Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-24 / 229. szám
/ 4 • PETŐFI NÉPE • 1988. szeptember 24. NYUGATNÉMET ÉS MAGYAR NÉPRAJZKUTATÓK NEMESNÁDUDVARON Jelképes kézfogás Az ötlet kiváló. Nyugatnémet és magyar kutatók vállalkoztak arra, hogy megyénk hangulatos falujában, Nemesnádudvaron töltenek huzamosabb időt és közben megismerkednek a településsel, az ott élőkkel. Fotóznak, videóznak a családoknál, kérdezősködnek szokásaikról, a múltról és a jelenről. □ □ □ A kutatómunka elkezdődött. Az előzményekről dr. Bárth János, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója beszél. — Két évvel ezelőtt vetődött fel, hogy a német nemzetiségi településen, Nemesnádudvaron (Nadwar-on) kezdjük el a falukutatást. Az ötletből mára lett valóság. Tulajdonképpen szerencsés találkozás révén kerültünk kapcsolatba a mainzi egyetem professzorával. O már korábban is járt Magyarországon, érdeklődött a németlakta településeink iránt. Az MTA-n keresztül mi is kerestünk külföldi kutatókat, partnereket. Hofer Tamás néprajzprofesszor ajánlotta a mainzieket. Közben idehaza is hozzáláttunk a munkához. Mielőtt konkrét kutatáshoz kezdtünk volna, előbb a feltételeket kellett megteremteni. Mindenféle engedélyeket szereztünk be, két évig leveleztünk az intézményekkel, hivatalokkal. — Korábban nagy visszhangot váltott ki a terjedelmes Kecel monográfia, melynek munkálatait is ön tartotta kézben. Akkor azt nyilatkozta, még egyszer nem kezd ilyen monumentális feladathoz. Ha jól sejtem, a nemesnádudvari akció még énnél is jelentősebb! — Valóban mondtam, hogy a keceli- hez hasonló monográfiát nem biztos, hogy csinálok. Nos, nem tudtam ellenállni az ötletnek. A mostani kutatás más, mint a korábbi. Ezúttal egy nemzetiségi településről adunk igényes, alapos áttekintést. Fontos, hogy nemcsak hazai kutatók írják a leendő kötetet, hanem az NSZK-ban élők is. Érzésünk szerint így lesz kerek, izgalmas a monográfia. Az ugyancsak csábító, hogy mindkét országban napvilágot lát majd a tanulmánycsokor. Hogy mikor? Csak találgatni tudok. Talán 1990-ben már kézbe vehetjük a német nyelvű könyvet. És idehaza ... ? Egyelőre még nincs vállalkozó a kiadásra, de ígéret már van. □ □ □ Odakinn kitartóan szakad az eső. Benn, a német kutatók gyülekezési helyén viszont derűs a hangulat. Van mit megbeszélni, az előző nap gyűjtött élményekről számolnak be a fiatalok, a mainzi egyetem hallgatói, jelenleg Nemesnádudvar kutatói. A csoportot dr. Herbert Schwedt professzor vezeti. Tőle is azt kérdezem, hogyan lehet átmenteni a felgyülemlett élményeket a majdani kötetbe. — Kétféle benyomásom van — meséli. — Azt vettem észre, rendkívül nyitottak, nyíltak az emberek. Tudományos vonatkozásban sok és gyors változásokat fedeztem fel. E német nemzetiségi faluban a történelem sodrában sok mindent átélt a nép. Bár a benyomások nem elegendők. Éppen ezért jövő év tavaszán még visszajövünk, folytatjuk a kérdezősködést. Most mintegy száz interjút rögzítettünk kazettára. Otthon meghallgatjuk majd egymás felvételeit, átnézzük az összegyűjtött anyagokat. Abból is sokat tanulhatunk. Egyébként megannyi érdekességre leltünk, ami a nemzetiséget illeti, hiszen az NSZK-ban nincsenek hasonló szokások, az ottani származásra utaló jelek, mára teljesen elmosódtak. — Például? — Nálunk már nem járnak népviseletben. A három generáció együttélése, egy házban lakása sem szokásos az NSZK-ban. Nemesnádudvaron főképpen a szokások, az ünnepségek után kutattam a feleségemmel együtt. Hallgatom dr. Elke Schwedtet, a professzor feleségét. — Számos német nyelvű könyvet néztünk át Magyarországról, az itteni németek kultúrájáról. Azt gondoltuk, elszigetelten élnek a nemzetiségiek. Most láttuk ennek az ellenkezőjét. Nemcsak Nemesnádudvaron jártunk, hanem ellátogattunk a környező, magyarlakta településekre is, hogy legyen összehasonlítási alapunk. Érdekes módon az egymásra való hatás is szembetűnt. Nem egy szokást átvettek, ismerik a szomszédok megnyilvánulásait. — Netán elmosódnak a határok is? — Erre gondoltam. A karácsonyi szokásokat illetően szembetűnő az azonosság. Nádudvari tapasztalataink ezt is megerősítik. Egy idő után nemzetivé válnak a nemzetiségi tradíciók is, persze nem minden vonatkozásban. — Milyen módszereket alkalmaztak az anyaggyűjtésben? — Interjút, beszélgetést. Jártunk temetésen, lakodalomban és egyéb ün• A pécsi televízió riportműsort forgatott a nádudvari falukutatásról. Dr. Bárth János (balról) és dr. Herbert Schwedt (jobbról) a felvétel előtt a riporterrel. népségeken. Fotókat, videofelvételeket készítettünk a helybeliek hétköznapjairól, a családokról. A hivatalokban is megfordultunk, ott, ahol az emberek ügyes-bajos dolgaikat intézik. Előkerültek a régi, megsárgult fényképek, tárgyi dokumentumok. A kedvünkért ismét munkába állt egy idős kovács, aki bemutatta a lópatkolást. • □ □ Tizenegy nyugatnémet kutató járta a falut. Mindenki érdeklődési körének megfelelően gyűjtött élményeket, anyagot. A lényeg az volt, három generációt ismerjenek meg és mindenféle téma szóba kerüljön. A magyarokkal ez az első közös munkájuk, de máris bíznak abban, hogy lesz még folytatás. Téma van bőven. Készíthetnének tanulmányt a magyarországi német nemzetiségiekről. A kép ugyancsak változatos lenne, hiszen településenként más-más eredmények születnének. A konklúzió, az összegzés is szükséges. Ez persze csak újabb ötlet, de érdekli a partnereket. Nem hagyom ki a kérdést: elképzelhető-e, hogy a magyar szakemberek az NSZK-ban kutassanak, keressék a nemzetiségiek gyökereit az őshazában? Schwedt professzort meglepi a javaslat, de nem tartja kizártnak az újabb közös munkát, immáron náluk. — Maradt még kutatnivaló a magyar kollégáknak Nemesnádudvaron? — érdeklődöm beszélgetésünk végén. — Még sok! — mondja szinte egyszerre a Schwedt házaspár. — A falu története, az építészet, a népviseletek, a tánc és egyéb témakörök feldolgozása az itteniekre vár. Mi az együttélő generációk életére voltunk'kíváncsiak. □ □ □ Hogyan fogadták a nemesnádudvariak a kíváncsiskodókat? „Ügy” volt-e a faluban az ő jelenlétük? A kérdésekre kedvező válasz adható, de inkább mondja el véleményét erről Kishegyi Simon, aki iskolaigazgató volt Nádudvaron. Nyugdíjas napjaiból örömmel áldozott arra, hogy a vendégek munkáját segítse, elkísérje őket a helyszínekre, megszervezze a programokat. — Szinte mindenkit ismerek a településen, hiszen sok helybelit tanítottam. Kedvesen, barátságosan fogadták a nyugatnémet kutatókat. Előfordult, hogy újabb és újabb információk, érdekességek derültek ki egy-egy látogatás alkalmával. Szinte naponta formálódott a program: még ezt is, még azt is ismerjék meg a szakemberek. Teljesíthetetlen kérések nem voltak. — Foglalkozott-e korábban valaki helytörténeti kutatással? — Igen, Heckenberger Péter gyűjtött helytörténeti vonatkozású adatokat, írt krónikát. Ennyire átfogó, tudományos igényű vállalkozás eleddig még nem volt Nemesnádudvaron. Örülnünk kell hát Bárth János kezdeményezésének. □ □ □ A munka nem ért véget. Igaz, már hazautaztak a kutatók; gazdag tapasztalatokkal, élményanyaggal a tarsolyukban. Nem könnyű napok, éjszakák várnak rájuk, míg feldolgozzák, tanulmányokká formálják a Nemesnádudvaron látottakat, hallottakat. Közben a magyar szakemberek is végzik dolgukat, gyűjtögetik a majdani könyvhöz szükséges anyagokat. Tavasszal ismét találkoznak, együtt dolgoznak. Újból megszorítják egymás kezét. Ez a kézfogás akár jelképes is lehet a nyugatnémet és a magyar néprajzkutatók együttműködésében. Börzék Tibor Erdély kövei Erdélyi tájak, falurészletek, utcák, templomok, házak, székelykapuk, várak. Erdély kövei. Szék, Magyarbikal, Segesvár, To- rockó, Kére, Marosszentimre, Kolozsvár, Magyarvalkó, Ákos és a többi erdélyi település. Mindezek grafikákon, linóleummetszetekben sorakoznak. Vázlatok, tanulmányok, művészi munkák. Az alkotók neve nem hivalkodik a szépen kasírozott lapok alatt. Annyi viszont biztos: a műveket a Magyar Építőművészek Szövetségének tagjai készítették. Először a fővárosban tárták közszemlére a figyelmeztetőnek (emlékeztetőnek?) szánt alkotásokat, majd vidéken láthatta a közönség. Most (szeptember 28-áig) a császártöltési Erkel Ferenc Művelődési Ház nagytermében sorakoznak egymás mellett a művek. Wagner Péter 1976- ban készítette és 1988-ban tette mások számára is hozzáférhetővé egy mezőségi falu, Szék népének építészetéről alkotott sorozatát. A huszonhat linóleummetszetből álló sorozat minden egyes lapja megállja helyét önállóan is. PETRŐCZI ÉVA: Hódolat T. S. Eliotnak* * i. A beste macska azelőtt örült, ha egéren hízott. Most a tejfölt is ellöki: „Te kellesz, T. S. Eliot!" H. Madame Sosostris gömbje eltörött. Jósnőnk fazékba, serpenyőkbe bámul, fokhagyma-darócban, bazsalikom-selyemben ténfereg, s gúnyosan zeng a déli kis harang: Madame Sosostris — clairvoyante ... * Száz éve született Thomas Stearns Eliot (1888—1965) amerikai származású angol költő, drámaíró és kritikus, aki az irodalmi Nobel-díjat 1948-ban nyerte el „a modern költészet úttörőjeként nyújtott figyelemreméltó teljesítményéért”. B. BOROS ILONA: Szarvasok BERTÓK LÁSZLÓ: Ott állunk hogy se be se ki Ez nem szövetség csak szövet se képzője se céljai s mint a szakadt köpönyeget ki se kell már fordítani ennyit akartam mondani közönségesen mintha egy verset folytatna valaki mert vitatkozni nem lehet de kerestem a rímeket se te sem tudtál veszíteni s mikor az eső megeredt ott álltunk hogy se be se ki hát mért az a bűnös aki megint a markába nevet? • Reprodukcióink az Erdély kövei című kiállításon készültek Császártöltésen. Szép kompozíciók, különös színvilág — ez jellemzi a műveket. A temetőrészletek, kopjafák láttán érezzük, a pusztítás, a mindent elsöprő dózerolás még a kegyeletsértésnél is több. A várak, a várrészek dacoltak eddig az idővel, a jövőben még nagyobb ellenállást kell tanúsítaniuk. A csodálatos parasztházak, szérűk, székelykapuk pótolhatatlanok, az egyetemes kultúra részeként tartjuk számon és jó lenne továbbra is büszkén nézni rájuk. Bízzunk. Császártöltésen máris nagy sikere van a kiállításnak. Akik az erdélyi menekültekkel együttéreznek, valamicskét segíthetnek is rajtuk. A tárlat helyszínén megvásárolhatók a teremben látható művek másolatai. A forintokat, a bevételt az arra rászoruló erdélyiek kapják meg. Dicséretes a Magyar Építőművészek Szövetségének kezdeményezése, segítőkészsége. Nem utolsósorban az is örvendetes, hogy az építészek eddig fiókban tartott alkotásai, vázlatai mások számára is megismerhetők. így, együtt, ilyen egységesen, színvonalasan. Erdélyi tájak, falurészletek, utcák, templomok. Házak, székelykapuk, várak. Kövek. Nem csak bíznunk kell! B. T. CSANÁDY JÁNOS: Templom a dombon Megemelkedik az a kisded, alig másfél, két méteres magaslat a falu közepén, amelyre az evangélikus templom épült. Etemitlemezeit moha fedte, összekeveredett színében a zöld, a szürke; tornya a diadalmas magasságban forgatta a négyfelé tekintő hatalmas toronyóra mutatóit; csak felnéztünk a szüntelen sürgésforgás áramában, s máris tudtuk: mikor dél, délután, estalkony? (S akkor még ráadásul a harangok!) Megemelkedik — mondom, mintha mesére emlékeznék — az evangélikus templom kettős pléhkeresztje a torony csúcsán, akár ha szárnyakat eresztene, szárnyakat, amelyek féltőn óvják a hivő gyülekezetei, mint madárfészek a fiókákat. Ki tudja, mikor, hol, hogyan, mi• íven téglákból emelték ezt a templomot édesanyám elveszett ősei a falu közepén, a kisded dombon? Van, van, van ősidők óta, áll abban az időben is, amelyre a gyermek még visszaemlékezik egyáltalán. Talán gróf Batthyány Lajos, az első független magyar kormány miniszterelnöke emeltette az általa alapított falu ékességének az 1800-as évek első harmadában, akkor tehát, amikor éppen-hogy-csak elcsitultak a napóleoni háborúk világverő csinnadrattái; amikor a Dunántúl Somogy- országgal érintkező pusztáin, erdőirtásain, a Mezőföld nyugati szélén épült, növekedett a mi falunk. El, él, él tehát nálunk ma is olyan elevenen, mintha ki sem végeztette* volna a Habsburg-önkény; él, fellebeg szelleme, mint a reformkor óriásaié, s ha zsoltárt hallgatnak elfáradt ükeim a templomhajóban, akkor is még a falu névadójára emlékeznek. Emelt fővel magaslik az a templom a kisded dombon, a falu közepén: testvériesen közrefogja jobbról és balról a református és a katolikus templom; s ha felmerül áhítatomban karácsony, pünkösd, húsvét táján, édesanyám képe emelkedik fel a dísztelen, fehér falak között az orgona s a zsoltár áramában, s hallom a kántoló rigó , s vadgalambhangot, akárcsak a templomkert bokraiban szólnának tavaszkor. S karácsony, pünkösd, húsvét táján odajárnak húgaim is, akik a rever zális következtében anyjuk vallását örökölték a két egyházba, a reformátusba és az evangélikusba tartozó szülőktől; odajárnak, s engem (mint régen) irigy ség fog el, mert ők hárman ütnek be az istentiszteletre, s alig kőhajításnyira tőlük én magamban árválkodom a még . puritánabb református templom vasárnapi áhítatában. Karácsony tájt púim, szélesre teregetett vattacukrával megüli a hó, befátyolozza mindhárom templom mohás paláját, megzöldült bronzkeresztjét; ez a békesség, ünnepi halk- ság a csend keresztje alatt közös áramába von engem is, aki vad, rim- baud-i kamaszként lázasan lázadtam a földre szállt isten szenvedő rítusa ellen; s megérzem újra a békítő anyai szó simogatását, az egy- sze, iloncukor ezüstös melegét, s a;- :tusát névnapomon. 'len már odaát. Csak a dói,:. .un emelkedő templom, a régi idézetekkel felhullámzó, a lépcsőkre kiáramló zsoltár emlékezik rájuk is, rám is; rám, a kis kölyökre, aki még látja a szinte gyermek édesanyát lakk topánban, máriás hajkeretben fellépegetni tét fehér havában azon a templomi lépcsőn.
