Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-06 / 187. szám

1988. augusztus 6. • PETŐFI NÉPE • 5 LÁTOGATÁS AZ ORSZÁGOS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZPONT TOKAJI ALKOTÓTELEPÉN Környezetformálás és hagyományőrzés Az ország egyik legidősebb képzőművészeti alkotótelepe a tokaji. Az ötvenes évek eleje óta várja az ország minden tájáról az alkotókat. Az utóbbi évtizedben rendszeresen dolgoznak itt Bács-Kiskun megyében élő képzőművészek is'. Idén az NSZK-bóI, az TsDK-bó! és a Szovjet­unióból is érkeztek fafaragók és keramikusok tapaszta la tsM$zésre és -cserére. A Népművelési Intézet által fenntartott alkotó- és továbbképző telep az idei első háromhetes, júniusi turnusban tanárokat, képzőművészeti szakkön ezetőket, a másodikban elsősorban amatőr alkotókat foga­dott. «■ A tábort hatodik éve vezeti Kerékgyártó Ist­ván, akinek irányításával az ország hasonló in­tézményeinél változatosabban és hatékonyabb módon kapcsolódnak környezetformáló tevé­kenységükkel, értékmentésükkel, közvetlen és közvetett környezetük életéhez. Kapuzárás előtt, az eredmények tárgyi részének fölmérése, vagyis zsűrizés közben ültünk le beszélgetni a tábor vezetőjével eredményekről és tervekről. — Az volt az elképzelésem, hogy az intézet alkotótelepe nem lehet egyetlen irányzat elköte­lezettje, napjaink valamennyi művészeti irány­zata felé nyitottnak kell lennünk. A koncepció egységét úgy kell biztosítanunk, hogy menet közben mindenki ráébredhessék saját alkotói személyiségének, tehetségének természetére, s megtalálhassa az alkatának megfelelő stílust, kifejezési módot. Fontos szempont persze a mesterségbeli tudás megalapozása, mert hiába talál rá a megfelelő szemléletmódra az alkotó, tudás nélkül dilettantizmusba fordulhat. A tehetségfelszabadítás elképzelhetetlen a mes­terség tanítása nélkül, melyre igen alkalmas például a körünkben is előnyben részesített mű­helymunka. — Milyen műhelyek állnak ehhez rendelkezés­re? — A rézkarc-, a szita-, a fafaragó- és a kerá­miaműhely mellett az idén egy komputergrafi­kához szükséges technikai berendezésekkel fel­szerelt terem is az alkotók rendelkezésére áll. Valamennyi szekció bekapcsolódott a két éve indított kísérleti környezetformáló programba, amely Tokaj értékes tradícióinak megőrzését, megmentését tűzte ki célul. Kapurestaurálóink például helyreállítoták a város több szép, régi épületének bejáratát. Közben a helyiek is ked­vet kaptak, és divattá vált a régi faragott kapuk felújítása. A cégérprogram eredményeként a posta, a pecsenyesütő és az órásboltok kaptak hangulatos kiegészítőket. Jövőre a cégtáblák készítése mellett a kirakatrendezéshez is szeret­nénk adni néhány tippet. Alaposan rászorul­nak, mert míg a tavalyiak még ürességükkel hívták fel magukra a figyelmet, az ideiek leg­többje provinciális ízléstelenségével éri el ugyanezt. A jövő évtől a vendéglátó helyek szépítése is önkéntes feladataink közé tartozik majd. — A városban séta közben egy különös hangu­latú tér mellett halad el a látogató. Az impozáns, faragott faoszlopoknak is van közük a művészte­lephez? — Két éve fogadtunk először litván művésze­ket, közreműködésükkel készült el a szobor­park. Faragókat, kovácsokat, fotósokat lát­tunk vendégül. Elsősorban Tokajban honos mesterségeket faragtak meg. Idén két új al­kotással is bővült a park, melyek szimbolizál­ják a magyar—litván barátságot is. Nem vélet­len, hogy a napokban épp itt alakult meg a Magyarországon élő litvánok egyesülete, s úgy hírlik, Tokajnak e távoli vidéken testvérvárosa is lesz. — Meglepően egységesek e fából készült te­matikus munkák. — Az e tájon honos ősfoglalkozásokra vo­natkozó szakirodalmat már májusban előre- küldjük a művészeknek, így lehetőségük van rá, hogy alaposan megismerkedjenek a tematika: a szőlőtermesztés és kádármesterség ábrázolásra inspiráló részleteivel. Ennek az előkészitő mun­kának az eredménye is, hogy sikerült egységes profilt kialakítanunk a szoborparkban. Arra próbáljuk rávezetni a népi alkotókat is, hogy ne igénytelen naturalizmussal fogalmazzák meg elképzeléseiket, esetleges tematikus feladatai­kat. — Mivel gyarapodik az idén az alkotótelep­nek köszönhetően Tokaj? — A többi között például rézkarcokkal és grafikákkal, melyek egy, a város által meghir­detett pályázat eredményeként születtek. A grafikusok a Kassák-kortárs és alkotó társ, Palasovszky Ödön verseihez és a XVIII—XIX. századi tokaji diákdalokhoz, bordalokhoz ké­szítettek illusztrációkat. A népi szobrászok az elmúlt hetekben a vasútállomás melletti térre egy állatfigurákkal díszített játszóteret is készí­tettek. A kecskeméti A. Varga Imre már több éve tevékenykedik minden nyáron Tokajban. Legutóbb az egészségügyi gyermekotthonba tervezett egy játékos, mozgatható kompozíciót. Kalmárné Horóczi Margit ugyancsak rendsze­resen látogatja a tokaji alkotótelepet. Több al­kotása is gazdagítja a várost: nagyméretű fali­képé a közeli iskola társalgóját díszíti. A közel­múltban készült egy újabb munkája is, mely a jelenlegi rekonstrukciót követően a házasság- kötő terembe kerül. Az elmúlt hetekben fogad­tunk egy ugyancsak kecskeméti amatőr színját­szó csoportot: a Pótszék együttest. Közösen készítettük ittlétük alatt díszleteiket, és nagy sikerrel léptek fel. A szüreti hétre különleges látványtervező programmal készülünk, mellyel feldúsítjuk az esemény régi ceremóniarendjét. Jelmezeket, bábokat tervezünk majd, ami hoz­zájárulhatna ahhoz, hogy idegenforgalmi látvá­nyosságként is szerepeljen az őszi progamban. — A telepet végigjárva úgy tűnik, hogy csak festményekből is összeállítható lenne akár több izgalmas kiállítás. — Úgy adódott, hogy a korábbi évek konst­ruktivizmusa után a legutóbbi esztendőkben — napjaink újabb irányzataival összhangban — egy expresszív irányzat erősödött meg. Szörtsey Gábor szekcióvezető irányításával je­lentős munkákat hozott itt létre Deim György, Nagy Zita, Zeke László és Banák János. Ami­kor keresi magát az ember, többnyire a fele­másság érvényesül, ám a folyamatos korrekció sokat segít abban, hogy ne ütközzék a látvány­festés öröksége a stilizálás igényével, hogy meg­teremtődjék a külső és belső látás és kifejezés egysége. — Konkrét eredményeket is hozott ez a jó fél évtized? — Amikor elkezdtem vezetni a tábort, 1982- től kezdődően a legelső években a nyitó és a záró kiállítási anyag között óriási volt a kü­lönbség, ami mára egészen minimálisra csök­kent. Szemmel látható volt az itt töltött idő alatti fejlődés. Sokan úgy tartják, hogy ennyi idő alatt nem születhetnek valódi művek, legfel­jebb vázlatok, és jó esetben is csak a szemlélet változása, módosulása fér néhány hétbe. Ám ha igy lenne is, és csak abban segítenénk, hogy élményanyagot is adva egy-egy alkotó önmagá­ra találjon, már az sem lenne kevés. Legtöbb­ször az is baj, hogy e privát élményanyagot talonba teszik, nincs merszük használni. Nem elméletekkel igyekszünk hatni, hanem például • Készlet a tokaji .vtcatárlatröl. • Komputc rgratika — Pintér Gyula Maszk című al­kotása. a művek napi értékelésével próbáljuk meg kide­ríteni, feltérképezni: kiben mi az értékes. Vég­eredmény ké:nt szeretnénk elérni, hogy ki-ki a saját törvémyei szerint tanuljon meg dolgozni. Sokan itt bátorodtak fel, itt hozták létre első irányt acló alkotásaikat. Mára már egy olyan törzsgárc iá val számolhatunk, akikkel a legkü­lönfélébb közös feladatokra lehet vállalkozni. — H( >7.záférhető a nagyközönség számára is folyama tosan ez az anyag? — Egyelőre sajnos nem rendelkezünk állan­dó kiál’títóhelyiséggel. Az évek folyamán egyre gyarap odó készletet az intézetünkben, Buda­pesten raktározzuk. Ebből rendszeresen adunk a helyi intézményeknek, bemutató-, pedagógiai és oktadasi célokra. A közelmúltban kapott egy értékes fotósorozatot például az egészségügyi gyerm ekotthon. Szeretnénk elérni, hogy vég- eredm lényként egy olyan új típusú alkotótábor modellje bontakozzék ki, mely a különböző helyei .er ői kapott támogatást sokszorosan adja vissz;i. Károlyi Júlia Videobiznisz Magyarországon A magyarországi videoüzletről szóló cikkek, tanulmányok, hozzá­értő szakemberek, kereskedők, gyártók, fogyasztók véleménye, kü­lönböző szempontból ugyan, de lé­nyegét tekintve megegyezik: rende­zetlenek a viszonyok, kusza össze­visszaságban keverednek tiltások és engedések, a piac túl- és alulszabá­lyozott egyszerre. A videózás hátrányos helyzetét gazdasági, gazdálkodási, kereske­delmi rendszerünk struktúrája, va­lamint a kulturális kereskedelem egészére nehezedő eszmei, esztéti­kai „súlyok” okozzák. A hiánygaz­daság és a devizagazdálkodás kö­töttségei fontossági sorrendet, hie­rarchiát teremtenek az egyes áru­csoportok között. A hierarchia ren­dező elvét egy elvont, igazából so­ha, senki által nem vizsgált szükség­let és értékrendszer adja. A videó ebben a hierarchiában alulra szorult. Gyakran hangozta­tott vád, hogy a videó a kultúrsze- mét hordozója, a bűnözés táptala­ja, az agresszió fokozója. Színvona­la alacsony, butít, növeli a szoron­gást, befelé fordulást eredményez, fokozza az emberek elszigetelődé­sét. Paradox helyzet, de hosszú szü­net után éppen ez az elátkozott esz­köz teremtett újabb közösségi együttléteket. Persze az egész „ma­gánkábeltévé” illegális, a vetített fil­mek sokszor tiltottak, igénytelenek, rossz minőségűek. A magánpiac így korrigálja a rosszul működő hivatalosat, így bí­rálja felül a tiltás-tűrés-támogatás kategóriáiban gondolkodó kultúr­politikát. Hogy mennyire rosszul működik a hivatalos piac, milyen szegényes az elfogadott kínálat, jól mutatja az a tény, hogy nemcsak tömegigényeket kielégítő kaland-, karate-, krimi- és egyéb produkciók hiányoznak, hanem még az egyéb­ként támogatott opera- és komoly­zenei alkotások is. A videóval szemben a legfőbb vád az, hogy luxus, drága, így csak egy szűk, kiváltságos réteg juthat hozzá, ezt a réteget pedig minek támogatni? Bűvös kör ez, mert va­lóban drága, valóban csak a tehető­sebbek birtokolják, de azért drága és elzárt a kevésbé tehetősek elől, mert az említett termékcsoport hie­rarchiájában hátul szerepel, s mert büntetőadókkal és büntetővámok­kal sújtják. A kompromisszumos megoldás a kényszerű meghátrálá­son, engedékenységen és ezen enge­dékenységért magas árat kérő rab­lógazdálkodáson, és nem korrekt üzleti elveken nyugszik. Miért? Mert az üzletbe fektetett pénz aránytalanul kisebb, mint a forga­lomról levett sáp. A múlt kísért, hiszen a szórakoztató iparhoz so­rolt tevékenységek zöme, különö­sen a pop-rock szakma járt ugyan­így. A „befektetés” nagyobb rész­ben üzletkötések engedélyezését, ki­sebb részben valutakeret biztosítá­sát jelenti. Az üzlet kötését ad hoc jelleggel, főhatósági szinten bírál­ják el. ami egyrészt monopolhelyze­teket teremt, hiszen a kedvezmé­nyezettek versenytárs nélkül jelen­hetnek meg a piacon, másrészt ki­számíthatatlanná, kalkulálhatat- lanná teszi a kínálatot, kiszolgálta­tott helyzetbe hozza a fogyasztót. A műsoros kazetták importját a pénzügyi korlátozásokon túl erős központi, bürokratikus ellenőrzés nehezíti. Ez a kontroll hivatalnoki­értelmiségi értékrendszeren, bizal­matlanságon, „felelősségátvállalá­son” alapul. A filmfőigazgatóság és a vámhatóság kezében van a kar­mesteri pálca, amit az állami válla­latoknak sem adnak át. Az impor­tált filmek „forgalmazhatóságát” még a Mokép sem döntheti el, eh­hez csak a filmfőigazgatóságnak van joga! Ez a helyzet a magánimportot és a feketepiacot ösztönzi. A magán­import előnye, hogy rugalmas, piacérzékeny, és akár védett árukat is, külön állami támogatás nélkül, ráadásul jól megvámolható módon szerzi be. Hátránya, hogy nagy tel­jesítményű, professzionális beren­dezéseket pénzügyi és vámkötöttsé­gek miatt nemigen tud behozni. A feketepiac a műsoros kazetták­ban és forgalmazásában érdekelt, az új sikerfilmekre akár megrende­léseket is lehet leadni. A magyaror­szági videoüzlct ellentmondásai ezen a téren is tetten érhetők: a vi- deeokalózkodás szerte a világon gazdasági bűncselekménynek szá­mít, és igen kemény büntetéssel sújtják (akár 5 év börtön is kiszab­ható), nálunk ez csak sajtórendé­szeti vétség. A videózás területén tehát „szer­vezett szervezetlenség” uralkodik, s ez a terület is magán viseli társadal­mi, gazdasági életünk ellentmondá­sait, paradoxonjait. A videó min­denhol nagy üzlet, csak nálunk nem. Széles körű (művészi, közmű­velődési, szórakozási, gazdasági, oktatási stb.) felhasználási lehető­ségei ellenére Magyarországon a „szórakoztató elektronika” bélye­gét kapta. A korlátozások és ellen­érzések, a tőkehiány és a rövidlátó szemlélet, a hiánygazdaság és bü­rokrácia gúzsba kötik a videózás­ban nagy lehetőségeket látó embe­rek kezét is. A gyártók gyártaná­nak, a kereskedők kereskednének, a fogyasztók fogyasztanának, de nem tehetik. Az aktív támogatás hiánya még érthető, de az akadá­lyozás már semmiképp. Az állam a devizagazdálkodás védelme ürü­gyén korlátozza a gyártást és a ke­reskedelmet, etikai okok miatt a magánimportot és a használtcikk- kereskedelmet, politikai, esztétikai, ideológiai okok miatt a müsoroska- zetta-piacot. Az eredmény: virágzik a feketepi­ac, a kedvezményezett szervezetek monopolhelyzetbe kerültek, érdek- szövetséget teremtettek, és lágra nyíltak a kiskapuk. Éppen azok, amelyeket szeret­nénk megszüntetni. Nyilas György MÁTYÁS B. FERENC: Kiruccanás Vadonatúj terepjáró kapaszkodott vidám erőfitogtatással az úton. Kétoldalt zúzmószakállu fenyők takarták a hegyet és a szomszédos völgyoldalak szomorú irtásait. Néhol konok forrás buggyant, állhatatosan mélyülő csermelyeivel át- meg átszelte az utat. mintha a föld izzadna a ráncaiba kapasz­kodó autó kereke alatt. Elhullatott, korhadó rönkök hever­tek a patak partján: idézték az ember vonulását. A kanya­rodok öblében sziklák leselkedtek, elégtételre sóváran, minLa fejszével döntött fatörzsek zuhanás közben . . . To- robán Károly érezni vélte a sértett vidék esetlen borzongá­sát. Nosztalgikus hallgatása kíváncsivá tette a sofőrt. Semmibe véve a nyaktörő utat, hozzáfordult. — A szerkesztő úr erről a vidékről való? ■ — Kevesen étnek ott, ahol születtek — válaszolta Torobán Károly kitérően, mert tudta, hova akar társa kilyukadni. Nyugdíjazása előtt együtt „terepeztek", kiismerte potyalesö természetét. Most a bőséges falusi ebéden járhatott az esze — nem másért vállalkozott erre a kiruccanásra . . . — Az embernek ott kell megállnia a helyét, ahova a sorsa veti mondta bölcsködön a sofőr. „O, szólamok — gondolja Torobán Károly —, örök menedékeink." Hangosan ezt felelte: — Az embert nem sorsa veti, hanem egy felsőbb érdek vagy annak hiánya . . . Látszat csupán, hogy a véletlen kezében vagyunk dobókockák. De macára, barátom, ráillik a mondás, hogy megél a jég hátán is! — Tegyen rá, szerkesztő úr, és megnyeri. De nem vála­szolt a kérdésemre: ismerős-e ezen a környéken? — Igen — adta meg magát Torobán Károly. — S: :ükebb pátriámban járunk. — Szép és vad vidék — mondta elismeréssel a sofőr. — Amilyen én is voltam emberebb koromban ... — Mit beszél, szerkesztő úr?! Hol van még maga attól, hogy ilyeneket mondjon? — Közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz, I tarátom, bizony... — Hihetetlen — csóválta meg fejét a sofőr, és kis időre csak az útnak szentelte figyelmét. — De nem érzi, s: zerkesztö úr, hogy fiatalodik, amikor ezeket a gyönyörű fenyő két látja? — Dehogynem, barátom, dehogynem, bizony él ’-zem . . . — Én — vallotta be a sofőr — síksági embe r vagyok. Gyermekkoromban azt sem tudtam, léteznek a Ká rpátok . . . Hát csak nézem ezeket a hegyeket és elbűvölnek. I Szeretném, ha szállna ez a tragacs, hogy pillantásomat kövt ’thessem, s ott teremjek, azon a ponton, ahova a tekinteten i szökken! — Engem is izgalomba hoznak — mondt a Torobán Károly, majd riporteri gépiességgel megkérdezti t: — Hogy került ide, Erdélybe? — Jöttünk. .. Olyan divatféle volt köztünk, aztán meg senki nem állta utunkat ... És nem bántuk meg! Itt valahogy töményebb az élet, mintha a hegyek karéja sűrí te né, dúsíta­ná ... Még magyarul is megtanultam, hallhatj a, szerkesztő úr! No persze, azért itt sem Las Vegas... — Hát hol Las Vegas? — Las Vegasban, szerkesztő úr — kacagó tt a sofőr. A völgy szűkült, a fenyősorfal ritkulni kezdett, aztán csupasz, sima sziklafal váltotta fel. Esőmosta, kopott felirat mellett kapaszkodtak vagy ötven métert, Torobán Károly kibetüzte: VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJET EK! „Amikor ezt felfestettük ide — gondolta 7 örobán Károly —, jelmondatainkkal kultúrát hoztunk a h egyek közé .. . Vajon? Vagy csupán jelenlétünket törvényerőt ettük rovása­inkkal?" Keskeny szurdok következett, inkább széles és mély víz­mosás vitt a volt-fakitermelés szintjére. Kibuktak a tetőre, és eléjük tárult a lerontott táj lidércnyomásos panorámá­ja .. . Mintha végeláthatatlan erdőtemetőre nyitottak volna kaput, a látóhatár burája alatt ezernyi tönk idézte az elpusztított fenyők emlékét. Nem messze, rothadó háncsdom­bok között, alapozások terméskőváza fehérlett. A sofór az egykori étkezde négyszögében fékezett. Édes, avarszagú szél kapott a terepjáró motorházából előgőzölgö párába, és rongyokra tépte, mint valami hasznavehetetlen régi zászlót. Torobán Károly úgy vette számba egy hőskor nyomait, mint herdáló kézre jutott birtokát a hazatérő gazda. „A lelkesedés elhomályosította józanságunkat" — gondolta. . . Néha írni szeretett volna erről, de emlékei, akárcsak most, oly tömege­sen és rendszertelenül, egymást előző kavargásban törtek fel, hogy nem tudta gondolati sorrendbe állítani őket. . . Valamikor itt kezdte el azt, amit lenn a völgyekben hasznos életnek neveznek: dolgozni ... A statáriális eljárá­sok időszakában, amikor elég volt egyetlen mozgósító szó­lam, hogy Mohamedhez vigyék a hegyet, a hegyeket.. . Erre járt ö is... S most felmérhette, mekkora erőt öntöttek karjaiba a szólamok... „Azóta agyafúrtabbá lett a világ — gondolta —, megmagyarázzuk a történteket... Csak­hogy a történelem olyan, mint a bor: idővel letisztul... A jövő lemetszi a jelen vadhajtásait, melyek rejtik a valós- valóságot ...” A szélben hűvös esőcseppek úsztak. A vastartalmú, szénsavas csurgó helyén rozsdavörös ingo- vány terült el. Torobán Károly hiába próbált vizet meríteni, sáros latyakkal telt meg a marka. Mégis belenyalt, aztán egy mohapárnába törölte tenyerét. „ Vajon milyen mértékben fogja befolyásolni ez a forrás a nemsokára itt hullámzó gyűjtőtó élővilágát?" ..'. Nem tudta kiszámítani, csak annyit, hogy az épülő erőmű a környék embereinek „az élet vizének forrását" jelenti majd Hirtelen, mintha a hegyek szippantották volna maguk fölé, elnehezült felhők lepték el az eget. A sofór kiáltani akart, de Torobán Károly már a kocsi felé indult; ismerte az átmenet nélkül, végletből végletre váltó hegyi időjárást. A terepjáró szélvédőjét máris sűrű szeplővel szórta tele az eső. — Sietnünk kell — idegeskedett a sofőr —, ha felázik e talaj, traktorral sem tudnak innen kivontatni minket! — Siessünk hát — mondta egyszerűen Torobán Károly. Míg ki nem értek az útra, mindketten szótlanok maradtak. De a biztonság újból beszédessé tette a sofort: — Alaposan megkopaszitották errefelé a völgyeket. — Ha elkészül a völgyzáró gát, víz alá kerülnek ezek a sebek — magyarázta Torobán Károly. — A tó szintje felér majd odáig, ahol az imént parkoltunk. — Okos dolog — mondta a sofór elgondolkozva. — Kell is egy kis változatosság a hegyek közé is. . . Akár az embernek is, nemdebár? Jó levegő után friss ebéd, akarom mondani fordítva! — helyesbített mosolyogva. — Hallottam, remek pálinkát főznek errefelé, jobbat, mint a mi cujkánk . . . Magának, szerkesztő úr, tudnia kelt, elvégre idevalósi! — Meglesz, barátom, a pálinka is, az ebéd is . . . Az útel­ágazásnál térjen balra, húsz perc alatt elérjük a szülőfalu­mat ... A sofőr rátaposott a gázpedálra. — Öröm nézni az ilyesmit mutatott ki az út mentén ismét felsorakozó fenyőkre. - Azért is jó, ha meglesz a gyűjtőtó, mert eltakarja azt az irtást, ami rontja a harmóni­át .. . Jól mondom, szerkesztő úr? „így nemesítjük bölcs előrelátássá a múltban elkövetett hibákat" — jött Torobán Károly nyelvére a szólam, de szótlan maradt, mert úgy érezte, a kimondott mondat többet fejezne ki annál, amit közölni akar, és a szélvédő homályos tükrében rátekintő homályos képmása előtt szégyellle beval­lani, hogy fél, mert szereti a szólamokat, másból sem állt az élete . . .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents