Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-26 / 177. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. július 26. Utánzás és példakép Az utánzás majomszokás — szokták mondani. Való igaz, hogy gyakorta megfigyelhető jelenség ez, ám nemcsak a majmok, hanem más élőlények, nevezetesen az emberek között is. Különösen a gyermekekre jellemző, hogy utánozzák egymást — de főleg a felnőttek — cselekvéseit, szófordulatait, szokásait, ami nem mindig tetszik másoknak, jóllehet a jelenségnek fontos oka van. Ilyen módon ugyanis tetemes mennyiségű tapasztalat száll át viszonylag rövid idő alatt nemzedékről nemzedékre. Az utánzás során sok olyan viselkedésformát tanulhatunk meg, amely- lyel korábban még nem rendelkeztünk. Kisgyermekkorban az ösztönszerű utánzás látványosan mutatkozik meg. Ha egy másfél éves gyermek azt látja, hogy anyja a kanalával a tálba nyúl. ő is rögtön megkísérli. Nézi, figyeli anyja mozdulatait, és megpróbálja megismételni. Mi váltotta ki az utánzást? A látás, a megfigyelés, a •másik ember cselekvésének észlelése, s nem^utolsósorban az a tény, hogy ' az a másik ember nem más, mint éppen az édesanyja, életének legfontosabb szereplője. A beilleszkedés feltétele A felnőtteknél az ösztönös utánzás háttérbe szorul. Mint mindenben, ebben is egyre több lesz a tudatos, szándékos elem. A társas együtt- lét során a közeledés és a közelség egymás viselkedésének átvételére, másolására késztet. Jól ismert, hogy a munkahelyi csoportba való beilleszkedés egyik feltétele a közösség viselkedési szabályainak követése. Tudták ezt már az ókorban is, amikor azt tanácsolták: „Ha Rómába mégy, élj úgy, mint a rómaiak!” Köztudott, hogy a gyermekek milyen szívesen és magától értetődő könnyedséggel veszik át szüleik járásmódját, arckifejezéseit, étkezési szokásait stb. De ugyanígy átveszi a --gyermek a szülők-rossr’szokásait isr joéldául a krákogást, a kögködést, a vakarözást stb. Érthető is, hiszen mindenekelőtt a szeretett és csodált személyeket igyekszik utánozni. Utánozzák a felnőttek olyan jellegzetes viselkedésmódjait, megnyilvánulásait is, amelyeket érdekesnek és feltűnőnek találnak. Nem ritkán utánozza egy hozzátartozó járásvagy beszédhibáját. A gyermeket minden esetben utánzásra készteti az úgynevezett „szociális megerősítés”: a dicséret, a mosoly, a felnőtt odafi- gyelő-törődő magatartása. Az is gyakran megfigyelhető, hogy a gyermekek szívesen utánoznak agresszív, durva megnyilvánulásokat is, holott ezért általában büntetés jár. Ilyenkor természetesen nem a felnőtt helyeslése serkenti utánzásra, hanem az a törekvés, hogy az agresz- szív példakép viselkedése láttán benne is felgyülemlő feszültséget levezesse, félelmeit feloldja. Ezért az agresz- szív szülő gyermeke gyakran maga is agresszív, legalábbis akkor, ha a szülő hatókörén kívül kerül. Magyarán: másokon veri le azt, amit ő maga kapott. Ezzel magyarázható az is, hogy vadállatokat, mérges kutyát, félelemkeltő mesealakokat is gyakran utánoz, hiszen ez a viselkedés szintén feszültségoldó hatású. Tanárok és szülők Az iskolásévekben a tanárok személyében új példaképek tűnnek fel, és kapnak mind jelentősebb szerepet. A tanárok jutalmazó hatalma, tudása kiváltja a gyermek csodálatát és tiszteletét, s a vágy, hogy hasonlóvá váljék hozzájuk, serkenti utánzó viselkedését. Ezért nem győzzük hangsúlyozni a tanárok felelősségét a rájuk bízott gyermekek iránt. Hiszen a szerepe, a helyzete miatt a kevéssé ideális tanár is utánzás tárgyává válhat. A gyermek kapcsolata a tanáraihoz leginkább a szülőkhöz fűződő viszonyhoz hasonlítható. Tanárai éppen úgy felette állnak tudásban, tekintélyben, hatalomban, mint a szülők, éppen úgy jutalmaznak és büntetnek, helyeselnek vagy helytelenítenek, és a szülőkhöz hasonlóan olyan társadalmi előírásokat közvetítenek számukra, amelyek nélkülözhetetlenek az együttéléshez. A tanárok és a gyermekek kölcsönös elvárásokkal közelítenek egymáshoz, s hasonlóképpen szerződnek egymással, mint ahogy a szülő—gyermek kapcsolatban is egy ki nem mondott szerződésnek tesznek eleget a „felek” . De míg a szülő—gyermek kapcsolatban a szerződés lényege: „szeressetek, fogadjatok el engem, és akkor én úgy viselkedem, ahogyan ti akarjátok”, a tanár és diák szerződése más jellegű. Az iskolás gyermek a szeretet megnyilvánulásain túl egyre inkább igényli az elismerést is. Tudásának, jó magaviseletének kedvező minősítését elsősorban már jelképes formában kívánja elnyerni: jó osztályzatot, nyilvános elismerést vár. Mindezt úgy vívhatja ki, ha elfogadja a tanárok útmutatásait és előírásait, megfelel elvárásaiknak, betartja tilalmaikat. A kortársak A kisiskolások és a serdülők fokozódó vonzódása a kortársaik iránt szintén ismeretes. Kutatják, keresik egymásban a hasonló vonásokat, az azonos érzelmeket. Felismerik, hogy egy közösség azonos korú tágjaiként közös élmények, történések részesei, sorsuk összefonódik. A gyermek a kortársai közül példaképeket és barátokat választ. Példaképül okos, erős, népszerű és bátor társak lépnek színre, akik kiváltják hódolatát vagy irigységét — olyanná szeretne válni, mint azok. Másolja a viselkedésüket, átveszi szókincsüket, azonosul a véleményükkel. Barátválasztását azonban már nem annyira a csodálat, hanem mindinkább a felfedezett hasonlóságok felett érzett öröme vezérli. A barátok ízlésének, érdeklődésének és véleményének sok közös vonása megerősíti az együvé tartozás élményét, s az arra ösztönzi őket, hogy még inkább hasonuljanak egymáshoz. A csoportban, amelyhez a gyermek tartozik, bizonyos szokások, szabályok vannak, ezeknek meg kell felelnie, ha azt akarja, hogy a közösség magába fogadja. Ezért veszi át ezeket, ezért viselkedik úgy, ahogyan azt a csoport megkívánja tőle. Ez az oka annak, hogy az egy közösséghez tartozó serdülők bizonyos mértékig uniformizálódnak: viselkedésük, öltözködésük, szókincsük, gesztusaik, hobbijaik azonosak. Még a legharmonikusabb gyermek—szülő viszony esetében is előfordul, hogy a szülőktől való fokozódó önállósodási törekvés szembefordíthatja a gyermeket a szülőivel. Ha a gyermek biztonságigényét a család nem elégíti ki kellő mértékben, a serdülő erőteljesebben kötődik a kortársaihoz, és ilyenkor azok hatása, befolyása hatékonyabb lehet, mint a szülőké, a családé. A szülőkkel való éles szembefordulás azonban csak azoknál tapasztalható, akiknek a szülei kevés szeretetet nyújtottak. Ám ha a család mindig is biztonságos hátteret jelentett számára, később is a szülők magatartása lesz az a mérték, amelyhez a gyermek hozzáméri a későbbi mintákat. Dr. Flamm Zsuzsa KÖZVETÍTI A MAGYAR RÁDIÓ Ringpremier a Wagner Fesztiválon Évente egyszer, az idén július 28-ától augusztus 29-éig világvárossá változva fogadja vendégeit a Wagner Fesztivál eseményein Bayreuth. A nemzetközi zenei élet vitathatatlanul legizgalmasabb színhelyéről Európa rádióállomásai — közöttük a Magyar Rádió — sugározzák a szezon kiemelkedő produkciójának premier előadásait. Július 27. és augusztus 1. között a négy estét betöltő Ring zenedrámái hangzanak fel a Festspielhaus- ban; a Rajna kincse, A walkür, a Siegfried és Az istenek alkonya az ünnepi játékok szenzációjának ígérkezik. A nemzetközi hírű Harry Kupfer, a berlini opera főzeneigazgatója már három évvel ezelőtt megkezdte a rendezői előkészületeket a Ring felújításához. Napjaink életritmusának megfelelően gyorsabb érverésű előadásokat ígért, új, fiatal, Bayreuthban az idén debütáló művészekkel. Legfőbb támasza Dániel Barenboim lesz, a dirigensi pultnál. Harminc előadásból áll az ünnepi játékok programja, a Ring háromszor hangzik fel, és a múlt évek sikeres repertoárjából a Parsifal, a Lohengrin és A nürnbergi mesterdalnokok örvendeztetik meg a közönséget, az előadásokban magyar művész is közreműködik. Szólót énekel Sólyom-Nagy Sándor Hermann Ortel kismester szerepében, Benei Katalin, a pécsi operatársulat fiatal tagja pedig a Lohengrin egyik apród-jelmezében. A budapesti Operaházból kórusénekeseket hívtak meg újra a különböző darabokhoz. A Wagner Fesztivál hagyományos programja a Nemzetközi Ifjúsági Találkozó, amely az idén 38. alkalommal hívja a világ minden részéből érkező fiatal ének- és zeneművészeket. Jan Sibelius védnöksége alatt 1950-ben rendezték meg először. Résztvevői Wagner életművén túl a modern zenei irányzatokkal ismerkednek és önálló produkcióval mutatkozhatnak be. E. M. Egy évezred ötvösremekei Az ötvösművészet régen a legmegbecsültebb mesterségek közé tartozott. Az egyházi és világi ötvösség pompás emlékei, az aranyból, ezüstből készített, nemegyszer drágakövekkel kirakott, zománcokkal ékesített ötvösmunkák, koronák, fejedelmi ékszerek, kardok, kupák, serlegek, különféle díszedények ma is hirdetik az egykori ötvösök magasrendű művészetét. A magyar ötvösség a honfoglalás óta előkelő helyet foglalt el Európa ötvösségében. A magyarság pompaszeretetét még őshazájából, Keletről hozta magával. Ötvöseink munkái vetekedtek az akkor világhírű arab és bizánci mesterek műveivel. Technikájukra, díszítő- motivumaikra erősen hatott a keleti (szasszanida) és később a bizánci művészet. Az ásatásokból előkerült fegyverek, ruhadíszek, mellkorongok, süvegcsúcsok, lószerszámveretek, tarsolylemezek, arany- és ezüstedények őrzik a honfoglalók páratlan művészetét. Szent István törvényben rendelte el, hogy minden tíz faluból álló közösség templomot építsen, a felszerelési tárgyakról a király, a könyvekről pedig a püspökség gondoskodjon. A XIV. században, az Anjouk korában ötvösségünk új fénykora következett. Az Európa királyi udvaraiba küldött követek művészi ötvösremekeket vittek magukkal ajándékba, ékszereket, fegyvereket, kelyheket, ereklyetartókat, díszedényeket, melyek ma a nagy európai kincstárak féltve őrzött kincsei. Jellegzetes technika a sodronyzománc, melynek ismerete Olaszországból került hozzánk, de itt oly különleges pályát futott be, hogy Euró- pa-szerte magyar zománcnak nevezték, és legszebb példányai is itt találhatók, vagy innen kerültek Európa nagy