Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1988. augusztus 26. A szovjet külügyi szóvivő elítélte Izraelt MOSZKVA Határozott hangvételű nyilatkozat­ban ítélte el Izraelt a palesztin lakosság ellen már kilencedik hónapja folytatott megtorló politikájáért tegnapi nemzet­közi sajtóértekezletén a szovjet külügyi szóvivő. Gennagyij Geraszimov szerint ez a politika, a deportációk súlyosan sértik az emberi jogokat. — Izrael gőgösen és cinikusan utasítja el a vérontás beszün­tetésére felszólító nemzetközi állásfog­lalásokat, de elfeledkezik arról, hogy ez a konfrontációs irányvonal egyáltalá­ban nem hozza közelebb a rendezést — hangsúlyozta a szóvivő, s emlékezte­tett a Szovjetunió álláspontjára, amely­nek értelmében nemzetközi konferen­ciát kell összehívni a közel-keleti válság megoldása érdekében, valamennyi ér­dekelt fél, így a PFSZ és a BT öt állan­dó tagállama részvételével. Geraszimov ezúttal is foglalkozott az amerikai sajtószervekben Afganisz­tánról megjelenő, egyoldalú cikkekkel. Sajtóértekezletén a The Washington Times egyik publikációját idézte; egy 13 éves szemtanúra hivatkozva a lap azt állította, hogy a szovjet csapatok lövik rakétákkal Kabult. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy már gyakran cáfolták a hasonló rágalmakat. Egyes rakéták a kabuli szovjet nagykövetség, illetve a katonai főtanácsadó rezidenci­ájánál csapódtak be, s így képtelen az a feltételezés, hogy ezeket szovjet kato­nák indították volna útnak. Geraszi­mov egyértelműen elutasította azokat a feltevéseket is, hogy az afgán hadse­reg kötelékében szovjet állampolgárok — üzbégek, türkmének vagy esetleg kazahok — harcolnának. A magyar rádió tudósítójának a ro­mán településrendezési tervekkel kap­csolatos kérdésére válaszolva Genna­VARSÓ A legális lengyel szakszervezeti mozgalom országos központja, az OPZZ fenntartja korábbi bírálatát a kormány gazdaságpolitikájával szemben, szolidáris a sztrájkolok gazdasági követeléseivel, de nem ért egyet a politikai követelésekkel, nem támogatja az illegális, tör­vénytelen sztrájkokat és maga sem kezdeményez jelenleg sztrájkot, különösen nem országos méretűt. Ezzel utasították el csütörtökön Varsóban egyes nyugati hírügy­nökségek ennek ellentmondó in- formációit.Az MTI varsói tudósí­tójának az OPZZ központjában el­mondták, hogy szerdán Varsóban a varsói vajdaságban működő száz legnagyobb üzem szakszervezeti vezetői (WPZZ) egy tanácskozá­gyij Geraszimov kijelentette: ezt a ma­gyar—román kapcsolatok kérdésének tekintjük. Abból indulunk ki, hogy a két ország — annak vezetői — több­ször hangsúlyozták: készek tárgyaláso­kon keresni a megoldást. Reméljük, hogy sor kerül ezekre a megbeszélések­re, s azok kölcsönösen elfogadható eredményekkel zárulnak majd — mondta. Ennek kapcsán a szóvivő kitért a magyar—román viszonynak, illetőleg a szocialista országokban zajló folya­matoknak a szovjet sajtóban való tük- röztetésére is. Utalt arra, hogy régeb­ben a mainál sokkal szigorúbb előírá­sok voltak érvényesek a szocialista or­szágokról szóló cikkekre. Ma már az egyetlen kritérium, hogy nem akarunk diplomáciai bonyodalmakhoz vezető cikkeket. A szovjet újságírókat a szoci­alista országokban zajló folyamatok megvilágításánál nem korlátozza sem­mi, de írásaikban felelőséggel, megala­pozottan kell feltárniuk a tényeket — szögezte le. Az állami kitüntetések adományozá­sáról hozott új szovjet rendeletek logi­kája szerint külföldi személyiségek ese­tében is érvényét vesztette az, hogy ju­bileumok alkalmából részesítsenek ma­gas elismerésben valakit — mondta Geraszimov egy a testvéri szocialista országok vezetőit érintő kérdésre vála­szolva. A sajtóértekezleten nyugati tudósí­tók ismét felvetették a Wallenberg- ügyet, miszerint a svéd diplomata állí­tólag most is él, s levelet intézett Mihail Gorbacsovhoz. A szovjet külügyi szó­vivő újból megerősítette, hogy a diplo­mata felkutatása nem járt eredmény­nyel, csak azt sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani: már nincs az élők sorában. són elítélték a kormányt, amiért nem reagál világosan a kialakult helyzetre, nem hoz határozott döntéseket, és úgy vélekedtek, hogy amennyiben a kormány to­vábbra sem szentel kellő figyelmet az őt ért bírálatnak, a lengyel szak- szervezeti mozgalom központjá­nak, az OPZZ-nek tiltakoznia kel­lene, akár figyelmeztető sztrájk formájában is. Mint a szakszervezeti központ­ban elmondták: ilyen döntéshez a szakszervezeti mozgalom országos tanácsának a határozatára lenne szükség. Az országos tanács ülésé­re szeptember 6-án kerül sor, de — közölték az OPZZ központjá­ban — nem valószínű, hogy a fi­gyelmeztető sztrájk meghirdetése az ülés témái között lesz. AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN KÖVETELIK: Csak akkor tárgyaljanak Romániával, ha véget vetnek az elnyomásnak Az Európai Parlamentben képviselt nyugat—európai ke­reszténydemokrata pártok Eu­rópai Néppárt (EVP) néven mű­ködő csoportja követeli: füg­gesszenek fel minden olyan tár­gyalást, amelynek célja, hogy az Európai Közösség (EK) gazda­sági kedvezményben részesítse Romániát. Erről Majna-Frankfurtban adott tájékoztatást Axel N. Zarges Hessen tartományi Eu- rópa-képviselő, az EVP-csoport vezetője az Európai Parlament gazdasági külkapcsolatokkal foglalkozó bizottságában, egy­ben pedig a csoportnak KGST- országokkal való kapcsolatok­ban illetékes szóvivője. Zarges felszólította az EK bi­zottságát és a miniszteri taná­csát, hogy az emberi jogok dur­va megsértése miatt tanúsítson erélyesebb magatartást a román kormánnyal szemben. Mint­hogy az EK és Románia keres­kedelmi forgalmának csekély volumenére való tekintettel rendszabályok valymi kevés ha­tást gyakorolnának, Zarges sze­rint az EK csupán óly módon tudná eltántorítani a bukaresti kormányt a német és a magyar nemzeti kisebbség módszeres üldözésétől és a meghirdetett te­rületrendezési, vagyis falurom­bolási tervek valóra váltásától, ha megszakít vele minden tár­gyalást. A tekintélyes nyugatnémet CDU-képviselő parlamenti cso­portjának ezt a véleményét az érvvel támasztotta alá, hogy Ni- colae Ceausescu román párt- és állami vezető sürgősen tető alá szeretné hozni az EK-val való kereskedelmi szerződést, és ér­dekek az átfogó pénzügyi és technológiái segítségben is. — Az EK-nak — jelentette ki Zarges — a romániai lakosság érdekében csak akkor lenne sza­bad folytatnia a tárgyalásokat, ha Romániában véget vetnek az elnyomó politikának, és az ed­digi gyakorlattal ellentétben en­gedélyezik, hogy az Európai Közösség segélyprogramot hajtson végre a Romániában szükséget szenvedő emberek ja­vára. LENGYELORSZÁG: A hivatalos szakszervezet is bírálja a kormányt AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁS Dukakis „titkos liberális” WASHINGTON Ismét „titkos liberálisnak” minősítette Reagan elnök a Demokrata Párt elnök­jelöltjét, Michael Dukakist. Reagan szerdán Los Angelesben első ízben vett részt alelnöke, George Bush választási nagygyűlésén, ígérete szerint azonban novembe­rig még számos alkalommal igyekszik személyes közreműködésével növelni Bush választási esélyeit. Az elnök szokásos támadásait ismételte meg: szerinte a Demok­rata Párt hatalomra jutása „az elmúlt nyolc évben elért összes eredményt tönkre­tenné”, beleértve az amerikai katonai programokat is. Reagan nem fukarkodott a dicséretekkel, amelyekkel Busht kiváló képességű vezetőnek igyekezett bemutat­ni s egy mondata volt a viharok középpontjába került republikánus alelnökjelölt, Dán Quayle népszerűsítésére is.. Quayle egyébként megkezdte saját választási körútját — miután kétnapos fejtágítást kapott a Republikánus Párt választási szakértőitől arról, hogyan száll­jon szembe az ellene emelt kifogásokkal. Az alelnökjelölt ismerős talajon mozgott az első napon: egyik beszédét az amerikai nemzeti gárda tagjai előtt tartotta meg s ebben ismét kijelentette: nem akart kibújni az esetleges vietnami katonai szolgá­lat elől, amikor a külföldön általában bevetésre nem kerülő gárdába jelentkezett. Bush egyébként közölte: hajlandó lesz nyilvános vitákat folytatni a választás előtt demokrata párti ellenfelével, de csak a neki megfelelő időpontban. Dukakis eredetileg azt szerette volna, ha viták már szeptember közepén megkezdődnének, Bush választási hadjáratának vezetői azonban kijelentették, az alelnök szeptember 20-a előtt „nem lesz készen” az ilyen — közönség előtt folytatott — televíziós vitára. Marcos hazatér? IRAKI—IRÁNI . TÁRGYALÁS GENFBEN Hogyan tovább a tűzszünet után? Külön asztalnál, de egy te­remben — a genfi Nemzetek Pa­lotájában — ült le csütörtökön az iraki és iráni külügyminisz­ter, hogy Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár közreműködésé­vel megvitassa a háború befeje­zésével és még inkább a béke újrakezdésével kapcsolatos te­endőket. A két fél között augusztus húszadika óta tűzszünet van ér­vényben, amit az tett lehetővé, hogy Irán is hajlandó volt elv­ben elfogadni a Biztonsági Ta­nács 598. számú határozatát. Ez azonban csak a legelső lépés volt. Hírek szerint a világszerve­zet főtitkára most azt fogja ja­vasolni, hogy tűzzenek ki határ­időt a BT-határozat előírásai végrehajtásának tényleges meg­kezdésére. Ezen a határnapon Pérez de Cuellar szakértőket is küldene Irakba és Iránba, hogy megvitassák az újjáépítés kérdé­seit. Ezt követően az eddigi há­borúzó, valamint a konfliktus­ban nem közvetlenül érintett fe­lek széles körű tárgyalássoroza­tot kezdenének az Öböl menti „biztonsági mechanizmus” ki­alakításáról, egy független tes­tületnek pedig a háború kirob­bantásáért való felelősség kér­dését kellene tisztáznia. Ferdinand Marcos volt Fülöp-szige- teki elnök szerdán hivatalos hazatérési kérvényt nyújtott be egy ellene korrup­ció miatt eljárást indító Fülöp-szigeteki bírósághoz. Marcos a kérvényben azt követeli: tegyék lehetővé hazatérését, mivel mint vádlottnak, törvény adta joga jelen lenni a november elején kez­dődő tárgyalásokon. E jogát a bíróság is megerősítette. Marcos kéri a bíróságot, hogy a ma- nilai külügyminisztériumtól három na­pon belül szerezze meg számára a haza­téréshez szükséges okmányokat. Egyúttal felszólítja az Aquino- kormányt, hogy az Egyesült Államok kormányával egyeztesse hazatérésének körülményeit. Manilának szüksége van egy Marcos elleni bírósági ítéletre, ha svájci és más nagybankoktól vissza akarja kapni a volt diktátor titkos bankszámláin lévő, több milliárd dollára becsült pénzt, amit az államkasszából sikkasztott el. Fidel Ramos Fülöp-szigeteki had­ügyminiszter csütörtöki sajtóértekezle­tén kijelentette, hogy Aquino elnökasz- szony már utasítást adott a Marcos hazatérése esetén szükséges biztonsági intézkedések kidolgozására. Amerikai hivatalos személyiségek megerősítet­ték, hogy nem engedélyezik Marcos- nak hawaii kényszerlakhelyének elha­gyását mindaddig, amíg ehhez Aquino asszony hozzá nem járul. KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ A Minisztertanács ülését követő kor­mányszóvivői tájékoztatón az egyes főbb napirendi pontok előadóiként részt vett dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter és Villányi Mik­lós pénzügyminiszter. Marosán György kormányszóvivő mindenekelőtt az ülés hangulatáról, élénk vitaszelleméről, a tanácskozásra általánosan jellemző megállapításokról tájékoztatta a sajtó képviselőit, majd átadta a szót a meghí­vottaknak. C$ehák Judit a társadalombiztosítási rendszer reformkoncepciójáról szólva kiemelte: a kormány a döntés értelmé­ben javasolja majd a parlamentnek, hogy a költségvetési reform részeként válassza le a társadalombiztosítás gaz­dálkodását az állami költségvetésről. Az állami garanciák mellett a társada­lombiztosítás gazdálkodjon önállóan, s a továbbiakban főként saját járulékbe­vételeiből fizesse ki a biztosítottak ellá­tásait, legyen önálló vagyona, legyen bankja, a megtakarításait saját maga használhassa fel. Mindez hosszú távon nagyobb biztonságot garantál az ellá­tottaknak, a beteg és sérült emberek­nek. E munkának a megalapozásához, kibontakoztatásához természetesen nem elegendő egy év, egy évtizedet is meghaladó reformfolyamat megkezdé­séről van tehát szó. A táppénzszabály módosítása kap­csán Csehák Judit bejelentette, hogy október 1-jei hatállyal megváltozik a táppénzszámítás rendje. A 31 napnál nem hosszabb keresőképtelenség idejé­re járó táppénz megállapításánál a tava­lyi bruttósított átlagkeresetbe nem szá­mít bele az év végi részesedés és ajuta­lom összege. Ez a módosítás megszün­teti azt az ellentmondást, hogy a táp­pénz igénybevétele esetén a havi nettó kifizetés összege meghaladja a bérfizetés nettó összegét. Ez az intézkedés a janu­ártól kézhez kapott táppénz összegét körülbelül 10 százalékkal csökkenti. Ezzel összefüggésben Marosán György bejelentette azt is: a Szociális és Egészségügyi Minisztérium kezdemé­nyezésére a kormány csütörtökön dön­tött arról, hogy a 70 éven felüliek szá­mára— ugyancsak október l-jétől kez­dődően — kétszázalékos, de minimum 100 forintos nyugdíjemelést vezetnek be. Ennek az idei évre a kihatása körül­belül 300 millió forint. Elhangzott az is, hogy a 70 éven felüliek körében a házas­társi pótlékot is kiegészítik ennek az összegnek a felével. Csehák Judit az újságírók kérdéseire válaszolva szólt a társadalombiztosítás finanszírozásának korszerűsítésével kapcsolatban felvetődő állami garanci­ák problémájáról is. Mint mondta, a jö­vő évi tervkészítés során arra töreked­nek, hogy a járulékok emelésével és az állami adókból befolyó támogatások­kal együttesen ne csak a kiadásait tudja fedezni a társadalombiztosítás, hanem jelentős mértékű kockázati alappal is rendelkezzen. Állami garanciákra ter­mészetesen szükség van, és maradnak továbbra is olyan tételek, amelyeket a költségvetésnek kell fedeznie; így példá­ul az anyasági ellátást, a családi pótlé­kot és a gyermekneveléshez kapcsolódó szolgáltatásokat, valamint támogatá­sokat, a szociális segélyeket, a társada­lombiztosítás által biztosított szociális ellátásokat, illetve a régi, alacsony nyugdíjak értékmegőrzésére és érték­emelésére fordítható összeget, tehát a szociális minimum garantálását. Egy pontosító kérdésre reagálva Cse­hák Judit elmondta azt is, hogy a szak- szervezetekkel egyetértésben a táppénz­számításnak egy olyan módosításával értettek egyet, amely szerint az év végi nyereség, az egyszeri jutalom és a hűség- jutalom nem számít bele a rövid ideig, 31 napig terjedő táppénz alapjába. A hosszú ideig tartó táppénz kiszámítá­sakor továbbra is figyelembe veszik. Ezt egyébként a rendelkezés végrehajtása­kor pontosan tisztázzák. Villányi Miklós elmondta, hogy a kormány azokat az adótörvényeket tár­gyalta, amelyeket a parlament az októ­ber elejei ülésén tűz napirendjére. Ezek közül az egyik új, rendkívül nagyjelen­tőségű szabályozás az egységes vállal­kozási adótörvény. A gazdasági, érde­keltségi viszonyokat alapvetően befo­lyásolja, kapcsolatban van—az ugyan­csak a mai ülésen jóváhagyott — társa­sági törvénnyel, annak alapvető törek­véseit támasztja alá. Lényeges eleme ez az intézkedés az egységes versenyfelté­telek kialakításának, azon keresztül, hogy elsősorban a tevékenységeket, szervezeteket, különböző népgazdasági ágazatokat azonos követelmények elé állítja: A pénzügyminiszter kifejezte azt a reményét is, hogy a vállalkozási adó­törvény előrelépést hozhat a tőkeáram­lásban, abban, hogy a tőke a jobb felté­telekkel rendelkező, magasabb jövedel­mezőséget elérő vállalkozások irányába mozogjon. E törvényre ható tényezők közül kiemelte a bérszabályozás és a ke­resetszabályozás kötöttségeinek lénye­ges oldását, s szólt arról is, hogy várha­tóan 1989. január l-jétől egységes társa­dalombiztosítási járulék lép érvénybe. Ennek mértékét a kormány most nem tárgyalta, arra szeptemberben tesz ja­vaslatot a tárca a Szociális és Egészség- ügyi Minisztériummal egyetértésben. A pénzügyi tárca vezetője utalt arra is, hogy a napirenden szerepelt a ma­gánszemélyek jövedelemadójának és az általános forgalmi adónak a módosítá­sa is. Ezzel összefüggésben hangsúlyoz­ta, hogy nincs szó általános felülvizsgá­latukról, ahhoz legalább egy év tapasz­talataira van szükség. Most tehát első­sorban azoknak a negatívumoknak, joghézagoknak, különböző ellentmon­dásoknak a megszüntetésére töreked­tek, amelyek akadályozzák az adórend­szer gyakorlati működését. Kitért arra is, hogy a szakszervezetek kezdeménye­zésére a háromgyermekesek évi 12 ezer forintos adókedvezményét kiterjesztik a két gyermeket egyedül nevelőkre. A parlament elé terjesztendő javasla­tok közül Villányi Miklós felhívta a figyelmet arra: a lakásmobilitás előse­gítése érdekében javasolják, hogy az öröklakást tanácsi lakásra cserélők tel­jes bevétele adómentességet élvezzen. Az általános forgalmi adóval összefüg­gő módosítási javaslatokra utalva el­mondta, hogy egyszerűsíteni kívánják az adó-visszaigénylés rendszerét a la­kásépítéskor. E termékek köre szélesebb lesz, s visszaigényelhetővé válik a felújí­tásnál, a lakáskorszerűsítésnél végzett munka általános forgalmi adója is. Egy kérdésre válaszolva Villányi Miklós kitért arra is, hogy a kormány elfogadta azt az álláspontot, hogy az adósávok mértékét a jövő évi fogyasz­tói árindexnek megfelelően módosítják. Megemlítette azt is, hogy a kormány ma döntött arról: hárommillió forint nyere­ségig valamennyi vállalkozónak —- te­hát a nagyvállalatoknak is — az általá­nos 50 százalékos adómértékkel szem­ben 40 százalékot kell fizetni. A továbbiakban Marosán György a társasági törvénnyel foglalkozó javas­latot ismeretette, kiemelve ezzel kap­csolatban: a legfontosabb kormányzati szándék a gazdasági szervezet átalakí­tásának és a vállalkozások nagyobb arányú kibontakoztatásának a meg­gyorsítása. Növeli az állampolgárok társulási lehetőségeit, hiszen az eddigi­ektől eltérően gazdálkodó szervezetek­kel és külföldiekkel is társulhatnak. Elősegíti a vegyes vállalatok alakítását és a működő tőke bevonását. Hatálya kiterjed belföldi jogi személyek és ál­lampolgárok egymás közötti, valamint külföldiek Magyarországon létreho­zott társaságaira. Informálták az újságírókat arról is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tájékoztatta a kormányt az első félév ármozgásairól, valamint arról, hogy a KSH előrejelzése szerint az idei áremelkedés mértéke maximum 17 szá­zalék lesz. A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy a Minisztertanács meghallgatta Medgyessy Péter miniszterelnök­helyettes beszámolóját a pécsi bányá­ban történt munkabeszüntetésről. A kormány — a jelenlegi helyzetben természetesnek elfogadva sajnála­tosnak tekintette, hogy ebben a konk­rét ügyben ilyen eseményre került sor. Úgy ítélte meg, hogy ez elkerülhető lett volna, mivel az alapvető kiváltó ok a vállalati vezetés bizonytalansága és gyengesége volt. A Péti Nitrogénművek szanálásával összefüggő kérdésre válaszolva kifej­tette: a gyár leállítása nem várható, ugyanis az év közben felére csökkentett állami támogatások mellett is nyereség­gel zárja az évet. Ez köszönhető a válla­lati termékek világpiaci ára emelkedé­sének, illetve belső ésszerűsítéseknek. A vállalatnál a szanálási eljárás befeje­zés előtt áll, de ezzel egyidejűleg tárgya­lások folynak a Péti Nitrogénművek részvénytársasággá alakításáról, s kül­földi működő tőke bevonásáról. A szóvivő konkrét információk hiá­nyában csak lehetségesnek ítélte, hogy a kormány és a SZOT együttes ülései­ről az MSZMP Központi Bizottságá­nak legutóbbi üléséhez hasonló tájé­koztatást kapjanak az állampolgárok. (MTI) Országos műszaki-fejlesztési konferencia A 3. országos műszaki-fejlesztési konferencia tegnap kezdődött Győ­rött, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban. A háromnapos tanács­kozást mintegy 500 résztvevő előtt Trethon Ferenc, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság elnöke nyitotta meg. Az első nap előadói között volt Berecz Frigyes ipari miniszter, Tétényi Pál akadémikus, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Andics Je­nő, az MSZMP KB agitációs és propa­gandaosztályának vezetője, valamint Csurgay Árpád, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főtitkárhelyettese. A konferencia alapgondolata, hogy Az egy napig tartó munkabe­szüntetés után lecsillapodtak a ke­délyek a mecseki szénmedence bá­nyáiban. Csütörtökön reggel nyu­godt légkörben szálltak le a bányá­szok a széntermelő üzemekben és zavartalanul megkezdődött a mű­szak. Göndöcs István, a Mecseki Szénbányák gazdasági vezérigaz­gató-helyettese elmondta az MTI munkatársának, hogy a bányák műszaki állapotában nem követ­kezett be leromlás, a karbantartó, a biztonságtechnikai és a munka- védelmi szolgálat tagjai folyama­tosan dolgoztak. A pécsi bányászok szerda dél­utáni gyűléséről, amelyen elfogad­ták a megegyezést és befejezettnek nyilvánították a leállást, videofilm készült, s azt még az esti órákban levetítették Vasason és Komlón is, ahol ugyancsak megtárgyalták az eseményeket. A munkabeszüntetés következ­tében szerdán körülbelül 2500 ton­nával kevesebb szenet küldtek fel­színre a mecseki bányászok, mint a gazdaságban, a műszaki fejlesztésben néni folytathatók a régi módszerek. A műszaki fejlesztés, a technikai, a technológiai haladás nem öncél, hanem a társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődés alapja. A műszaki fejlesztés hosszú távú stratégia, s ebben előrelá­tásnak kell érvényesülnie. Az első nap előadói hangoztatták, hogy nemzeti jövedelmünk kedvezőt­len alakulásának, cserearányaink rom­lásának, külkereskedelmi nehézsége­inknek egyik legfőbb oka műszaki fej­lődésünk lassú üteme, ami gátolja meg­levő erőforrásaink ésszerű kihasználá­sát is. A cserearányromlás, amelyről más napokon. A 8500 tonna körüli napi termeléshez képest tehát nem nagy a kiesés, ám ennek pótlása további kiadásokat jelent a pénz­ügyileg amúgy is nehéz helyzetben levő vállalat számára. A termelés- kiesést szabadnapi műszakok szer­vezésével igyekeznek pótolni. Mint ismeretes, a leállást köz­vetlenül kiváltó ok a hűségjutal­mak várható csökkenése volt. A vállalat ugyan bruttósította a jutalmak összegét, ám azok — a személyi jövedelemadó és más okok miatt — elmaradtak a tava­lyitól, mégpedig fejenként mintegy 10 ezer forinttal. Eredetileg 106 millió forint nettó hűségjutalom kifizetését tervezték, de végül is mintegy 50 millió forinttal na­gyobb összeget fognak kiosztani, s ezzel elérik az egy műszakra eső jutalom tavalyi mértékét. Pénte­ken megkezdik a hűségpénz össze- • gét feltüntető listák kifüggesztését az üzemekben, egy hét múlva pe­dig megtörténik a kifizetés is. nálunk hosszabb ideje sok szó esik, el­sősorban azokat az országokat jellem­zi, ahol a műszaki fejlesztés nem képes megfelelő hátteret biztosítani a terme­lés számára. A versenytársaink és a köztünk levő technológiai rés tágulása olyan folyamat, amelynek fékezése, megállítása, vagy megfordítása megha­tározza, hogy be tudunk-e illeszkedni az új világgazdasági rendbe, amelynek körvonalai kibontakozóban vannak, vagy jóvátehetetlenül lemaradunk. Széles körben elterjedt nézet — álla­pították meg a konferencián , hogy a magyar gazdaság műszaki fejlődését jelentősen hátráltatja az alacsony fel­halmozási szint, a beruházások nem kielégítő mértéke. Ebben sok az igaz­ság, de ez a megállapítás is kiegészítésre szorul. Természetes, hogy beruházások nélkül nincs lehetőség érdemi műszaki fejlesztésre, de a beruházásoknak a műszaki fejlesztésre gyakorolt hatása nem elsősorban az anyagi-műszaki ösz- szetételtől, a létrehozott eszközök kor­szerűségétől, az új technológiákkal elő­állított gyártmányok színvonalától függ. Döntő jelentőségű továbbá a munkaerő felkészítése, a munkahely szervezettsége. A beruházás akkor ve­zet a kívánatos műszaki fejlődéshez, ha helyes stratégiára alapozódik, s magas színvonalú fejlesztő, szervező tevé­kenységgel párosul — mutattak rá a tanácskozáson. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 34. játék­hét lottónyerőszámai: 1, 38, 71, 75, 80. Az augusztus havi lottó-juta­lomsorsoláson — amelyet augusz­tus 30-án rendeznek meg — a 32. játékhét szelvényei vesznek részt. MECSEKI SZÉNMEDENCÉN Zavartalan a termelés

Next

/
Thumbnails
Contents