Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-12 / 165. szám

ÖRÖM A MUSZÁJ Amerikai design Nem, az amerikai design egyáltalán nem ipari formai tervezés), bárki láthatja, aki megtekinti a Kecskeméti Erdei Ferenc Művelő­dési Központban, annak összes termeiben rendezett kiállítást. Az amerikai design egész egyszerűen annak a tárgyiasult bizonysága, mennyire gazdagok, kényelemszeretők és gyakorlatiasak az ame­rikaiak. Az amerikai design tárgyakba foglalt hitvallás az egyszerű és célszerű szépség mellett. Ne gondoljunk csupán evőeszközökre, írógépekre és székekre, ne. Gőzmozdonytól a vízesésig, a telefontól az autóporszívóig terjed a végeláthatatlan termékskála; felhőkarcolót és fagylaltoskelyhet ugyanaz az elv amerikaiasit: ha már meg kell csinálni, csináljuk meg jól ÉS szépen. Így lesz habkönnyű — de lila.— az útivasaló. Puskagolyóra hasonlít a gőzmozdony. Több százezer vizsgálat nyomán kap új formát a telefon. Kényelmes az ülés a John Deere-traktor nyergé­ben (különösen annak, aki próbálta valaha a kormost is). Az megeshet tehát, hogy esetleg elromlik a termék — de az nem, hogy — ettől függetlenül— még csúnpa is. Ez a tárlat azt sugallja, hogy arrafelé kizárólag csak szépet készítenek — és hát az ember éppen ezt várja a világ leggazdagabb országától. Voltaképpen ennyi az, amit a nagyszabású tárlatról el lehet és el is kell mondani; többet lehetséges ugyan írni, de mást nem. Azazhogy mégis. Ha van valami, ami meglepi a közép-kelet-európai embert, ak­kor talán az, hogy egy csomó olyan dolgot is lát, aminek rendelteté­se nem is teljesen világos a számára az első pillantásra. Hogy is mondjam: az'ember egészen jól hozzászokik ahhoz, hogy az istente­len hangú Rakéta porszívóval bújjon be a pici és nagyobb résbe, és ugyanezzel a masinával próbálja kipucolni az autóját is — megle­pődik, hogy is ne lepődne meg, amikor csak a porszívóból lát egy sereg más és más célra valót. Külön a szőnyegnek külön—picikét, elemesei, pillekönnyűt — a bőrfotel ráncainak, egy harmadikat elemeset, speciális csőrrel, hogy lehetetlen helyekre is beférjen — az autónak, a negyedikkel a-morzsát szippantják föl az asztalról. Amennyire nem vitás, hogy a jó öreg Rakétával ugyanazt meg lehet csinálni, mint e három újdonatújjal, annyira nem kétséges az sem: emezekkel jobban esik a munka. Öröm a muszáj. Ez az — éppen et az — amit az amerikai kiállítás minden szeglete a látogató agyába akar vésni. Sikeresen. Van abban valami különös, hogy edzőcipő, evezéstaniló gép, irodai szék — csupa abszolút hétköznapi tárgy — az esztétikum mércéjével (is) megmérhető, meg a praktikuméval is. Hogy az 1986-os Pontiac Fieró nemcsak szép (és persze kapható), hanem autónak is kiváló. (Bizonyára kényelmes is, ám sajnos nem ülhet­tem bele: csak gimnazista korú lányok ülhettek bele és kapcsolhat­ták az összes bizgentyűjét; úgy festett, élvezik a helyzetüket). Az Amerikai Egyesült Államok nyilván maga is fontosnak tartja ezt a kiállítást, ez csupán abból a tényből is kitetszik, hogy Palmer nagykövet személyesen nyitotta meg (talán kitalálják: magyarul mondta el beszédét), minden egyes látogató gyönyörűen tervezett szép papírra nyomott katalógust kap a kezébe, a művelődési köz­pont előtt ott leng az amerikai csillagos lobogó (mint ahogy minde­nütt ott lengedezik, ahol amerikaiak vannak). Egyetlen picinyke apróság mutatja mégis, hogy azért versenytár­sak is vannak már a világban: a kiállítási épület előtt csúcsszuper, ámde japán bérelt kocsi áll. Ez a jövő?! Addig is, amíg kiderül, igazán szívesen megvenném azt az olvasó­lámpát, melyet közvetlenül a könyvre csíptél az ember éjszaka: a lapot megvilágítja, súlya néhány gramm. Szívesen megvenném, mondom, ha kapható lenne, egy kecskeméti boltban, de ilyesmi nálunk még csak nem is luxuscikk (a szónak egy sajátos értelmé­ből, hogy tudniillik az értelmes dolgokat drágábban kell árulni) azaz se szegénynek, se gazdagnak nem hozzáférhető. A különbség annyi: ott szegény is, gazdag is megveheti, egyik az ABC-ben, polcról, olcsón, másik luxusboltban, ha kell monogrammal, drá­gábban. Mert ez az amerikai design. Ilyen is van, olyan is van — de van. És szép. És célszerű. Ki van találva — és meg van csinálva. Ballai József KÖNYVESPOLC Kincses Kolozsvár A Magyar Hírmondó új sorozatában két kötetben kiadott Kincses Kolozsvár első közleménye, az Ásatások a Főtéren eligazító bevezetőnek is tekinthető: „1943-ban az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársai tervbe vették a Főtéren egy hitelesítő ásatás elvégzését. A munka célja a több évezre­des település rétegeinek megfigyelése, a középkori város ki­bontakozásának pontosabb megismerése. Az ásatás kezde­ményezője László Gyula, gyakorlati megvalósítója Méri Ist­ván volt... „e rétegsorokból kiolvasható, hogy itt az első emberi település a fiatalabb kőkorból származik, továbbá, hogy utána a római korszakig hiányzik az emberi élet nyo­ma. A római réteg és a magyar temető között is hiányzik a közbeeső kultúrák mellékanyaga, annak bizonyságául, hogy a római uralom bukása után egészen a magyarság megjelené­séig nem volt itt jelentősebb élet. Az a néhány tüzelésnyom, amely a két réteg között megfigyelhető volt, ideiglenes,meg- húzódásra vall Napoca romjai között (gótok?) Az Árpád kori temető szintjétől fölfelé a rétegek közvetlenül mutatják az élet folyamatosságát.” A Magvető dicséretes vállalkozása erről a tizenegy évszá­zadról ad átgondolt, szemléletes, olvasmányos áttekintést. Bálint István János szövegválogatása árnyaltan, sok színnel, hangulatosan, titkokat fellebbentve, történelmi erővonala­kat kidomborítva mutatja be a tiszta időben kék hegyekkel szemező Szamos-parti települést. Kolozsvár régi napjairól és lakóiról címmel foglalta keret­be a tartalmas utószót is író szerkesztő az első kötetben olvasható száznál több dokumentumot. Szabó Károly ele­mezte a kolozsvári magyar polgárok 1453-ban készült össze­írását. Az utcák szerint csoportosított feljegyzésekből tudha­tó, hogy a polgárok csaknem fele szász, másik fele magyar volt. Naplókból, számadáskönyvekből, híres politikusok, művészek emlékeiből bontakozik ki a már Misztótfalusi által „kintsesnek” nevezett város számos jeles napja, a mindig ugyanolyan és mindig más emberi élet. Megtudható, hogy a XVI. század végén mik voltak a kolozsvári polgárok ked­venc ételei (csík tormával, csuka török lére, tyúk lemóniával, szőlő, ürmös bor ...), miként fogadta vissza Kathonay Mi­hály ötvösmester, főbíró az álhatatlan Báthory Zsigmondot, milyen rendszabályokkal óvták a közrendet, fékezték a vad erkölcsöket, hol és hogyan lakott Apáczai Csere János, mi­lyennek látta 1656-ban Jacob Hildebrandt svéd követ Ko­lozsvárt, olvasható Misztótfalusi Kis Miklós siralmas éneke, végrendelete. Krimiérdekességű a kolozsvári bordélyház 1778. január tizenhatodiki összeomlásáról meglelt leírás. Olvashatunk Jósika Miklós, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Tán­• Mátyás király szülőháza csics Mihály, Cs. Szabó László kötődéseiről, a szabadság- harc eseményeiről. A város szellemi élete, Kolozsvár művészeti emlékei, Ko­lozsvár vonzásában című fejezetekre tagolódik a kiadvány második kötete. Valóban „megszólaltatták a város köveit”. Bálint István János közli George Sbárcea Egy várost sétálok körül című 1980-ban, Bukarestben kiadott, Szép város Ko­lozsvár című kötetben található visszaemlékezését. Számos metszet, reprodukció, fénykép gazdagítja a Ma­gyar Hírmondó új köteteit. H. N. Papp Zoltán Bástyák és kalandok XXXVI. Ha Binyecz e pillanatban jelen van és ha kellő mozgalmi tapasztalatokkal rendelkezik, egyből felismerte volna a fő szer ki attitűdben a jellegzetes szo­ciáldemokrata megnyilatkozást. Azt a magatartást, amely a legális harc ezernyi buktatója közt hasonló számú kompromisszum, kitérő, kerülő, ka­nyarodó, zökkenő árán halad előre a kitúzöttnél valamivel közelébb fekvő kisebb cél irányába. Binyecz azonban nincs ott. Kellő mozgalmi tapasztalatok híján külön­ben sem ismerne föl semmit. Legföl­jebb csupán ezt hallaná: — Mit javasolsz? S a főszerket, amint mondja: — Hagyjuk a fenébe ezt a barom Binyeczet. Majd én lerendezem a dol­got. Légy egészen nyugodt, kedves Péterem, megkapja a magáét az ipse. Hogy belekékül. — De szegény Jusztina... — Helyreigazítást, tudod jól te ma­gad is, kedves Péterem, elvből nem közlünk. Ártana az ÜGY-nek! Ellen­ben, mondjuk, egy-két hét múlva íra­tok majd egy ellencikket. S abban az igazságnak megfelelően részletezzük Jusztina tényleg kitűnő képességeit a színjátszás terén. A föszerknek közben már eszébe is jutott Martos. Igen, a kis Martos majd visszahelyezi arra a dobogóra Van- czák Jusztinát, ahonnét ez a hülye, elméletieskedő Binyecz otrombán le­döntötte. — De azért én ettől függetlenül csak szeretnék az ipse szeme közé nézni — erősködött. immár reputáci­ós utóvédharcát viva, a titkár. — Megmondanám neki a magamét! — Semmi akadálya. Mikor? — Még ma. Nem szeretném, ha. .. .. . ha a mérged lecsillapodnék, ugye? — gondolta a főnök. — Fél háromkor jó lesz? Amikor negyed három után öt perccel útnak indítja Binyeczet, a fö- szerk már tudja — persze, hogy tudja, hiszen ő intézte! —, hogy minden le­rendeződött. De azért eredj csak — mosolyog magában. Eredj. Hallgasd csak végig, amit majd kapsz tőle, megemlegeted. De legalább emlékezni fogsz rá, ha legközelebb bíráló mondatokat írsz. (Bár ezt egyelőre aligha ajánlhatom.) És felhagysz ezekkel a harmadikutas marháskodásokkal. Ezekkel a hülye egyénieskedésekkel. Ezekkel a... Mikor Binyecz kilép a szobából, szinte már-már jókedvűen néz utána. Nevelni kell a kádereket — fut át agyán. Nap mint nap. Kit így, kit amúgy. . . S megint vidám, hogy Binyecz újra itt. —Azt akarja, hogy azonnali hatály- lyal elbocsássunk — ismétli. (S pu­hítja közben Binyeczet tovább.) — Neked tanári diplomád van, ugye? Középiskolába... Visszamennél ta­nítani? Binyecz tétován bólint. — Hát... középiskolába bizony nehéz lenne egy kicsit. Khm. Különö­sen khm ilyenkor khm évkezdet előtt egy héttel khm. ... Esetleg valami khm általános khm iskolát tudnánk khm szerezni... khm. Persze khm szocialista khm összeköttetéssel... — Rézsút Binyeczre les. — khm ta­nyán például khm nagy a khm tanya- világ khm. Ott talán khm jobban. Na khm mit szólnál hozzá? — Nem is tudom. — Binyecz meg­lehetősen szerencsétlenül áll a koc­kás zsebkendős paraván tőszomszéd­ságában. — Nem is tudom... — Esetleg khm egy fáintos falusi khm kultúrház... khm újabban oda is khm keresik khm a végzett khm káde­reket. Persze khm a helyiek nem khm mindenkit fogadnak be szí... khm ... vesen. Amit khm magunk kö­zött legyen khm mondva, khm érthető khm is. (Folytatjuk) GYERMEKÉVEK - GYERWIEKÉLET Vándortáborozók nyomában A legérdekesebb, legizgalmasabb táborozás a kijelölt úton haladó vándortáborozóké. Megyénkben a Kiskun túra vo­nalán egyre több, főként nagyvárosból érkezett gyerek ha­lad. Nyomukba szegődve megtudtuk, hogy a tizenöt napos, főként gyalogosan megtett túra számukra nagyszerű kaland. Legtöbbjüknek a fémvázas hátizsák már nem töri a vállát, a korábbi években ez sok gyermeknek okozott kellemetlen órákat. Egyre jobbak a pihenőhelyeken kialakított körülmények: a mosdóhelyeket az útvonalakat felügyelő pedagógusok igyekeznek korszerűsíteni, a selejtezésre érett tárgyakat ki­cserélni. Az idén igazi meglepetés várta a hajdanvolt ágas­egyházi tanyai iskolában a reggelizőket: frissen fejt, kútban hűtött tejet ihattak. A szomszédos tanyában élők vállalták a gyerekek reggeliztetését ilyen formában, náluk meggyet szedhettek, baromfit etethettek, s megnézhették a fejést is. A naplók „nagyszerű”, „felejthetetlen” élményről