Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-27 / 178. szám

1988. július 27. • PETŐFI NÉPE • 3 Érsekcsanád új párttitkára „A formális vonások ellen kell küzdenünk” Alig múlt el egy hónapja, hogy egy viharos taggyűlésen a község és a közös gazdaság párttitkárává választották Sipos Kálmánt, a KISZ Bajai Városi Bizottságának politikai munkatársát Érsekcsanádon. A vihart nem az okoz­ta, hogy a jelölt nem értett volna a politikai munkához, nem ismerte volna a községet, hanem inkább az, hogy volt helybeli jelölt is. A kommunisták közül az idősebbek azt kifogásolták, hogy 32 életévével túlságosan fiatal erre a funk­cióra. A szavazatok többségét mégis ő szerezte meg. Energikus fiatalember, aki nagyon reálisan, a földön állva gondolkodik, aki tudja, mit akar csi­nálni, van elképzelése. — Földnyilvántartóként dolgozom a Búzakalász Tsz-ben — kezdi a beszél­getést —. A titkári funkcióban eltöltött idő még túlságosan rövid ahhoz, hogy valami eredményről beszámolhatnék. Azaz, mégis: a legnagyobb siker szá­momra, hogy a nem egyhangú szava­zással végződő taggyűlés után megnyíl­tak a kommunisták, az emberek, segí­tik elképzeléseim megvalósítását. En­nél az alapszervezetnél évek óta nehéz­séget okozott a megosztottság, a több- rétegűség. Mire gondolok? A húsztagú nyugdíjas, a tizenháromtagú tanácsi és intézményi, illetve a tizenöttagú téesz- pártcsoport révén minden taggyűlés természetszerűen a termeléssel függött össze. Jórészt a közös gazdaság ügyeit vitatták meg, s nem jutott idő a község­fejlesztéssel, az intézmények nehézsége­ivel, a nyugdíjasok gondjaival foglal­kozni. Ezen már most a legutóbbi tag­gyűlésen sikerült változtatni, a kezdő lépéseket megtettük. Amit Sipos Kálmán, a pártalapszer- vezet új titkára elmondott, abból az következik, hogy Érsekcsanádon erő­teljesen munkálkodni kell azért, hogy a pártcsoportok önállósodjanak, a rá­juk tartozó kérdéseket vitassák meg, s tegyenek javaslatot a taggyűlésnek. — Vitán felül áll, hogy a pártcso­portmunkára kell helyeznünk a hang­súlyt, csakis így valósítható meg a di­namikus pártélet, amilyenhez most iga­zán kedvező a politikai légkör. A községben lakók, az itt dolgozók kí­vánsága egyértelmű: a helyi dolgokat itt, Érsekcsanádon kell eldönteni! Ezzel lesznek a legnagyobb problémáim, mert ebben a községben a lakosság na­gyon összetett. Bármilyen hihetetlen, a község népességének csupán negyede dolgozik helyben, a többiek Baján vagy máshol találtak megélhetési lehetősé­get. Sok az itt lakó, de nem ide kötődő ember. Őket kell megnyernünk, bevon­ni a pártmunkába, a községfejlesztés­be. Nem mintha ezek az emberek nem szeretnék a községet, csak más a kötő­désük, mint azoknak, akik itt is dolgoz­nak. Az új pártalapszervezeti titkárnak, aki egyébként vízgazdálkodási techni­kus, s tizenkét éve hivatásos pártmun­kás, milyen elképzelései vannak? — A legfontosabb dolognak tartom a lakosság életkörülményeinek javítá­sát, például az út- és a járdaépítést. Eredmények természetesen ezen a téren is vannak. Ma állították üzembe az új ivóvízkutat, s azt hiszem, az országban egyedülállóan, itt nálunk még korlát­lan lehetőség van a telefon bevezetésé­re. Emellett csábító, hogy a telekár a városinak csupán a negyede. Egy-egy házhely 100—120 ezer forint, s nagy a kiáramlás Bajáról, a lakótelepekről. Emiatt a gyermekek létszáma emelke­dik, s kevés a tanterem. Két éve már, hogy a pártházban és a napköziben négy szükségtantermet alakítottak ki, dé nem ez az igazi megoldás. A napok­ban hozzákezdünk két új tanterem épí­téséhez. Ezek pillanatnyilag a legfonto­sabb teendők. A község fejlesztésének, a helyi poli­tika kialakításának egyik alapvető ele­me a pártélet fellendítése, egyáltalán az aktívabb közéleti tevékenység. A párt- alapszervezet akar-e ebben előrelépni? Ez természetes, de elsősorban a pártmunka formális vonásai ellen kell küzdenünk. Nem elég strigulákat húz­ni: megtartottuk a taggyűlést, a párt- csoport-értekezletet, részt vettünk itt és ott, ilyen és olyan tanácskozáson, s ez­zel be is fejeztük. Ez nem elég! Őszinte megnyilatkozások fellelhetők, s ezen az úton kell továbbhaladni. Nyíltabbá, vonzóbbá kell tennünk a pártmunkát, de ehhez több kommunistára van szük­ség, erősíteni kell a tagfelvételt. Ez egy­általán nem lesz könnyű, mégis látok lehetőséget, főleg fiatal értelmiségiek, KISZ-tagok esetében. Demokratiku­sabb légkör kialakítására van szükség a helyi politikai gyakorlatban, minden­képpen el kell érnünk, hogy egy közös célért dolgozzanak a kommunisták, a község lakói. Ami a községi politikát illeti: szót kell érteni mindenkivel, a vallási vezetőkkel is, az egyetértés, a község fejlődése érdekében. Gémes Gábor Nyár a pusztán Tüzesen süt le a nyári nap sugá- ra — épp úgy, mint Petőfi idejében — a pusztára. S bár ilyenkor csábí­tó a vízpart, mégis szép számban érkeznek turisták Bugacra, nagy a forgalom a pusztához vezető homo­kos úton és a csárda körül. Vasár­nap két bemutatót is tartottak a Balatonról, Budapestről ideutazó külföldieknek. Megszenvedi a hő­séget növény, állat, ember, ám a puszta s a környező homoki erdő ilyenkor nyáron is emlékezetes lát­nivalót nyújt az ide érkezőknek. (Straszer András felvételei) Méltóságunkról Ha rémfilmeket játszanak a tévé­ben — amennyiben rajtam múlik —, kikapcsolom a készüléket. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, melyen belül mindenki átélt két-három horrorre­génybe kívánkozó szörnyűséget. Ál­dom az emberi szellemnek azt a me­chanizmusát, mely a feledés ködét teríti a kiváltképp fájdalmas élmé­nyekre. Majdnem valószínűtlen, de igaz, élénkebben és részletezőbben él bennem annak a húsvét hétfőnek az emléke, midőn első ízben indultam el locsolkodni, mint a fél emberöltővel későbbi döbbenetem, amikor sző­nyegbombázás pusztította el fejem fölül a gyárat, ahol kenyeremet ke­restem. Néha ma is jobban az orrom­ban érzem azoknak az orgonáknak mézes illatát, melyeket a májusi litá­niák után velünk sétálgató lánykák­nak csentünk, mint az inflációs éhezé­sek sorvasztó kegyetlenségét. Ponto­san rögzült bennem az óra, midőn szeretett tanárom okos szavával kul­csot adott az akkor még korántsem klasszikusnak számító József Attilá­nak ilyen soraihoz: „ Az én vezé­rem bensőmből vezérel, Emberek, nem vadak — elmék vagyunk! Szí­vünk míg vágyat érlel, nem kartoték adat!" És ha a minap nem látok a postán sorbaállni egy csenevész. vénécske embert, már el is felejtettem volna, hogy az egyáltalában nem bensőből vezérlő férfiú idején bevágtak engem egy lefüggönyözött autóba, megbilin­cseltek, pápaszememet levétették ve­lem, fekete okulárét tettek a helyébe, s hamarosan egy kihallgatótiszt elé vittek. Annak asztalára kirakatták zsebeim tartalmát. Akkor már levet­ték rólam a fekete szemüveget, s egy- szercsak bejött a postán most látható harcos, és e szavakkal vágta zsebre az öngyújtómat: „Ezt az alakot úgyis fölakasztják, minek ez neki.” Csodás véletlen következtében fölakasztá­som elmaradt, de egy pillanatra most lolötlött hennem a postán, mi volna, ha odalépnék a derék nyugdíjashoz e szavakkal: „Nem adná vissza végre az öngyújtómat?” De az ember szentimentális. Meg­szántam a nyomorultat, mert hallót - tam, amint szolgaalázattal imígye a fordult a kezelőhöz: „Kisasszon' /, tisztelettel, nincs nálam annyi pén z, haza kell szaladnom még nyolc forir í- • tért...” Meg különben is. a hason ló koccanások rengeteg esetben vérbe és halálba torkolltak. Tiz- és tízéért ;k- nek volna sokkal nyomatékosa ibb szemrehánynivalójuk ... Tehát megcsöndcsítette bennem az idő annak a krimibe illő epizódnak a zaját. Viszont van egy sokkal korábbi élményem, melytől holtomig nem szabadulok. Pedig az semmiség volt az öngyújtó ügyhöz képest.. . Tizen­két éves voltam. Anyám egy úriház­nál mosot t reggel héttől vacsora­időig. Három pengő és a koszt volt a fizetsége. Este elébe ballagtam. A há­zigazda éppen fizette anyámnak a napszámban.. Ő meghajolt, mond­ván: „Köszönöm, nagyságos úr.” És kezet csókolt a harmincnemtudom- hány évet; embernek . .. Kijöttünk az épületből, s én, aki már tizenkét esz­tendőseri is olvastam egyet-mást a társadalmi egyenlőségről és egyenlőt­lenségről, dúltan fordultam anyám­hoz: „Kezet csókolni ennek a mit tu­dom ént kinek?... Én fölgyújtom a házukat.” ími-olvasni alig tudó, és a társadalomtudományokról mit sem sejtő anyám fáradt-szomorúan intett le: „Ugyan, ugyan, és akkor hol ke­reshetnék kis pénzt, fiacskám? A iec’ke szörnyű volt és megszégye­nítő. Pedig később a történelem vé- gigg.yadogolt a hajdani nagyságos úro n~s beláttam, voltaképpen puri­tán , tmztességre törekvő ember volt, aki csak a históriai színjáték által reá- tu!< máit formaruhát és formaviselke­dést hordozta személyiségén. És egyetértő belenyugvással tűrtem, he ig; / anyám az ötvenes években az én keresményemből dugjon oda kisebb 0 ssz egeket az úr nehéz sorba zuhant ö zviegyének. Emberméltóság ... A gyakori em­1 égetés mintha clnyütte volna e szó val óságos tartalmát. Talán másnak is föl tűnt, hogy a nemes csengésű sza­va kra ritkán rímelnek derék cseleke- de tek. Mig idővel eljut az ember an­nak belátásáig, hogy végtelen hosszú történelmünk során az emberi lét nagyszerűsége általában szólam ma­radt, s megrekedt a szépszavú álmo­dozók; az Arany Jánosok, Goethék, Móra Ferencek, Senecák, Babits Mi- hályok köteteiben a gyakorlat pe­dig más erkölcsi alapelveket keres magának. Belelapozok egy etikai lexikonba, s olvasom: „Emberi méltóság az erkölcsi tudat fogalma, mely az em­ber, mint erkölcsi személyiség értékét fejezi ki, továbbá etikai kategória az embernek önmagához és a társada­lomnak az emberhez való azon sajá­tosan erkölcsi viszonya jelölésére, melyben a személyiségnek ‘ez az érté­ke elismerést nyer ...” Nem olvasom MAGASABB, DK ALACSONYABB Áruforgalmi i jelentés A Kereskedelmi Minisztérit urt összesítése szerint az év első felében a kiskereskedelmi forgalom 313» milliárd forintot tett ki, folyó áron 10,8 százalékkal nagyobb, összeh asonlítható áron 5,8 százalékkal alacso­nyabb volt, mint az elmúlt ét / azonos időszakában. Az adatok azt mutatják, hogy a mindennapi megélhetés növekvő költségeit a lakosság az ipán fik.kek, elsősorban a ruhaneműk vásárlásá­nak nagymértékű csökkenté :sé vei kívánja ellensúlyozni. A múlt évinél kevesebb fogyott élelmiszer ékből is, s a vevők elsősorban az olcsóbb termékeket keresték. A kereslet-kínálat február közepétől többnyire ki­egyensúlyozott, a korábban ’hi ányzó élelmiszerfélékből — például étolaj­ból, margarinból, vajból, bt ;b léteiből —jelentősen javult a választék. A júniusi ellátásról az ár uforgalmi jelentés megállapítja, hogy élelmi­szerekből változatlanul jó s zín vonalú a kínálat, a vállalatok már a befő­zési szezonra is felkészülte k kellő mennyiségű cukorral, fűszerekkel és más szükséges cikkekkel. A nyári melegben helyenként a szokásosnál gyakrabban kifogásolták a , vevők a tej és tejtermékek minőségét, ezenkí­vül többhelyütt keveselltéi ,c a mirelitválasztékot. Ruházati cikkekből 12,1 ) százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban. A vásárlók ne hezen szánják rá magukat a nagymértékben megdrágult ruhaneműk n légvételére, ha azokat nem találják kifogásta­lannak. Megnövekedtek az. igények a méteráruk iránt, mind többen szeretnének otthon varrni, ám a szükséges anyagokból a boltok nem nyújtanak kellő választék ot. Javult a kínálat férfi és gyermek alsóneműk­ből, a magas árak miatt a zo nban ezek a korábban hiánycikknek számító termékek nem nagyon k elendőek. Számos olyan tartós f ogvasztási cikkből többet kínál a, kereskedelem, amiből korábban hiányt >s v olt a választék. Ilyen például a hazai automa­ta mosógép és hütőszd erény, a villanybojler, a fekete-fehér és a színes televízió. Továbbra sinc s Viszont elegendő fagyasztóláda, videomagnó és többfaj ta jó minőségű 1 aír adástechnikai berendezés. A Tüzép-telepeken jv minis 25-én befejeződött az engedményes értékesí­tési akció, amelynek so ráta több mint 750 ezer tonna szén és brikett kelt el, körülbelül tiz száza lék kai több, mint a tavalyi akció során. Különösen brikettbe íl fogyott sok, feltehetően elsősorban azért, mert az engedmény mértéke mázsánként 21 forint volt, szemben az előző évi 18 forinttal. Júniusban már csökkenni kezdett a Tüzép-telepek forgalma, s megnövekedtek a ké sóletek. A félév utolsó hóna pjában a nagykereskedelmi áruforgalom meggyor­sult, s idén először az import is növekedett. Egyes élelmiszerekből, ruhá­zati cikkekből és mű szaki árukból a kínálat meghaladja a keresletet, a vállalatok az értékes!, tési gondokat több helyütt kedvezményes akciókkal kívánják megoldani. tovább. Az átlagos képzettségű olva­só ebből vajmi kevéssé érti és érzékeli: neki hol, hogyan, miben mutatkozik meg vagy sikkad el az emberi méltó­sága. Tudománytalan és nagyon is ki­kezdhető kérdések szökkennek talpra bennem, ha e meghatározásra gondo­lok. Például: napjainkban és nálunk van-e köze egymáshoz a méltóságnak és a rangnak? Olcsó fogás volna, ha arra hivatkoznék: nézzük csak meg a híradóban, hogyan érkezik meg egy faluba egy magas állást betöltő ven­dég; hogyan várják a tanácsháza előtt; hogyan kísérik, miként teríte­nek számára ... és milyen fogadta­tásra számíthat a község küldötte, ha valamilyen közügyet intézendő a ma­gas vendég hivatalát fölkeresi.. . A világ minden táján ceremóniája van a „fontiek” üdvözlésének és ellá­tásának. Más kérdés viszont, hogy az ügyek megtárgyalása alkalmával a társadal­mi ranglétra alacsonyabb fokán ál- longóknak volt-e, van-e méltó szavuk a maguk érdekeinek képviseletére. Szinte elképzelhetetlen, hogy a közel­múltban olyan hatalmas jelentőségű kérdésekben, mint teszem azt az isko­lák körzetesítése vagy a tanácsok ösz- szevonása, az érintettek ne fejtették volna ki határozott rosszallásukat ha beleszólásuk lett volna a saját sorsukba. Napjainkban jó okunk van arra, hogy arról beszéljünk: miből éljünk. Kevesebb szó esik arról, hogyan él­jünk. Pedig ez a kettő ikertestvér. Mert akinek havi háromezret kell be­osztania, hogy abból lakjék, táplálé­kot szerezzen be, pótolja elvásott ru­háit, és segélyért kell kuncsorognia, az fütyül az emberméltóságról szóló elmélkedésemre. Viszont aki jómód­jában is vállalt kötelességek nélkül él, aki csak magamagára gondol, aki úgy véli, a világ tartozik neki. de ö semmivel sem adósa a világnak nyűg az emberiség nyakán. Az igaz­ságra és szépségre egyaránt szomjas ifjúkoromban, már nem is tudom ki­nek a művében találkoztam a gondo­lattal: „Ember! Ez — gyönyörű. Ez büszkén hangzik!” És belenőttem egy világba, ahol évente ötvenkétmillió kortársunk hal éhen. Élünk olyan körülmények kö­zött, hogy a világhatalmak fő tárgya­lási témája: hogyan ne pusztítsák el a Földet. És szelíd alázattal mégis ke­ressük az élet értelmét, értékét, mél­tóságát. És csökönyösen vallatom önmagamat: van-e a ma emberének méltósága? Bajor Nagy Ernő NAPKÖZBEN Borárhúzás — fölfelé Nem kell feltétlenül ittasnak len­ni, hogy az ember úgy érezze, szé­dül. A napra sem muszály kiállni. Elég egy bisztróba betérni. Az egyre vadabbul forgatott haszonkulccsal —i és még ki tudja milyen módon — a kiskereskedelmi árnak több mint a kétszereséért eladott 7 decis Szürkebarát 115 forintos árától csakugyan kóvályog a józan állam­polgár feje is. Ezt támasztja alá Sajdik József Bajáról írt levele. Elküldte hozzánk a lapunkban nemrégiben megjelent Borárcsökkentés a Kecskemétvirmél cimű rövid cikket, amelyben azt ol­vasta: Ezentúl azok a gazdaságok, amelyek a szőlőbor termelői árát legalább 10 százalékkal csökkentik, a jelenleg érvényes 15 százalékos fogyasztási adó helyett csupán 7 százalékot fizetnek. A fogyasztási adó csökkentésének az is a feltétele, hogy a kedvezmény a bolti árban valóban érvényesüljön. Hogy is van ez? — tűnődik olva­sónk ezután, hogy a bejelentést kö­vető egy hét múlva, július közepén a bajaszentistváni élelmiszerbolt­ban ennek épp az ellenkezőjét ta­pasztalta. A kecskeméti fehér fél­édes asztalibor palackján nem árat csökkentettek, hanem árat emeltek. A 35,30-at és a 40,80-at áthúzták, és helyettük 42,70 forintra „javítot­ták" a fogyasztói árat. Joggal tesz szemrehányást olva­sónk a forgalmazóknak, hogy be­csapták. Tisztességtelen dolog, hogy míg a termelő (szállító) mér­sékli, a kereskedő vagy vendéglátó fölveri az árakat. Hol az ellenőrzés, de legfőképp: a felelősségre vonás? Egy másik cikkünkben ennek is szí­vesen helyt adnánk. K—1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents