Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-18 / 145. szám

1988. június 18. • PETŐFI NÉPE • 3 A VÉDŐNŐNEK IS TÖBB A DOLGA ... Mátételkén hazavárják az embereket Járdánál szélesebb homoksáv kíséri jobbról a Mátételkéről Tataházára ve­zető utat. — Mi készül itt? — Út a gyalogosoknak és a kerék­párosoknak — hallom a környékbeli­ektől. Nyugodtabbak lehetnek a szülők Ifjabb László György, aki az idén végezte a nyolcadikat, szívesen tenne próbautat a neki is épülő sávon. Au­gusztus 20-áig azonban még türelem­mel kell lennie, mire cementezéssel és aszfaltozással valóra válthatja a tanács a fiataloknak a falugyűlésen is elhang­zott kérését: védett helyen közlekedhes­senek a gyalogosok és a biciklisek! A megyei tanács és a-Tataházi Petőfi Tsz másfél millió forintos költségválla­lása e munkában — amelyet Kiss István országgyűlési képviselő is kezdettől fogva támogat — ekképp válik a két falu lakóinak javára. Azon felül, hogy a harmincnyolc mátételki felső tagozatos iskolást szep­tembertől már nyugodtabban bocsát­hatják útra szüleik Tataházára tanulni, más dolgokban is előrehaladtak az itt élő emberek. Közel a kerékpárúihoz, az öregszál­lási határban, a 75 éves Szabó Béla feleségével a tűző napon a kukoricás­ban kapál. Tizenkét esztendeje ter­mesztenek csemegekukoricát szerző­désre a Bajai Hűtőháznak. Tavaly 62 mázsát adtak át. Az idén sem akarnak lemaradni. Augusztus elején szeretné­nek szállítani a termésből. A faluban ma kezdték az útépítést a Vörösmarty utcában. Akik itt laknak, telkenként 8600 forintot fizetnek. A jó útért érdemes anyagi áldozatot hozni, hiszen a községben, majdnem minden második háznál ott áll egy au­tó. A személyes gyarapodást az évi 5 millió forintból gazdálkodó tanács az­zal is próbálta követni, hogy a belterü­leti utak négyötödét burkolattal befed­te. A járdaépítésnek már az utolján tar­tanak. A végéhez értek egy másik, nagy munkának: a gázvezeték-fektetésnek, amelynek utcai költségéért telkenként 15 ezer forintot fizettek a lakók. Ha sokba is került nekik, mégiscsak meg­érte, mint ahogyan a vízellátásra fordí­tott forintok is megtérülnek a jobb élet- körülményekkel. Viszálykodás helyett — összefogás Nálunk a lakások háromnegyede fürdőszobás— mondja Pálmai Lajosné vb-titkár. Tiszták, igényesek az em­berek. A titkár asszony idevaló, Mátételkén született. 1962 óta dolgozik a tanács­nál. Amennyire visszaemlékszem — folytatja kisvártatva —, itt mindig dol­gos emberek laktak. A közös gazdálko­dás mellett a háztáji az egyik jövedelmi forrásuk. Nem érezzük hátrányát, sőt, inkább előnyös, hogy termelőszövetke­zetünk közös a tataháziakéval. Társa­dalmi tanácselnökünk, Piukovics Béla állattenyésztési telepvezető is ott dol­gozik, a Petőfiben, sok más falubélivel együtt. A tsz 600 ezer forintot vállalt a tavalyi gázvezeték-építés költségéből; egyébként pedig 200 ezer forinttal tá­mogatja évenként a tanácsot. A Bács­almási Állami Gazdaságtól az óvoda fenntartására egy évben 90 ezer forin­tot kapunk. Mindez arról tanúskodik, hogy má­sok is a település erősítésén — megtar­tásán — fáradoznak. Köztük a lakos­ság negyedrészét kitevő délszláv nem­zetiségűek is, akik a többi mátételkivel egyetértésben, viszálykodás nélkül dol­goznak szűkebb hazájukban. Ahol nem is olyan sokára, július 1-jével — a Szegedi Ruhagyár és a Tataházi Petőfi Tsz közti együttműködés révén — var­rodát nyitnak. Előbb húsz, később majd negyven jelentkezőt foglalkoztat­nak. Tamáska, ha körülnéz ... Egy ideje a védőnőnek is több a dol­ga Mátételkén. Meg-megáll az utcán a fiatal anyákkal beszélgetfii, vagy betér hozzájuk tanácsokat adni, annak az örvendetes változásnak a következté­ben. hogy a községben évente 12-13 újszülöttel gyarapszik a népesség. Közülük Gilányi Józsefék Tamáská- ja május 20-a — születése — óta csa­ládja körében ismerkedik a világgal. — Már nagyon vártuk öt! — nem leplezi örömét a 21 éves bérelszámoló anyuka. Mezőgazdasági gépszerelő féfjével túljutottak a fészekrakás legnehezebb szakaszán. Ha a kisgyermek most kö­rülnéz a szobában, egy szépen felújí­tott, 1950-ben épült házban találja ma­gát. Az ablaknál gázkonvektor. A fa­lon még festetlen csövek: annak a jele, hogy csak két hete mentek el a gázsze­relők. A konyhában, ahol harmincegy- néhány éve még kukoricacsutka vagy • Félig kész a ke­rékpárút... (Tóth Sándor felvételei.) • Szabó Béláék a tűző napon. Augusz­tus elején szeretnék átadni az első szállít­mány csemegekuko­ricát. SZOMBATI LEVÉL: '"Talán hihetetlenül hangzik, de an- nak idején, amikor általános iskolába jártam Csátalján, retteg­tem a vakációtól, a nyári szünidő­től. S tudom, az egész osztály így volt ezzel, egy-két gyereket kivéve — az ő szüleik nem parasztok vol­tak. Nekünk ugyanis a tanévzáró ünnepséget követő napon már meg­kezdődött a gyakran erőnket meg­haladó munka. Jöttek a kora haj­nali ébresztések, a végtelen tengeri­sorok, az izzó búzamezők. Az fel­üdülésnek számított, ha a szőlőben akadt munka, mert ott voltak gyü­mölcsfák, volt árnyat adó lomb, és a feladat sem volt fizikailag megter­helő. A nyár tehát nekünk, falusi gyere­keknek nem jelentett felhőtlen, s fő­leg nem felelőtlen gondtalanságot, mihaszna időtöltést. Tudom azon­ban, hogy alig különbözött ettől a városi gyerekek vakációja. Minden szülő munkát keresett az iskolai szü­nidőre gyerekének, hacsak két- három hétre is. Elsődlegesen azért, hogy pénzt keressen, de az sem volt utolsó szempont, hogy megtanulja becsülni a munkát, a pénzkeresetet, belekóstoljon az „életbe”. Ez a menetrend — hogy nyáron dolgozni kell — később nem válto­zott. Csupán annyiban módosult, hogy akkor már nem a mezőgazda­ságban töltöttük a vakációt, hanem építkezéseken, gyárakban dolgoz­tunk. Egy teljes nyarat dolgoztam a mai Dunaújvárosban (akkor Sztálinvárost építettük), a Hanság­ban . .. Nem is sorolom, mert a lényeg az, hogy minden nyáron dol­goztunk. Aki nyápic volt, azért, hogy erősödjön (és közben keres­sen), aki erős, jól fejlett gyerek volt, az azért, mert bírta. Volt olyan nyár, amikor egyetlen sor verset, regényt sem tudtam elolvasni, mert ha volt is szusszanásnyi időm, már dűltem el a szénán, kazal tövében — és aludtam. Tudom, nem ez a követendő pél­da, nem' az éjt nappallá tevő robo­tolás. De akkor, a szükség kénysze­rétől hajtva, mit tehettek a szülők? Haszna mégis volt az akkori meg­próbáltatásoknak: megszoktuk, hogy csak akkor jutunk valamire, ha dolgozunk. Ez egyben erkölcsi kötelességgé is vált. A faluban meg­vetették volna azt, aki — miközben mindenki verejtékezik, mostani ki­fejezéssel élve: hajt — vasalt ingben sétálgat a poros eperfák alatt. Amint említettem is, ez nem lehet követendő példa — mármint a haj­szával mérgezett vakáció. De mint­ha mostanára már a másik végletbe estünk volna, mintha kiment volna a divatból a diákok nyári munkája — tisztelet a meglévő kivételnek. Túlságosan sok, szinte a felnőttek­kel összetéveszthető középiskolás fiú, lány tölti a nyarat semmittevés­sel, léha csavargással, a szülőktől kunyerált, vagy szó nélkül megka­pott pénzen vett kerékpárral járva az országot, s nemegyszer kiröhö­gik azt, aki önszántából dolgozni akar. Persze ez sem általánosítható, de a jelenség itt van közöttünk és ter­jed. Nem vitatom, hogy a fiatalok­nak (is) kell a szórakozás, az egész­séges kaland, a fantáziát tápláló ro­mantika. De ha csak ez van, akkor kimarad a legfontosabb: az értékte­remtő munka becsületének saját bőrünkön való tapasztalása, akkor felnőhetnek olyan emberek, akik soha nem tették próbára önmagu­kat a fizikai munkában. Miért for­szírozom én ezt? Azért,.mert renge­teg, szinte minden azon múlik a ké­sőbbiekben, hogy ki mennyire is­meri az életet. Az az orvos, mérnök, író, tanár stb., aki saját bőrén ta­pasztalta egykor a fizikumot próbá­ló munkát, később tudja becsülni azt, akinek az kenyérkereső foglal­kozása. Vagyis teljesebb ember vá­lik belőle. A munkának azonban nem csak léleknemesítő hatása van. Nem csak azt tanulja meg az ember, hogy mit becsüljön a másikban, hogy miért tisztelje az alkotó em­bert. Mert önmaga is tanul. Nem sorolom fel, hogy hány helyen dol­goztam nyaranként és ott mi min­dent tanultam meg. De előttem ért­hetetlen, ha valaki nem képes saját kezűleg felépíteni egy garázst, meg­metszeni egy almafát, kicserélni egy biztosítékot, megfaragni egy balta­nyelet, rendbe tenni egy eldugult olajkályhát, kicserélni, megjavítani a csepegő vízcsapot, kikalapálni a behorpadt karosszériát, beállítani a szelepet stb. s ezzel, még nem sorol­tam fel mindent. Örökösen megle­pődöm, ha valaki hitetlenkedve rámkérdez: — Te ehhez is értesz? Mert nekem természetes, hogy a „ház körül” mindent megcsinálok, hiszen dolgoztam olyan helyeken, láttam tapasztaltam, megfigyeltem. Nagy László, a költő nem elsősor­ban „lélekzengésű” verseire volt büszke, hanem arra, hogy édesany­ja sparheltjába olyan sütőt (lert) csinált, amelyben kerekre emelked­tek a tepertős pogácsák ... Mielőtt bárki félreértené, nem ar­ról van szó, hogy lebecsülöm a szel­lemi munkát, az ész, a tehetség pro­duktumait és égbe emelem azt az embert, aki be tud verni egy szöget a falba. Csak azt mondom, hogy az emberi teljességhez, ha úgy tetszik, a műveltséghez hozzátartozik a fran­ciakulcs, a kombináltfogó kezelése és a dantei tercinák jó ismerete hogy csak egy példát mondjak. Per­sze, úgy is meg lehet élni. akár nyolc­van, kilencven évet is, hogy valaki nem képes megkülönböztetni a bú­zát a rozstól, a napraforgói a do­hánytól. Csak azt tudja, amit valaha megtanult és ahhoz az évtizedek fo­lyamán semmit nem tett hozzá, és semmit nem felejtett el belőle. Va­gyis maradt szakmailag betokosod­va, minden fejlődéstől, haladástól fényévnyire lemaradva. Az ilyen ember haragszik azokra, akik min­dig újra, jobbra, többre töreksze­nek, törtetőknek nevezi őket. Miért fontos az, hogy valaki sok mindenhez értsen, járatos legyen a világ nagy és kis folyamataiban, a szellem és a gyakorlati élet labirintu­saiban? Az „ezermestereknek” min­dig nagy becsületük volt környeze­tükben, ellentétben a semmihez sem értő, becsontosodott „szakbarbá­rokkal”, azokkal, akik egy villany- körte kicseréléséhez is szakembert hívnak. Különösen megnőtt az igény napjainkban az olyan embe­rek iránt, akik konvertálható tudás­sal bimak; akár gyakorlati, akár szellemi foglalkozásúak. Nem túlzás, ha azt mondjuk: ők a korszerűek, a modemek, akik vál­lukon viszik a századot, motorjai a haladásnak, a fejlődésnek. Tapasz­talhatjuk napjainkban, hogy becsü­letük növekedőben van. Ezért vétek tétlenséggel elpazarolni a napokat, heteket, hónapokat. Persze, pihen­ni is kell, de jóízűen, „tartalmasán” is csak az tud kikapcsolódni, aki önmagában érzi, hogy rászolgált erre, legalábbis ez volna az ideális. Sokan, sajnos, úgy értelmezik a ki- kapcsolódást, hogy teleszívják ma­gukat sörrel, hanyatt vágódnak a gyepen és bámulják az eget. Közülük kerülnek ki aztán az olyanok, akikkel az adoma szerinti történet bármikor megeshet. Bizo­nyára sokan ismerik, különböző változatokban, de fnindegyiknek egyazon a tanulsága: a tudásnak ára van. íme az adoma: Halad a koma a hosszú, végtelen országúton az autójával. Fütyö- részget, rágyújt s egyszerre arra lesz figyelmes, hogy köhög, akadozik a motor, durrog, majd leáll. Kétség­beesve ugrik ki az illető, felnyitja a motorház tetejét, de ott számára nagy összevisszaság van. Segélyké­rő tekintettel néz körül s látja, hogy messze bent a földön egy zetor ha­lad éppen az országút felé. Megvár­ja. A zetorról fiatalember lép le, arcán titokzatos mosoly.- Kérem, legyen szíves segíteni. Bedöglött a masina — adja elő a „tényállást” a tulaj. A fiatalember ráhajol a motorra, overállja zsebéből csavarhúzót vesz elő, kicsavarja a szelepet, belefúj, aztán visszateszi. Az autó motorja azonnal indul. Mivel tartozom? — rebegi az autós! — Száztíz forint! — Miért pont száztíz? — Nézze! Tíz forint azért, mert kivettem a szelepet és kifújtam be­lőle a piszkot. Száz forint pedig azért, mert tudtam, hogy melyik csavart kell kivenni. , 0 in 7 A magyar kórházak külföldi szemmel Beszélgetés a Nemzetközi Kórházszövetség elnökével Tíz napot töltött hazánkban a Nemzetközi Kórházszövetség— orvosok­ból és gazdasági-műszaki szakemberekből álló — delegációja. A tanulmányát során Kecskemétre is ellátogattak. Mit tapasztaltak a magyar kórházakban? Milyennek látják az itt eltöltött idő után a magyar egészségügyet? Erről érdeklődtünk a delegáció vezetőjétől, Erről Picke- ringtől, a Nemzetközi Kórházszövetség elnökétől. ® Tamáska, a leg­fiatalabb mátételki szülei rendezett ott­honában. Ősztől már gázkonvektorral fűt a család. • Több a dolga a védőnőnek, Zádori Zoltánnénak is (jobbra). Harminc csecsemőt és tizen­nyolc terhes nőt láto­gat. Képünkön: Schauer Jakabné nagymamával be­szélget unokája fej­lődéséről. venyige lángjánál főtt az étel. most gáz­tűzhelyet szabályoz a „pályakezdő” asszonyka. Ötvenezer forintot fizettek mindezért. Félreteszik nekik a tejet meg a kenyeret — Segiti-e a családi életüket Máté­telkén kezdő fiatalokat a kereskedelem? — erről érdeklődöm ezután. — Bácsalmás árukínálatával nem vagyok megelégedve — válaszolja Gi- lányiné. — József-napra szerettem vol­na pizsamát venni a férjemnek, de sem Bácsalmáson, sem Baján nem kaptam. Mit gondol, hol tudtam mégis megvá­sárolni? Itt, Mátételkén, a vegyesbolt­ban. Ebben az üzletben olyan rende­sek, hogy félreteszik nekünk az egy liter tejet meg az egy kiló kenyeret, mert tudják, hogy csak 16 órakor szoktunk hazaérni a munkából. Ez természetesen akkor volt, amikor még én is dolgoz­tam. A fiatal házasokat — s a többieket is, persze — gázzal, vízzel, tovább épülő úttal s javuló ellátással várják haza ez­után is Mátételkén. Kohl Antal — Pitkering úr! Ön több ország kór­házaiban járt már. Mi a tapasztalata? Nemzetközi viszonylatban hol állnak a magyar kórházak? — Néhány a világ legjobbjai közé tartozik, néhány pedig elmarad ezek mögött. A pénzügyi lehetőségek befo­lyásolják ezt. Egyébként Magyaror­szág nem az egyetlen ország a világon, ahol most pénzügyi krízis van. Mexi­kóban például tragikus a helyzet ezen a téren. Természetesen a pénzügyi vál­ság kihat az egészségügyi ellátásra is, így a lakosság egészségi állapotára is. Amit ott tapasztaltunk, ahhoz képest Magyarország egészen jól áll. — A tanulmányúton láttak-e, hallot­tak-e olyan dolgot, amit esetleg köve­tendőnek vélnek? — Igen. Az egészségügy országos in­tézeti hálózatát, ami lehetővé teszi, hogy összegyűjtsék a tapasztalatokat egy adott betegséggel kapcsolatban. Ez a nyugati országokban nincs meg. Re­mélem, a tanulmányút résztvevői meg fogják vizsgálni, hogyan lehetne az itt szerzett tapasztalatokat hasznosítani. — Milyen hiányesságokra figyeltek föl? — Kevés a számítógép. A gazdag nyugati országok kórházaiban fejlett számítógépes munka folyik, amely le­hetővé teszi a vezetőknek, hogy haté­konyabban dolgozzanak. Ez az egyik. A másik, amiről gondoskodni kell, a vezetés tanítása, a kórházigazgatás ok­tatása. Külföldön speciális tanfolya­mokat indítanak diplomások részére, amelyekben elsajátíthatják a vezetés tudományát. Ennek tudatában is van­nak a magyar egészségügyi vezetők és változtatni kívánnak. Nem helyes, ha az egészségügyi rendszerben orvosok irányítanak vezetési ismeretek nélkül. Nyugaton olyan a kórház, mint egy üzem, egy gyárat pedig nem irányíthat olyan ember, akinek nincs vezetői kép­zettsége. — Milyen benyomásokat szereztek a kórházakban folyó ápoló munkáról? — Az orvosi ellátás jól szervezett, az ápolási szervezettség azonban — úgy tűnt — nem elég erős. Ennek egyik oka, hogy kevés az ápoló. Ez más or­szágokban is így van. — A hazánkban való tartózkodásuk alatt bizonyára hallottak az egészség­megőrző programról. Ön hogyan véle­kedik erről? — Magyarországon is egyre na­gyobb hangsúlyt kap az egészségmeg­őrzés kérdése. A legtöbb nyugati or­szág erre összpontosít. Az emberek életmódjának megváltoztatása nagyon nehéz. Kevés ország büszkélkedhet ezen a téren sikerekkel. Mivelhogy a tíz nap alatt volt szerencsém megismerni a magyar élelmiszereket és a jó erős ba­rackpálinkát, biztonsággal állíthatom, a kihívás a magyaroknak óriási. — Ön szerint van-e szerepük a kórhá­zaknak az egészségmegőrzésben? — Nagyon is. Elsősorban szakérte­lemmel és tapasztalattal rendelkeznek, hisz ők látják el azokat a betegeket, akik a helytelen életmód következmé­nyeitől szenvednek. Ugyanez motiválja őket, hogy az egészségügy minden terü­letére hassanak az egészségmegőrzés érdekében. A. kórházaknak amúgy is jelentős szerepük van Magyarorszá­gon. Máshol azon igyekszenek az orvo­sok, hogy megtartsák a betegeket az első szinten, azaz a körzeti orvos szint­jén, itt pedig— úgy vettük észre —, az alsóbb szinten elvégezhető kezelés is a kórházakra hárul. — Mi a véleménye az ingyenes orvosi ellátásról? — Ez a világ minden részén fontos. Nem lenne igazságos megvonni bárki­től is a gyógyítás lehetőségét a költsé­gek miatt. Persze, így az orvosokat a túlzott igénybevétel veszélye fenyegeti. Az egészségügyi dolgozóknak kellene megtanítani az embereket, hogy mikor szükséges az ellátást igénybe venni. Nálunk, Ausztráliában is sokat foglal­kozunk ezzel a problémával. Berki Mária Az IBUSZ őszi ajánlatai Alig-kezdődött el a nyári üdülési szezon, az IBUSZ azonban már az őszi programokat is kidolgozta. AZ IBUSZ szervezésében 25 or­szágba mintegy ezren utazhatnak az ősz folyamán, a programfüzet 650 időpontot és mintegy 150-féle utazá­si, üdülési lehetőséget tartalmaz. Jugoszláviában 31 tengerparti üdülőhelyen tölthetik a nyár végét, az ősz elejét a magyar utazók; a nyugdíjasok Rovijnban, Lovranban kedvezményt is kapnak. Ugyancsak kedvezményesek a nyugdíjasok szá­mára az utak a lengyelországi Kra- siczynba, továbbá Riminibe, vala­mint az észak-kaukázusi vidékre. A kedvezmény mértéke átlagosan 10 százalék. Szervez az IBUSZ ősszel utakat Máltára, Görögországba és Tuné­ziába, a bolgár kolostorok vidékére, s az érdeklődők ellátogathatnak Egyiptomba és Izraelbe is — de ezek már korántsem olyan olcsó lehetősé­gek. Törökországba 13, Olaszor­szágba 8-féle útvonalat állított össze az IBUSZ. Első alkalommal szervez­nek utazást az Egyesült Arab Emír­ségekbe, ahol 9 napot tölthetnek az utasok körülbelül 50 ezer forintért. Akik igazán pihenni akarnak, négyféle földközi-tengeri hajóútból választhatnak, az árak aszerint vál­toznak, hány személyes, és milyen komfortfokozatú kabinokban helye­zik el az utasokat. Akik csak két-, három-, négyna­pos túrát szeretnének tenni, az IBUSZ szervezésében ellátogathat­nak Ausztriába, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Lengyelországba és Olaszországba. A világjárók viszont 18 nap alatt megismerhetik Ausztrá­liát — a Fidzsi-szigeteken és Szinga­púron keresztül utazva — valamint Indiát, Kínát, Koreát. A Dél-Kore- ába szervezett utak résztvevői az olimpiai játékokat is megtekinthetik. Viszonylag olcsón ajánlják a szov­jetunióbeli egyéni autóstúrákat. Hét­napos túrán vehetnek részt a Lvov —Kijev útvonalon, 14 nap alatt jár­hatják végig a Lvov—Kijev—Jalta útvonalat, vagy 14 napos útra indul­hatnak Odesszába. Vakáció!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents