Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-05 / 186. szám

1988. augusztus 5. • PETŐFI NÉPE • 5

múzeuma

A vízgazdálkodás Esztergomban

• 18. századi metszet a pest-budai Duna-partról.

— „Vajon, lesz egyszer valahol az országban egy sarok, ahová ezeket a szerszámokat berakosgatja' valaki, hogy megőrizzék, és megmutogassák: ezek voltak a legnehezebb kenyér keresői?

— Hallod, szükség lesz ezekre mindig, míg csak lesz a Földön folyópart, gátoldal, mert ahová nem fér be a 'gép keze’, ott holnap is az emberé lesz a számos.”

Öreg kubikosok beszélgetését jegyeztem magamban a Kettős-Körös árvizénél, valahol Békés határában, ahol már visszavonulóban volt a nagy szakadás utáni kiömlés. Ebédidő után voltunk, az emberek tisztogatták a régi szerszámokat, rakták a talicskába, mint egykor, de a „mezítlábas hadsereg”, a kubikosok népe most nem kígyózott a védgáton gyalogszerrel, hosszú sorokban, hanem teherautókra ültek, úgy tértek haza. Magyarország új honfoglalói!

1846-tól, a nagy vízrendezések kezdetétől szinte napjainkig a legszegényebb földmunkások népéből verbuválódott ez a hadsereg, hogy mocsárországból új országot építsen. Az Esztergomban létesített Magyar Vízügyi Múzeum kiállítótermeinek egyik falán látható egy régi térkép, „vizes nyelven" a pocsolya-térkép. Pontosan feltünteti a Duna, Tisza és mellékfolyóinak vízjárta területeit. Az ország termőföldjéből több mint kétmillió hektár volt ez a valaha vadvizek nyomta, mocsarak birtokolta ártér. A Tisza tavaszi áradása a Nagyalföld sárrétjein találkozott a Kalló és Berettyó árvizével, s szabadon folydogált az azóta betemetett árkokon a Körösök völgyéig.

Mennyi és milyen gazdag termőföldeket nyerhetnének egy csepp vérontás nélkül a hazának — hangoztatták a nagy vízszabályozások előtt a gondolat megvalósítói: Széchenyi István, Vásárhelyi Pál, Beszédes József, s mind a többiek, akiknek tetteiket, emlékezetüket már múzeum őrzi, hazánk vízügyi történetével egyetemesen.

Esztergomban, ebben az ezredéves történelmet őrző városban vette át az OVH az állagában megkopott, egykori parkerdőgazdaság központi épületét, hogy ott megteremtődjék az országban ilt-ott fellelhető gyűjtemény központja, amely az ősi vízivilág hagyományait, a foglalkozási ágakat éppúgy feldolgozza, mint a mérnöki műszerek történeti fejlődését. S itt kerülhet sor a vízi malmok és a korszerű vízierőm ű-rendsze- rek bemutatására, ez mind vízügyi történelem.

Mit talál a látogató a középkori falakra rakott kiállítótermeiben?

A boltozatos kapualjból az udvarra belépve, ott állnak szép renddel a vízépítés valamikori eszközei, a partvédelmi müvek részei, melyeket tárlókban, csak kicsinyített modellekben mutathatnak be a látogatóknak. Közöttük magasodik az úgynevezett istrángos cölöpverő, amelyet 8-10 ember kezelt egykor, s ütemes, majdnem dallamsze- rü mondókára húzták és eresztették istránggal a vaskost, amely hatalmas súlyával mélyítette a cölöpöket a partfalakba. Magyarország Európában a második Hollandia után, ahol leghosz- szabbak az árvizektől védő gátrendszerek.

Az emeletre vezető lépcsők falai, s a csodaszép folyosó őrzi azt a térkép- gyűjteményt, amely Lázár deák 1526- ban készüli első térképének másolatától egészén napjainkig bemutatja az egykori „felvételezések” fejlődését.

A termek őrzik lekicsinyített formában az ősi kisszerszámos halászmesterség valóságos \ népművészeti mestermunkaként elkészített darabjait, de természetesen valósághű szerszámok is sorakoznak.

Megemlékezik a kiállítás az Európában, illetve a világon első mérnökképző intézmény, a Műszaki Egyetem őse létrehozásáról, II. József császár egyik legfontosabb kezdeményezéséről.

A gyűjtemény érdekességeket is elővetít a látogatónak, hiszen annak idején Vásárhelyi Pál, aki a Tisza szabályozásának legnagyobb egyénisége volt, 121 átmetszést javasolt a folyón, amellyel a szabályozást tökéletesnek ítélte. Különös, hogy az utolsót, a kis• A kubikosélet emlékei: a talicska, a vasbogrács, a nyakló és a zsíroskalap (MTl-fotók)

körei vízerőmű megteremtésekor, napjainkban készítettük el, Vásárhelyi nyomán.

Ám, hogy az ezredévekbe is beletekintsünk, megtalálhatók a Vízügyi Múzeumban a római vízépítészet maradványai — vízvezetékrendszerek Magyar- országon—, és természetesen bepillanthat a látogató a fürdőkultúra történetébe is. Éppen Esztergomban tárták fel az írások Árpád-házi királyaink korának kulturális és civilizációs hagyományait, ugyanis 111. Béla király felesége Esztergomban nyittatott közfürdőt a város számára. Tehát nem a török kor idejéből való a magyar fürdőkultúra; arab források is feljegyzik őseinkről, hogy pusztai vándornép létükre, „naponként bőrkádakban fürdöttek”.

Minden múzeum a múlt kincsesháza, mint ez a kis gyűjtemény is, amelynek értékeit szemlélve arról győződhetünk meg, hogy nincs szégyenkezni valónk a magyar technikatörténet fejlesztésében. Ehhez is hozzájárultunk a magunk tehetségével, hogy a világban előbbre segítsük a vízgazdálkodást.

Fábián Gyula

EGYÜTTES ERŐVEL

Szovjet tudós a Mars-kutatásról

„A világűr kutatásában a Mars a legfontosabb feladatunk, és az a javaslatom, hogy ezt amerikai kollégáinkkal együtt oldjuk meg” —jelentette ki Ro- ald Szaggyejev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Világűrkutatási Intézetének igazgatója. Együttműködési javaslatát a szovjet—amerikai kerekasztal-megbeszélésen vetette fel.

— Valószínűleg óvatosan kell elkezdenünk, először egy automatikus, pilóta nélküli készüléket kell eljuttatnunk a Marsra. Ezután egy olyan eszközt kell együttesen kidolgoznunk, amely mintát tud gyűjteni a Mars felszínéről, és vissza is tudja juttatni a Földre — mondta a tudós. Az akadémikus egy „Mars-járó” megalkotását és fellövését javasolja, amely bonyolultabb lenne, mint amilyet az amerikaiak juttattak fel a Viking-program során.

— Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Marstól sok millió kilométer választ el minket, a rádiójelek is több perc alatt jutnak csak el oda, és hogy a „Mars- járónak" percenként több feladatot is meg kell oldania. Éppen ezért egy olyan mozgó berendezést kell konstruálnunk, amelyik önálló „szakértői rendszerrel”, mesterséges intelligenciával rendelkezik, hogy képes legyen egyedül is döntéseket hozni — hangsúlyozta.

1992-ben az amerikaiak, 1994-ben pedig a szovjetek lőnek fel megfigyelő berendezést Mars körüli pályára. Szaggyejev akadémikus véleménye szerint ez a két program kölcsönösen kiegészítheti egymást, feladataikat lehetne koordinálni. Az együttműködés olcsóbb is, hatékonyabb is.

(APN — MTI-Press)

A *1* »1/ »I» yj* O/ O.* vj> vj> Oy »1/ «JU

^ ^ /p áp íp

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Baja-újvárosi Körzeti Fiók

Fáy András u. 1. sz.

Telefon: 11-654

betét, hitel, valuta, kötvény, értékpapírok, biztosítás, lakásingatlan vétel-eladás -közvetítés

OTP-Penta Tours utazási ügyek repülőjegy-értékesítés értékek megőrzésére széfbérlet TOTÓ—LOTTÓ

Kollektív szelvény átvétele és nyeremény kifizetése

PÉNZTÁRI NYITVATARTÁS:

Hétfő:

Kedd:

Szerda:

Csütörtök:

Péntek:

Szombat:

9.00— 17.00

9.00— 17.00

9.00— 17.00

9.00— 17.00

9.00— 15.30 ZÁRVA

NÁLUNK AZ ÜGYFÉL ÜZLETI PARTNER!

1864

*********************

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

KI MARAD A KAPTAFÁNÁL?

Van-e elég cipészmester Halason

Több mint fél esztendő telt el az ÁFA és a személyi jövedelemadó bevezetése óta, s ma már tisztábban látjuk, hogy ezek a változások milyen hatással voltak a kisiparosok számának alakulására. Kezdetben ugyanis még hozzáértő illetékesek is a vészharangot kongatták, mondván, hogy az adó és az adminisztrációs terhek növekedése az iparjogosítványok visszaadására kényszeríti a mestereket. S ki fogja akkor kijavítani például az elszakadt szandálokat, cipőket?

