Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-16 / 195. szám

1988. augusztus 16. • PETŐFI NÉPE • 5

Szerelőcsarnok a számítógépek leolvasóinak gyártására létesített Shekou Ltd. kínai—japán vegyes vállalat sencseni üzemében.

Szénsűrítmény—fűtőolajpótlásra

Az NSZK-ban a Salzgitter vállalatnak sikerült szénből olyan terméket készítenie, amely — egyelőre erőművekben és egyéb ipartelepeken, később házi központifűtő berendezésekben is — pótolhatja majd a fűtőolajat! A Deusecoal nevű termék — ez annyit jelent, mint sűrített szén vagy szénsűrítmény — 75 százalékban finomra őrölt szénből és vele összekevert 24 százalék vízből, továbbá 1 százalék olyan vegyi adalékból áll, amelynek összetételét — érthető okok miatt — titokban tartják. Az így készített anyag viszkózus és folyékony, akár a fűtőolaj, a fűtőértéke is hasonlít hozzá, s csővezetékben anélkül szállítható, hogy erre előzőleg keverőműben elő kellett volna készíteni. Az új termék fölöslegessé teheti a szénnek gázzá és olajjá való bonyolult és költséges átalakitását.

********************************************** * *

; Elektronikai árut

: értékesítő üzletbe

* *

l nagy gyakorlattal rendelkező X

* *

: férfi munkaerőt keresünk >

* *

* Pályázatot augusztus 20-áig kérjük *

X a kiadóhivatalba küldeni „DEVIZA" jeligére. %

* 2100 *

* *

**********************************************;

Mibe kerül a dollár?

A hazai ellátáson felül évente 34-44 milliárd forint értékű a nyers és a feldolgozott állati termékek exportja. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet két munkatársa, Csánky Zsuzsa és László Lajosné utánanézett, hogy mennyibe is kerül nekünk ez az árbevétel?

A nyolcvanas évekre kiteijedő részletes vizsgálataik eredménye szerint az abrakfogyasztó állattenyésztési ágazatokkal a búzához képest jelentős többlet devizahozam érhető el. A pecsenyebárány és a vágómarha viszont csökkenti a növénytermesztéssel elérhető devizahozamot.

A magyar exportár alapján számított mutatók szerint az export háromnegyedét adó broilercsirkével egy hektár szántóterületen 1,5—1,8-szor több nettó dollárt lehet megtermelni, mint a sertéshússal és az élő sertéssel. Pedig a baromfiágazaton belül a broilercsir- ke nem is számít a legjobb exportcikknek, például a pecsenyeliba egy hektár szántóterületen több mint kétszer annyi devizát hoz. Azokból a cikkekből, amelyeknek a devizakitermelése a hivatalos árfolyam alatt van — például a libamáj —, csak nagyon kis tételeket tudunk értékesíteni.

Az ágazatok versenyhelyzetét az egy nettó dollár megtermeléséhez tartósan lekötött eszközigény nagysága is módosíthatja. Legalacsonyabb fajlagos eszközigénnyel a csirke hozza a devizát. Ezt követi az élő sertés, a vágómarha, a pecsenyebárány.

A tapasztalatok szerint a jövedelmezőség önmagában nem határozza meg a fejlesztési irányokat. A bro- ilercsirke jövedelmezősége például 1985-ben fele volt a tejtermelés jövedelmezőségének. Az előbbit mégis fejlesztik, a tehenészeteket pedig, ahol tehetik, felszámolják. A gazdaságok fejlesztési döntéseit elsődlegesen az motiválja, hogy a szántóterület jövedelemtermeléséhez a kérdéses ágazat jövedelmezősége hogyan viszonyul.

Ennek alapján az Agrárgazdasági Kutatóintézet számításai szerint a fajlagos eszközigényesség rangsorában utolsó helyen álló tojás itt az első helyen áll. Az egy hektár szántón termesztett gabonához viszonyított többletjövedelemben ezt követi a sertéshizlalás, a tejtermelés, a pecsenyepulyka-, a broilercsirke-neve- lés, végül a húsliba (tollal együtt).

A többi ágazat — sorban: a vágómarha, a pecsenyekacsa, a pecsenyeliba, a hízott liba (májjal együtt), valamint a vágójuh — főként magas takarmányfelhasználásuk és viszonylag rossz árpozíciójuk miatt csökkenti az egy hektár terület növénytermesztéssel szerezhető jövedelmét.

Például, amíg a vágómarha hektáronként 491 forinttal csökkenti, a vágósertés-termelés 4634 forinttal növeli az egy hektár gabonatermesztéssel elérhető átlagos jövedelmet.

A versenyképesség népgazdasági és vállalati szintű megítélése több ágazatban ellentmondásos. Például a vágómarha-termelés a devizahozam és az export gazdaságossága szempontjából az utolsó helyre szorul. A gazdaságok viszont termelési és jövedelmezőségi mutatói alapján a közepes érdekeltségű ágazatok között tartják nyilván. A vállalati szinten legkedvezőbb tojástermelés viszont népgazdasági szinten még jó közepesnek is aüg mondható.

A vállalati és népgazdasági érdekek kizárólag a sertéságazatban vannak szinkronban. Itt a közepesnél jobbnak minősíthető népgazdasági devizahozam és kitermelés kedvező vállalati pozícióval társul.

ESTÉNKÉNT MÉCSES PISLÁKOL

A MUNKA SOKRÉTŰ ÉS ÉRDEKES

Közgazdász a bankban

Szabó Imre másodéves egyetemista korában még nem tudta pontosan, leendő szakterületén belül mivel szeretne foglalkozni. Jobban mondva, két dolgot határozottan tudott: az egyik, hogy közgazdász lesz, a másik, hogy végzés után Pécsről vissza akar térni Kecskemétre, ahol született és felnőtt. A Magyar Nemzeti Bankkal kötött tanulmányi szerződés eldöntötte a dolgot. Biztos volt a visszatérés a hírős városba és azt is tudta, mivel foglalkozik majd a közgazdaságtanon belül. Bank- és pénzügyekkel.

Kifejezett bankárképzés nincs Magyarországon. A bankár szó is valahogy kikopott nyelvünkből, mostanában kezd visszatérni. Szabó Imre is így mondja: bankosok. Saját magát olyan közgazdásznak tekinti, aki speciális szakterületen dolgozik. Ennek a csínját-bínját meg kellett tanulnia, már azután, hogy az egyetemi diploma a zsebében volt. Egy évig tanulta a szakmát a kollégáktól. Nem hétpecsétes titkokba avatták be, mindezt az egyetemen is meg lehetne tanulni, ha tanítanák. A fogásokat persze menet közben kell elsajátítani, de melyik szakmánál van ez másképp?

Azután bedobták a mély vízbe. Hitelügy-előadó lett, azt kellett elbírálnia, a területéhez tartozó vállalatok közül melyik kaphat pénzt és melyik nem. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, megkérdezem ugyan volt-e olyan, amelyik nem kapott? Szabó Imre mosolyog, bólint, hogy volt, de neveket nem mond. Banktitkokat nem lehet kifecsegni. Azután hozzáfűzi, bankos körökben akkoriban az a mondás járta: „aki még hitelt sem tud szerezni, az ássa el magát”. Ritkán fordult elő, hogy valakinek a hitelkérelmét elutasították. (Valószínűleg némi nosztalgiával emlékeznek arra a korszakra a vállalatok, akkoriban még nem volt kétszintű a bankrendszer és kevesen tudták nálunk, mit jelent a pénzügyi restrikció, azaz a szigorú megszorítások.)

Szabó Imre is szívesen emlékszik vissza arra az időre. Nem azért, mert több volt a pénz, hanem mert szép volt a feladata: ismernie kellett az ipari és kereskedelmi osztályhoz tartozó vállalatokat, ügyes-bajos dolgaikat, elbírálni a hitelkérelmeiket. A közgazdasági munka persze érdekesebb. A közgazdász-bankárnak egy egész megyéről van pénzügyi „térképe”. Hogy mennyire pontos ez a térkép, az már más kérdés. Szabó Imre az információ hiányáról beszél, arról, hogy nehéz reális képet kapni hitelállományról, ha egy-egy vállalatról a saját bankja sem tudja, hány pénzintézettől vett fel kölcsönt. A közgazdásznak a banknál mellesleg mindenhez értenie kell egy kicsit, az áraktól kezdve az értékelemzésen át a váltó-viszont- leszámítolásig.

Beszélgetésünk érdekesen alakul. Minduntalan személyesebb kérdésekkel próbálkozom, de Szabó Imre minduntalan kitér, inkább szakmai témákat boncolgat. Egy idő után feladom. Elvégre az is sokat elárul egy emberről, hogyan beszél, mit mond a szakmájáról. Szabó Imre szívesen beszél róla. Vitatkozunk a váltó jövőjéről, a jegybank és a kereskedelmi bankok kapcsolatáról, arról, hogyan lehet ma hitelhez jutni. Mielőtt afféle szakbarbárnak gondolnám a közgazdasági osztály helyettes vezetőjét, kiderül, hogy „a munkát nem viszi haza”. Otthon kell az idő a családnak (kislánya szeptembertől iskolába megy), a sportnak, meg a szőlőápolásnak. Felesége is közgazdász, de otthon ezekről a kérdésekről csak annyit beszélgetnek, amennyit ma Magyarországon mindenki más is, az óvónőtől az irodalomtudósig. A munkahelyi gondok náluk kívül rekednek a lakásajtón, mert kell a pihenésre szánt idő, hogy az ember azután úrrá tudjon lenni a gondokon.

Szabó Imre kitűnően beszél németül. Nemrégiben három hónapos tanulmányúton volt az NSZK- ban, a frankfurti székhelyű Commerz banknál. Tapasztalatait röviden így foglalja össze: látott egy „igazi” bankot. Ahol a munka gyors és egyszerű, a technikai háttér a legmodernebb, ahol délelőtt 11-re pontosan tudják, milyen az aznapi pénzügyi pozíciójuk. Ez egy olyan banknál, amelynek országon belül több mint 800 fiókja van, nem csekélység. Kérdezem Szabó Imrét nem irigyli-e az ottani bánKülönleges gazdasági övezet Kínában

Az elsőként különleges gazdasági övezetté nyilvánított kínai városnak, Sencsennek 22 országgal mintegy 5 ezer érvényes kereskedelmi szerződése van és területén összesen 1200 külföldi töke bevonásával létesített vegyes vállalat működik.

A ház körül rántanivaló jércék kapirgálnak, élvezik a természet kínálta bőséget. Haragoszöld a veteményes, benne zöldség, sárgarépa, egyebek ..: Ami a háztartáshoz kell. Gyomnak nyoma sincs. Az eresz alatt kapa, kasza, szerszámok sorakoznak, újabb bevetésre várva. Mindenfelé rend és tisztaság. Büszke is rá Bata néni, mert ez a két keze munkája, meg a fiáé, aki biztos segítség a mezei dologban. Az idős asszony naponta főz, friss ételt tesz az asztalra.

Nem használnak áramot. A külvilággal összekötő „köldökzsinór”, a villamos vezeték még nem jutott el a tanyáig. Esténként mécses pislákolja be az egyedül árválkodó házat. Táskarádió segít eligazodni a mindennapi dolgokban, abból értesülnek a nagypolitikáról.

— Hanem az erő fogytán — sóhajt Bata Antalné. — Ősszel megválunk az egyik tehéntől, télire nem veszünk sok gondot a nyakunkba. Ki tudja, mennyire tombol majd az idő? Hiába, a kor nem hazudik, az öregség óvatosságra int. Megviselt bennünket az élet, pihenésre még nem jutott idő. Az már csak akkor következik, ha eljön a végső megnyugvás. Nem tudom, meddig bírjuk még. Gyorsan követik egymást az esztendők, maholnap túl leszek a nyolcvanon. És akkor már elmondhatom: szép kort megértem. Hát igy élünk. Távol a világ zajától, hétköznapi csöndességben, itt a tanyán .. .

Zs. Kovács István

kosokat? Az osztályvezető-helyettes azt a bizonyos technikai hátteret irigyelte el a nyugatnémet bankároktól, meg a szemléletüket: az ügyfél mindenekelőtt. (Ezt persze mi, magyar bankok ügyfelei is nagyon irigyeljük.) Az útnak a tapasztalatszerzésen és a nyelvgyakorláson kívül még egy haszna volt Szabó Imre számára. Csoporttársai 14 országból érkeztek, érdekes volt beszélgetni például az ír, az olasz kollégákkal, vagy éppen a svájciakkal, akik meglehetősen homályos ismeretekkel rendelkeztek Magyarországról.

Nem kérdezem Szabó Imrétől, inkább önmagának válaszol, amikor azt mondja, egyáltalán nem bánta meg a véletlen hozta döntést, azt, hogy az MNB-hez került. Jól érzi magát. Hogy miért? Mert a munkája sokrétű és érdekes, mert a bankszakma megélénkült és a pénzügyi terület tele van megoldásra váró feladatokkal.

Mint banki szakember, most a váltóval és az információs rendszer fejlesztésével foglalkozik. Közgazdászként olyan elképzeléseket dédelget, hogy a vállalatok egyszer majd nálunk sem pusztán úgy tekintenek a bankra, mint korlátlan pénzforrásra. Befektetési tanácsokat kérnek, pénzügyi előrejelzéseket várnak, netán még olyasmire is kíváncsiak lesznek, az üzletkötésre kiszemelt külországi vállalatról milyen banki információkat lehetne beszerezni — még mielőtt az üzletet megkötnék. Ezeknek a feladatoknak az ellátásához természetesen sok minden kell, a technikától kezdve a bankok közötti versenyig. Hozzáértő bankszakemberek, „bankosok” feltétlenül kellenek.

Magyar Ágnes

• A város látképe.

Élet a tanyán

Pihenésre még nem jutott idő

Csalóka a balotaszállási homok a tanyai utakon. Nehezen engedi szabadulni az embert. Az út menti búzatáblán még ágaskodnak a kalászok, de távolabbról már hallatszik a kombájnok dübörgése. Az erdő most menedéket nyújt, segít megbújni a vibráló forróság elől.

Néhány száz méter, tanyához érek. Takaros ház, ablakában piros muskátli virít. A megmunkált kert a lakók szorgalmát dicséri.

A hetvennyolc éves Bata Antalné örömmel fogad, beljebb tessékel. Valósággal felüdülök a hűvös szobában, frissességet adnak a vastag vályogfalak.

— Negyvenöt esztendeje lakok a tanyán, akkor építkeztünk — mondja vendéglátóm. — Boldogult férjem tizenöt éve hagyott magamra, hatvannégy évesen temettük. Éppen eleget gürcöltünk, míg összespóroltuk a hajlékra valót. Mert a napszámot, a kommenciót nem mérték bőven errefelé, sokat kellett verejtékezni érte. Csak a két kezünkre támaszkodhattunk, maroknyi vagyont is nehéz volt gyűjteni. Nálunk állandó vendég volt a szegénység. Néha-néha már nyomorúságba csapott át. Embertelen volt a napszámosélet, zsigerelő. Tíz holdjával arattuk a rozsot. Ember talán nem dolgozott annyit, mint mi, a párommal.

Bata Antalné ötvenéves fiával él a tanyán. Ma sem adnak lejjebb az igyekezetből. Két tehenet tartanak, gyümölcsből, zöldségből önellátóak — annyi azért terem a komisz homokon. Még most is rideg, embert próbáló élet az idevalósiaké.

— A pénzünkért mindent megkapunk, csak egy kicsivel többet kell talpalni érte, mint másnak — vélekedik Bata néni. — Iparkodunk, takarékoskodunk. Minden évben levágjuk a hízót, megvan az évi eleség. Különösebben nem panaszkodhatunk. Gabonát őrletünk, az új búzából két mázsát viszek malomba. A kenyeret úgy vásároljuk. Két kilométer a buszmegálló, hetente egyszer bemegyek Halasra. Hozok három veknit, azzal bírjuk egy hétig.

— Nem vagyunk egyedül. Juhász Pisti, az agronó- mus gyakran ránk nyitja az ajtót, kérdi hogy vagyunk, szenvedünk-e valamiben szükséget. Jók hozzánk az emberek, segítenek rajtunk. Télen a havat is eltúrják, bár akkor nem mozdulunk ki, csak igen ritkán.

— Hogy mennyi a bevétel? A fiam után havi 2700 forintot fizet a gyámhatóság. Ez a biztos forrás. Igénytelenek vagyunk, nagyravágyni sohasem akartunk, nekünk ennyi elég. Ha fejősek a tehenek, mint most, akkor csurran mellékes, elérheti a kétezer forintot. A tanácsnál megvolt a jóindulat, hogy fizetnek szociális segélyt, cserébe az ingatlanért. Nem adtam, nem akarom előre felélni életünk eredményét, amihez sok kínkeservvel jutottunk. Attól félek, ha már házam sincs, nincs aki eltartson, ha lebetegszek.