Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-29 / 206. szám
1988. augusztus 29. • PF.TOFI NEPE • 5 A PIACKUTATÁSTÓL A BERUHÁZÁS BEFEJEZÉSÉIG Vállalkozik az Agrober Az Agrober kecskeméti irodája az elmúlt két évtizedben jelentős szerepet töltött be az agrárberuházások tervezésében. a kivitelezések ellenőrzésében. Az iroda megújuló lendülettel vállal újabb feladatokat, és a kezdeményezésekben is élen akar járni. Annak érdekében. hogy a fajlagos beruházási költségek csökkenjenek, a kivitelezések minősége javuljon. valamint ideje mérséklődjön. fővállalkozásban is a beruházók rendelkezésére áll. Az első vállalkozási szerződést a Kiskőrösi Állami Gazdaságban Írták alá. amelynek eredményeként 1987-ben 52 hektár, az idén 40 hektár almaültetvényen hoztak létre csöpögtető öntözést. Egyébként a rendszert izraeli technológia adaptálásával építik. Az iroda kidolgozta az úgynevezett mikro-tavi tározó programját. Az évtizedekkel ezelőtti lecsapolások következménye, hogy az alföldi szikes tavak kiszáradtak, illetve a helyükön náddal- sással benőtt mocsaras részek alakultak ki. A korábbi természetes víztározók teljes vagy részleges kiszáradása miatt a környező területek földjeinek vízgazdálkodása leromlott, s a légköri aszály szinte minden nyáron súlyosan károsítja a kultúrnövényeket. Kiskőrös, Izsák. Kiskunmajsa térségében javasolják a helyi vízgazdálkodási társaság gesztorságával a mikro-tavi tározóprogram megvalósítását. Az Agrober kecskeméti- irodája tavasszal gazdasági társaság megalapítását kezdeményezte. Megalakult 12 taggal az Agrofer Gazdasági Társaság, amely gyakorlatilag egy menedzseriroda. Abból az alapelvből indultak ki, hogy az innováció nem a beruházások tervezésével, hanem a piacfeltárással kezdődik. Ahhoz, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek hasznos beruházásokba kezdjenek leghatékonyabban azzal tudnak segítséget adni, ha a piaci információk és ismeretek birtokában elemzik a beruházó lehetőségeit és e szintézis alapján tesznek javaslatot a termékelőállításra. A megrendelők nyersanyagbázisát figyelembe véve, piackutatást végeznek, a meghatározott termék gyártásához szükséges beruházás terveit elkészítik, megkeresik és megbízzák a kivitelezőt, elkészítik a beruházási okmányokat, megszerzik a támogatásokat, sőt, a legkorszerűbb berendezések üzembe állítását lízingszerződéssel is garantálják. Természetesen megkeresik azt a partnert is, amelyik a leendő gyártmányt exportálja A gazdasági társaság munkája nyomán folyik a beruházás a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz-ben. ahol aszeptikus gyümölcsvelő előállítása kezdődik meg, a jövő évben s a teljes mennyiséget külföldre szállítják. A Mélykúti Lenin Tsz-ben ősszel fognak hozzá egy zöldség- és gyümölcsszárító üzem építéséhez, amelyben a következő esztendő közepén megkezdődik a termelés. Cs. I. Ez már az osztályozás. (Tóth Sándor felvételei) Export Tompáról A Tompa és Vidéke Áfész, a Budapesti Húsipari Szolgáltató Közös Vállalattal kapcsolatba lépve, három esztendeje sertésbél feldolgozásával is foglalkozik. Bajáról, Pécsről, Kaposvárról, Szekszárdról és Budapestről az áfész osztályozó- és csomagolóüzemébe hozzák, és itt nyolcféle munkaművelettel exporttermékké dolgozzák fel a tisztított sertésvastagbelet. Az üzem növekvő termelését mutatja, hogy míg 1985-ben 882 450 belet adtak át külpiaci értékesítésre, ez év elején mindössze három hónap alatt már 955 ezer 700 darabot szállítottak belőle. A helyi munkalehetőséggel bővült a nők foglalkoztatása is. • Ifjú Kelemen Józsefné (balra) Jeno- vai Kdittcl béldarabolás közben. Egy kudarc anatómiája A külföldi működő tőke bevonása a magyar gazdaságba két okból különösen fontos számunkra: belső beruházási forrásaink mára szinte teljesen elapadtak, ugyanakkor a tőkeimport révén a mieinknél lényegesen fejlettebb technológiákhoz, munkakultúrához juthatnánk hozzá. Ezért figyelemre méltó minden olyan információ, amely a magyar és a termelési együttműködésre kész nyugati vállalatok kapcsolatfelvételéről, ezek eredményeiről — vagy mint esetünkben — fiaskójáról szárpol be. „ Csalódást jelentett” A gazdasági válságövezetként számon tartott Borsod megyébe látogatott a közelmúltban az olasz gyáriparosok szövetségének küldöttsége. Az olaszok a termelési együttműködés, közös gyártás szándékával keresték fel Miskolcon a többi között a Lenin Kohászati Műveket, a Diósgyőri Gépgyárat és a Medicor gyáregységét. A látogatás befejeztével a küldöttség vezetője a megyei lapnak adott nyilatkozatában a következőket mondta: .. most nagyon őszinte, talán még nyers is leszek. De hát a gazdasági életben a piac törvényei uralkodnak, nem lehet mellébeszélni. Nos, őszintén megmondom, csalódást jelentett számomra és kollégáim számára ez a kétnapos látogatás. Úgy vélem, akikkel találkoztunk, nincsenek felkészülve kellően az ilyen tárgyalásokra. Csak nehezen jutottunk hozzá termékismertető prospektusokhoz, katalógusokhoz. Ahol jártunk, szinte egyetlen helyen sem tudták konkretizálni az elképzeléseket, nem voltak elfogadható javaslatok, nem voltak határozott elképzelések. Ez a szituáció természetesen számunkra sem tette lehetővé, hogy konkrét javaslatokat tegyünk.” Kemény szavak ezek és aggasztóak. Az ilyen és hasonló üzleti kudarcokból áll össze az a végeredmény, amelyet a Központi Bizottság legutóbbi ülésén a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke azzal a számpárral jellemzett, hogy míg Törökország az idén már egymilliárd dollár működő tőkét importál — s ezt egyik évről a másikra duplázta meg —. mi a sorozatos próbálkozások, jogszabály-módosítások ellenére sem tudunk kétszázmillió dollárt összehozni. Sok oka van a nyugati működő tőke és a hazai vállalatok közötti termelési kapcsolatokban oly gyakori kudarcoknak, ezek közül most csak egy mozzanatra, nevezetesen a vállalatméretekből adódó nehézségekre hívnám fel a figyelmet. A nagyok kivételesek? A mai reformviták egyik központi kérdése: miként lehetne hatékonnyá tenni a hazai nagyvállalatokat, amelyek néhány kivételtől eltekintve, általában alacsony jövedelmezőséggel. vagy éppenséggel veszteségesen termelnek. Kis túlzással azt mondhatnánk, szinte nem is számít, hogy mit gyárt a nagyvállalat: ha „nagy”, jó esélye van arra, hogy veszteséges legyen. Ennek a helyzetnek a kialakulása arra is visszavezethető, hogy évtizedeken keresztül sajátos politikai preferenciát élveztek a nagyvállalatok. Emlékezzünk csak az ötven nagyvállalat „ klubjára", rájuk minden gazdasági racionalitás mellőzésével, külön, előnyösebb szabályozás volt érvényben még a közelmúltban is. Ma már elvben egy tízezres nagyvállalat ugyanúgy tönkremehet, mint egy kisvállalkozás, ám a gyakorlat egészen mást mutat. Persze el kell fogadni, hogy egy Lenin Kohászati M űvek méretű mamutgyár gazdasági bajainak a társadalmi-politikai következményei egy egész megyét sújthatnak, természetes tehát, hogy a gazdaságtalan termelés megszüntetése különös körültekintést igényel. Gyanítom azonban, hogy nem csak ezért megy oly lassan a nagyvállalatok áramvonalasítása, példánkban a nyugati partnerrel való kapcsolatépítés. Ma is létezik és hat ugyanis az ipari nagyvállalat fogalmához társult, s a valós teljesítménytől évtizedeken át mesterségesen elszakított társadalmi-politikai töltet, s legyenek bár termékeik eladhatatlanok, a nagyvállalatoknak úgymond ma is sokkal töbhet elnéznek a főhatóságok, mint a kis gazdálkodó szervezeteknek. Ez a megkülönböztetett pozíció is belejátszik abba, hogy a nagyvállalatok bajaik orvoslását változatlanul főleg a külső gazdasági környezet számukra méltányosváltozásától remélik. Csak a teljesítmény számít Csakhogy a külföldi tőke képviselői ezt a történelmi hagyományt, előjogot nemigen tisztelik, gyanítom, nem isértik. Számukra önmagában nem pozitívum, hogy egy gyár létezik, jó nagy, sok dolgozója van, és sok terméket állít elő. Számukra a világpiacon elismert munka által létrejött, profitot hordozó termék az egyedüli mérce. Grósz Károly amerikai útja után így fogalmazta meg az ottani gazdasági életről szerzett benyomásait: „Nincs olyan barátság, rokonság, még politikai érdek sem, amely a rossz teljesítményt jónak minősíti. Nevén nevezik a dolgokat, és csak a teljesítményt értékelik.” Reményeink szerint hamarosan sok nyugati üzletember keresi meg vállalatainkat az együttműködés szándékával. Akik az olasz gyárosokéhoz hasonló tapasztalatokat szereznek, valószínűleg nem jönnek többet. (MTI—PRESS) P. É. PERCENKÉNT 900 LEÜTÉS Csodálatos gépíró tehetség Mihail Sesztov, a moszkvai Lomonoszov Egyetem hallgatója egy óra alatt képes egy gépírónő csaknem egész napi normáját teljesíteni, az ő módszerével tanuló diákok pedig már néhány óra után olyan gyorsasággal gépelnek, amelyet csupán a 6 hónapos állami gépíró tanfolyamok növendékei érnek el. Mindezt nehéz volt elhinni, ezért elhatároztuk. hogy meghívjuk Mihail Sesztovot a Novosztyi Sajtóügynökséghez. Sesztov szerkesztőségünk különböző klaviatúrájú gépein bizonyította képességeit. Áz IBM cég egyik nem túl gyors villanyírógépén egy különleges tesztszöveget percenként több mint 500 leütéssel írt. Az Olivetti M 24-es személyi számítógépének billentyűzetén, melynek elrendezése szokatlan és számára kényelmetlen volt, először percenként 450, majd miután a billentyűkhöz hozzászokott, percenként 580 leütést ért cl. A Videoton cég displayén melynek billentyűzete Sesztov számára kényelmesebb volt — igaz, hogy ismert szöveg gépelése során —, a leütés sebessége percenként 700-ra, egyes ismétlődő szavak esetében percenként 800-ra növekedett. — Mi a titka a fantasztikus gyorsaságnak? A létező módszerek — mondja Mihail Sesztov — igen nehézkesek, az oktatási folyamat bonyolult és monoton, ezért nem segíti elő a hiba nélküli gyors gépelés készségeinek kialakítását. Annak ellenére, hogy az írógépgyártó cégek prospektusaiban gyakran olvashatjuk, hogy rövid idő alatt el lehet érni a gépekkel a percenkénti 500 leütést, ez még sincs így. A rendelkezésünkre álló adatok szerint tömeges oktatáskor a világ különböző országaiban szervezett tanfolyamokon és gépíróiskolákon a gépírási sebesség percenként 120—180 leütés között mozog. Az én tanítványaim is elérik ezt a sebességet, ám nem néhány hónapi, hanem egy-két napi, három-négy órai tanulás után. Melyik az a legnagyobb sebesség, amelyet önnek sikerült elérnie? — Ésszerű ütemben, ujjaimat optimálisan használva Robotron gépen például 720 leütéssel gépelek annak ellenére, hogy a gép műszaki leírásában lehetőségként a percenkénti 600 leütés szerepel. Valószínűleg gyorsabban is tudnék gépelni, ám ekkor a billentyűk összeakadnak, egyik hiba a másik követi. Az IBM cég egyik legújabb modelljén — egyébként e gép gépelési technikáját tartom a legjobbnak — sikerült percenként több mint 900 leütést elérnem. Elvben le tudom írni a szokásosnál valamivel gyorsabb ütemű olyan emberi beszédet, amelynek során percenként mintegy 170 orosz szót ejt ki a beszélő. Egy nap alatt a legnagyobb mennyiség, amit gépeltem, 200 oldal volt. Az általam kidolgozott rendszer megteremtésére hét évet áldoztam. Ha valaki a rendszer szerint tanul, munkáját figyelmesen, a szöveg lényegében elmélyedve, az eredeti szövegben lévő hibákat javítva gépelhet, de „ki is kapcsolódhat”, egyetlen egységként használva szemét, csuklóját és a billentyűzetet. Diktálás után teljes sötétben is tudok dolgozni. Képes vagyok a gépeléssel egyidőben a környezetemben lévőkkel beszélni, telefonálni, televíziót nézni. Tudok úgy gépelni, hogy közben valami egészen másra gondolok. Csak akkor fáradok el, ha mechanikus gépen dolgozom. Módszerem lényege az, hogy sikerült leküzdenem az információátviteli folyamat szükségtelen korlátáit. —- Hogyan fogadták oktatási módszerét az országban?- Minisztériumoktól, ágazati vezető szervektől és több ezer magánszemélytől kaptam ajánlatot. Minden felkérést egyszerűen képtelen vagyok teljesíteni. A megoldást abban látom, hogy egy koordinációs központban megfelelő számú oktatót képezünk ki, és ők módszerem szerint fogják tanítani a gépírást. Remélem, egy ilyen döntés hamarosan megszületik. — És hogyan tovább? Akarja-e továbbfejleszteni, tökéletesíteni e rendszert? Hol a határ? — Szeretném továbbfejleszteni, mivel úgy vélem, hogy a végső határt még nem értem el. Azt hiszem, percenként 1000 leütéssel is lehet gépelni. Anatolij Trus (APN—MTI-Press) A házigazda, Kovács István budapesti tervstatisztikus, hosszas töprengés után úgy határozott, hogy nyugatnémet vendégeit a hármashatár-hegyi étteremben vacso- ráztatja meg. — Drejgranicaberg — magyarázta nekik élénk taglejtések közbeiktatásával, mert a nyelvet nem beszélte egész tökéletesen. — Gute szórakozás! Sőne látványosság! Az ajánlatra, amelyet nem értett, Krammer úr megfontoltan bólintott, a felesége szintén, Lotte nevű tizenkét éves leánykájuk pedig tapsolni kezdett örömében, és boldogan ismételgette: — Gute szórakozás, sőne látványosság! Felkészültek, elindultak. Elöl, krémszínű Trabantjában Kovács és neje, hogy mutassák az utat. Mögöttük Ford Taunusban a nyugatnémet família. Meglehetősen sötét volt már, így esett meg, hogy miután a kis konvoj szerencsésen átjutott a Margit hídon, a Bécsi út valamelyik mellékutcájából egy ugyancsak krémszínű Trabant Jurák odott közéjük. Krammer ék nem Drejgranicaberg vették észre a változást, ezt a kocsit követték buzgón és német precizitással. Tündéri szerencse! Ez a Trabant is a Hármashatár-hegynek tartott. Egy darabig. Mert a csúcsra vivő szerpentinnél az idegen Trabant nem kanyarodott jobbra, hanem továbbment. Keskeny, göröngyös erdei úton. Kovácsék már majdnem a végcélnál voltak, amikor észrevették, hogy a Taunus elkallódott. Megálltak, vártak egy kicsit, aztán megfordultak, legurultak a hegy lábához, de hiába fürkészték a környéket, Krammerék — sehol! Krammer úr ugyanis ekkor már fel volt pofozva. Pár száz méterrel odébb, egy kies tisztáson. Ez a sajnálatos eset pedig a következőképpen történt. Az ismeretlen Trabant, amelyben egy középkorú férfi és egy fiatal nő ült, az erdei útra térve lassított, oldalra húzódott. Felkínálva az előzést a Tau- nus-nak. Amely nem élt ezzel a lehetőséggel, minthogy nem ismerte az úticélt. Erre a Trabant megállt. Néhány méterrel mögötte behúzta a féket Krammer úr is. Minthogy a kis kocsi utasai nem szálltak ki, a nyugatnémet család is maradt a helyén. Akkor a Trabant megindult, rákapcsolt, bolondul rohanni kezdett a hepehupás úton. De hát a Ford Taunusnak nem okozott gondot, hogy szorosan a nyomában maradjon. A Trabant lassított. Lassított Krammer is. A Trabant végül befúrta magát egy mellékösvényre. Benyomakodott utána a nagy kocsi is. A Trabant megállt egy kies tisztáson, leoltotta lámpáit. Lestoppolt a Taunus is, de ő ellenkezőleg, felgyújtotta minden fényforrását, mert már kicsit gyanús volt neki a dolog. Nappali világossággal árasztotta el a kis kocsiban csókolódzó párt. Erre kiugrott a férfi, és átkozódva sietett a Taunus felé. Krammer úr egészen elhűlt az ismeretlen trabantos láttán. Az viszont kérdezett tőle valami cifrát, amit Krammer szerencsére nem értett meg, csak nyújtogatta a fejét kifelé. Lotte viszont a kérdő hangsúlyból arra következtetett, hogy az idegen az ő úticéljuk felöl érdeklődik, hát súgott az apjának: — Gute szórakozás, sőne látványosság! A derék atya megsimogatta okos kislánya fejét, és rámosolygott a magyar férfire. — No já! Gute szórakozás! Sőne látványosság! Akkor kapta a pofont. A másik .visszasietett a kocsijához és bekormányozta a bokrok közé. Feleslegesen. Mert Krammer úrnak úgyszólván már semmi kedve sem volt ahhoz, hogy továbbra is kövesse. Bonyolult manőverezéssel nagy nehezen megfordult, kikecmergett az erdőből, visszacammogott az elágazáshoz, ahol Kovácsék fellélegezve intették le. Kéz- zel-lábbal kértek magyarázatot a történtekre, de Krammer úr csak szomorúan legyintett, és csaknem teljes magyar szókincsállományát mozgósítva, csak ennyit mondott: — Drejgranicaberg, köszönöm szépen. nem kérek! Kürti András Berendezések a melléküzemből A Zala megyei Bagódon a Lenin termelőszövetkezet ipari melléküzemében évente mintegy 25 millió forint értékű villamos berendezést állítanak elő. Termékeik háromnegyed részét egyedi tervek alapján készítik. A harmincnyolc fős üzemben főként a környék ügyes kezű asszonyai találnak munkát. (MTI-fotó)
