Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-27 / 126. szám
1988. május 27. • PETŐFI NÉPE • 3 KORSZERŰSÖDŐ ÁLLAMIGAZGATÁS Szalkszentmárton, közvetlen megyei irányítású község • Szalkszentmárton — falu a városiasodás útján. Parkok, burkolt utak, ABC, művelődési ház épült az utóbbi években ... A megyei tanács legutóbbi ülésén döntés született: július l-jétől újabb 21 község számára teljesedik ki az 1984-ben kezdett államigazgatási korszerűsítés. A települések többsége — a Duna melléken például a többi között: Solt—Újsolt, Apos- tag, Harta—Dunatetétlen — lesz közvetlen megyei irányítású. A háromezer lelkes Szalkszentmárton is szerepel a határozatban. A község tanácselnökével, Aranyi Jánossal arról beszélgettünk: mit jelent a lakosságnak és a vezető testületeknek a mostam változás? — Nem tagadom, régóta kívántuk, kértük ezt a módosítást — kezdte Aranyi János. — így lett teljes a három éve kezdett — helyes logikájú — modernizálás. Eséllyel induló kísérlet az, hogy a települések tanácsai nagykorúvá, önállóvá lehessenek. Mert —- bár sokat emlegettük, hogy milyen nagy változás a járások megszüntetése — igazából nem sokkal változott az életünk 1984- ben. — Ügy gondolom, önöknek például kimondottan hátrányos lehetett az átalakulás: a lakosságnak egy újabb — átmeneti — helyzethez kellett hozzászoknia ... — Indultak azért kedvező változások is, hiszen a költségvetési ügyek már 1984-től közvetlenül megyei tanácsi hatáskörbe tartoztak. Jó partnerek lettek ehhez a kunszentmiklósi kollégák is. Ennek ellenére nehéz volt az áttérés, hisz olyan emberekkel találkoztunk, akik maguk is akkoriban tanulták az új típusú igazgatást. A másik nehézség pedig az volt: nem minden hatósági feladat tartozott Kunszentmiklóshoz. Voltak olyan ügyek, amelyeket még Kalocsán, s volt, amit már Kecskeméten intéztek. Ez — nem tagadom — zavart okozott a lakosság körében. Sokáig kellett például harcolnunk azért, hogy — hivatali időben — autóbusszal is eljuthassunk a szomszédos — városi jogú — nagyközségbe ... — Mit várnak a mostani változástól? Egyes vezetők szerint ugyanis az új irányítási forma a helyi tanácsok magukra maradottságát eredményezi... — Bár a jelenlegi gazdasági helyzet minket is sújt, én úgy látom: nagyobb önállóság, több (és gyorsabban megszerezhető) információ alaposabb döntéseket eredményez. A tanácsvezetés „manőverezési” lehetőségei is növekszenek. Adott ugyan a pálya, de azért a kocsinkon van kormány, fék és gázpedál is. Nem vagyunk tehetetlenek. Szalkszentmárton is élni fog az új lehetőségekkel .. . — Milyen fejlesztéseken fáradoznak? — Településünk igen nehéz időkben igyekszik előbbre jutni a városiasodás útján. Nyomaszt a múlt öröksége. Míg másutt már sportcsarnok vagy uszoda is van, itt még mindig iskolai fejlesztésekkel bajlódunk. Hat év óta évről évre ez a korszerűsítés ad munkát. Augusztus 20-án avatjuk majd például az új, négy tantermes iskolánkat, melynek a tetőterében ha ismét összegyűjtünk egy kis pénzt — újabb négy osztály kaphat otthont. De az utóbbi időben sikerült az egészségügyi szolgálatot is teljessé tenni (fogorvosi rendelőt alakítottunk ki és szereltüftk föl). Részt vállaltunk mi is — súlyos vízellátási gondjaink enyhítését remélve a Gud- mann-foki regionális vízmű építéséből. Néhány hét és telefonhálózatunkat rákötik az országos távhívóhálózatra. Remélhetőleg 1990-ig elér hozzánk Tass felől a gázvezeték is. — Igazán dicséretes (és eredményes) erőfeszítések. Nem kisebbíteni akarom az érdemeket, de azért emlékeztetem: ön két éve egy interjúban I990-rc már uszodát, sportcsarnokot is ígért... — Akkoriban még sok minden másV*. képpen mutatkozott a gazdaságban. A mostani ötéves terv előkészítésénél még úgy látszott, kijöttünk az alagútból, a stagnálást a fejlődés váltja fel. Sajnos, nem így történt. Ez persze nem jelentheti azt, hogy azok nem voltak jó elgondolások; például, hogy az itt élő emberek nem érdemelnének meg egy szabadidős létesítményt. A terveinket tehát nem adtuk föl. Ha élnek ezek az elképzelések, mindig van miért küzdeni. Szerintem — ennyit változott a véleményem — amikhez mostanában fogtunk (gáz, víz, telefon, iskola, egészségügy), alapvetőbben határozzák meg a lakosság közérzetét, komfortját. Vagyis fontosabbak. Úgy látom viszont: Szalkszentmárton lakosságában van annyi ambíció, hogy nem mond le a következő lépcsőkről sem. Igyekezetéhez most már egy, a korábbinál korszerűbb államigazgatás is segíséget nyújthat. Farkas P. József A gondoskodás évekre szól Garán a Ma• Horváth János, a Május 1. szocialista brigád vezetője és Szálkái Zoltán belszol- gálati gépkocsivezető. gyár Ellenállók és Antifasiszták megyében élő tagjainak találkozóján Nagy Lajos, a solt- szentimrei községi pártalap- szervezet titkára egy levelet nyomott a kezembe, amelyet a Kunság Volán Vállalat Május 1. szocialista brigádjának címzett, s amely így szólt: „Az Önök szocialista brigádja Gyenge Lászlóné rokkant részére, akinek a férje haláláig tagja volt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének, egy elektromos meghajtású tolókocsit készített. Közben a kocsi meghibásodott és a szocialista brigád ismét és azonnal önzetlenül segített. Gyenge Lászlóné — aki egyébként enélkül teljesen mozgás- képtelen — újra az emberek közé mehetett. Külön köszönetét mondok Szálkái Zoltán gépkocsivezetőnek, az egész szocialista brigádnak, akiknek jó erőt és egészséget, családi életükben boldogságot kívánok.” A Május 1. szocialista brigád vezetője, Horváth János — aduikor felkerestem — szerényen elhárította a köszönetét. — Öt éve használja Gyenge Lászlóné az általunk társadalmi munkában készített rokkantkocsit, amelynek javítását, felújítását is vállaltuk. Évenként a járművet, miután elektromos meghajtású, két- három alkalommal kell kijavítani, olykor akkumulátort cserélni. Ezt a munkát, s a hozzá való anyagot természetesen ingyen adjuk. Szálkái Zoltán, aki a dr. Csanádi György belszolgálati gépkocsivezető szocialista brigád vezetőhelyettese, a levél láttán elcsodálkozott. — Nem vártam sem köszönetét, sem elismerést azért, hogy a rokkantkocsit ki- és beszállítottam, mert úgy érzem, ennyit segítenünk kell azon az emberen, aki mozgás- képtelen. Mi jól együttműködünk a Május 1. szocialista brigáddal, s ezután is be- és kiszállítjuk a rokkantkocsit, s ha szükséges, ott a helyszínen is segítünk ... Tehát a gondoskodás évekre szól, s amíg ez a két szocialista brigád együttmarad, addig özvegy Gyenge Lászlónénak nem lesz gond, hogy miként jut emberek Gémes Gábor A türelen ÉLESEN KATTANT a légpuska a horgász kezében, és a lövedék a kenuban evező sportoló homlokába csapódott. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy elveszítse a szeme világát. A közelmúltban történt, jól emlékszünk még az esetre. Nagy volt a megdöbbenés, a felháborodás, elmondta a magáét róla a televízió, a rádió, a sajtó, országra szóló ügy lett belőle — néhány napra. Azután mindenki napirendre tért fölötte. Pedig jól tennénk, ha nem feledkeznénk meg róla. Azért érdemes visszatérni az ügyre, hogy elgondolkozzunk azon, ami a — szerencsére — kivételes, sőt egyedülálló eset mögött húzódik. Ami nem kuriózum, hanem átfogóbb érvényű jelenség. A kenus ott edzett, ahol a horgász éppen jó fogásra várt. Egyiküket a vízbe nyúló horgászzsinór, másikukat a halakat elriasztó, zsinórt szaggató evezőlapát zavarta, íme az érdekek konfliktusa, amivel a legváltozatosabb formákban lép- ten-nyomon találkozunk. Egyének és embercsoportok, közösségek, gazdasági szervezetek, intézmények és hivatalok érdekei számtalan ponton keresztezik egymást. Természetes, hogy a maga módján mindenki igyekszik érdekeinek érvényt szerezni. Nem az a jellemző, hogy előhúzzuk a légpuskát. Ám a rendhagyó történet mégis túlmutat önmagán: szinte jelképe lehetne a türelmetlenségnek, amelyet az eltérő vagy éppenséggel ellentétes érdekek szembekerülésekor meglehetős gyakran tanúsítunk. Honnan ez a sűrűn fellobbanó ideges perpatvar, amely egyaránt sérti fülünket a pultok fölötti szóváltások és kicsinyes vagy magasröptű sajtóviták tanújaként? Miért tűrik oly sokan rosszul, hogy másoknak eltérő érdekei, elképzelései vannak? esélyei A VÁLASZ egyaránt kereshető a múltban és a jelenben. Olyan történelem van mögöttünk, amely — rövid időszakok kivételével — nem adott módot arra, hogy elsajátítsuk, nagyban és kicsinyben magától értetődően gyakoroljuk az érdekek, a vélemények demokratikus ütköztetését és egyeztetését. Nem kenyere az effajta türelem a forradalmi átalakulásoknak sem—miért éppen a miénk lett volna kivétel? Inkább még rátett egy lapáttal, hogy ezt az átalakulást az elvek rangjára emelte, de elveinkkel valójában ellentétes türelmetlenség kísérte. És itt a jelen, amelyben feltorlódtak a gondok. Ha túl is jutunk majd ezen, gyors javulásban nem reménykedhetünk. Addig pedig nehezebbé válik az élet, küzdelmesebbé a megélhetés, munkahelyek biztonsága inog meg. S a feszült lelkiállapot, sorsunk borongós szemhatára nem kedvez a mások iránti figyelemnek. Számíthatunk-e ilyenformán arra, hogy erősödni fog az a magatartás, amelyet szakszerű kifejezéssel toleranciának neveznek? A tolerancia növekedésének esélyei, úgy vélem, a nyomós ellenerőkkel számolva is derűlátóan ítélhetők meg. Ez a folyamat is támaszkodhat előzményekre. Csupán néhány a fontosabbak közül: jó ideje elismertük az egyéni érdek, a helyi, vállalati és más partikuláris érdekek jogosultságát, s azt sem hisszük már, hogy bárki — legyen az egyén, testület vagy hivatal — tévedhetetlen lenne annak eldöntésében, hogy mi a köz érdeke. Egyre szélesebb tér nyílik az eltérő nézetek, alternatívák kifejtésére, ezt példázták az országos pártértekezleten elhangzott felszólalások is. Erről tanúskodnak az olyan, éles ösz- szecsapásoktól sem mentes párbeszédek, mint amilyen az ófalui atomerőműhulladék-temető körül, vagy a Hévízi-tó féltői és a bauxitbányászat képviselői között folynak. Ebbe az irányba hatnak a tervezett és előkészületben lévő lépések a politikai intézményrendszer átalakítása keretében, amitől többek között azt várjuk, hogy növeljék az állampolgárok lehetőségét a köz ügyeibe való tényleges beleszólásra. A politika, a párt fórumain pedig legitimitást kap a kisebbségi vélemény, s így mód lesz arra, hogy — ha igaza bebizonyosul — többséggé váljék. AZ EMBEREKET a viszonyok formálják, amelyek között élnek, s ezek most olyan irányban változnak, hogy az kedvez a tolerancia fejlődésének. Annak, hogy megtanuljunk együtt élni az érdekek és nézetek sokszínűségével, hogy lassacskán kialakuljanak az ehhez illeszkedő magatartási formák. Csak azt ne higgyük, hogy ami felé haladunk, az valamiféle „isten békéje”. Több konfliktus kerül majd felszínre a jogos és megalapozott érdekek képviselői s az ilyen álláspontok megfogalmazói között is. Csakhogy azzal, a korábbihoz képest lényegbevágó különbséggel, hogy megtanuljuk tiszteletben tartani a miénkkel szembenálló érdekek létjogosultságát, meghallgatni és megérteni a vitaellenfél érveit. Anélkül persze, hogy lemondanánk a magunk, legjobb meggyőződéssel képviselt álláspontjának védelme- zéséről, a másik fél meggyőzéséről. S ha így lesz, a viták mind gyakrabban zárulnak majd — az elvek feladása nélkül — a nézetek közeledésével, ahelyett, hogy egymás legyőzésére irányulnának vagy „süketek párbeszédére” hasonlítanának. A tolerancia esélyei reménytkel- tőek. De a reményt csak a tettek válthatják valóra: S ha magunkba tekintünk, bevallhatjuk, hogy valóra váltásáért mindnyájunknak van mit tennie. Kis Tamás PLATÁNSORS Még néhány év, és aztán? • A platánsor még néhány évig megmenthető. (Gaál Béla felvétele.) A közelmúltban több felháborodott levelet, telefonhívást olvastam, hallgattam végig. Mindahány a környezetvédelemmel példálózott és a kiskunfélegyházi Kossuth utca platánsorának sorsáért aggódott. Mindenekelőtt érdemes e fának jellemzőit megismerni: A szakirodalom szerint: „a platán hatalmas tírmetű, széles koronájú, gyors növekedésű, lombhullató fa, amely a meleget és a nyirkos talajt kedvéli. Erősen szennyezett nagyvárosi viszonyok közé nem ajánlható, mert a csúcsszáradás veszélye fenyegeti”. A Kiskunfélegyházi Városi Tanács műszaki osztályán Gulyás István osztályvezetővel és Báthori István főelőadóval beszélgettünk a féltett fák sorsáról. — Azt hiszem, a laikus is beláthatja, akár első ránézésre is, hogy a Kossuth utcai platánok nem ifjoncok. Sőt, a matuzsálemi jelzőt is megérdemelnék — tájékoztat az osztályvezető —, hiszen 70-80 esztendeje telepítették őket. Az már valószínűleg csak a szakembereknek tűnik fel, hogy úgynevezett hármas kötésben állnak a fák. Az ültetéskor ugyanis az volt az elgondolás, hogy körülbelül 10-15 éves korukban megritkítják őket, s így növelik a megmaradók életterét. Nagyon valószínű, hogy erre a közvélemény ellenérzése miatt nem került sor. Igen ám, de a platánoknak nem tett jót a sűrűség, s felnyurgultak. Nem is beszélve arról, hogy a ma hét-nyolc évtizede fákat ültetők a legmerészebb álmaikban sem gondolhattak például ekkora mérvű építkezésekre, ennyire megnövekedett közúti forgalomra. — Nem először kerül szóba a platánok életterének javítása — vette át a szót a főelőadó. — A szakemberek szerint a legnagyobb és talán a legköny- nyebben megszüntethető gondot a téli útsózás okozta. Ezért még 1981—82 telén intézkedtünk, s azóta a járdák hómentesítésére csak műtrágyát lehetne használni. Persze, sokkal egyszerűbb az épületek, üzletek előtf'egy-egy maréknyi sót elszórni... — Ez év tavaszán mi történt, mit láthattak a helyi lakosok, ami akkora felháborodást váltott ki? —- Az eddigi „kezelési hibákat” igyekeztünk kijavítani — válaszolta Gulyás István. — Ez azt jelentette, hogy a metszési csonkokat, a bütyköket, az odvasodást igyekeztek megszüntetni a Kecskeméti Városgazdasági Vállalat kertészei. Hozzáértő, az ottani főmérnök, dr. Mayer Antal irányította a gyógymetszést. Ez a platánok megmentéséért folytatott munka első üteme. Felvettük a kapcsolatot dr. Keresztesi Béla akadémikussal, aki — mint erdészeti kutató — nagyon fontos és pontos instrukciókat adott. Ezek alapján még az idén megnöveljük a fák tövénél a szabad földterületet, hogy a csapadék jobban eljusson a gyökerekhez, illetve perforált csövekkel — melyekbe sóder kerül — vesszük körül a fák tövét. — Más fákra nem vonatkozik a felújítás? — De igen — bólintott Báthori István. — Annál is inkább, mert eddig szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem történt súlyos baleset. Például négy éve a kórház kerítése mellett, vagy a Dózsa György úti óvodánál — hogy csak ezeket említsem — kidőltek az elöregedett fák. A kivágott fák helyére minden esetben újak kerülnek. Tavaly 3500-at ültettünk, az idén ősszel a tervek szerint 800-1000 fát telepítünk, nagyrészt a lakosság társadalmi munkájának segítségével. — A Kossuth utcában e tervek megvalósításával megszűnnek a gondok? — A távolabbi, de nem túl messzi jövőre is gondolunk — mondta Gulyás István. — Ugyanis készülünk a Kossuth utca forgalmi rendjének megváltoztatására. Ez azt jelenti, hogy szakvéleményt kértünk és kaptunk e témáról. Ez alternatívákat tartalmaz, s a végleges döntés előtt — úgy gondoljuk — kikérjük -a lakosság véleményét is. Ezután kerülne sor ebből az utcából a részleges, vagy esetleg a teljes gépkocsi- forgalom kitiltására. Persze, ehhez az is kell, hogy előbb a parkolási és közlekedési lehetőségeket teremtsünk — másutt. A műszaki osztályon emlegették dr. Mayer Antal nevét, aki a gyógymetszés' munkálatait irányította a platánsoron. Arról is szó esett, hogy a továbbiakban is segítségére lesz a félegyháziaknak. Mi az ő szakvéleménye a platánokkal kapcsolatban? — Tudomásul kell venni, hogy ezek a fák megöregedtek. Az sem tetszik túlzottan a fáknak, hogy 4-5 emeletes épületek veszik körül ma már őket, s így kevesebb levegőhöz és napfényhez jutnak. A mostani gyógymetszéssel, illetve a többi, útmutatás szerint végzett élettérj avitással néhány évig még meghosszabbítható a platánsor élete. Az igazság az, hogy ennél ideálisabb lenne a belső sort teljes egészében kiszedni és helyébe még ugyanez évben más fajokat telepíteni. Ázt hiszem, azonban a közvélemény ezt nem engedné. Felajánlottam a félegyháziaknak, hogy nyilvánosság előtt elmondom a platánokkal kapcsolatos szakmai véleményemet, s így talán meggyőzhetők lennének az emberek. Ugyanis, egy kicsit továbbgondolva, mint mondtam, csak ideig-óráig hosszabbítható meg ezeknek a fáknak az élete; és akkor ml lesz? Sokat emlegettük a budapesti Népköz- társaság úti platánokat. Félek, hogy a kiskunfélegyháziak is arra a sorsra jutnak. Szerintem inkább ma kellene nekifogni a leváltásuknak, mint holnap, amikor már elkéstünk. * * * Végigmenve a Kossuth utcán, engem is megkapott a sajátos hangulat az ösz- szeboruló lombok alatt. De bizony én azt is észrevettem, hogy ezek a fák szinte görcsösen lélegeznek. Ismerve a mai pénzszűke időket: vajon szükséges-e pillanatnyi, néhány évig még e fákat éltető, ideiglenes megoldásokba ölni súlyos százezreket? Elodázni a végső döntéseket? Gál Eszter
