Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan 4 HELYISÉGBŐL álló házrész a Zsinór utcában eladó Érdeklődni Kecskemét, Erzsébet krt 52. szombat, vasárnap délután 4—7 óráig. 42880 ELADÓ új közművesített családi ház. vendéglátóegység létesítésére is alkalmas Kecskemét. Ösvény u. 46. (Dárdai telep) 967 ELADÓ tanya, 3 szoba, előszoba, konyha, ebédlő, fürdőszoba, mellék- helyiségekkel, 1 hold földdel. Kecskeméti bérházi lakáscsere is érdekel. Rékasi Imre. Ballószög, V. kér. 155. Megközelíthető Helvéciái Étről, feketeerdei iskolánál jobbra fordulva Korhánközi dűlőn, szeszfőzde után második tanya. 41526 ELADÓ Orgoványon, Alsójárásban (Herczeg Illés mellett) 4 és fél hold jó kaszáló lábon, vagy örökáron. Érdeklődni lehet a tulajdonosnál. Cím Halász Imre. Kecskemét-Kadafalva, Pécsvárad u. 1. 41524 ELADÓ 2 és fél szobás, komfortos családi ház, 600 négyszögöl telekkel. Garázs, pince, melléképület van. Érdeklődni Lakitelek, Oncsa 8. szám alatt, a 44-es út mellett, tóserdei elágazásnál. 41536 ELADÓ két családnak megfelelő komfortos családi ház. Kecskemét, Szarvas u. 8. 40585 TISZAKÉCSKÉN Napkor út 45. sz. kétszintes nyaraló eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy a szomszédban. 2012 ELADÓ Csikéria községben Zöldfa sor 29. számú 2 szoba, konyha, éléskamra, egyéb gazdasági épületekkel ellátott ház, 1030 négyszögöl telekkel, melyből 600 négyszögöl szőlő és gyümölcsös. Érdeklődni lehet Bessenyei József, Csikéria, 6424 Zöldfa u. 16. 2021 KISKUNMAJSA. Tajó 133. sz. alatti tanya eladó. Érdeklődni ugyanott. 074100 2000 NÉGYSZÖGÖL szőlő meg- osztva is eladó. Villany, víz van. Érdeklődni Baja, Kálmán király 22. 44363 3 SZOBÁS családi ház eladó. Baja Gárdonyi u. 16/B. Érdeklődni a helyszínen 18 óra után. 44360 KUNBAJÁN, központi helyen építési telek eladó. Érdeklődni Baja, telefon (79) 12-267 2069 ÉPÍTÉSI telek eladó. Baja, Szabadság út 126. 405834 800 NÉGYSZÖGÖL bekerített szőlő, gyümölcsös lakható épülettel eladó a ladánybenei úton. Víz, villany van. Érdeklődni Kecskemét, Budaihegy 134. sz. B. Szabó Pál 1029 HÁZ eladó kerttel, Kecskemét, Máriahegy 103. szám alatt 405713 ELADÓ Kecskemét, Bakonyi Antal u. 5. szám alatt kétszobás ház melléképületekkel. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni szombaton a helyszínen vagy Daróczi köz 17. fszt. 15. Mészárosék 405726 KÉTSZOBÁS összkomfortos, kertes családi ház garázzsal együtt eladó. Cím Kecskemét, Zsinór u. 86. Érdeklődni egész nap id. Orbán Józsefék- nél. 405729 ZÁRTKERT 200 négyszögöl eladó melléképületekkel. Érdeklődni Kecskemét, Alsócsalános 13. Zápor utca végén. 405664 JÁNOSHALMÁN. Mogyorófa út 15. számú, (Orbán-szobor felé) fürdőszobás családi ház, 800 négyszögöl telekkel, szőlő és gyümölcsössel, sok gazdasági épülettel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet Szarvas Józsefnél a helyszínen, mindennap. 49766 TISZAKÉCSKE. Vásár u 44 szám alatt gázfűtéses családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen lehet egész nap, Lovas Lászlódénál. 405693 KECSKEMÉTEN városközpontban másfélszobás különálló belsőportás kis ház eladó. Kecskemét. Czollner tér 16. szám alatt, Gyenes. 405613 KERTES háromszobás gázfűtéses családi ház eladó vagy kecskeméti hasonlóra cserélnénk Kerekegyháza Kölcsey u. 152. 405581 JÓ állapotban lévő tanya meléképü- letekkel eladó. Víz. villany van. Érdeklődni Raffai Ferenc. Bodoglár 222. 074095 HÁROMSZOBÁS kertes családi ház eladó. Kecskemét, Karikás Frigyes u. 19 405621 KÜLÖNÁLLÓ, udvaros kétszobás, konyhás, fürdőszobás, garázsos ház eladó néhány bútorral együtt kp + kedvezményes hitelátvállalással. Leveleket .Sürgős 405639" jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 405639 ELADÓ Lajosmizse, Közös 208/B szám alatti tanya. Villany, fúrott kút van. Jószágtartásra alkalmas. Vas József. 405643 JÓ állapotban lévő tanya 800 négyszögöl területtel eladó. Jószágtartásra alkalmas. Érdeklődni özv. Szvák Jánosné, Kecskemét, Talfája 34 405507 ELADÓ Lakitelek-Tőserdőn emeletes összkomfortos nyaraló. Érdeklődni Lakitelek, telefon 42-046 Papék. 666 JÁNOSHALMÁN Ady E. utca 22. szám alatti 3 szoba, összkomfortos, gázfűtéses családi ház, gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni Kep- pelnénél Budapesten az 589-856 számú telefonon. 49764 Lakás BAJA, Kölcsey u 76. II. em. 8. sz. egyszobás lakás eladó. Érdeklődni 19—20 óra között. 44314 GARZONT vagy 1 szoba összkomfortos lakást vásárolnék, kizárólag központban. Kp + hitelátvállalással. Érdeklődni este, 18 óra után, a 76/ 24-361 -es telefonon. 1022 ELADÓ 120 négyzetméteres sorházi lakás udvaron külön épülettel a Kertvárosban. Érdeklődni dr. Juhász, Diófa u 13. Kecskeméti telefonszám 26-525. 405644 ELCSERÉLNÉM budapesti. IV. kerületi, 36 négyzetméteres, összkomfortos garzonlakásomat lajosmizsei, vagy kecskeméti családi házra. Kolozsvári Elek, Felsőlajos, Közös 218., 6055. 42853 VAROSKÖZPONTI 78 négyzetméteres lakás eladó, 1989-es beköltözéssel. Kecskemét, Szűcs Lajosné u. 6 II. 12 Telefon 23-175. 41520 ELCSERÉLNÉM 2 szobás. 64 négyzetméteres, erkélyes, széchenyiváro- si lakásomat hetényegyházi 3 szobás, kertes házra. 80-90%-ig kész is érdekel. Zsoldos, Kecskemét, Akadémia krt. 11. III. 10. 41539 64 NÉGYZETMÉTERES. 2.5 szobás lakás eladó Nagykőrös. Ceglédi u. 20. I em 30. _____________41538 E LADÓ Műkertvárosban 2 szobás. Csokor utcai lakás, OTP-hitelátvál- lalással. Érdeklődni 26-424-es kecskeméti telefonon. 41537 ELCSERÉLNÉM Bp VII. kér. II. emeleti egyszobás gázfűtéses tanácsi lakásomat kecskemétire. Leveleket .Megegyezés 405674' jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 405674 Járművek és alkatrészek BABETTA kismotor és 150 kg teherbírású gumiskocsi eladó. Kecskemét, Váczi J. u. 8. 41528 CSEPEL 344-es teherautó kitűnő műszaki állapotban eladó. Katonatelep, Zsálya u. 3. Nemes János. 41521 ELADÓ 1600-as, TE-s Lada, MTZ 50-es. Vennék 2,20-as talajmarót, ármegjelöléssel. Csősz Károly, Szabadszállás, Fürst S. u. 51. 41510 1500-AS Polski lejárt műszakival, üzemképesen eladó. Érdeklődni Kecskemét, Lóverseny u. 47. II. 4. délután. 40551 TF-ES, garázsban tartott Lada 1300-as személygépkocsi, első kézből, jó állapotban eladó. Kecskemét, Liget u. 1/B. Kertváros. 40653 TG rendszámú Trabant eladó. Jánoshalma, Bíró Béla u. 59. Telefon 368 49778 FELÚJÍTOTT 8 LE MIB diesel motor, T-25-ös kéthengeres szovjet gyártmányú dízelmotor eladó. Kiskőrös, Rákóczi u. 30. (este 7 óra után, szombaton egész nap). 405700 TO rendszámú 126-os Polski Fiat 3 éves műszakival eladó. Érdeklődni lehet Jánoshalma, Szabad Május tér 52. sz. alatt. 49772 POLSKI Fiat 126-os 6 éves, 3 év műszakival eladó. Érdeklődni este Kecskemét, Március 15. u. 62. 1/1. 405727 GARANCIÁLIS új TZ 4 K B-14-es traktor eladó. Fazekas Mihály Kunszállás, Tanya 108. alatt. Megtekinthető délutánonként. 45403 JÓ állapotban lévő 5 éves ARÓ 4x4-es terepes eladó. Lada-csere érdekel. Orgovány, Lenin út 25. 998 Egyéb adásvétel MÉHESKONTÉNER vasvázat emelőszerkezettel együtt vagy felújításra szoruló konténert vennék. Falusi János, Kecskemét, Népfront u. 28. Telefon 21 -534. 405512 * ŰJ faház, kétszintes (csehszlovák) eladó. Érdeklődni a Bajai Hírlap szerkesztőségében. 44321 ELADÓ 150 db anyabirka, 50 db jerke bárány. Baja, ősz u. 15. 44324 ELADÓ Opemus 6 x 6-os nagyítógép, előhívó tálak és szárító. Premier kisbobállvány, 50 cm-es lengő csin. Kecskemét, telefon 25-369. 405769 ELADÓ tégla, tetőszerkezet, ajtó, ablak, vasgerendák egyéb bontási anyag. Kecskemét, Máriahegy 220. Irinyi út folytatása. Gimnáziumtól 100 m-re balra, Szabóék. ÚJ C-64 magnóval olcsón eladó. Kecskemét, telefon 29-571. 41519 SÜRGŐSEN eladó Sanyo zsebmagnó, Casio zsebtévé — áthangolható —, NSZK női túrakerékpár, felújítva és egyéb műszaki cikkek. Érdeklődni délelőtt 12 óráig, szombat, vasárnap egész nap. Kecskemét, Thököly u. 8. 41533 BERNÁTHEGYI kutya eladó Kecskemét, Kullai köz 16. Bartucz. Érdeklődni este. 42918 ELADÓ tégla, ajtó, ablak, vasgerendák, tetőszerkezet és egyéb anyagok. Kiskunfélegyháza, Vak Bottyán u. 2. 405839 ELADÓ egy osztrák gyártmányú pianinó. Érdeklődni lehet 6440 Jánoshalma, Magyar László u. 3/D. 49767 ERKÉLY AJTÓ 2 db Dufa 90x210- es natúr eladó. Érdeklődni Kiskőrös, 11 -297-es telefonon délután. 405623 Vegyes BELVÁROSI társasház építéséhez társakat keresek. Érdeklődni Kecskemét, Pacsirta u. 10. 19 órától. 40666 VÁLLALATNAK, vagy magánüzemeltetésre 5 évre bérbe adjuk megegyezéssel a II. Rákóczi Ferenc nyugdíjasklubot. Részletes felvilágosítás 1988. augusztus 31-én, 9 órakor a helyszínen, Kecskemét, Kőszeg u. 17. 41535 GARÁZS kiadó Kecskemét, Kada Elek utcában. Érdeklődni 26-417-es telefonszámon esti órákban. 405720 BÉRLETRE adnám 1 hold szántómat a város szélén. Érdeklődni Kecskemét, Holló u. 9. 918 Vállalkozás A Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat IV. sz. Üzemigazgatósága bádogos szakmában átképzős tan- folyamot indít, elsősorban lakatos, műszerész, és egyéb vasipari szakmában jártas dolgozók részére. Ezen tanfolyam keretében elsajátítják az energiatakarékossággal kapcsolatos hőszigetelés és fémlemezburkolás szabályait, és kivitelezési feladatait. Vállalatunk a Paksi Atomerőműben a levizsgázott dolgozók részére hosszú távon tud magas kereseti lehetőséggel munkát biztosítani. Megfelelő szakmai szint elérését követően szocialista és tőkés export lehetőséget is tudunk biztosítani. Jelenkezés Paks Atomerőmű Hőtechnika Kirendeltség Telefon 06- 75-11-222 75-17-053 /7053. Lé- nárt István kirend. vez. Jelentkezési határidő 1988. augusztus 25. 2016 Házasság 27 ÉVES, 187 cm magas, tanyán gazdálkodó, szakmunkás fiatalember, házasság céljából megismerkedne azzal a 18 éves lánnyal, kinek zöld a remény színe. A jeligét ne felejtsd el! Levelet „A remény színe zöld" jeligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. Hirdetőbe. 45389 31 ÉVES, 156 cm magas, rendezett anyagi körülmények között élő, két kiskorú gyermekét egyedül nevelő, fizikai dolgozó nő keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét. Levelet „Sárga rózsa" jeligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. Hirdetőbe. 45480 MUNKAALKALOM A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat szakirányú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező értékkönyvelóket és anyag- könyvelőket azonnali belépéssel felvesz. Bérezés megegyezés szerint. Szakmai felvilágosítást ad telefonon vagy személyesen Szabó Gyula számviteli osztályvezető. Kecskemét. Ceglédi út 11. Telefon: 29-833. 