Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-16 / 115. szám

1988. május 16. • PETŐFI NÉPE • 5 Táskák a Bácska Ipari Szövetkezetből A CSIRKÉK KEDVETLENÜL KAP1RGÁLNAK ... Mi aggasztja a kistermelőket? Földrészek csodái néhány négyzetméteren SZÚRÓS VILÁG Néhány óra alatt bebarangoltam Közép- és Dél-Amerika tájait. A képzeletben megtett több ezer ki­lométeres, a valóságban talán alig százméteres, utamon kísérőm Far­kas János volt. Míg felfedeztem az izsáki melegház védő falai között az embermagasságú és borsószem nagyságú növényeket, megtudtam azt is, miért, hogyan lesz valakiből a szúrós csodák, a kaktuszok gyűj­tője, szerelmese. — Ha kérdezik, mindig azt mon­dom, nemcsak a kaktuszok, ha­nem minden nö­vény kedvelője vagyok, a meleg­ház mellett a kertben nagyon sokféle virágot gondozunk a fe­leségemmel, és ha itt az idejük, megcsodáljuk a hóvirágok vagy a liliomok, nárciszok virágbontását is — mondja a szemüveges, magas férfi, míg törékeny felesége az asztalra helyezi a forró fekete­kávét. — Véletlenül vagy tudatosan alakította ki a kaktuszgyűjte­ményét? — Az ilyen foglalatosság kezdete mindig a véletlenen múlik. Amikor 35 éve megvettem a piacon az első növényt egy nénitől, még nem láttam gyűjteményt. Aztán egyre töb­bet foglalkoztam velük, felderítettem minden lehetőséget a beszerzésükhöz, pedig az ismerőseim váltig mondogatták: mit akarok én ezzel a vénkisasszony-foglalkozással? Egy darabig még én diktáltam az iramot, aztán már a kaktuszok. Leveleztem a fél világgal, hogy megszerezzek magokat, ami­ket aztán nagy gondossággal igyekeztem felnevelni, átoltani. Mára megfordult a helyzet: a gyűjtők, kaktuszkedvelők fel­keresnek, cserélünk. A nálam található 2400-2500-féle kak­tuszból ez is futja. A lakás pihenőjéből lépcsők vezetnek a kaktuszbiroda­lomba. Talán, hogy az ember megszokhassa a látványt, előbb a kisebb-nagyobb cserepes növényeket mutatja meg a házigazda: — Egyik-másik nagyon különleges: olyan, amelyet a saját, szabad világában már a kipusztulás fenyeget. Pedig, nézze csak — emel le a polcról egy furcsa alakú példányt —, bármilyen kicsi ez a növény, már elérte a nyugdíjkorhatárt. A kaktuszok között ugyanis nem egy fiatalnak számít a maga száz esztendejével is. Az üvegház labirintusának egyik benyílója akár bölcsődé­nek is nevezhető, itt egy műanyag fedél biztonsága alatt cseperednek a kaktuszok. Bizony, egészen közel kell hajolni némelyikhez, hogy felfedezzem az egymás mellett ülő pará­nyi szúrós gombócokat. De máris indulunk tovább. Az üveg­ház egy-egy kis területén Mexikó, Argentína, Chile, vagy éppen Kuba kaktuszvilága. Van itt gömbölyű, hordó alakú, hosszúkás és furcsa módon tekeredő, van amelyik fodroso- dik. Egy a hasonlóság közöttük: a természet szúrós fegyver­rel látta el őket. Igaz, Farkas János egyiket-másikat szeretet­tel megsimítja, például azt, amelyik egy hóbundás télapónak rléz ki leginkább, de míg visszahúzza a kezét, sikerül néhány kellemetlen szúrást is kapnia. — Hogyan építették ezt az üvegházat? — Toldva-foldva. Ha kinőttük a helyet, nekifogtunk egy újabb rész építésének. Ezeknek a növényeknek a legtöbbjét úgy kell elültetni, hogy hosszú ideig ugyanazon a helyen maradhasson. Tavaly nekifogtunk a fiammal átültetni a na­gyobbak egy részét, nem volt kis munka megmozdítani pél­dául ezt a jó néhány méteres óriást. De a napi elfoglaltság is mindig sok a gyűjteménnyel. Míg nyugdíjas nem lettem, sokszor a feleségem kétóránként keltett fel éjszaka, hogy az akkori, nehezen fűthető kazánt ellenőrizzem. Erre mondom én azt, hogy bár a gyűjtők többsége férfi, a feleségnek ugyan­úgy szeretnie kell ezeket a növényeket. Joli, a feleség mosolyogva teszi hozzá: • ... és óriások. — Sokan az ismerőseink közül, tréfából válóokként emle­getik ezt a gyűjteményt. Valóban, harmincöt évet kibírni a kaktuszokkal . . . Bár én is elgyönyörködöm bennük. De nem csak én, nagyon sokan látogatnak meg bennünket, mondhatom azt is, hogy a világ sok részéből. A látogató­könyvet gyakran elfelejtjük a vendégekkel aláíratni, de azért van itt jó néhány bejegyzés. — Örülünk, ha másoknak is tetszik a gyűjtemény — veszi vissza a szót a férj —, és nagyon jó érzés, amikor hozzáértő­nek mutathatjuk meg ezt a világot. Néhány hete 10-12 éves fiúcska jött el hozzánk. A kaktuszismerete csodálnivaló, azt már talán mondanom sem kell, hogy latinul is mondogatta a neveiket. Azt hiszem, az ilyen fiataloknál kell elkapni azt a lélektani pillanatot, amikor rá lehet őket venni a gyűjtés szépségeire. Talán sikerül elcsípnünk ezt a pillanatot majd az unokáinknál is. a kiskertekben fáradozók véleményét, hogy „tudnánk többet is előállítani, ha hagynának bennünket...” Azaz, ha nem lennének hibák, immár évtizedes zavarok a számukra biztosí­tott feltételek körül. A kistermelésben még mindig divatja van az összeeszká- bált gépeknek. Néha régi motorkerékpárokból kivett szerke­zetek adják a kisgép lelkét. És senki sem akad fönn azon, ha egy régi gépekből összevarázsolt „modell” füstölög el előtte. Mennyivel jobb lenne egy modem kistraktor, mondhatnánk, ha nem tudnánk: ez a gép tartozékaival együtt százhatvan­ezer forintba kerül, míg a vele megtermelt burgonya, zöldség és gyümölcs kilójáért az átvételnél pár forintot adnak. Legutóbb a TOT is kifogásolta a mezőgazdaságigép-gyár­tó vállalatoknál a magas árakat és a kínálatot, a géplista összetételét. És a TOT-ban csak tudják! Hiszen a termelőszö­vetkezetek amúgy is túlterhelt gépparkjukkal rengeteg külső munkát is vállalnak, éppen a kistermelők szolgálatában. Ilyenkor szembetűnő, hogy a háztáji gazda, a kiskerttulajdo­nos mennyire rászorul a gépi segítségre. A szövetkezetek a kistermelés részére egy év alatt 1,9 milliárd forint értékű gépimunka-szolgáltatást végeztek, ebből csupán a szállítás meghaladta a hétszázmilliót. A gépi munkák értéke tíz év alatt háromszorosára emelkedett, a szállításoké pedig meg­kétszereződött. Ezzel szemben áll a „má­sik oldal”: 100 háztáji gaz­daságra 1,4 kéttengelyes traktor jut, 2 egyszemélyes kisvontató, 4 motoros permetező és 2 motoros univerzális gép. A régebbi statisztikákhoz képest ez dicséretes fejlődést jelent, a kívánalmak teljesítéséhez azonban manapság ez már kevés. A kistermelőket ma sok minden aggasztja. A többi között az, hogy a zöldség-gyümölcs piacon a központi szervek eddi­gi nagy nekirugaszkodásai rendre kifulladnak. Ennek követ­keztében a termelői és a fogyasztói árak között továbbra is olyan egetverő különbség van, ami számukra — és a vásárló számára is — egyszerűen megmagyarázhatatlan. A termelői értékesítési lánc utolsó szakaszának bonyodalmai olyannyira áttekinthetetlenek, hogy mind kevesebben hisznek már ab­Árháborúk bán: a termelő szép és egészséges árujáért egyszer még verse­nyezni fognak a felvásárlók, a feldolgozók, a bel- és külkeres­kedők. Sokan vallják: amíg a kistermelés érdekvédelme nem áll a maga lábán, s nem képes kellő eréllyel föllépni a kister­melői áru piaci megpróbáltatásai ellen, mindig is lesz alma-, szőlő-, málna-, sertés- és még ki tudja, hányféle „háború”. Vannak azonban olyan fejlemények, amelyek a kistermelőt egyelőre nem aggasztják, mivel még nemigen értesült róluk. A TOT-ban, ahol a tisztségviselők mindig is hangoztatták: az anyagi kapcsolatok rendszerében nagy jelentőségű a közös gazdaságok által nyújtott szolgáltatási és áruhitelek szerepe, most újabb elemzést készítenek. A kamatlábak erőteljes emelkedése ugyanis alaposabb vizsgálatra késztette a.tsz- eket, hogy fönntartsák-e az eddig kialakult gyakorlatot, mi­szerint a hízót, a takarmányt, a termelési szolgáltatásokat továbbra is kamatmentes hitelre adják a tagoknak, a leszállí­tott áru ellenértékéből vonva le a kölcsön összegét. Hitelek a háztájinak Ezt a gyakorlatot a szö­vetkezetek egy része, ahol amúgy is anyagi nehézsé­gekkel küszködnek, esetleg a továbbiakban nem folytat­hatja. S ez egyre inkább nyílt titok a háztáji portákon. Márpedig itt nem kis összegek­ről van szó. Ugyan nincs hivatalos adat arra, hogy a tsz-ek milyen összegű áru- és szolgáltatási hitelt nyújtanak a háztáji gazdaságoknak, de a számítások arra utalnak, hogy e pénzek évente a többszörösét teszik ki az OTP- és a takarékszövetke­zetek által nyújtott hiteleknek. Márpedig ezeket tavaly nem kevesebb mint négymilliárd forintra becsülték. A kistermelés helyzetének javítására számos intézkedés történt az utóbbi időben: például az Országgyűlés tavaszi döntése óta a továbbiakban a termelőszövetkezet dönti el, hogy a háztájiban végzett munkát milyen esetben és milyen feltételek mellett ismeri el a közösben végzett munkaként. A tsz-tagság egyértelműen örömmel üdvözölte ezt a rendel­kezést, s kistermelő társaikkal együtt abban reménykedik a folytatásban, hogy fokozatosan sikerül fölszámolni az aka­dályokat a mezőgazdasági kistermelés korszerűsítése útjából. J. F. Legutóbb Orosházán és Füzesabonyban találtak a háztáji termelőknél olyan keveréktakarmányt, amely központi — tehát ellenőrzött — forgalmazási helyről származott, ám puszta létével is meghazudtolt egy réges-régi kereskedelmi igazságot: azt tudniillik, hogy a zsákban mindig annak kell lennie, amit a kísérőcédula, felirat, címke feltüntet. Ha ez nem így van, az a mezőgazdasági termelésben, ahol az utóla­gos ellenőrzés és bizonyítás csak nagy kerülőkkel valósítható meg — mindig is, most is, övön aluli ütésnek számít. Az az állat ugyanis, amelyik nem jut hozzá a kellő összetételű és a gyártó által is garantált takarmány-összetevőkhöz, nevezete­sen: a nyomelemekhez, fehérjéhez, mind kedvetlenebből ka- pirgálja a takarmányt. Lassan hízik, nevelkedik, az állator­vosnak sokat mondó tüneteket mutat. Mindez pedig azt jelenti, hogy a jószág ilyenkor a gazda nyereségét kapirgálja ki a zsebből — mások, arra illetéktelenek számára. Másik példa. Az idén is, április végén, május elején a szabadpiacon alaposan fölment a kukorica ára. A kistermelő azért a gabonáért fizet ezúttal lényegesen többet, mint más­kor, amelyből a statisztika szerint megtermett a hazai szük­séglet. Ezek szerint — finoman szólva — valahol „elfeksze­nek”- a készletek, ismét csak a kistermelő kárára. A mezőgazdasági kistermelés helyzetét elemző kiadvány, amely a Központi Statisztikai Hivatal gondozásában jelent meg, alapjában véve nem tartalmaz semmi olyat, amire föl kellene kapnunk a fejünket. Nem keltett semmiféle visszhangot, hogy a kister­melők annyit nyújtottak is­mét, mint korábban, tehát — sportnyelven szólva — újra hozták magukat. Indo­kolt tehát a megnyugvás az egész vonalon? Nem, legfeljebb kényszerű belenyugvásról beszélhetünk. Beletörődésről ab­ba, hogy a másfél millió kistermelő — nem számítva közéjük a családtagokat —, aki a háztájiból évente ötvenmilliárd forint értéket ad, bizony, már nem képes többre. A számok mögött levő emberi erőfeszítések, lelemények és áldozatok ugyanis óriásiak, és a régi módon tovább alig fokozhatok. Túlságosan kényelmes dolog lenne egyszerű kéz- legyintéssel elintézni a háztájiban, a kisegítő gazdaságokban, Kényszerű belenyugvás A SZOCIALISTA ORSZÁGOK ÉLETÉBŐL — VIETNAM Szigetvita és agrárreform „Választani kell: Vietnam vagy meg­valósítja a reformot, vagy elpusztul.” Meglehet, első olvasásra kissé túlzó­nak, netán hatásvadászónak tűnik a fenti kijelentés, ám aki kicsit is köze­lebbről ismeri a távol-keleti baráti or­szág helyzetét, gazdasági és társadalmi teendőit, valószínűleg átérzi Nguyen Van Linh szavainak igazságát. Ugyan­is éppen a Vietnami Kommunista Párt főtitkára volt az, aki ennyire végletes, sarkított megfogalmazással igyekezett kifejezni a hazája előtt meredező, kor­szakos feladatot, azt a parancsoló szükségszerűséget, ami az indokínai ál­lam vezetését a korábbi módszerekkel való szakításra kényszerítette — és kényszeríti mindinkább napjainkban is. Rendelkezéssorozat Legutóbb az a rendelkezéssorozat irányította a figyelmet a vietnami meg­újulási, korszerűsítési törekvésekre, amely — immár logikus rendszert al­kotva — a népgazdaság gyakorlatilag minden ágában új feltételeket hozott létre. A változtatások, a túlzottan me­rev, központosított tervutasításos esz­közök leépítését szolgáló kezdeménye­zések jobbára a VKP 1986. decemberi kongresszusa óta szaporodtak meg, de tény, hogy a módosítások sokszor helyi érvényűek és kísérleti jellegűek marad­tak. Voltaképp ez év elején vált teljesebbé a gazdaságirányítási mechanizmus po­litikai-jogi átformálása, amikor Hanoi­ban közzétették a szocialista piacgaz­daság kialakítására vonatkozó új ren­deleteket. A törvénycsomag lényege: szakítás a korábbi, főleg a hadigazdál­kodásra épülő elosztási és beszolgálta- tási rendszerrel, s helyettük az áru- és pénzviszonyok fejlesztésének, a köz­gazdasági szabályozóknak, a vállalati önállóságnak és önelszámolásnak a megvalósítása. Megszűnt az állami tá­mogatás automatizmusa, kiterjedtebbé vált a külkereskedelmi jogosultság, je­lentősen könnyítették a külföldi tőke beáramlását, vegyes vállalatok alakítá­sát. A rendelkezéskomlexumot néhány hét múlva újabb, ezúttal a magánszféra mozgásterét bővítő szabályozások kö­vették. A minisztertanácsi intézkedés hosszú távra ismerte el: mi több: tette egyenrangúvá —• a magántermelés és -kereskedelem ágazatát, segítette szá­mos kérdésben a vállalkozók dolgát. Önkritikus elemzések Végül az április közepén közzétett politikai bizottsági határozat kimond­ta: a népgazdaság legalapvetőbb szfé­rájában, a mezőgazdaságban kell el­kezdeni az irányítási rendszer megújí­tását. Dióhéjban összefoglalva: a lé­nyeg itt is az árutermelő agrárgazdaság létrejöttének elősegítése, a közvetlen felső utasítások leépítése, az érdekelt­ség és az önelszámolás érvényesítése a beszolgáltatás erőltetése helyett. Ki­emelt fejezet foglalkozik a kényszer­szövetkezetesítés módszerének elveté­sével. S hogy mindez miért jelentős? A vá­laszhoz elég talán emlékeztetni arra, hogy az elmaradottság megannyi ter­hével küzdő délkelet-ázsiai államban a lakosság mintegy 85 százaléka még ma is a mezőgazdaságban dolgozik. Lét- fontosságú, sikerül-e irányváltásra, ha­tékonyságnövelésre, többlettermelésre késztetni e sok millió embert, hiszen (az önkritikus elemzések ezt már rég nem hallgatják el) az országnak még ma is az élelmiszer-ellátás alapvető gondjai­val kell megbirkóznia. S ha még csak ez lenne az egyetlen probléma! Ám a sú­lyos gondok sora hosszúra nyúlik: ezer százalék körül járó infláció, gyötrő munkanélküliség, nyomasztó demog­ráfiai hullám, ami szorosan összefügg a foglalkoztatási nehézségekkel, elma­radott termelési viszonyok, nyers­anyag- és energiahiány, irányítási hi­bák, korrupció, áruhiány és félresike­rült pénzügyi reform — mindennek tükrében látszik igazán, mennyire meg­alapozott volt Nguyen Van Linh kije­lentése. Igaz, a jogi formák megterem­tése önmagában nem jelent még bizto­sítékot a megoldásra, a rendeletek ki­hirdetésétől hosszú út vezet az érezhető életszínvonal-javulásig. Mégis — mu­tatnak rá Hanoiban — a következetes reformintézkedések jelentik továbbra is az egyetlen igazi lehetőséget az előre­lépésre. Üjabb konfliktusforrás Sajnos, a belső gondokhoz jó néhány külső probléma is hozzájárul, ami ko­rántsem könnyíti meg a vezetés dolgát. Közismert, milyen diplomáciai és pénz­ügyi terheket jelent Vietnam számára a kambodzsai jelenlét, így az is érthető, hogy Hanoi mindig is támogatta a Phnom Penh-i kormányzat törekvését a nemzeti megbékékélésre. Az utóbbi hetekben, sajnos, egy újabb konfliktus- forrás került előtérbe: a Spratly-szige- tek hovatartozása fölött Kínával folyó vita, ami áldozatokat követelő össze­csapásokba is torkollott. Biztató jelen­ség viszont, hogy Vietnam — bár to­vábbra is elutasítja a pekingi területi igényeket — változatlanul a békés, tár­gyalásos rendezésre törekszik. Hanoi számára a külső nyugalom éppoly fon­tos lenne, mint az időjárás kegye ... Sz. G. A Jánoshalmi Bácska Ipari Szövetkezetnek jó néhány községben, városban van telephelye. Egyik legeredményesebb a Baján 20 éve létrehozott, táskákat készítő bőrdíszművesrészleg. Annak idején tízen kezdték meg egy pincehelyiségben a munkát, ma negyvennégyen dolgoznak szép világos munkahelyen. Emellett csak­nem ugyanennyi bedolgozót is foglalkoztatnak. Tavalyi termelési értékük elérte a 32 miílió forintot. Havonta 12 ezer különböző táskát, sportszatyrot készítenek. Minden évben szinte az összes modellt megújítják, követve a legújabb európai divatot. Az idén a termelői áraik tíz százalékkal csökkentek, de remélik, hogy jó munkával, takarékossággal így is sikerül legalább 6-7 százalék nyereséget elérni. P. Z. Épül a dorogi hulladék­égetőmű Felgyorsult a dorogi iparihulla­dék-égetőmű építése; kora reggel­től késő estig, s amikor szükséges, szombaton és vasárnap is dolgoz­nak az építő- és szerelőmunkások. Már a helyén áll a 10 méter hosszú forgókemence, az utóégető beren­dezés és a hőhasznosító kazán. Felépítették a 70 méteres kéményt, amelyet a környezet védelme érde­kében az engedélyezettnél is 20 mé­terrel magasabbra húztak. Elké­szült a műhelyeket, laboratóriu­mokat és az irodákat magába fog­laló szolgáltatóház, rövidesen be­fejezik a tartálypark kialakítását. A leendő égetőmű és a Dorogi Gyógyszerárugyár között távveze­téket építtek ki, ezen szállítják majd a gyógyszergyárban keletke­ző biogázt a forgókemencéhez, hogy azt is elégessék. 0 A szalagon a győri Grabona anyagaiból ké­szülnek a táskák. • Sok függ a sza­bászon. Horváth I.ászlóné takaré­kosan, pontosan végzi a munkáját. • A pontos szállí­tás a jó üzleti kap­csolat alapja. Gyarmati János- né, a Módi Nagy­kereskedelmi Vál­lalatnak csoma­golja az új táská­kat. Gál Eszter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents