Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-23 / 149. szám
p 4 • PETŐFI NÉPE • 1988. június 23. Gazdálkodás, kultúra, közösségi élet Kalocsán A Kalocsai Karamell Sütő- és Édesipari Vállalat eredményesen gazdálkodik, magas színvonalon gondoskodik a város és a körzet ellátásáról. A termelés mellett fontos szerepet tulajdonít Körösi András, a termelőegység fiatal igazgatója a kultúrának és a közösségi életnek is. — Milyennek tartja az ideális munkahelyet? — kérdeztük tőle. — Ne csak a mennyiségek, a kilók, tonnák, forintok, a teljesítmények színtere legyen, hanem az emberi kapcsolatoké is. A közösségi élet csak látszólag független a gazdálkodástól. Egy jól összekovácsolt kollektívával jobban megy a munka, félszavakból is megértik egymást. A nyitott emberek, a befogadókész munkatársi gárda nyilvánvalóan többre képes, mint egy elutasító. Fontos a jó munkahelyi környezet, amelyhez sok minden hozzájárulhat, például színházlátogatás, lövészverseny, vetélkedő stb. — Hogyan térülnek meg a cégnél a kultúrára fordított forintok? — A befektetés nem mindig és nem azonnal mérhető pénzben. A kulturális, közösségi életre felhasznált összegek a munkatársak rejtet.t tartalékait is előhívják. Hogy mit értek ezen? A vállalat jövőjét, gazdálkodását meg kell határozni, igen racionálisan, érzelem- mentesen. Hogy milyen módszerekkel érhetjük el a kitűzött célokat, ahhoz már bele kell vinni érzelmeket, azonosulni kell az érintett munkatársakkal. Be kell őket avatni a kezdeti lépéseknél, hogy aktív részesei legyenek a feladatok végrehajtásának. Arra is jók a közösségi rendezvények, hogy a közvetlen főnökökben jobban tudatosodjék: a darabbéres beosztott, leginkább nő, nemcsak két kézből álló munkaerő, hanem ember, családanya, a maga gondjaival együtt. Egy-egy rendezvény kapcsán kiderül, hogy kik a vállalkozó szelleműek. Ki formális, ki informális vezető. Segítséget nyújt a kiválasztódáshoz. A mi kollektívánk előtt bizonyítani kell a rátermettséget, s miután letette a dolgozó a névjegyét, csak utána léphet magasabb posztra, kivéve akkor, amikor kénytelenek vagyunk kívülről hozni gyakorlott vagy annak vélt szakembereket. — Kanyarodjunk vissza a vállalati gazdálkodáshoz! Miben látja a Karamell jövőjét? — Elsősorban a tulajdonosi szemlélet erősítésében. Az egyént közelebb kell vinni a vállalathoz. Nagy áttörést jelentene, ha a dolgozó részvényese lehetne saját üzemének. Az igazi reformot ebben látom inkább. Az a baj, hogy jelenleg a szabályozók képesek egy termelőegységet tönkretenni vagy felszínen tartani, felemelni, nem pedig a gazdaságosság, eredményesség! Hiába duplázódott meg a nyereségünk 1984-hez képest, ez nem befolyásolja a béreket. Valamilyen szoros összefüggést kellene kialakítani a vállalat eredményessége, az egyéni teljesítmény és a bérek között. — Van-e fölösleges munkaerő önöknél? Terveznek létszámcsökkentést? — Engem a kollektíva választás útjánjuttatott az igazgatói székbe. Bíztak bennem, ezért kötelességem a róluk való gondoskodás. Annak ellenére, hogy nem olyan időket élünk, amikor érzékelhetően lehet javítani a munkakörülményeket, a szociális feltételeket és a munka díjazását. Én hiszek a demokratikus vezetésben, a nyilvánosság erejében. Ezért indítottuk útjára a KENYERÜNK című újságot is, amely a dolgozók üzemi lapja. Az igazi fórumoknak nagy jelentőséget tulajdonítok, de az áldemokráciának, fölösleges értekezleteknek ellensége vagyok. Sajnos, néhány ilyen jellegű fórum megtartására a jelenlegi rendeletek még köteleznek bennünket. Úgy érzem, van elegendő erő, kitartás a vállalat kollektívájában. Remélem, hogy eljutunk majd az igazi önállósághoz, a döntés szabadságához, hogy kockázatvállalásunk valódi piacon, ne a szabályzók hálójában mérettessék meg. Tamás László Adáshiba? Régi iskolatársnőmmel találkoztam. Volt miről beszélgetni — múltról, jelenről. Egyszercsak azt mondja: — Tudod, én mindig abban a hitben éltem, hogy mi egy nagyon szép, összetartó, harmonikus család vagyunk. Azután a múlt vasárnap délután elromlott a televízió. Előbb a nagyfiam, majd a kamasz lányom jelentette be, hogy elmegy a barátaihoz — barátnőihez, mert itthon „meg lehet halni az unalomtól”. El is mentek, és mi, a férjemmel kettesben maradtunk. Istenem! Hogy örültünk volna, mondjuk tíz évvel ezelőtt — egy ilyen kettesben maradásnak! Most meg néztünk egymásra: mit csináljunk? Én megkérdeztem, melegítsem-e az ebédmaradékot? Éz jó programnak látszott, így délután ötkor megvacsoráztunk. Azután ő javasolta, mi lenne, ha bevillamosoznánk a városközpontba, úgyis olyan régen nézegettünk kirakatokat. Ez nekem nem nagyon tetszett, mert én éppen eleget mászkálok hét közben is, és különben sem szeretem bezárt üzletek kirakatait nézegetni, mert hátha valami nagyon megtetszik, meg is tudnám venni, de talán másnap, mire odajutok, már nem kapom meg. Ezt az ötletet is elvetettük. Én javasoltam, hogy látogassuk meg az unokanővéreméket. Ez a férjemnek nem volt ínyére, inkább az egyik szomszédot ajánlotta. Ez meg nekem nem tetszett, mert a szomszéd ivós ember, és tudtam, hogy onnan a férjem nem szabadul józanul. Aztán végre eszünkbe jutott, hogy a szomszéd utcában lakik egy tévészerelő. No, oda átszaladtam, el is jött, és gyorsan megjavította a készüléket, csak egy ellenállás ment ki, azt kellett kicserélni. Mire a Hét műsora kezdődött, készen is volt vele. Mi pedig megnyugodva leültünk és néztük a Hetet, és nekem csak azután jutott eszembe, hogy menynyi mindenről beszélgethettünk volna, hiszen van gondom a kamaszaimmal éppen elég, a férjemnek a munkahelyén, meg a nyaralást sem beszéltük meg — de akkor már ment a műsor. Utána film is volt, amely alatt mind a ketten békésen elszunyókáltunk. (sárdi) XXI. Homár komótosan feláll. Kisétál az íróasztal mögül. A dohányzóasztalon szétterített újság. Kézbe veszi. A Vörös Bástya tegnapelőtt i száma. — Ez mi? — Egy . .. újság. — Szóval egy újság. — Homár már csupán centimétereknyire Binyecztől. — Ez neked csupán egy újság? — A területi lap — teszi hozzá, magyarázóig. — És mit gondolsz, Binyecz kolléga, mért mutatom neked most ez az új . . . akarom mondani, ezt a területi lapot? Binyeczre tétova énekesmadárként telepszik rá a „most már minden teljesen mindegy" nyugalma. — Nem tudom. S bármennyire meg lenne döbbenve Homár, ha most valami csoda folytán belepillanthatna az előtte álló diák fejébe, meggyőződhetnék róla: Binyecz valóban nem tudja. — Ha valóban nem tudod, akkor ez itt kicsoda?! — Homár újfent üvölt. Binyecz elé csapja a Vörös Bástya tegnapelőtti számát. — Ki-cso-da?! Nagy, háromhasábos kép az első oldal alján. Nem túl jó felvétel. Kissé homályos is. A széle is körös-körül masza- tos, mintha munkálatok közben ráöm- lött volna a nyomdafesték. S miközben azon mesterkedtek, hogy eltávolítsák, szétmázolták az egészet. A háttér valósággal megsemmisült. Akárha mozdonyfüst borítaná. Vagy most robbant volna föl épp — gyakorlatozás közben — egy héttizenkettes tányérakna. A kép centrumában álló alak ellenben jól kivehető. Mintha egy fiatalember piaci kofának öltözött volna, s épp arra készülne, hogy szétmérje a liszttel feljavított tejfölt, a vízzel keresztelt tejet a mit sem sejtő dolgozóknak. Csupán a baboskendő hiányzik a fejéről. Zsákoskötényben van. A kötényen jól látható fölirat: GORZSAI ÁLLAMI GAZDASÁG. A fiatalember — miközben előrehajol — bambán, ugyanakkor kissé kihívóan vigyorog bele a fényképezőgép lencséjébe. — Nem ismerős egyáltalán?! — kérdi metsző gúnnyal Homár. De mielőtt Binyecz megszólalhatna, idézni kezdi az újságszöveget. — Cím: „Diákok segítik a veszteség- mentes betakarítást". És a szöveg. — Kissé megemeli a Vörös Bástya tegnapelőtti számát. — „ Vasárnap egyetemisták lelkes hada lepte el a Gorzsai Á. G. végtelen kiterjedésű gyapotföldjeit, hogy elhozza a városi tanulóifjúság munka frontján nyújtott segítségét a veszteség- mentes betakarításhoz. A lelkes diáksereg — ezzel is bizonyságot téve arról, hogy a holnap záloga jó kezekben van — egyetlen nap alatt tizenhét hektárról takarította be veszteségmentesen a kiváló minőségű gyapotot, amelyet innét egyenesen az ötéves terv második esztendejében épült Gyapotegrenálóba szállítottak. A vasárnapi lelkes rohammunka egyik hőse a képünkön látható Tamburás Ödön harmadéves orvostanhallgató volt, aki egymaga huszonhat zsák gyapotot szedett. Mint kérdésünkre elmondotta, ezzel a kiemelkedően magas teljesítménnyel akart csapást mérni az imperialistákra és csatlósaikra, továbbá odaáti szekértolóikra. Mint megtudtuk, Tamburás Ödön a tanulásban is élen jár. S mint kiváló tanuló, már harmadéves kora ellenére rendszeres operációkat végez az elméleti tanulás fontjával egyidejűleg." Ha ez még arról is tud, hogy ráadásul Mikócs Elemér másodéves matfizes is voltam aznap (legalábbis egy főtudseg- szem blokkfüzetében) — villan át Binyecz agyán, nos, akkor végem ... Homár dongó léptekkel odamasírozik az íróasztalhoz. Ráhelyezi lapjára a Vörös Bástya tegnapelőtti számát. — Mért csináltad, te csirkefogó?! Most mondjam meg neki? — Binyecz teljesen tanácstalan. Mondjam el neki a szervezést, a lebonyolítást? A porköpenyest, aki tulajdonképpen nem is kérdezte tőlem, mit csináltam, mennyit csináltam, miért csináltam? Hisz épp hogy csak nekikezdtünk, szakadni kezdett az eső. Szakadt egész nap. S a társaság összesen nem szedett tíz kiló gyapotot se. Most mondjam meg neki, hogy mi tulajdonképpen egész nap ... — Szóval hallgatsz?! — Szinte fújtat az indulattól. — Hát... így is jó. —Mereven az ajtó felé mutat. — Viszontlátásra — mondja. — Hétfőn. És hozza be az indexét. Feltétlenül. Többet nem lesz szüksége az indexre, Binyecz úr. A BUSZON Mi lenne ha... Binyecz mintha nem akarna hinni saját magának. Egy ilyen kézenfekvő ötlet, s lám, mindeddig nem jutott eszébe. Már órányi ideje görcsösen szorongatja a magasban végigvonuló biztonsági rudat. Ugyan mivégre? Olyannyira összezsúfolódtak itt, hogy lehetetlenség elesni. De tulajdonképpen nagyon még megbilleni se. Nos, mi lenne, ha . ..? Ha például... elengedné? Végre nagy nehezen sikerült. Ujjai- ból kezd elszivárogni a zsibbadás. Már felsőkarja, sőt válla sem sajog. Mindenesetre vétek lenne elsietni a dolgot. Ha netán a vöröske a következő megállónál leszáll, hát akkor momentán tévedett. Ha ellenben egészen az átszállóhelyig jön, nos, akkor ellenben... Csak óvatosan. Felettébb óvatosan ...! Ha valaki az arcát figyelné, joggal feltételezhetné, hogy Binyecz épp erősen töpreng valamin. Nem is akármin. Bizonyára valami eredendően fontos dolgon. Problémán. Feladványon. Megoldáslehetőségen. A filozófia alap- vagy végkérdéseinek egyikén. Arcán feszültség. Homlokán ráncokba fut a bőr. Szájaszéle kimerevedik. Orra alatt — ahol a bajusznak kéne lennie — apró verítékpontocskák. Fordít a kezén. Ahová eddig kézfeje simult, oda most a tenyere kerül. (Minő különbség!) Ráadásul szétterpeszti ujjait, mintha e módon is tovább kívánná növelni az érintkezőfelületet. Adva van egy — virágmintákkal telehintett — könnyű kartonanyag. Bár a mintáknak ez esetben nincs különösebb érdemi jelentőségük. Az anyagot frissen moshatták, utóbb kikeményítették, majd vasalták. Adva van továbbá egy másik anyag. Feltehetőleg habselyem. Színe — egyelőre — ismeretlen. Lehet fehér, halványkék vagy -rózsaszín, esetleg — minimális valószínűséggel—sárga. Kiterjedtsége, szegélyvonalainak meghatározása útján, folyamatban. Amikor a keményített-vasalt karton és a habselyem összeér, körülbelül olyasvalami történik, mintha hártya papírt ejtenének a korcsolyapálya tükrére. Aztán a papírt elkezdenék —^szisztematikusan — ide s oda szánkáztatni a jégtükrön. A hullóavarszín hajú meg mintha közben szaporábban lélegezne. Szinte kapkodja a levegőt. (Folytatjuk) LENGYELORSZÁG Viking emlék a Fekete-hegyen Egyedülálló épületet rejtenek a Kis- Szudéta-hegység fekete-hegyi lankái Bierutowice településnél. Itt található Wang, a XII. századból való viking emlék, egy imaház. Önkéntelenül is adódik a kérdés: hogyan keveredett ez az egyházi épület a zord északról Lengyelország nyugati határaihoz? Nos, a válaszért a múlt század közepéig kell visszanyúlnunk, amikor is a drezdai művészeti akadémia professzora, Dahl 1840-ben megvásárolta az imaházat a norvégiai Wang-tó mellett elterülő egyházközségtől. Az épület nemv sokkal később ismét gazdát cserélt, amikor a porosz fejedelem vette meg egy skandináv ■ skanzen részére. E terve azonban nem valósult meg, mivel, engedve a meggyőzésnek az imaházat osztrák protestánsoknak adta át. Akkoriban nagyszámú osztrák protestáns talált menedéket az otthoni üldöztetések elől a poroszországi Szudéta- hegységben. A felújítási és átalakítási munkálatok után az imaházat 1844 nyarán szentelték fel s azóta is a helyi protestáns hívők gyülekezeti helye. Figyelemre méltó, hogy állapota alig romlott az utóbbi időben, sajnálatos módon csak néhány turista hagyta ott keze nyomát. A kutatások adatai szerint mintegy négyszáz hasonló imaházat építettek évszázadokkal ezelőtt az északi vikingek. Az épületeket gyantával kezelt fenyőből húzták fel, s érdekesség, hogy valamennyit speciális zárt karzattal, erkéllyel vették körül. Nem véletlenül: így is csökkenthették tél tábornok támadásainak erejét, de ezenkívül ott tárolhatták a fegyvereket és a halászhálókat is. Napjainkban Norvégiában huszonhárom hasonló, történelmi ereklyének számító viking imaház maradt fenn, s ezzel kapcsolatban a lengyelek jogos büszkeséggel említik, hogy Skandinávián kívül csak náluk látható az egykoron harcias vikingek eme nagyon is békés emléke. (Interpress — MTl-Press) • Ilyen az imaház kívülről. • A belső rész —halszem- optikával. A PETOFf NÉPÉ AJÁNLATA LEMEZ SZOMORKÁS DIXI A dixilendmuzsika híveinek öröm, ha napvilágot lát egy-egy’új, általuk kedvelt fekete korong. Azt is meg kell jegyezni, ez az ünnep az utóbbi időben egyre ritkább, ugyanis évente csak néhány dzsesszlemez kerül forgalomba. Ha szembeállítjuk ezzel azt a tényt, hogy a könnyűzene képviselőinek egy esztendő leforgása alatt egyszer (nemritkán többször is!) adódik módjuk a rögzítésre, akkor sajnálhatjuk, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező dzsessz hazánkban még mindig mostohagyerek. A dixilendről nem is beszélve .. . A Benkó Dixieland Band legújabb összeállítása kissé szomorkásabb, mint a korábbiak. Nem tudni, mi ennek az oka, bizonyára a szerkesztő hangulata is tükröződik a produkcióban. Kevés az igazán pergő, ritmusos dixi-zene, túlnyomó részben a lassú kompozícióknak jutott hely az LP-n. Mindjárt a nyitószám, az Indiana ilyen. Ez a Mac- Donald-szerzemény sok-sok dzsesszle- mezen szerepelt már, nem véletlen, hiszen kitűnő szólókra alkalmas a dal. Benkóék is élnek ezzel a játékkal. A Kiss to build a dreamon-bán az ének dominál. A szép blues után a zongorista virtuóz játéka következik a Take one a trais című szerzeményben. A trombitának az All of me-ben jut főszerep. Az A oldal zárószáma, a Bourbon Street parade sokszor játszott, friss dixilend, melyet ezúttal Benkó Sándor átdolgozásában hallhatunk. A lemez másik oldalán két örökzöld sláger ad élményt, a Hulló levelek és a bendzsószólóval tarkított Moszkva parti esték. Egy szám erejéig ismét pezsgő dixi szól, Benkó saját szerzeménye, a címadó Tust good friends. A Benkó Dixieland Band legfrissebb lemezének zenei rendezője Kiss Imre. Három kitűnő, világszerte ismert vendégművész szerepel az albumon: Mike Vax (trombita), AI Grey (harsona, ének) és Eddy Davis (bendzsó). Sajnos, a lemezborító nem a legszerencsésebb. Az utóbbi időben többször is feltűntek macskák a tasak oldalán (lásd például: Cirmos koktél!) és bizony nem túl örvendetes, hogy a dixilend „névjegye” is cirmos lett. (Krém, 1988) FILM DIPLOMÁS ÖRÖMLÁNY Színes, angol film. Rendezte: Bob Swain, szereplők: Sigourney Weaver, Michael Caine. Ha a néző tudja, hogy a címszereplő „diplomás örömlány” nem más, mint a Nyolcadik utas: a halál és a közelmúltban bemutatott folytatás: A bolygó neve: halál című produkciók egyik főszereplője, máris kíváncsi lesz, milyen benyomást kelt, illetve látványt nyújt a hölgy a sportos űrkezeslábasok helyett ízlésesen nőies ruhákban, sőt, fehérneműkben. Mindez csak a kisebbik része, úgymond, tartozéka a mostani bemutatkozásnak, mely kiváló lehetőséget ad az amerikai színésznő számára, hogy — az egészen más jellegű előzmények után — jellemábrázoló készségét és nem lebecsülendő humorát is megcsillogtassa. A történet fordulatai viszont kevésbé eredetiek: a szerelmi szál egy kémtörténet: egy készülő politikai orgyilkosság előkészítése köré szövődik. Nem lényegtelen részlet persze az sem, hogy a Sigourney Weaver alakította ifjú tudósjelölt korántsem a szó klasszikus értelmében tevékenykedő „örömlány”, hanem „escort girí”, vagyis kísérő hölgy, azaz honoráriummal megfizetendő „hölgytársaság”. E speciális „másodállása” révén ismerkedik meg s kerül közelebbi kapcsolatba a kormány politikai tanácsadójával, ám kibontakozó szerelmüknek igen sok gyakorlati részlet áll az útjába. A közel- keleti kérdésekben járatos, híres és befolyásos lord kénytelen óvatosabban hódolni szenvedélyének, mint a lány, aki viszont fittyet hány az efféle megfontoltságnak. A mókázás, a helyzet- komikum szempontjából sok lehetőséget jelent, hogy a lord nem tart be egyetlen előre megbeszélt programot sem, a legváratlanabb helyen és időben bukkan fel, miközben sok-sok mellék- szereplő adja jellegzetes, fanyar angol humorát a közös mulatsághoz. FOLYÓIRAT IRODALMI KITEKINTÉS A Nagyvilág legfrissebb számában olvasható Slawomir Mrozek Az arckép című műve, amely nyomtatásban először a lengyel Dialógban jelent meg. Az író megjegyzésképp hozzáfűzi, hogy a darab sajátos történelmi időben játszódik, tehát nem azonos a színpadi cselekmény az előadás idejével, és nem is tekinthető történelmi dokumentumnak. így az 1964-es lengyelországi amnesztia esete, a szereplők személye csak a képzelet szüleménye. Ez persze lehet gyanús, mint amikor hasonló megjegyzés kerül a művek elé. Egy biztos: Mrozek drámája ezúttal is különleges élményt ad Pályi András fordításában. Hasonló mondható el a folyóirat egy másik írásáról, amely az indiai színház világába vezeti be az olvasót. Egészen pontosan Ariane Mnouchkine Nap Színházáról van szó. Mihály Gábor elemzése mellett olvasható egy beszélgetés is a színház vezetőjével, Ariane- nal. Az interjúból kiderül, miért fontosak a történelmi színművek a távoli Indiában. Egy másik cikkből pedig az jut tudomásunkra, hogy Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye évek óta hódít Lengyelországban. Hogy miért? Erre ad választ Tadeusz Olszanski publicista. A világirodalmi folyóiratban ezúttal is sokféle olvasnivaló akad. Az amerikai írónő, Susan Sontag, a szovjetorosz Variam Salamov, az algériai Mohammed Dib novellái mellett a portugál költészet kiemelkedő egyénisége, Fernando Pessoa versei, a német Botho Strauss jegyzetlapjai találhatók meg. Dorothea von Törne Vas István költészetét értékeli. A Nagyvilág júniusi számában könyvrecenziók, megemlékezések is helyet kaptak. ] PAPP ZOLTÁN és kalandok
