Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
1988. június 8. • PETŐFI NÉPE • 3 BALÁZSPUSZTÁN A FÖLDGÁZ, RÖVIDESEN LESZ JOBB VÍZ ÉS TELEFON IS Kisvárosi komfort a tanyacsoportban Két utcában 64 tanya jelenti Balázs- pusztát, 14 kilométerre Szabadszállástól. A helybéliek szeretnek itt lakni, nem mennek el, annak ellenére, hogy a homokföldön, ahogy mondják, csak a rozs terem meg. Minden évben épül itt egy-két ház, s vannak még szabad telkek is. Az itteniek megtalálják számításukat, az állattartás, növénytermesztés — bár sok munkát igényel — mégis csak kiegészíti a főmunkahelyen keresett pénzt. így, és ebből futja aztán a közösségi beruházásokra is, aminek révén rövidesen kisvárosi színvonalú közműellátottsággal büszkélkedhet Balázspuszta. Mindezt dr. Bak István szabadszállási tanácselnöktől tudom, lévén hogy e tanyacsoport is a nagyközséghez tartozik. De mit is jelent az a bizonyos komfort? A jó köves út eddig is megvolt Szabadszállásra. Ami új, hogy bevezették a földgázt — önerőből. Rövidesen már azt használhatják főzésre — szerencsére fűteni nem kell, bár sokan már a belső szerelésen is túl vannak. Idén kihozzák a nagyközségből a jobb, bőségesebb hozamú kútról a vezetékes ivóvizet, s ezután nem az Aranyhomok Tsz-ből — melynek Balázspusztán található a központi majorja — látják el a lakosságot. S ami további előrelépés — a körzetben hamarosan átadják a crossbar telefonközpontot, s így a tanyacsoport is bekapcsolódhat a távhívásba. De most még a gázbekötés jelenti a legfőbb beszédtémát a helyieknek. A szervezésben fontos szerepet vállalt két tanácstag egyikét. Pesti Józsefet • Már csak a gázmérők elhelyezése maradt hátra. Ehhez készíti a szerelvényt Kalmár Pál. • Arra is elkészült a vezeték — mutatja Pesti József. • A régi kazán >mellé bekerül az új is. (Tóth Sándor felvételei) kérdeztem meg. Ő egyébként a szabad- szállási tanácsban a legrégebbi és a legidősebb tag is. Nyolc éve ment nyugdíjba, de változatlanul dolgozik 1200 négyszögölnyi tanyáján. A két tehén, a három anyadisznó és a 900 szögöl szőlő mellett nem unatkozik. — Kóczián Lajosé az ötlet, aki az Izsáki Állami Gazdaságban dolgozik, de itt lakik — meséli a tanácstagok rangidőse, amikor pár perc szünetet tart a munkájában. — Ő mondta, hogy hozzuk el ide a földgázt. 1800 méterre volt a csatlakozó fővezeték. Tartottunk a télen gyűlést, hármat is. Segített is a szervezésben mindenki, a tanácstagtársam, meg Gáspár János póttanácstag is. Az elérhető 60 tanyán mindenki vállalta lakásonként a 30 ezer forintot, aztán két héten át ástunk és lapátoltunk, amikor készült a gerincvezeték. De mi például szőlőnyitásra már a belső szerelés utáni festéssel is végeztünk. Az összes költség 49 ezer forint volt — a 30 ezren felül. Szerencsére a munkálathoz 500 ezer forinttal a tanács is hozzájárult, s az OTP meg a takarékszövetkezet pedig kölcsönökkel segítette a rászorulókat, akik így tudták ezt a nem kis munkát, mondhatni rekordidő alatt befejezni. Váczi Tamás PAPP ZOLTÁN Bástyák és kalandok HARMADIK FEJEZET Ezerk i lene százéi t vennégy tavasza. Bi- nyecz raporton a tanulmányi osztályon. Az osztály ott üzemel közvetlenül a dékáni mellett, a folyosóhajlatban. A ta- nulmosztvez rezidenciája a