajos dolga, a népesedéspolitika követelményeinek, akarom mondani a természet törvényeinek megfelelően az utódok kiköltése, táplálása, szárnyuk­ra bocsájtása. S mindezt néhány nyári hónap alatt, tavasztól őszig. Ki tudná ezt utánuk csinálni? Igazán érthető te­hát, hogy talán búcsúképpen fel akar­ták magukra hívni a figyelmet. De az is lehet, hogy csak természetes öröm volt ez, valamiféle ünnep féle „ott fenn a házgyári elemekből frissen fölhúzott falak tizedik emeletnyi magasságá­ban. Ahonnét zöld ág integetett az útonjáráknak. Akkoriban költöztünk mi is a szom­szédba, s már napokkal előbb észre­vettük, hogy az építők — a régi ács­mesterektől és kőművesektől örökölt szép hagyománynak megfelelően egy lombos ágat tűztek az épület csúcsán az utca felőli szögletre, hadd lássák a járókelők, hogy az utolsó szintet is befejezték. Pántlikát, kendőt ugyan nem kötöttek rá, mint szaktársaik haj­danán, de így is észrevettük az ágat, és gyakran felnéztünk rá a szemben lévő ház egyik erkélyéről. Azon a délutánon is önkéntelenül a magasban büszkélkedő ágra pillantot­tam, amikor szokatlan látványra let­tem figyelmes. A zöld lombos fácska körül fecskék röpködtek, mintha csak tiszteletköröket írnának le a gallya­kon pihenő, billegő társaik kedvéért. Az ágakról egyesek fölröppentek, má­sok a helyükre telepedtek, szinte vál­tották egymást. A fölrepülök nagy széles körökben szálltak, majd le­lecsaptak a faágra, talán meg is érin­tették egy pillanatra, de a mozdulatuk olyan gyors volt, hogy ezt csak sejteni lehetett, látni nem. Aztán újabb csapa­tok érkeztek, egyre többen voltuk, öt- venen, hatvanon, százan, számlálha- tatlanul sokan, egy egész sereg. Olvastam már a tengereket átszelő nagy útra készülődő fecskék gyüleke­zéséről, sőt láttam is ehhez hasonlót, amikor faluszéli villanydrótokra tele­pültek, de ez most inkább valami hó­dúit, örömteli táncos népünnepélyhez volt hasonló. Nem csevegtek, nem ta­nácskoztak, csak röpdöstek önfeled­ten a délutáni lefelé kókadá napfény­ben, mintha meg akarnának mártózni a tágas levegőégben — itt a magyar Alföld egyik városának magasra törő házai felett. Üdvözletként, búcsúként? Ki tudja, ki lát bele az ilyen picinyke, érzékeny radarral felszerelt fecske- fejekbe? Másnapra elborult az ég, felhők gyülekeztek, eső esett kitartóan, hi­degre fordult az idő. Fecske már egy se volt a levegőben. Kiválasztották az utolsó fényes őszi napot, hogy vidám kedvvel és szép látványt őrizve — aho­va még érdemes lesz visszatérni — menjenek el. Vagy ezt csak az ember gondolja így? A magányos lombos ág egy ideig még emlékeztetett rájuk, aztán az is eltűnt, talán lerepítették onnan a ma­gasból. Hadd szálljon egy kicsinykét, ha már nem tudott szárnyrakelni a fecskékkel. F. Tóth Pál Kanizsai írótábor ’88 . A jugoszláviai Vajdaságban a ma­gyar irók seregszemléje, a 36. kanizsai írótábor szeptember 11-én, vasárnap este zárta be kapuit. A hét napig tartó hagyományos, irodalmi tanácskozás szervezői ezúttal is arra törekedtek, hogy minél színvonalasabbá tegyék. Az idei táborozás mint arról kissé későn tájékoztatást kaptunk mégis gyen­gébben sikerült, mint azt a sok meghí­vott, külföldi literátor várta. Persze, ennek oka összefügghet az ottani mai gazdasági és politikai válsággal, ami kétségtelenül kedvezőtlenül befolyásol­ja az írókat munkájukban. A vajdasági magyar irodalom az el­múlt negyedszázadban sokat fejlődött, közéleti kritikáival sem maradt adós; alkotásaival már-már felzárkózott az európai irodalom színvonalához. Szenteleky Kornél író, költő és mű­fordító, aki a húszas-harmincas évek­ben a szerb Vajdaság magyar irodal­mának alapkövét rakta le Csuka Zol­tán író, költő és ugyancsak jeles műfor­dító segítségével, „intelmeiben” figyel­meztetett: az írások ne korlátozódja-' nak szigorúan a széppróza mívelésére, hanem felszabadultan terjedjenek ki minden műfajra, amely az általános művelődéspolitikát segíti. A kanizsai írótábor az elmúlt har­minchat év alatt hasonló szellemben jelölte meg a vajdasági magyar iroda­lom útját az európai irodalom magas­ságai felé törekedve, mondhatni: eléggé szép sikerrel, s ebben az újvidéki Fó­rum könyvkiadó igen sokat segített, a Magyar Szó szerkesztőségével karói l- vc. A kanizsai seregszemlén irodalmi es­ten mutatták be a legújabb termést a lilerátorok, osztatlan sikert aratva pró­zában, költészetben egyaránt. A tíz író­olvasó találkozó is sokáig emlékezetes marad. Kanizsán, Horgoson. Marto- noson, Ormon és Tresnyevácon szere­peltek az. írók és előadóművészek, for­dítók, kiemelkedő sikerrel mind az is­kolákban, mind a vállalatoknál. A vajdasági irók és költők, esztéták és kritikusok tanácskozása a népkerti gyógyfürdő fogadásokra is alkalmas, díszes termében zajlott le. Tolnai Ottó író, az írótábor eszmei atyja mondotta megnyitójában: .......a Tiszával foglal­k ozó tavalyi táborban meghirdetett zöld programunkat folytatjuk most, amikor a három délelőttöt a kertek és parkok védelmének szenteljük.” A vaj­dasági írók tehát a természetvédelem­mel is foglalkoznak — mégpedig iro­dalmi szinten —, ami helyes, és jó kriti­kával kell munkájukat segíteni. Vass Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents