Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-24 / 202. szám
1988. augusztus 24. • PETŐFI NÉPE • 5 JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK A munkahelyi rehabilitációról „Korábban súlyos műtétem volt, amit 1 érig tartó táppénzes állomány követett. Utána orvosi bizottság elé kerültem, amely megállapította az 50 százalékos munkaképesség-csökkenésemet. A doktorok szerint csak köny- nyű munkát végezhetnék, ám erre egyelőre semmi lehetőségem a vállalatnál. Jobb híján kellett elfogadnom a nem nekem való beosztást, ráadásul szerény bérért...” Ilyen és hasonló tartalmú levelek szinte folyamatosan érkeznek szerkesztőségünkhöz. A különféle emberi sorsokból egyféle következtetés szűrhető le: a már nem teljesen egészséges munkavállaló sehol sincs irigylésre méltó helyzetben, sőt, gyakorta kiszolgáltatott. A 8/1983. (VI. 29.) EüM—PM számú együttes rendelet foglalkozik azzal, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozók érdekében mi a teendő. E jogszabály alapján vajon milyen gyakorlati segítségre számíthatnak a rászorulók? A sokakat érdeklő kérdésről a megyei tanács vb munkaügyi osztálya jogtanácsosával, dr. Kiss Ferenccel beszélgetünk: — Mi az első dolga annak, aki egészségkárosodása, üzemi balesete, vagy foglalkozási megbetegedése miatt lett korlátozottan munkaképes? — A jogerős orvosi határozat felmutatásával egyidejűleg kezdeményezze a munkaadónál a rehabilitációs eljárást, aminek célja az egészségi állapotának, képzettségének megfelelő munkavégzés. — Ezzel kapcsolatosan a cégnek van-e kötelezettsége? — Természetesen. Mindenekelőtt az, hogy lehetőleg eredeti munkakörében és szakmájában alkalmazza a kérelmezőt, akinek megelőző feladatán, időbeosztásán lehet változtatni, csakúgy, mint a megszokott munkaeszközén. Utóbbira egy példa: a lábpedállal működő gépet némi átalakítás után kézzel is irányíthatja a lábsérült. — Megtörténik azonban, hogy a régi környezetében támasztott követelményeket nem tudja maradéktalanul teljesíteni az érintett dolgozó. Ekkor miben reménykedhet? — Ha indokolt, a szakmán belül, vagy elsősorban rokonszakmában kell őt elhelyezni. Elkerülendő azonban, hogy az ilyen intézkedés során a szakképzett ember a szakképzetlenek közé kerüljön, ami. presztízsveszteséget jelentene számára. — Milyen egyéb megoldás jöhet még szóba? — Átképzésben részesülhet, ám ez a pályamódosítás kezdő fizetéssel jár együtt, amely révén nemigen tudná eltartani a — nemegyszer több kiskorú gyermeket is számláló — családját. Hogy az életszínvonalbeli romlás ne következzék be, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal egy ideje anyagi támogatásSZAKKÖNYVTÁR sál segíti az új szakmát elsajátító személyt. Van a rehabilitálásra várók között olyan, aki — mert szociális járadékot kap — csupán kiegészítő jövedelemre szorul, s számára ideális, ha részmunkaidőben foglalkoztatják. Más helyzetű az, akinek munkája adja megélhetése forrását, és ha egyáltalán nem képes kötött vállalati rend keretében tevékenykedni, részére bedolgozóként kell keresőfoglalkozást biztosítani. — Többen kifogásolják, hogy csökkent munkaképesen megcsappant a bérük, s anyagi gondjaik lesznek... — Aki a régi beosztásában maradt, annak a munkaképessége megváltozása előtti időhöz képest ugyanannyi, vagy hasonló javadalmazást kell kapnia. Akit áthelyeznek, más munkára betanítanak, illetve új szakképzésben részesítenek, keresetkiegészítésre jogosult. A minimum 12, s legfeljebb 30 hónapig járó kiegészítés a rehabilitálás előtti kereset 80-100 százalékáig terjedhet. Ennél rövidebb időre átmeneti keresetkiegészítés jár az érdekelt dolgozónak. — Igen sokrétű teendőt feltételez a rehabilitáció. Egy-egy cégnél ki felel ezért? — A munkáltató vezetője, vagyis az igazgató, az elnök, a hivatali főnök. Persze sok helyütt a rehabilitációs megbízottra, nagyobb munkáltatónál pedig a rehabilitációs bizottságra vannak „kiosztva” az ilyen ügyek. — Elintézésüknek van-e szigorú határideje? — Ha a dolgozó a kérelme benyújtása utáni legkésőbb 8. napon megállapodik új munkaköréről, azt 15 napon belül elfoglalhatja. E megállapodás híján azonban — ekkor szintén 15 nap a terminus — legalább két-három munkakört illő részére felajánlani. Ha bármelyiket elfogadja, munkába állását a legrövidebb idő elteltével szükséges biztosítani. Amennyiben sikertelen az állásajánlat, a vállalat 3 napon belül köteles áttenni az iratokat a területileg illetékes tanácsi rehabilitációs bizottsághoz, melynek 30 nap áll rendelkezésére az érdemi döntésig. — Mostanában gyakori eset, hogy létszámcsökkentésre, átszervezésre hivatkozással megszüntetik a dolgozó munkaviszonyát. A megváltozott munkaképességűre is vonatkozhat ilyen döntés? — Igen, de nem kivétel nélkül. Ugyanis nem lehet felmondani a dolgozónak, ha a munkaképességváltozás mértéke 50 százalékos, vagy ha üzemi baleset miatt kap baleseti járadékot, s az eredeti beosztásában tartósan alkalmatlan a teljes értékű munkavégzésre. Fontos megjegyezni, hogy helyzetével senki sem élhet vissza, ami annyit jelent: a felmondási tilalom nem érvényes azon munkavállalóra, aki állapotát ürügyül felhasználva végez rossz munkát, vagy aki minden ok nélkül visszautasítja a rehabilitációjára vonatkozó munkaadói intézkedést. — Nyilvánvalóan előfordul, hogy minden erőfeszítés ellenére sem sikerül rehabilitálni a dolgozót, például megfelelő munkakör hiányában. Az ilyen ember mit tehet? — Munkaviszonyának megszűnése esetén sem maradhat ellátás nélkül, s erről a társadalombiztosítási intézményrendszer gondoskodik. Hogyan? Átmeneti járadékra jogosult az a legalább 50 százalékosan megváltozott munkaképességű személy, aki rendelkezik az öregségi nyugellátáshoz szükséges szolgálati idővel (ez minimum 10 év) és a nyugdíjkorhatárt öt éven belül eléri. A várható nyugdíjnak 75 százalékát jelentő járadék a munkaviszony megszüntetését követő naptól az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig folyósítható. A megyei tanács vb egészségügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szervének vezetője indokolt esetben kezdeményezheti olyan megváltozott munkaképességű dolgozó részére is az átmeneti járadék megállapítását, aki nem éri el öt éven belül az öregségi nyugellátás korhatárát. Rendszeres szociális járadékot kell kapnia annak a dolgozónak, aki szintén 50 százalékosan munkaképes és rendelkezik — életkorától függően — azon szolgálati idő felével, mely a rokkantsági nyugdíj megállapításához szükséges. Ez utóbbi, illetve a megelőzően említett ellátás iránti igényt a dolgozónak kell benyújtania írásban a lakóhelye szerint illetékes társadalombiztosítási igazgatósághoz (kirendeltséghez). Az ilyen járadékok megállapítását a cég is kezdeményezheti a munkavállalója nevében — mondotta végezetül dr. Kiss Ferenc jogtanácsos. Velkei Árpád A Mezőgazdasági Kiadó vállalkozásai A Mezőgazdasági Kiadó az 1988-as terv összeállításakor 94 könyv elkészültével számolt. Kiderült azonban, hogy a múlt évi 9 millió forinttal szemben az idén mindössze 3 millió forint központi támogatáshoz jutnak, ezen felül a papírárak 20-30 százalékos emelkedése, valamint a bérbruttósítás ugyancsak jelentősen megemelte költségeiket. Ily módon az idén kiadásra szánt könyvek számát az eredetinek kétharmadára csökkentették. A tervezett hatvan mű közreadásával időarányosan jól haladtak, az év első hét hónapjában ezek 80 százalékát eljuttatták a terjesztőkhöz és az olvasókhoz. A helyzet annyiban változott a korábbiakhoz képest, hogy megnőtt az érdeklődés a gyakorlati tudnivalókat tartalmazó, a legjobb módszereket ismertető, gyakran kézikönyv jellegű kiadványok iránt, jeléül annak, hogy a nagyüzemek is érdekeltté váltak az optimális megoldások kialakításában. Éppen ezért az év hátralevő részében több ilyen, a szakmai közönség érdeklődését várhatóan felkeltő könyvet jelentetnek meg. Az állattenyésztők munkájához nélkülözhetetlen takarmányozásiam könyv lát napvilágot; ezt a kiadványt részletes táblázatokkal egészítik ki. Az élelmiszer-ipari könyv- sorozatban adják közre az olajnövényeket termelők és a termést feldolgozó gyári szakemberek munkáját részletező növényolaj-ipari szakkönyvet. A kiadó a már ismert, az ipari üzemekben hasznosított „Ki mit gyárt” könyvhöz hasonló kiadvány elkészítésére vállalkozott; csaknem háromezer állami gazdaság, termelőszövetkezet, szakszövetkezet élelmiszer-ipari nagyüzem, illetve közös vállalat gyártmányairól adnak híradást a piackutatóknak. A kiadó egyébként az anyagi nehézségek áthidalására a gazdálkodásban újszerű formákat választ. Ennek szellemében adják közre például a Planétás- kártyasorozatot. Bérmunkát vállalnak intézményektől, és termelési rendszerektől; a nádudvari KITE például szakmai tájékoztatók közreadását bízta rájuk,_ és újból vállalkoztak folyóirat, az Állami Gazdaság című lap kiadására is. Ezeknek a munkáknak a bevételeiből főként olyan szakkönyveknek a kiadását szeretnék finanszírozni, amelyek — lévén mindössze két-háromezer példányosak — ráfizetésesek, pedig a mezőgazdasági és az oktatási intézmények szakemberi számára igen fontosak. A kiadónak azok a szakmai müvek hoznak hasznot, amelyek legalább 25-30 ezer fölötti példányban látnak napvilágot. Ilyen volt az idén a metszésről szóló könyvük. A Mezőgazdasági Kiadó közvetlenül keresi az élelmiszer-gazdaság üzemeivel, intézményeivel a kapcsolatot; ezek az idén egymillió forinttal támogatják a kiadást. A Somogy Megyei és a Nyíregyházi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság például anyagiakkal járult hozzá erdészeti növénytani könyv kiadásához, a Békéscsabai Konzervgyár a konzervgyári technológiákról szóló, a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet pedig egyetemi tankönyvként is hasznosuló mű megjelentetését segítette. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium környezet- védelmi könyv kiadásához járult hozzá. Jövőre jelenteti meg a kiadó a „Mégis vegyszerrel" című könyvet, amelynek finanszírozásához tíz neves külföldi növényvédő szert gyártó cég támogatását tudták megnyerni. Folyamatosság és megújulás A proletárhatalom és a szakszervezetek egymáshoz való viszonya a munkásosztály hatalomra kerülésének első percétől fogva elméleti és gyakorlati kérdéseket, problémákat, azok egész sorát vetette fel. Többször volt heves vita tárgya az, hogy a szocialista viszonyok között működő szakszervezeteknek mi az alapvető funkciója, helye, szerepe a politikai rendszer egészén belül, milyen feladatokat kell megoldaniuk. 1917-től napjainkig újból és újból napirendre került a téma a munkás- mozgalomban. Mai viszonyaink, kiindulási alapunk más, mint az ifjú szovjet államé volt, a múltunk, kultúránk is eltérő. A szocialista építés eredményes 39 évét tudhatjuk magunk mögött, kellő tapasztalatokkal bírunk. Mégis, számos azonosság tűnhet fel a két időszak között. A termelési eszközök túlnyomó többsége állami tulajdonban van, fejlődnek az államilag szabályozott piaci viszonyok, fejlődik a szabadkereskedelem, a vállalatokat átállítják kereskedelmi alapokra. Vajon nem ismétli-e magát a történelem a társadalmi fejlődés egy magasabb szakaszában? Változó szerepben Tudjuk, a szocializmus felépítése sokféleképpen lehetséges, a nemzeti fejlődés különböző feltételei között, kitérőkkel, buktatókkal, engedményekkel és kudarcokkal jár. A szocializmust először építjük országunkban, most már egyre jobban figyelembe véve nemzeti sajátosságainkat. Mostanság új körülmények között, új feltételrendszer alapján dolgozunk. A társadalmi és gazdasági feszültségek nőnek, köznapi tudatunkban időnként az eszmei zűrzavar is jelen van. Növekednek a vagyoni különbségek a társadalom egyes rétegei között, megjelent a magántőke. Változnak a tulajdonviszonyok, a termelő tevékenység egyre inkább a piac által meghatározott, sokszor kiszolgáltatott. Növekszik az infláció, megjelent a munkanélküliség fogalma és valósága is. Ebben a helyzetben a szakszervezetek helye, szerepe is változik. Változik az érdekvédelem iránya, nő a szakszervezetek felelőssége. Ha visszatekintünk a szakszervezeti mozgalom helyére, szerepére a szocialista forradalom után a Szovjetunióban és hazánkban, beleértve a Tanács- köztársaság 133 napját is, azt láthatjuk, hogy az a mindenkori politikai hatalmi irányzat része volt, de változó szerepkörökkel. Nyilvánvaló, hogy az adott időszak legfontosabb stratégiai feladatai határozták, illetve határozzák meg a szakszervezetek alapvető funkcióit. A társadalmi fejlődés mai időszakában ismét szükséges, hogy a politikai rendszerben, újraértékelve, elhelyezzük a szakszervezeteket, meghatározzuk viszonyukat a párthoz és az állami szervekhez. Ehhez ma is hasznos támpontot nyújtanak Leninnek a szakszervezetekről szóló írásai: „A szakszervezet egyrészt a vezető, az uralkodó, a kormányzó osztály szervezete, azé az osztályé, amely az állami kényszert alkalmazza.” Véleményem szerint jó értelemben napjainkban is saját államunk védelméről van szó, s némileg kényszerhelyzetről is, amikor a stabilizációs párt- és kormányprogram végrehajtásáról beszélünk. „A szak- szervezet azonban nem állami szervezet, nem a kényszer szervezete, hanem nevelő szervezet, a tömörítés, az oktatás szervezete, iskola;—az igazgatás iskolája, a gazdálkodás iskolája, a kommunizmus iskolája” — írta Lenin. A szakszervezetek helyüket, szerepüket tekintve, ma is a párt és az állam között állnak. Érvényes a megállapítás, ha nincs az élcsapat mögött olyan alap, mint a szakszervezetek, nem lehet a kényszert megvalósítani, nem lehet állami funkciókat gyakorolni. Ismeretes Lenin elmélete, hogy „a szakszervezetek teremtik meg az élcsapat kapcsolatát a tömegekkel, a szakszervezetek győzik meg mindennapi munkájuk során a tömegeket...” Ismeretes a lenini „hajtószíj”, amely az élcsapatot összekapcsolja az élenjáró osztállyal, ezt pedig a dolgozók tömegeivel. Lenin maga sem értelmezte mechanikusan a „hajtószíjat", hanem olyan transzmisszióként kezelte, amely képes az élcsapat politikáját megértetni a dolgozó tömegekkel, egyben képviselni a dolgozó tömegeket a politika alakítáA dolgozók érdekei A szakszervezetek akkor lehetnek valóban a hatalom részesei, ha képesek e kettős követelménynek eleget tenni. azaz egyszerre képviselni a mindennapos munka során az egész dolgozói réteg hosszú távú és az egyes dolgozók napi érdekeit, egyben jelezni a politikai döntést hozó szerveknek azokat a kérdéseket, amelyekben nem alakult ki társadalmi konszenzus. Ma már nem hajthatók végre a határozatok, ha azok nem hordozzák magukban a domináns érdekeket, a dolgozók többségének támogató egyetértését. Ma is elmondható, hogy „államunk munkásállam, bürokratikus kinövésekkel”. Most is szükséges, hogy „megvédjük a munkásokat államukkal szemben, és hogy a munkások megvédjék államukat”. Ez az állami szervek és szakszervezetek egész kapcsolatrendszerére érvényes megállapítás. Ezért el kell érni, hogy a szakszervezetek valóban ott legyenek mindenütt, ahol a dolgozók nagy többségét érintő döntések születnek. Ne lehessen úgy az állami döntést hozó mechanizmus egyetlen szintjén sem a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő döntést hozni, hogy az ne tartalmazná a szakszervezetek, ezen keresztül a dolgozók véleményét, állásfoglalását. A dolgozók csakis úgy fogadják el az állami szervek döntéseit, ha a döntések alkotó részesei lehetnek, ha azokban rövidebb és hosszabb távú érdekeiket látják megfogalmazva. Ekkor a dolgozók megvédik az állami szerveket. A szakszervezeteknek azonban jogot kell szerezniük azon esetekre, amikor az állami bürokrácia visz- szaél hatalmi pozícióival, ha döntéseit a dolgozó tömegek valóságos érdekeivel szemben, a demokrácia kizárásával, megsértésével hozza. Élesebb elkülönülés Meggyőződésem, hogy szükség van egy olyan szak- szervezeti törvény megalkotására, amely rendezi az állami és szakszervezeti szervek kapcsolatrendszerét, meghatározza a szakszervezetek általános jogait, az érdekvédelem szintjeit és formáit, hiszen napjainkban minden eddiginél keményebben fogalmazódnak meg az érdekek, esetenként élesen elkülönülnek, vagy szembenállnak egymással. Ebben a rendkívül bonyolult helyzetben a szak- szervezeteknek egyetlen fontos funkciója érvényesülhet: az érdekek hordozása, közvetítése, az érdekvédelem és érdekképviselet. Szándékosan nem említem a termelés segítését, mert az is az érdekek kategóriájába tartozik. Különösen fontos most a szakszervezetek szerepe, amikor az elosztható termék mennyiségének mind erősebb korlátái vannak. Egyes társadalmi rétegek hátrányban vannak az elosztás során, a minimálisan megfogalmazott igényeik is magasabbak a lehetőségek határánál. Ebben a helyzetben még nagyobb szükség van a dolgozók valós érdekeit kifejező szakszervezeti munkára. Ahhoz azonban, hogy ezt eredményesen meg tudja valósítani, a mozgalomnak el kell hagyni több olyan konzervatív, bürokratikus irányítási és szervezeti formát, amit magunkkal cipelünk és nem magyarázhatunk meg sem a mozgalom funkcióival, feladataival, sem a munkásmozgalmi hagyományokkal és nemzetközi kapcsolatokkal. Gyorsabb reagálást Úgy vélem, a mozgalom aktivistái, tisztségviselői a felszabadulás óta nem dolgoztak és ütköztek annyit, néni törekedtek ilyen következetesen arra, hogy kifejezzék dolgozótársaik, a tagság érdekeit, mozgósítsanak az értékteremtő munka mindennapi feladataira. De a szak- szervezeti mozgalomra is igaz, hogy tevékenységét — a társadalom és a tagság — eredményességében méri. Mégis, a társadalmi változások gyorsabbak, mint a mozgalom megújulási képessége. A változások megkövetelik a mozgalomtól, hogy stratégiai célját megtartva és megőrizve — amely nem lehet más, mint a szocializmus felépítése és a dolgozók élet- és munkakörülményeinek tervszerű fejlesztése — taktikát változtasson és gyorsabban, rugalmasabban reagáljon a változó világ követelményeire. A szaporodó konfliktushelyzetek során mindig a megegyezésre törekedve, de ha kell, a dolgozók érdekében. törvényes jogaik védelmében szilárd és kemény, de elvszerű, realitásokhoz igazodó magatartást tanúsítson. Hegedűs István, a Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsának titkára Mongóliái szénbánya •t • Korszerű markológépek segítségével rakják teherautókra a kitermelt barnaszenet Mongólia legnagyobb nyíltszíni lejtésű bányájában, Banagúrban, ahonnan évente 2,6 millió tonna szenet szállítanak, elsősorban az ulánbátori üzemekbe. A háttérben óriási exkavátor, amelynek tizenöt köbméter térfogatú lapátja három műszakban folyamatosan fejti a szenet. (MTI-fotó) BAJAI KIRENDELTSÉGE felvételre keres vegyészmérnököt, vegyésztechnikust kazánsavazási munkák irányítására Jelentkezni személyesen vagy telefonon 06/79/12-774 2118
