Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-21 / 173. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. július 21. PETŐFI NÉPE AJÁNLATA KÖNYV Az elmúlt két évtizedben többet tud- tuftk meg a bolygókról, mint az előző három évezred során összesen, s az új ismeretek hatására alaposan megváltozott a róluk kialakított képünk. Számos, sokáig titokzatosnak tűnő jelenséget sikerült megmagyarázni, az eddig fényfoltoknak látszó objektumok új világgá tárultak előttünk. Az ismereteknek ezt az ugrásszerű megnövekedését főként az űrkutatás, az űrszondákkal végzett vizsgálatok tették lehetővé. 1981-ben Angliában P. Francis New Worlds című kötete óriási könyvsiker volt. Magyarra fordíttatását a Gondolat Könyvkiadó vállalta, egyben kiegészítéseket kért a szerzőtől a Vénuszról és a Szaturnuszról 1981 óta szerzett ismeretek közreadására. Francis nem a csillagász hagyományos szemszögéből, hanem a geológus nézőpontjából mutatja be a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert, a Szatur- nuszt, az Uránuszt, a Neptunuszt és a Plútót, valamint a körülöttük keringő holdak földrajzát, geológiáját, meteorológiáját, vagyis a felszínét, felépítését, légkörét, a Földet választva viszonyítási alapul. A teljesség kedvéért ír bolygórendszerünk kisebb tagjairól: a meteoritokról, kisbolygókról, üstökösökről is, majd az elmondottak összeg: zéseképpen felvázolja a Naprendszer keletkezésének lehetséges folyamatát. Szól bolygórendszerünk főbb adatairól, jellemzőiről (nagyság, tömeg, sűrűség), az űrszondák és ember járta Holdról (fényéről, hőmérsékletéről, felületéről, légköréről, a vulkánokról). Olvashatunk az Apolló-programról, a különböző űrprogramokról, szondákról, merenghetünk az égitestek különleges, fotói felett... s lassan feltárulkoznak előttünk a bolygók, csillagfényes éjszakáink csodás „lámpásai”. FILM RÖVIDZÁRLAT Színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi, rendezte: John Badham, szereplők: Ally Sheedy, Steve Guttenberg. John Badham, a Kék villám es a Mégis, kinek az élete című alkotások nálunk is jól ismert rendezője ezúttal egy ártalmatlan és nagyon hatásosan megkonstruált mesével szórakoztatja a hazai közönséget. Egy robotlényt kelt életre ami önmagában — az utóbbi évtized filmtermését tekintve legalábbis — nem tartozik éppen a legeredetibb ötletek közé. A Rövidzárlat főszereplője egy nagyon szimpatikus, tanulni vágyó — és új elemként: szellemes — gépember. Szellemessége a film legfőbb leleménye. A nagy szemű, hosszú kezű kis lény életre keltése E. T. után persze nem is olyan kis vállalkozás. Mert minél jobb pofa, minél bájosabban csúf, annál inkább emlékeztet a felejthetetlen E. T.-re. Még John Badhamnak sem könnyű megbirkóznia a szinte kötelező elvárásokkal: a kis robotszemélyiség kedvességének, ötletességének, érzelmességének megteremtésével. Vigyáznia kell, hogy hősét ne csak a mozgékonysággal, hanem a robothumorral is izgalmassá tudja tenni. A produkció cselekménye már-már ismerős: a kis gépembert, mely évtizedekkel megelőzi saját idejét, katonai szuperrobotok között „tervezik világra”, ám . feltöltés közben villámcsapás éri, így aztán kissé kótyagosan ténfe- reg, és kijut a szigorúan őrzött kísérleti telepről. A robo.ttervezö cég tudományos igazgatója — felmérve a veszélyeket — minden erőtmozgósítaz elfogadására. Tervezője, az ifjú tudós is útnak indul,-noha a parancsnál.is jobban izgatják a kirándulás előre át nem látható fordulatai. A kis robotnak azonban esze ágában sincs eredeti küldetése szerint támadni, információéhesen