Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-31 / 208. szám

1988. augusztus 31. • PETŐFI NÉPE • 3 ÉRDEMES-E KÖLCSÖNZŐBE MENNI? Fátyoltól a vízibicikliig A ritka alkalmakkor, rövid ideig, csak egyszer szükséges dolgokért nehezen ad ki az ember százakat, ez­reket. Sok esetben az is előfordul, hogy a sűrűn használatos tartós fo­gyasztási cikkek meghibásodnak és javításuk több hétbe telik. Ilyenkor a hova szaladjak, kitől kérjek medi­táció helyett legjobb, ha a kölcsön­ző üzletekbe kopogunk. Bács-Kiskun megyében mintegy félszáz kisiparosnál lehet különbö­ző árukat bérbe venni: Baján és Kecskeméten például utánfutókat, Kerekdombon bérkocsit, Soltvad- kerten, Baján, Dunapatajon és La­kiteleken vízibiciklit és csónakot. Az építkezőket pedig három építő- iparikisgép-kölcsönző várja a me­gyeszékhelyen. Legtöbben — ti­zennégyen — menyasszonyi ruhá­kat kínálnak. Szüret után esküvő Ilyen jellegű szolgáltató állami bolt Kecskeméten a Hornyik Já­nos utcai, amit a budapesti Jelmez­készítő és Kölcsönző Vállalat fél évtizede üzemeltet. „A szüret után lesz az eskü­vőnk” népdal sora még ma is igaz: ilyenkor, ősz közeledtével sorra telnek a tüli, az organza, a csupa csipke és fodor és szolidabb meny­asszonyi ruhákra akasztott cetlik rubrikái. — Csütörtökön, amikor általá­ban elviszik a ruhákat, és hétfőn, amikor visszahozzák, különösen nagy a forgalmunk. — mondja Adorján Lászlómé. — A közbeeső napokon inkább nézelődnek, mi pedig intézzük a kisebb átalakítá­sokat, a tisztításokat. Közben bejön egy fiatalember, aki egy hét végi temetésre fekete ruhát bérelne. Jó néhányat felvesz, mire találnak rá valót a kisiparo­sok által készített öltönyökből. Alig engedi el az ajtókilincset, ami­kor belép egy asszony. — Szépek voltak a fiatalok — köszön barátságosan az eladónak, aki papíron is átveszi, és alaposan átnézi az öltönyt. — A hagyományos öltözék mel­lett döntöttek? — kérdezem. — A fiam esküdött, a kislány kívánságára szmokingban. Ebben a farmeres korszakban nem éri meg több ezerért varratni. így pár száz forintba került. De ne úja ki a nevünket, talán volna, aki azt hinné, nincs pénzünk egy öltöny­re ... — A kirakatban fekete, fehér ci­pők. — Ezek — egészségügyi okok­ból — csak megvásárolhatók épp úgy, mint a harisnyanadrágok, a melltartók, a szmokingingek s né­hány fejdísz. A minden lány álmában megje­lent ruhák között jó néhány színes is van, hisz, mint Adorjánná mondja, ismét divat a koszorús- lány. Három sátorral tartoznak A házasságkötések szezonja még javában tart, ám az üdüléseké a vége felé jár. A Szigma Kereske­delmi Vállalat kecskeméti 181 -es boltjában Szeberényi István nyug­díjas boltvezetőt kérdezem: — Mi mindent kértek a nyara­lók, a kirándulók? ■— Jönnek ide megyén kivülről is. Általában egy hétre viszik el a holmikat. Van jó néhány kerékpá­runk, de sajnos, ma már nem ilyen túrabicikliket keresnek. A bőrön­döket ritkán kérik. Télre szánkó­val, gyermek és felnőtt sílécekkel is tudunk szolgálni. — Vigyáznak az elvitt árukra? — Nagyon rossz a tapasztala­tom. Például egy gyermekcsoport elhagyott 120 sátorcsövet, öt gu­mimatracot pedig addig pumpál­tak, míg szét nem durrantak. Az­tán vizesen, piszkosan is képesek visszaadni. Persze az még a jobbik eset. — Netán elfelejtik? — Az idén is előfordult. Hár­man sátorral tartoznak. Júniusjú­lius eleje volt a lejárat. Ha a na­pokban nem hozzák, csak szólok a vállalat jogtanácsosának. Pedig nem szívesen teszem. Békés ember vagyok. Akad dolga a műszerésznek A budapesti Iparcikk Kölcsön­ző és Szolgáltató Vállalat több mint három évtizede nyitotta üzle­tét Kecskeméten, akkor a „Don- kanyarban”. Azóta több helyre költöztek, s most a Batthyány ut­cában kaptak helyet. Ám a vezető változatlanul Nagy Imréné. — Évente kétezren keresnek meg bennünket. Közülük csak pár száz az érdeklődő. Sokaknak pe­dig annak idején én adtam a baba­mérleget ..., s most a saját gyere­kük súlygyarapodásának ellenőr­zésére ők viszik. Legnagyobb a gyermekgondozási cikkek forgal­ma. Háromszáz mélykocsival, 350 mérleggel és jó néhány sportkocsi­val szolgálunk. Ami időközben tönkremegy, azt olcsón értékesít­jük. Közben egy fiatal apuka a baba­kocsi díját fizeti. Havi kétszázért a szeptemberben születendő, harma­dik gyerekét tologatja benne. Mint mondja, a másik kettőnek sajátja volt, de eladták. Az újabb jöve­vényre nem számítottak. A boltvezető aztán körbevezet a raktáron, s elpanaszolja, hogy so­kan — talán mert nem sajátjuk — nem vigyáznak az elvitt holmikra. Most például harminc kárpit- és szőnyegtisztító gép áll meghibáso­dás miatt. így jócskán akad dolga a vállalat műszerészének. A na­ponta 8-tól 18 óráig nyitva tartó üzletben hárman fogadják az ügy­feleket. Szinte nincs olyan kérdés, amire azt mondják, hogy nincs. Korongecset és henger, hagyomá­nyos mosógép és centrifuga, táska varrógép, írógép, 1200 főre való egyforma teríték. Legutóbb hét­száz személyes lakodalomra Solt- vadkertre vitték az edényeket. A szőnyegtisztítókhoz speciális mosószer is jár. Szárad néhány gu­mimatrac, sátor, hűvösebb időre hősugárzó, és sok a kultúrcikk. Ám a budapesti vállalat jogászá­nak is sűrűn akad dolga, amikor a kölcsönkérő elfelejti visszavinni az árut. Bács-Kiskun megyében igen népszerű a szolgáltatás: az 57 álla­mi kölcsönző idei első félévi — la­kosságitól származó — árbevétele mintegy hétmillió forint volt. Manapság érdemes kölcsönzőbe menni. Pulai Sára NAPKÖZBEN Vállalkozni — piaci eszközökkel Kiskunhalas új lakótelepének perifériáján, a Kossuth Lajos utcán, fél éve bezárt egy húsbolt. Sokan — idősebb szakmabeliek — nem hitték volna, hogy egy alapélelmiszert árusitó üzletre is rá lehet fizetni. De ilyen is megtörtént! A Kunsá^hús boltjában először egy vendéglős sörözőt kívánt nyitni, de a környék lakói lesza­vazták ezt a tervet. Jött másvalaki, aki reggeli­zőbüfét zöldségárudát alakított ki a volt hús­boltban ... — Bátor ember lehet! — mondja az egyik vevő — aki két nagy dinnyével a hóna alatt mosolyogva hagyja el, a szépen rendbe hozott üzletet. — Itt a Park Áruházzal szembeni, Kis- bosnyáknak csúfolt piac szomszédságában gyü­mölcsöt és zöldséget kínálni kockázatos le­het.. . Hamarosan aztán előkerül az üzletvezető: Sepsi László. — Milyen üzleti taktikával kívánja idecsalo­gatni a vevőket? Mondjuk, á piacról?! — kérdez­tem. — Nem kell ehhez különösebb furfang! Ol­csóbban árusítsak; szép árum legyen, és lehető­leg akkor legyek nyitva, amikor az emberek vásárolni szeretnének. El kell mondanom, hogy a „Kisbosnyák” árai alá nem nehéz ígérni, mert az igen drága piac. Ismerek olyan eladót, aki hajnalban a csarnokban vásárol, majd délután itt a szomszédomban, jóval drágábban kínálja a „termést”. Jó napszámmal zár az biztos! — És a nyitva tartás? — A hét minden napján — tehát vasárnap is — kinyitunk. Munkaszüneti napon, például csak mi árusítunk tejet a környéken. Már reggel fél hattól várjuk a vevőket. Tehát nem a prakti­ka, hanem a környéken lakó háziasszonyok érdeke kell hogy vonzza az érdeklődőket. Úgy tűnik, nem is csalódunk az ősi elvben . . . — Látom, a bolt előtt dinnyét árul valaki. . . — Két nappal a nyitás előtt települt ide ez a stand. A tanács engedélyével. De úgy gondo­lom, nem zavarja igazán a mi piacunkat. Ha csak ezen múlna egy vállalkozás sikere, nem szabadna hozzákezdeni a szervezéshez. Sőt: kö­szönjük a kihívást; igyekszünk jobbak lenni.. . Nyerni! F. P. J Megkérdeztük... — Milyen a pénzügyi helyzetük, megvan-e hi­ánytalanul a fedezet a társadalombiztosítási szol­gáltatásokra? Válaszol: dr. Lapp Jenő, a Bács-Kiskun Me­gyei Társadalombiztosítási Igazgatóság vezető­je­— Szívesen veszem az érdeklődést. Ah­hoz, hogy például a táppénzt és a nyugdí­jat idejében kézhez kapják az állampolgá­rok, nekünk, magunk­nak is egyre sűrűbben fel kell tenni a kérdést: miből? Ebben a ne­gyedévben, eddig száz­millió forinttal marad­tak adósaink állami, szövetkezeti és magán- gazdálkodó szerveze­tek. Ennyi biztosítási járulékot nem fizettek be. A pénzügyi hely­zet, a fizetési készség — akár nagyobb kol­lektívákról, akár pedig magánszemélyekről van szó — romlott. A termelőszövetkeze­tek majd csak az őszi betakarítás után lesz­nek újra fizetőképesek. Elgondolkodtató, hogy némelyik kisszer­vezet teljes vagyona nem ér annyit, mint amennyi társadalom­biztosítási hátralék terheli a számláját. Az eladósodást a társada­lom azon rétegeinél is tapasztaljuk, amelyet a kisiparosok és a kis­kereskedők alkotnak. Ők augusztus végéig 37 millió forinttal tar­toznak a megyei társa­dalombiztosításnak, ebből 7 millió az alkal­mazottak után nem fi­zetett járulék. Mi lesz velünk jövőre, amikor a társadalombiztosítás gazdálkodása is külön­válik az állami költség- vetéstől, s minden tá­mogatás nélkül majd a magunk lábára kell áll­ni? Máris törjük a fe­jünket, hogy anyagi helyzetünkön miképp erősíthetnénk. Addig is — és azután is ter­mészetesen — a járulé­kok pontos fizetése le­het az alapja a társa­dalombiztosítási szol­gáltatásoknak! Mun­kánkat, az eddiginél jobban, számítógépek­kel is kívánjuk javíta­ni. Emellett szeret­nénk, ha a csütörtöki, hosszabb idejű ügyfél- fogadás alkalmával — 17 óráig — többen keresnének fel ben­nünket, hogy ügyfele­inkkel a kapcsolatot ezzel is erősíthetnénk. (kohl) Fiatal diplomások klubja Tapasztalatok az Univer Áfésznél Törődni az emberekkel, sorsukkal, megteremteni előmenetelük feltételeit, gondoskodni arról, hogy munkahelyükön jól érezzék magukat, azt sajátjuknak tudják, tegyenek érte valamivel többet, mint amit a Munka Törvénykönyve előír — mindezek a személy­zeti munka sarkalatos tételei. Sajnos, ezeknek a tenni­valóknak nagyobbik részét az utóbbi időben mintha elhanyagolnák a vállalatoknál, arra való hivatkozás­sal, hogy a legfontosabb a pénz, az emberi tényezők háttérbe szorulnak. — Valóban akadnak ilyen tapasztalatok — mondta Ecsédi Andrásné, az Univer Áfész személyzeti osztá­lyának vezetője —, főleg a múlt év közepéig. Az akkor megjelent minisztertanácsi rendelet azonban jó alkal­mat teremtett arra, hogy a személyzeti vezető kialakít­sa munkastílusát, alkalmazza a határozatot a vállalat­ra, a munkahelyre. Az Univernél ez, úgy érzem, sike­rült, igaz, nálunk speciálisak az adottságok. Itt azért különös, egyedi a személyzeti munka — fogalmazta meg az osztályvezető —, mert jó a kollektív szellem és erős a szövetkezeti jelleg. — A vezetésben a csapatmunka érvényesül, ez a munkastílus dinamikát követel. A vezetők a beosztot­takkal, de önmagukkal szemben is, szigorúak. Alap­vető az Univer-érdek, ennek kell mindent alárendelni, ez a rendezőelv. Ezt mindenki, az elnöktől a segéd­munkásig, tudja és érzi. A másik oldal: ez is a munka­stílushoz tartozik, az emberség, ez már vezetői, sze­mélyzeti feladat. Szerencsére, nemcsak hangoztatják az emberi té­nyezők fontosságát, hanem tesznek is érte. Ezt bizo­nyítja, hogy nemcsak a káderekkel foglalkoznak, ha­nem mindenkivel. Bármilyen kérdéssel fordulhatnak hozzájuk, „üres kézzel” nem távozhat senki sem. Sok­szor — ezt a napi gyakorlatból tudják a vezetők — elég a jó szó, a biztatás. — A felsőfokú végzettségűek száma 45-50, ők azok, akik vezetői utánpótlásként számításba jöhetnek. Aránylag fiatal ez a káderállomány, az átlagéletkor 40 év. Közülük a legfiatalabbakat, a 30-35 éveseket arra ösztönözzük, hogy ne gmk-ban dolgozzanak, hanem szellemi kapacitásukat állítsák az Univer érdekébe. Egy évvel ezelőtt létrehoztuk a fiatal diplomások klubját, amelynek alapvető programja az Univer ter­melő, gazdálkodó, ezen túl az élelmiszeripar tevé­kenységének segítése. A fiatalok, a klub tagjai pályá­zatokat készítenek, amelyeket díjazunk. Ezzel a mód­szerrel a fiatal értelmiségiek számára anyagi, szellemi fejlődési és tapasztalatcsere-lehetőséget teremtünk. Nálunk a kezdő diplomások fizetése nagyobb az átla­gosnál. A vezetői posztokat lehetőleg belső forrásból töltjük be. Azért tartjuk fontosnak az általunk nevelt diplomások vezetővé való kinevezését, mert ismerjük emberi tulajdonságaikat, van helyismeretük, így job­ban megoldható a zökkenőmentes átmenet. Az Univernél több mint ezerkétszázan dolgoznak, nyolc szakmában. Vendéglátó és kereskedelmi szak­munkásokat is képeznek, sőt, ők vállalták a Berkes Ferenc szakközépiskola tanulóinak gyakorlati okta­tását. Van módjuk válogatni. S talán ezért, a jó szel­lem, s az anyagi biztonság miatt maradnak meg itt az emberek. Jól alkalmazzák a decentralizálásban rejlő lehetőségeket is. A munkáltatói joggal rendelkező egységek — bolt, vendéglátó hely, üzem — száma meghaladja a huszonötöt. Itt a felvételtől az elbocsá­tásig az egység vezetője dönt mindenben. Ehhez a felelősséghez, önállósághoz — mert egységesen alkal­mazzák a személyzeti munka alapelveit — felnőttek a vezetők. — Az emberi tényezőkkel kezdtük. Nálunk a meg­becsülést szolgálja az állami és a szövetkezeti elismeré­sek mellett az Univer-plakett, az Univer-díj és az Év vezetője cím. Az Univer-plakettet minden nyugdíjas­nak az elnök adja át, az Univer-díjat többéves ered­ményes munkáért ítéli oda egy pártatlan bizottság, amelyet hárman kapnak meg évente, s a plakett mellé 10 ezer forint is jár. Az Év vezetője címet és a velejáró ötezer forintos jutalmat csak egy ember kaphatja meg évente. Ezek az állami, a szövetkezeti, társadalmi ki­tüntetések nagyon szükségesek, de emellett, az emberi szót, a megértést, a segíteni akarást, a türelmet leg­alább ennyire fontosnak tartom ... Gémes Gábor Uj diagnosztikai berendezés Korszerű orvosdiagnosztikai eszközzel, Simens Somatom DRG komputertomográf harmadik ge­nerációs tagjával gyarapodott a Debreceni Orvostudományi Egye­tem radiológiai klinikája. A berendezéssel az emberi test bármely részéről szeletenként ké­szíthető felvétel úgynevezett eszkö- zös beavatkozás nélkül. A tomog- ráf jelentős szerepet kap az egyete­mi oktatásban is. Képünkön: Elő­készületek diagnosztikai vizsgálat­hoz. (MTI-fotó) Vissza az iskolapénzt! Szomszédom, Szabó úr, az elmúlt hét egyik esté­jén megállított a szemetesledobó előtt. — Maga, ugye újságíró!— támadt rám a mutató­ujjával, és rögtön tudtam, hogy megint üzenetet akarnak velem küldeni valakinek, aki persze ismét rám fog megharagudni, pedig én csak hírnök va­gyok, ki jő, s pihegve szól. — Tessék mondani! —- kapcsoltam be agyamban az üzenetrögzítőt, és letettem a szemetesvödröt. — Mondja meg nekik — emelkedett fel az ökölbe ágyazott mutatóujj az orrom magasságába —, hogy vissza fogom kérni az iskolapénzt! Heherészni kezdtem, arra gondolván, hogy Szabó úr talán Karinthy Frigyes zseniális humoreszkje nyomán elmond egy anekdotát, de tévedtem. — Ez nem egy humoros történet, szomszédkám — folytatta Szabó úr. — Engem a jövő héten el fognak bocsátani a munkahelyemről, ahol húsz éve dolgozom. Csakhogy annak idején, az iskolában azt mondták, hogy ha jól tanulok, és jó szakember le­szek, a szocialista állam a tenyerén fog hordozni. Most kérdem én: hol az a tenyér?! Engem az iskolá­ban senki sem világosított fel arról, hogy húsz év múlva az én jeles tudásom elavul, és át kell majd magamat képezni, új munkahelyet keresni, vagy netán egy másik szakmát tanulni. Ezért akarom én visszakérni az iskolapénzt. Nincs igazam? Sejteni kezdtem, hogy ez valóban nem egy humo­ros történet, és megpróbáltam Szabó úrnak komo­lyan válaszolni. — Kedves szomszéd! Ugye tudja, hogy az iskola az életre nevel? A mi életünk pedig, ahogy nagyon érzékletesen jelezte, a nagy állami tenyéren nyugo­dott. Jelszavaink voltak: Aki nem dolgozik, az is egyék! Egyenlőtlen munkáért egyenlő bért! Veszte­séges vállalat nincs, csak kevés dotáció! Fent min­dent tudnak, és ezt kell tudni lent! És így tovább, és így tovább! Ha javasolhatom tehát, ne kérje vissza az iskolapénzt, Szabó úr, hiszen az oktatás elvégezte a feladatát: éppen ilyenfajta életre nevelt. Az lett volna a csoda, ha a folytonos változás, megújulás képességét oltja belénk egy olyan világban, amely­ben minden tökéletesnek és változtathatatlannak látszott. — Szóval így gondolja? — kaszált előttem a szomszéd a mutatóujjával. — Hogy az iskola az életre nevel! De akkor én mégiscsak visszakérem az iskolapénzt! Méghozzá a fiaimét! Mostanában ugyanis az élet igencsak változékony, mint az én sorsom is mutatja. De azt nem látom, hogy az okta­tás erre az újfajta életre nevelné a csemetéimet! — Tévedni tetszik — mondtam derűsen. — A mai iskola már kreatív, a változó viszonyokhoz jól alkal­mazkodó és vállalkozó kedvű embereket nevel. A tanárok, a tananyag és a módszerek is erre az újfajta életre készítenek fel. . . Szabó úr szótlanul végignézett, aztán felkapta az üres szemetesvödrét. — Na, viszontlátásra! — vetette oda, és eltűnt az ajtaja mögött. Úgy látszik, nem sikerült meggyőznöm. Pedig nekem ez a foglalkozásom. Csak nem kell továbbké­pezni magamat? Hohó! Akkor én is visszakérem az iskolapénzt! Nógrádi Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents