Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-28 / 179. szám
1988. július 28. • PETŐFI NÉPE • 3 Postavonat az éjszakában i Már csak a takarítók dolgoznak a földalatti megállóhelyein, az éjszakai mulatók kivételével zártak a vendéglátók, csak néhány vonalon zörögnek a villamosok, régen jó éjszakát kívánt az ország népének a televízió, amikor a Duna—Tisza közi éjszakai postavonat befut Szegedről a Nyugatiba. Huszonnégy tengelyen A mozgékony, határozott, szegedi Vetró János, a hat kocsiból álló szerelvény parancsnoka órájára pillantva elégedetten állapíthatja meg: ezúttal is pontosan érkeztek, sikerült betartani a 200 perces menetidőt. így is mindössze 102 percük marad a kirakodásra, a két folyó közti vasúti fővonal menti településekre, úgynevezett gócközpontokba címzett küldemények átvételére, berakodására. A mondanivalóját csattanós tömörséggel tudató vonatvezető megszakítás nélkül immár ötödik éjszaka robog végig a Duna partjáról hallgatag tanyák, az éjszaka függönyével kendőzött városok, falvak között a Tiszáig húzódó vonalon. — Kevesen vagyunk — ekként indokolja a sűrű szolgálatot. Arra a kérdésemre, hogy elégedett-é munkájával, életével, (rövid töprengés után válaszol. — Több mint 30 évig vonatkísérőként, fékezőként főként tehervonatok fékezőfülkéiben jártam az országot. Négy esztendeje megálljt parancsolt az orvos. így most egy pénzért lehetek egyszerre vonatvezető és kocsikísérő. Enyém minden felelősség az 1740. számú szerelvényért. A küldemények nélkül 346 tonnát vontat a gép. Köny- nyebb, amióta megkaptuk a rövidhullámú adó-vevő készüléket. Gyorsabban jelezhetjük, ha valami baj ér bennünket. Ha elakadnak a nyílt pályán? — Azonnal jelentjük a mögöttünk és előttünk lévő állomásoknak, összesen négynek, hogy mi történt velünk, hol veszteglünk. Rádión riasztják a segélymozdonyt. Közben a Nyugati 18-as vágánya mentén postakocsik gördülnek a szerelvényhez, Vetró Jánost szólítja a kötelesség és csak a hogyléte felőli érdeklődésre marad időm. Nem éri meg az éjszakázás, amióta bejött ez az adózás. írja csak meg: nem vagyunk megfizetve. Sohase tudom nappal kipihenni magam. Meghallom, ha egy hölgy elmegy magas sarkú kopogós cipőben az ablak alatt. Nem mondhatom az udvarban lakó három másik családnak, hogy ne csinálják ^napközben a dolgukat, mert Vetró Jafígs rpinden nyavalyára fölgb- recf, a Kutyát sem kérhetem halkabb ugatásra. Volt már kétszáz utas is Még nehezebb szóra bírni a mozgóposta dolgozóit. A főnökség előzetes engedélye nélkül nem szívesen nyilatkoznak, kérik nevük elhallgatását. Különben is megállás nélkül dolgoznak. Általában Kiskunfélegyháza körül végeznek a válogatással, Cegléd után szusszanhatnak egyet-kettőt átlagos forgalomnál. Fél háromra beszélünk meg újabb találkozást, addig az utasokkal ismerkedem. Néhány hónapja kapcsolnak egy személyszállító vagont a szerelvényhez. A pályaudvar ügyeletes tisztje biztonsági okokra hivatkozva indokolja, hogy csak Zugló állomáson szállhatnak föl az éjszaka utazók. Attól félnek, hogy valakit elütnek a peronon cikázó gépkocsik? Vagy a postai küldemények védelme követelte meg a túlzottan óvatoskodónak tűnő döntést? Csányi Lajosné jegykezelőtől tudom: volt már kétszáz utas is a gyorsvonatként közlekedő szerelvényen. Most harmincan-negyvenen váltottak jegyet a fővárosban, Cegléden vagy Nagykőrösön. Szerelmespár, szabadságos katona ... Egy Szegedre utazó egyetemista szerelmespár — a lány megyénkbeli, a fiú kubai — a Dr. Zsivágó miatt ragadt Budapesten. Üdülésből jövet határozták el, hogy megnézik a filmet. Később fejeződött be a vetítés, mint gondolták, lemaradtak a korábbi járatokról. Nem hallottak a postavonatról, ezért már attól féltek, hogy hajnalig a váróteremben kell ücsörögniük. Egy középkorú asszony szintén nyaralásból érkezett három kisgyerekével. A két kisebb perceken belül elalszik a műbőrüléseken. Beszélek hazasiető szabadságolt katonákkal, fiát szolgálata letelte után meglátogató kiskunfélegyházi katonatiszttel. „Este néhány órát együtt töltöttem a fiammal, nem kellett szabadságot kivennem a látogatás miatt.” Ildikó, a szegedi könyvtároslány hasonló keresztnevű egyetemista barátnőjével nyugat-európai út előkészítése végett járt a fővárosban. Hálózsákot is hoztak magukkal; nem először utaznak ezzel a járattal. Most nincs szükség rá, némettanulással ütik el az időt. Jókedvű postások Cegléden néhány percet időztünk. Az ott várakozó vasutasok, postások régi ismerősként üdvözlik az éjszakai posíiivonat személyzetét, megszokott, gyors mozdulatokkal adják, illetve veszik át a küldeményeket, a csomagokat, a vasúti és postai küldeményeket. Vetró János és segítője, Nagy Kálmán egy pillanatra belekukkanthat a postásoktól kapott friss Népsportba és Nép- szabadságba, éppen csak a főcímeket nézik meg, teszik tovább a dolgukat. A postások vezetője jókedvűen panaszkodik: Csak én dolgozom itt régebben, a többiek újak nálunk. Nincs arányban a keresetünk a strapás, felelős munkával. Ha tévesztünk, csökkentik az éjszakai pótlékot. Szerencsére nagyon ritkán adódik valami hiba. Kötegelve kapjuk a napilapokat és egy lista szerint csoportosítjuk az egyes településekre járó küldeményeket. Több tízezer példány kerül általunk az előfizetőkhöz, a vásárlókhoz. Frissen, jókedvűen, kimondottan vidáman dolgozik a négy fiatal. Gárdonyi megfigyelése jut az eszembe: körmeneteken mindig a legidősebbek vagy a legfiatalabbak viszik a keresztet, mert már megszokták a fáradságot, vagy mert tele vannak életerővel. Kecskemét után könnyebb Olyan gyorsan telik az idő, hogy szinte észrevétlenül gördül a vonat a kecskeméti állomásra. A peronon magasra pakolt zöld négykerekű kézikocsikkal, Vincze- Lajos pályaudvari ellenőr vezetésével postások várakoznak, segítségére van a két Komáromi testvér Imre és József, valamint Mészáros József, Farkas Menyhért, Müller József az erre az éjszakára beosztott brigád. A szolnoki Károly Zoltán pontosan a kijelölt helyen áll meg a géppel, azaz a mozdonnyal, így egy centit sem kell igazítani a postakocsikon. A szélesre tárt ajtókon gyorsan a peronra kerülnek a Kecskemétre és körzetébe címzett postai és vasúti küldemények. E hajnalon 200 hírlapköteg és 700 küldemény került továbbítás céljából a 2- es számú postahivatalnak a forgalomhoz viszonyítva igencsak szűkös helyiségeibe. (Minden elismerést megérdemelnek azok a postások, akik ezekben a levegőtlen, túlzsúfolt helyiségekben dolgoznak). A Pestről érkezett szállítmányok átvétele után rakják fel a megye délkeleti részébe, és a Kistelekre, Szegedre szánt leveleket, csomagokat, most mintegy ötezret. (A felfelé irányuló forgalom ennek mintegy négyszerese. (Közben Nagy József traktoros vezetésével, Nagy Mihály targoncavezető közreműködésével helyükre kerülnek a vasúti küldemények is: néhány kerékpár, csomag, egy kisasztal. Jó pihenést, Vetró bácsi! A megyeszékhely nagyállomására már szállingóznak a Puskin expresszel külföldre készülő utasok, lassan-lassan ébredezik a város, amikor percnyi pontossággal elindul Szeged felé az éjszakai postavonat. Az út utolsó szakaszán Vetró bácsi is átfuthatja talán a kiszemelt újságcikkeket, elsőként a szegediek közül. Már világosodik, amikor az 1740-es megérkezik a Tisza-parti városba. Gyorsan szétszélednek az utasok, köztük a Kecskeméten, Kiskunfélegyházán felszállt fiatalok, nyugdíjasok. A vonatvezető indulhat haza legkésőbb, át kell adnia a hivatalos iratokat, a szolgálatot. Nincs különösebb jelentenivaló: a postavonat hiba nélkül teljesítette feladatát. Heltai Nándor A TÁRSADALMI MEGÚJULÁS ESELYEI Együtt élni a konfliktusokkal Ma már tudjuk, naivitás volt azt hinni, hogy a szocializmus megszünteti az érdekkonfliktusokat, s a közjavát, mint vízmértéket alapul véve, minden vita gyorsan, hatalmi szóval rendezhető. Nem jön létre automatikusan, fájdalommentesen megegyezés például a Paksi Atomerőmű és Baranya megye (Ofalu) vitájában az atomhulla- dék-temető építéséről. A vízmérték használhatatlan a bős-nagymarosi vízlépcső építését szorgalmazók és ellenzők huzavonájában is. Vagy egy másik példa: a kiskőrösi szőlősgazdák az utcára vonultak az eladatlan borkészletek miatt. A társadalomban meglevő különféle érdekek felszínre hozása, ütköztetése, kezelhetővé tétele idő- és türelemigényes, különösen akkor, ha nincs kellő tapasztalat és kiforrott mechanizmus. A demokratikus hagyományok, a kellő vita- és politikai kultúra hiánya is nehezíti a közmegegyezést: nagy a hajlam a demagógiára egyfelől, és a népgazdasági érdekek kinyilatkoztatására másfelől. Alkumechanizmus — rejtve Sokféle érdek él egymás mellett társadalmunkban, egy részük szinte észrevétlen, más részük harsány, messze nem azonosak a kifejeződés, az érvényesülés esélyei. A különböző csoportérdekek és érdekcsoportok viszont akkor is léteznek és hatnak, ha nem kapnak legális megnyilvánulási lehetőséget és mozgásformákat. Jobb, ha ezek nyílt vitában megütköznek, mint ha rejtve maradnak. Nem szabad tehát félni a konfliktusok felszínre jutásától. így ugyanis kezelhetővé válnak, míg elfojtva halmozódnak és robbanásszerűen törnek: elő. JSem tagadható azonban az sem, hogy az utóbbi két- három évtizedben kialakult a különböző szintű társadalmi-gazdasági vezetők sajátos alkumechanizmusa, ám ez nem kapott nyilvánosságot. A lehetőségek, a feladatok széles körű, átfogó mérlegelése, az elvszerű döntés helyett a legbefolyásosabb intézmény, vállalat, csoport érdeke érvényesült. Az ilyen informális alkumechanizmusok közvetítésével kerülhetett sor az erősen vitatható vállalat-összevonásokra, az iparági rekonstrukciókra, a sorozatos szanálásokra, a vég nélküli szabályozási engedményekre, vagy a reformfolyamat megállítására. A vaskohászat, a szénbányászat nagy veszteségeinek felszámolása most azért okoz óriási gondot, mert még a legutóbbi években is számolatlanul kapták az állami pénzeket beruházásra, ártámogatásra a központi irányításba beépült lobby közreműködésével. A változó társadalmi-politikai környezet további új eleme, hogy a paternalista állami gondoskodás, az egyes nagy szervezetek és a kiemelt tevékenységi körök feletti atyáskodás lassan kezd kihalni. Ám nem annyira az irányítási rendszer, a hatalomgyakorlás tudatos átalakítása miatt következett ez be, hanem sokkal inkább azért, mert a „jótékonykodás” egyszerűen lehetetlenné vált a gazdasági erőforrások elapadása miatt. Sajátos rétegérdekek A szocialista eszményeket, a távlati célokat összegző, kifejező elméleti tételekből nem vezethetők le a gyakorlati lépések, a konkrét döntések, mint ahogyan azt a centralizált irányítási modell működtetésénél korábban feltételezték. Az is nyilvánvaló: az aktív, felelősen politizáló állampolgár nem szorítkozhat a központilag meghatározott feladatok végrehajtására, hanem magának is a tennivalók kezdeményezőjévé, ihletőjévé kell válnia. Vagyis a különböző intézmények, a párt-, az állam, a társadalmi szervek, a politika és a lakosság viszonya, munkamegoszlása megújításra vár. Az emberi civilizáció fejlődésének természetes velejárója, hogy minden jelentős társadalmi réteg és csoport sajátos érdekeinek kifejezésére és érvényesítésére törekszik, arra, hogy egyesületbe szerveződjék. A munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak, a fiataloknak, a nőknek, a nagycsaládosoknak, a horgászoknak, a nudistáknak, a bélyeg-, az éremgyüjtőknek, az állatbarátoknak, a környzetvédőknek, az újítóknak-feltalálóknak, a kisvállalkozóknak vannak sajátos érdekei, de nem mindig vannak hatásos érdekkifejező és -érvényesítő szervezeti. A korábban létrejött intézmények jobbára jelenleg is a centralizált irányítás módszereihez, a központi irányítás igényeihez igazodnak. A meglevő szervezetek összegyűjtik és továbbítják az igényeket, de ritkábban rangsorolják, szelektálják, szintetizálják azokat. Valamennyi szervezet fejleszti például államigazgatási, kormányzati kapcsolatait, ám az egymás közti közeledés, informálás és érdekintegrálás még fejletlen. Pedig a különböző szervezetek, egyesületek sokszor egymás közt az államigazgatási apparátusnál megnyugtatóbban tisztázhatnák egymást érintő-keresztező ügyeiket. Az érdekegyeztetés egyik legfőbb akadálya a bürokratizmus, az a tény, hogy a vezetők és a testületek nem függnek a tagságtól, így gyakran az állásfoglalásaik sem azonosak a tagság igényeivel s ezért nem élvezhetik annak bizalmát, támogatását. Döntéseikben egyébként is túlteng a taktikázás, az egzisztenciális megfontolás, jobbára a hatalmi centrumok elvárásaihoz igazodnak. E központok fogadóképessége pedig saját belátásuktól függ mindaddig, amíg a hatalom megosztására és korlátozására nem kötelezi őket törvényi szabályozás. Az állampolgárok széles köre a társadalmi berendezkedést akkor ismeri el igazságosnak, ha megfelelően kifejezheti érdekeit, ha aktív részese lehet a döntéselőkészítésnek. A társadalmi kontrolitól mentes hivatalok viszont többnyire okvetetlenkedőt, riválist látnak az érdekeltek szervezett fellépésében, s igyekeznek politikai, jogi eszközökkel meggátolni hatalmuk korlátozását. A szakmai ismeretek, a felkészültség hiányára, esetenként politikai veszélyekre hivatkozva megnehezítik, akadályozzák az egyesületek alapítását. Személyi konzekvenciák Erkölcsi értékrendünk elbizonytalanodása is részben az irányítás, a végrehajtás merev elhatárolásából, a különböző szintek bürokratikus hierarchizálásából, a kölcsönhatások és visszacsatolások hiányából következik. Az ato- mizáltság, a túlhajtott, nyers anyagi érdek, a máról holnapra élés, a háttérbe szorított köztulajdonosi jog, az alacsony tőkehatékonyság jelzi, hogy az ösztönös jelenségek, a kerülőutak legalábbis megnehezítik a valós érdekek — így a hosszú távú, a közösségi ihletésű és más értékközpontú hajtóerők — felszínre kerülését, érvényesülését. Senki nem hiheti, hogy a felismerést követően rendeleti úton, azonnal átalakítható a politikai mechanizmus. Szerencsére nem is nulláról indulunk. Egyebek közt ezt jelzi az Országgyűlés, a kormányzati munka korszerűsítése. Az országos pártértekezlet döntései nyomán elkezdődött a személyi konzekvenciák levonása — az országos központok élén. Ennek következetes végigvitele, az új demokratikus politikai intézményrendszer kiépítése tehát a tennivalók java - - azonban még megoldásra vár. Kovács József VENDEG VOLTAM Levél Kühlungsbornból Kedves Barátom! Soraim találjanak jó egészségben. Kérted, küldjék valamit a messzi távolból, Kühlungsbornból, Megtenné talán egy képeslap is. Megírnám: milyen a hol borongós, hol napsütéses nyár júliusban ezen az NDK-beli üdülőhelyen. Mekkora élmény alföldi magyarnak a 17-18 fokos tengervízben úszni, miközben sirályok röpködnek vijjogva, s a parthoz közel csapatostul hattyúk cirkálnak, kecsesen! Á medúzák, ezek a síkos testű, tenyérnyi állatok is csak eleinte szokatlanok az embernek a vízben. Gyanítom, érdekelnének Kühlungsborn századelőn épült villái (ma idegenforgalmi szálláshelyek), közülük is talán leginkább egy. Amelyiknek ha ötablakos toronyszobáját bármelyik oldalról néznéd, felül az ovális és alább a függőleges ablakokkal úgy tűnne, mintha egy figyelő arc nézne le rád. Ám tovább nem szaporítom a szót a táj leírásával, hiszen annyi minden van még—csupa hétköznapi dolog —, amiről szeretnék beszámolni. m Az első nap, amikor reggeliért megyek a kisváros Strand Cajfé vendéglőjéhez nem messze levő élelmiszerüzletbe, odaérve sorban állók várakoznak a bejáratnál. Türelemmel fogadják, hogy kettesével-négyesével bocsátják be őket, ahogyan azt a benti helyzet megengedi. Egyszerre annyian lépnek a kiszolgálótérbe, ahány vásárlókocsi ismét szabaddá válik. Nyugodtak. Nem tülekednek. A munka jól halad az üzletben. Semmi jele, hogy lopnák az időnket. Az üvegbeváltó elöl, a pénztárak mellett dolgozik, nem hátul, valamilyen kis, eldugott sufniban. Mindenki a helyén. S ez nem csak a kereskedőkre; az élelmiszer-termelőkre hasonlóképpen vonatkozik a piacon — tapasztalom közvetve ezután, további vásárlásaim alkalmával is. 2. Bad Oberan és Kühlungsborn közt, a kisbugacihoz hasonló „madzagvas- úton” utazva, szívesen megmutatnám neked: „Nézd, barátom, az idevaló földművelők éppúgy bújják a kertjeiket, hajladoznak kora reggeltől, mint nálunk, odahaza! Miben különbözik egy itteni paraszt házaspár attól a mátételkitöl, aki a perzselő hőséggel dacolva kapálta nemrégiben is a csemegekukoricáját? Dolgozik —fárad— ez is, az is, a maga módján.” Megintcsak a munka — perlekedhetnél, s terelhetnél át egy másik „vágányra”, hogy inkább a sipítozó sirályokról meg a peckes hattyúkról írnék, vagy távcsővel a tengert kémlelném: hol tűnik fel egy hajó. Ámde nyaralásom napjait is sok szál fűzi azokhoz, akiknek a fürdőzők ellátása a dolga. S akiknek a nyár a fő munkaidejük. 3. Az Ernst Grube étterem fiatal kiszolgálói, pályakezdő mivoltukhoz képest, szakmailag jól felkészítve tálalják naponta mintegy félezer üdülő reggelijét, ebédjét és vacsoráját. Ha valamelyikük • Délelőtt a kisváros tengerpari strandján. A táj egyike az NDK természeti értékekben gazdag üdülőterületeinek. hibázik, elfelejt vagy rosszul csinál valamit, észreveszem rajta: őt bántja a legjobban. Azért van ez így — találgatom —, mert a név- és példaadó szakember, az 1890—1945 között élt Ernst Grube, kinagyított fényképről ma is lenéz a falról...? Kiváltképp örülök annak, hogy a fogyasztóhelyeken tiszták a WC-k. Sem az éttermek, sem az utcák nyilvános illemhelyein nem üldögél tányéros pénzbeszedő. Nem „lékelik meg” a megszorult ember bukszáját WC- ajtókra szerelt automatákkal sem. A szolgáltatók — legalábbis itt — áraikkal nem törnek a csillagos égig. Gondolnád-e, kedves barátom, hogy vasárnap hogyan és mennyiért béreltem kerékpárt? Már az meglepett, hogy a kölcsönző ajtaján hiányzott ez a felirat: „Nyitvatartás péntekig, 17 óra 30 percig. Szombaton és vasárnap zárva." Hanem amikor a kiszolgáló bemondás alapján elfogadta, hogy hívnak és melyik üdülőépületben lakom, akkor futott csak rajtam végig igazán a csodálkozás. Még pumpát is kínált, vigyem magammal, hátha szükségem lesz rá. Ezután alig több mint egy üveg sör áráért kellemes, egyórás kerékpárutat tettem Kühlungsbom és egy kis halászfalu. Rerik között. 4. Messze a hazától hogy ne vágyna az ember otthoni hírekre! De hát Budapest — az éjszakai és a kora reggeli órák kivételével — zsebrádiómnak áthidalhatatlan a távolság. Nosza, irány az újságpavilon! Máris nincs olyan messze Magyarország. A Pravda mellett ismerős fejléc — a Népszabadságé. Mit számít, hogy a komppal érkezett lap tegnapelőtti!... 5. Újra a tengernél, immár búcsúzóban. A hattyúk épp most vonulnak tova délelőtti sétájukon. Mintha a strand őrei volnának, tempósan siklanak. Mintha elégedetten „nyugtáznák”: itt a gyerekek sem igen szórnak el szemetet. A tengeri fürdő mindenkié. No, hiszen sejtem én, azt gondolhatod, azért itt sem minden fenékig tejfel. Valóban. Egy forró vasárnap délután kerek egy órát álltam sorban citromos üdítőért, annyian ácsorogtak előttem a parti büfében. A mi erős feketekávénktól, a náluk megszokott cikóriaízű kávés víz után, német barátainknak hevesen verne a szíve. Rám mégis inkább a pozitív benyomások hatottak jobban az országnak ebben a zugában. A házak kerítése és a' járda közti keskeny földsávot a tulajdonosok reggelente gereblyével rendbe leszik. A kisváros kempingjében is ugyanígy csinálják. A járókelők óvatosan haladnak, hogy napközben a gereblyenyom- ra ne lépjenek rá. A kíméletnek, a másik ember munkája megbecsülésének ritka formája ez. De ha már itt tartok, kérlek barátom, tégy nekem egy szívességet. Menj ki a kecskeméti vasútállomással átelleni parkba, és nézd meg: rátelepszik-e még a domborodó gaz a szökőkútra a sétány mellett, kigyomlálták-e a paréjt a poros fű közül a környéken, ahol meg a mi vendégeink szoktak hozzánk jönni, befelé, a városba? Szeretettel üdvözöl:
