Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-03 / 184. szám

1988. augusztus 3. • PETŐFI NÉPE • 5 ARANYMEDÁLIA MAGYAR SZAKEMBERNEK Erdész-kertész A KISKŐRÖSI KOSSUTH SZAKSZÖVETKEZET FELVÁSÁRLÁSA Borból mennyit és mennyiért? Nyugodalmas ez a környék, meg­lepően csendes a kecskeméti utcács­ka. A sok növénytől alig látszik a ház, amelynek kapujában kézfogás­sal mutatkozunk be egymásnak. Ván Lászlóiknál járok. A házigaz­da, m/g a szoba hűvösébe tartunk, sorra mutatja kertje becsült zöldje­it, a tiszafát, a vadalmát, melyen telente meglesik a vonuló madara­kat. A lakásba is becsempészte a természet egy-egy darabját, az egyik falilámpa karja különlegesen hajló borókaág, a másiké a hajtás­görbítő lepke miatt deformálódott fenyő. A nyugdíjas erdőmérnök, ha akarná sem tagadhatná le hivatá­sát. — Pedig azt is mondhatnám, nem a sajat akaratomból, hanem családi döntés után lettem erdész. Az édesapám, a bátyám kertészek, igazából én is azt szerettem volna lenni. Viszont sosem voltam amo­lyan vasgyúró, így a család a nagy­bátyám tanácsára úgy határozott, hogy a soproni jó levegő, meg majd később az erdő jót tesz az egészségemnek. Ha nem lettek vol­na az egyetemen ismerőseim, biz­tos megszököm idő előtt. Aztán mégis az erdőt szolgáltam har­mincnégy esztendeig. Nem is akár­hol: a kiskunsági homokon, és nem is akármelyik időszakban: ak­kor, amikor az Alföld fásításának programja éppen bontakozott, majd teljessé vált. — Mit jelentett ez az erdőszolgá­lat? — Ez nagyon bonyolult. A szí­vünk mélyén él ez a gondolat: az erdő érdekében, és azon keresztül minden ember érdekében tenni va­lamit. Erre pedig a munkája ad lehetőséget mindenkinek. Konkré­tan ez nekem azt jelentette, hogy hasonló dolgokat vihettem véghez, mintha kertész lennék. Magot gyűjtöttem, csemetét neveltem, te­lepítettem, ápoltam az erdőket. A hatvanas években — amikor el­jutottunk odáig, hogy önellátóak legyünk szaporítóanyagból —, volt, mikor 40 millió fenyőcseme­• Az arany medália. (Tóth Sándor felvételei) tét neveltünk, volt, hogy 5 ezer hektáron telepítettünk. Es persze el ne feledjem, hogy hol is volt ez! Ott, ahol ma is ismerek minden tenyérnyi földet. Kiskunhalas kör­nyékén. — Az erdők telepítése a táj meg­változásával jár. Hogyan alakult, formálódott mai képére a kiskunha­lasi határ? — Nemcsak az erdőtelepítés, ha­nem valamennyi, a természetben végzett tevékenység tájalakítással jár. Végül is az egész Kiskunságban hasonlatos a kép, tudom, mert hi­szen a Kiskunsági Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaságtól mentem nyugdíjba. Számomra csak azért igazán kedves — persze jellemző is — ez a terület, mert nagyon sok időt ott töltöttem el. Tehát: a kis­kunhalasi „nagy” határ annak ide­jén 112 ezer kataszteri hold volt. Ennek mindössze hat százaléka az erdő! Amibe bele kell számítani a fehértói őstölgyest, a harmincas évekbeli erdőtelepítési próbálkozá­sok maradványait, az apróbb folto­kat, a Kisasszony-erdőt, amely jó­részt akácból és óriás nyárból áll. Viszont a kataszter szerint a terület több mint harminc százaléka facso­portokból, buckás legelőkből tevő­dött ki. A népnyelv szerint ez volt az a bizonyos csak egy birkát eltartani képes egy hold föld. • Ván László nyugdíjas erdőmér­nök. Ezeket a területeket jelölték ki az Alföld fásításának programjában erdősítésre. A mai kiskunhalasi ha­tár — nem ugyanakkora már, mint a korabeli — 30 százalékán erdők vannak. Ezeknek 60-70 százaléka fenyő, a többi akác, nyár. —Nyugdíjasként elszakadt az er­dőtől vagy visszajár? — Sose szakadtam el úgy, hogy vissza kelljen térnem. A munkámra gondolva — így néhány éve már „kívülállóként” — remélem, hogy hagytam maradandó nyomot a ter­mészetben. Nemcsak elindítottam egy folyamatot, hanem úgy gazdál­kodtam, hogy a megteremtett lehe­tőségeket ki lehessen használni azoknak, akik a helyembe léptek, és azoknak, akik majdan az ő helyük­be lépnek. — Nemrégen a Bodeni-tó partján járt, mert egy ünnepélyes alkalomra kapott meghívást. — Egészen pontosan a Mainau- szigeten voltam. Itt adták át a baseli székhelyű Goethe-alapítvány 1988-as Peter Josep Lenné arany­medáliáját. A kísérőiraton az áll: tájtervező és -alakító munkásságá­ért. Magyar szakember először ve­hette át ezt az elismerést, ami azt je­lenti, hogy egy kicsit felfigyeltek az eredményeinkre. Ez pedig nagy szó! Gál Eszter Az elmúlt hónapokban rendsze­resen foglalkoztunk lapunkban a szőlő-bor ágazat helyzetével, az óborkészletek felvásárlásának kö­rülményeivel. Mint ismeretes, Kis­kőrösön június 7-én békés de­monstráció zajlott le, ahol a város és térségében lévő községek (Csen­gőd, Tabdi, Soltvadkert, Kaskan- tyú, Akasztó, Kecel) bortermelői követelték, hogy a pincéikben lévő boraikat vegyék át a felvásárlók. Az is kiderült az eltelt időszakban, hogy azok voltak a leghangosab­bak, akik egyetlen felvásárlóval sem kötöttek szerződést a bor át­adására, sőt többségük a múlt év őszén-telén elutasította az ilyen jel­legű szerződés aláírását. Nyilván­valóan annak reményében, hogy ezen a tavaszon jobb áron értéke­sítheti borát. A kockázatvállalók azonban megfeledkeztek arról, hogy ezen a „lutrin” nemcsak nyerni, hanem veszíteni is lehet... Ugyanakkor a szerződöttek sem voltak elégedettek (finoman szól­va), az átvétel ütemével és az árral. Olyanok is akadtak, akik vala­mennyi gondot, hiányosságot és hibát a Kiskőrösi Kossuth Szak- szövetkezet vezetőinek nyakába akarták varrni. Azóta lezajlott a megyei NEB vizsgálata is a szak- szövetkezetben, amelynek eredmé­nye: a szakszövetkezet vezetői kor­rekten jártak el, mulasztást, sza­bálytalanságot nem követtek el. Az is felmerült, hogy a szakszövet­kezet kincstárjegyet vásárolt, ezért nem volt pénzük a borfelvásárlás­hoz. A vizsgálat során ez sem iga­zolódott be. Felkértük Szőgyi János elnököt, foglalja össze olvasóinknak, hogy a szakszövetkezet (amelyhez egyéb­ként nem tartozik az egész térség szőlészete és borászata, tehát a gondokat és a megoldást egyedül nem is vállalhatja), mit tett a bor­gondok megoldásáért? „1987. szeptember 2-ától októ­ber 18-áig összesen 35 551 mázsa szőlőt vásárolt a Kiskőrösi Kos­suth Szakszövetkezet. Október 21­étől június hó 30-áig pedig 76 398 hektoliter bort. A szőlő kilóját 13,91 forint, a bor literjét pedig 16,11 forint átlag felvásárlási árral. Amennyiben a felvásárolt szőlőt 70 százalékos lékihozatallal szá­mítjuk át borra, az alábbi képet kapjuk. Az 1987. évi termésű sző­lőből összesen (1987. szeptember 2-ától 1988. június 30-áig) 101 284 hektoliter bort átlag 17,03 forint literenkénti áron vásárolt fel a szakszövetkezet. Az 1987. évi ter­mésű szőlőért és borért — június 30-áig — 173 millió forintot fize­tett ki tagjainak a Kiskőrösi Kos­suth Szakszövetkezet. Július hó­napban a többször meghirdetett utolsó felvásárlásra 7500 hektoli­ter bort mutattak be tagjaink. Eb­ből fogyasztásra alkalmas 4100 hektoliter, 3400 hektoliter pedig alkalmatlan. Ami a felvásárolt mennyiség ki­fizetését illeti, valóban voltak likvi­ditási (fizetési) gondok, de nem azért, mert a tagoknak járó össze­gen kincstárjegyet vásárolt a szak- szövetkezet, hanem azért, mert a partnereink, feldolgozók, vevők is 90—120 napos határidőre fizet­nek, esetenként váltóval, több hó­napra szóló beváltási határidővel. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az a tény, hogy a „borháborút” megelőző napokban több mint 14 milliós hitelállománnyal gazdálko­dott a szakszövetkezet. Az igaz, hogy a szövetkezet 6 hónap határ­idős fizetési kötelezettséget vállalt, de csupán azért, mert a vevőkörök is likviditási gondokkal küszköd­nek és csak 4-5 hónapos fizetési határidővel voltak hajlandók meg­vásárolni a bort. Mindezek ellené­re egyetlenegy alkalommal sem ke­rült arra sor, hogy két hónapot meghaladó időpont után fizetett volna a szövetkezet. A felvásárlást követően — tagi igények szerint — a teljes elszámolásig 20-30 ezer forintos előleget folyósított a szö­vetkezet. Természetesen kizárólag a tagoknak. Az a tény pedig nem lehet vita tárgya, hogy á szövetke­zet a tagjait előtérbe helyezi a ma­gánkistermelőkkel szemben. Ez szerintünk helyes. A borháború napján magánkis­termelők részéről —- esetenként a tagok között is — felmerült olyan igény, hogy a szakszövetkezetek töröljék el a leadott termékek után fizetendő 10 százalékos vagyoni hozzájárulást. Ez a kérdés már nem szakszövetkezeti hatáskör. Addig, míg ennek fizetési kötele­zettségét törvény írja elő, a szak- szövetkezeteknek csupán a végre­hajtás feladata marad. A jelenlegi viszonyok között így is fogalmaz­hatnánk: Ez volt az ára a szakszö­vetkezeti formának. Egyébként Kiskőrös térségében vannak olyan szövetkezetek, akik 60-70 milliós hitelállománnyal gazdálkodnak, és a tagjaiktól felvásárolt borért még nem fizettek ki mindent. Ezek a szomszédos szövetkezeti tagok is felvonultak a kiskőrösi tüntetésen. A szakszövetkezet vezetősége tisztában van azzal, hogy a tagjai által megtermelt termékeket fel kell vásárolni és el kell helyezni a piacon, de ebben a kérdéskörben a vevő igényeit tiszteletben kell tar­tani: a minőséget, az árat a piac diktálja. A Kiskőrösi Kossuth Szakszö­vetkezet az 1987. évi termésű sző­lőből és borból csaknem 110 ezer hektolitert vásárolt fel. A felméré­sek eredménye: 3 400 hektoliter — az összmennyiség 3,1 százaléka — fogyasztásra alkalmatlan bor. Hogy ez a mennyiség sok-e vagy kevés, nézőpont kérdése. Ezeknek főbb hibái feldolgozási, erjesztési és kezelési jellegűek. A szakszövetkezet vezetősége a tüntetést követő napokban egy öt­fős bizottságot alakított, felada­tuk, hogy dolgozzák ki azokat a feltételeket, melyek megteremtik mind a szakszövetkezet, mind a tagok biztonságosabb és végter­mékcentrikus érdekeltségét.” r­Uj biológiai víztisztító Békés megye környezetvédelmi mintamegyévé fej­lesztésének jelen­tős állomása a mezőkovácsházi biológiai víztisztí­tómű elkészülte. Az új létesítmény napi teljesítménye nyolcszázötven köbméter. A 64 millió forintos költséggel, határ­időre elkészült be­ruházás példás összefogással, a lakosság anyagi hozzájárulásával épült. (MTI-fotó). MIT TUD A RIBONUKLEINSAV? Kémiai kongresszus Prágában A biokémia ma az, egyik leg­gyorsabban fejlődő természettu­dományi ág. Számos területen — a genetikában, a biotechnológiá­ban, a gyógyítás számos kérdésé­ben, sőt a mikroelektronikában is — a biokémikusok elmúlt évtized­beli felfedezései hatalmas lendüle­tet adtak a fejlődésnek. Ezért övez­te különösen nagy érdeklődés az idei, sorrendben 14. nemzetközi biokémiai kongresszust, amelynek ezúttal a csehszlovák főváros adott otthont. Hatvan országból, több mint hatezer tudós vett részt július köze­pén a prágai kongresszuson, ahol a korszerű tudományszervezési el­veknek megfelelően az egyes rész­területek szakemberei számára nagy számban tartottak külön ta­lálkozókat. A világ legjelentősebb tudományos intézetei is képvisel­tették magukat, az USA-ból hat­száz, Japánból 500 résztvevő érke­zett, köztük három Nobel-díjas biokémikus. A konferencia a természettudo­mányok több alapvető és részkér­désével foglalkozott: például az élet keletkezésének biokémiai alapjaival, az öröklődéssel és an­nak befolyásolási lehetőségeivel. Az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó előadást az USA-beli colo­radói egyetem professzora, Tho­mas R. Cech tartotta, aki a ribonuk­leinsavak (RNS) kutatásával fog­lalkozik. A professzor szerint az RNS-nek lényegesen több, sokkal jelentősebb funkciója van az élő szervezetben, mint eddig feltételez­ték. Azon kívül, hogy az élet alapjá­ul szolgáló fehérjék szintéziséhez szükséges információkat hordozza, a kutatások szerint magának az élő anyagnak a keletkezését is képes ki­váltani. Ez a felfedezés mindenek­előtt a biotechnológiában haszno­sítható, de később talán az orvostu­domány számára is nagy jelentősé­ge lesz. A jövőben a génsebészetben várhatóan nem lesz szükség arra, hogy az egész genetikai öröklődési anyagot megváltoztassák, hanem elegendő, ha csak az RNS-t módo­sítják, hiszen az maga is rendelkezik az öröklési anyag információival. Az ugyancsak egyesült államok­beli, magyar származású Oroszlán István professzor, a fredericki rák­kutató központban végzett AIDS- kutatásokról számolt be. Vélemé­nye szerint a világon folyó AIDS- kutatások jobb összehangolásával és a tapasztalatcsere gyorsításával jelentősen lerövidíthető a súlyos járvány elleni gyógyszer kifejlesz­téséhez szükséges idő, amely a pro­fesszor szerint jelenleg még 5-10 évre tehető. Oroszlán professzor beszámolt arról is, hogy számos olyan szer, amely eredetileg az AIDS-et hor­dozó vírus egyes enzimjeinek le- blokkolására, és igy a betegség ter­jedésének megakadályozására szolgál, egyéb kedvező mellékha­tásokkal is rendelkezik. Ily módon megalapozott remény van arra, hogy az AIDS-kutatások kereté­ben kikísérletezett szerekkel né­hány, bizonyítottan vírus által okozott rákfajtát meggyógyítsa­nak. (Orbis—MTI-Press) Lesz-e a Szovjetunióban valutapiac? A címben szereplő kérdést az Ekonomicseszkaja Gazeta hasábjain V. Kuznyecov közgazdász kandidátus tette fel azzal kapcsolatban, hogy a szovjet vállalatok külkereskedelmi jogainak bővítése, exportérdekeltségük fokozása egyre sürgetőbbé teszi a rubel belső konvertibilitásának megte­remtését. E cél megvalósításához a szerző szerint jó eszközként szolgálhat egy belső valutaapiac megteremtése a vállalati valutaalapok rugalmas felhasználásával. A valutapiac megteremtése lehe­tővé tenné a szovjet vállalatok szá­mára, hogy szabadon, kölcsönö­sen előnyös feltételek mellett ad- ják-vegyék a tulajdonukban lévő rubelt és a külföldi valutát. Valutát azok a vállalatok vennének, ame­lyek növelni akarják vagy meg akarják teremteni valutaalapjukat. Az eladók viszont azon cégek kö­zül kerülnének ki, amelyek bizo­nyos okok miatt további rubelesz­közökhöz kívánnak jutni. A valu­tapiac forrásául az exportra dolgo­zó vállalatok valutaalapjai szolgál­nak. Ily módon a pénzpiac létreho­zása nem növelné az ország külső adósságállományát, s nem csök­kentené az állam valutatartalékait sem. Kiverekedni az importot Mi indokolja a rubel belső kon­vertibilitásának megteremtését? A szerző egyebek között azt mond­ja, hogy sok kis- és közepes nagy­ságú vállalat már a közeljövőben versenyképes termékeket tudna gyártani, ha viszonylag jelentékte­len mennyiségű gép- és alkatrész­importtal korszerűsíthetné terme­lését. A mai centralizált elosztási rendszer feltételei között e vállala­tok számára az ilyen import „kive­rekedése” gyakorlatilag lehetetlen. Emellett több oknál fogva nehéz­ségekbe ütközik az is, hogy hitelt vegyenek fel a Szovjetunió Kül­gazdasági Bankjától. A külföldi valuta országon belüli eladásának megszervezése tehát serithefe vál- lalatoknak. Másreszt a valutapiac csökkentené az állami költségvetés veszteségeit. Arról van.. ugyanis szó, hogy azt a rubelösszeget, amit a vállalat exportjáért kap, megle­hetősen bonyolultan számítják ki. A külföldi valutában számolt szer­ződéses árat megszorozzák a Szov­jetunió Állami Bankjának hivata­los árfolyamával, valamint az ér­vényben lévő szabályozás szerint a devizaszorzók valamelyikével, amely rendszerint egynél nagyobb szám. Abban az esetben pedig, amikor a valutaeszközöket átutal­ják a vállalatok folyószámlájára, a gazdálkodó egységek csak a hiva­talos árfolyam szerinti rubelérté­ket fizetik a külgazdasági bank­nak. Tehát a vállalatok, amikor megkapják a számukra fenntartott valutát, általában kevesebb rubelt fizetnek a banknak, mint amennyit a pénzügyminisztériumtól kaptak. Az említett veszteség kiküszöböl­hető, ha a szerződéses árak átszá­mításakor csak a Szovjetunió Álla­mi Bankjának hivatalos árfolya­mait használják a valutaszorzókon kívül. Egyszerűbb árképzés Kik azok, akik majd valutát akarnak eladni rubelért? A szocia­lista országok tapasztalatai azt mutatják, hogy még a valutaeszkö­zök iránti fokozott kereslet viszo­nyai között is akadnak olyanok, akik eladni akarnak — természete­sen tisztes nyereséggel. Figyelembe véve, hogy a valutapiaci árfolyam a kereslet—kínálat alapján alakul, ez a kurzus jelentpsen meghalad­hatja a hivatalosat. A rríag^sabb piaci árfolyam arra ad lehetőségét, hogy azok a vállalatok, amelyek nem tudják fedezni exportráfordí­tásaikat, megkeresett valutáik egy részét magasabb árfolyamon elad­ják a piacon, és ezáltal megtérül­nek a magasabb exportkiadások. A valutapiacon e vállalatok lesz­nek a fő eladók. A rendszer egy füst alatt megoldaná a veszteséges export problémáit is. Ez esetben ugyanis nem az állam nyújt dotáci­ót a devizaszorzók formájában, hanem maga a vállalat az érdekelt vásárlók számlájára a valutapia­con téríti meg a kiadásokat. A va­lutapiac a rugalmas piaci árfolyam révén egyszerűsítené az árszorzók sokaságának rendszerét. Az állam és a vállalatok közötti elszámolá­sokban csak a hivatalos árfolya­mot használták, vagyis a több ezer devizaárszorzó helyébe csak két árfolyam lépne: a hivatalos és a piaci. Külgazdasági módosítások A rubel belső konvertibilitása ugyanakkor nyilvánvalóan több módosítást követel a külgazdasági irányítás rendszerében. A szerző ezzel kapcsolatban először részlete­sen leírja, hogy a vállalatok ma még nem tudják teljes önállósággal fel­használni a megkeresett valutát, ezért arra lenne szükség, hogy kizá­rólag a vállalat döntse el: mire kí­vánja fordítani pénzét. Másodszor, a külgazdasági tevékenység erősö­dése nyomán előbb-utóbb vala­mennyi állami és szövetkezeti vál­lalat valutaeszközök birtokában jut. Ha ez így lesz, gyakorlatilag le­hetetlen, hogy csak a szovjet kül­gazdasági bank foglalkozzon valu- táris ügyletekkel. Létre kell hozni a külgazdasági bank fiókjainak me­gyei hálózatát, vagy pedig minden szovjet pénzintézetnek meg kell en­gedni^ hogy a vállalatok valuta- számlákat nyissanak náluk. A szerző végül azt javasolja, hogy a valutapiac szervezését valu­taaukciókkal kellene elkezdeni. Ez s. lehetővé tenné a rubel kezdeti árfo­lyamszintjének kialakítását. Emel­lett a valuta adásvételét célszerű lenne egy speciális tőzsdén lebo­nyolítani, amelynek szervezését a Szovjetunió Állami Bankja végez­hetné. Ez a bank naponta közölné a rubel piaci árfolyamának alaku­lását a külföldi valutákhoz képest, beleértve a szocialista országokét is, és fiókjai végeznék a külföldi valuták adásvételét. (MTI-Press)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents