Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-03 / 132. szám

1988. június 3. • PETŐFI NÉPE • 3 A FŐSZEZON ELŐTT AZ ÁFÉSZ ÁTVEVŐJE MÉG CSAK 1 FORINTOT TESZ RÁ... Kedvező jelek az idegenforgalomban Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mu­tatják, továbbra is vonzó turisztikai célpont Magyarország, mind több és több külföldi keresi fel hazánkat. Az idegenforgalom ered­ményeiről, a tendenciákról kérdeztük dr. Czeglédi Józsefet, az Országos Idegenforgal­mi Tanács titkárát. — Az idegenforgalom népgazdaságunk azon kevés területei közé tartozik, amely az utóbbi években látványos eredményeket ért el. Tavaly rekorderedmények születtek: több mint 19 millió külföldi látogatott Magyaror­szágra, 555 millió dollár, illetve 442 millió rubel bevétel képződött. A dollárbevételek több mint 50 százalékkal nőttek, és megha­ladták az 1990-re tervezett összeget. — Az idén a turizmus húzóágazat-jellegé­nek további erősítésével akarunk hozzájárul­ni népgazdaságunk devizabevételeinek növe­léséhez. A gazdasági nehézségek természete­sen ezen a területen is éreztetik hatásukat, az új adórendszer bevezetése, az áremelkedé­sek, a lakosság reáljövedelmének csökkenése sajnos érzékenyen érinti az idegenforgalmat is. Mindezek ellenére, ha váratlan esemény nem jön közbe, a tavalyi rekordév kedvező tendenciái folytatódnak. — Az év első négy hónapjában a külföldi beutazók száma 6 százalékkal volt'maga­sabb, mint tavaly ilyenkor, ezen belül a Nyu­gatról érkezők száma egyharmadával múlta felül a tavalyit. — Eddig 2,9 millió külföldit fogadtunk, ezen belül 1,4 millió látogatót a tőkés orszá­gokból. A dollárban számolt konvertibilis bevételek az első négy hónapban elérték a 144 millió dollárt, szemben a tavalyi 99 mil­lió dollárral. Tény azonban az is, hogy a szocialista országokból kevesebben jönnek, és így a rubelbevételek nem a terveknek meg­felelően növekedtek. Az új útlevéltörvény hatására ugrásszerűen megnőtt a magyar ál­lampolgárok utazási kedve. Az első négy hónapban 2,1 millióan utaztak külföldre, 66 százalékkal többen, mint tavaly ilyenkor. Több mint négyszeresére emelkedett a Nyu­gatra kiutazók száma, s elérte a 440 ezret. Főleg Ausztriába, ezen belül is Bécsbe utaz­nak a magyarok, az osztrák határszakasz forgalma mindkét irányban jelentősen növe­kedett és folyamatosan nő. — A külföldi és belföldi turisták jobb ellá­tása érdekében az országban több helyen jelentős fejlesztések kezdődtek, illetve folyta­tódnak ebben az évben. Ezek támogatását szolgálja az egymilliárd forintot meghaladó összegű Idegenforgalmi Alap (IFA). Ebből az idén 260 millió forint jut az üdülőterületek infrastruktúrájára, 300 millió forint az ide­genforgalmi célú kereskedelmi vendéglátó és szolgáltató hálózat bővítésére. Ezer szállo­dai, valamint motel- és panzióhely és 3 ezer kemping és nyaralóházhely létesül az idén az IFA támogatásával. A szezon kezdetéig 40 kisebb-nagyobb kereskedelmi és szolgáltató üzlet készül el, köztük a két legjelentősebb a balatonalmádi, illetve a szántódi új autós bevásárlóközpont. Folytatódik az ország kemping- és turistaház-hálózatának rekonst­rukciója is. 1988-ban 34 kemping felújításá­hoz és négy turistaház helyreállításához nyújt támogatást az Idegenforgalmi Alap. Az IFA ösztönző szerepét bizonyítja az a tény, hogy a támogatásával elkészült beru­házások értéke csaknem négyszerese annak az összegnek, amit támogatásként nyújtot­tak. — A nemzetközi turistapiacon éleződik a verseny, hazánkkal ellentétben sok nagy tu­ristafogadó országban nem vagy alig emel­ték az árakat ebben az évben. Ha versenyben akarunk maradni, javítanunk kell szolgálta­tásainkon, a környezet kulturáltságán, na­gyobb figyelemre, udvariasságra van szük­ség. A határátkelőhelyeken meg kell gyorsí­tani az utasforgalom áramlását, ennek érde­kében tervezik a közúti határátkelőhelyeken is a zöldfolyosó-rendszer bevezetését. Fontos feladat az is, hogy az üzletek és a valuta­beváltóhelyek száma, nyitvatartási rendje jobban igazodjék az igényekhez. — A hazai lakosság várhatóan kevesebbet tud az idén belföldi utazásokra áldozni, ezért az utazási irodák, idegenforgalmi- hivatalok több olcsóbb üdülési lehetőséget ajánlanak. Ebben az évben már csaknem 150 idegenfor­galmi vállalat, vállalkozó kínálja áruját a turistáknak, s ez a versenyhelyzet remélhető­en kedvező hatással lesz a kínálatra és az árak alakulására — mondotta befejezésül az Országos Idegenforgalmi Tanács titkára. (MTI-Press) SZOCIÁLIS GONDOZÁS BÁJÁN Nagyobb az igény, mint a lehetőség — Erősen megnőtt az igény az idős­korúak szociális gondozása iránt, s va­lószínű, hogy a jövőben még fokozódni fog a nemrég életrehívott központok munkatársaira háruló teher. Az egész­ségügyi miniszter egy szervezetbe vonta össze a különböző területi szociális gondozási formákat, az irányítást pe­dig az illetékes tanács végrehajtó bi­zottságának hatósági osztálya látja el — mondta érdeklődésemre Brassói Já­nosáé osztályvezető-helyettes. A gondozás fogalma nem fedi telje­sen azokat a formákat, melyeket most • Baján találhatunk. Talán helyesebb lenne gondoskodásról beszélni. A rá­szorulók egy részének egyáltalán nincs hozzátartozója, vagy ha van, nem él Baján. Ezért a tavaly májusban meg­alakított gondozási központ egyik fel­adata az idősek klubjának fenntartása. Ez az intézmény 1961-ben fogadta elő­ször a tagokat, s jelenleg is működik a Móra Ferenc utcai szociális otthon ud­varában levő önálló épületében. Né­hány évvel később a Teles Ede utcában nyílt hasonló célú napközi, de az össze­sen száz hely kevésnek bizonyult, ezért az Alvégen újabb klubot alakítottak ki. Mindhárom Idősek Klubjában napi kétszeri étkezésben és heti egyszeri or­vosi ellátásban részesülnek az öregek, és reggel 8-tól délután 4 óráig ideális körülmények között, társaságban tölt­hetik el az időt. Feltétlenül szükség len­ne a város északi részén, Bajaszentist- vánban egy hasonló klubra, miután itt él a legtöbb idős ember. Egy másik gondozási forma — a szállást is adó idősek klubja — megol­dására nincs mód egyelőre, e célra az épületek nem alkalmasak. Annál job­ban működik a házi gondozás intézmé­nye, tíz főfoglalkozású és hét tisztelet- díjas munkatárssal. Azoknak az öre­geknek, akik már nem képesek a klu­bök látogatására, — mozgásképtele­nek vagy korlátozottak —, de ragasz­kodnak megszokott környezetükhöz, ez a forma adja a legjobb segítséget. Takács Jánosné főelőadótól, a terület ügyintézőjétől hallottam, hogy a gon­doskodás e formájával nem élnek az öregek olyan mértékben, mint ameny- nyire rászorulnának. Talán azért, mert bizalmatlanok, nem szívesen engednek be idegent a lakásukba. Ennek ellenére a házi szociális gondozottak száma majd százra nőtt az utóbbi évben. A legtöbb idős ember az étkeztetést veszi igénybe. Négy vendéglátó egység­ből, a szociális otthonból, a Duna étte­remből, a Csitaonica és a Bácska ven­déglőből kérhetik az ebédet, természe­tesen abból, amelyik legközelebb esik a lakásukhoz. Most háromszázötvenen kapják a főétkezést így, közülük száz­ötvennek házhoz szállítják. Még körül­belül 15 idős ember számára indokolt lenne a segítség e módja, sajnos ebben lehetőségeik végéhez érkeztek — mondta befejezésül Brassói Jánosné. Gál Zoltán VÁLASZLEVÉL Amikor 240— 260 forintért le­hetett paradicso­mot venni, kérdé­semre, hogy mi­ből adódik ez a magas ár, egy zöl- dértes eladó azt felelte: — Szegény termelőknek sokba van ám a fólia, a fűtés meg a növényvédelem! Szívfájdalom nélkül Elismerve, hogy a paradicsom és a paprika sem jótéteményként kerül a piaci asztalokra vagy az üzletek „vasta­gon” kitöltött ártáblái mögé, érdemes tanulmányútra indulni azért is: valóban annyira fáj-e a kereskedők szive a ter­melőkért, mint ahogyan azt a zöldség­bolti kiszolgáló mutatta? Vagy csak ar­ról van szó, hogy ők is szívfájdalom nélkül bezsebelik a hasznot, többet is, mint kellene? Kedden a tiszakécskei piacon eladó­val és vevővel elvétve találkoztam. Mészáros Dénesné zöldborsót hozott. — Az első idei szedésből való — mondja. — Huszonöt forint. Azt gondolta, én is eladni jöttem, csak az ár érdekel, ezért az áfész keres­kedőjéhez irányít, a piac másik sarká­ba: —- Az nagyban vásárol! Nagyban, azaz zsákszámra veszi át a korai borsót. Három mázsa már el­szállításra vár. Húsz forintot fizetett kilogrammjáért. Egy forinttal többért értékesíti tovább a Zöldértnek. Csekély árkülönbözet. Ha csak ennyivel nőné­nek az árak az üzletekben is, senki sem szidná a lánckereskedőket! A borsónak azonban ez még csak az első „lépése” a fogyasztókhoz. A má­sodik lépésnél már egy következő lánc, a Zöldért bábáskodik, amelynek tisza­kécskei telepvezetőjétől, Szűrszabó Lászlótól megtudom: — A múlt héten, csütörtökön kezd­tük a zöldborsó átvételét. Az első na­pon három mázsát vásároltunk. Ezen a héten 10—15 mázsa a napi kínálat, de vasárnap már húszra számítunk. Azért a borsóért, amit kedden hoztak hoz­zánk, 20 forintot fizettünk kilogram­monként, és 24-ért továbbítottuk a cse­peli piacra. Az árak továbbépülnek — S a paradicsom? — Mától vásároljuk. Az első szállít­mány, öt mázsa, a Solohov Tsz-ből való. Negyvennyolc forintos árat fizet­tünk érte, tőlünk pedig 53-ért szállítot­ták el. Jöjjön el egyszer nyáron is, nézze meg, amikor tele az udvar paradicsom­mal! A kubai narancstól a magyar paradicsomig ELSŐ FEJEZET III. Binyecz odafánt újra lepillant. Épp most nyílt-csukódott lent az ajtó. S mintha pillantásának mágnese va­sat érne, ottragadt. Az álom szerte­foszlik. — Ki ez a nő?! Azok ketten ott az asztalnál össze­rezzennek. Egyszerre néznek rá, már- már döbbenten. — Te itt? — Hát hol a fenében volnék?! — vigyorog vissza rájuk Binyecz. — Tán Venezuelában?... — Majd újra:—Ki ez a nő? — Melyik? — Deutsch James időt akar nyerni. Lévén, hogy ezúttal Bi­nyecz nem pipit mondott, nem tyú­kot, nem rüfkét, de még csak nem is kurvát vagy ribancot — ilyen is meg­esik néha —, hanem NŐ-t. Valahogy így ejtve a szót, ahogy írva vagyon. Sándor öcsi buzgón körmöi tovább. — Te — löki oldalba James. — Nézd csak. — Megvárja, míg Sándor- öcsi megtörli, majd orrára illeszti szemüvegét. — Nem ismerős ez vala- honnét? — Kifeszített ujjal egy két asztallal odébb ülő lányra mutat. — Nos? — Innét nem. Onnét se. Se(h)on- nét. — Sándoröcsi újfent nekiereszti tollát a papírnak. Még dudorászik is közben. — Se-hon-na-ibi-tang em-ber, ki­nek, ha kel tsz, meg se is-mer... Binyecz legszívesebben lekeverne egyet neki. Csak úgy, visszakézböl. De türtőzteti magát. Legyint. — Sokat olvasod saját verseidet. Az árthatott meg. — Majd a Miskei—mondja James. Lezser mozdulattal int neki. Miskei I egyből odapattan, mintha spéciéi egész este arra az egyetlen intésre várt volna. Másodéves pedföiskos, adjusztálásra ingerlő mellső ütközők­kel és —- sajnos — akkora ormánnyal, hogy fél méternyire kell eltávolodni tőle, bele ne botoljunk. Binyecz vackortekintettel néz. Köz­ben James mutatja Miskeinek az irányt. * — Évfolyamtársam — hajol köze­lebb hozzájuk Miskei. Két hete egy szobában lakunk a koleszben. Mikor azt a lányt kirúgták. . . Binyeczék összenéznek. Mindan'y- nyian tudják, hogy Botka Piroskáról van szó. Róla, aki fittyet hányva az Összes Művekből kiáramló bölcs ta­nításoknak, állapotos mert lenni a le­hető legeslegkispolgáribb módon. Mélységesen visszaélve ezáltal azok bizalmával, akik a felsőoktatás pad­jaiba juttatják-küldték — emelték. Et cetera, et cetera... (A legkispolgá- ribb ezúttal külön magyarázatra szo­rul. Botka ugyanis eléggé el nem ítél­hető módon egy olyan egy edd el szűrte össze a levet, akit pont az ügy kipattanása előtt zártak ki a DISZ- ből.) —... Szóval — suttogja tovább Miskei —v engem költöztettek Botka helyére. — Közben mereven nézi Bi- nyeczet. Binyecz is őt. Miskei pillan­tása akkor is rajta, miközben folytatja: —A lányt Pilkauf Magdalénának hív­ják. Igen büszke kék szemére és a hosszú szőke hajára. Szereti a kék puplinblúzokat, a rózsaszín bugyikat és az orvostanhallgatókat. Mert már egészen beleringatta magát abba, hogy egyszer majd dokifeleség lesz belőle... Akarsz még tudni valamit? — Miskei ezt Jamestől kérdi. Tekinte­te azonban változatlanul Binyeczen. James nyögdécsel. — Úöö. . Izé... Szóval... Miskei már indulóban. — Tetszik? — kérdi Binyecztől. Hanghordozásá­ban van valami a húsdaraboló kések éléből. Erőltetetten fölnevet. — Kopj le — morogja Binyecz. (Folytatjuk) Kiből lehet cukrász? Miért nem lett cukrásztanuló Mariann? címmel Zs. Kovács István, — külső munkatársunk — leírta, hogy a kiskőrösi Né­meth Mariann cukrásztanuló szeretett volna lenni a nyolca­dik osztály elvégzése után. Ám ez nem sikerült. A szülők ki­fogásolták a felvétel módját, s különösen azt, hogy az elutasí­tás okáról nem kaptak elegen­dő tájékoztatást. Az érintettektől két válasz­levél is érkezett szerkesztősé­günkbe. A kiskunhalasi Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola igaz­gatója, Jek'ó György ezt írta: — Mint minden évben, az idén is nagy túljelentkezés volt isko­lánkban. A 305 jelentkezőből az előzetes vállalati igények alap­ján a Bács-Kiskun Megyei Ta­nács munkaügyi osztálya 192 tanuló felvételét irányozta elő. Az előzetes számokból lehetett látni, hogy sok jelentkező erede­ti elképzelése nem valósulhat meg, főleg a legdivatosabb szak­mákat illetően. Jelenleg ide so­rolható a cukrász szakma is, mert a 39 cukrász jelentkezőből 19 felvételét terveztük. A Kiskőrös és Vidéke Afész­nek 25 fő engedélyezett kerete volt, ezen belül cukrász kerete 2 fo­E két keretre lett beiskolázva Hlavács Ildikó (4, 4,5) és De- dák Eszter (5, 4,4) tanuló, s ide nem fért be Németh Mariam, aki magyarból kettes, matema­tikából kettes, orosz nyelvből négyes jeggyel jelentkez'ett! Hogy Mariann és néhány tár­sa ilyen gyenge bizonyítvánnyal mégis bekerült élelmiszer-eladó­nak, az csak azért történhetett meg, mert az iskola a nagyszá­mú jelentkezőre tekintettel saját hatáskörben és költségére to­vábbi 40 fó felvételét vállalta, s a vállalatoknak és magánmun­káltatóknak ezáltal pótkeretet biztosított! Tájékoztatásul még azt is közlöm, hogy iskolánk előzetes munkahelyi felvételi igazoláso­kat nem kér és nem is fogad el, mert a felvétel az iskola és a vállalati képviselő közös döntése alapján a felvételi beszélgetés napján történik! Mivel felvételi vizsga nincs, ezért a bizottság kénytelen a je­lentkezési lapokban leírt osz­tályfőnöki jellemzések és osz­tályzatok alapján dönteni. Ez ebben az évben is így történt. A másik levelet Jarjabka Pál- né, a kiskőrösi áfész személyzeti vezetője írta. Mindkét reagálás­ban olvashatók ilyen megálla­pítások a cikk szerzőjének munkáját minősitendő: „a té­nyek alaposabb ismerete nél­kül, feltételezések, alaptalan vádaskodások”... Nos, a tények előtt meg kell hajolnunk. Mert bármennyire együttérzünk is Mariannái és szüleivel, a kettes érdemjegy kettes érdemjegy. Vajon ha ő került volna a jó eredménnyel jelentkezett társai közül valaki­nek a helyére, annak a szülei mit gondoltak volna a meghir­detett elveink és a gyakorlat kü­lönbözőségéről?! ... (A szerk.) • Tiszaalpá- ron hiányzik, a félegyházi piacon viszont kapható karfi­ol. Ára kilo­grammonként 30 forint. Tí­már Vincéné pálmonostori termelőnél. • Hány ké­zen átmehet még ez a kara­lábé, mire a fogyasztókhoz jut! (Straszcr András felvé­telei) A kilátás kecsegtető, látványként is nagy élménnyel szolgálhatna, ám nem feledtetheti a mai zöldségforgalmazás és főként a — fogyasztás jókora árait. Az igaz, hogy burgonyából az idén jó a termés (Szűrszabó telepvezető szerint a termelők többet ültettek, mint kellett volna), fogyasztói ára 30 forint alatt van. A zöldborsóé is mérséklődött va­lamit a múlt hetihez képest. Ritka kivé­teltől eltekintve azonban az áfész- és a Zöldért-felvásárlás kezdő áraira már nem ismerünk rá az üzletekben, akko­rát híztak. A 16-os számú csemegeboltban, Ti- szakécske központjában, a közepes méretű hegyes zöldpaprika darabját 4 forintért vették át, s most 5 forint 30 fillérért adják tovább: a megengedhető legnagyobb, 32 százalékos haszon­kulccsal. Az eleven húsúak között fonnyadtakat is találunk, amelyeket — különválogatva — olcsóbban kelle­ne eladni. A vevők ártájékoztatása sem kielégítő. Az uborkára csak akkor te­szik rá a 39, a paradicsomra a 90 forin­tos kilogrammonkénti és a fehér papri­kára a darabonkénti 7 forintos fo­gyasztói árat, amikor megjegyzem, hogy a hiányos árközlésért nem dicsér­nék meg a bolt dolgozóit a kereskedel­mi felügyelők. Lehet olcsóbban is? Jobb a zöldség-gyümölcsforgalma- zás az áfész-tanácsházhoz közeli — Bo­gi Mihályné vezette — üzletében. Bősé­gesebb a kínálat, alacsonyabbak az árak. Csak ne feledkeznének meg itt sem a cseresznye és az újkrumpli ártáb­lájának kitöltéséről! Egy háziasszony szerint ebben a boltban olcsóbban vásárolhat, mint a piacon. Mi a titka a megtakarításnak? Az, hogy a pult mögött harminc esztendeje dolgozó Baginé — a sokasodó admi­nisztrációs terhek mellett is — megma­radt ízig-vérig jó kereskedőnek. Az áruértékesítés 90 százalékát közvetlen felvásárlásból fedezi. Az elmúlt két hét­ben 172 ezer 398 forintért vett zöldség­féléket és gyümölcsöt. Árai nem eget rengetőek. A kis haszon — nagy forga­lom módszerét követi. Az újburgonyát és a zöldborsót egyaránt 26-26 forin­tért adja. A cseresznye szintén ugyan­ennyi. Zöldpaprikája 4,60 forint, ol­csóbb, mint a cs'emegeüzletben. S míg mások a 100—110 forintos paradicsomárat még május utolsó nap­jaiban is „két kézzel” tartják, ő a na­gyobb forgalom mellett 85 forintból is tisztességes haszonra tud szert tenni. Tiszaalpáron, kiszolgáltatottan Némelyik bolt — kihasználva, hogy gyenge a konkurencia, az ellenőrzés pe­dig ritka, mint a fehér holló — titokban tartja magas árait. Paradicsom a pulton, a Kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat 262-es szá­mú tiszaalpári szaküzletében. — Mennyibe kerül? —- Száztíz — megmondják az el­adók, amikor megkérdezem. Mintha árcéduláról vagy ártábláról nem hal­lottak volna eddig. Az ilyen titkolódzás kiszolgáltatott helyzetbe hozza a fo­gyasztókat — bizonytalanságot okoz. Emberek élnek a tiszaalpári felvásár­ló telepen árusító Zöldért-bolt környé­kén is. Ezt azért bocsátom így előre, mert faluszéle vagy kecskeméti Szabad­ság tér: mindenütt jogos igényük a vá­sárlóknak, hogy választékban, árban és minőségben hozzájuthassanak a leg­fontosabb zöldség- és gyümölcsfélék­hez. Ami az olcsó kubai narancsot illeti, abból bőséges a kínálat. A kiszolgáló (egyben áruátvevő is) abból a karton­ból mér déligyümölcsöt bárkinek, ame­lyikből óhajtja. Más képet nyújt a for­galmazás az alapvető termékekből. A 100 forintos paradicsom- és szamó­caár szinte kihívás az itteni fogyasztók­kal szemben, hiszen Tiszakécskén hal­lottuk, hogy ott meg a Zöldért telep 48 forintért vette át a paradicsom kilo­grammját a Solohov Tsz-től. Hol van itt az arány a haszonban? S miért kevés a karfiol, s miért nincs elég új sárgarépa (keddtől a 40 csomó hamar elfogyott), hogy az asszonyok tudjanak bármelyik nap zöldborsólevest főzni? Ezt már válogathatják! Ám a legnagyobb baj — az áralku hiánya. Az ártartás mindenáron ter­mékroncsoló következménye itt, sze­münk előtt ölt testet. Egy KISKER feliratú rekeszben rothadt, penésztől összetapadt paradicsom. Pénteken „gördítette” ide a hosszú viszonteladói lánc. S mi lett belőle? Látjuk. Az üzlet­vezető megengedi, hogy a vevők — ki­lónként 50 forintért — válogassanak belőle . . . Ha nem csal a szemem, ezt a paradi­csomot már láttam valahol — egy vagy két hete? — száztízért. Rátarti ártartás­sal szerettek volna túladni rajta. Nem sikerült. Furcsa ez a mai zöldség-gyümölcs- forgalmazás. A kubai naranccsal már nem várták meg. hogy kikezdje az idő, a hosszú tárolás. A paradicsommal még igen. Kohl Antal m ppHJRHH ...... . . •- Ij11111 lm - Istii ■ idilli

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents