Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-06 / 134. szám

PETŐFI NÉPE Száznegyven éve született Ba­ross Gábor (1848 —1892), a dua­lizmus korszaká­nak egyik legki­emelkedőbb gaz­daságpolitikusa, minisztere, a ma­gyar államvas­utak rendszerének megteremtője. A pesti egyetemen hallgatott jogot, majd a Felvidéken volt megyei tisztvise­lő; Trencsénben lapot alapított és szer­kesztett (magyar, német és részben szlovák nyelven), melyben bátran bírál­ta a közigazgatási visszásságokat. 1875-től szabadelvű párti képviselőként Tisza Kálmán hívévé szegődött. 1883- ban közlekedési államtitkárrá, 1886 de­cemberében közmunka- és közlekedés- ügyi, 1892 májusában kereskedelemügyi miniszterré nevezték ki. Működése az elmaradt magyar gazdasági élet fejlesz­tésében korszakalkotói Nevéhez fűződik a vasútvonalak nagy részének államosí­tása, a vasúti hálózat további fejlesztése, a vagon- és mozdonypark jelentős növe­lése, a vasúti díjszabás kidolgozása. A teheráru-díjszabás új kialakításával a mezőgazdasági termékek versenyképes­ségét, a kereskedelem- és az iparfejlesz­tés érdekeit szolgálta elsősorban. Kiépí­tette Fiume kikötőjét, fejlesztette a du­nai hajózást (a Vaskapu szabályozása stb.), a magyar tengerhajózást, megal­kotta az első modern úttörvényt. Megalapította a Postatakarékpénz­tárt, egyesítette a postát és a távírdát. 'Életművével, közlekedéspolitikájával Széchenyi reformeszméinek megvalósí­tására törekedett. NEHÁNY PONTTAL SZORULT A MÁSODIK HELYRE BÁCS-KISKUN • • Ot megye csapatai az MHSZ területi döntőjén "I HÍREK 0 HÍREK Szombaton és vasárnap Kecskeméten ren­dezte meg a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége a Szocialista hazánkért honvédelmi vetélkedő területi elődöntőjét amelyen Budapest, Csongrád, Heves, Nóg- rád s természetesen Bács-Kiskun megye 20- 20 tagú csapatai vettek részt. A versenyzők: általános iskolások, középiskolások és fel­nőttek, valamint a fegyveres testületek tagjai (katonák, határőrök, munkásőrök, rend­őrök) szombat délelőtt 9 órakor a Kecske­méti Egészségügyi Szakiskola udvarán sora­koztak fel, ahol Bognár Ferenc ezredes, az MHSZ főtitkárának első helyettese nyitotta meg ünnepélyesen a versenyt. A szombat délelőtt az írásbeli feladatok megoldásával telt el. A versenyzőknek ma­gyar történelemből, magyar irodálomból, honvédelmi ismeretekből és napi politikai kérdésekből kellett számot adniok. Délután a verseny legnehezebb része kez­dődött a Pirtó melletti ládahomoki lőtéren. Az általános iskolások légpuskával, a közép- iskolások kispuskával, a felnőttek és a fegy­veres testületek tagjai géppisztollyal és pisz­tollyal lőttek. Ezt követte a járőr-akadály­verseny. Az általános iskolásoknak 4, a kö­zépiskolásoknak 6, mig a felnőtteknek 10 kilométert kellett megtenniök különböző akadályok leküzdésével. Ez azért volt külö­nösen nehéz, mert a ládahomoki lőtéren a 30 fokos melegben bokáig süllyedt mindenki a homokba. Vasárnap került sor az elméleti vetélkedő­re, ahol számítógépes feladatot kellett meg- oldaniok Commodore—64 számítógéppel, kérdéseket kellett kidolgozni az „ellenfelek” megyéjének munkásmozgalmi történetéből, villámkérdésekre kellett válaszolniok, majd dupla vagy semmi játék következett. Néhány megye MHSZ-csapatkísérőjével beszélgettünk, akik elmondták, hogy a ver­senyt kiválóan szervezték meg az MHSZ me­gyei vezetőségének aktívái, akiket ezért kö­szönet illet. Eredmények: 1. Heves, 2. Bács-Kiskun, 3. Budapest, 4. Nógrád, 5. Csongrád. Az első helyezett jut tovább az országos döntőre. G. G. • Nem könnyű a függeszkedés. ÜNNEPI KÖNYVHÉT Művészet és forradalom Jelentős kiállítással emlékezett meg az 1917-es októberi forradalom hetvenedik érfordulójáról a budapesti Műcsarnok. A Szovjetunió Kulturális Minisztériuma által rendelkezésre bocsátott anyag az orosz-szorjet művészet egyik legjelentősebb és legkevésbé közismert: 1910—32 közötti periódusát repre­zentálta, minden korábbi magyaroszági bemutatót felülmúló teljességgel. Művészettörténeti, korszakos jelentőségű müvek­kel szerepeltek az anyagban az orosz a vantgárd világhírű egyé­niségei: kandinszkij, Valiin. Malerks, Larionov, El Liszickij, Rodcsenko, Chagall. Pevsncr. Tanulságos alkotásokkal volt jelen az a második és harmadik vonal is, melyből a neves iegyéniségek kiemelkedtek. Mint a tanulmánykötet alcíme — Egy kiállítás képei — is sejtetni engedi, a szerző, Sík Csaba, a Műcsarnokban is reprezentált korszakot; alkotókat és az alkotásokat állította vizsgálódásának középpontjába. A személyes benyomásokkal, élményekkel színesített tanul­mány a mélyebb, társadalmi, művészettörténeti összefüggések feltárásával sem marad adós. Az orosz társadalmi és művészeti forradalom korszakának sokszínűsége a művészek és alkotá­sok jellemzésében is tetten érhető. Részletesen megismerkedhet az olvasó az avantgárd e periódusát meghatározó eszmei, mű­vészeti áramlatokkal, a kortárs művészeti ágak egymásra ha­tásával. A tanulmány szerzője részletezi az orosz avantgárd közvetlen és közvetett hatását a nyugat-európai és a modern amerikai művészetekre. „A modernizmus történetében ez volt az első s mindmáig az egyetlen mozgalom, amely a képzőművészet egészét átfogta a festménytől a reliefig, a teáscsészétől a színpadképig, a karton- ruhától és a könyvborítótól az épületig, s amely történelmi t El Liszic­kij: Proun No. 48. értelemben nagy stílussá lehetett volna, ha meghódíthatja való­ban az életet. Csak reménykedhetünk, hogy a jelen végre köz­kinccsé teszi müvüket, s engedi hatni művészetüket a máéra, mindennapi életére is. ”—írja tanulmánykötetében, mely segít­séget ad az olvasónak olyan mélységek és összefüggésrendsze­rek felfedezéséhez, amelyek hatásosabbá teszik a konkrét mű­vekkel való találkozást. Sík Csaba, József Attila-díjas művészettörténész, esszéíró ma délután fél ötkor a kecskeméti Jókai Mór Könyvesboltban dedikál, az ünnepi könyvhét alkalmából. K. J. Világbanki kölcsön az agráripar korszerűsítésére A Világbank és Magyarország képviselői június 2-án Washington­ban kölcsönmegállapodást írtak alá. Ennek értelmében a Világbank 70 millió dollár összegű kölcsönt nyújt a Magyar Nemzeti Banknak az agráripar korszerűsítését elősegí­tő programra. A program az élelmiszer-ipari ágazatokban és az elsődleges fafel­dolgozásban érintett vállalatok és szövetkezetek exportra irányuló, gazdaságosságot és hatékonyságot javító fejlesztéseihez kapcsolódó berendezések és szolgáltatások be­szerzéseit öleli fel. A kölcsön előse­gíti az agráripari kutatási tevékeny­séget is, továbbá hozzájárul az ex­portösztönzési és a piaci munka, a csomagolás, minősítés és minőség- ellenőrzés, valamint a továbbkép­zés javításához. A programban va­ló részvétel feltételeit az 1988/2. számú Pénzügyi Közlöny tartal­mazza. (MTI) —wnrrei ■ ■ n wr" i ■wir» MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: __________ 2 0.00—21.00: KórJeti tévéstúdiók — Budapest — Pécs — Szeged KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Este 7 órakor: a közelgő nyári vakáció programajánlatai; beszélgetés Púja Fri­gyessel a Kecskeméten felépülésre kerülő SOS Gyermekfalu tervpályázatáról; riport a nyugalomba vonuló Kádasi László tanárral; könyvheti jelentés; a Számítástechnikai Társaság ifjúsági tagozatának megalakulá­sáról; látogatás a megyében élő pedagó­gusok tárlatára; sportösszeállítás: Súly­emelés és sakk; tanácsok a kiskerti munká­hoz; a Kecskeméti Big Band jazz-zenekar bemutatása. SKy 06.30: Jó reggelt Skandinávia! 07.30: Ébresztő. 