titkárságtól balra az első ajtó. — Sok a panasz ellened, Binyecz kolléga — mondja a tanulmosztvez. Binyecz maga elé mered. Próbál rezzenéstelen arckifejezést formázni. így csak Homár cipőjét látja. Fekálbarna, kitaposott lábtyűk. Lehetnek vagy negyvennégyesek. A szaguk is. Binyecz — titokban —fintorog. — Állandóan a Kishungiban meg a Jegesben látnak éjszakánként, Binyecz kolléga. — Homár teleszívja magát levegővel. — Tulajdonképpen mikor tanulsz te, Binyecz kolléga? Mikor ugyan, amennyiben az előadás-látogatások utáni időt alvással töltőd, továbbá korzózással. Tudod te, Binyecz kolléga, hogy téged egyre többen és mind nyíltabban Korzólovagként emlegetnek? Homár bal cipőorrán forintnagyságú horzsolás. Ezek szerint a csuka sem úszta meg egészen szárazon. De ki lehetett ugyan, aki — hátsóba rúgáskor — ily ellenállónak, sőt aktívnak bizonyult? Ugyan ki? — Néhány hónap múlva kézhez kapod a diplomát. Nem gondolod, hogy végre tényleg meg kéne már komolyodnod, Binyecz kolléga? Binyecz közben azt fontolgatja: ha ez a Homár osztódással szaporodnék, mint az amőba proteusz, hamarosan megnézhetnénk magunkat, annyi szent! — Kik a barátaid, Binyecz kolléga? Aha. szóval efelől akarsz betörni a sáncon belülre?! Binyeczet hirtelen valami megmagyarázhatatlan — és hasonlóképpen indokolt — nyugalom szállja meg. Mint aki nem veszíthet semmit. (A láncait se.) Elkezdi sorolni a DISZ-vezetőséget. Kezdi a titkárral. Aztán szisztematikusan halad a kulcspozíciók birtoklóitól a periferikusabb tisztségviselők felé. Agitpropos, kultúros, sportfelelős, faliújságos, dekoros, csasztuskafelelős, csoportvezetők. Senkit sem hagy ki. Homár még nem adta fel. — És még kik? Binyecz áttér a kari DISZ-bizottság névsorára. Egyből fújja ezt is, ami azért némi — ezirányú — tájékozottságra vall. Homár mereven néz a szeme közé. — Két hét múlva jelentkezel újra nálam, Binyecz kolléga. — Hangja megkeményedik. — Akkor majd folytatjuk. — Mi volt? Mi volt? — A folyosón körülfogják a többiek. Mesélj már!. . . — Egy hatéves külföldi ösztöndíjat ajánlottak fel — mondja faarccal Binyecz. — Én, természetesen, egyből visszautasítottam. — Csodálkozva merednek rá. — Képtelen lennék ugyanis ennyi időre elszakadni a szőkébb pátriától.. . Meg kell hagyni, elég nehezen ment. Azok ott bent —fejével diszkréten a párnázott ajtó felé int — makacsul fafejűsködtek. De én megmondtam nekik! Meg ám!. . . Triumfálva vonul végig a hosszú, enyhén félhomályos folyosón. Be egyenesen egy finnugoróra menedékébe. — Akszin magyarul annyi, mint asz- szony. Érzik, kollégák, ezt a meghökkentő hasonlóságot? A prof. annakelőtte vörösbort ihatott. A kadarkaszag minden szónál úgy bugyborékol elő belőle, mint régi freskókon a szentek szájából az ige. Binyecz Magdalénára gondol. Vajon eljön a mai randevúra is? S ugyan meddig jutnak majd?— Érzik, kollégák, ezt a meghökkentő hasonlóságot?— nohei- málozik a prof. — az ismétlés a tudás anyja elv fölismeréséből vagy pusitán szórakozottságból eredően. Binyecz hevesen bólogat. (Folytatjuk) KÜLDÖTT LESZ AZ MHSZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETÉN A szíve visszahúzta ... — Srác koromban — kezdte Rácz Ernő, az MHSZ Bács-Kiskun megyei vezetősége repülős- és ejtőernyősklubtitkára — Kecskeméten, a Rákóczi úton laktunk. Amikor csak tehettük, bátyámmal felmentünk a tetőre és néztük a repülőket. Édesapám maga is a repülőtéren szolgált, tehát joggal szánhattam magamnak a jövőt: vadászpilóta leszek. Már tizenöt éves koromban ott voltam az MHSZ kiskunfélegyházi repülőterén, s húztuk, vontuk, később repültük a Góbét. Együtt kezdtem Ma- gyari Bélával, a Magyar Népköztársaság kiképzett űrhajósával és még jó néhány jelenlegi vadászrepülővel. Mi sem bizonyította jobban az elhivatottságot, mint hogy 17 éves korában már ezüstkoszorús repülő volt. S aztán jött a felvételi. A barátok, a társak közül sokan, de ő sem vált be az orvosi vizsgálaton, s mégsem mondott le a repülésről, az ejtőernyőzésről. — Pedagógus lettem — folytatja —, elvégeztem Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelés—biológia szakát, de eközben repülhettem, ejtőernyőzhettem, s ez mindennél többet ért. S aztán megkezdődött a munka. Tíz évig tanítottam Kecskemét általános iskoláiban, s közben tovább tanultam. A Testnevelési Főiskolán megszereztem a labdarúgó-, röplabda-, úszóedzői képesítést, elvégeztem a marxista középiskolát, most filozófiát tanulok. Igényes voltam önmagámmal szemben, s amíg tanítottam, lemondtam két nagy szenvedélyemről, mert munkahelyemen akartam a legjobbat nyújtani. Négyszeres országos úttörőbajnok röplabdacsapatunk volt, s később két kecskeméti klubban is voltam utánpótlásedző, jó néhány jelenlegi futballista volt a tanítványom. Az MHSZ-hez, a repüléshez, ejtőernyőzéshez a ma 38 éves férfit a szíve húzta vissza, no meg az is, hogy végre lehet főállásban is végezni ezt a munkát. Második éve dolgozom ebben a nagyon szép és felelősségteljes feladatkörben. Négyszáz klubtagunk van, olyan, mintha egy repülős-, ejtőernyősiskolát vezetnék. Az MHSZ országos értekezletének megyei küldötte. Kíváncsi voltam, miről beszélne, ha ott szót kapna? — Először arról szólnék, hogy köszönetét mondanék az anyagi segítségért. A gondokról is beszélnék, arról, hogy elaprózzuk magunkat, s mindenféle dologba fogunk, hogy megszerezzük a nevezési díjakhoz-szükséges pénzt. S még annyit: annak ellenére, hogy az Április 4. Gépipari Művek Repülő és Ejtőernyős Klubja — ezt a nevet viseli másfél éve a klub — kiváló eredményeket ért el eddig is, még ennél is többet tudnánk felmutatni, ha a támogatás a jelenleginél nagyobb volna ... Sietve búcsúzik, a repülőtéren tavasszal túlságosan sok a munka ... Gémes Gábor PRIVILÉGIUMOK NYOMÁBAN! Sajátos jogalkalmazás az Aranykulcs téren Sok megnyert, de még több elveszített csata az alkoholizmus elleni küzdelemben. Plakátok térítgetik a járókelőket. Egyesületek szervezik állhatatosan a kijózanító missziókat. És van több fontos jogszabályunk is. Az egyik legismertebb alapján: reggel 9 óra előtt nem lehet alkoholt vásárolni Magyarországon. Vonatkozik ez minden kereskedelmi és vendéglátó egységre egyaránt. Sajnos azonban még ma is vannak az egyenlők között egyenlőbbek. Akik.— például szeszügyben — privilégiumokat élveznek. Egyes vendéglátó helyek, így már hajnaltól forgalmazhatják a snap- szot, a sört és a bort. A minap a különjogjuttatás furcsa visszásságára lettem figyelmes Solton. Feltűnt: míg másutt zárva vannak a kocsmák, a buszmegálló melletti „Aranykulcs” büfében sokaság „reggelizi” a feleseket és a másfeleseket. Sört, bort, pálinkát; ami kell. . . Már-már a kereskedelmi felügyeletért kiáltottam, amikor az egyik eladó barátságosan leintett. Kérem, nekünk engedélyünk van erre. Hisz tudja, a sok autóbusz- járat, a rengeteg szomjas utas ... Nem fogadtam el az érvelést. Miért lenne nélkülözhetetlen a szesz azoknak, akik úton vannak? Lehetetlen kibírni kilenc óráig? És egyébként is, az Aranykulcsban a bőröndös, táskás, „kiöltözött” urak és hölgyek és diákok általában tejet, kávét és teát ittak. A söröket, fröccsöket, keverte- ket a cseppet sem sietős, munkához öltözött helyi alkoholbarátok kortyolgatták. Egyik vendégtársam figyelte a korábbi szóváltást és kiegészítette ez eladónő szavait. — Eljövünk ide akár a falu másik feléből is egy-egy reggeli italra. Szabály az szabály! S itt a vezetőnek valami nagyfőnök a rokona — van engedély a kimérésre . .. Rágalmazni, gyanúsítgatni köny- nyü, gondoltam. Bár meglepett — ma sem értem —, hogy az Aranykulcstól tíz lépésre, közvetlenül a megállók mellett, az azonos színvonalon, szinte megegyező kínálattal vendéget váró faház büfére miért nem vonatkozik a fölmentés? Ott ugyanis kilenc után kaphatnak csak szeszes italt szegény „átutazók”. — efpéjé — EGY RENDHAGYÓ ÓRA TÖRTÉNETE Érdemtelen érdemjegyek Rendhagyó óra részeseivé váltak a megye egyetlen Tisza-parti kis városának érettségire készülő negyedikesei. Áz utolsó magyarórán ugyanis szokatlan dolgok történtek, amelyek nem maradtak titokban, mert a gyerekek mindenről beszámoltak szüleiknek, ismerőseiknek. Többek között e cikk írójának is. , A diákok az esetért Lacit okolták. Mint sok más 18 éves, Laci is tovább szeretne tanulni. Tulajdonképpen mindig voltak az osztálytársaival konfliktusai, amelyeket a továbbtanulással kapcsolatos ügyletei még jobban kiéleztek. Nem csoda, hiszen amikor alkalmassági vizsgára ment, előtte otthon maradhatott két hétig, hogy felkészüljön. Társai nem kaptak ilyen szabadságot, s amikor ezért kérdőre vonták, ő így válaszolt: — Én megtehetem. Laci gyakran hiányzott az iskolából, egyszer az osztályfőnöki óráról is lelépett. Keresték mindenhol és kiderült, hogy otthon zenét hallgat. Osztálytársai úgy gondolták, hogy mindezt azért nézik el neki, mert az iskola igazgatóhelyettese jóban van a szülőkkel. Ehhez tudni kell azt is, hogy Laci a város párttitkárának a fia. Azon a napon, amikor az eset történt, már az esti szerenádra készültek a negyedikesek. A tananyaggal szinte senki sem törődött. Ráadásul egy páran sorozásra mentek, néhányan tüdőszürésre, így arra a bizonyos magyarórára kissé megfogyatkoztak a negyedikesek. Amikor bement az osztályba a ma- gyartanámő, meg is jegyezte: **■■■ Sajnálom, hogy ilyen kevesen vagytok, pedig olyan dolgot szeretnék veletek megbeszélni, ami mind- annyiótokra tartozik. Ä tanulók várakozó csendben ültek. Gondolták, az év végi jegyekről lesz szó. Nem tévedtek. A tanárnő kinyitotta a naplót és felsorolta, hogy ki milyen osztályzatot kapott magyarból. Kicsit meglepődtek. mert ajegyek jobbak lettek a vártnál. Bár tudták, hogy lágyszívű a tanárnő, s inkább hajlik a jutalmazásra, mint a büntetésre, most azonban mintha értékelése az eddigieknél is liberálisabb lett volna. Hogy miért? Megmagyarázta a diákjainak: Ugye, észrevettétek — kezdte —, hogy javítottam a jegyeken. Tudjátok. így éreztem becsületesnek. Ha Lacinak megadtam a négyest, holott hármast érdemelne, akkor úgy gondoltam — a többiekét az ő osztályzatához kell viszonyítanom. A tanulók kérdően néztek rá: vajon miért kapott Laci négyest? A tanárnő ezt sem titkolta. Elmondta, hogy a napokban behívatta őt és az igazgatóhelyettest a város egyik vezető embere, s megkérte őket. ne rontsák az osztályzatokkal a továbbtanulók esélyeit. Ez a figyelmeztetés elsősorban a tanárnőre vonatkozott. Ugyanis néhány szülő panaszkodott a tanácsházán, hogy rosszak a magyaijegyek. A gyerekek megtudták a tanáruktól azt is, hogyan folyt az alku. melyik három tanuló nevét emlegették, s hogyan lett Laci hármasából négyes. Végül ezzel fejezte be a tanárnő: Bevallom, nem viselkedtem valami hősiesen. Kizárólag a bizalmatlanság ellen tiltakoztam, egyébként is szándékoztam megadni a négyest. Csak szerettem volna, ha megdolgozik érte. S mindezt azért mondtam el nektek, hogy tisztán lássátok és gondolkodjatok: Helyesen van-e ez így? A tanulók döbbenten hallgattak. Nem a kivételezés lepte meg őket hiszen találkoztak már ilyesmivel sokszor—, hanem hogy mindezt a tudomásukra hozták. Ezzel persze nem zárult le az ügy. Az óra közepén beállított Laci. Fagylaltot nyalogatott. Szokása szerint hanyagul levágta magát a székre. A tanárnő üdvözölte, s röviden közötte vele, hogy miről beszélgettek eddig. Azzal kezdett védekezni, hogy az ő szülei ártatlanok az ügyben. Vitatkozott egy darabig, majd részéről így zárta le a dolgot.- Tudja a tanárnő, hogy ezt az egészet nem kellett volna elmondania! A kínos beszélgetésnek a kicsöngetés vetett véget. A szünetben természetesen az esetet tárgyalta mindenki. Ugyan történelemóra következett, de senkit nem érdekelt. Az osztályba érkező szaktanár is inkább a magyarórán történteket firtatta. Alig telt el néhány perc, amikor az igazgatóhelyettes dühösen rontott be a terembe. Kiküldte a történelemtanárt, mondván, hogy csak a tanulókkal akar beszélni. Csend lett az osztályban. Sejtették, hogy az előző óra miatt indulatos. Mindaz kezdte a kioktatást -, ami a múlt órán itt elhangzott, nem igaz. A tanárnő nem mondott igazat. A dolgok nem éppen úgy történtek, ahogy elbeszélte nektek. Egyébként sem kellett volna elmondania semmit, hiszen ez az egész nem rátok tartozik. Gyerekek vagytok még ahhoz, hogy megértsétek. A tanárnő pedig antipedagógus. Egy igazi tanár nem tesz ilyet. Áz ő szavait nem a döbbenet csendje követte. Az egyik padsorból kilépett egy kislány, s az ajtó felé indult. Közben hangosan sírt. Az igazgatóhelyettes megállította. Most mi baj van? A lány zaklatott volt, alig tudott beszélni. Végül is kitörtek belőle a lefojtott szavak: — Hogy tehettek ilyet? tóiért kellett az érettségi előtt minket így felkavarni? Egyik, tanár a másik ellen! Most honnan tudjuk, hogy kinek van igaza? A helyettes erre így válaszolt: Elég felnőttek vagytok már ahhoz, hogy ezt magatok is eldönt- sétek. Erre már nem lehetett mit mondani. Hallgatott az osztály, de a szemekben ott volt a kérdés: Most gyerekek vagy felnőttek vagyunk? t Bcnke Márta
