Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. április 30. HÁROMSZOR MEGFORGATOTT FORINTOK Nehezen áttekinthető gazdasági helyzetünkben csoda lenne, ha a vállalatvezetők túlzott optimizmussal tekintenének a jövőbe. A Kunép igazgatója, Csapó István saját kilátásaikról inkább így vall: — Nem vagyok optimista, de nincs okom az idegeskedésre sem, mert eddig még mindig megtaláltam a számításunkat. A tanácsi építőipar élvonalába tartozó vállalat helyzetére utal, hogy az átlagosnál könnyebben reagál a változó körülményekre. Számokban kifejezve, tavaly 35 százalékkal növelte termelését. Működési területén ugyanilyen arányban növekedtek az építtetői igények, így a Kunép abba a szerencsés helyzetbe került, hogy termelői kapacitását optimálisan ki tudta használni. Az idei év máris rendhagyónak bit zonyult: a múlt esztendő hasonló időszakához képest duplája lett az exportteljesítésük, összességében pedig 20 százalékkal meghaladták az előző évi szintet. Működésük húsz éve alatt nem volt rá példa, hogy a vállalati terv több mint felét már az első félévben teljesíthessék. Az idén erre a megrendelések alapján minden reményük megvan. Gondot legfeljebb majd a bértömeg-szabályozás okoz, hiszen a többletteljesítéshez sokkal több kifizethető bérre lenne szükségük. — Persze, mindenre van megoldás - mondja az igazgató —, ha december elejéig felhasználjuk a rendelkezésünkre álló bértömeget, akkor leállunk és hamarabb befejezzük az évet. Ezért munkaerő-leépítéssel is számolunk. Az év első felében főleg az alkalmazotti állományt, a második félévben pedig a termelői létszámot kell csökkentenünk, mert a munkaszervezésben rejlő tartalékainkat már korábban kimerítettük. A holtpontról kimozdulni akaró vállalatoknak gondot nemcsak a szabályozás jelent, hanem a visszafogott beruházások, a csökkenő állami dotáció • Ma még így fest a Bokányi Dezső utca OTP és mozi közötti szakasza Kiskunhalason. • És ilyen lesz, ha elkészül az új, 27 lakásos épületegyüttes. (Fotó: Méhesi Éva) Most a szerencse kevés Kunép-elképzelések és a hitellehetőségek, valamint a beszűkült tanácsi pénzeszközök is veszélybe sodorhatják az építőipari szervezeteket. Most a szerencse kevés, ennél többre van szükség. A vállalati terv összeállításánál is fontosabb a piac követése. A Kunép elképzeléseire éppen ez a nyitottság, az élethez való igazodás a jellemző. Átlagosnál jobb helyzetük, reagálási készségük nem a véletlen művel, inkább az előrelátásé, kezdeményezőképességé és a hatékony gazdálkodásé. így elsőként szorgalmazták a kötvények kiadását. A Kunép az általa 1984- ben kibocsátott lakásépítési kötvényekből befolyt lakossági pénzeket (31 millió forint) ez idáig háromszor forgatta meg: előbb kísérletként 36 piaci értékesítésű lakás felépítésénél, majd újabb 70 lakás finanszírozásánál, miközben megalapította a Sóstó Idegen- forgalmi Kft-t és kivitelezte létesítményeit. Ez az összeg jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat tavaly 50 millió forintot meghaladó nyereséget ért el. Az elkövetkezendő években eredményeiket szeretnék szinten tartani és bíznak benne, hogy a stabilizációs program hatására 3-5 év múltán népgazdaságunk helyzetében is bekövetkezik a kedvező fordulat. Az öt évre szóló vállalati elképzelések kimunkálásában jelentős szerepet játszik az exportmunkák bővítése. Jelenleg az NSZK-ban, Ausztriában és Irakban vannak jelen alvállalkozóként. A külföldi partner biztosítja az anyagot és a kivitelezéshez szükséges munkagépeket. Évente 100-120 emberük fordul meg az arab és nyugat-európai országokban, vállalva a magasabb minőségi követelemények teljesítését. Az így megszerzett tudás és a nagyobb munkafegyelem nemcsak összehasonlításra ad alkalmat, hanem előmozdítója lehet építőipari kultúránk fejlesztésének is. Elöregedett gépparkja felújítására az elkövetkezendő három évben a vállalat sok pénzt fordít, és ezzel is felkészül a stabilizáció utáni kibontakozásra. Kisvágó Árpád ERŐSS LAJOS közgazdász kedvenc területe a válságmenedzselés. Valamikor a kifejezésben szereplő első szót alig ismertük. A másodikat sokáig nem kellett használni. A „menedzser típusú vezető” ma már szinte elkoptatott frázis, a válság pedig udvariatlanul — bár nem minden előzetes figyelmeztetés nélkül — beállított számos magyar vállalathoz. Erőss Lajosnak két helyen is volt alkalma találkozni vele. A fiatal közgazdász harmincnégy éves, a Kecskeméti Zománc- és Kádgyár gazdasági igazgatóhelyettese. Eredetileg matematikusdiplomát szerzett Debrecenben. Az Elzett Sátoraljaújhelyi Gyárából jött a kecskeméti Dutéphez, ahol hamarosan rádöbbent: választania kell az elméleti matematika, a számítástechnika vagy a közgazdaságtan között. Utóbbi mellett döntött, a vállalat egyetértésével beiratkozott a közgazdasági egyetemre. Nehéz időszak volt, egyszerre kellett tanulni, vezetőként helytállni, s közben családja is gyarapodott két gyermekkel. Ráadásul viharos idők jártak a Dutépre, gazdálkodási, pénzügyi zavarok, szanálás. Erőss Lajos itt szerezte első válságmenedzselői tapasztalatait. Ennyi a bevezető, a rövid összefoglalója mindannak, ami 1986 szeptemberéig történt. Innentől a fiatal közgazdászé a szó. Játék, öröm, siker KÖZGAZDÁSZ A KÁDGYÁRBAN — 1986-ban javában folyt a szanálás a kádgyárban. Nyár végén felkínálták a lehetőséget, hogy eddigi tapasztalataim alapján a gazdasági vonal vezetőjeként próbáljam meg náluk. Vállaltam. Ilyen helyzetben le lehet tenni a névjegyet, megmutatni, mit tud az ember. A gyárat nem ismertem, de rögtön jól éreztem itt magam. Azok az emberek, akik a nehéz időkben is maradtak, azonosultak a vállalattal, összetartottak. — Gyakorlatilag bő negyedévünk volt rá, hogy rendbe hozzuk a cég dolgait. Hogy ez sikerült, méghozzá rövidebb idő alatt, ahhoz nagymértékben hozzájárult a belső hangulat. A munkaidő fogalmát el kellett felejteni. Honi sajátosság, hogy a fontos ügyeket csak személyesen és többnyire a fővárosban lehet elintézni. Reggel bementünk, rendeztük a sürgős ügyeket, azután nyakunkba vettük a világot, jártuk a minisztériumokat, főhatóságokat, a partnervállalatokat. — Szerintem nincsenek eleve elveszett feladatok. Az a meggyőződés, hogy nincs megoldhatatlan probléma, már fél siker. Ma is hálás vagyok az irányításom alatt dolgozó munkatársaimnak, hogy rengeteg energiát fektettek a munkájukba. Annak ellenére, hogy nem tudtuk megfizetni az embereket. —1987 a bizonyításéve volt. Az előző eredményben töméntelen külső segítség is van, 1987-ben erre már kevésbé számíthattunk. Mozgósítani kellett minden belső tartalékunkat, és ehhez meg kellett nyerni az embereket is. Az év sokkal jobban sikerült, mint terveztük, tőkés exportunkat megdupláztuk, árbevételünk 20 százalékkal nőtt. Ä bérfejlesztésben is jelentősen előre tudtunk lépni. — Nézze, ha egy kollektíva tudja, mit akar elérni, akkor nincs helye annak, hogy az alapelvekről terméketlen vitákat folytassunk. A megoldáson kell törni a fejünket, nem azon, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Ha a stratégiai elképzelések helyesek, akkor a taktikai lépéseket ehhez kell alkalmazni. Egy taktikai lépés sikertelensége esetén nem muszáj mindjárt megkérdőjelezni az egész stratégiát. Kudarcok mindig vannak. Általános hibának látom, hogy egy-egy döntés előtt túl sok szempontot akarunk mérlegelni. Az elnapolt döntés meg egyenesen katasztrófa. Tudja, a „vonat nem vár”. Fütyül és megy. Áki nem száll föl, az ott marad a peronon. — Azt hiszem, a liberálisabb vezetői magatartás híve vagyok. Megnyerni az embereket egy feladatnak, utána viszont hagyni, hogy önállóan oldják meg. A jó csapatszellem hallatlan többletet jelent. Nincsenek olyan okkult szervezési módszerek, amelyek ezt pótolni tudnák. No persze, azért szakmailag is tettünk hathatós lépéseket. Egyszerűsítettük a vállalati szervezetet, és számviteli, közgazdasági módszerekkel lehetővé tettük, hogy ki-ki év közben is nyomon tudja követni a maga területének eredményeit. A vakrepülés veszélyes. — Vezetői követelmény? Az optimizmus. Azért, hogy meg tudjam győzni a kollégáimat, igenis megvannak az eszközeink egy probléma megoldásához. Lehet, hogy más egy négyforintos bélyeget is sajnált volna olyan ügyre áldozni, aminek mi szívósan és végül sikeresen utánajártunk. — Ha hívnának, talán elmennék egy másik vállalathoz „yálságmenedzsel- ni”. Roppant érdekes munka. ,Úgy gondol,opi, az elmber mindennapi munkája Öröméinek és sikkéinek i'S forrása kell legyen. Egy válságban lévő vállalatnál rengeteg szakmailag izgalmas feladat adódik, és ezek megoldása feltétlenül siker. A kollégáimnak is azt mondtam, amikor kicsit nekikeseredtünk: ha másban nem, legalább abban leljük örömünket, hogy mennyi érdekes, bonyolult szakmai kérdéssel foglalkozhatunk egy szanálási eljárás során. A gyakorlati közgazdász munkája tulajdonképpen egy óriási játszma. — Egyébként nem szeretek játszani. Sakkozni és bridzsezni sem. A legtöbb matematikus ezt a két játékot kedveli. Szabadidőmben festek és rajzolok. A képeim több újságban megjelentek, volt kiállításom is. Diákkoromban biológiával foglalkoztam, tojástannal. Matematikai módszerekkel vizsgáltam a vadmadarak tojásait. Látja, ez már jobban passzol az eredeti szakmámhoz, mint a rajzolgatás. — Amikor idejöttünk, egy teremtett lelket sem ismertünk Kecskeméten. Most már kiterjedt ismeretségi, baráti körünk van. Emberléptékű város. Úgy értem, olyan, ahol az utcán nem kell mindenkinek köszönni, de azért épp elég ismerőssel találkozik az ember, hogy otthon érezze magát. — A terveim egyelőre a gyárhoz kapcsolódnak. A KZK valamikor itt a városban „a” gyár volt. Ma már az azóta fölnövekedett üzemek, vállalatok közöt sok van, amelyik súlyban fölülmúlja a miénket. De a klasszikus ipari üzem mégiscsak a kádgyár. Szeretnénk elérni, hogy nagyobb rangja legyen Kecskeméten a KZK-nak. És téved, lehet Manhattan szürke fürdőkádat kapni. Például a kecskeméti mintaboltunkban. Tudom, hogy a vásárlónak ma még jóformán a fél országot be kell utaznia, ha ugyanolyan-színű kádat akar, mint a mosdókagyló.- Míg keresleti piac van, a kereskedők nem vállalják magukra az utánajárás nyűgét. Mi megpróbáljuk partnereinket rávenni a jobb együttműködésre. Ez is a jövő tervei között szerepel. Magyar Ágnes KISKŐRÖSI AGRIKON-GYÁR: A Március 15. brigád nem ismer selejtet Lövészet és társadalmi munka A művezetői irodában hatan üljük körbe az asztalt. Először a munkáról beszélgetünk. Érdekel, miként tudják elérni azt, hogy ne adjon ki kezéből a brigád selejtet. — Mi is hibázunk — szögezi le Szedniük Zsolt, a brigád 25 esztendős vezetője —, ám ha selejt képződik, bent maradunk és munkaidő után kijavítjuk, vagy hulladék anyagból újból elkészítjük az alkatrészt. Ez így természetes, hiszen aki csoportnormában dolgozik, az a kollégái rovására nem végezheti el a javítást a főmunkaidőben. Áki egyéni elszámolásban van, annak viszont a műszakban a saját zsebére megy a dolog. — Az az igazság, hogy kevés a selejt — teszi hozzá Bandi József. — Gyakrabban előfordul viszont, hogy a kooperációs partnertől beérkező alkatrészen kell még igazítani. Ha adódik ilyen, ezt is hétvégi — vagy nyújtott műszakban végezzük el. — Hallottam, hogy társadalmi munkában a helyi Batthyány úti óvodát patronálják. — A játszótérre hintát készítünk hulladék anyagból — mondja Bándi József—:, az óvodai szünetben pedig a lányok besegítenek a takarításba. Tavaly Mikulásra Stencel Béláné Franciska köténykéket varrt a gyerekeknek. Ne hallgassuk el a lőtér karbantartását és a lövészversenyek megszervezését sem! — szól közbe Balogh Csaba. — Nemcsak szervezünk, hanem verseny- zünk is — mondja Bándi József —, és nem is akárhogyan! Jómagam közepesen lövök, de a feleségem — aki szintén brigádtag — megnyerte a városi egyéni versenyt, az országoson pedig a 12. helyen végzett. A fiúk között a városin Csaba lett az első, Zsolt meg a második. — Csak azért Zsolt, mert én nem voltam ott! — veti oda játékosan kötekedve Csengődi Lajos. A brigádvezető. „veszi a lapot”: — Ugyan már! Te örülsz, ha nagy nehezen eltalálod a táblát. Maradj meg inkább csak a táncnál! Ahhoz biztosan jobban értesz. — A tánchoz? — Ahhoz. Lajos ugyanis a Szivárvány együttes tagja — magyarázza Szedmák Zsolt —, bár a színpadon még nem láttuk, hogyan mozog, de biztosan ügyes, mert botlábút nem tűrne meg sokáig egy ezüst minősítésű csoport. — Azért mi is tudjuk ropni, ha kell — mondja Bándi József, majd magyarázatképpen hozzáteszi: — Égy évben két alakalommal közös bulit szervezünk. Ilyenkor, ha emelkedik a hangulat, mi amatőrök is táncra perdülünk. Kapcsolat a Rábával — Bizony jók azok a kis összejövetelek — vélekedik Balogh Csaba. — Tavaly például a Kígyósnál rendeztük meg az egyiket. Egész nap kint voltunk. Jutott idő horgászásra, focira, fejelésre is. Szabadtűzön, bográcsban készítettük a marha- és a birkapörköltet. — Mi, lányok a hagymát pucoltuk, a fiúk pedig hordták a fát és sóztak — veszi át a szót Szabó Lászlóné bri- gádvezető-helyettes —, el is sózták- a marhapörköltet. Nem csoda, ha ezután jobban fogyott a birka. — Ha már a közös programoknál, kirándulásoknál tartunk: úgy tudom, a Március 15. brigád évek óta kapcsolatot tart a Rába Magyar Vágón és Gépgyár egyik brigádjával, s levelézésen túl többször is kölcsönösen ellátogattak egymáshoz. — Petőfi Sándor nevét vette fel a győri brigád — mondja Szedmák Zsolt —, akkor ismerkedtünk meg velük, amikor egyszer Kiskőrösön jártak és felkeresték névadójuk szülőházát. Ennek már sok éve, de a kapcsolat mindmáig megmaradt. Tavaly meglátogattak bennünket. Kimentünk két napra a gyár Vadkerti-tavi üdülőjébe, majd megmutattuk a Szlovák Tájházat, a Közlekedési Múzeumot és végül üzem- látogatással zárult a program. — Szerettük volna, ha ittmaradnak szüretelni is, mivel arrafelé kevés szőlő terem, de erre már nem jutott idő — mondja sajnálkozva Csengődi Lajos. Segítenek építkezni — Hamarosan mi is ellátogattunk hozzájuk — idézi fel a történteket Bándi József. — A Rábában az üzemlátogatás sokkal hosszabbra nyúlt, mint a miénk. El is fáradtunk egy kicsit, de nem bántuk, mert sok érdekeset láttunk. Másnap felejthetetlen kirándulást tettünk Pannonhalmán. Szabó Lászlóné belelapoz az egyik brigádnaplóba, majd a gyönyörű pannonhalmi apátságot ábrázoló színes fotónál kinyitva az asztalra helyezi. A brigádvezető-helyettes könnyedén rátalált a keresett képre, hiszen nála senki nem ismeri jobban e könyvnyi vastagságú naplókat. Mostanában ő a krónikás. — Meg a fodrász — teszi hozzá mosolyogva —, ez ugyanis az eredeti szakmám, s ezért én nyírom a fiúkat. Ja, és az utóbbi időben én szerzem be a virslit és a sört is. Építkezünk és a fiúk segítenek. Nem csoda, ha a nehéz munka közben megéheznek és megszomjaznak. Mitől jó egy brigád? Az biztos, hogy önmagában attól még nem, hogy a munkahelyükön jól dolgoznak, hiszen ahogy Szabó Tibor művezető mondja: ezért kapják a fizetésüket. A jó kollektíva igazi fokmérője az összetartozás. Az, hogy a munkaidő letelte után mennyire keresik az emberek egymás társaságát. És az, hogy mennyire számíthatnak egymásra. A Március 15. szocialista brigád összeforrott csapat, és ez kihat a munkájukra is. Gaál Béla • Hamarosan bővül a műhely. • Szabó Lászlódé a mindenes: a naplóíró, szakács, beszerző és fodrász. Ha kevés a hely egy műhelyben, nehezebb rendet tartani. Pedig a rend fontos, mert legtöbb esetben kihat a munka minőségére. Régebben, amikor még gépállomás működött az Agrikon kiskőrösi gyára helyén, bizonyára elég tágas lehetett az a kombájnszín, amelyet mára a forgácsolók igencsak kinőttek. Még sincs felfordulás a sűrűn egymás mellett sorakozó gépek között. — Hamarosan bővül ez a műhely — mondja Szabó Tibor művezető —, szükség is van a munkakörülmények javítására, hiszen a forgácsolókon sok múlik. Itt készülnek a kiskőrösi üzemben gyártott talajművelő gépekhez a különböző tengelyek, csapok és perselyek. Csupa nagy pontosságot igénylő alkatrész. Ha szűkén is vannak, azért a fal mellett csak szorítottak helyet a kétajtós, üveges szekrénynek. Ebben tartja naplóit, serlegeit, okleveleit a . műhely két aranykoszo- rús brigádja, a Modul és a Március 15. • A városi lövészversenyen Balogh Csaba lett az első. — Most a Március 15. brigád van műszakban — tájékoztat a művezető. — Jól ismerem a tagjait, hiszen nyolc évig én is közéjük tartoztam. Időközben részben kicserélődtek: néhány fiú bevonult katonának, a lányok közül páran férjhez mentek és gyereket szültek. Az összetétel tehát változott, de az újak átörökítették a korábbiak jó szokásait, s így most is ez az egyik legjobb brigádunk. Mitől jó egy szocialista brigád? Erre a kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz. Már csak ezért sem, mert az idők során néhányszor változott a kollektívák értékelése is. A Március 15. brigádról mindenesetre Veszeliné Borbély Katalintól, a gyár versenyfelelősétől megtudok néhány fontosabb számszerű adatot: 1967-ben alakult meg tíz taggal. Majd minden évben arany fokozatot kaptak, csupán egyszer adták adták alább. Két alkalommal elnyerték a Vállat Kiváló Brigádja címet is. Átlagos munkateljesítményük 121 százalék, és szinte selejt- mentesen dolgoznak. í 987-ben egy-egy fő 31 órányi társadalmi munkát végzett. Ezek tehát a számok, de kik vannak mögöttük?