07.35: Gyermekműsor. 8.35: Popzene az NSZK-ból. 09.35: Nescafe UK Top 40 — a 40-es brit slágerlista. 10.35: Popzene Kanadából. 11.05: A nagy videó- verseny. 12.05: Cola-Cola Eurochart Top 50 — 50-es európai slágerlista. 13.05: Egy másik világ (négy amerikai család életéről). 14.00: Dokumentumfilm Ausztráliáról. 15.00: Amerikai egyetemi futball. 16.00: Sky Trax — popzenei videók. 16.15: Go Europe — ifjúsági dokumentumműsor. 16.30: UK Despatch — a brit zenéről. 17.00: D. J. Kat-show — gyermekműsor. 18.00: Chuck Connors-western. 18.28: A The Times hírei. 18.30: A szellem és Mrs. Muir — vígjáték. 18.57: Uniroyal időjárás­jelentés. 19.00: A hármak csapata — vígjá­ték. 19.28: A The Times hírei. 19.30: A Fe­kete Bárány osztag — II. világháborús ka­landfilm repülőkről. 20.30: Roperék — vígjáték. 20.57: Uniroyal időjárás-jelentés. 21.00: Rendőrtörténet — a színhely Los Angeles. 21.58: A The Times hírei. 22.00: A Mobil motorsport hírei. 22.28: A The Times hírei. 22.30: Kanadai soulzene. 23.30: UK Despatch. 00.00: A Nescafe Top 40. 00.57: Uniroyal időjárás-jelentés ÁRTS CHANNEL. 01.00: Egy este a Royal Balettel. 02.25: A Hágai iskola. 03.10: Műsorzárás. MOSZKVA TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.35: Labdarúgószemle. 7.05: Borisz Godunov— film. 1. rész. 8.20: Hírek. 8.30: Borisz Godunov — 2. rész. 9.40: Rajzfilm. 10.00: Adásszünet. 13.30: Hírek. 13.45: A képernyőn: Svédország. 14.05: V. V. Kujbisev születésének 100. évfordulója. 14.40: Hírek. 14.45: Doku­mentumfilm. 15.35: Rajzfilm. 16.28:Vja- cseszlav Klikovszobrászművész. 16.45: Vi­lághíradó. 17.05: A XIX. pártkonferencia elé. 17.40: Hírek. 17.45: Iván — tv-film. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflek­torfényében. 19.50: A tv-film folytatása. 21.25: Világhíradó. 21.55: Irina Arhipova orosz zeneszerzők románcait énekli. 22.00: Hittel és igazsággal — film. 1. rész. 23.11: Hírek. 23.16: Filmelőzetes. 00.16: Koncert­film. ÚJVIDÉKI TV: 17.00: Műsorismertetés. 17.05: Sport­krónika. 17.25: Gyerünk a szórakozóhely­re. 17.40: Tv-napló. 18.00: Népi zene. 18.30: Tájékoztató blokk. 18.55: Reklám. 19.00: Tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló— magya­rul. 1 9.55: Reklám. 20.00: Napjaink — ma­gyar nyelvű műsor. 21.30: Tv-napló. 21.45: Műsorzárás. KOSSUTH RADIO: 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. Berlioz: Faust el­kárhozása 9.40: Ki kopog? A Gyermekrádió műsora 10.05: Nyitnikék— Kisiskolások műsora 10.35: A hét költője: Federico García Lorca 10.46: Korai verbunkosok 11.00: „Egész életében érc volt..." Bog­dán István írása Baross Gábor közleke­dési miniszterről 11.20: Hidas Frigyes—Raics István: Az utak énekelnek 11.27: A Píckwik Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban 12.45: Házunk tája — A Falurádió műsora 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Kortársunk: Bertha Bulcsú 14.35: Régi magyar táncmuzsika 15.00: A Biblia városának festője 15.30: Kóruspódium 16.05: Hangoló NAPTAR 1988. június 6., hétfő Névnap: Norbert Napkelte: 4 óra 43 perc Napnyugta: 20 óra 37 perc Holdkelte:------­Holdny ugta: 11 óra 20 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Főként délnyu­gaton jelentős mennyiségű eső valószínű. Keleten az időnként megnövekvő felhőzet-, bői helyi záporok, zivatarok várhatók. A szél mindenütt délire, délnyugatira fordul, megélénkül, zivatarok környezetében átme­netileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn a Dunántúlon 20 fok közelében, keleten 26 fok körül alakul. (MTI) Június 4-cn Kecskeméten a középhőmér­séklet 18,7 (az 50 éves átlag 18,0), a legmaga­sabb hőmérséklet 25,7 Celsius-fok volt. A nap 13 órán át sütött, csapadék nem volt. Tegnap reggel 8 órakor 18,14 órakor 26,1 fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,2 Celsi­us-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1007,9 millibar — változatlan — volt. Június 4-én Baján a középhőmérséklet 19,4 (az 50 éves átlag 17,3), a legmagasabb hőmér­séklet 27,0 fok volt. A nap 13 órán át sütött. Tegnap 14 órakor 25,7 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 13,2 Celsius-fok volt, csapadék nem esett. A tengerszintre át­számított légnyomás 1007,3 millibar — süly- lyedő — volt. Holnapi lapszámunkból Kijevben jártunk címmel a Bányai Júlia Gimnázium tanulóinak élmény- beszámolóját olvashatjuk a negyedik oldal Fiatalokról — fiataloknak ro­vatában. Itt jelenik meg egy írás a lakodalmas rockról és a Kőrös 5-ös elnevezésű együttesről. Az új filmek iránt érdeklődők szokásos Filmjegy­zetünkben A halálosztó című ameri­kai alkotással ismerkedhetnek. Az ötödik oldalon egy riportot közlünk az Agrikon Kerekegyházi Fémipari Leányvállalatáról, s mellette jelenik meg a kunszentmiklósi szakmunkás- | képzésről szóló cikkünk. I — Képviselői fogadóórák. Dr. Südi Berta­lan országgyűlési képviselő június 7-én Ké- leshalmon, június 8-án Pirtón fogadóórát tart a községi tanácsoknál. A képviselő mindkét helyen 8-tól 12 óráig váija választó­it. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Kecskemét, Kéttemplom közi S-modeII­üzletben holnaptól bakfispólók 250, blúzok 450 és sort-overallok 300, forintos reklám­áron kaphatók. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecske­méti Rákóczi úti lakástcxtilboltjában a pad- lószőnyeg-maradékokból 40 százalék áren­gedményt adnak. Ugyanitt a zekék és a női ruhák 20 százalékkal olcsóbbak. A Hornyik János utcai divatáruboltban minden férfiing árából 30 százalékot leszámítanak; a Nagy­kőrösi utcai férfidivatáru-boltban egyes szö­vetpantallók 30 százalékkal olcsóbbak. Ba­ján, a Bácska Áruházban csak ma minden megvásárolt ágynemű-garnitúrához egy le­pedőt adnak ajándékba. A Konzum Kereskedelmi Vállalat kecske­méti Fantázia Kisáruházában férfi, női és gyermek alsó-, illetve felsőruházati cikk, va­lamint ágynemű, takaró kedvezményes áron vásárolható. Ezenkívül Kecskeméten, Kis­kunfélegyházán, Baján, Kalocsán és Kiskörö­sön valamennyi boltegységeiben olcsóbban kaphatók a Krowka (18 forint/csomag); a Boleró, a Toffi lengyel cukorkák (15 forint/ csomag). A Szigma kecskeméti Lakásfelszerelési Áruházában (Petőfi S. u. 5—7.) Rakéta és Tájfun porszívók 1780 forint helyett 1380 forintért vásárolhatók A Petőfi Sándor u. 9 —11. szám alatti papír-írószer szaküzletbcn 20 százalékos árengedménnyel tapétavásárt rendeznek. (Valamennyi árura vonatkozik: ameddig a készlet tart.) X — Hangverseny a Kodály intézetben. Szelé- nyi László holnap este 7 órakor, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben hangver­senyt ad a zenekedvelő kecskeméti közön­ségnek. Szelényi László zongoraművészi, karmesteri és zeneszerzőt diplomát szerzett. Tanárai voltak: Kodály Zoltán, Fischer An­nié, Hernádi Lajos, Zempléni Kornél, Kado­sa Pál, Edith Picht-Axenfeld, Jürgen Uhde. Jelenleg koncertező művészként működik az NSZK-ban, Ausztriában és itthon. MŰSOR Június 6-án, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Baján, a művelődési házban) Este 8 órakor: LUXEMBURG GRÓFJA. Latabár Kálmán-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18 órakor: Csúcsforgalom baráti kör. A TUNN1NGOLÁSRÓL. Előtte autóbemutató. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÉRINTS MEG ÉS MENJ!. Sz„ mb„ ausztrál filmvígjáték. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG. Sz., magyar film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: ÉRINTÉS. Sz., svéd—amerikai film, 18 éven felülieknek! Stűdiómozi: 8 órakor: A DOLGOK ÁL­LÁSA. NSZK-film. 14 éven felülieknek! BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A HALALOSZTÓ. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek! Stűdiómozi: 5 és 7 órakor: SZORÍTÁS­BAN. Magyar dokumentumfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: HOSSZÚ BÚCSÚZÁSOK. Szovjet film. 14 éven felüli­eknek! KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 9 órakor: AZ ÉRZÉKEK BIRODALMA. Sz., japán francia film. 18 éven felülieknek! Stűdiómozi: 6 és 8 órakor: A SAOL1N TEMPLOM SZENT KÖNTÖSE. Sz., kínai —hongkongi film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: A KÍMÉ­LETLEN. Sz., francia krimi. 16 éven felüli­eknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: ASTERIX ÉS CÉZÁR AJÁNDÉKA. Sz., mb., francia rajzfilm. 8 órakor: MISSZIÓ. Sz., mb., angol film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: ÁLOMSZERELEM. Sz., angol film. 14 éven felülieknek! — SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől péntekig naponta 9 és 17 óra között, vasárnap 10-tőI 18 óráig. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a kecskeméti 27-611-cs telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Olvasóink hívását várja e heti ügyeletes riporte­rünk: KOHL ANTAL. 17.00: Eco-mix 17.30: Ünnepi könyvhét — 1988. Üdvözlet az olvasónak — II. rész 19.1 5: Nyílt szín 19.45: Operettmúzeum 20.45: Miniszteri szemle 20.49: Sándor György önálló estjei: Horog (1983.) 22.00: Hírvilág 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (ÉLŐ) Kb. 23.30: Szimfonikus táncok PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Népdalok, néptáncok 9.05—12.00: Napközben 12.10: A Cseh Muzsika Együttesének fel­vételeiből 12.30: Balogh Albert népi zenekara játszik 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig ... (ÉLŐ) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé 19.05: Nóták 19.30: Sportvilág 20.03: „Ilyesmiért érdemes élni..." 21.05: Szűcs Judit és Délhúsa Gjon énekel 21.32: Cannes-i kulisszák 22.00: Randevú a Jókai klubban 23.10—0.05: Slágerfilmek — filmslágerek 0.05—0.14: Rita Pavone énekel BARTÓK RADIO: _______ 9.0 6: Népdalkórusok 9.30: Zenekari muzsika 11.01: Négyesek operákból 11.19: A Montreux-Vevey-i Fesztivál — 1987. — VII/1. rész 13.05: Kilátó 13.50: Zenekari muzsika 15.30: Dzsesszfelvételel Svédországból 16.00: Kamarazene 17.00: Theo Adam operaáriákat énekel 17.40: Virtuózok Stockholmból 18.20: A hét zeneműve 19.05: Zenei fogalom — Zenei élmény 19.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresz- szusi Központot (ÉLŐ). A Magyar Álla­mi Hangversenyzenekar hangversenye Közben: Kb. 20.15: Az elit iskolája, vagy az iskolák elitje Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés foly­tatása Kb. 21.40: Barokk muzsika 22.0CLPilar Lorengar operaáriákat énekel 22.30: Gondolat jel Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1988. június 4-ei szám; Tamás István és Erdei Katalin Bajáról készített egész oldalas, képes riportja. pw=r--­---,------■■■ K-fW ' 'tv --------------------------—----------—---------. |.( ^ TI Sz erkesztőség és kiadóhivatal cime: V jVV ■ . :' . , Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 6000 Kecskemét. Szabadság tér l/A 6001 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Telexszám: 26-216 bmlv h. s Kiadja- a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta ■ * t 1 * Felelős kiadó- Prfiszincer Anrtrás igazgató Előfizethető a nirlankézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43. Ft, negyedévre: 129, Ft, Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató félévre: 258. Ft. f Telefon: 28^777 egy évre: 516, Ft. H 1988. VI. 6-án, megrendelés sorszáma: 830003 HU ISSN 0l33-235x K • A hetedik kilométer után Bács-Kiskun csapata.

Next

/
Thumbnails
Contents