kincstáraiba. A mohácsi csatavesztés után az ötvösség központjai a Felvidéken és Erdélyben voltak. A XVI—XVII. században főleg a világi használatra készült • F'edeles kupa (1690). • Kehely (1500-ból). edényeken követhető a nyugati életforma változásával kapcsolatos stílusváltás, a főúri udvartartás számára készült serlegekben, kupákban, talpas poharakban, címeres dísztányérsorozato- kon, kannákon, melyek a protestáns egyházakba is elkerültek az ajándékozók révén. A reneszánsz művészet antikvitásból ihletett forma- és motívumvilága az edények gazdagon trébelt mitológiai jeleneteiben, de az ékszerek kialakításában is jelentkezett. A XVII. század második felében elsősorban Erdélyben alkalmazták a zománc új változatát, az erdélyinek nevezett, festett zománcot, amely főleg világi, ritkábban egyházi ötvöstárgyakon is szerepel. A XVII. század végétől a francia fejlődés válik irányadóvá Európa művészetében. A híres erdélyi ötvösök közül a brassói May dinasztia tagjai a Napkirály udvarában is megfordultak, magukkal hozva az új divatot, a szalagfo- natos, kagylós díszítményt, mely a ruhadíszeken, ékszereken, s az edényeken is megjelent az új formákkal együtt. A törökök kiűzése után sok külföldi ötvös költözött az ország elnéptelenedett területeire, akik főleg az ellenreformáció fellendülő kegytárgyigényeit elégítették ki a barokk és a rokokó stílusirányzat jegyében. A XIX. században a divat nyomán Párizsba, Londonba, Bécsbe járó arisztokrácia ékszereit, edényeit e központokban szerezte be, az ötvösök a megerősödő polgári, nemesi rétegek számára dolgoztak. Pesten kialakultak a tőkeerős, már részben gépi technikával működő, manufaktúra jellegű ötvösműhelyek, mint a Prandtnereké vagy Giergl Alajosé. A múlt század legnagyobb magyar ötvöse, a tragikus sorsú Szentpétery József, monumentális domborműveket is trébelt. Az ékszerviseletben nagy szerepet játszottak a díszmagyarhoz készített ruhatartozékok. A század második felében tért hódító neostílusok az egyházi kegytárgyakban, a századvégi szecesszió pedig főleg az ékszerekben jelentkezett. B. I. Jelenetek Nyikita Hruscsov életéből Alekszej Adzsubej visszaemlékezései Alekszej Adzsubej, az Izvesztyija egykori főszerkesztője, Hruscsov veje már Nyikita Hruscsov idején befejezte a saját és a szovjet társadalom életéről szóló visszaemlékezéseinek leírását. Emlékiratait rövidesen nyilvánosságra hozza a Znamja című havi folyóirat. Előzetesen ebből közölt részleteket a Moszkovszkije Novosztyi. • Nyikita Hruscsov a kerszoni területen egy kolhoz kukoricatábláit tekinti meg. Barátaim és ismerőseim, különösen a biológusok, akikből csak a családomban három is van — a feleségem és két fiam —, gyakran megkérdezik tőlem, hogyan adhatott hitelt Nyikita Hruscsov azoknak az elképesztően ostoba ígéreteknek, melyeket Liszenkó- tól hallott. És miért tagadta meg oly csökönyösen a genetikusok munkájának figyelembe vételét? Igor Kurcsatov (ismert fizikus, a szovjet atombomba megalkotója — a szerk.) egy napon felkereste Nyikita Hruscsovot a nyaralójában. Mint máskor is nemegyszer, leültek a kertben egy eldugott padra, és ott vagy egy óra hosszat, talán tovább is beszélgettek. Amikor Kurcsatov távozott, sértődöttnek látszott. Nyikita Szergejevicsnek is rossz kedve volt. A bosszúság nem hagyta nyugodni, végül nekünk is beszélt társalgásuk témájáról. „A szakállas" (Nyikita Szergejevics igy nevezte Kurcsatovot) idegen ügyekbe avatkozik. Fizikus, de azért jött hozzám, hogy közbenjárjon a genetikusok érdekében. Ilyen ostobaságot, hiszen nekünk gabonára van szükségünk, azok pedig, legyeket tenyésztenek." Szavai annyi magabiztosságról árulkodtak és annyi haragos felfuvalko- dottságot tükröztek, hogy Hruscsov fiai Szergej nem bírta tovább: rögtön kirobbant a veszekedés a fiú és az apa között. Rada (Adzsubej felesége — a szerk.) a fivére mellé állt, még ezt is mondta az apjának: „Vigyázz, utóbb majd neked magadnak is szégyenkezned kell." A szembeszegülés és gyermekeinek pimasz megjegyzései felbőszítették Hruscsovot. Talán jobb, ha nem számolok be pontosan a szóváltásról, mindenesetre nyomott hangulatban távoztunk. Egy munkaszüneti napon a központi bizottság elnökségének valamennyi tagja együttes látogatást tett Liszenko kísérleti gazdaságában. Újságírók is ott voltak. A „nagy agronómus" nem titkolta örömét; nagyszerű mezőket mutatott, különféle cukorrépafajtákkal. Ki is húzott a földből egy három ököl vastagságú cukorrépát, elvezetett bennünket az állattenyésztési részleghez is, ahol csodaszép tehenek bököd- ték pofájukkal a látogatók zsebét. Senki nem tudakolta igazán, mekkora kiadásokat igényelt ez a mintagazdaság. Azután Hruscsov mindenkit meghívott ebédre. Liszenko a legszárnyalóbb kifejezésekkel magasztalta önmagát, de panaszkodott is, azt mondta, nem hagyják dolgozni, intrikálnak ellene. Hruscsov keveset értett Liszenko tudományos ködbe burkolt beszédéből; őt a mezőgazdaság érdekelte, az egyszerű, praktikus haszon, amely minden parasztnak osztályrészül juthat, ha meghallgatja Liszenko tanácsait. Hogy min alapult a gondosan szá- mítgató, tapasztalt Hruscsovnál a genetikának ez az elutasítása, a vonakodás még attól is, hogy mélyebben foglalkozzon a kérdéssel? Igor Kurcsatovot komolyan vette Nyikita Hruscsov, de még Kurcsatov sem tudta őt rábírni, hogy legalább valami halvány érdeklődést mutasson a genetika iránt. Hruscsov képtelen volt várni. Úgy vélte, a legyek, a muslincák és egyéb „mütyürkék" csak elterelik a figyel-' met, viszont a termőföldnek azonnal adnia kell a több gabonát. Egy türelmetlen ember számára az a legegyszerűbb, ha csodában reménykedik. 1962- ben hírül adták a hús és hústermékek árának emelését. Az Izvesztyija hasábjain számadatokat közöltünk a felvásárlási és kiskereskedelmi árakról, írtunk a kétféle ár közötti ollóról, annak szükségességéről, hogy emelkedjék a felvásárlási ár, biztosítva az állattenyésztés kifizetődő voltát. Célszerűnek tűnt az intézkedés, de a hústermelés nagyon lassan nőtt, sőt egyes esetekben csökkent. A hústermelés kapcsán még viccnek is rossz lett volna a jelszó, hogy „utolérni és túlszárnyalni Amerikát”. 1963- ban akadozott a kenyérellátás. Sok levelet kapott ebben az ügyben a lap. Telefonon összeköttetésbe léptem Pavel Szatyukovval, a Pravda főszerkesztőjével, és elhatároztuk, hogy a szóban forgó levelekből kivonatokat fogunk megküldeni a központi bizottságnak. Több mint drámai volt, ami erre következett. Hruscsov javasolta (talán ésszerűen), hogy egy bizonyos időszakra vezessék be a jegyrendszert, biztosítandó, hogy többé ne etessenek fel sehol kenyeret az állatokkal. A presztízs-megfontolások azonban felülkerekedtek. Olyan döntés született, hogy az ország külföldön vásárol bizonyos mennyiségű gabonát. A hetvenes években ez szokássá vált, a külföldi gabonavásárlás megnövekedett. A Szovjetunió gabonaexportőrből átalakult gabonaimportőrré. A megrázkódtatás gyorsan elmúlt, még „elméleti" indoklások is felbukkantak, a külföldi gabonavásárlások lehetőségét és célszerűségét igazolandó. Az ország mind több térsége került a mezőgazdaság „kockázati övezeteinék" listájára. Utolsó hivatali éveiben Hruscsov sokszor járt vidéken. Rendszerint elkísérték útjaira a központi lapok szerkesztői, mert írni kellett a tanácskozásokról, be kellet számolni a kedvező tapasztalatokról. Novoszibirszk, Alma-Ata, Tbiliszi, Voronyezs ... Hruscsov követeléseket hangoztatott, példákra hivatkozott, bírált; tettrekészsé- ge látszólag átragadt azokra az ezrekre, akik nyilatkozatait hallgatták. Am a tanácskozások során egyre gyakrabban kellett Hruscsovnak mást is hallania: fojtogató a papírháború, újra beavatkoznak a kolhozok és szovhozok ügyeibe, félig-meddig vagy teljesen eltűntek az anyagi érdekeltség elvei. A vidéki területek fölött ott lebegett a beszolgáltatás réme. Az évtizedeken keresztül parancsolási rendszerhez szokott apparátus csupán az átkeresztelt hivatalokban folyó munka külsőségéihez alkalmazkodott. Minden ugyanolyanná vált, amilyen a múltban volt... ígéretekből persze nem volt hiány. Hruscsov hol hitt az ígérgetésnek, hol nem. Feltűnő volt ebben a vonatkozásban a rá jellemző bizonytalanság. Egy ízben az újságírók tanúi voltak Voronyezsben egy kétségbeesett, alapjában véve tragikus megnyilatkozásnak. Hajnalban zakatolt a vonat Voronyezs felé, a város előtt utoljára körülbelül 100 kilométer távolságban állt meg. A Pravda ottani tudósítója felszállt az újságírók vasúti kocsijába. Az ablaknál álltunk, a kissé behavazott mezőket néztük, amikor egyikünk furcsa domborulatokat pillantott meg, hullámosnak látszott a talaj. A helyi Pravda-tudósító magyarázta meg a dolgot: nem sikerült a kukoricát betakarítani, és mert tudták, hogy Hruscsov vonata el fog haladni itt, vontatókat küldtek ki, rájuk akasztott sínekkel, hogy letarolják, a földre szorítva „álcázzák” a kukoricacsöveket és -szárakat. Nem tudtuk, felvilágosítsuk-e erről Nyikita Szergejevicset. Végül úgy döntöttünk, szólnunk kell neki a dologról. Egyik újságíró sem hallotta, hogyan magyarázta meg a területi vezetőség Hruscsovnak az acélsínekkel végrehajtott aratást, mindenesetre az ottani elvtársak nem tűntek különösebben izgatottaknak. Mentségből mindig volt kéznél bőségesen. .. .Sok év telt el Hruscsov nyugdíjazása majd halála óta, de egyes újságírók még mindig abban a korban, a kukoricatermesztés erőszakolásának periódusában látják a mezőgazdasági kudarcok fő okát. Időközben a földek megszabadultak a szeszélyes terménytől, sőt olyan mezőgazdasági üzemeknek, amelyek a többi közt takarmányozás céljából kukoricát akartak vetni, titokban kellett ezt megtenniük, hogy ne tekintsék őket Hruscsov híveinek. Vajon mi az oka annak, hogy'legjobb elképzeléseink is — például a kukoricával, a nagy állattenyésztési komplexusok építésével, az iparszerű mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban, és a példák sora még folytatható —gyakran katasztrófába, értelmetlen, romboló hatású eljárásokba torkoltának? ( MTl-Press)
