Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-23 / 228. szám
1988. szeptember 23. • PETŐFI NÉPE • 7 i C^)UMPIA ÖTTUSA Csodálatos kettős magyar győzelem — Megvan, megvan mind a kettő! — ezzel a csodálatos hírrel érkezett száguldva a futópálya céljához Török Ferenc szövetségi kapitány, aki versenyzőivel együtt csaknem az egész pályát befutotta, miközben teli torokból végig biztatta Martineket. Mizsért és Fábiánt, az aranyérmekért futó hármasfogat tagjait. Az egykori olimpiai és világbajnok szakvezető mint egy ámokfutó, úgy törte át a kordont, félrelökve, felborítva a rendezőket, a rendőröket, hogy a célnál elsőként már ő fogadhassa olimpiai bajnokait. A házigazdák ezúttal nem ragaszkodtak a szigorú szabályokhoz, már ők is tudták, hogy kivel állnak szemben, csak mosolyogtak, együttérez- ve a boldog szövetségi kapitánnyal... A futást a vívó- és tornacsarnok, valamint az olimpiai uszoda határolta füves területen bonyolították le, hullámos, de nem túlságosan nehéz pályán. A terepet sok ezren vették körül, köztük több száz magyar, az éppen szabadnapos sportolók, velük együtt a sportvezetők, orvosok, gyúrók, s az ifjúsági tábor tagjai. A befejező számot az úgynevezett hendikep-rendszerben bonyolították le, így hát a lövészet utáni éllovas szovjet Vah- tang Jagorasvili indult először a 4000 méternek, közvetlenül utána Martinék János, majd a többiek, az olasz Massullo, az 1979- es budapesti vb-n győztes amerikai Nieman, nyolcadikként Fábián, tizennegyedikként pedig Mizsér. A magyar hírlánc az egész futóverseny közben kiválóan működött, a célvonalnál tartózkodók is tudták, hogy Jagorasvili 1000 méternél még fokozni tudta előnyét Martinékkel szemben, 2000-né! viszont már nem tudott lépést tartani a fiatal magyarral. Ettől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy futja-e Martinék erejéből a hajrára, nem éri-e meglepetés az olasz favorit Massullo részéről. A 23 éves magyar kitűnően bírta erővel, az utolsó 1000 méteren, ahol már csaknem végig lefele kellett haladni, még bele is erősített, úgyhogy a célvonalhoz közelítve már csaknem 100 méterrel, behozhatatlan előnnyel vezetett Jagorasvili előtt. Utóbbit az alig 160 centis Massallo a hajrában be is fogta, s a negyedik legjobb futóteljesítménnyel megelőzte, elvette tőle még az ezüstöt is. Nem sokkal a bronzérmes Jago- . rasvili után zuhant a célba Mizsér Attila, akiről csak később derült ki, hogy megnyerte a 4000 métert, s fantasztikus 12:37.88 perces futásával, 1294 pontjával a 14. helyről a 4.-re „vágtatott” előre! Ez a fantasztikus teljesítmény mindenképpen kellett ahhoz, hogy Martinék egyéni győzelme után a csapatarany is biztossá váljon. Már csak Fábiánra kellett várni, aki a 18. legjobb időt futotta, s végeredményben az összetettben a 7. helyen végzett. Martineket tehát elsőként Török Ferenc köszöntötte, méghozzá meglehetősen sajátos módon: mint egy kapus, úgy repült az öttusázó után, a nyakába ugrott, leteperte, s a földön percekig ölelte, csókolgatta. Felborult a rend a pályán, a kettős kordont perceken belül több százan törték át, mondani sem kell, elsőként a magyarok. A három magyar közül a futás a legjobban Fábiánt viselte meg. de neki sem volt egy percnél több időre szüksége, hogy magához térjenvs társaival együtt ünnepelje a pompás kettős győzelmet. Elsőnek Martinék repült a magasba, őt dobták fel a versenyzők, az edzők és az újságírók, úgy mint 16 évvel ezelőtt Balczó Andrást a müncheni olimpiai stadionban. Török Ferenc csak zokogott, s egyre csak ezt ismételgette: — 1977 óta csak erről álmodok, ez volt életem nagy célja! KÉZILABDA Újabb fiaskó A Koreai Köztársaság elleni váratlan vereséggel bemutatkozott magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön Csehszlovákia ellen próbált megjavítani a mérlegen, de sikertelenül... CSEHSZLOVÁKIA—MAGYAR- ORSZÁG 19—16 (12—6) Góldobók: Kotrc 7, Baumruk 5, Bar- tek 3, Bajgar 2, Sovadina, Brestovans- ky, illetve Iváncsik 6, Kovács M., Gyurka 3—3, Marosi 2, Sibalin, Kovács P. Úgy tűnt, a B-csoportban szereplő magyar csapatot nagyon megviselte a balsikerű bemutatkozás, csakúgy, mint a dél-koreaiak ellen, ezúttal is'rendkívül gyengén kezdett. Ennek köszönhetően a csehszlovákok hamar elhúztak, s a félidőben már hat góllal vezettek. A második játékrészben ugyan a magyarok szerezték a több gólt, de egyszer sem tudták igazán,veszélyeztetni a vetélytárs vezetését. így maradt az újabb vereség, s már megváltoztathatatlannak tűnik a tény: a magyar válogatott messze a várakozás alatti helyezéssel zárja az olimpiát. BIRKÓZÁS Sike András olimpiai bajnok, Komáromi Tibor ezüstérmes Az esti négy finálé közül kettőben magyar sportolók is szerepeltek. Sike András az 57 kg-ban megszerezte a magyar kötöttfogású- ak 13. olimpiai bajnoki aranyérmét. Komáromi Tibor (82 kg) pedig a kilencedik ezüstérmet vehette át minden idők történetének olimpiai versenyeit figyelembe véve. A magyar birkózók az éremtabellán az ötödik, az 1—6. helyeket tekintve pedig Lengyelországgal együtt a negyediket harcolták ki a pontversenyben. Komáromi estére ezekkel a szavakkal érkezett a csarnokba: „A csuklóm ugyan fáj, de megpróbálom. Két szendvicset ettem, aludtam húsz percet, egyszóval nem vagyok túl kipihent.” Sike semmit sem mondott. Bevette magát az öltözőbe, ahová a biztonsági őrök senkit sem engednek be a sajtó képviselői közül. Negyedik párként állt szőnyegen Sike és a bolgár világbajnok Balov. A bolgár jobb térdén tekintélyes kötés volt, vélhetően a görög Holidisz elleni délelőtti találkozóján történhetett vele sérülés. A találkozó úgy indult, ahogyan az álmokban meg van írva. Az FTC birkózója hatalmas iramot diktált, Balov jobbára csak fogást bontott, meglepte a huszáros kezdés. Az első békaállásos helyzetet Sike kapta —joggal. Ezzel élt is, 1:30 percet mutatott a mérkőzés idejét mérő óra, amikor a magyar emelt, majd azonnal pörgetett, és elhúzott 4:0-ra. Újabb látványos derékfogá- sos kiemelés, a modern birkózás akciója. Ezt szeretik a nézők, ezt értékelik a bírók is. Szünetre úgy mentek pihenni, hogy Balov húzta a lábát, Hegedűs Csaba szövetségi kapitány pedig óva intette Síkét: „Ne elégedj meg a 9:0-lal, lássák a bírók, hogy még van benned tűz." A magyar birkózó szót fogadott. Újra ő ment előre, amikor 18 másodperc elteltével Balov jelezte: a térde fáj, visszalépett a folytatástól, Sike András (júliusban töltötte be 23. életévét) pedig indiántáncot járt örömében. Kötöttfogású birkózás, 57 kg, olimpiai bajnok: Sike András (Magyarország), 2. Sztojan Balov (Bulgária), 3. Haralambosz Holidisz (Görögország). 82 kg, olimpiai bajnok: Mihail Mamiasvili (Szovjetunió), 2. Komáromi Tibor (Magyar- ország), 3. Kim Szálig Kju (Köreaf Köztársaság), 130 kg, olimpiai bajnok: Alekszandr Karelin (Szovjetunió), 2. Rangéi Gerovszki (Bulgária), 3. Tomas Johansson (Svédország), 5. Klauz László (Magyarország). TORNA Szovjet mesterhármas * A tornaversenyek harmadik döntőjében is szovjet győzelem született, és nem is akármilyen, hanem mesterhármassal „fűszerezett”. Á férfi összetett egyéniben Vlagyimir Artye- mov vehette át az aranyérmet, egy olyan tornász, aki 1983 óta minden vb-n, Eb-n és Világ Kupán is esélyesként indult, de rendre meg kellett elégednie a második vagy a harmadik hellyel. Mögötte a tavalyi EB-győztes, a vb-n viszont már gyengébben versenyző Valerij Ljukin léphetett a dobogó második fokára, egytized pontos hátránnyal, s csak aztán következett a nyolcvanas évek legjobbjának tartott Dmitrij Bilozercsev. „Gyi- mának" még három tízes (lólengés, gyűrű, ugrás) is kevés volt a bravúros előzéshez, ahhoz, hogy világbajnoki címvédőként olimpiai arannyal is gazdagítsa eddig is tekintélyes éremgyűjteményét. Az összetett döntőben Guczoghy a 10., Fajkusz a 18., Horváth Zsolt a 29. helyről startolt. Hármuk közül Guczoghynak sikerült előbbre lépnie a tekintélyt parancsoló nyolcadik helyre, ahogy Fajkusznak a 14.-re. Horváth Zsolt megmaradt ott, ahonnan indult, pedig a lólengésben 9.95-re, az ugrásban pedig 9.90 pontra értékelték. Kár, hogy a gyűrűn hibázott, s csak 9.60-at kapott. A hetedik napon (magyar idő szerint) Asztalitenisz. 1.00: Első forduló. Férfi egyes (Harczi Zsolt, Klampár Tibor). Női egyes (Bátorfi Csilla, Urbán Edit). Férfi páros (Klampár Tibor, Kriston Zsolt). Női páros (Bátorfi Csilla, Urbán Edit). Atlétika. 1.00—8.30: Selejtezők, elő- és középfutamok. Női hétpróba, férfi súlylökés. 1.30: Női maratoni (Szabó Karolina). Férfi 100 m (Fetter György, Kovács Attila, Tatár István). Hármasugrás. Férfi 400 m gát. Női 400 m. 5.50: Férfi 20 km gyaloglás (Urbanik Sándor). Férfi 800 m. Női 3000 m. 8.10: Férfi súlylökés. Férfi 10 000 m. Evezés. 1.00: Kisdöntők, a 7—12. helyért, valamennyi számban. Gyeplabda (női): Selejtező mérkőzések. Kerékpár: 9.00:4000 m-es csapat üldözöverseny, selejtezők és a negyeddöntő. Férfi repülőverseny, elődöntő. Női repülöverseny, elődöntő. Kézilabda (női): Selejtező mérkőzések. Kosárlabda (férfi): Selejtező mérkőzések. Ökölvívás 2.00 és 11.00: Selejtező mérkőzések (60 kg — Turu István). Röplabda (női): Selejtező mérkőzések. Sportlövészet 1.00: Gyorstüzelő pisztoly (Balogh László, Kovács Zoltán). Futóvadlövés (Doleschall András, Solti Attila) Skeet, 75 korong. Tenisz 3.00: Férfi páros, első forduló (Markovics László, Köves Gábor). Női egyes, második forduló. Torna 4.00: Női egyéni összetett (Óváry Eszter, Ladányi Andrea, Storczer Beáta). Úszás 2.00: Előfutamok: Férfi 400 m gyors (Kalaus Valter, Szilágyi Zoltán); női 100 m pillangó; férfi 200 m mell (Szabó József, Szabó Péter); női 100 m mell (Csépe Gabriella); férfi 4x100 m gyorsváltó; női 800 m gyors (Csabai Judit). 12.00: Döntők a délelőtti számokban (A női 800 m gyors kivételével). Vitorlázás 5.30: Negyedik futam valamennyi hajóosztályban. Vívás 0.30: Párbajtőr egyéni, selejtező (Kolczonay Ernő, Pásztor Szabolcs, Székely Zoltán). 6.00: Kard, egyéni, direkt tábla (Bujdosó Imre, Gedővári Imre, Nébald György). 12.00: Kard egyéni, döntő. Vízilabda 3.30: Spanyolország—Magyarország — B-csoport. HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK KÉZILABDA NB II-es női mérkőzés: Lajosmizse —Váci Forte, 18 órakor. KOSÁRLABDA Latinca Kupa férfi kosárlabdatorna: Kaposvár, 10 órakor. TEKE NB Ill-as mérkőzés: Agrikon— Szánk, Kecskemét, MÁV-pálya, 16 órakor. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: TFSE—Dutép SC, Bp., 17 órakor. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Ú. Dózsa—Siófok, Pécs—Tatabánya, Békéscsaba— Videoton, Haladás—Veszprém 16 órakor, MTK-VM—Ferencváros 18.30- kor. NB III-as mérkőzések: Csongrád— H. Kun B. SE, 15 órakor, jv.: Hra- bovszki, Pénzügyőr—Kiskőrös, 15 órakor, jv.: Kokavecz. Megyei bajnokság: KTK—Imre- hegy, 15 órakor, jv.: Kazinczi. NB-s ifjúsági bajnokság: Bajai SK —Csepel, 12.30-kor, jv.: Németh, Volán—KSC, 11.30-kor. NB-s serdülőbaj- nokság: Bajai SK—Csepel, Petőfi- sziget, 12 órakor. Volán—KSC, 11.30- kor. Megyei II. osztály, északi csoport: H. Gábor Á. SE—Szalkszentmárton, 15 órakor. Körzeti bajnokság, kecskeméti csoport, kezdés 15 órakor: Kunpeszér— Városföld, Tass—Kunbaracs. Kkfházi csoport: Kecskeméti MÁV—Csólyos- pálos, 15 órakor. Megyei serdülőbajnokság, kecskeméti csoport: KSC III.—H. Radnóti SE, 10.30-kor, KSC II.—KTE II., 10.30- kor, KTE I.—Izsák, 15 órakor, Lajosmizse—Helvécia, 15 órakor. Kalocsai csoport, kezdés 15.30-kor: Kalocsa II. —Kalocsa I., Miske—Császártöltés, Homokmégy—Dusnok, Jánoshalma —Fájsz, Mélykút—Hajós. Kiskőrösi csoport, kezdés 16 órakor: Csengőd— Akasztó, Dunatetétlen—Kecel, Imre- hegy—Kiskőrös. Kkfházi csoport, kezdés 10 órakor: Szikra Medosz—Tisza- kécske, Tiszaalpár—Lakitelek, Kis- kunmajsa—Kiskunhalas, KTK—H. Kun B. SE. BIKRÓZÁS Felnőtt kötöttfogású II. o. bajnokság: Nagykőrös, 9 órakor. Úttörő B területi verseny: Hódmezővásárhely, 9 órakor. Ifjúsági szabadfogású vidékbajnokság: Túrkeve, 9 órakor. CSELGÁNCS II. osztályú felnőtt rangsorverseny: Budapest, 10 órakor. Ifjúsági II. ORV: Miskolc, 9 órakor. ASZTALITENISZ NB III-as Szabados-csoport: Kecskeméti Tejipar—Békéscsabai Kner (elhalasztott mérkőzés), Kecskemét, 11 órakor. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzések: Dutép SC —Dunakeszi, 17 órakor. Tiszaíöldvár —Lajosmizse, 15 órakor. Megyei férfibajnokság, kezdés 16 órakor: Tiszakécske—GAMF, Gara —KAC, Bácsalmás—Szánk, Kun- szentmiklós—Szikra Medosz, Kkfháza —Bajai Kinizsi. KOSÁRLABDA NB Il-es női mérkőzés: Törökszent- miklós—KSC, 9.30-kor. Latinca Kupa férfi kosárlabdatorna: Kaposvár, 8 órakor. RÖBLABDA NB I-es férfimérkőzés: Kecskeméti SC—Szolnoki Vegyiművek, Kecskemét, Városi Sportcsarnok, 16 órakor. NB I-es női mérkőzés: Dutép SC— TFSE, Kecskemét, Árpádvárosi Sportcsarnok, 15 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Mohács—Kalocsai SE, 11 órakor. Sárfehér Kupa serdülő női torna: Izsák, 9 órakor. TEKE ■' OB I-es női mérkőzés: Szanki Olajbányász—Szegedi Postás, Szánk, 10 órakor. VÍZILABDA Országos serdülőbajnokság: KVSC —Bp. Honvéd, Kecskemét, fedettuszoda, 17 órakor. TÖMEGSPORT Olimpiai Napok '88, futópróba kilenc színhelyen: Rajt Baján 8.30-kor, Bácsalmáson, Kalocsán, Kecskeméten, Kis- kunmajsán, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason 9 órakor. Középiskolás háromtusaverseny: Kis- kunmajsa, 10.30-kor úszóverseny a fedettuszodában, 14 órától lövészverseny az MHSZ-lőtéren. VASÁRNAP-LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Dunaújváros —Vác, 15 órakor, Bp. Honvéd—Vasas, Zalaegerszeg—Rába ETO, 18.30- kor. NB Il-es keleti csoport, kezdés 15 órakor: Bajai SK—Debreceni Kinizsi, Debreceni USE—Kecskeméti SC. NB III-as mérkőzések, kezdés 15 órakor: Kecskeméti TE—Miske, jv.: Topánka, Soltvadkert—Mezőkovács- háza, jv.: Keresztúri Megyei bajnokság, kezdés 15 órakor: Lajosmizse—Mélykút, jv.: Dömény, Helvécia—Bácsalmás, jv.: Holczimer, Csengőd—H. Radnóti SE, jv.: dr. Má- tyus, Izsák—Tiszakécske, jv.: Franciskovics, Jánoshalma—Harta, jv.: Kiss A., Fájsz—Hajós, jv.: Zsigó, Kalocsa —KAC, jv.: Szabó J. Megyei II. osztály, északi csoport, kezdés 15 órakor: Orgovány—Jakab- szállás. Kerekegyháza—Kecel, He- tényegyháza—Lakitelek, Kkhalasi Spartacus—Tiszaalpár, Harkakötöny —H. Mezőfi SE, Kmiklós—GAMF. Déli csoport, kezdés 15.30-kor: Gara —Bátya, Dusnok—Tompa, Katymár —Sükösd, Szakmár—Nagybaracska, Kunbaja—Vaskút, Hercegszántó— Bajai Tsz SK, Nemesnádudvar—Homokmégy, Kelebia—Érsekcsanád. Körzeti bajnokság, kecskeméti csoport, kezdés 10 órakor: Izsák II.—La- dánybene, Bocsa—Fülöpháza, Balló- szög—Ágasegyháza. Bajai csoport, kezdés 15.30-kor: Dávod—Szeremle, Bátmonostor—Bácsbokod, Csávoly— Bácsborsód, Császártöltés—Bajai Kinizsi. Kalocsa csoport: Dunavecse— Dunaszentbenedek, 10 órakor, Duna- pataj—Tabdi, 10.45-kor. A többi mérkőzés 15 órakor kezdődik: Solt—Dunatetétlen, Dunaegyháza—Öregcsertő, Érsekhalma—Foktő, Géderlak— Úszód. Kkfházi csoport: Kkfházi Vasutas—Kunszállás, 10 órakor, Szentkirály—Jászszentlászló, 16 órakor, Kkmajsa—Szánk, 16 órakor. Kiskőrösi csoport, kezdés 16 órakor: Borota —Felsőszentiván, Kisszállás—Kunfe- hértó, Tataháza—Csikéria, Madaras —Rém. CSELGÁNCS Vasutas Kupa serdülő ORV: Miskolc, 9 órakor. KÉZILABDA Megyei női bajnokság, kezdés 10.30- kor: Harkakötöny—Bácsalmás, KAC —Soltvadkert, Kkmajsa—KTE. LOVASSPORT Lovasnapok Garán, a sportpályán: díjugratás, vadászugratás, korlátugratás, fogatbemutató és voltizsbemutató. Kezdés 8 órakor. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Szolnoki Vegyiművek—KSC, Szolnok, 11 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Dunaújvárosi Volán—Kecskeméti Elektroszer, 16 órakor. Sárfehér Kupa serdülő leány röplabdatorna: Izsák, Általánosrlskola, 8 órakor. TEKE NB III-as mérkőzés: KTE—Makó, 8.30-kor. TÖMEGSPORT Középiskolás háromtusaverseny: Kis- kunmajsa, leányok futóversenye 9 órakor, fiúk futóversenye 10 órakor. RAJT ELŐTT A RÖPLABDÁRÓL Hatan távoztak, Az NB I-es röplabdabajnpkság rajtja előtt nem a legjobb hírek érkeztek hozzánk a Kecskeméti SC férficsapatáról. Bár a felkészülés során néhány tornán részt vettek és sikert is értek el, ezek a versenyek nem jelentettek igazi erőpróbát. A hírek szerint többen is távoztak a KSC-től. Mi újság a csapat fiáza táján, közvetlenül a Szolnoki Vegyiművek elleni kettős nyitómérkőzésen? Ezt kérdeztük Karagics Mátyás edzőtől. — Sajnos a „forgalom” az idén nagyobb volt, mint bármikor. Az egyik legrégebbi játékosunk, Lantos Győző az NSZK-ban, egy NB Il-es osztályú csapatban folytatja pályafutását. Cserny Ákos szakmunkástanulóként Csepelre ment és ott szeretne játszani, de távozásához nem járultunk hozzá, Király István, a második feladónk bevonult katonának és a Bp. Honvéd játékosa lesz. Kovács Attilát Gödöllőre, a főiskolára vették fel. Szabó Zoltán és Gönczi József ügye ismert. Nem tartunk igényt a játékukra. ketten jöttek Visszajött hozzánk Nagy Péter és a csapat rendelkezésére áll, bár pillanatnyilag sérüléssel bajlódik. A másik igazoltunk szintén régi kecskeméti sportoló, Szappanos Tibor, aki a TF elvégzése után a Tungsram SC játékosa volt, majd egy évig a Bp. Honvéd csapatában harcolt. Most hazatért Kecskemétre. — Összesen hány játékosa van a csapatnak? — A tehetséges fiatalokkal együtt teljes a keretünk. Az már más kérdés, hogy mindössze hét olyan játékos van, aki rutinosabbnak számít. Közülük öt kapott „profi” állást és tőlük most valóban profi szintű munkát és játékot is várunk. — A kitűzött cél? — Természetesen ott akarunk lenni a legjobb négy csapat közt, bár ez most elég nehéz lesz, mert mindenki tudja, hogy gyengültünk és meg akarnak verni bennün19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Telefere Gála 21.20: Reklám 21.25: Parabola 21.55: Nézze meg az ember! 22.10: Lányok egyenruhában — NSZK- film (1958) 23.40: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.15: Képújság 17.20: Vijesti — Hírek szerbhorvát nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora 17.25: Szöul '88 — Vívás, kard egyéni döntő és összefoglalók. A szünetben: reklám 19.30: Bach: d-moll partitta — Angol film (ism.) 20.00: Jiri Menzel-sorozat — Sörgyári capriccio. Csehszlovák film (1980) (ism.) 21.35: Híradó 2. 21.50: Szöul '88 — Összefoglalók. Közben: reklám 24.00: Képújság — vígjáték 09.30: Transformers — rajzfilm. 10.00: A Nescafe 40-es brit poplistája. 11 .00: A Coca Cola 50-es európai poplistája. 12.00: Soul-zene. 13.00: Egy másik világ — teleregény. 14.00: Városi fények — a filmvilág kulisszatitkai. 14.30: Földdosszié. 15.00: Barrier Reef — kalandfilm. 15.30: Skippy — kalandfilm. 16.00: Countdown. 17.00: DJ Kát gyermekműsora. 18.00: The Monkees — vígjáték. 18.28: Hírek. 18.30: Jeannie-ről álmodom — vígjáték. 18.57: Időjárásjelentés. 19.00: Hazel — vígjáték. 19.28: Hírek. 19.30: Óriások földje — sci-fi. 20.27: Időjárásjelentés. 20.30: Canon-divat. 20.58: Hírek. 21.00: Alvó kutyák (paranoia, elvesztett önazonosság — Új Zéland, 1977). 23.03: Hírek. 23.05 Amerikai futball. 00.05: Új popzene. 00.57: Időjárásjelentés. ÁRTS CHANNEL 01.00: Fela. 02.20: Dzsessz — Johnny Griffin és Chico Hamilton. 02.30: Dzsessz — Ahmad Jamal és Gary Burton. 03.00: Dzsessz — Tommy Chase. 03.15: Dzsessz — Mike Maineri. 03.45: Műsorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: MAI MŰSOR TV L MŰSOR: 3.25—kb. 4.45: Szöul '88 — Magyarország—Spanyolország. Vízilabda-mérkő- zés 8.10: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.15: Delta — Tudományos híradó (ism.) 8.40: Képújság 8.45: Szerelmek nyomában — Francia tévéfilmsorozat II1/1. rész (ism.) 10.20: Reklám 10.30: Szöul '88 — Atlétika, úszás, torna, ökölvívás, vízilabda, kerékpár kb. 14.00: Reklám kb. 14.05: Mozgató — Tévétorna mozgás- korlátozottaknak kb. 14.15: Képújság 17.00: Hírek 17.05: Négy nap tévéműsora 17.15—19.00: Péntek délután kb. 17.15: Évgyűrűk — A nyugdíjasok műsora kb. 17.45: Téka — Közhasznú információk 17.55: Reklám kb. 18.00: Ablak — Közéleti szolgáltatóműsor 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese sxy CHANNEL 07.00: Jó reggelt, Skandinávia! 08.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.00: Dennis 4.30: 120 perc. 6.35: Zenés közvetítés Szverdlovszból. 7.00: A XXIV. Nyári Olimpiai Játékok. 11.30: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: Mezőgazdaság. 14.00. Zenés közvetítés Rigából. 14.30: Autodesign — '88. 15.15: Népművészet. 15.45: Fiatal bűnelkövetők. 16.45: Világhíradó. 17.05: A XXIV. Nyári Olimpiai Játékok. 17.30: G. Tovsztonogov. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: A XXIV. Nyári Olimpiai Játékok. 22.00: Régi stílusú csínytevések. 23.18: Hírek. 23.23: Humorest. ÚJVIDÉKI TV: 14.20: Műsorismertetés. 14.25: Bevezető. 14.30: Ökölvívás. 14.45: Úszás. 14.55: Ökölvívás. 16.00: Szemle. 16.40: Atlétika, női maraton — felvételről. 17.30: Vajdaságon át. 18.00: Tv-magazin — szlovákul. 19.00: Tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló —magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Bűnügyi történetek — sorozatfilm. 20.55: Reklám. 21.00: Hírek. 21.10: Kerekasztal. 22.40: Napi szemle. 23.10: Úszás — felvételről. 01.10: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Tudomány és gyakorlat 8.50: Népi muzsika 10.11: A zene is összeköt 11.10: Magyar írás 12.45: A Föld, amelyen élünk 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Járom az utat 15.00: A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 15.30: Vásárrádió (ÉLŐ) 16.05: Változat egy legendára — Bogáti Péter hangjátéka 16.49: Filmzene 17.00: Zsákutcában — Sugár Agnes riportja 17.30: Szöul '88 17.50: Hajdú Mihály népzenei feldolgozásaiból 19.15: Szöul '88 19.25: Nem éltem a küszöbükön — dokumentumműsor 20.08: Emlékek szárnyain 20.51: Örökzöld dallamok 21.20: Kilátó 22.00: Hírvilág 22.30: Mérleg PETŐFI RÁDIÓ: * 1 8.05: Planquette operettjeiből 9.05—12.00: Napközben 12.10—15.00: Halló, itt Szöul! 1 5.15: Péntektől péntekig — Gyöngyösön (ÉLŐ) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Fiataloknak! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Valami történt — Joseph Heller regénye 21.24: Mike Oldfield összes felvétele — XX/11. rész 22.05: Noviki nemzetközi country-fesztivál — V/3. rész 22.35: Sanzonpódium 23.10—0.14: Katona Klári és Leonard Cohen énekel 0.15—4.20: Halló, itt Szöul! BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: A Juilliard vonósnégyes játszik 10.10: Csak fiataloknak! 11.10: Zenekari muzsika 11.55: Bartók: Tíz könnyű muzsika 12.18: XIII. debreceni nemzetközi Bartók Béla kórusverseny — X/2. rész 13.05: Vallások világhíradója (ism.) 13.35: Régi fúvósmuzsika 14.00: Zenekari muzsika 15.00: Zenetörténeti értéktár 16.00: Schumann: Genovéva — Négyfel- vonásos opera 18.20: XVII. a siklósi nemzetközi fúvószenekari fesztivál 19.05: Verdi: Te Deum 19.20: Iskolarádió 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót (ÉLŐ) — A Concentus Hungaricus hangversenye Közben: kb. 20.20: Száz éve született Terséjnszky Józsi Jenő kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása kb. 21.20: Nagy mesterek kamarazenéjéből kb. 22.24: Operarészletek 22.45: Kocsár Miklós műveiből