Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-01 / 78. szám

1988. április 1. • PETŐFI NÉPE • 3 GAZDAG ADATBÁZIS SEGÍTI TESTÜLETI MUNKÁJÁBAN Amikor befejeztük a beszélge­tést, és én is abbahagytam a jegyze­telést, partnerem megkért, ha nem veszem zokon, adjam már oda neki a füzetemet, szeretne rápillantani. Kíváncsi, hogyan rögzítetten a szavait? — töprengtem. De hisz az utolsó tíz sorból úgysem lehet megtud­ni... Ám a negyvenkét esztendős dr. Bercsényi Zoltán, a KSH Bács- Kiskun megyei igazgatója nem olvasta az írást, hanem tanulmányozta. — Katonakorom óta foglalkozom grafológiával — avatott be a titokba. — Amatőr alapon, persze, de számos szakkönyvet elolvastam, s figyelem­mel kísérem a mai, a legfrissebb irodalmat is. Mert az íráselemzés külföl­dön tudomány, amelyből sok hasznos információt megtudhatunk a másik emberről, annak jelleméről, intellektusáról, érzelemvilágáról. Néha többet, mint akár egy egyórás beszélgetésből. Számomra ezért is fontos az írás. Hogy rólam mit állapított meg, annak részletezésébe nem mentünk bele. Mindenesetre, amikor visszaadta a noteszomat, nem mondta, hogy az interjút nem vállalja. így olvashatják most a beszélgetést. Szakértelem és elkötelezettség Beszélgetés dr. Bercsényi Zoltánnal, a megyei tanács vb-tagjával — Ön a legutóbbi választás, 1985 óta megyei tanácstag, s egyúttal a végrehaj­tó bizottságnak is tagja. De hogy meg­választották e társadalmi-közéleti tiszt­ségbe, annak volt előzménye is. — A vonzalmat a közélet iránt apámtól örököltem. O itt a megyében a fogyasztási szövetkezetekkel foglal­kozott évtizedeken át. E kérdést illető­en gondolkodása Erdei Ferencéhez, Szabó Páléhoz állt közel, amit szemé­lyes kapcsolatuk is bizonyít. — Három fiának a pályafutása vi­szont elkanyarodott e területtől. A kö­zépső — ön — például közgazdász lett. — Levelező hallgatóként végeztem el előbb a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Főiskolát, majd kiegészítő tago­zaton a közgazdaság-tudományi egye­temet. 1970-ben kerültem a KSH me­gyei igazgatóságára tájékoztatással foglalkozó munkatársnak. Itt írtam egy tanulmányt a vidéki ipartelepítés­ről, amire felfigyeltek s 1973-ban a me­gyei pártbizottságra hívtak. Csaknem tíz évet dolgoztam ott, előbb mint munkatárs, majd mint osztályvezető­helyettes. Aztán 1982-ben a KSH me­gyei igazgatója lettem. — Vagyis visszatért a régi munkahe­lyére. — A döntésemben — hogy a statisz­tikai hivatalhoz menjek — három fon­tos szempont játszott szerepet. Olyan helyre akartam kerülni, ahol biztos le­hetek abban, hogy a feladatot el tudom látni, a tudományos munka közelében maradhatok, és a közéletben is aktív szerepet vállalhatok. 1 —r E röpké hat év alatt mindhárom területen tudott bizonyítani. Vegyük sorba. Először mint munkahelyi veze­tő... — Nem akartam itt rögtön refor­mokkal kezdeni. A célom az volt, hogy úgy irányítsam a kollektívát, hogy ne több, hanem jobb munkával segítsük a központi és a helyi érdekek, törekvések érvényre jutását. Hiszen a KSH-nak hatalmas adatbázisa van, elemzései fontosak lehetnek mindenfajta döntés előtt. És mi szívesen segítünk, ha igény­lik ez irányú közreműködésünket. S bár nem akartam itt azonnal változást, a kínálkozó lehetőséget nem volt szabad elszalasztani. A megyei tanáccsal közös fejlesztésben kiépítettünk egy olyan