Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-19 / 198. szám

ÉVFORDULÓ Kemény Simon költő, író, hírlap­író, kritikus száz­öt évvel ezelőtt, 1883. augusztus 19-én született Tasson. Tanulmányai­nak befejezésével hírlapíróként dolgozott, előbb a Buda­pesti Naplónál, majd a Napnál, a Hét­nél, később az Új Idők és a Magyar Figyelő munkatársa volt. Ezt követően dramaturg, majd Az Est-lapok szer­kesztőségének munkatársa, segédszer­kesztője. Egyhasábos vezércikkei újat hoztak a hazai zsurnalisztikában, hamar vezető egyénisége lett a lapnak. Mint író, költő és kritikus elsősorban a Nyu­gat hasábjain vált ismertté, szigorú kri­tikai írásaival, majd verseivel. Kosztolá­nyi Dezső irta róla: „Szavai olykor szí- nesen-szenvedélyesek, de megmunkál­tak, csiszoltak is, akár az ékszerek. Ék­szeres, dús művészet ez, főrangú művé­szet, klasszikus művészet a tartózkodás előkelőségével. Mérték és érték itt kar­öltve jár”. 1945. január 27-én a nyilasok megöl­ték, egy nappal a felszabadulás előtt. Öccsével kézenfogva ment a halálba. Lebombázott kis háza kertjében lőtték tarkón Budapesten. Legszebb, legtisztább verseit közvet­lenül a halála előtti években vetette pa­pírra, amikor a fasizmus a magyarság­ból való kiközösítésre ítélte. Megjelent kötetei: Lamentációk (versek, 909), Balkon (versek, 1922), így élem világom (versek, 1922), Az ördög tarisznyája (versek, 1931), Re­ménytelen menekülés (versek, 1934), Ördögök, tündérek (elbeszélések, 1936), Hét puttonyos (versek, 1937). Verseit franciára, héberre és németre fordították. k. m. Augusztus 19-én, pénteken ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20—01 óráig: Éjszakai diszkó MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE. Sz., mW, olasz westernfilm. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: A TUAREG BOSSZÚJA. Sz., olasz kaland- film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: nincs előadás Stúdiómozi: 8 órakor: APRÓSZENTEK. Sz., spanyol film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A KERTÉSZKEDŐ MEG A VÁRÚR. Vakácinmozi: (az Otthon moziban) fél 3 órakor: AZ ERDŐ KAPITÁNYA: Videomozi: 6 órakor: MÉREGGEL. Sz., NSZK-film. BAJA Uránia mozi: fél 4 , fél 6 és fél 8 órakor: SZÖKEVÉNYVONAT. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 16 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: A HÁROM AMIGÓ. Sz., mb., amerikai westemfilm. Kertmozi: este fél 10 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE. Mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 4 órakor: HUPIKÉK TÖR- PIKEK: Sz., mb., belga rajzfilm. 6 és 8 óra­kor: A MENYASSZONY GYÖNYÖRŰ VOLT. Sz., magyar—olasz film. 14 éven fe­lülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: NAGY ZŰR KIS-K INÁBAN. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: ZENESZA­LON. Indiai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 6 órakor: ASTERIX BRI­TANNIÁBAN. Sz., mb., francia rajzfilm. 8 órakor: VÁGYRAJÁRÓK. Sz., francia filmvígjáték. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Szünnap. KECEL Autósmozi: este fél 10 órakor: TRÜKKÖS HALÁL. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. NAPTÁR 1988. augusztus 19., péntek Névnap: Huba Napkelte: 5 óra 45 perc Napnyugta: 19 óra 51 perc Holdkelte: 13 óra 02 perc Holdnyugta: 22 óra 02 perc Mesterek, mesterségek dicsérete A mesterek, mesterségek dicsérete cí­mű újra induló kiállítássorozat első eseményeként a Szakszervezetek Tán­csics Mihály Művelődési Központjá­ban a Birinyi család hangszergyűjtemé­nyével találkozhatnak az érdeklődők. A tegnap délután nyílt kiállítás anyagá­nak jelentős része idős Birinyi András és ifjabb Birinyi András munkája. A család legifjabb tagja: Birinyi József nem készítőként, hanem gyűjtőként hódol a hangszerek iránti családi szenvedélynek, ennek is köszönhető, hogy a kiállítóteremben a Néprajzi Múzeum hangszerkollekciójából is lát­hatunk egy izgalmas válogatást. A népi hangszerek kategóriájába tartozó darabok között sokféle kurió­zummal találkozhatunk. Az ismerős ci- terák, furulyaváltozatok, cserépsípok, klarinétok, tekerölantok, nagybőgők és ütőgordonok mellett bizonyosan ér­deklődésre tarthatnak számot a tökhe­gedű, a nádhegedű, a töröksíp és a kü­NAPKÖZBEN lönféle csengők. A kiállítás egyik leg­érdekesebb darabja a karikás ostor, melynek nyele nem pen szóló furulya. más, mint egy szé- K. J. Vegyszert a nyakunkba? Vigyázat, permeteznek címmel egy felhívást közöltünk tegnapi szá­munkban, melyben ismertettük az olvasókkal, hogy az amerikai szö­vőlepke elleni védekezés céljából a megye városaiban a közeli napok­ban permetezik a közterületi fákat. Ugyanakkor tegnap délelőtt Kecs­kemét fölött egy permetező heli­kopter körözött, s több olvasónk a felhívásban közölt permetezéssel azonosította tevékenységét. Kifo­gásolták, hogy a levegőből négy na­pos élelmezési elbomlási idejű vegy­szert zúdítanak a nyakunkba. Utánanéztünk a dolognak, s ki­derült, hogy a szövőlepke elleni permetezést a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás kezdeményez­te, s ennek a vegyszere valóban négynapos elbomlási idejű, de mint Bodor László növényvédelmi fő­mérnök elmondta, ennek kiszórása ■nem helikopterről történik. A szö­vőlepke ellen tartálykocsikról per­meteznek, s ahol közterületi gyü­mölcsfákat is érint a vegyszer, ott táblákon hívják fel a figyelmet a gyümölcs fogyaszthatósági idejére. A helikopteres permetezést a kecskeméti városi Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálat rendelte el, szúnyogirtás céljából. Dr. Jenei Judit, a kecskeméti városi Köz­egészségügyi és Járványügyi Szol­gálat vezetője elmondta, hogy a szúnyogirtást Unitox-szal végezték, ami az emberre nem ártalmas. Pusztítja viszont a méheket, de a méhészeket időben kiértesítették. Bálái F. István Mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szakkiállítás Gyöngyösön Szeptember 20—25. között rendezik meg Gyöngyösön a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szakkiállítást. Az 1500 négyzetméteres fedett és 2000 négyzet- méteres szabad területen összesen 83 ki­állító mutatja be termékeit és kínálja szolgáltatásait. A gyöngyösi rendezvény főként a kistermelők számára nyújtja a tájékozódás lehetőségét. Különösen a kistermelést segítő anyagok, eszközök, gépek és technológiák népszerűsítésére fordítanak gondot a rendezők. A kiállí­tott termékek egy részét meg is lehet vásárolni. Gyöngyösön egyebek között banki és állategészségügyi tanácsadást nyújta­nak, és az érdeklődők megismerhetik a kistermelés modellgazdaságainak életét, tevékenységét. A rendezvényre a Mátra- szüret eseménysorozat keretében kerül sor. Az utazásnál 33 százalékos vasúti kedvezmény vehető igénybe. (MTI) Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1988. augusztus 18-ai szám: (czauner) Az élelmiszer-gazdaság első féléve. Kedvező külpiaci mérleg. (A cikk illusztrációja a Kecskeméti Konzervgyárat mutatja be.) — Búto­rok — együttműködéssel. (Képriport a Bajai Lakberendező, Építő és Vasipari Ktsz-ről.) Magyar Nemzet, 1988. augusztus 18- ai szám: Hírek és álhirek után. Nyil­vántartásba vették a kiskőrösi gazdák egyesületét. (Információ.) Film, Színház, Muzsika, 1988. 33. szám: A hátsó borítón: Vitéz László. (Fotó a kecskeméti Katona József Színház tagjáról.) — Színész díszpol­gár. (Kiskunhalas díszpolgáráról, Pus­kás Sándorról.) Modellezés, 1988.7. szám: Varga Ju­dit: Medicor Kupa. (A balatonszéplaki rádiós vitorláshajó-versenyen a kecske­méti Varga Pál harmadik lett.) Magyar Hírek, 1988.15. szám: Gyer- gyó Katalin: A népi gyógyászat emlé­kei. (A Kecskeméti Orvos- és Gyógy- szerészettörténeti Múzeum kiállításá­ról.) — Antal József: Az orvostörténet műhelyében. (A cikkben megemlítik a Kecskeméti Orvos- és Gyógyszerészet- történeti Múzeumot is.) Autó-Motor, 1988.16. szám: Mártin­ké Károly: Tragédia az oszágúton. (A Solt külterületén, az 51. számú úton történt balesetről és a kalocsai rendőr- kapitányság vizsgálatáról.) TŰZRIADÓ Szalma és kápolna égett Garán két tűzeset is volt az elmúlt napokban. Villámcsapás következté­ben kigyulladt a Vörös Csillag Tsz 10 x 30 méteres szalmabálája. A tűz­höz a bajai, kalocsai és szekszárdi álla­mi tűzoltók vonultak ki, akik a terme­lőszövetkezet dolgozóinak segítségé­vel, erőgépek igénybevételével végezték az oltást. A kár 14 ezer forint. Ugyan­csak Garán — eddig ismeretlen okok­ból — kigyulladt a községi temetőben lévő 6 x 10 méteres kápolna. A becsült kár ötvenezer forint. A tüzet a bajai állami tűzoltók oltották el. Német nemzetiségi tábor Baján Az ország minden részéből 30 német nemzetiségű fiatal gyűlt össze Bajára, hogy részt vegyen a Magyarországi Németek Demokratikus Szö­vetsége által szervezett ifjúsági tábor rendezvényein. A tábornak a KISZ megyei bizottságának Sugovica-parti iskolája ad otthont. A főként közép- iskolás fiatalokból álló, de egyetemistákat vagy munkaviszonyban állókat sem nélkülöző csoportban ott vannak a nemzetiségi szövetség, a Neue Zeitung és a pécsi rádió nemzetiségi stúdiójának munkatársai is. A tábor célja elsősorban az anyanyelvi, irodalmi, népzenei és néptánchagyomá­nyok ápolása, de a résztvevők előadásokat meghallgatva áttekintik a ma­gyarországi németség történetét s tájékozódnak a hazai nemzetiségi politi­ka időszerű kérdéseiről is. Kirándulásokon keresik fel Bács-Kiskun megye németek lakta községeit, így például Vaskútot, Császártöltést és Hajóst, de részt vesznek a nemzetiségi találkozón, augusztus 20-án Mohácson is. B. F. I. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Gázolás a járdán — Életveszélyes sérülés Zsanán Baleset történt kedden a Vadker­ti-tónál. Egy segédmotor-kerékpá­ros a gyalogjárdán elütötte Burits Gabriella, 9 éves kecskeméti lakost (Reile Géza u. 12.), majd megállás nélkül elhajtott. A kislány — sze­rencsére — csak könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség utólag megállapította: a 14 éves M. D. kis­kőrösi tanuló volt a gázoló. Zsana külterületén, szerdán reg­gel Ábrahám István, 69 éves helyi KERESIK! lakos (V. kér. 7.) egy őt már előző, féktávolságon belül lévő autóbusz elé kanyarodott. A kerékpáros élet- veszélyesen megsérült. Ugyancsak szerdán Fajszon, a Dózsa György utcában Áfra Gá­bor, 12 éves helyi lakos (Rózsa út 2.) át akart szaladni az úttesten és elütötte egy, már féktávolságon be­lül lévő személyautó. A figyelmet­len gyermek súlyos sérülést szenve­dett. Zöld Sándorné, 59 éves kiskőrösi lakos augusztus 8-án 13.30 és 14.15 óra között eltávozott kiskőrösi, Árpád utca 16.1. em. 14. szám alatti lakásából s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személy leírása: körül­belül 158 centiméter magas, molett, telt arcú, a haja szőkésbarna, rövid, szeme kék és vastag keretes szem­üveget visel. Eltűnésekor kék színű, nagy virágmin- lás, elöl végig gombos otthonkát viselt. Á rendőrség, kéri mindazokat, akik bármit tudnak Zöld Sándorné hollétéről, jelentsék azt a kiskőrösi rendőrkapitány­ságon vagy a legközelebbi rendőrnél, illetve rendőri szervnél. R. M. HÍREK Favágó kerestetik Ezt a hatalmas nyárfát két héttel ezelőtt a vihar döntötte ki Kecskeméten, a Nyár utca 3. szám alatti ingatlan udvarán. Roppant súlyával azóta is félelemben tartja Dunai Imrééket, akik hat gyermekkel laknak a megrogy- gyant épületben. A hátsó szomszéd magasabb lakóházának tűzfala egyelőre még ellenáll a kidőlt fa szorításának, azonban a lakók aggódnak. Kérésükre ugyan a tűzol­tók már másnap kivonultak, de semmit sem tehettek, mondván: az épület az IKV tulajdona. Ezért bejelentést tettek a városi tanács műszaki osztályán, majd az IKV-hoz fordultak segítségért. Eltelt két hét, és a nyárfa azóta is a tetőre támaszkodik. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 17-én Kecskeméten a középhőmérséklet 22,7 (az 50 éves átlag 20,2), a legmagasabb hőmérséklet 29,4 fok volt. A nap 7,1 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,2, 14 órakor 25,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13.5 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,1 millibar— emelke­dő — volt. Augusztus 17-én Baján a középhőmérséklet 23,1 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 28,9 fok volt. A nap 9,7 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,2, 14 órakor 25,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10.5 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,5 millibar — emelke­dő — volt. — KIÁLLÍTÁS NYÍLT tegnap La- josmizsén a művelődési házban Tóth Ro­zália festőművész alkotásaiból. A tárla­tot — mely az „Áldott anyaföld’’ címet viseli — a nagyközségi alkotmánynapi megemlékezéssel egybekötve nyitották meg. Tóth Rozália képeit augusztus 25- éig láthatják az érdeklődök. — Fülöpháza község önállóvá válá­sának 40. évfordulója alkalmából em­léktáblát avatnak ma délelőtt 11 óra­kor a községházán. Az emléktáblán megörökítik azok nevét, akik közre­működtek a település önállóságának kivívásában, s munkájukkal hozzájá­rultak a község fejlődéséhez. — KÖZLEMÉNY. A Titász Válla­lat Szolnoki Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a Tiszajenő—Kö­rös-éri szivattyútelep 20 kilovoltos lég­vezetékét, transzformátorállomását, valamint a Tiszakécske—Tisza strand —Darázs úti kisfeszültségű vezetékhá­lózatot feszültség alá helyezte. (X) — Vásárnaptár. Augusztus 21-én, vasárnap országos állat- és kirakodó- vásár lesz Kecskeméten, Kiskunfélegy­házán és Tiszakécskén. TÉNYEK ÉS SZÁMOK — Magának már ez a harmadik infarktusa. Nős? — Harmadszor, doktor úr! Holnapi lapszámunkból Holnap 12 oldalon jelent­kezünk. A negyediken közöl­jük a Bácsépszer főmérnöké­vel készített interjút, melyből kiderül: a vállalat maga fizet az Építésügyi Minőségellen­őrző Intézetnek azért, hogy saját munkájának minőségé­ről objektív információkat kapjon. Ugyanitt olvasha­tunk egy beszélgetést a kis­kunsági Teszöv egyik mene­dzserjogászával. Bemutatjuk Marikát, a pénztárost, aki az írás szerzője szerint „álma­ink kereskedője”. Megtud­hatjuk továbbá, hogy miként híznak háztájiban a májka­csák. Az ötödik oldalon két faluriportot is találhatunk majd. Az egyik Tompán, a másik Dunaszentbencdeken készült. Szintén az ötödik ol­dalon tájékozódhatunk arról, hogy a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztéri­um létrehozása miként mó­dosította a Kiskunsági Nem­zeti Park igazgatóságának feladatait. Művelődéspoliti­kai oldalunkon — a hatodi­kon — három írás is kapcso­lódik Szent István király sze­mélyéhez. írunk az általa alapított kalocsai egyházme­gye főszékesegyházi kincstá­rának értékeiről, a nagy ki­rálynak zenekultúránk fejlő­désében betöltött szerepéről, valamint közöljük Simái Mi­hály Vajk megkeresztelése című versét. Tárcánk címe: Egy régi aratás. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 fc / ' ff ' ' > ' ''' í Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Készült a Petőfi Nyomdában. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató fél evre: 258. Ft, Telefon: 28-777 egy évre: 516,— Ft. 1988. VIII. 19-én, megrendelés sorszáma: 830007 HU ISSN 0133 235x

Next

/
Thumbnails
Contents