Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-17 / 144. szám
1988. június 17. • PETŐFI NÉPE • 5 Nyugati export Majsáról • Három műszakban nyolc mázsa kiváló minőségű parajszá- rítmány készül. • Uhor Józsefeié ötkilós zsákokba csomagolja nyugatnémet vevőnek a szárított petrezselymet. • Naponta száz pulykalábat nyúz meg egy ember. A Kiskunmajsai Jonathán Termelő- szövetnek hagyományosan jó exportcikke — főleg a nyugati piacokon — a különböző zöldségszárítmány. Ebben az évben 54 millió forintos értékesítés a tervük, 90 százalékát tőkés vevők vásárolják meg. Az idén megkezdték a paraj szárítását is. Ezt főleg a franciák keresik. Továbbra is készül majd az egész Európában keresett pritamin- paprika. Újdonság az exportpiacon a baromfilábakról lenyúzott kikészített díszbőr. Az idén megkezdték a pulykalábak nyúzását és saját eljárásuk szerinti kikészítését. Erre az évre már egymillió darabos — főleg olasz megrendelésük van. (P. Z.) • I losszú Lászlóné a kész bőröket vasalja. /ÁFÉSZ Kiskunfélegyháza INTEGRÁL pályázatot hirdet 1988. július 1 -jén megüresedő ellenőrzésiosztályvezetői munkakör betöltésére FELTÉTEL: — szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és legalább 3 éves vezetői gyakorlat vagy — nem szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség és 3 éves ellenőrzési gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát és eddigi tevékenységének leírását. A pályázatokat a megjelenéstől számított két héten belül kérjük a személyzeti vezetőhöz eljuttatni. Címünk: „INTEGRÁL"Áfész Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 5. Telefon: 76/61-812 Felvételre keresünk továbbá: — szakmai képesítéssel rendelkező hálózati ellenőrt, — kisállat-feldolgozó üzemünkbe segédmunkásokat 1585 Fregatt sör Komáromból Fregatt néven az észak-dunántúli üzletekbe került a Komárom Megyei Sörgyár első saját főzésű söre. Az évi 250 ezer hektoliter kapacitású gyárat egy ipari és kereskedelmi vállalatokból, valamint mezőgazdasági üzemekből álló gazdasági társaság építette, mintegy 900 millió forintos ráfordítással. A zömmel KGST-országokból vásárolt berendezéseket az egykori kőolajfeldolgozók kezelik, akik a Komáromi Kőolajipari Vállalatnál végrehajtott termékszerkezet-váltás után tanulták ki a sörgyártó szakmát. A fő'zőházban minőségét hat hónapig megőrző, pilze- ni típusú sört állítanak elő. (MTI-fotó) Válaszúton a mezőgazdaság Akár tiszteletkömek is tűnhet, de tény, hogy az 1957-es agrárpolitikai tézisek jó néhány eleme, mint például a mezőgazdaság és az ipar jövedelemparitására való törekvés, a nagyüzem és a kisüzem kapcsolatának fontossága, az érdekeltségi viszonyok javítása ma is érvényes gazdaságpolitikai álláspont. Más kérdés persze, hogy a mai, de még inkább a holnapi gondok megoldása az agrártézisek újraértelmezését, továbbfejlesztését is megköveteli, nem is beszélve az idejétmúlt elemek kirostálásáról. Idejétmúlt például az a harminc évvel ezelőtti álláspont, miszerint növelni kell a mezőgazdasági termelést. Ez akkor, amikor a belső ellátáshoz élelmiszert kellett importálni, stratégiai feladat volt. Mára azonban idejétmúlttá vált, hiszen a mezőgazdasági termelés harmadát exportáljuk és örülünk, ha a világpiaci túlkínálat ellenére sikerül eladnunk. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kell fogni az egész ágazatot, termelésnövelésre ugyanis a világpiaci túlkínálat ellenére is van lehetőség, de csak akkor, ha azt határozott piaci stratégiával, a jövedelemtermelő képesség figyelembevételével valósítják meg. Támogatás és kivitel Igaz, éppen erre hivatkozva kérdőjelezik meg sokan az agrárexport arányát és súlyát. Persze mondjanak olyat, amivel gazdaságosan föl lehet váltani az agrárexportot! Amíg nincs mivel ezt helyettesíteni, addig a népgazdaság nem nélkülözheti az élelmiszer-gazdasági exportot, még akkor sem, ha az exportszerkezetben van egy gazdaságtalan sáv is. Hiszen a nem rubelelszámolású export támogatása egyes esetekben eléri a 75 százalékot is! A „nem mondhat le” persze nem azt jelenti, hogy bármi áron is, de exportálni kell. A támogatási szinteket egyre lejjebb kell szorítani. Az így felszabaduló összeget pedig olyan területekre kell átcsopor- tositani, ahol lehetőség van a termelés nagyobb mértékű és gazdaságosabb növelésére. Erre alapozva tűnik reálisnak az a terv, hogy az agrárágazat tavalyi 600 millió dolláros exportaktívumát a tervidőszak végére 900 millió dollárra kell növelni. Az Országgyűlés az idén fogadta el a tsz-törvény módosítását, amely a többi között szabad utat enged a szövetkezeti formák átalakulásának. Jogos tehát a kérdés, hogy vajon ezt is kibírják még az 1957-es tézisek? Hangsúlyozni kell, hogy az 1957- ben megfogalmazott agrárpolitikai szempontokat nem kőbe vésték és hogy azokat az utóbbi 30 év alatt a politikai fórumok — ha nem is elegendő következetességgel, de — igyekeztek hozzáigazítani az új követelményekhez. A szervezeti formákkal kapcsolatos állásfoglaláshoz azonban nem kellett és ma sem kell hozzányúlni. Az 1957-es tézisek nem cövekeltek le egyetlen vállalati forma, tehát a mezőgazdasági téesz mellett sem. Megfogalmazásuk szerint: az adottsághoz igazodó szervezeti formákra van szükség. Más kérdés, hogy kevés kivételtől eltekintve ez a gyakorlatban mégiscsak a téeszeket jelentette és nem alakult ki egy menet közbeni rugalmas szervezeti váltás. A hivatkozott törvénymódosítás most ennek ad jogilag is garantált lehetőséget. Nagyobb szerep az importnak? Vajon az új agárpolitikának milyen kihívásokkal kell szembenéznie? Ilyen például az import! Vajon a hazai ellátásban nem lehetne nagyobb szerepet adni az importnak? Nem az élelmiszer-termelés mérséklése céljából, hanem hogy az élelmiszer-termelés hatékonyabb ágazataiban nagyobb növekedés legyen. Ez a többlettermés nemcsak az importot ellentételezné, de növelné a piacképes exportárualapot is. Ennek egyik kezdetleges formája, hogy egyes határ menti körzetekben gazdaságosabb a szomszédos Országból például sajtot és más tejtermékeket importálni, mint azt az ország távoli körzetéből odaszállítani. E kérdés napirendre tűzését más fontos szempont is indokolja: a Közös Piaccal való tárgyalás. Az esetleges megegyezés ugyanis nemcsak a magyar agrárexport előtt nyitná meg a közösség kapuit, de a kölcsönösség jegyében Magyarországnak is fogadnia kell a Közös Piac mezőgazdasági termékeit. Ez elkerülhetetlenné teszi a magyar élelmiszer-gazdaság szerkezetátalakítását. Ha ugyanis valamit behozunk, mert be kell hoznunk, akkor azt itthon fölösleges termelni. Ez a dolog könyebbik része! Hogy mit termeljünk a fölöslegessé vált termékek helyett, az már nehezebb kérdés. Már csak azért is, mert a mezőgazdaság szerkezetátalakításához nemcsak* piacismeret, hanem megfelelő anyagi, műszaki háttér is kelj. És akkor még nem is esett szó az alacsonyabb hatékonyságú körzetekről, az ott élő emberek sorsáról, akiknek népgazdaságilag is hasznos termelőmunkát kell biztosítani. A másik kihívás, amivel szembe kell néznünk: az agrárprotekcionizmus. Magyarország — egyetlen szocialista országként — tagja a 13 jelentős agrárexportőr államot tömörítő caims-i csoportnak, amelynek célja az agrárexport-támogatások csökkentése és ezen keresztül az értékarányos világpiaci agrárárak kialakítása. A jelenlegi világpiaci árakat ugyanis az USA és a Közös Piac agyontámogatott mezőgazdasági árai tartják irreálisan alacsony szinten. A támogatások mérséklése növelné a világpiaci árakat, ami Magyarország számára nagyon kedvező lenne. Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy a csökkenő nemzetközi támogatási színvonal Magyarország számára is hasonló kötelezettséget jelentene. A támogatások csökkentése vagy megszüntetése nemcsak az exportot, hanem a belföldi árakat is emelné. De hogy az itt elért siker mennyire nem gondmentes, azt bizonyítja, hogy az emelhető élelmiszerárakat a jelenlegi bér- és kereseti rendszer mellett a lakosság nem tudná elviselni. S ez, ha nem is vigasztaló, de nagyon meggyőző példa arra, hogy a magyar élelmiszer-gazdaságot nem lehet kiragadni a gazdaság összfolyamatából. Bonyhádi Péter Árak kül- és belföldön KÉT ZSEBBE VÁRJÁK A PÉNZT? Meghízott számlák a szolgáltatóknál A telhetetlenség, abban a hiszemben voltam, csak a nagyétkű emberek sajátja. Nem. Farkasétvágyúak egyes szolgáltatók is. Némelyikünk képzeletében úgy élnek, mint az olyan emberek, akiket már túlnőtt a pénztárcájuk — s erről igazán nem mi tehetünk. Szaladt a kép — szántott a toll Szalad a kép — ezzel kezdődött Pál- finé Mészáros Katalin lapunkba kívánkozó pénzes története a kecskeméti Széchenyi tér 1—3. számú házban. Hívására szerelőt küldött lakására az Elektroszer. A javító könnyen megtalálta m hibát az 1970-ben gyártott készülékben. Kicserélt egy 2 forintos ellenállást. A kép megállt. Nem szaladt. Szaladt viszont a szerelő tolla a 129 061-es számú munkalapon, amelyen — a kétforintos kis alkatrészre mintegy pénzvárat építve — újabb fejezet kezdődött, Pálfiné nem kis megdöbbenésére. Elhűlve olvasta: „Szinkronfokozat-javítás: 140,— Ft Kontakthiba-„javítás”: 20,— Ft Korpótlék, 50 százalék: _____80,— Ft 2 40,— Ft Rezsiórabér:_____________168,— Ft E z eddig: 408,— Ff A nyugdíjas azonban ekkor még nem nyúlhatott a pénztárcájáért, mert a toll a szerelő kezében tovább szántott. Mint a hólabda, „gurult” a 408 — kiszállással, egyéb költséggel, a munkadíj 15 százalékos ÁFA-jával és a sorban leghátul, szinte észrevétlenül, a képmentő 2 forintos alkatrésszel, amely nélkül az egész számoszlop létre sem jöhetett volna — az 524 forintos végösszegig. Olvasónknak csaknem a földbe gyökerezett a lába: —* Szabad ennyit kérni egy 20 perces munkáért?! Aztán, mit tehetett volna mást, fizetett. Bár azt furcsállotta, hogy a javítási munkalapon a kiszállástól a szállításig, az utalványozástól az egyéb-ig sokféle szolgáltatói műveletnek megvan a maga rovata, a szereléssel eltöltött időnek semmi nyoma. Nem különös? Nincs versenyhelyzet Az Elektorszer ügyfele volt nemrégiben a matkói Kurucz Lászlóné is. Hat- százhuszonhárom forintot fizetett azért, mert az autójába beszerelték a rádiót, a hozzá tartozó antennával és hangszórókkal. — Két csavarral felerősítették a készüléket a műszerfalra. Mi került ilyen sokba? A munka? Az nem tartott addig, hogy ennyit kérjenek érte. így látja a fogyasztó — az autótulajdonos —, aki megvett egy szolgáltatást, s aki tapasztalatból tudja: a felhizlalt, s a kívülállónak gyakran kibogozhatatlan számlák és az elvégzett szolgáltatások nem mindig fedik egymást. Magasak a költségek. Ezt mint szolgáltatásvásárlók is észleljük & Kecskeméti Elektromos Karbantartó Vállalatnál, ahová Orgoványi Istvánnal, a megyei tanács ipari osztályának főmunkatársával látogattunk el. Ficsor Károly műszaki és kereskedelmi vezető a Kohó- és Gépipari Minisztérium 143. számú kötetét mutatja. Ez a — 1980. január elsejéről való — díjszabásjegyzék az alapja a jelenlegi költségszámításnak is. Elfogadható-e, hogy egy — már megszűnt — minisztérium úgynevezett iránydíjjegyzékét forgatják még ma is a háztartási és közhasználatú gépek, készülékek és berendezések karbantartási-szerelési munkáiról, ahelyett, hogy inkább elviselhető szolgáltatói árakkal könnyítenének a fogyasztók helyzetén? Akiktől mostanában egyre többet kérnek a szolgáltatók. Az Elektroszer sem kivétel. Itt csupán a kisrádiók, a hajsütővasak, a hajszárítók és más, olcsóbb elektromos készülékek javításánál veszik alapul az alacsonyabb, 104 forintos rezsiórabért — mint Ficsor Károly elmondja. Egyébként a magasabb, 136 forintos óradíjat számolják fel. A műszaki és kereskedelmi vezető szerint: — A szolgáltatásokban nincs versenyhelyzet. Korpótlékra ítélt televíziók Pálfiné is ennek az egyik szenvedő részese. A 2 forintos kis ellenállás „bemeneteléhez” — egyáltalán, hogy a kép ne szaladjon tovább — még 522 forint költség rakódott. Erre azt mondja Ficsor Károly: — Érzésem szerint ez nem irreális. Dehogynem! A valóságos helyzettőlelrugaszkodott árképzés az ilyen. Az árakba olyan — mondvacsinált — alkotóelemeket is belekevernek különféle jogcímen, amelyeknek ott semmi helyük. Megkérdezte-e a vállalat Pálfiné- tól: — Igazolna-e a szerelőnek annyi időt, amennyi arányos a 168 forintos rezsiórabérrel? Vagy micsoda képtelenség egy Orion tévé javításánál korpótlckol kikötni? Olvasónk azzal is póruljárt. hogy készüléke 1970-ből való. így az állítólagos kontakthiba- és szinkronfokozat- javítás 160 forintos munkadíját még 50 százalékkal növelhette a számlát kitöltő szerelő. Szerencse, hogy a tv-je nem haladta meg a 20 éves korhatárt. Mert, ha igen, s ilyen, tisztességesen megépített távolbalátónak volna a gazdája, most azzal büntetnék: fizessen kétszeres munkadíjat! A fogyasztón csattan az ostor Orgoványi István, a megyei tanács ipari osztályáról, szintén méltánytalannak tartja: hogy ha a kijáró műszerészek csak elfordítanak valamit a tévében, és ezzel már meg is találták a hibát, épp annyi órabért szednek be, mintha 1 órai szerelőmunkát végeztek volna. — A szakértelmet meg kell fizetni — válaszolja erre Ficsor Károly. — Ki rövidebb, ki hosszabb idő alatt szerzi meg az ehhez való gyakorlatot. Amíg nálunk valaki szakember lesz, 400-500 ezer forintot költ rá a vállalat. Van olyan munka, amelyhez például másfél millió forint értékű vizsgálóeszközt használunk. Ennek ellenére, úgy gondoljuk, ideje a túlfeszített — felhizlalt — árakból valamennyit leadni, hiszen a megrendelők úgy érzik: nemcsak nagy (telhetetlen), de lyukas is a szolgáltatók bukszája. Vagy, mintha két zsebbe várnák a pénzt. Az egyik a szerelőké — a másik a vállalaté. Figyelmet érdemlő viszont Lenkei Istvánná főkönyvelő tájékoztatása is az Elektroszer elmúlt öt hónapi forgalmáról: — Huszonötezer-négyszáz elektromos készüléket javítottunk. Ez sok. Nagyon sok! Azt mutatja, hogy a szolgáltatók ár-vadhajtásai újra és újra kinőhetnek, míg a termelőket „nem viszi rá” a piaci kényszer a jó minőségű áruk — például televíziók — gyártására. Addig bizony: a javítók aratnak. Kohl Antal