hab- . zsolja a nagyon., is evilági csodákat, A várható agresszív támadás, helyett ráadásul ügyesen és céltudatosan védekezik. Tökéletesén utánozza pártfogó-' ját, és az sem esik nehezére, hogy túljárjon ellenségei eszén. Lehetőségei szerint a történet komolyabb mondanivaló hordozójais lehetné, ám nyári szórakozásként — főként a tizenévesek számára — így sem tartozik ä legrosszabbak közé. LEMEZ TISZTA HANG Adamis Anna réges-régen beírta már a nevét a hazai rockzene történetébe. Gondoljunk csak az Omegával, majd a Locomotiv GT-vel való együttműködé: sére. Szebbnél szebb szerzeményekhez adott verseket, szövegeket. Komoly mondanivalója van, elgondolkodtatok a sorok. Kitűnő anyagot nyújtott át Kovács Katinak, Ruttkai Évának, DarA finn forma Nemcsak Európa, a világ is nagy elismeréssel adózik északi rokonaink, a finnek formatervező művészetének. Ez az elismerés persze nagyon is hétköznapi módon mérhető: a finn tárgyak eladhatók, sikerül van, utánozzák őket, vagy legalábbis hatásuk van, stílust teremtettek. Magyarországi hatásuk nem csak a rokonság miatt szivárgott be; vannak ennek kézzelfogható, kitapintható egyéb gyökerei. A finn lét a világ- történelem során többféle hasonlóságot is felmutat. Északi rokonaink háromszor akkora területen élnek feleannyian, mint mi. Az „ezer tó országában” ezernél jóval több tó, sziget van, a partok tagoltsága még a közel lakókat is messzire választja egymástól. Egyébként a világ legészakabbra fekvő országa. Népművészete, amely sértetlenül mentődött át az ipari sorozatgyártásba, azokban a közösségekben alakult, amelyekben, egy-egy tanyai település köré rendeződve, nagy családjaik éltek, megtermelve és elfogyasztva termékeiket, az ésszerűség és célszerűség szellemében alkotva mindazt a tárgytömeget, amelyre szükségük volt. És megörökítve, megőrizve. Legfontosabb termékük — ma is — a fa, a fából készült tárgyak garmadája. A huszadik század — és ez sem elhanyagolható tényező — meghozta az ország önállóságát is. Az önálló tanyai gazdaságokból egyre többen kerültek át a városokba, s magukkal vitték génjeikben, tenyerükben azt a gyakorlattá nemesült tudást, amit őseiktől örököltek. Sértetlen volt ez a tapasztalat, s egységes. Ha a magunkéhoz hasonlítjuk: a tanyáról kikerült emberéhez,— hasonló, de mégsem hasonlítható. A finn formatervezés a múlt század végén, s azóta megrendezett világkiállításokon lépett ki Európa, S a nagyvilág elé. Ezek a sikeres bemutatkozások adtak mindig újabb lökést a finn forma- tervezésnek. A legkisebb finn használati tárgyat is két lépték határozza meg: a tájé és az emberé. A táj — és annak anyagai, elsősorban a fa -— meghatározó tényezője építészetüknek. Az épület mindig • Gunnel Nymán: „Gyöngysor” váza • Valit Rosemberg: Dzsemtálaló (fúvott üveg, 1948). (ezüst, 1911). • Hannu Káhöncn—Juhani Salovaara: SLO-Intercom (rövid távolságú kommunikációs rendszer 1977—79). ugyanazzal a szemlélettel, a táj, a különböző tájba illesztés igényével születik. A finnek soha se készítenek absztrakt épületet. Ha kell, sziklára tervezik — mint a Marimekko gyárat -— ha kell, erdő közepére, anélkül, hogy egyetlen fát is megsértenének, vagy tó partjára, ahol az öböl adja a szauna „kifutóját”. A belső tér, annak bútorai, használati eszközei úgy készülnek, hogy lakóját a legjobban szolgálják. A legnagyobbak ezért tudták „hazaszelidíteni” a világ legfontosabb építészeti irányzatait is. Alvar Aalto például megteremtette a funkcionalizmus finn változatát, a táj és az ember léptékének, arányainak figyelembevételével. Nem véletlen, hogy nem csak építészként, bútortervezőként is a legnagyobbak egyike, rétegelt, hajlított fából készült bútorait ma is gyártják. De tervezett virágvázát — a Hullám elnevezésűt például —, amely az emberi szemnek szép, a virágnak meg a legkellemesebb elrendezést biztosítja. Az üveg készítéséhez is rendelkeznek a finnek a két legfontosabb dologgal: alapanyaggal és — északon élvén — modellel. Tapio Wirkkala, Kaj Franck terveiben, Timo Sarpaneva üvegeiben ott a jeges kristályvilág, az átlátszó, gyöngyözően, jégcsaposan megfagyott természet éppúgy, mint az illeszkedés az emberi kézhez, a használathoz. A textilek a hideggel birkózó emberek életében különös testközeli szerephez jutnak; a csíkosán szőtt raanu, a hosszú szőrű ryijy (rüjünek ejtik), vagy a textildarabkákból varázslatos mintákkal összevarrt patch-work takarók ma részben tovább élnek, részben megváltozott formában divatosak. A Ma- rimekko cég — a szó azt jelenti „Mari kis ruhája” — főleg nyomott anyagot készít, de ezen visszahozza a csíkos, a kockás mellé a természet ezernyi színét, virágát. És a nyomott textil, amely pamutból, lenvászonból készült, képes még az északi féléves sötétségbe is visz- szalopni valamit a rövid nyár hangulatából. Az Iparművészeti Múzeumban vendégszerepei most egy finn kiállítás A finn forma címmel. Okos elrendezésben, az oldalt futó sorban láthatjuk a legnagyobbakat: Aalto, Franck, Sar- paneva, Wirkkala és a Finnországban élő japán textiltervező, Ishimoto, valamint a textiltervező Dora Jung munkáit is. És a múzeum középső terében kinyílik a világ. A fiatal nyomottanyag- tervező, Inka Kiváló virágoskertje: kevés minta, rengeteg, különböző karakterű színösszeállítás tanúskodik a finn forma egyszerűségében is határtalan lehetőségeiről, arról a jókedvről, amelyet a természettel való ilyen magas fokú azonosulás teremt meg számunkra. Torday Aliz vas Ivánnak. Különleges képesség kell ahhoz, hogy másokkal azonosulni tudjon, másokat érintő, foglalkoztató témákat, érzéseket tükrözzön. Korszak- alkotó volt a még ma is játszott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválrólcímű musical, a verseket vizsgálva is. Évekkel ezelőtt csodálatos művészeti albumban lehetett olvasni gondolatait (a dalok szövegét), Gross Arnold rézkarcai mellett. A napokban jelent meg régen yárt szólóalbuma, melynek egyszerűen csak ez a címe: Adamis Anna. Gyönyörű kék szempár, puha szőke hajkorona látható a borítón. A lemezen Adamis énekli saját verseit. Feltűnően tiszta, képzett a hangja, legyen ez büszkesége. Kemény Gábor és Kocsák Tibor ugyancsak letisztult zenével, szép szerzeményekkel adja a nevét a produkcióhoz. A tíz dal így válik egységessé, azt is mondhatnánk, különlegessé. A muzsikusoknak köszönet jár, minthogy olvasható a borító hátoldalán: „Köszönöm azoknak, akik tehetségüket megosztották velem!" Vagyis: Kemény Gábornak, Szakály Lászlónak, Baranszki Lászlónak', Huszti Istvánnak, Muck Ferencnek, Zsoldos Bélának. Az utazók; &_Nézd, megnő az árnyék; a Hűség; az Őrizd magadban a lángot mindenféle szempontból tökéletes produkció. Mégis attól tartunk: nem lesznek sokat szerepeltetett slágerek, pedig megérdemelnék. Adamis Anna boldog lehet, hogy le- meztulajdónossá vált, hogy 1986 novembere és 1987 márciusa között felvett dalai némi késéssel ugyan, de közkinccsé válhattak. (Krém, 1988) Fájdalmas művészet Van a képzőművészetnek egy ága. amelyet talán többen művelnek, mint a festészetet vagy a szobrászatot, de mégsem esik róla szó az újságokban vagy a televízió kulturális rovataiban. Műhelyei ennek ellenére megtalálhatók mind az öt kontinensen. Az emberiségnek ezt az egyik.legősibb művészeti tevékenységét tetoválásnak nevezik. Az emberi bőr díszítésének eredetét kutatva időben és térben nagyot k?ll lépnünk. Maga a .tetoválás szó a polinéziai szigetvilágból származott hozzánk. a világnak arról a részéről, ahol ma is a legelterjedtebb ez a hagyományos „öltözködésforma”. Az idők folyamán a hiúság a tetoválás céljai között kisebb szerepet játszott, viszont egyre inkább az együvé tartozás kifejezőjévé vált mind a primitiv törzseknél, mind a modern világban élőknél. A tetoválás ma is leginkább őshazájában, az óceániai szigetvilágban, valamint Uj-Zélandon őrzi formagazdagságát, nagy élményt nyújtva a néprajz kutatóinak és a turistáknak. Az Egyesült Államokban évente megrendezik a tetoválások világbajnokságát. bár a legtöbb civilizált országban a többség ma is a-gyermekkori játék gyanánt, büntetőintézetekben vagy katonai szolgálat alatt szerzi be bőrdíszeit. A többnyire önjelölt művészlelkek általában nem rendelkeznek nagy fantáziával, s megrekednek a kedvenc női nevek, nyíllal átlőtt szivek, primitív női aktok színvonalán. Természetesen vannak kivételek. Mindenekelőtt a világ nagy tengeri kikötőiben működő tetoválószalonokból kikerülő alkotások figyelemre méltóak. "Ezek hivatásos grafikusművészekkel megrajzoltatják a tengerészek által leginkább kedvelt motívumokat, de improvizálnak is jó pénzért. Égy valóban bámulatosan szép, teljes hátat• beborító japán stílusú tájképért 4000 dollárt is elkérnek. Igaz, a több napos munka sokszor csak félig készül el, mert a tengerésznek közben ismét hajóra kell szállnia, s a japán törpefenyő helyén csak a bőrsivatag marad. Lehet-e a kultúra helyi érdekű? Itt van a nyár, itt van újra, s az emberek útra kelnek, mint más évszakokban a vándormadarak. A vándoremberek elutaznak valamerre szabadságukat eltölteni, pihenni, erőt gyűjteni, a nagyvilágba vagy hazai tájakra. Akinek nyaralója van, azt keresi föl. Akár ezért, akár azért, közeire vagy távolra induljon is az ember, egymaga vagy a családja is, alkalma adódik arra, hogy művelődjék, találkozzék a kultúrával, régi idők emlékeivel, zenét hallgasson, képeket, szobrokat, drámai előadásokat tekintsen meg. Valóban? Nem lett-e a kultúra helyi érdekű? A kultúra természetesen, bárhol legyen is, mindig helyi érdekű a szónak abban az értelmében, hogy tájhoz és emberekhez kötődik. Elsősorban az ottaniaknak illendő ismerniük, hogy a lakóhelyükön vagy a környékén milyen látnivalók vannak, az épületek közül melyik miről nevezetes, akár külsejét tekintve, akár valamilyen történelmi emlék kötődésében. Újságok és könyvek, színházak és hangversenyek mindenütt elsősorban az ottaniakra számítanak, és elengedhetetlen, hogy a helybeliek számítsanak a kultúra minden kínálkozó alkalmára, éljenek is vele. Ennyiben tehát a kultúra helyi érdekű, Magyarországon és bárhol a nagyvilágban, városon, falun, kies és kietlen tájakon. Szellemi erősbödés A nyári vándorélet, legyen bármilyen indítékú, alkalom arra, hogy ez a helyi érdeklődés kitáguljon vagy meghosszabbodjék. El-elgondolkozom gyakran: élnek-e az emberek a kínálkozó lehetőséggel, hogy pihenés vagy világjárás közben kulturálódjanak, művelődjenek is. Mennyi szép és jó kínálkozik szellemi felüdülésre, szellemi erősbödésre! De milyen sokan vannak, akik nem figyelnek föl rá, ha tudnak is róla, nem törődnek vele! Számukra a kultúra csupán helyi érdekű, s talán az is marad végleg. Nem szeretem a történelemből örökölt irányjelzőnek azt a használatát, amely a fővárost vagy a nagyvárost /ó'/utazással közelíti meg, a kisebb településekre viszont /emenetelt mond. Bizonyára közigazgatási szempontok szerint, vagy fölé- és alárendeltség rendje szerint alakult így ez a mondás, kulturális értelme azonban egyáltalában nincs (a társadalmi megalázásról vagy megalázkodásról, a fennhéjázás- ról és hasonlókról ezúttal ne essék szó). De a nyári vándorlás többirányú: elindulhatnak a pestiek hazai tájakra (persze, világvándorlásra éppen így), az ország bármely tájáról pedig közeire, távolra, így Budapestre is. Nincs minden rendben Miért? Mit látni indulnak el hazulról az emberek, vagy ha csak pihenni, kikapcsolódni mennek is, élnek-e az alkalommal, hogy megismerjenek más embereket, életeket, ismerkedjenek a múlttal, művészeti értékekkel? Attól tartok, hogy ebben a kérdésben nincs minden rendben. Két okból is nyugtalankodhat az, akinek a számára az érték nemcsak pénzben fejeződhet ki, hanem tudásban, közösségben, erkölcsben és hasonló szellemiekben is. Az első ok: bizonytalankodni lehet és kell, hogy ezt az érdeklődést az iskola és a szülői ház, közvetlen környezet, könyv, újság, folyóirat, mindenféle más, alkalmas vagy kevésbé alkalmatos alkalom beleplántálta-e csakugyan az emberek sokaságába. Félő, hogy a mérleg nagyon is ferde, kevesebbel lehet dicsekedni, mint amennyi a tartozás, más szóval: a feladat, a kötelesség. És a korábbiakhoz bizonyos értelemben odajárul a televízió is, amely ugyan érdeklődés fölkeltésére is minden eddiginél jobb alkalom, de azt, aki amúgy is hajlamos a lustaságra vagy közönyre, megerősítheti ebben. Szokás mondani: a televízió ablakot nyit a világra. Ez igaz: annyi mindent láthatni a képernyőn a földkerekség minden tájáról, minden művészet megannyi alkotását, hogy ezt még az utazni nagyon szerető, s az utazás kínálta lehetőségeket nagyon fölhasználó ember sem kaphatná meg, láthatná, hallhatná személyesen. De éppen ez a hatalmas lehetőség tompíthat is az érdeklődésen. Abban a tévhitben ringathatja magát az ember, hogy a képernyő révén úgyis mindent megkap, nem kell törnie magát a személyes élményekért. A provincializmus kátyúja Tetézi ezt az első aggodalmat egy második. Az utazás költségei nem csökkennek, hanem növekszenek. Akár hazai turizmus, akár határokon átlépő, számvetésre készteti az embert. Ettől is helyi érdekűvé lehet a kultúra. Gyakran kérdezem: nem törte-e meg, nem töri-e meg a kulturális érdeklődésnek korábban oly ígéretes ívét, hogy a vándorutak megdrágultak? A közelmúlt éveiben mintha versengeni kezdtek volna falvak, városok, tájak, hogy olyan kulturális élményt kínáljanak föl, amely közelről,; távolról odacsalogatja áz embereket. A vasúti jegyek ára, az autózásé, a magas szállásköltségek lassíthatják, talán meg is béníthatják ezt a kezdeményt. A lehetséges kár fölmérhetet- len. A provincializmus kátyújában reked meg, aki nem él a kulturális érdeklődés adta lehetőségekkel, s a helyi érdeken, a helyi érdekességen túl nem merészkedik. Jól tudom, hogy az emberek többségét manapság más gondok foglalkoztatják: beosztással kell élniük. De ha a beosztásból kimarad a vándorlás, a vándorlásból a világlátás, a világlátásból a művelődés, annak kárát látja az ember, a család, a jövő nemzedék, a falu, a város, a táj, az ország, a nemzet. Felelős ezért mindenki: természetesen országunk gondját viselők is. De ha ki-ki azt teszi meg, amit megtehet, nemcsak ablak nyilhat előttünk a világra, hanem ajtó is. Jó utat! Zay László