Darabos Bálintnak, a KIOSZ megyei titkárhelyettesének tájékoztatása szerint az év első napján Bács-Kiskunban 7753 kisiparos volt, június 30-án viszont 8076. Ez a 323 fős növekedés viszonylag nagy fluktuáció mellett jött létre, mert időközben 930-an „adták be” az ipart, de 1253-an új jogosítványt váltottak.

A növekedés egyaránt jellemző a városokra és a községekre, valamint a főfoglalkozásban, munka vagy nyugdíj mellett végzendő kisipari tevékenységekre. S igaz, hogy a folyamat elsősorban a személy- és teherfuvarozásban, valamint a képesítéshez nem kötött tevékenységekben (pl. tésztakészítő) következett be, de az adóreform nem okozott gondot a személyi szolgáltatások területén sem. (E szektor gondjai régebbi keletűek, s nem az adóreformmal vagy az adminisztrációs terhekkel állnak összefüggésben.)

Vizsgáljuk meg például a cipészek számának alakulását Kiskunhalason. A dolgot meg lehet úgy is közelíteni, hogy baj van, hisz csak egy főfoglalkozású cipész van a városban. A munkaviszony vagy nyugdíj melletti iparűzőkkel együtt azonban összesen kilencen vannak — mint ezt Fegyveres Elektől, a KIOSZ helyi titkárától megtudtuk — s az egyetlen főfoglalkozású sem csökkenést, hanem előrelépést jelez, hisz korábban három évig nem volt egyetlen főfoglalkozású cipész kisiparos sem.

A 20 esztendős Kocsis István ez év májusában döntött úgy, hogy cipész kisiparos lesz.

— Édesapám szertáros volt egy futballpályán, s már egészen kicsi koromban bőrlabdákat varrogattam. Megszerettem ezt a foglalatosságot, s a cipész szakmát tanultam ki, de a ktsz-ben nagyon keveset kerestem. Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom függetleníteni magam. Sok tapasztalatom még nincs, munkám azonban van elég — mondja. — Adót egyelőre nem kell fizetnem, s a különböző kellékeket viszonylag könnyen be tudom szerezni.

A bőrfesték beszerzése a legnagyobb gond — teszi hozzá Búza István, aki a nyugdíj mellett „űzi” az ipart, s akinek műhelyében Kocsis István elkezdte az önálló tevékenységet. (Rezsitársak.) — Csehszlovákiából hozatjuk be, ha valamelyik ismerősünk turistaútra megy.

— Nem okoz ez gondot a költségek elszámolásánál?

— Nem, mert a tevékenységünket olyan keretek között tartjuk, hogy adókedvezményünk legyen, s így egyszerűbb a költségelszámolás is.

Egyed István cipészmester szintén a nyugdíj mellett dolgozik. Korábban a szövetkezet elnöke voít. Műhelyében több tucat cipő sorakozik a polcokon, van elég munkája. Egy hölgynek éppen öt percet kellene várnia, de türelmetlen.

• Egyed István cipészmester: Kérvényeztem, hogy ne kelljen naplófőkönyvet vezetni. (A szerző felvétele)

— Itt várni kell? — kérdezi szinte felháborodva, s kifordul az ajtón.

— Most láthatta — mondja Egyed István —, hogy Kiskunhalason egyensúlyban van a cipőjavítási kereslet-kinálat. Ha a tisztelt megrendelő siet, másik műhelybe is elviheti a cipőt.

— Nem sok az adminisztráció?

— Én kérvényeztem, hogy ne kelljen naplófőkönyvet vezetnem, s fel is mentetlek ez alól a kötelezettség alól. így nem panaszkodhatom. Bálái F. István

Kései begyűrűzés

Hogy változnak az idők — istenem?

Ezelőtt úgy tíz-tizenegy esztendővel úgy féltünk az úgynevezett begyűrűzéstől, mint ördög a tömjénfüsttől; és ma? Egyre kevésbé izgat bennünket holmi fellazulás. Fittyet hányunk egy kis éberség- lankadásra. S ha időnként áldozatául esünk is afféle maszek-ideáknak, csak legyintünk rá: majd kiheverjük ezt is, minek ezért pánikba esni.

Egyetlen példát hozok most fel — a gilisztaügyet.

Ugyebár, amikor 1977 elején megtudtuk, hogy az Egyesült Államokban, pontosabban Washington államban megalakult a világ első gilisztatenyésztö szövetkezete, enyhén szólva — el voltunk ájulva. Nem győztünk hova lenni ama csodától, hogy a yenkik is kezdik pedzegetni a szövetkeze- tizálás előnyeit. Mindjárt 35 család társulásával jött létre az a szövetkezet, amely az általa tenyésztett gilisztákat a horgászoknak kívánta eladni. Egy részvénytársaság 2500 dollár összegű adományt bocsátott a nem mindennapi társulás rendelkezésére.

Valami cselt gyanítottunk ebben az egész gilisztaötletben, s ezért igyekeztünk mielőbb napirendre térni fölötte. Örültünk, hogy a gilisztatenyésztő szövetkezet ellensúlyozásaként akkortájt léptünk porondra a szép hengeres bádogskatulyában forgalmazott, sőt exportra is gyártott ízes horgászkukoricával.

Ezzel lezártnak is tekintettük az ügyet.

De alig telt el fél évtized, újból felütötte fejét a gilisztabiznisz, mégpedig egészen közelről, az NSZK-ból. Mint ahogy az eszmék nem ismernek országhatárokat, úgy szivárgott át az óceánon a gilisztatenyésztés ideája. S úgyszólván hanyatt estünk a meglepetéstől, midőn pont egy volt újságírót tekinthettünk a merész példa atyjának. .A Handelsblatt c. nyugatnémet közgazdasági lap adta hírül, hogy az újságírópályának búcsút mondott Walter Wünsche gilisztafarmot nyit, amely a maga nemében első ilyen gazdasága lesz Bajorországnak.

Bizonyára a volt nyugatnémet újságíró éberen rajta tartotta szemét „öt világrész száz lapján" .figyelemmel kísérte az amerikai kezdeményezés sorsát, s tudott róla, hogy azóta nagyszerű eredménnyel működnek már odaát a hasonló vállalkozások. Rájött, hogy fantázia van ebben az üzletben, hiszen csalétek nélkül nem sporthorgász a sporthorgász.

Úgy kalkulált Walter Wünsche, hogy őszre farmja eléri az egymillió gilisztafős létszámot, amitől kezdve már a nagybani eladás kifizetődő. Számít a horgászok mellett a hobbikertészek vásárlókedvére is, hiszen civilben földműves a 49 éves atyafi, és tudván tudja, hogy gilisztácskái a „talajművelésnek’’ is utolérhetetlen művészei... Ami pedig ugyancsak fontos szempont ebben az energiaszegény világban, a giliszták takarmányozása szinte semmiből megoldható. Szemét, kávézacc és — nőmén est ómen — régi újságok szolgálnak a giliszták eledeléül.

Nos itt érte el felbuzdulásom a tetőfokát. Szemét, kávézacc, makulatúra annyi van minálunk is, mint a nyű, miért ne tudna egy nyugdíjazás küszöbén álló magyar újságíró is ilyen „gazdasági örökmozgó" vállalkozásba fogni? A giliszták szaporodására magyar

talajban sincs panasz. Milyen jól jönne nyugdíj-kiegészítésként egy ilyen gilisztaháztájiból fakadó jövedelem. Biztosan pótolná azt a kiesést, ami a 31 forintos napidíjak elmaradásával éri a nyugállományú újságírót...

Elég az hozzá, hogy opportunus természetem megint felülkerekedett. Máig sincs semmi a gilisztaháztájiból. Gyávaságból örültem a megnyugtató kifogásoknak. Hogy például nálunk egész mások az adottságok. A mi pecásaink szégyenszemre se mennének be a gilisztaboltba — kérek 15 entimé- teres gilisztákat 20 forintért —, hanem saját dolgos kezükkel ássák ki őket, s rakják bádogdobozba. Sőt esetenként nem félnek harcba szállni olyan delikát csalétek sajátkezű lefüleléséért sem, mint a lótetű.

Meg aztán egy nyugdíjas magyar újságíró nincs rászorulva, hogy tekergő csúszómászók révén egészítse ki jövedelmét.

Na de ennek az önérzetes nagy- legénykedésnek is vége. Napjainkra mind többször merül fel a kérdés — ami ugyebár úgymond hazai begyűrűzésként is felfogható —: Miből is kellene egy kis pénzt sinálni? Valahogy sűrűbben kél ilyen sóhaj a szánkon: Pedig mikor jön még a nyugdíj. . .

Kétszeresen is a kétségbeesés szakadékának széléről rántott vissza a Szolnok Megyei Néplapban július 15-én megpillantott apróhirdetés, hogy aszongya: „ . . . Rövid időn belül megtöbbszörözheti tőkéjét biohumusz te- nyészgilisztával. Érdeklődni...” — De nem mondom meg hol.. . Hogyne, hogy mások elhappolják előlem a sánszot!

De te jóisten! Most jut eszembe: egy huncut peták tőkém nem sok, annyi sincs ... Tőlem begyűrűzhettek a giliszták.

Tóth István