Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-27 / 99. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. április 27. Babamúzeum Bujákon Mindinkább kiveszőben van hazánkban a népviselet. Olyan tájegységeken is, ahol egy emberöltővel ezelőtt még az egész település lakossága őrizte öltözködése hagyományait, ma már csak az idősebbek viselnek a tájegységre jellemző ruházatot. A Nógrád megyei Buják is lassan átveszi korunk szokásait, s a színpompás palóc ruhák csak ilyen — a Zsuppányi Ferencné által felöltöztetett — babákon lesznek megtekinthetők. Piriké néni babái egyébként nem csak Bujákon népszerűek: több került belőlük Ausztriába, sőt a tengeren túlra, az USA-ba, illetve egy a tőlünk nagyon távoli kontinensre, Ausztráliába is. (MTI Fotó: H. Szabó Sándor) BAJAI PÉLDA A KÖVETKEZŐ ÉVAD MŰSORAIRÓL BÉRLETEK MÁR IGÉNYELHETŐK A kecskeméti színház tervei Zene és ifjúság Zenekultúránk állapota, fejlesztése nem magánügy napjainkban. Nagyon jól tudják ezt Baján is. A puna-parti városban rendezett tavaszi zenei napok, koncertek is erről tanúskodnak. Ifjú zenetanárok, meghívott művészek lépnek föl, hogy ízelítőt adjanak a nagy, az igazi zenéből. Mégis úgy tűnik, hogy napjainkban a rohanó élettempó, az értékek káosza, az elanyagiasodás, bizonyos területeken észlelhető aránytévesztés miatt, mintha egyre kevesebb időnk (és pénzünk) lenne a kultúrára, a kulturálódásra. Igen. nagy általánosságban ez a helyzet. Érdemes azonban alaposabban szemügyré venni, mi rejlik az általánosságok, a kultúra iránti, esetenként tömeges igénytelenség mögött vagy inkább e mellett. Mert (szerencsére) mindig is voltak, és vannak olyanok szép számmal, akik érdeklődnek a művészetek iránt. Jó néhány koncert, komolyzenei produkció tanulsága arról győz meg bennünket, hogy Baján például a fiatalok nem csupán a „rockisteneknek” hódolnak. Napjainkban egyre több szó esik ifjúságunk esetleges szubkultúrájának a kialakulásáról. Egy olyan kultúráról. arpely értékorientációban a következőket tükrözi: társadalmunkban a fiatalok anyagi jóléte egészen elfogadható szintű, ám ami a lélek felügyeletét illeti: a szellem kondi- cionáltsága bizony súlyos hiányosságokat mutat az ifjúság körében. A koncertlátogató ifjak között természetesen a zenét tanulók, a zenét kedvelő általános iskolások és a tanítójelöltek vannak túlnyomó többségben. Az utóbbiak egyre fokozottabb érdeklődése megnyugtató garanciául szolgál arra, hogy a zenei nevelés a legkisebb korosztályokkal végzett munkájukban gyümölcsözik majd. Ez nagy jelentőségű oktatási-nevelési gyakorlatunkban, hiszen a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Itt kell megjegyezni, hogy maga Kodály Zoltán is fölülvizsgálta az erre vonatkozó nézetét, s ennek megfelelően, egy párizsi UNESCO-konferencia után hazatérve, már nem az volt a véleménye, hogy zenére a gyermeket kilenc hónappal világrajötte előtt kell nevelni. Továbblépett a zenei nevelés fontosságának megítélése során, s azt hangoztatta, hogy ezt a nevelést kilenc hónappal az anya megszületése előtt kell elkezdeni, mert ha az édesanya semmi muzikalitást nem tud gyermekének átadni, máris nehézségek támadnak. Nagy zenepedagógusunk, zeneszerzőnk a muzikalitás, a művészi- ség terén fölmerült nehézségekre gondolhatott elsősorban. Azonban nem kétséges, hogy a zenének fontos szerep jut a mindennapokban, abban, hogy életünk harmonikus, kiegyensúlyozott legyen. Természetesen, nem mindig egyszerű, közvetlen módon érzékelhető a zene hatása. Gondoljunk szívünk zenéjére, ami voltaképpen egyenletes ritmusú dobbanásokból áll. Milyen szomorú és tragikus következménnyel járhat, ha ez a ritmus megtörik. A zeneművek mindégyik'é'így vagy úgy létezés sünk állapotait fejezik ki. Jobban eligazodik tehát a valóságban az, aki szereti, ismeri a zenét. Nem nehéz napjainkra aktualizálni azokat a gondolatokat, amelyeket a Milton Elveszett paradicsom című műve alapján született Haydn-oratórium fejez ki: a harcosok megénekelték hőstetteiket és elsírták vereségeiket, panaszukat, melyek szerint hősi magatartásukat megtörte az erő és a véletlen hatalma. A zene és a beszéd kellemes varázsa enyhített szenvedéseiken, reményt keltett bennük, szívüket kitartásra, türelmes helytállásra gyújtotta. Magocsa László Május végén befejeződik a kecskeméti Katona József Színház 1987/88-as évadja. Ez persze nem jelent még pihenést a művészek számára, hiszen júniusban egy hónapot Baján vendégeskednek. A Pygmaliont 1-jén és 2-án játsszák, a Luxemburg grófját pedig hét egymást követő napon mutatják be. Németh László Az áruló című drámáját június 10-én láthatja a bajai közönség, ezt követően ismét az operettbarátok válthatnak jegyet az évad egyik legsikeresebb produkciójára, a Bál a Savoy- ban-ra. E revü-operettből kilenc előadást tart a kecskeméti társulat a Sugovica-parti városban. Június 20-án és 21-én az Othello, 22-én a Maszlag, 23-án a Tacskó lesz soron. Az első nyári hónap hátralévő részében a Mária főhadnagy című operetten szórakozhat a közönség. A vendégjáték színhelye a József Attila Művelődési Központ lesz. Az 1988/89-es színházi évad műsorterve is elkészült már. A Katona József Színházban október 7-én tartják majd az első premiert. Zila- hy Lajos Tizenkettedik óra című darabját viszik színre. A rendező Lendvay Ferenc lesz, főbb szerepekben Bárkinek Pétert, Fabó Györgyit, Orth Mihályt és Ambrus Asmát láthatják majd. Október 21- ére is terveznek bemutatót, mégpedig Kálmán Imre nagy sikerű operettjét, a Cirkuszhercegnőt. Rendező: Hegyi Árpád Jutocsa, szereplők: Nagy Annamária, Csizmadia László, Turpinszky Béla, Csombor Teréz, Maronka Csilla, Latabár Árpád és Pál Attila. A Kelemen László Kamaraszínházban október 14-én lesz az új évad első bemutatója. Guy Foissy Krik (Az öböl) című művét Angyal Mária rendezésében láthatja majd a közönség. A két szereplő: Lőrinczy Éva és Vitéz László. Október 28- ától Német László Szörnyeteg című drámája lesz műsoron. Rendező: Nagy Attila, s a főszerepben ugyancsak vele találkozhatunk, a A távolsági buszállomás ár- 2T kádja alatt mélázik az öreg parasztember. Kalapja a térdén, azt fogja egyik kezével. A másikkal meg csomóba gyűrt zsebkendőt szorongat. Tört fényű kék szeme alig mozdul. Mintha csak arra figyelne minden idegszálával, mikor csordul annyi iz- zadságcsepp fehér homlokán, erősen kopasz feje tetején, hogy érdemes legyen felitatni a kendővel. Időnként megtapintja fél fara alatt a padot, aztán arrébb ül. Betyár melege lehet a vastag fekete posztóruhában, meg a régi, de kímélt boxcsizmában. Csuhészatyor a lábánál. Oda- o'danyúl a fogójához. Egészen megrendül, mikor csendességéből egy ilyen furcsa kérés zökkenti ki.----- Alljonhmár fel egy kicsit, hallja! Ránéz az előtte dülöngélő magakorabeli emberre, aki valami iparosféle lehetett, míg fiatal volt. Most roggyant a térde, fényes görbebotra támaszkodik, s megereszkedett képén, zavaros szemén látszik, hogy jól beszívott. Ezt észreveszi rajta az öreg paraszt is, talán éppen ezért engedelmeskedik a különös parancsnak. Mert már olyan a hangsúlya az ismétlődő felszólításnak . — Álljon hát fel, na! A csizmás már áll. Meglepetten, kiszolgáltatottan. Szólni se szói, csak várja, mi következik. — Volt maga huszár, mondja? — f°8ja meS amaz a vállát, és végigméri. Fentröl lefelé. — Forduljon csak meg!:— serdíti a hátánál tolva. — A csizmájáról látom, hogy huszár volt kend. . . Fáin görbe lába van, hallja. — Az voltam, de nem sokáig ... Fél esztendő múlva leszereltek Nyíregyházán, mert belém esett a tüdő- baj ... — válaszolja a másik öreg, mintha köteles lenne pontosan beszámolni. — A csizmája ... Az tűnt fel, a csizmája — áll egyre bizonytalanabbul az iparos külsejű, a lába közé keveredett görbebotba kapaszkodva. — Én is huszár voltam, tudja? Az volt ám az igazi katona! Huszár!— rebegi csupa „nagybetűvel” a szót. Majdnem áhítatosan. — Na, csak ezt akartam tudni. Leülhet — nyomja vissza erővel a fekete ruhást, aki még a kalapját is úgy szorította már a combjához, mintha tiszticsákó volna. Az ittas exhuszár eltámolyog. De alig jut tíz méter messze, egy közeli pádról másik vendég sattyog oda helyette. Fiatalabb kettőjüknél, bár az ő arca is ráncos, és sok ősz szál van a hajában. Nála sárga, „kiszállási” aktatáska van. Alaposan kidudorodik a nagy elemózsiáscsomag a félig húzott cipzárnál. De mintha az ö szeme is túlságosan csillogna. Félhangosan érdeklődik. — Mit akart az magától? Az idős paraszt kalapja alá tolt zsebkendőjét mozgatja a fülénél. Szaggatottan elmondja. Amaz a térdére csap. — Ugye, huszár?... Csak jól hallottam én . . . Engem kérdezhetett volna, hogy milyen is volt a huszárezrednél. — Leül az aggastyán mellé. — Tizenkilenc évig voltam huszár. Pesten az első huszárezrednél. Huszár őrmester lettem, mert szerettem a lovat. Szinte szür- csöli a kedves szót: huszár. Annyit ismétli. Eddig gyanakvón méregette a kalapos az új szomszédot, akinek úrias öltözete nagyon ellentmondott az állításának, hogy huszár őrmester lett volna valaha. De most olyan megdicsöült ábrázattal ejtette ki a szót — „lovat” —, hogy egyből hinni lehetett neki. — Tudja, míg újonc az ember, nagyon nehéz a huszárnak. Hajnalban már csutakol... Meg, mikor zabolni kell azt az özön vérmes jószágot. Majd szétrúgják a jászlat, a strajfát, meg az embert is, míg közéjük tud furakodni a zabbal... Sehol se bántak olyan keményen az újonccal, mint huszáréknál. Tudja? Fél éven át minden áldott nap legalább három pofont kaptam egy szakaszvezetőtől. Piszkos, gané alak volt. . . Nem számított rá a marha, hogy egyszer megfordulhat a kocka. Elmúlt az újoncidö, akármilyen gyötrelmesen Js ... Aztán iskolára kerültem. Őrmester lettem. A szakaszvezetőurat meg elbocsátották, de csak a továbbszolgálatból. . . Mikor jött a háború, behívták. Ahhoz a hadtesthez, ahol én is szolgáltam. Na megállj gyönyörű! — fentem rá a fogam. De akkor valahogy megúszta. Nem került a kezem alá . . . Addig-addig, hogy protekcióval leszerelt. Később csak berukkoltatták. Megint fel akarta magát mentetni, csakhát bejött a felesége, és titokban kérte, hogy hagyják bent az urát, mert kegyetlenül bánik vele, meg a négy gyerekkel. Üti, zavar ásszá őket éjszakánként, őt meg állandóan veri. Szóltam a hadnagy úrnak, adja csak a kezem közé. A fronton is mellettem volt. Hányszor kérte, ne osszam be felderítésre, mert így fáj a veséje, meg úgy. Igen? Akkor nem fájt, mikor engem pofoztál, meg fél napokat guggoltattál a nyereg tetején? Azért is mindig a felderítésre küldtem. Ott is pusztult el. De sose bántotta a lelkiismeretemet, elhiheti... Mocskos ember volt. Ezt már kidülledt szemmel, szinte fogcsattogtatva mondja. Az öreg paraszt irtózva mered rá. Majd felveszi a szatyrot, feláll, és mielőtt átmenne egy másik padra, lassan tagolja. — Maga se volt különb ... Tóth István • További operettek az új évadban! (Szoboszlay Péter rajza) KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ <£2Dßo9-lfi<f további szerepekben pedig Táltos Ritával, Szirmai Péterrel, Horváth Károllyal. A fentebb említett produkciókról ennyi már bizonyos. További nagyszínházi bemutatók: Schiller Stuart Mária, Kálmán Imre Csárdáskirálynő, Dürrenmatt Fizikusok vagy Agatha Christie A vád tanúja, Fényes Szabolcs Maya vagy Aldobolyi Nagy György — Mikszáth — Görgey — Szenes Iván Szent Péter esernyője. A következő évadban műsoron tartják Huszka Jenő Mária főhadnagy című nagyoperettjét is. A Kelemen László Kamaraszínházban a már felsoroltakon túl Ar- buzov Kései találkozás című darabját vagy Fábri Péter Dunáról fúj a szél című művét (ez utóbbi a nagymarosi vízlépcső építésével KÉPERNYŐ ítéletidő Égetően időszerűnek minősítette Száraz György 1979 decemberében bemutatott drámáját egyik kritikusa. A történelmi példabeszéd, ha lehet, napjainkban még időszerűbb. Keleti határainkon túl száz- és százezer férfit, nőt, gyermeket korlátoznak emberi jogaik gyakorlásában csak azért, mert magyarok. Fogyatkozik a remény: az új, szocialista, vagy arra hivatkozó társadalmi rendszerekben rendeződnek közös dolgaink. A XIX. század tudati torzulásának tekintett nacionalizmus más térségekben már- már a világbékét fenyegeti. Meggyőzőbb, maradandóbb hatású tévéjátékot láthattunk volna, ha más drámai sűrítés érdekében a szerző eltekintett volna a történet hitelét, a mondandó lényegét nem érintő, a koncentrált szerkesztést nehezítő ténykörülményektől, a részletek hűségétől. A históriai szereplők egy részét valódi nevén szerepelteti, másokat eredeti kivoltukra csak utaló elnevezéssel. A valódiság hézagain ki-kiszökken a dokumentumjátékok különös izgalma, a drámai jellemalkotásnak tett engedmények meggyengítették a konfliktusokat. A történelemben kevésbé jártas tévéjáték nézői számára is más a tét, ha tudják, hogy Fejér Pál nem más, mint a kor egyik legműveltebb magyarja, Vasvári Pál az egyik legnépszerűbb, mindenképpen legtávlatosabban gondolkodó márciusi ifjú. Mondhatnók, hogy az ő személyében a tiszta elvek ütköznek az indulatoktól is fűtött gyűlölettel. Mivel az ítéletidő is továbbgondolkodásra késztet, föl kell tennem kapcsolatos alkotás) kívánják műsorra tűzni. Az évadváltás idején szokásos módon színészek jönnek-mennek. A kecskeméti társulatból többen máshová szerződtek. Ősztől viszont csak két művész lesz a Katona József Színház új tagja: a nemrég Mária főhadnagyként bemutatkozott Csombor Teréz és Orth Mihály. Mindketten Győrből szerződtek Kecskemétre. Gyarmathy Ágnes díszlet- és jelmeztervező ugyancsak a hírős város társulatát erősíti majd. A kecskeméti Katona József Színház 1988/89-es évadjának előadásaira bérleteket is lehet már váltani a szervezési irodában. A kamaraszínházi bemutatókra ezúttal nem hirdettek bérleteket. B. T. a kérdést: kinek is használtunk Vasvári Pál szörnyű pusztulásának tapintatos elhallgatásával: román fegyvertől kapott halálos sebet az életét a népek testvériesülésének szolgálatába állító ifjú tudós, Március talán legszebb megnyilvánulása. . Az író szándéka ellenére az ítéletidőből sem harsog eléggé egyértelműen a fölismerés: még olyan nagy formátumú politikusok, mint Kossuth Lajos sem mernek szembeszállni rosszul értelmezett nemzeti érdekekkel, elfogultságaikkal. Hasztalan nyújtja egymás felé kezét láncú és Dragos, román néptársai jövőjét másként elképzelő két vezető, hasztalan keresi a román Magheru tábornok meg Bal- cescu a magyar és a román érdekek közös nevezőjét, ha Kossuth csak „rabló csordáknak” mondja a felkelőket. Hiába a világjáró Hatvani Imre őrnagy becsületes elszántsága, ha katonai beosztásának parancsai, meg a románokban fölélesztett féktelen, vad indulatok könyörtelenül bukásra ítélik az észérveken alapuló megbékélési kísérleteket. A körünkből sajnálatosan korán eltávozott Száraz György írt jobb drámát az ítéletidőnél. Fontosabbat alig-alig. András Ferenc ezúttal is jó szemű rendezőnek bizonyult, de ki tudja, miért, ezúttal olykor engedett — hogyan is mondjam — a színpadiasság csábításainak. Főként a helyzet és idő érzékeltetésére megjelenített mellékszereplők feledték, hogy a kamerák előtt visszafogottabb játékstílus kívánatos, mint a teátrumokban. Dragos szájába adta Száraz György üzenetét: „csak egy a bizonyosság, hogy tulajdon népének árulója az, aki itt gyűlöletet szít a másik ellen.” H. N. Huszárok
