Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-24 / 123. szám
1988. május 24. • PETŐFI NÉPE • 5 A baleset árfolyama Beszélgetés az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség vezetőjével Valamely termelési eszközt, gépet, berendezést a kényelmes, biztonságos használat is minősít. Magyarországon éppen húsz éve létezik a biztonsági minősítésre vonatkozó rendelkezés, ez meghatározza, milyen eszközöket, gépeket kell munkavédelmi szempontból minősíteni. Ennek a minősítési gyakorlatnak köszönhető, hogy az üzemi baleseteknek mindössze tizenöt százaléka származik'a gépek munkavédelmi hiányosságaiból. — Tizenöt százalék, sok ez vagy kevés? — kérdezem Török Dezsőt, az Országos Munkavédelmi és.Munkaügyi Főfelügyelőség vezetőjét. — Sok. Balesetből egy is sok. Hogy a balesetet szenvedett fél számára mennyi kárt, hátrányt jelent, azt nem kell magyarázni. Az erkölcsi, emberi veszteség mellett egy-egy baleset átlagosan 100-120 ezer forint közvetlen kárt okoz (munkaidő-kiesés, termelésben okozott zavar, táppénz stb.) Országosan évente ez mintegy 10-15 milliárd forintnyi veszteséget jelent. — Hogyan alakul a baleseti statisztikánk? — Évente közelítőleg százezer foglalkozási baleset történik Magyarországon és az esetek száma évről évre néhány százalékkal csökken. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy javul a megelőző munka, másrészt, noha az emberek többet dolgoznak, jobban is vigyáznak magukra. Egyes területeken látványos a javulás. Például a mező- gazdaságban jelentősen csökkentek a mérgezéses balesetek. Az ott dolgozók megtanultak a mérgekkel bánni, van- naKjó raktárak és szakmailag is megoldott a mérgező vegyszerek kezelése. Ám a százezer foglalkozási balesetből egyre több, 20-22 ezer az üzemi-úti baleset, amely munkába menet, jövet éri a dolgozókat. A termelésben egyszerre van jelen a régi és az új technológia. Ez utóbbi biztonságosabb, egészségesebb, mégis sok helyen és még sokáig kell működtetni a régit is. Baleseti ok lehet a munka szervezetlensége, a fegyelmezetlenség és az alkoholos állapot is. A baleseti statisztikánk szerint e téren összességében az európai középmezőnyben vagyunk.---A baleseteket súlyosság szerint is mi nősítik. Mennyi a halálos és a csonkulásos baleset nálunk? — Öt évvel ezelőtt hazánkban hatszáz halálos foglalkozási baleset történt. Tavaly ez a szám 445 volt, de mindent meg kell tenni a további csökkenés érdekében. Öt év alatt 2500-ról ezerötszázra csökkent a foglalkozási megbetegedések száma (hallálscsökke- nés, bőrfertőzés stb.), és lényegesen kevesebb a szilikózis-megbetegedés. A védőfelszerelések használata, a munkakörülmények javulása, a szervezett védekezés, az ellenőrzés következtében szinte tizedére csökkent ez a 20-30 éve még oly sok áldozatot szedő foglalkozási ártalom. — Mi a szerepe a baleseti helyzet javulásában az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnek? — A főfelügyelőség fpglalkozik a munkavédelem népgazdasági szintű irányításával és ellenőrzésével. Az irányító szerephez tartozik a munkavédelmi előírások készítése, kezdeményezése, szabványok kiadása, a gépek, járművek munkavédelmi minősítésének szervezése. Részt veszünk a munkavédelemmel kapcsolatos jogszabályok előkészítésében, alkotásában. Koordináljuk a munkavédelmi kutatás-fejlesztést, irányítjuk a munkavédelmiszak- ember-képzést és szervezzük a munka- védelmi vizsgáztatást. Felügyelőink ellenőrzik a gépek, berendezések biztonsági állapotát, a technológia betartását, a munkahelyi környezetet, a munkaszervezést és még számos, a munka biztonságos elvégzését befolyásoló körülményt. Közvetlen életveszély, balesetveszély észlelése ese.- tében megszüntethetik a veszélyes gép üzemeltetését. 1987-ben több mint hatezer ilyen intézkedés történt, 4500 dolgozót többnyire ittasság miatt eltiltottak a munkától. Több mint 30 ezer esetben írták elő a hiányzó védőberendezések határidőn belüli felszerelését, beszerzését.. Ilyen határidők be nem tartásáért és tudatos szabálysértésért 287 alkalommal szabtak ki bírságot. (Az így befolyt összegeket kizárólag munkavédelmi célokra fordítják). Természetesen nem a bírságolás a cél és nem is ez jellemzi az ellenőrzéseket. Az évi 120 ezer munkavédelmi intézkedésnek alig öt százaléka a bírságolás, viszont 1987-ben hatvanhét alkalommal kezdeményeztek büntetőeljárást a felelőtlen magatartással előidézett balesetért vagy baleseti helyzetért. A megelőzésben is szerepük van az ellenőröknek. Aratás előtt gépszemlét tartanak, rendszeresen megvizsgálják, hogy megfelelő körülmények közölt foglalkoztatják-e az üzemek a szünidős diákokat. Külön vizsgálatokat tartanak a veszélyes üzemekben, ellenőrzik, hogy betartják-e a munkaadók a nőkre és a fiataikorúakra vonatkozó korlátozásokat, megtörténnek-e az alkalmas- sági orvosi vizsgálatok — mondotta befejezésül Török Dezső, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség vezetője. Kádár Márta A BNV-N LÁTTUK Újdonságok a megyei kiállítóknál • A Dutép nyílászárói között újdonság is akad. • A kalocsai EMIKA most mutatta be először tetszetős 7 wattos irányfénylámpáit (jobbra). • A Ganz Kiskunhalasi Gépgyár Vállalat sem hiányzott a megyei kiállítók közül. Ezúttal a kép előterében látható agroszivattyú és a hátrább álló konténeres áramfejlesztő volt standjukon az újdonság. • A Dunave- csei Fémipari Vállalat egyik nagy teljesítményű oszlopos fúrógépe. Kép és szöveg Gaál Béla. A tavaszi BNV minden esztendőben az ipar legjelentősebb hazai seregszemléje. Jó alkalom a vezetőknek, szakembereknek és a kereskedőknek a találkozásra, a tárgyalásra; a gazdálkodó egységeknek pedig termékeik ismertetésére. A Bács-Kiskun megyét képviselő gazdálkodó szervezetek jó néhány újdonságot mutatnak be a 87. BNV-n. A Bajai Híradástechnikai Kisszövetkezet (Bahir) az idén szerepel először önállóan a vásáron. Az alig kétéves szövetkezet számtalan egyszerűbb, hiánycikknek számító elektronikai eszköz készítésére specializálta magát. Ezek sorából újdonságnak számít az ez alkalommal bemutatott elektronikus kis telefonközpont — a nyomtatóval kiegészített telefondíj-számláló és a két mikroprocesszoros vezérlő. A Kalocsai Elektrotechnikai Vállalat energiatakarékos belsőtéri fénycsövei, lámpatestei már az első napokban sok érdeklődőt vonzottak. Az új gyártmányok mellett jó néhány régebbi terméküket is korszerűsítették, tökéletesítették. A Dutép ezúttal is kiállította Dufa nyílászáróit, Duti Solar előszigetelt hőtávvezetékeit, Dutép-Boa kompenzátorait, rugalmas fémtömlőit, légbevezető szerkezeteit. Ám e hagyományos termékeknél néhány új elemet találhatunk. A nyílászárók családja egy tetőtéri ablakkal bővült, a Duti-Solar vezeték pedig hibajelzővel gazdagodott. Speciális oszlopos fúrógépek, s a GAMF-fal közösen kifejlesztett nagy teljesítményű szalagfűrész vonja magára a látogatók figyelmét a Dunavecsei Fémipari Vállalat impozánsan berendezett standján. A Dunapataji Elektrometál Kisszövetkezet az „Álba Sadi” álmennyezethez alkalmas fénycsöves lámpatestek, a fürdőszobai lámpák, a zsalus vasalatok mellett különböző méretű szerszámkazettákat mutat be. A Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Szövetkezet ipari lakókocsijait és lakókonténereit már a korábbi BNV-ken is láthatták az érdeklődők. Újdonság viszont a horgászház, amely 8 négyzetméteres alapterületével sok egyéb célra is felhasználható. Az új néven újjáalakult Ganz Kiskunhalasi Gépgyár Vállalat, amely, az idén január l-jétől működik önállóan, kompresszorokat, elektromechanikus csőelzárókat, agroszivattyúkat és különböző áramfejlesztő aggregátorokat állított ki. Az Április 4. Gépipari Müvek a közelmúltban vásárolt NSZK-licensz alapján készített „Beioflamm” berendezése, amely a mezőgazdaság szilárd hulladékainak elégetésére szolgál, ugyancsak sikert aratott. Már több alkalommal bemutatták a sajtolt edényfenekeket, de ezek iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Új gyártmányuk a hordozható hőlégbefúvó, amely fóliasátrak, termek, virágházak fűtésére egyaránt alkalmazható. Termékfejlesztés gyógyszerexportunk növeléséért Valamikor a gyógyszergyárak termelésének csak elenyésző hányadát adták az állatgyógyászati vagy egyéb mezőgazdasági területen alkalmazott termékek. Sőt előfordult, hogy rangjukon alulinak tartották ezt a tevékenységet. Piacon maradni! A korszerű állattartási technológiák azonban nagymértékben veszélyeztették a nagy tömegben együtt tartott jószágokat. Egy-egy állattartó telepen a fertőző betegségek egyik napról a másikra megtizedelhették az állományt. Szükségessé vált tehát a hatékony állat- gyógyászati készítmények előállítása, amelyeket a mezőgazdaság igényelt a gyógyszeripartól. A Bio- gal Gyógyszergyár, ezt felismerve, a mai hatmilliárdos termelési értékének negyedrészét a mezőgazdaságból nyeri. 'Ahogyan a gyógyszeripar más területein, az állatgyógyászatban is szükség van újabb és újabb gyógyszerekre. A piac — különösképpen az exportpiac — itt is igényes, és egyáltalán nem elégszik meg azzal, hogy valahol létrehoznak egy új, biológiailag aktív vegyületet. Új és új gyógyszer-kombinációkat, gyógyszerformákat kell kifejleszteni a piacon maradás érdekében. Ugyanakkor gondot kell fordítani a technológiai fejlesztésekre is. A Biogal termékei exportképességének növelésére új utakat keres. Egyik lehetőség, hogy az itt előállított hatóanyagokat gyógyszerkészítési technológiával és megfelelő dokumentációval együtt adják el. így a gyógyszer végleges formáját az átvevő cég maga állítja elő s forgalmazza is saját országában, s a szerződésben megadott egyéb, harmadik országban is. Közös kutatás-fejlesztés is létrehozhat új gyógyszereket; A külföldi piacon való értékesítésre — amelyet a partner ország többnyire nagyon megnehezít — úgy is mód nyílik, hogy a Biogal állítja elő a közösen kifejlesztett terméket, belőle ellátja a hazai piacot, s a többletterméket a partner nyugati cég kizárólagos forgalmazásra átveszi. Jelenleg a gyárban ilyen szerződés kimunkálásán dolgoznak egy nagy, multinacionális céggel, amelynek a neve egyelőre üzleti titok, de garancia arra, hogy sikeresek lesznek a gyógyszereladások. Szarvasmarhák védelmére A piaci munka egyik alapfeltétele äz új termékek kifejlesztése. A Biogal Gyógyszergyár mezőgazdasági kutatási osztályán folyó munka eredményeképpen több új állatgyógyászati készítmény áll gyártásra készen, főleg a gyárban hagyományosnak mondható kemoterápiás gyógyszerek területén. Ilyen például az Apramicin-szulfá- tot tartalmazó Abramellin injekció, por és gyógypremix, amely főleg kóli- és szalmonellafertőzések megelőzésére és gyógykezelésére alkalmas.’A Kanapén injekcióban két antibiotikumot kombináltak egymással, egyik a gram-pozitív, a másik a gram-negatív kórokozók ellen hat. A két antibiotikum a régi penicillin, s az új kanamicin. Ez a kombináció légúti betegségek gyógykezelésére szolgál. A gyárban fermentációs úton termelt Eritromicint tartalmazó injekció és por kifejlesztése most van folyamatban. A szarvasmarhatőgy- és méhgyulladások kártételeinek csökkentésére cefalosporin és ami- noglükozid típuslí antibiotikumkombináció kifejlesztésén dolgoznak. A kemoterápia melletti másik nagy kutatási témakör az anyag- forgalmi betegségekre irányul. Ezek azzal járnak, hogy bizonyos anyagokban az állatok szervezete elszegényedik. A mai nagy tej hozamú szarvasmarhák például a tejjel sok kalciumot veszítenek, annyit, hogy a tehén például nem tud lábra állni. Ez az úgynevezett ellésbé- nulás. A kutatások eredményeképpen rövidesen bevezetik a Hepato- san infúziót, amely a tehenek zsír- mobilizációs betegségének, ketózi- sának és ellésbénulásának gyógykezelésére szolgál. Az ellésbénulás megelőzésére a Vetalpha nevű készítményt fejlesztették ki. Folyamatban van különböző hatóanyagok májvédő hatásának vizsgálata és gyógyszerré fejlesztése is. A nagyüzemi állattartás feltételeiből adódóan a talajban előforduló nem patogén, úgynevezett hasznos csirák nem jutnak az állatok emésztőrendszerébe. Ezek a csírák szabályozzák az emésztőrendszerben lévő mikroflórát, s előnyös emésztési feltételeket hoznak létre az állatok számára. A nagyüzemi állattartó telepeken ennek kialakítására csak az úgynevezett biopremixek adagolásával van lehetőség, amelyek tartalmazzák ezeket a csírákat. Dinamikus iparág A mezőgazdasági kutatási osztály fejlesztői más termékeknél is felhasználják, hogy a vállalatnak nagy tapasztalatai vannak a fermentációs technológiákban. A • környezetvédelemnek nagy gondja, hogy mit csináljanak a mezőgazdasági hulladékkal. Ennek legkézenfekvőbb módja, hogy komposztálják a különböző szerves hulladékokat. Csakhogy a komposztálás folyamatainak kis sebessége nem elegendő a mai, időzavarral küszködő világunkban. Ezt a folyamatot bontó baktériumokkal és gombákkal lehet gyorsítani, amelyeket fermentáció útján állítanak elő. A gyártás szempontjából igen előnyös, hogy a keletkezett terméket nem kell feldolgozni, finomítani, hiszen a termék maga a fermentációs folyadék. Ezzel csak lelocsolják a komposztálandó melléktermékeket, s a folyamat hamar végbemegy. A magyar gyógyszeripar egyik legdinamikusabban fejlődő iparágunk. Mezőgazdasági célú termékeivel is fokozni akarja konvertibilis bevételeinket, s ezért szeretne nagyobb teret nyerni a nyugati piacokon. G. J. Négyütemű Wartburg: Warcia Négyütemű, Dacia-motorral működő, környezetkímélő Wartburg személygépkocsi prototípusát mutatta be nemrégiben a pécsi Pannonautó, amiről akkor lapunkban is hírt adtunk. A mecsekaljai gépjárműjavító vállalat azzal a céllal fejlesztette ki a Warcia névre keresztelt öszvérautót, hogy a hazánk útjain futó, nem kifejezetten környezetbarát üzemű, több mint negyedmillió Wartburg egyik lehetséges átalakítására példát mutasson. A Pannonautó szakemberei arra törekedték, hogy a Wartburg minél több elemét megtartsák. Az eddigi ötezer kilométeres sikeres próbafutást teljesített prototípus a tapasztalatok szerint jobb teljesítményű az eredeti gépkocsinál, s az üzemeltetése a levegő tisztaságának védelmén túl gazdaságosabb is. (MTI-fotó) ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ A VÁROSFÖLDI Á. G. 1988. május 31 -én, 9 órakor gépárverést tart Helye a gazdaság városföldi géptelepe. ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: — MTZ 50 típ. erőgépek, — mezőgazdasági pótkocsik, — permetező-porozó gépek, — hőléggenerátorok, valamint 1 db IFA W 50, 1 db IFA W 50 LAK, 1 db IKARUS 211 Autóbusz, 1 db Claas Dominátor 105—9-es gabonakombájn, 1 db DETK—5 szippantó. 1368 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