1866 ÉLELMISZER-NAGYKERESKEDELEMMEL foglalkozó kisszövetkezet felvesz kereskedelemben jártas, gyakorlott üzletkötőket. Érdeklődni lehet munkanapokon 9—14 óráig. Budapest 202-630/30 m. 2011 A KECSKEMÉTI Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat felvételt hirdet programtervező munkakörbe, TPA típusú számítógéphez (MIDIBŐL). Követelmény: programozó matematikus végzettség, és legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet: IKTV Kecskemét. Villám I. u. 2. sz. 2095 AZ ALFÖLDI Tüzép Vállalat árcsoportja felvételt hirdet árelóadói munkakörre. Képesítéssel rendelkezők előnyben, érettségivel rendelkező képesítés nélküli dolgozót betanítunk. Jelentkezés az árcsoport vezetőjénél. Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. 2102 PÁLYÁZATI felhívás! Cserkeszőló Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága vb-titkári munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Pályázati feltételek: jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, legalább 5 évi államigazgatási gyakorlat. Fizetés: az érvényben lévő ÁBMH rendelkezés szerint. Lakásmegoldás lehetséges. A pályázatot írásban az eddigi tevékenység részletes leírásával 1988. augusztus 30-áig a Községi Tanács Végrehajtó Bizottságához kell benyújtani. Cím: Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága 5465 Cserke- szőlő. Köztársaság tér 1. Tel.: 2. 2056 A KISKUNHALASI Baromfifeldolgozó Vállalat konyhalány és öltözőőri munkakörökre felvételt hirdet. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi és szoc. pol. osztályvezetőjénél. 2030 AZ ALFÖLDI Tüzép Vállalat fejlesztési osztálya felvesz beruházási előadót és műszaki rajzolót. Jelentkezni Nagykőrösi u. 32. Fejlesztési osztályvezetőnél lehet. 2049 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Magyar Autóklub Bács-Kiskun Megyei Szervezete pályázatot hirdet gazdasági vezetői (fökönyvelii munkaterületre) munkakör betöltésére ALKALMAZÁSI FELTÉTELEK — szakirányú felsőfokú végzettség, — legalább 5 éves szakirányú vezetői gyakorlat. Bérezés a MÁK munkaügyi szabályzata alapján, megegyezés szerint. A munkakör 1988. október 1. napjával tölthető be. A pályázatot részletes önéletrajzzal, a jelenlegi beosztás és tevékenység megjelölésével 1988. szeptember 5-éig kérjük az alábbi címre: Magyar Autóklub Bács-Kiskun Megyei Szervezetének titkára 6000 Kecskemét, Jász u. 26. 2103 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ r A BAJATEX BAJAI TEXTILIPARI VÁLLALAT NAGYKERESKEDELMI IGAZGATÓSÁG KÖZPONT ÉS MINTABOLT: 6500 Baja, Petőfi S. u. 4. NAGYKERESKEDELMI RAKTÁRUNK: 6500 Baja, Siska F. u. 3. KÍNÁLATÁBAN SZEREPEL: Hazai és külföldi gyártású — méteráru, — női és gyermekruházat, — szabadidőruhák, — kötőfonalak. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! BAJATEX A teremtő pillanat 8 1978 AZ ÓBUDAI SZESZGYÁR különféle minőségű borok bérfőzését, a szabvány előírásainak megfelelő borpárlat előállítását vállalja Cím: Budapesti Szeszipari Vállalat Óbudai Szeszgy ára Budapest, Folyamőr u. 11. 1033 Telefon: 689-460 Telex: 22-5735 Ügyintéző: Szabó Zoltán üzemvezető 1928 A KISKUNHALASI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT 1987. ÉVI ÁRON ÉRTÉKESÍTI a Kiskunhalas, Kossuth u. 27. szám alatti üzleteket, garázsokat; a Kiskunhalas, Mátyás tér 3—5. szám alatti üzleteket, garázsokat. A kedvezményes ár 1988. augusztus 10-ei határidővel jár le. Érdeklődni: Elek János vállalkozási osztályvezetőnél, Bereczi Árpád vállalkozási mérnöknél. Telefon: 77/22-366, 124-es mellék. 1840 ISMÉT EGY AKCIÓ / Uj termék az építőanyag-piacon 40 x 20 x 10 cm-es könnyűbeton válaszfallap kapható az Alföldi Tüzép Vállalat Bács-Kiskun, Csonkád megyei telepein, valamint a Helvéciái Állami Gazdaság betonáruüzemében. Ugyanitt augusztus 15-étől augúsztus 31-éig 20% engedménnyel kapható a könnyűbeton födémbéléstest, amíg a készlet tart 1 Az Alföldi Tüzép Vállalat várja kedves vásárlóit. A KECSKEMÉTI Centrum Áruház felvesz 4 órás konyhai dolgozót és fizikai rendészt. 2055 VÁROSGAZDASÁGI Vállalat Kecskemét. Végvár u. 1. (köztemető mellett) azonnali belépéssel alkalmaz munkavállalókat az alábbi munkakörökbe: közgazdasági szakiskolai végzettséggel: anyagkönyvelő, érték- könyvelőt. 4 órás elfoglaltsággal takarítót. Parképítő brigádba szak- és betanított munkásokat jó kereseti lehetőséggel. Temetői részleghez sírásókat, ravatalozókat, temetői segédmunkásokat. Szakipari részleghez lakatosokat, szerelőket. Köipari gépek kezeléséhez betanított munkásokat, valamint kőműves szakmunkásokat. Gépjárműcsoporthoz B. C. E. kategóriával rendelkező gépkocsivezetőket gyakorlattal. Köztisztasági részleghez rakodókat, úttisztítókat. Vadaskertünkbe: vadgondozó szakmunkást. Bérezés megegyezés szerint. Várjuk olyan személyek jelentkezését, akik megállapodás alapján parkok locsolását, gondozását vállalják. Jelentkezés a vállalat központjában Kecskemét. Végvár u. 1. sz. alatt. 2047 KECSKEMÉTI A KECSKEMÉTI Baromfifeldol- PECSENYE . gozó Vállalat felvételre keres — kiemelt kereseti lehetőséggel iSSSlI — állandó éjszakai ill. váltómú- szakra géplakatos szakmunkásokat. Érdeklődni a vállalat munkaügyi osztályán, Kecskemét, Ceglédi út 11. 2089 FÉMIPARI Kisszövetkezet felvételre keres: lakatos, hegesztő, esztergályos szakmunkásokat és betanított lakatosokat. Jelentkezni lehet: Kiskunfélegyháza, Fémipari Kisszövetkezet, Liget u. 3. 1935 KŐMŰVESEKET, betanított kőműveseket, ácsokat felveszünk. Ferrovesz Kisszövetkezet Kecskemét, Hajma u. 2/a. Tel.: 24-818. 1028 A KECSKEMÉTI Konzervgyár felvesz fizikai munkára női munkavállalókat. Jelentkezni lehet Szolnoki út 35. Munkaügyi osztályon. 145776 GABONAFORGALMI és Malomipari V. gyáregysége három műszakos munkarendbe, jó kereseti lehetőséggel anyagmozgatókat. keverőüzemi munkásokat vesz fel. Jelentkezés Kecskemét, Halasi út 27. 145759 A SZENTESI Vezetéknélküli Távközlési Felügyelőség kiskunfélegyházi munkahelyre felvesz vezetékes és vezeték nélküli távközlési berendezések üzemeltetésére: villamos üzemmérnököt, valamint műszerészeket, technikusokat. Érdeklődni lehet személyesen Szentes, tv-állomáson, vagy a 62-14- 523-as telefonon. 2091 A BERKES Ferenc Kereskedelmi Szakközép- iskola Kecskemét, Kálvin tér 1. — belső ellenőrt, portást, takarítókat felvesz, szeptember elsejei belépéssel. Jelentkezés a gazdasági vezetőnél, Kecskemét, Kálvin tér 1. sz. I. emelet (Ókollégium). 2088 A BÁBEL NYELVSTÚDIÓ felvételt hirdet következő csoportjaiba: orosz felvételi- előkészítő, német kezdő, középhaladó, haladó. Érdeklődés augusztus 16-ától, 9—18 óráig a 46-612-es telefonon. Jelentkezés Kecskemét Lóverseny u. 21. Vili. emelet. 16—18 óráig. KÖZLEMÉNYEK A BUDAPESTI Közlekedési Vállalat felhívja a metrón utazni szándékozók figyelmét arra, hogy a vonaljegy az érvényesítéstől számított 1 órán belül. a kiinduló állomástól távolodó, egyirányú utazásra érvényes. A Deák téren való átszállásnál új jegyet kell váltani. 2070 KECSKÉMÉTVIN Javító-Szolgáltató Üzeme felvételt hirdet: autószerelő, esztergályos és karosszérialakatos szakmunkás munkakörökbe. Jelentkezés: Kecskemét, Korhánközi út 7. 2086 JOGTANÁCSOST keres felvételre a solti Szikra Termelőszövetkezet, legalább 5 éves gyakorlattal, feddhetetlenséggel. Termelőszövetkezeti gyakorlattal rendelkezők előnyben! Fizetés megegyezés szerint. Lakás megoldható. Jelentkezés: előzetes időegyeztetéssel, személyesen a tsz-elnöknél. Jelentkezéskor kérjük bemutatni a felvételhez szükséges okmányokat és részletes önéletrajzot. Cím: Szikra Mgtsz 6320 Solt, Béke tér 9. Tel.: 7. 2087 A MAGYAR Autóklub BKM-i Szervezete felvételre keres tmk-géplakatost és udvari munkást. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: műszaki vezetőnél Kecskemét, Jász u. 26. 2082 KERESKEDELMI vállalat felsőfokú kereskedelmi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkavállalót keres felvételre egységvezető-helyettesi munkakör ellátására. Leveleket „Szeptember vége" jeligére a ki- adóhivatalba kérjük. 2104 KECSKEMÉTI székhelyű, megyei vállalat pályázatot hirdet főkönyvelő-helyettesi munkakör betöltésére. Feladata: a vállalat pénzügyi, számviteli és munkaügyi tevékenységének szervezése, irányítása és ellenőrzése. Feltétel: közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, legalább három évi szakirányú vezetői gyakorlat. A pályázatokat részletes önéletrajzzal kérjük benyújtani augusztus 30-áig „Kreatív" jeligére a kiadóba. 2094 gxxxxxxxxxxxxxxxx x R x B x X Gépjárműjavító y X Kisszövetkezet X # X kárpitos- részlege rövid határidőre vállalja a lakosság és közületek részére — bútorok kárpitozását — autókárpitok és ponyvák készítését — hegesztéssel is —, v valamint X — egyéb kárpitosmunkák v elvégzését. X A Szeged, Tápéi u. 56. sz. X Q alatti üzemében. y x Telefon: 14-391 X x 2108 X * * * 4c * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * ******************************************** * PETŐFI NYOMDA tmk-üzemébe azonnali belépéssel felvesz: — gépszerelőt — maróst MÉLYNYOMÓÜZEMÉBEN alkalmaz VEGYÉSZT középfokú végzettséggel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Petőfi Nyomda munkaügyi osztályán Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 28-777/43-as mellék. 2026 ***************************************** '* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * I * * * * * * * * * * * * * * * * * * * K kategóriájú, ORSZÁGOS VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT pályázatot hirdet a Bács—Csongrád megyei területi igazgatóságán területi igazgatói munkakör betöltésére Az igazgatóság címe: Szeged, Somogyi u. 11. 6720 A TERÜLETI IGAZGATÓ FELADATA: a két megyére kiterjedő, utasellátási tevékenységet folytató hálózati egységek irányítása, a tevékenység gazdaságos szervezése, a vállalati üzletpolitikai célkitűzések végrehajtása. FELTÉTEL: felsőfokú szakirányú végzettség (közgazdaság- tudományi egyetem vagy Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola), tízévi vendéglátóiparban, illetve kereskedelemben szerzett szakmai, ötévi vezetői gyakorlat, erkölcsi és politikai feddhetetlenség. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA: a pályázó eddigi tevékenységének leírását és részletes önéletrajzát. A pályázatukat a megjelenéstől számított két héten belül nyújtsák be a vállalat személyzeti osztályára. UTASELLÁTÓ VÁLLALAT VEZÉRIGAZGATÓSÁG Budapest, Veres Pálné u. 24.1053 2052 p *l*í*lylybdytyiyiyiyiyi*i*i*iy<yh^^