Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-06 / 134. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI nEpe * V, jS, - $, .. . • \Z MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLIII. évf. 134. szám Ára: 1,80 Ft 1988. június 6., hétfő KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ — KITÜNTETÉSEK A pedagógusokat köszöntötték S zombaton délelőtt kilenc órakor Kecskeméten, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa székházának előcsarnokában a pedagógus képző- és iparművészek megyei kiállításának megnyitásával kezdődött a megyei pedagógusnapi ünnepség. A rendező szervek képviselőinek jelenlétében dr. Köpf Lászlóné, a Pedagógusok Szakszervezetének titkára köszöntötte a kiállító pedagógusokat, alkotóművészeket és vendégeket. Bevezetőjében méltatta a pedagógusként is elismert alkotók komplex tevékenységét, mellyel különösen sokat tesznek a gyermekek és felnőttek esztétikai neveléséért, a környezet és a tárgykultúra alakításáért. Elmondta, hogy az iskola falai között, de azon kívül is — művészeti előadásaikkal, kiállítások szervezésével milyen jelentős mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a művészet nélkülözhetetlen részévé váljék a mindennapok életének. A rendező szervek a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó alkotók: B. Boros Ilona, Szappanos István, Kalmár- né Horóczi Margit, Szombathy Zoltánná, Ugray Zsuzsa, Babucsikné Ze- ikfalvy Anna munkáit elismerésben részesítették. A rendezvény második részének főszereplői a legkiválóbb pedagógusok voltak, kitüntetési ünnepségük tíz órakor kezdődött a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban. A kicsinyek hangulatos műsorát követően Farkas Gábor, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának megbízott osztályvezetője mondott ünnepi köszöntőt. Nagyrabecsülését és elismerését fejezte ki azoknak a személyiség-, de közösségépítésben is tehetséges óvónőknek, tanítóknak és tanároknak, akiket szűkebb és tá- gabb környezetük, a tudás, a szellemi értékek őrizőiként és átörökítőiként tart számon. A legkiemelkedőbb munkát végző pedagógusoknak dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke adta át a kitüntetéseket. (A kitüntetettek névsorát a harmadik oldalon közöljük.) • A kitüntetett pedagógusok egy csoportja. (Gaál Béla felvétele.) Hazánkba látogat Mauno Koiristo A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására június 6. és 8. között hivatalos, baráti látogatást tesz Magyarországon Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke. Útjára elkíséri felesége is. (MTI) Fúvószenekarok fesztiválja Kalocsán (3. oldal) Sajtóposta (4. oldal) Új termékek Kalocsáról • Hamarosan megkezdik, holland partnerükkel közösen, egy új porszívó gyártását. Vámos Lászlóné a műanyag házat hasonlítja össze a tervrajzzal. A idén jó néhány új termékkel JA ^jelentkezik a kalocsai Fém- és Viilamosjparí Vállalat. A tavalyi, ISO milliós árbevételüket legalább tíz százalékkal kell túlteljesíteni, hogy a múlt évi nyereségüknek legalább egy töredékét elérjék. Éppen ezért igyekeznek termékeiket megújítani, továbbfejlesztik a már bevált autódiagnosztikai családjukat. A legújabb köztük a digitális kijelzésű fékerő- mérő, amelyikkel sikerrel szerepeltek a Bmói Nemzetközi Vásáron is, bár viszonylag magas ára miatt még a hagyományos konstrukció keresettebb. Hiányt pótol majd a futómu-gyorscllenőrző műszer is, ezzel piflanatok alatt eldönthető, hogy szükség van-e az autók futómüvének javítására. De nem csak a közületek részére készítenek berendezéseket, gondolnak a kistermelőkre, barkácsolókra, háziasszonyokra. Nekik készül az új, igénytelen terménydaráló, a barkácsgépeket hajtó villanymotor és az elektromos cserépkályha. (P. Z.) • Ügyes kezek tekercselik a villanymotorok forgórészét. • Tóth Menyhért a ház körül jól használható terménydaráló nullszériáját készíti. Gorbacsov és Nadzsibullah megbeszélése Vasárnap délelőtt elutazott a szovjet fővárosból Nadzsibullah afgán elnök. A politikus egy napot töltött a szovjet fővárosban, úton New Yorkba, ahol részt vesz az ENSZ- közgyülésnek leszereléssel foglalkozó harmadik rendkívüli ülésszakán. Nadzsibullahhal szombaton megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára. Az afgán vezetőt elutazásakor több más hivatalos személyiség társasáf ában Eduard Sevardnadze, az ZKP PB tagja, külügyminiszter búcsúztatta. Eduard Sevardnadze nem sokkal később maga is New Yorkba utazott, szintén az ENSZ:közgyűlés rendkívüli ülésszakára. Öt, más vezetőkkel együtt, Alekszandr Jakov- lev, az SZKP PB tagja, a KB titkára búcsúztatta. * Vasárnap New Yorkba utazott dr. Várkonyi Péter külügyminiszter, hogy részt vegyen az F.NSZ- közgyűlés harmadik rendkívüli leszerelési ülésszakán. (MTI) A MTESZ BERKEIBEN: Változó módszerek, belső megújulás A gyakorlati közgazdasági és gazdaságpolitikai ismeretek mélyebb, tudományos igényű vagy éppen „első kézből való" továbbítását, a vállalati gyakorlati szakemberek tájékoztatását tartja a legfontosabb feladatának a MTESZ égisze alatt tevékenykedő Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Bács-Kiskun megyei szervezete. Taggyűlésükön, amelyet tegnap délután tartottak Kecskeméten, e feladat megvalósításáról, a három évvel ezelőtti tisztújítás óta eltelt időszakról számolt be az elnökség nevében Király László György, a megyei szervezet titkára. Mint elmondotta, a hat szakosztály és a három városi szervezet tevékenysége erősen hullámzó. Még mindig kevés az olyan ankét jellegű rendezvény, ahol kölcsönös információcserére, vitákra nyílik lehetőség a meghívott előadó és a gyakorlati szakemberek között. Az SZVT megyei szervezete tavaly is megrendezte a közgazdasági és üzemgazdasági heteket. Előadókként a vezető gazdasági szakemberek közül Berecz Frigyest, Nyitrai Ferencnét, Pulai Miklóst, a közgazdaságtan tudósai közül pedig Sárközi Tamást, Antal Lászlót és Nyers Rezsőt sikerült megnyerniük. Élénk volt az érdeklődés a térítési díjas tanfolyamok iránt is, ezek a pénzügyi rendszer újdonságairól — például a váltóról — nyújtottak ismeretet. Tavaly ősszel megalakult a személyzeti vezetők klubja, amelynek egyebek között célja, hogy segítsen a megyében az elhelyezkedési, átképzési gondok megoldásában. Az elnökségi beszámolót kiegészítve Sántha Józsefné dr. a tervezési és szervezési szakosztály kezdeményezéséről, egy pályázatról szólt, amellyel az új vállalatirányítási rendszer tapasztalatait, illetve a továbbfejlesztési javaslatokat szeretnék összegyűjteni. Gaborják Csaba, a kereskedelmi szakosztály vezetőségének tagja a fiatalítás gondját említette. Fülep Ferenc, a pénzügyi és ellenőrzési szakosztály elnöke éppen ezért indítványozta, hogy a fiatal közgazdászok jövő évi kecskeméti találkozóját segítse az SZVT megyei szervezete. Polonkai János, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság főtitkára hangsúlyozta, hogy a MTESZ tagszervezeteiben ma mindenütt keresik az új módszereket, a szövetség belső megújulásának lehetőségeit. E folyamatba be kell kapcsolódniuk a megyei szakembereknek is. Az SZVT főtitkára úgy vélte, a MTESZ rendezvényei feltétlenül alkalmasak arra, hogy a készülő gazdasági döntésekről, rendeletekről vagy törvényekről előre, még a végleges országgyűlési határozat előtt véleményt mondhassanak a téma gyakorlati szakértői. Példaként említette a társasági törvényt, amelyet a MTESZ-en belül egyértelműen a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság tagjainak kellene megvitatniuk. M. Ä. ÍGÉRETES PIACOK Élénkülő húsexport A Terimpex Húsipari Külkereskedelmi Közös Vállalat az év első öt hónapjában a tervezettnél nagyobb mennyiségű exportot bonyolított le. A piaci élénkülés jórészt annak köszönhető, hogy sikerült bekapcsolni a vevőkörbe újabb megrendelőket, nem egy esetben olyan országok importőreit, akik sertéshúst eddig tőlünk jóformán nem is vásároltak. A belföldi fogyasztás az elmúlt hónapokban visszaesett, így a Terimpex többletkészlethez jutott és ezt sikerült értékesíteni. A legnagyobb felvevők, a közös piaci országok piacai továbbra is túlterheltek, ezért az oda irányuló exportot csak nehézségek árán lehet fokozni, viszont sikerült más országokban javítani az értékesítési pozíciót. Megkétszereződött a húskivitel Svédországba, és újabban Jugoszlávia is viszonylag jelentős tételeket köt le a magyar kínálatból. Távolabbi országokban is eredményesen próbálkoznak a magyar húsáruk bevezetésével. ígéretes piac például Hongkong, ahová 4 éve szállítanak sertéshúst, éspedig egyre növekvő mennyiségben. Sertéshúst sikerült értékesíteni olyan közel-keleti országokban, ahol köztudottan a vallás tiltja a sertéshús fogyasztását; Dubaiba és Omanba úgy sikerült eladni nagyobb tételeket, hogy az ott dolgozó európaiak lesznek a vásárlók, akik elégedettek a magyar szállítmányok minőségével. A marhahúskivitel fokozására kínálkoznak ugyan lehetőségek, de a négy éve tartó folyamatban az év első hónapjaiban sem mutatkozott változás; a magyar mezőgazdasági nagyüzemek és kistermelők szarvasmarha-kínálata tovább mérséklődött. Ezért a húskivitel is 4-5 százalékkal esett vissza, jeléül annak: a szarvasmarhatartók érdekeltsége egyelőre nem megfelelő. F eketeleves A helyzet úgy hozta, hogy reggel egy afféle exkluzív csemegeüzletbe tértem be kávézni. A pénztáros tíz forintból visszaadott egy kevés aprót. Kaptam blokkot is, amivel jelentkezhettem az áruért a presszógép kezelőjénél, aki Kedves egészségére! —jókívánsággal átnyújtotta a pohárka italt. Nézegettem. Olyan híg, átlátszó volt, hogy ezzel az egészségemnek tényleg semmi kárt nem okozhattam. Maguknál napközben is ilyen 40 filléres löttyel szúrják ki a fogyasztók szemét? — mocorgott bennem haragosan egy kisördög. Ha csupán ennyiből állna mindennap a feketelevesünk, amit le kell nyelni! Mert mit szóljon például az az autótulajdonos, akinek új személygépkocsijába csaknem 700 forintért szerelte be a rádiót az egyik szolgáltató vállalat? Mire véljék a kecskeméti Margaréta Otthon melletti nyugdíjasház lakói, hogy amire egész életükben gyűjtögettek, — mondhatnám megkoplalták, — a szép, új lakásokban — pár hónapi használat után — rosszul zárnak a hideg-melegvizes konyhai csapok? Szerelőért „kiált" számos egyéb új termék is. Ha a belső piacon a termelés minőségének javítására nem hat kényszerítőén a kereskedelem, a fogyasztás, korántsem távoli idők rémképe lesz az áruházak cipőosztályain javítgató cipész. Akinél majd sorban állnak a csalódott vevők — mutatják, nézze, mester, ezek a kéthetes gyermekcipők olyanok, mintha már egyévesek lennének —, miközben valahol a lábbeligyártók az Élüzem, vagy a Kiváló Vállalat cím átvételét ünnepük. Nesze semmi, fogd meg jól! Hányán járják (még mindig) a régi, kitaposott utat, hogy csak neve van szolgáltatásokkal, silány termékekkel és egyre magasabbra srófolt árakkal zsebeljenek be minél nagyobb hasznot. Tán nem kellett volna akkora hűhót csapni a gyenge, átlátszó kávé miatt? Hagytam volna rá a kiszolgálóra, hogyjól van, szemesnek áll a világ? Nem. Hiszen, aki a párforintos csalásokat ma könnyű szívvel elköveti, és ezt a világ legtermészetesebb dolgának tartja, attól holnap, holnapután más is kitelik. Szemet huny a morzsálló, félig nyers kenyér fölött, közömbösen eladja, ahelyett, hogy át sem venné a szállítóktól. Az ilyen felfogású ember zsemle közé borsónyi vajat, egy-két szeletke szalámit tesz, s azzal állít ki valamelyik strandra, 14 forintért kínálva. A fonnyadt, ráncos zöldpaprikán meg „rajta felejti" a 6 forintos ártáblát. Csak, ha őt vámolja meg valamivel a vele egyívású, akkor jön ki a sodrából, hogy „Egyesek mit meg nem engednek maguknak! A híg kávét főző, a drágán dolgozó autórádió-szerelő, a gyenge csaptelepek készítői, selejtet selejtre halmozó termelők és mások a piacot, s a mindenáron való pénzszerzést egy kalap alá veszik. Holott — régi, ismert dolog — a jól működő piac több ennél. Jó minőségű, megfelelő meny- nyiségű és árú termékekben testet öltve nem nélkülözheti másik fontos alkotóelemét — a termelők, a szolgáltatók és a kereskedők tisztességes magatartását — sem. Kohl Antal