számítógépes távösszeköttetést, hogy a tanács lehívhatja tőlünk a neki szüksé­ges, de hiányzó adatokat. Ilyen infor­mációs szolgálat más megyében nincs. Az ENSZ finanszírozásában pedig sta­tisztikai megfigyelésekkel követjük a haláloki és egészségügyi viszonyok ala­kulását, az egészséges életmódra moz­gósító módszerek hatását. Ez is plusz a többi megyéhez képest, igényesebb szakmai munkát jelent a kollégáknak. —- Mire jutott a tudományok terén? —- Két éve megvédtem a doktori disszertációmat. A dolgozat címe: A településfejlődést befolyásoló szemé­lyi és gazdasági tényezők. — Anélkül, hogy részletekbe bocsát­koznánk, hiszen ez a téma megérne egy külön cikket is, mit emelne ki belőle? — A korábbi munkahelyemen szer­zett gyakorlati tapasztalatok alapján — összevetve azokat a KSH informáci­ós bázisával — mondhatom: kimutat­ható, hogy mennyire kötődik szemé­lyekhez, kapcsolatokhoz milliók oda­ítélése, egy-egy település fejlődése. S ha e folyamatokban van általánosítható, akkor azzal foglalkozni kell. Hiszen a megfelelő ember jobban ki tudja hasz­nálni a lehetőségeket. És ekkor rögtön válaszolni is lehet arra a kérdésre, hogy miért lett előbb város Tiszakécske, mint Kunszentmiklós. — Elérkeztünk újra a harmadik terü­lethez, a közélethez. — A Közgazdasági Társaság megyei szervezetének alelnöke vagyok, s 1985 óta tagja a megyei tanács végrehajtó bizottságának. Kissé váratlanul is jött e fölkérés, magam sem gondoltam rá előtte. — Nagybaracskán és Bátmonostorán választották meg megyei tanácstagnak. Ismerte a körzetét? — Kevéssé, mint ahogy ők, a helyi tanácstagok sem igen ismertek engem. Erről őszintén beszéltem a tanácsülése­ken s elmondtam: ha engem megvá­lasztanak, igyekszem úgy dolgozni, • hogy öt év múlva ne bánják meg dönté­süket. A községek vezetői mellettem voltak, s amikor összeszámolták a vok- sokat, kiderült: nem kaptam ellensza­vazatot. — Ez külön is figyelemre méltó, hisz volt olyan nem helybéli megyei tanács- tagjelölt, aki csak nagyon szoros küzde­lemben nyerte el a megbízatást. És mi történt azóta? — Az ideálisnál ritkábban jutok le a körzetbe, de könnyebb a helyzetem, ha a térség ügyes-bajos dolgaival itt, Kecs­keméten kell foglalkoznom. Pénzt ugyan nem tudok adni, de felkarolom az ügyeket, s magam is elindulok a nagybaracskai tanácselnökkel, Fölföl­di Lajos bácsival, vagy Bátmonostor- ról kollégájával, Sárossy Lászlóval, s végigjárjuk az illetékeseket, megkeres­sük a megoldást. — Azt is tudom, hogy ön támogatta Matkó átkerülését Helvéciától Kecske­méthez. — Személyes ismeretség alapján ke­restek meg az ügyben, kérve a segítsé­gemet, de ha csak tisztán gazdasági oldalról közelítjük meg a kérdést, lát­juk, hogy a városnak ez nem kerül pén­zébe. Sőt megnövekszik a felsőbb taná­csi normatív pénzügyi támogatás. A matkóiaknak meg azért jó, mert a városi lakosként járó fejkvóta jóval több, mint a községieké. — Itt már mint végrehajtó bizottsági tag nyilvánított véleményt? Mit jelent, mivel jár ez a tisztség? — Nagyon örültem, amikor a meg­bízatást megkaptam. Hiszen egy vb- tagnak lehetősége van véleményt mon­dania az egész megye lakosságát érintő kérdésekben, befolyásolhatja a telepü­lések fejlődését. — Hozzászólásaiban a testületi ülése­ken többször is kritikusan közelítette meg az adott témát. — Hä valamit felismertem, és birto­komban vannak a szükséges informá­ciók, akkor igyekszem ráirányítani a figyelmet a kritikus pontokra is. Úgy érzem, ezzel segíthetek, s ezáltal jó irányba befolyásolhatom a döntést.-— Ha már itt tartunk: mekkora moz­gástere van a megyei tanács vb-tagjá- nak? — Kétségtelenül korlátokat jelent, hogy a fontos kérdések legnagyobb ré­sze pénzügyi kötődésű, s a tételeket jórészt normatív előírásokat szabá­lyozzák. Az előterjesztéseket azonban jól képzett szakemberek készítik, akik­ben én — már csak a személyes isme­retség miatt is — megbízom. Véle­ményt a napirendekről a statisztikai információk, és jó néhány baráti, szak­mai beszélgetésből leszűrt következte­tés alapján mondok. — A tanácsi, államigazgatási munka korszerűsítése ma a közélet egyik leg­fontosabb kérdése. Milyen feladatokat állítana előtérbe? — Nálunk nincs gond az apparátus és a testület viszonyában. Üléseinken nyílt, demokratikus vita folyik, és szin­te minden alkalommal tudatosítják azt is, hogy az apparátus a testület kiszol­gálója. Ez nem mond ellent annak, amit az előbb a szakemberek szerepéről kifejtettem. Követelmény lehet viszont a jövőben, hogy az apparátus több al­ternatívát készítsen, megfelelő magya­rázattal. Tovább kell szűkülnie az elosztási funkciónak, s minél több kér­dés döntési joga kerüljön olyan helyi fórumokhoz, ahol a pénzügyi alapot megtermelték és felhasználják. Ha pe­dig szélesedik a tanácsok önfinanszíro­zása, akkor a végrehajtó bizottság munkájának jellege is változni fog. A megfelelő ellenőrzés érdekében több külső, a tanácstól független embert kel­lene megválasztani vb-tagnak. — Nem jelentene-e ez hátrányt is egyes szakmai kérdések megítélésekor? — Ezt érdemes vállalni, akkor is, ha a másutt dolgozók rálátása a tanácsi ügyekre korlátozottabb, és segíthet is ezen a már említett alternatív előter­jesztés. Tovább kell növelni a végrehaj­tó bizottság presztízsét. Itt nem első­sorban arra gondolok, hogy a Kecske­méti Tavaszi Napokra egy műsorfüze­tet sem kaptam, bár arra is. De ami lényegesebb: egyes napirendek kapcsán kevesebb legyen az előzetes külső egyeztetés, amely már eleve meghatá­rozza a későbbi választási lehetőséget. Ha ez a végrehajtó bizottság felelős a döntéseiért, márpedig felelős, akkor ne a nevünket adjuk hozzá, hanem min­den esetben a szakértelmünket és az elkötelezettségünket. Váczi Tamás AZ ALAPELLÁTÁSTÓL A SZEMLENCSE-ÁTÜLTETÉSIG Az egészségügy helyzete Baján Az élet minőségét nagymértékben meghatározza az egészségügyi ellátás színvonala. Ez a rendszer hivatott ugyanis korszerű és hatékony gyógyá­szati eljárásokkal megelőzni, illetve meggyógyítani a betegségeket. Napja­ink sürgősen megoldandó feladata a társadalom minden rétegére kiterjedő, komplex egészségmegőrző programok bevezetése. Magas színvonalon meg­szervezni a szűrővizsgálatokat és a gondozást, jól olajozott együttműkö­dés keretében megoldani az alap-, járó- és fekvőbeteg-ellátást. Az előbbiekben összegezte dr. Bohner József, a Bajai Városi Tanács osztályvezető főorvosa egy napokban tartott sajtótájékozta­tón azokat a törekvéseket, amelyek Ba­ja és környéke egészségügyi ellátását is meghatározzák. Az alapellátáshoz tartozó intézmé­nyek közül a városban és vonzáskörze­teben jelenleg 34 az orvosi körzetek száma. Egyhez-egyhez 2400-2800 lakos tartozik. A rendelők némelyike nem felel meg hiányos felszereltsége miatt a mai követelményeknek. Ezért egyelőre nem oldható meg, hogy a betegek többsége teljes gyógyulásáig körzeti or­vosa kezelése alatt álljon. Jól megoldott a gyermekkörzeti ellá­tás egy csoportvezető és hat gyermek­szakorvossal. A községekben kétheten­te szaktanácsadást tartanak, egyébként a vidéki gyermekek számára a város­ban van a szakrendelés. A községekben egyre inkább igénylik gyermekkörzeti rendelő létesítését, így például Csávo- lyon, Sükösdön, Nagybaracskán és Hercegszántón. A fejlesztési lehetősé­gek azonban meglehetősen korlátozot­tak. A legtöbbet az utolsó évtizedben az üzemorvosi hálózat fejlődött. Nagyvál­lalatoknál és gazdaságoknál — Hosz- szúhegyi Mezőgazdasági Kombinát, Bácsalmási Állami Gazdaság, Gemenci- Erdő- és Vadgazdaság kilenc főfog­lalkozású orvos dolgozik, 24 rendelési órát pedig mellékfoglalkozásban lát­nak el. A gondozóintézetek közül a tüdő­gondozó negyedszázaddal ezelőtt még a tuberkulózissal, azóta főként más tü­dőbetegségekkel, -szűréssel és gyógyí­tással foglalkozik. A felnőtt és gyermek ideggondozó új épületbe került. Saj­nos, egyre több az idegileg sérült beteg, a forgalom elsősorban az alkoholizmus miatt nő. Évek óta pszichológus hiá­nyával küszködnek. Az utóbbi években kétszeresére emelkedett a felnőtt szívgondozottak száma, a szív- és érrendszeri betegségek előretörésével. Nagy figyelmet fordíta­nak a terhesgondozásra is. Jó híre van az onkológiai gondozónak és érdemes szólni arról is, hogy az országban elő­ször, még 1960-ban, Baján vezették be legelőször az ingyenes véradást. Az 1000 ágyas városi kórházban a négy alapszakma mellett (belgyógyá­szat, sebészet, szülészet és gyermek- gyógyászat) 8 egyéb klinikai osztály is működik. Jó néhány olyan feladatot látnak el, mely általában megyei kór­házakhoz kötődik, így hallás- és izo­tópvizsgálatot. Szemlencse-átültetést — mely Baján régóta gyakorlat — ha­zánkban csak néhány helyen végeznek. A közelmúltban kialakítottak egy in­tenzív osztályt a kórházban, melynek működéséről kedvezők a tapasztala­tok. Gyors ütemben folyik a régi, pavi­lonrendszerű épületek felújítása. Egye-- bek között új szárnyat kapott a szemé­szet. Befejezik a coronáriaőrző és meg­kezdik a diagnosztikai pavilon építését. Dr. Bohner József szólt még a szoci- ális'intézményekről: Baján jelenleg két ilyen intézmény működik. Mindkettő zsúfolt és elavult. Feltétlenül szükséges újak építése. Bácsborsódon a megyei feladatokat ellátó időskorúak otthonát bővítik. G. Z. r­Uj tornacsarnok Új, az eddiginél nagyobb, korszerűbb tornaterem épül társadalmi összefogással a kecskeméti Gáspár András 607- es Számú Szakmunkásképző és Szakközépiskolában. Ma már több mint 1800 fiatal tanul itt és a régi kis teremben lehetetlen volt megoldani a testnevelést. Az új tornacsarnok 1500 négyzetméter alapterületű, az öltözőkkel és fürdőkkel együtt. A termet válaszfal alkalma­zásával egy időben zavartalanul tudja két osztály is használ­ni. A lelátóján több mint ötszázan izgulhatják végig a kézi-, vagy röplabdameccseket. Emellett alkalmas lesz kulturális rendezvényekre éppúgy, mint az évnyitókra. A szükséges 22 millió forintot a minisztériumok, a megyei tanács és a több mint 50, az oktatásban érdekelt üzem adta össze. Emellett a diákok, az oktatók megszámlálhatatlan óra. társadalmi munkát végeznek, hogy novemberre elké­szüljön az épület. (P. Z.) „KÖSZÖNJ, MERT ABBÓL ÉLSZ!” • Balról: Oláh Judit, Bállá Attila cs Farkas Erika. (Tóth Sándor felvétele) Hárman a fiatalok áruházából Nyolcvanévesen kevés ember mond­hat magáénak olyan életutat, mint Dé- zsi István kecskeméti szakoktató. Azok közül, akiket eddig a kereskedőpályára felkészített, tizennégyen szereztek aranyérmet országos szakmai verse­nyeken. A Széchenyi István Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Intézetben — amelynek növen­dékeiből az eltelt jó egy évtizedben, a „Szakma kiváló tanulója” vetélkedők­ről hat első, egy pedig második díjjal tért haza — az idén újabb, mosolygó arcú fiatalok fényképei fogadnak az előcsarnokban. A győzteseké. Az iskola, ahol Tóth Jánosné, Fejér József és Bende Péterné mellett olyan kiváló szakember is kamatoztatja tu­dását, mint Dézsi István, 1988-ban is­mét bizonyított. Az ország ötven, ha­sonló tanintézete sorában tőlük való a legtöbb — négy — tehetséges fiatal, aki az idei országos erőpróbán első lett. Tóth Csaba, a Szőlőfürt fogadó felszol­gáló-tanulója KPVDSZ-vándorser- leget nyert, 20 ezer forinttal. Három társa pedig a kereskedelem azon terüle­tein dolgozik, ahol szinte naponta ta­lálkozhatunk velük, s ahol lemérhet­jük: felkészült eladókkal van-e dol­gunk? Ők hárman a kecskeméti és a kis­kunfélegyházi Centrum Áruház alkal­mazottai. Az állványoknál és a pult mögött mennyi ifjút látunk! A fiatalok áruháza mindkét üzlet. Talán fel sem tűnik sokunknak, annyira megszok­tuk, hogy 170 dolgozó még a harmin­cadik évén innen jár, s hogy száz tanu­lónak is ez a két „ház” a munkahelye. Ismerkedjünk meg a legjobbakkal! melyik áru az, amelyik az igényüknek és a pénztárcájuknak megfelel. Nálunk a szegen kívül minden egyéb termék — zárak, szerszámok, mezőgazdasági kisgépek, tüzeléstechnikai berendezé­sek stb. — egy idő után újabb és újabb változatban jelenik meg. Megkérdezték tőlem egyszer, hogy melyik tűzhely sü­tője a legjobb. Erre is tudni kellett felel­ni. Attilát Csákiné karonfogta 2. Bállá Attila (Kiskunfélegyháza). — Kunszálláson lakom. Szüleim ott dolgoznak. Édesapám karbantartó, édesanyám tésztakészítő. A jármű- műszakicikk-eladó szakmára kereszt­apámtól kaptam kedvet, aki Budapes­ten kereskedő egy, szerelvényárukat ér­tékesítő üzletben. Emlékszem, amikor mint elsőéves tanulót felvettek a félegyházi Centrum Áruházba, Csáki Andrásné eladó ka- ronfogott és végigvezetett a jármű­műszaki osztályon. Alig értettem vala­mit abbpl, hogy mit kell nekem ott csinálni. Aztán szépen, fokozatosan el­sajátítottam mindazt, amire szükségem volt, hogy eladó lehessek. Milyen át­mérőjű villamos vezetékek vannak for­galomban? Mit kell tudni a rádiók és a magnók jellemző tulajdonságairól? Mi­re való a Baum-fokoló? Hogyan mér­jük az akkumulátorok savsűrűségét? Mire ezeket megtanultam és még sok más kérdésre felelhettem, megismertem a vásárlókat. Most látom csak: meny­nyire fontos az áru- mellett az emberis­meret is ahhoz, hogy jó eladó legyek. Késő estig tanult 1. Oláh Judit (Kecskemét). — Örülök, hogy a szakmámban ver­senyző 22 végzős tanuló közül első let­tem. Iskolaigazgatónk, Hazag László, a vasútállomáson virággal várt ben­nünket, a győztes csapatot. Én az áru­ház háztartási felszerelésicikk-osztá- lyán tanultam eladónak, ahová most — a sikeres szereplés után — 3300 fo­rint alapbérért megyek dolgozni. Azután, hogy túl vagyok a verseny előtti felkészülésen, amikor késő estig tanultam odahaza, egyre többet gon­dolok a jövőre. Hogyan tovább? Ez a kérdés a vetélkedőn már eldőlt. Itt ma­radok. Nálunk a munkafegyelemmel sincs gond. A mi osztályunkról, ahol több ezer féle áruval szolgáljuk ki a vevőket, Németh László tanulófelelős sosem engedett bennünket elmászkál­ni. Azt mondta, az osztályt nem szabad egy pillanatra sem eladó nélkül hagyni, amíg nyitva vagyunk. A vásárlók tájé­koztatást és tanácsot várnak tőlünk: További „tantárgyak” 3. Farkas Erika (Kecskemét). — Pista bácsi, azaz Dézsi István me­sélte, hogy amikor még inas volt, őt arra is tanították: „Köszönj, mert ab­ból élsz!” Ezen azt értette, hogy az ud­varias, tisztelettudó kereskedőhöz máskor is visszamentek az emberek vá­sárolni. Szakoktatónktól hallottam azt is, hogy ő -— amikor olyan fiatal volt mint mi — az üzletből hazavitte, laká­sukra, a nagyságos asszonyok cipőjét. Ma ilyet már nem követel tőlünk senki. Azt viszont joggal várják a ve­vők, hogy az állványokon ne hagyjunk elöl páratlan cipőt, segítsünk a megfe­lelő méretű lábbeli kiválasztásában és abban, hogy a lábbelit a felpróbáló lá­bára igazítsuk. Áruismeret, türelem, szolgálatkészség és mosoly. Ezek to­vábbra is „tantárgyaink” maradnak, ha az eladószakmából akarunk megél­ni! Kohl Antal Elénk a tavaszi állatpiac A szokásosnál jóval élénkebb a március végi, tavaszi állatpiac. Nagy a keresletijeiéül annak, hogy a termelők a jelenlegi árakon meg­találják számításukat a sertéshizla­lásnál, és igyekeznek hozzájutni a malachoz és a süldőhöz. A fiatal állatok ára ennek megfelelően ma­gasabb, mint tavaly ilyenkor volt, mintegy öt százalékkal többet kér­nek és többet is adnak az állato­kért. Feltűnő az is, hogy amíg a tavasz elején máskor a felkínált fia­tal állománynak csak felét, vagy legfeljebb 60-65 százalékát tudták értékesíteni, addig ma a kínálat 70- 80 százaléka gazdára talál. A Húsipari Központ szakembe­reinek elemzése szerint a forgalma­zásra jó hatással volt az, hogy az idén megemelt felvásárlási árak immár jobban igazodnak a terme­lők kiadásaihoz. Az idén úgyneve­zett garantált árat alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy egy meghatá­rozott árszínvonal alá nem „kínál­hatnak”, ám annak nincs akadá­lya, hogy annál többet kérjenek és adjanak a sertésekért. Jelenleg a garantált árak felett veszi át a hús­ipar a hízókat; az előállítóknak ki­logrammonként átlagosan mint­egy 2 forinttal többet fizetnek álla­taikért, az eladók árajánlatát a húsipari vállalatok jelenleg el is fo­gadják. Ezzel sertésenként 200-250 forinttal nagyobb bevételhez jut­nak a kistermelők és a mezőgazda- sági nagyüzemek is, akik szintén igyekeznek javítani az ágazat jöve­delmezőségét. Az elmúlt év második felében mintegy félmillióval csökkent a ha­zai sertésállomány, ez a visszaesés azonban az idén megáll, sőt, növe­kedés várható. A központ szakem­berei arra számítanak, hogy az a folyamat, amit a tavaszi állatpiac is jelez, tartós lesz: fokozatosan növekszik a hízott sertések kínála­ta, és az állomány gyarapszik. Az év végéig akár ki is egyenlítődhet a tavaly elszenvedett félmilliós ál­lománycsökkenés.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents