Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-28 / 179. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. július 28. KÖNYVESPOLC A társadalom szerveződésének két modellje Tiszakécske és Soltvadkert A Műhelytanulmányok sorozatban megjelenő írások a szerzők egyéni álláspontját tükrözik, vagyis nem feltétlenül a kutatócsoport, vagy a tanulmányt megjelentető intézmény álláspontját — hívja fel a figyelmet a sorozat gazdája, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete. Ez természetesen nem elzárkózást jelent, hiszen a hazai társadalom kutatására hivatott egyik fontos intézmény anyagi és erkölcsi támogatást egyaránt nyújt a szerzőknek-. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kifelé képviselt, mereven felfogott egység követelménye helyett a saját vélemények sokszínűségét, az egyéni stílus és módszer jelenlétét támogatja a kiadásért felelős bázis. Ezzel a maga- irtással vélhetően az is a célja, hogy - agyobb teret adjon a kiérlelt álláspontokat nyilvánosságra hozó vitáknak. Szükség van erre, mert a társadalom tényei feltorlódtak, megvilágításra, értelmezésre várnak. Vitát fog kiváltani Módra László és Sírná Tibor könyve is. Nem csak az érintett két település — Tiszakécske és Soltvadkert — lakói, vezetői kérdőjelezik meg egy-két megállapítását, hanem a politikusok és szaktudósok is megfogalmazhatják a maguk kételyeit. így van ez rendjen, ha nem az indulat, a sértődékenység munkál majd ezekben a disputákban, hanem az önvizsgálaton alapuló higgadt vélemények, a tényeket tényekkel szembeállító szakszerű ellenérvek. Az izgalmas kötet első felében a két Bács-Kiskun megyei település vizsgálatáról tudósítanak a szerzők, a másodikban pedig elméleti összegezéssel járulnak hozza a társadalmi struktúrák szerveződésének hazai vizsgálatához. Szemléletük és módszerük tudományos. mégis nélkülözi a hosszú időn át uralkodó sz 'témát, miszerint a társadalom tago/.udását csak munkás, paraszt, értelmiségi és egyéb kategóriákban tudták elképzelni. A szerzők (másokkal együtt) félretolják a dogmatikus iskolák tételeit és módszereit. Ügy gondolják, hogy az elméleti gondolkodás ihletője a mindennapos tapasztalat ösz- szegzésével való foglalatoskodás. Kiindulópontjuk nem valamiféle elképzelt társadalmi szerkezet, hanem a valóságos. Nevezetesen a két kiválasztott mo-, deli: Tiszakécske és Soltvadkert. A kiválasztást indokolva sietve megjegyzik: „A társadalmi struktúra konkret megjelenési formáiban — az alegységekben sokféle az átmenet és a vegyesség. Még a két modell sem tiszta képlet, nem is lehet az". Módszerük másik lényeges eleme annak felismerése és gyakorlata, hogy jelenünk kutatása nem lehetséges a múlt ismerete nélkül. Ezzel arra is figyelmeztetnek. hogy a valóságosan létező társadalomszerkezet hatékony működésének feltételei nem teremthetők meg másként, mint a múlt, jelen, jövő szoros összefüggésében. A vizsgált települések hasonlóak abban, hogy mindkettő látványosan és viszonylag gyorsan fejlődött, nevük meglehetősen gyakran szerepelt a hírközlő szervek közleményeiben. Legendák, félreértések is övezik az ott lakókat, vezetőiket. Az eltérés a többi között abban van fogalmazzák meg a szerzők —, hogy a soltvadkerti társadalom nem elsősorban felülről lefelé szerveződött, ott erőteljesen érződik az önszerveződési törekvés. A tiszakécskeiben kulcsszerepe van (és volt) a helyi vezetőknek és a bonyolult, egymással összefüggésben levő folyamatokat aktívabban támogatta az újraelosztás gyakorlata is. Természetesen a különbségek nem fogalmazhatók meg ilyen sommásan. A szerzők a valóságot sokkal színesebben, a szociológiai tények nyelvén rögzítik olvasóiknak. Elgondolkodtató módon szólnak a két szövetkezeti (termelőszövetkezet, szakszövetkezet) modellről. Figyelemre méltó ebben az összefüggésben az a megállapításuk, hogy a termelőszövetkezetben a „bérmunkás”, a szakszövetkezetben az „alvállalkozói” viszony a domináns. Tanulmányukból az is kiderül, hogy egy meghatározott típusú termelési struktúra létrehoz és újratermel egy meghatározott társadalomszerkezeti struktúrát, miközben egy meghatározott társadalmi struktúra is kikényszerítheti a meghatározott típusú termelési szerkezetet. Nincs arra hely és mód, hogy részletesen foglalkozzunk a több mint két és fél ezer kérdőív és az elkészített mélyinterjúk végső következtetéseivel. A szerzők választ keresnek arra, hogy hierar- chikus-e a társadalom. Megjelenítik a két település státuscsoportjainak jellemzőit. A többi között rendkívül érdekes megállapításokat tesznek a két helység elit rétegéről. Keresik a választ arra, hogy hol, kit és miért tartanak gazdag embernek. Rögzítik, hogy melyik szakmát tartják a megkérdezettek a legjobbnak (mindkét helyen a kőművest és az autószerelőt!). Vizsgálatuk végén megfogalmazzák a maguk kérdőjeleit és meggyőződésüket is: „Az egyik modell — a tiszakécskei — a környezet változása, a másik modell — a soltvadkerti — a környezet változatlansága miatt zsákutcába kerülhet.” E kijelentésüket természetesen indokolják is és a két település vizsgálatára támaszkodva egy olyan intézmény- rendszer kialakítását szorgalmazzák, amely lehetővé teszi, hogy a zsákutcákat kiiktassuk, nemcsak Tiszakécske és Soltvadkert, hanem az egész társadalom fejlődése érdekében. A kötet második részében általánosabb, elméletibb kérdésekkel foglalkoznak; sikeres kísérletet tesznek a struktúra fogalmának megmagyarázására, írnak a história szerepéről, majd Európa különböző régióinak legjellemzőbb sajátosságait vázolják. Természetesen a bennünket legjobban érdeklő kelet-közép-európai országok közül hazánkról szólnak legbővebben. A hazai történelem évszázados, nagy íveinek röntgenképét vetítik olvasóik elé úgy, hogy az időben közelebbi, a mai társadalomszerkezet legfontosabb vonásait is segítik megértetni. Módra László és Simó Tibor könyve ezerötszáz példányban jelent meg, a könyvhéten került a könyvesboltok polcaira. Tartalmát, társadalmi hasznosságát tekintve túlzott csendben és szerényen. Komáromi Attila Fortuna-kút A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság megbízásából Mihály Gábor szobrászművész készítette el az ország első köztéri Fortuna-kútjának szoboralakját. Veszprémben nemrégiben az első Fortuna-napon leplezték le az alkotást. (MTI-fotó) SPRAY, NIGHT CLUB MEG A BRUTTÓSÍTÁS „Idegenből szakadt” kifejezések a magyar nyelvben Nyelvünk szókészlete idegen szóelemekkel, szavakkal is gazdagodik állandóan. Az átvétel azzal függ össze, hogy egy-egy nép a történelme során más népekkel teremt társadalmi, gazdasági, kulturális kapcsolatokat, és ez az érintkezés a nyelvben is maradandó nyomokat hagy. A kapcsolatteremtés, az érintkezés idején új tárgyakkal, fogalmakkal, jelenségekkel ismerkedik meg, s ezek nyelvi vetületeként számos új megnevezés, új szó kerül be a szókészletbe. A magyar nyelv története is bizonyítja, hogy népünk nagy korszakváltásai, a társadalmi, politikai átalakulások szókincsünk fejlődésében, gyarapodásában is tükröződnek. Az államalapítás, a kereszténység felvétele korszakában a Kárpát-medencében megtelepedett, a földművelésre, a belterjes állattenyésztésre áttérő őseink nyelve elsősorban latin és szláv szavakkal gazdagodott. A latinból származó kápolna, iskola, legenda szavak mellett a szláv mezsgye, rozsda, borostyán, gomba, szombat, szomszéd szavak a honfoglalást követő időszakban kerültek be nyelvünk szókészletébe. A felszabadulás utáni magyar—szovjet kapcsolatok nemcsak politikai, gazdasági, kulturális együttműködést eredményeztek, de a bolsevik, a kolhoz, a kombájn, a szputnyik, a kulák, a peresztrojka és még számos orosz kifejezés ezek hatására gyökerezett meg nyelvünkben. Századunkban a modem technika fejlődése során egész sereg olyan fogalom keletkezett, amely közvetlenül születése után más nyelvekben is megjelent. így aztán az egyes nyelvek szókészlete igen jelentős mértékben gazdagodott ezekkel a gyorsan terjedő jövevényszókkal. Hasonló hatást váltott ki a művelődés különböző ágainak az átalakulása, a tudomány, a sport nemzetközivé válása. Görög és latin eredetű szavak mellett elsősorban németből, franciából, angolból, olaszból és az orosz nyelvből indultak el vándorújukra a nemzetközivé lett kifejezések. Nyelvünkben is sok tízezerre rúg azoknak a modern nemzetközi szavaknak a száma, amelyek már nemcsak a szakmai terminológiában használatosak, hanem a köznyelvben is. Az atom, az energia, a baktérium, a garázs, a kabaré, a futball, a bojkott, a karikatúra, a boleró szavaktól már nem idegenkedünk, megszoktuk, használjuk őket, beletartoznak a nemzetközi műveltséget tükröző szókészletünkbe. Az idei esztendő leggyakrabban használt kifejezéséről, a bruttósításról már ne is beszéljünk, hiszen az évszázad „legdrágább” kifejezése az adóhivatal jóvoltából — úgy tűnik — végleges otthonra talált nálunk. Nyelvünk sajátossága az is, hogy nem mindig akarja befogadni az idegen kifejezést. Ennek számos oka van. Az új jövevényszó — például — nem illik a magyar hangrendbe, nehézkes az írásmódja, a kiejtés nem hasonlít a leírt alakra, mássalhangzó-torlódás nehezíti az átvételt. Szókincsgyarapításunk ma is sok furcsasággal jár, elsősorban angol szavak, kifejezések jóvoltából. Nyelvészek véleménye szerint az angol szavak megtelepedését az is hátráltatja, hogy a két nyelv hangállományában jelentős különbségek vannak. Kétségtelen, hogy a görög, a latin, a német, a francia, az orosz nyelv jövevényei hamarabb magyarosodnak, az angol szavaktól jobban idegenkedünk. Emlékezetes, hogy Vitray Tamás népszerű tévéműsorának első neve, a magyarosított „tóksó” — angol helyesírással: talk-show — milyen országos vihart kavart, míg végül aztán nyelvi leleménnyel „telefere” lett belőle. A talk-show mellett angol szavak tucatjai lepték el nyelvünket, elsősorban a kereskedelem, a számítástechnika, az elektronika szakkifejezései. Spray, design, chip, team, night club, musicbox, leasing — hogy csak néhányat említsünk a leggyakrabban használt szavak'közül. Napjainkban főleg a magánkereskedők cégtábláin hemzsegnek az idegen szavak, elnevezések. Az üzletek, boltok, árudák helyét shopok. centerek, second hand boutique-ok foglalták el. A külföldi elnevezések magyarítására pályázatot írtak ki, s a beérkezett nyelvi ötletek alapján a solariumból fényfiir- dő, a drink bárból kortyintó, és hörpentő lett, a snack-bódéból gyorsharapó, illetve hamm-bár. A magyarosító, nyelvvédő szándék ellenére sajnos még mindig sok az idegen felirattal hivalkodó üzlet. Nyelvrontó jelenség az is, hogy a most alakuló kisvállalkozások, kisszövetkezetek, magáncégek nem magyar, hanem — esetenként nyelvileg is hibás — összetákolt idegen nevekkel ékesítik fel magulat, s az ember csak kapkodja a fejét a Kulturinvest, az Innova, a Fair Play Börze, az Intercoop, a Mex, a Dataplan cégnevek hallatán. Ennek az idegenszó-áradatnak a láttán felmerül a kérdés: sikerül-e magyar szófurdulattal helyettesíteni egy-egy „külföldről hazánkba szakadt” kifejezést, avagy az idegen szó honosodik meg nyelvünkben? Mindkét módozatra akad példa bőven. Például a spray (magyarosan írva: szpré) már beépült nyelvünkbe, a helyette ajánlott magyar szó, a permet nem tudta kiszorítani angol társát. Hasonló a helyzet a desing helyett javasolt formatervezés szóval, sőt a leasing angol szó is—jelentése: tartós kölcsönzés, bérlet —jól tartja magát, hiszen már megszületett a lízingelés, a lízingszerződés, a lízingbe vétel fogalma. Viszont a hobbibolt, a hobbikért, a csúcstechnológia, a hifitorony használata egyre jobban terjed, s ezeket a szavakat már nem érezzük idegennek. Az ökölvívás (régebben: box) kedvelői közül sokan már nem tudják, hogy mi az a knock out, pedig néhány évtizeddel ezelőtt a versenyzőt nem kiütötték, hanem „knokautolták”. s a régi futballmeccsen is a bíró kornert ítélt, nem pedig szögletrúgást. Elmondhatjuk: nyelvünkben jelentős mennyiségben találhatók idegen szavak, kifejezések, új fogalmak hordozói. Ezek a jövevényszók a világban végbemenő változásokat, a kultúra, a politika, a technika, a kereskedelem, egyszóval az élet különböző területeinek a fejlődését tükrözik. Arra kell törekedni tehát, hogy ezek a mindennapi szóhasználatunkba beépülő idegen szóelemek, szavak a nyelvi sivárság, bizonytalanság helyett a magyar nyelv sokszínűségét szolgálják és kifejezéseinek tárházát gazdagítsák. Kis György Mihály FILMJEGYZET Nagy zűr Kis-Kínában Aki szereti az akciókat, a kalandot, az ál-misztikumot, a kung-fut, az most egyetlen produkcióban élvezheti valamennyit, ugyanis John Carpenter 1986-ban készült alkotása a kommersz szinte minden divatos irányzatából összeállított paródia. Igazán jól szórakozni rajtuk azonban csak az fog, aki szereti mindezeket eredetiben is. Mert Carpenternak esze ágában sincs megsemmisítő, gyilkos szatírával szétlőni, rúgni vagy vágni az újhollywoodi és a hong-kongi produkciókból tökéletesen ismert patronokat, nem kívánja mindenestől elrontani a mulatságot. Nemcsak a másokét, hanem a magáét sem, merthogy tulajdonképpen ő is elnéző szeretettel, sőt nosztalgiával tekint kedvenceire, melyeknek szakmailag is sokat köszönhet. Az 1948-ban született John Carpen- tert már ifjúkorában csodagyerekként tartották számon. 1970-ben, még egyetemi hallgatóként — Broncho Billy feltámadása címmel — rendezte azt a meglehetősen szabadon kezelt, wes- tern-formájú alkotását, mellyel Oscar- díjat nyert. Ezt követően valamennyi műve érinti valamilyen formában a fantasztikumot. Sci-fijeit és sokkoló rémfilmjeit, horrorjait mértékadó, több szempontból is úttörő, kortársai számára is inspiráló művekként tartja a filmtörténet számon. (Az 1978-ban készült Mindszentek előestéje cimű alkotása elemzés tárgyaként vagy utalásként előfordul minden e témakört is érintő szakirodalomban.) A Nagy zűr Kis-Kínában azt az újhollywoodi mozit parodizálja, mely végső soron „szuperfikcióként” — a mese szabályainak érvényesítése mellett — maga is kalandfilmparódia. Már Spielberg Coppola és Lucas műmeséi is hozzászoktatták a nézőt, hogy ne igyekezzék a mű minden részletében mindenáron logikát keresni, mert cselekményük a maguk vonatkoztatási rendszerén belül e következetesség nélkül is egységesnek érezhető. Carpenter azonban még ezeken a szabálytalan szabályokon is lazít, a régimódi feszültséget még oldottabb játékká transzponálja. A tét már nem a hősök testi épsége, hiszen a Walt Disney-filmek szereplőihez hasonlóan már-már elpusztíthatat- lanok. A színhely ezúttal a számos amerikai bűnügyi filmből ismert, titkokat rejtő kínai negyed. Azt hihetnénk, az elmúlt évtizedek variációiban már a téma minden elképzelhető közhelyét kiaknázták, Carpenter azonban — úgy tűnik — győzi ötletekkel. A kis kinai étteremből most nem egy föld alatti kábítószergyárba, kínzókamrába vagy leánykereskedésbe juthatunk, hanem egyenesen egy több ezeréves kínai palotába, melynek hasonló korú gazdája zöldszemű lányok vérével kívánja megfiatalítani magát. Szám szerint kettőével, akik a két pozitív hős menyasszonyai. Találkozhatunk még a továbbiakban démonok felügyelete alatt összecsapó, fanatikus kínai bandákkal, villámokon közlekedő titokzatos szörnyekkel és fantasztikus csapdákkal is a sokféle csellel megtervezett- föld alatti labirintusban. Az emberalakú démonok és démoni ügyességű szuperhősök kalandjain azonban — vérmérséklet szerint — legfeljebb csak nevetni vagy mosolyogni lehet. Károlyi Júlia SZEPESI ATTILA: Egy évszázad emlékművei A UTÓRONCS Billenten lóg a szurdok felett. Talán le is zuhanna, ha egy gyökérfonat nem tartaná elszántan és értelmetlenül. Régen itt állhat már. Amit lehetett, leszereltek róla, a kormánykereket, meg a gumikat. A maradék, a bádogskatulya csupa sár, rozsda, szutyok. Néhány drót kilóg belőle, mint bűzlő kadáverből a belek — de ez a bádogkadáver nem bűzlik, legalábbis amióta a szemétre került. Az erdő félig-meddig benőtte már fo- lyondáraival. Fenekén megtapadt a föld. Felverte a fu, a sok névtelen gyom. Az ablakok ásító nyílásán elszánt indák nőnek befelé. Ahogy elnézem a roncsot, egy kék bádoglepkét veszek észre a tetején: napozik. A szűrt fényben mozdulatlan áll, csak néha nyitja-csukja a szárnyát, szinte gyakorlatszerűen, mert nem száll odébb. Pihen. Az oldalsó falon hosszú sorban bodobáncsok masíroznak piros regiment. Kiváncsi vagyok, mennyire tartanak még a bádogfalak -— megkopogtatom őket. Potyog a rozsda és — mint egy elvarázsolt mágus — az árnyékból előugrál egy püffedt varangyosbéka. Valahol a motorház helyén lapult eddig. Megáll, kíváncsian veti rám a szemét: mit is keresek itt, áz ö birodalmában? Nézzük egymást. Ahogy megmozdulok, behúzza a fejét, a hasát felfújja, bizalmatlanul méreget, de nem ugrik odébb. Érezteti velem, hogy az idő és az emlékek jogán már ö itt a gazda. Vár. A REMETENYÚL Jó évtizede még számtalan vadnyúl élt az Óbudai-szigeten. Szokásuktól eltérően nem annyira a füves, kopár mezőt kedvelték, inkább a bokrosokba vették be magukat. Ahányszor csak arra jártam, mindig sikerült megpillantanom egyet-egyet, amint lelapított füllel les- kelódik. majd közeledtemre eltűnik a ciheresben, néhányat szökken — csak fehéren megvillanó tükrét látom —, aztán elnyeli a zöld csalit. Néhány éve aztán megváltozott a helyzet. Egyre több és több fát vágtak ki a szigeten, ritkították a bozótost, parkosítottak, s a vadnyulak úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Azóta egyszer sem kerültek a szemem elé. Hacsak . . . szóval ha csak azt nem számítom, hogy havas téli hónapok idején mindig találok vadnyúlnyomokat a rét peremén és a bokrok között. Először nem akartam hinni a szememnek: mi ez? Fantomnyu- lak bolondoznak velem? De a nyomok nem hazudnak •— ott vezet a hólepedőn át a tapsifüles jellegzetes Y-alakú nyoma: a két mellső mancsát egymás mellé helyezi szökdécseléskor, a két hátsót pe-. dig egymás mögé rakja le a hóba, miközben jobbra-balra kanyarog a nyomvonal, aztán hirtelen vége szakad, eltűnik, mikor gazdája valami ravasz trükköt eszel ki, hogy követőit bolonddá tegye: visszacurikkol a maga lépésnyomaiba helyezve tappancsát — majd oldalirányban nagyot szökken, fiugrik a nyomvonalból, és kóbor kutya legyen a talpán, aki rájön a turpisságra. Nem pusztult hát ki a nyúl végérvényesen a szigetről, csak remeteségbe vonult. Talán éjszaka lopakszik elő ismeretlen rejtekhelyéről. amikor még a legelszántabb kóbor kuvaszok is szundítanak. Úgy él, teljes visszavonultságban, mint a tibeti hegyek magasában az állítólagos jeti, mely a magányt választotta, a rejteke- zést, mert számára ez volt az élet ára. Ott bújik fönn a sziklák közt, a csönd és a hó birodalmában, ahová csak ritkán téved egy-egy jak, meg talán egy-egy mindenre elszánt, mindennel végképp leszámolt lámaista remete, Milarepa követője, vadcsalánon tengődő magányos különc, aki elunta odalent a nappali nyüzsgést, és közelebb akart kerülni a csillagokhoz. A JÖVŐ FÁJA Akaratlanul is megteremti jelképeit a világ. A békásmegyeri mezőn, a város legszélén találtam rá az öreg facsonkra. Lombja rég nincs már, néhány korhadt ága a levegőbe mered, mint felmutató emberi tenyér. A törzse üszkös, rovarok rejtőzködnek benne, madár is ritkán téved rá. Tövét ellepi a szemét, papír és konzervdoboz, bútordarab, kilógó kóc csomójával, rugók és lyukas zsákok. A szélfel-alá sodorja pillanatnyi szeszélye szerint a sok hulladékot, aztán ahogy felkap közülük egy-egyet — már ami könnyebben a levegőbe emelhető —, az véletlenül fennakad a korcs fa ágain. így kerülhetett oda a nejlonzacskó és a koszos pántlika, a kócfüzér meg az újságpapír. Kár, hogy nem szoktam fényképezni, ez a fa az évszázad jelképe lehetne. Pusztuló élet, felcicomázva lomokkal, melyek lassan elborítják az egész földgolyót. Az újságpapírt, a szélső ágon, szél cibálja. Kíváncsi volnék, mit írnak rajta: talán a haladásról elmélkedik valaki, vagy a jövőt ecseteli csábos színekkel. írása oda került, ahová való: erre a riasztó, jelképes facsonkra.
