Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
1988. augusztus 20. # PETŐFI NÉPE • 7 NEMESKÜRTY ISTVÁN: Magyarok tündöklő csillaga A XIII. század utolsó negyedében, vagy kettőszázötven évvel István király halála után Kézai Simon mester, „a győzhetetlen és hatalmas harmadik László úrnak. Magyarország legdicsőbb királyának hű papja” azt írja magyar krónikájában Szent István dicséreteként, hogy a pápa ezekre az elismerő szavakra fakadt, a magyarok szent királyáról szólván: „Én az apostol utóda vagyok, ő azonban igazi apostol. Ezért rábízom, hogy országának egyházait belátása szerint irányítsa.” Az Árpád-házi királyok családjának kihalása előtt, a magyar középkor derekán tehát nemhogy halványult volna az államalapító emléke, hanem legendává terebélyesedett. Olyan legendává, mely a magyar állami függetlenség eszményét vetítette vissza az 1000—1001 körüli évekbe. Olyan legendává, mely már nem egyszerűen a szokásos jámbor hitbuzgalmi díszítésekkel látta el a kor szokása szerint a szentté avatott és ezért az egész keresztény világ által kötelezően tisztelt férfiú emlékét, hanem mint államférfit méltatja, akinek a pápa is messzemenő önállóságot biztosít. Ugyanezt a világi, uralkodói erényt méltatja Mohács évtizedében a Karthauzi Névtelen is: „(A királynéval együtt) minden esztendőben eljárják vala ez országot, meglátogatván, nézögetvén minden szentegyházakat, kikben kívül-belül ha mi fogyatkozást láttának, addég ónnal el nem mentenek, míg szerével meg nem épöjtöt- ték ... ha kit látott-hallott restnek, tunyának lenni, meg- feddötte. corrigálta ...” Ha jól belegondolunk, nem is olyan magától értetődő jelenség, hogy egy ország közvéleménye a szent életű államalapítót ilyen fokú tudatosságai tekinti tényleges jelentőségéhez méltóan államalapítónak, és hogy kései királyutódai mindig változatlanul érvényesnek és követendőnek tartották közigazgatási politikáját. Ez azt jelenti, hogy egyfelől István valóban ezer évre érvényes államszervezetet hozott létre, biztosítva ily módon a magyar nemzet fennmaradását, másfelől pedig az ország lakossága egyértelműen magáévá tette eszméit, politikai végrendeletét (az „Intelmek"-el), tehát ezerszáz éven át fenntartotta a jogfolytonosság tudatát, még akkor is, amikor a középkori magyar állam gyakorlatilag megszűnt, és Magyarország területe három részre szakadt, majd akarata ellenére betagolódott a Habsburg- birodalomba. Némi túlzással tehát azt mondhatjuk: István király emlékének tudatos ápolása, jelentőségének bármily politikai helyzetben és korszakban folyamatos, vita nélküli elismerése legalább annyira érdeme magának a királynak, mint utódainak, a magyar népnek. Szent István körültekintően határozott, de sikeres politikájának volt egy, csaknem végzetesen téves mozzanata: amikor (a valószínűleg királlyá, utóddá koronázott) trónörökös, Imre herceg vadászbalesete és halála után megvakíttatta, vagyis uralkodásra alkalmatlanná tette a jogos trónörökösnek tekintett Vazul nyitrai herceget, nagybátyjának. Mihálynak fiát. Gondoljuk meg: István szorosan vett családja kihalt, vér szerinti örököse nem maradt. Az Árpád-házat kihalásáig a megvakíttatott Vazul leszármazottai tartották fenn. Érthető, szinte logikus lett volna tehát, ha a jobb híján utóddá kijelölt Péter (aki a királynak tett esküje ellenére kisemmizte Gizella özvegy királynét, aki pedig Péter ügyének legszenvedélyesebb támogatója volt!), majd a királlyá lett nádor, Aba Sámuel után a külföldi emigrációból hazatért Vazul-fiak (András, Béla és Levente) gyökeresen szakítanak apjuk tönkretevőjének politikájával. A Gellért püspököt 1046-ban meggyilkoló csőcselék erre számított. Rendkívüli módon jelentős tény azonban, hogy András, majd Béla és leszármazottaik mégis István politikáját folytatták, tehát felismerték a politika időtálló érvényességét és egyedüli helyességét. Túl tudták tenni magukat személyes sérelmeiken. Gondoljuk meg: nem lett volna nehéz Istvánnak még az emlékét is kiirtaniok, hiszen szentté sem volt avatva. Ez tehát András érdeme, őt tekinthetjük a máig eleven Szent István-kultusz első folytatójának. Igaz, hogy András, Béla, Géza, Salamon nem tisztelték szentként, legendáját nem íratták meg; személyes tiszteletére nem törekedtek; feltűnő, hogy gyermekeiknek, a trón várományosainak sem adták az István nevet! (Majd csak Könyves Kálmán, a második Szent István-legenda megfogalmaz- tatója kereszteli fiát tudatosan Istvánnak!) Szentként pedig két felvidéki remetét tiszteltek, az ő legendájukat íratták meg az első (általunk ma ismert) magyar születésű püspökkel, Mórral és a két szent (András és Benedek) vezeklőövével övezte fel magát az aszkétahajlamú Géza király, Béla fia. Minden jel arra mutat tehát, hogy mint említettük. István államszervezési érdemeit utódai, Vazul fiai nem vonták kétségbe, de a nagy király vallásos tiszteletét nem tekintették feladatuknak. Kis híján András és Benedek lettek a példamutató magyar szentek, akiket tehát egy király (Géza) is tisztelt, és akikről az első magyar földön keletkezett, magyar szerző által írt legenda szól. Géza öccse. Béla fia. Szent László (Vazul unokája) ismerte fel annak fontosságát és jelképiségén messzemenően túli jelentőségét, hogy az akkor már kis híján fél évszázada halott István köré egyházi kultuszt kell teremteni ahhoz, hogy István állameszménye tartósan fennmaradhasson. László indította meg (Imre herceggel és Gel- lérttel együtt) a szentté avatási eljárást, és végeredményben ő teremtette meg a Szent István-i kultuszt, úgy, ahogyan mi azt ma ismerjük. Ő íratta meg István király első legendáját is, mely azonban nem hiteles életrajz, hanem a középkori események visszavetítése egy követendő példának tekintendő szent uralkodó egyéniségébe. Szent Lászlótól kezdve minden uralkodó a maga hangsúlyai szerint értelmezte a szent király változva változatlan érdemeit; nem hamisították meg életrajzát, de mindig más és más hangsúlyokat emeltek ki, érdekeik és az akkori politikai viszonyok szerint. Csupán a Vazul meg- vakíttatása körüli eseményeket ködösítették el, lélektanilag érthető módon, a királynéra, Gizellára hárítva a felelősséget. Viszont egyik „hangsúlyeltoló” életrajz vagy legenda sem kerüli meg a legfontosabb államszervezési gondolatokat, lásd Kézai Simon iménti idézetét. Mert igaz. hogy Kálmán, aki maga is megvakíttatta ellenfelét, egy Vazult vakíttató erélyes uralkodót állíttat elénk a második legendában, sőt Hartvig győri püspök István- életrajzában is, szemben a László-kori legenda alamizs- nás, imádkozgató királyával — de az is igaz, hogy államférfiúi érdemeit másítás nélkül méltatják valamennyien. Melyek ezek az érdemek? Kétségkívül az Intelmekben fogalmazódnak meg legtömörebben. Milyen jellemző, hogy az Intelmek (De institutione morum) Anjou-kori kódexekben maradtak ránk. jeléül, hogy az Árpád-ház kihalása után is a jogrend alapjául ismerék el István törvényeit és intelmeit. A királlyá koronázott Imre trónörökös számára írt Intelmek eszmei indíttatója kétségkívül István maga, megfogalmazója pedig nagy valószínűség szerint Asztrik (Anasztász) érsek, aki oly nagy hírű irodalmár volt, hogy a regensburgi apát hozzá hajóztatott le a Dunán Esztergomba egy német szerzetes legendairót, aki hat héten át javítgatta a regensburgi szöveget... Az Intelmekből elég, ha „A vendégek befogadásáról és gyámolitásáról" szóló bekezdésből idézünk, bár megfogadták volna a huszadik századi magyar politikusok ... „Úgy növekedett a római birodalom ... hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról... Mert miként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli... Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.” Törvényei is kiemelkednek a maga korának átlagából. Mint Szent István életének tudós ismerője, Györffy György írja: „Az a körülmény, hogy István király törvényhozása a szomszédos államokhoz viszonyítva humánusabb volt, és a szigorú, de igazságos törvények megtartását a király hatalma országszerte biztosítani tudta, messzemenő következményekkel járt. Magyarország jog- biztonság tekintetében az élvonalba került Európában. Ez eredményezte, hogy Európa minden részéből megindult a bevándorlás Magyarországra, és itt a legkülönbözőbb nemzetiségűek, vallásúak és foglalkozásúak megtalálták boldogulásuk helyét.” (István királv és műve. Bp., 1977. 275.) Amikor tehát a régi egyházi énekben „a magyarok tündöklő csillagát" sóhajtja vissza a magyar nép, költői általánosítássá emel egy tényeknek megfelelő történeti igazságot, akárcsak a Szent Jobb tiszteletével, mely az igazságosan kormányzó kéz jelképe. KIVÁLÓ EGYÜTTES Fotósok és témák találkozásai Az SZMT Táncsics Mihály Művelődési Központjának kecskeméti fotóköre a napokban — az országban e műfajban az egyetlenként — elnyerte a kiváló együttes címet. Az immár 35 éve tevékenykedő kecskeméti szakkör munkája számtalan kiállítás anyagaként ismert az érdeklődők előtt. Különféle díjak, országos és nemzetközi minősítések tanúskodnak az itt készült sorozatok, egyedi munkák milyenségéről. Sikerrel mutatkoztak be például a Mafosz, a női fotósok országos kiállításán, a néprajzi fotópályázaton, a Dél-alföldi fotószalon 1987-es tárlatán és a Fotográfia 1985 —86-os kiállításain. Jó szakmai visszhangjuk volt a Fotó című folyóiratban, mely többszörösen is hírt adott róluk, és számos munkát megjelentetett a szakkör tagjainak anyagából. Lakos Kálmán, Kereskedő Sándorné és Vincze János egyéni kiállítását külön is méltatta. Á számtalan megyei bemutatkozás alkalmával sokféle, minőségben és témában különböző benyomás érhette a látogatót, sokféle egyéniség hívta fel magára a figyelmet. Kisebb részben konkrét híradásokkal, közérzetjelentésekkel, gyakrabban jelképként is működő, kimerevített gesztusokkal, tájakból, tárgyakból, élőkből és élettelenekből építkező, ön- magukon túlmutató szituációkkal. E mostani elismerés azonban a szakmai tudás értékelésén túl — Dulity Tibornak, az SZMT főmunkatársának véleménye szerint nem kis mértékben a csapatmunkának is szólt. — Pedig ma különösen nehéz összefogni, egybetartani az efféle közösségeket — mondja. — Nem véletlen, hogy ha körülnézünk, nem túl sok „életképes” példával találkozunk. Csak egy, de fontos adalék a sok közül, hogy a támogatások nem ösztönzik hasonló kezdeményezésekre az embereket. A közművelődési intézményeknek legalábbis nem áll érdekükben a miénkhez hasonló közösségek támogatása. Nem véletlen, hisz nem tartoznak a gyorsan megtérülő, azonnali hasznot hozó „beruházások” közé. Pedig sokszor és sokféle fórumon elhangzott már, hogy mennyire nem mindegy, milyen választási lehetőséget nyújt a társadalom az azonos érdeklődésű emberek teljesebb személyiségének kibontakoztatásához. Akkor sem mindegy, ha történetesen amatőrök. A mi kis, tíz-tizenöt fős csoportunk tagjai is igen sokféle főfoglalkozást űznek. A más-más mértékű tehetséggel, szorgalommal, elismertséggel rendelkező fotósok között akad például esztergályos, nyomdász, tanár vagy éppen raktáros. Összeköti őket azonban az igényesen művelt fotózás szerete- te. Sokan eljutottak közülük odáig, hogy biztonsággal ki tudják magukat fejezni e sajátos képi nyelvrendszerben. — A kiállítások anyagának tekintélyes része, a tematikus sorozatok arra utalnak, hogy szép számmal akadnak a fotósok számára kötött témák is. Milyen szempontok alapján választják ki ezeket? — Kapcsolatban állunk olyan termelő üzemekkel, intézményekkel, melyek az anyagköltség térítését vállalva, inspiráló témát adva hasznosítani tudják a mi tevékenységünket. Gyakran előfordult, hogy ezeknek az alkalmaknak köszönhettük, hogy a fotós és a téma szerencsésen egymásra talált. A megbízásból készült izgalmas tematikus sorozatok legalábbis is ezt bizonyították. így születtek például a kőolaj- és földgázbányászatról készített munkák, vagy az MHSZ részére A bátrak sportja címmel készített sorozatok. Ezeknek legjobb darabjain már nem a téma, a leképezett a tárgy a fontos, hanem az a többlet, amitől a natúra képpé válik. E műveken már — szülessék a szociofotó, a líra vagy a dráma műfajában —a technika: az elmozdulás vagy például a fényépítkezés tudatos alkalmazása egyértelműen a fotós szolgálatában áll. — A szakmai fórumokon és kiállító termeken kívül másutt is láthatók ezek a munkák? — A szakszervezeti művelődési intézmények által szerve- zetfrendszeres bemutatkozásokon kívül immár hagyománynyal rendelkeznek a szakmunkásképzőkben létrehozott, a legfiatalabbak fotózás iránti kedvét felkelteni igyekvő bemutatkozások. Ugyancsak sikeresnek bizonyultak a legkülönfélébb, gyárakban, üzemekben, vállalatoknál szervezett vándorkiállítások is. De részt vállalunk a társadalmi, politikai ünnepek dokumentálásából is. — Kikből áll a kör? — A harminchat éve fotózó, SZMT művészeti díjas, szakmai körökben elismert Vincze János, az ugyancsak önállóan is gyakran bemutatkozó Kereskedő Sándorné mellett Bálint Vilmos, Farkas László, Kis Sándor, Marsa Pál, Nótin Imre, Tóth László és dr. Hesz Árpád nevével is gyakran találkozhatnak az érdeklődők a képaláírások között. Hogy már régóta közösségként beszélhetünk a körről, abban óriási szerepe volt az idén elhunyt Lakos Kálmánnak, aki harminc esztendeig irányította nagy felkészültséggel és rendkívüli pedagógiai érzékkel a kör munkáját. Alkotásai számszerűen és minőségileg is domináns részét képezték a legtöbb közös kiállításnak. — Milyen rendszerességei dolgoznak együtt? — Hetente egyszer tartunk foglalkozást, részben laboratóriumi munkák miatt, részben pedig azért, hogy egymás készülő vagy már befejezett produkcióit megbeszéljük. Ez igen • Vincze János: Vita • Bálint Vilmos: Alvó gyermek • Dr. Hesz Árpád: Graz 1986. hasznos a tematikus sorozatok esetében is, melyekkel kapcsolatban ilyenkor arra is fény derül, ami esetleg kimaradt. Egymás munkáit elemző szakmai konzultációkon szó esik arról is, hogy az alkotó az adott lehetőségeken belül például hogyan oldott meg egy-egy komponálást? A fény, a tónusok hogyan építhették vagy hogyan szabdalhatták a témát. Évente három-négy alkalommal közös fotósétákat is szerve™n'c- Károlyi Júlia — A tanács költségvetésében az iskola felépítése csak a jövő évi feladatok között szerepelt. Miért hozták előbbre az építkezést? — A régi iskolánkban, amely 1863-ban épült, már szükségtantermekben folyt az oktatás. Úgy éreztük, nem halasztható tovább, hogy gyermekeink korszerű körülmények között tanulhassanak. A mai gazdasági helyzetben az nyer, aki hamarabb kezd a beruházások megvalósításához. Tavaly még ez az építkezés is néhány millió forinttal olcsóbb lett volna. Ezért döntöttünk úgy, hogy előbbre hozzuk az építkezést. — Pénz nélkül hogyan vállalkoztak a feladatra? — Sokan nem hittek a vállalkozás sikerében/ kivéve a tanácsi apparátus dolgozóit. Egységes pénzalap és szigorú gazdálkodási követelmények mellett biztosíthatók a tanácsi intézmények fenntartási és üzemeltetési költségei. Emellett valljuk, hogy odafigyeléssel, ésszerű munkaszervezéssel, logikus sorrend megállapításával igenis lehet takarékoskodni. Ugyanúgy, mint a családi költségvetésben, csak a mi esetünkben háromezer-egyszázhatvankét ember helyett kell okosan és felelősségteljesen gazdálkodnunk. így az évi 13 millió forintos költségvetésünkből minden évben megspórolhatunk egymillió forintot. A lakossági igények kielégítésére is kevesebbet költöttünk. Az utak, járdák építését a település lakói vállalták magukra. A megyei tanács is hozzájárult az iskola felépítéséhez. Felvettünk még ötmillió forint hitelt és így jött össze a 15 millió forintos beruházás fedezete. — A tanács dolgozói feszített munkát vállaltak, de szigorú pénzgazdálkodással sikerült a célt elérni — mondotta Aranyi János. Majd hozzátette: — Ha ezt a tempót tartjuk, egy évvel hamarabb teljesíthetjük az ötéves tervben szereplő feladatainkat. Az iskolaépület műszaki átvétele július 18-án megtör; tént. A végleges avatásig már csak a létesítmény belső berendezését, bútorozását kellett elkészíteni. Az épület kivitelezője a Dél-alföldi Állattenyésztő Fejlesztő Vállalat szalkszentmártoni építési üzeme volt. Kisvágó Árpád • Idősebb Bogovics József munkáját dicséri majd a fafűtéscs cserépkályha. Űj iskola Szalkszentmártonban Nem csak pénz kérdése • A négy tantermes iskola a tetőtérben újabb négy tanteremmel bővíthető. Szalkszentmárton felé haladva, a nyugati főcsatorna mentén fürdőző gyerekekről jutott eszembe, hogy bizonyára nem lelkesednének, ha most iskolalátogatásra invitálnám őket. Elkészült ugyanis a község négy tantermes új általános iskolája, amelynek augusztus 20-án van az avatása. Mi különös lehet egy iskolaépület átadásában, kérdezhetnék a diákok, amikor a tanítási szünet a nyaralás mellett amúgy is az oktatási létesítmények felújításának, rekonstrukciójának az időszaka? A szalkszentmártoniak példája mégis említésre méltó, hiszen ennek az iskolának csak két év múlva kellett volna elkészülnie. Hajdú István, a megyei tanács tervezőirodájának mérnöke által tervezett létesítmény most hófehér falaival szinte ünnepi díszbe öltözötten vár az átadási ceremóniára. Az előzményekről Aranyi János tanácselnökkel beszélgettem.