tanúskod­nak, ami „remek a lakótelepi úttörőknek”. Erről, az erdők nyújtotta hűvösről és a csodálatos csendről beszéltek a káni­kulai napok vándorai. A szervezőket dicséri, hogy minden táborhelyen megol­dották az ebédfőzést, kollektív hagyma- és burgonyahámo­zások, mosogatások mellett. Augusztus utolsó napjaiban a megyénkben haladó Kiskun túra egy tanévnyi időre „bezár”. Jó utat, sok szép élményt kívánunk a csaknem ezer részt­vevőnek! • Az udvaron reggelizett a kis csapat. Pestlőrincről, a Bokányi Dezső Általá­nos Iskolából érkeztek huszonkilencen. Az út elején voltak, de már többen azt mondták, hogy érdekes a túra. Képün­kön Balogh Éva túravezető méri a szom­széd tanyából érkezett tejet a reggeli­zőknek. • Az ágas- egyháza-sándor- telepi iskola előtt tudtuk már: jó he­lyen keressük a táborozókat, mert az indulásra ké­szülők színes háti­zsákjai jelezték az utat. # A bugaci erdőben megbúvó táborhe­lyet a zsámbékiak vették birtokba. Há­rom évvel ezelőtt fedezték fel a gyalog­lás szépségeit, jártak már a Hortobá­gyon, Mezőkövesden, Győrben is. Hu­szonnyolcukat négy felnőt kíséri — há­rom pedagógus és egy ifiveztő —, és valamennyien szokatlannak tartják a talpuk alatt felforrósodott homokot. Jártak már Kecskeméten, megcsodálták a Szabadság tér épületeit és a harangjá­tékot. Náluk jártunkkor melegen tűzött a nap, a fiúk azt kérték, hadd aludjanak a tábortűz mellett. • Mivel gyalog- túrázók járják az útvonalat, fák tör­zsén, kerítésoszlo­pokon jelzések „vezetik” őket. Ettől függetlenül sok túrázónak van kisebb-nagyobb térképe, sőt, né­hány fiúnak irány­tűje is. • A Kiskun túra 10. napján érkez­nek az utasok a tőserdei sátortá­borba. Az erdőben levő, bekerített tá­borhelyen nem a szombathelyi gye­rekek, hanem üze­net várt bennün­ket: lementek a strandra. Termé­szetesen megtalál­tuk őket: a nyuga­ti határszélről ér­kezettek a sekély meleg vízben pan­csoltak önfeled­ten. A hőmérő hi­ganyszála 30 fok fölé kúszott, ter­mészetesnek tar­tottuk, hogy őket vízben örökítjük meg. (Méhesi Éva fel­vételei.) TUDÓSÍTÓNK JELENTI A beszámoló Kunszentmiklósról ér­kezett, Varga Levente írta: „A kunszentmiklósi ÁMK mun- kásőr-szakalegység tagjai a tanévzáró ünnepélyen a bizonyítvány mellé egy meghívót is kaptak: a megyei verseny győzteseiként elmehettünk Kunhegyes­re, az országos versenyre. 160 kilométert utaztunk mikrobusz- szal, kilencen. (Vált Anikó, Olasz Anita, Nagy Éva, Csabai Mária nyolcadiko­sok, B'ódi Szabolcs, Warga Levente, Földi László hetedikesek, Lendvai Bar­bara és Csereklei László ötödikesek. Természetesen velünk jött felkészítő ta­nárunk, Bege Marci bácsi is. A tettek színhelyén. Kunhegyesen a fiúk sátor­ban, a lányok faházakban laktak, Ben­\ nünket védő szárnyai alá vett a Bere- mendről való János bácsi, akiről meg­tudtuk, hogy 1974-ben Zánkán alapí­tója volt az úttörőgárdának. Zsúfolt öt nap következett! A ver­seny előtt megnézhettük a kiskörei víz­tározót és kipróbálhattuk az abádsza- lóki strand csúszdáját. Ezután kezdő­dött a 8 állomásból összetevődő ver­seny. Ahogy az lenni szokott, semmi sem úgy sikerült, ahogyan azt tervez­tük. Úgy éreztük, két alapvető erőssé­günkben nem jeleskedtünk: „eltoltuk” a lövészetet és a tájolást. A verseny után mindenki véleményt mondott. — Nem szabályos fekvőtámaszokat kellett volna csinálni, hanem sokat! — A puskák voltak hibásak! Mi nem vagyunk 180 centi magasak! — Szigorúak voltak az állomásfőnö­kök! —.Csak reménykedjünk, hogy utol­sók ne legyünk ... A nagyszerű hírt János bácsi hozta meg: a húsz csapat közül mi lettünk a másodikak! Mindenki egy hátizsákot kapott jutalomképpen. Hazafelé megálltunk Szolnokon, ta­lálkozhattunk Farkas Bertalan űrha­jóssal és Furkó Kálmán négydanos ka- ratemesterrel. Nagyszerű napok voltak ezek. Marci bácsi egy fáradt, de boldog csapatot hozott haza.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents