Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
1988. március 5. • PETŐFI NÉPE • 9 SPORT • SPORT • SPORT • SPORT KOSARASOK KERESTETNEK! Újabb bajai karnevál előtt... Ki lesz Kecskemét sakkbajnoka? • Nem könnyű megjósolni, hogy ki lesz az idei városbajnok, hiszen az első fordulóban hetvenötén ültek asztalhoz, hogy megmérkőzzenek az immár rangot adó címért. A résztvevők között több mint 20 külföldi, egy nemzetközi nagymester és 5 nemzetközi mester található. A sakkozók több mint kétharmada szerepel a nemzetközi ranglistán. Úgyhogy érdekes sakkcsaták színhelye lesz a hétvégén az SZMT székháza. Ma délelőtt és délután is fordulót rendeznek a kecskeméti városbajnokságon. MEGKÉRDEZTÜK: Lesz-e kettős mérkőzés a megyeszékhelyen? Alig tucatnyi azoknak a sportolóknak a száma, akik az elmúlt három évtizedben nem saját nevelésűek voltak a BSK NB I-es kosárlabdacsapatában. Ezért is határozták el a bajaiak, hogy méltó keretek között ünnepük meg a bajai kosárlabdázás 30 éves évfordulóját. A rendezvény egyik főszervezője Ápity Milos, a kosárlabdázók technikai igazgatója. Öt kérdeztük a részletekről. Meghatározó élmény volt sokunkban a tavaly decemberben rendezett búcsúmérkőzés, amelyen a 35 esztendős, 100-szoros válogatott Ágfalvi Györgyöt köszöntöttük az aktív játéktól való visszavonulása alkalmából. Itt is egyértelművé vált, hogy a bajaiak tisztelik múltjukat, örömmel áldoznak hagyományaik ápolására. Éppen ezért nem volt meglepő, amikor több, egykori kosaras felkeresett, s a közös elképzelésekből összeállt a következő rendezvény forgatókönyve. — Csalódtam volna, ha újra nem a parketta és a kosárgyürű lenne a ügyelem középpontjában... — így igaz, mert lesz egy nosztalgia- mérkőzés, melynek időpontja: március 25., péntek, 17 óra, a helyszíne pedig ismét a dr. Posta Sándor főiskolai sportcsarnok. Jegyek természetesen elővételben is válthatók, munkaidőben, a BSK irodájában. — Kiket láthatunk ismét bajai mezben a kosárlabdapályán? Ezúttal is nagyszabású show-műsor- ral készülünk. Először a mai „mini” korosztály két csapata játszik egymás ellen. Ezt követi a főműsor. Három korcsoportot alakítunk ki az elmúlt három évtized egykori játékosaiból. Az 1958—68; az 1968—78 és az 1978—88 közötti időszakokban bajnoki mérkőzésen szerepeltek alkotják a keretet. Elképzeléseink szerint a hagyományos, 2 x 20 perces játékidőt felbontjuk, s így minden korosztály játszik mindenkivel, majd a végén a mai „gyerekek” küzdenek meg a pontokért „apáikkal”. Csupán ízelítő a (végső) generációs kosaras párosításból: Kovács József, Vétek Frigyes, Rátvai Zoltán, Weidinger Dezső, Állaga Gábor, Vass László ... Várható, hogy erre az alkalomra hazaérkeznek külföldről a volt bajai játékosok is. — Persze, azért a múlt érdemei nem csak a játékosoké!... — Gondoltunk a mesterekre, hiszen Baján az elmúlt harminc év alatt mindössze négy (!) edző dolgozott a felnőtt csapattal. így vendégünk lesz Tax Imre, Gyapay József, Mihályü János és természetesen a mái vezetőedző: Kovács József. Örömmel közölhetem, hogy elfogadta meghívásunkat az NB I-es csapat első szakosztályvezetője: dr. Gajdócsi István, Baja országgyűlési képviselője, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke is. — Gondolom, a szervezés kellős közepén járnak ... — Ismét a sportág bajai népünnepélyére készülünk, karneváli hangulatot igyekszünk teremteni a csarnokban. Gondjaink is vannak, melyben segítségre szorulunk. Előzetes szándékaink ellenére is előfordulhat, hogy nem tudunk mindenkit elérni (pedig ez a cél!), aki valamikor is pályára lépett bajai színekben az NB I-ben. Éppen ezért kérjük mindazokat, akik tudnak a már nem Baján élő régi játékosainkról, adják meg a címüket. Minden „régi” arcot szeretnénk ismét a pályán látni! Természetesen a mérkőzés után baráti vacsorát is rendezünk, hiszen Bajához a halászlé éppúgy hozzátartozik, mint a kosárlabda. Kovács Zoltán Ússzon az egészségéért! Meghosszabbítottuk a nevezési határidőt A Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a megyei úszószövetség és szerkesztőségünk közösen szervezi, rendezi az Úsz- szon az egészségéért családi úszóváltót, amely idén is csatlakozik az Arany üst elnevezésű országos rendezvényhez. Amint már beszámoltunk róla, versenyünk fődíját, egy kempingkerékpárt ezúttal is a Szigma Kereskedelmi Vállalat ajánlotta fel, amelyet Kalmár Pál igazgató ad át a győztes családnak a helyszínen. De már most elárulhatjuk, hogy a további győzteseknek és helyezetteknek sem lesz majd okuk panaszkodni, mert az SZMT és az üzemi, vállalati szakszervezeti bizottságok jóvoltából értékes és szép díjakat vehetnek át Hegedűs Istvántól, az SZMT titkárától, aki örömmel vállalkozott a családi úszóváltó megnyitására is. A résztvevők — ez eddig beérkezett jelentkezések szerint—csaknem ugyanazok, akik a múlt évben is vízbe szálltak. Az elsők között jelentkezett például a kecskeméti Lőrincz Antal, aki Lóránt és Adrién nevű unokáival alkotja a váltót. Igazán tiszteletre méltó a bajai Vértesy család vállalkozása is; négy kategóriában versenyeznek! Vállalták a vetélkedést a Székely, a Magyar, a Strasszer, a Rozgonyi, a Vezsenyi, a Bartos család és még sokan mások. A megyei úszószövetség — versenyünk szakmai lebonyolítója — mégis úgy dönött, meghosszabbítja a nevezési határidőt. Rigó László, a szövetség főtitkára elmondta, a verseny, a versengés alapvető célja, hogy minél többen ússzanak legalább 50 métert egészségükért. Azt szeretnénk, ha igazi tömegmozgalommá és hagyományossá válna a rendezvény. Ehhez megteremtettük a lehetőséget, most már a résztvevőkön a sor, hogy megtöltsék tartalommal. Várjuk tehát a további jelentkezéseket, nevezéseket azonban még a helyszínen, tehát március 12-én, a fedett uszodában szombaton is elfogadunk. Mégis arra kérjük az indulni szándékozókat, hogy lehetőleg előre jelezzék részvételüket, ezzel is segítsék elő a verseny gördülékeny (megtervezhető) lebonyolítását. Címünk: Petőfi Népe szerkesztősége, sportrovat, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefonszámunk: 27-611. • A Budapest Sportcsarnokban rendezett meghívásos „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb?” fedettpályás atlétikai versenyen a 800 m-es síkfutásban győztes izsáki Tóth Katalin eredményén kívül még egy szép sikerről számolhatunk be. A fiúk 60 m futásán M. Szabó Sándor, a kiskunfélegyházi Petőfi Ált. Iskola tanulója 7,93 idővel 3. lett. • Március 13-án, vasárnap rendezik meg 7.45 kezdettel az árpádvárosi iskola csarnokában a Gábriel Kupa kispályás labdarúgótornát. A rendező az Állami Biztosító. A versenyen 16 csapat vesz részt. • Ugyancsak március 12—13-án kerül megrendezésre a Tüzép KlSZ-szer- vezete és a Hírős Tömegsport Egyesület teremlabdarúgótornája. • Facskó János, a Dusnok tehetséNem titok, a szurkolók és a csapatok érdekében a tavaszi sorsolás előtt a KTE kérte az NB III-as bajnokságot irányító Békés megyei labdarúgószövetséget, hogy a labdarúgócsapatuk sorsolása — a lehetőség szerint — ellentétes legyen az NB II-ben szereplő KSC sorsolásával. Nos, amikor a tavaszi műsort kézbe vettük, kiderült, hogy a készítői nyilván megfeledkeztek a kecskeméti lilafehérek kéréséről. A tavaszi program- szerint ugyanis a két kecskeméti csapat ges csatára, aki katonaként a Kalocsai SE NB III-as csapatában szerepelt, leszerelése után is a Kalocsai SE játékosa marad. • A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették az MNK negyeddöntőjének sorsolását. A csapatok március 9-én és 23-án, a visszavágó a következő párosításban lépnek pályára: Szolnok —Haladás VSE, Békéscsaba—Volán SC, Videoton—Rába ETO, Bp. Honvéd —Vasas. • A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 1988. március 5—6-ai, 10. fogadási hét totószelvényéről a 10., Ulm—Osnabrück NSZK másodosztályú mérkőzést törölték. A törölt mérkőzés helyett a 14., Zalaegerszeg—Ú. Dózsa NB I. osztályú mérkőzés számít főmérkőzésnek. éppen öt alkalommal játszott volna azonos időpontban Kecskeméten, és négy olyan hétvége is akadt, amikor mérkőzés nélkül maradtak volna a foci kedvelői. A KTE természetesen módosítást kért és kapott. Az NB III-as idény tavaszi rajtját egy héttel későbbre, január 6-áról 13-ára halasztották, ám — mivel az osztályozok miatt június 12-ére be kell fejezni a küzdelmet — június 8-án szerdai fordulót iktattak be. A módosítás sokat segített, de az NB Il-es bajnokság hétközi fordulói, valamint a KSC kétszer egymás utáni idegenbeli szereplése miatt az öröm nem volt teljes. A módosított műsor szerint három vasárnap nem lesz mérkőzés Kecskeméten, es három alkalommal továbbra is azonos maradt a két csapat sorsolása. — Mit lehet tenni? Két pályán játszanak Kecskeméten, vagy esetleg a közös rendezésben egyeznek meg? Ezt kérdeztük Huszka Lajostól, a KTE ügyvezető elnökétől. — Azonos időpontban játszásra nem gondoltunk — mondotta. — A közös rendezés lehetősége felmerült, de végül ezt is elvetettük. Az NB III-as ligaértekezleten megegyeztünk a H. Szabó L. SE képviselőjével, hogy az április 17-ei mérkőzést 16-án, szombaton játsszuk le. Ugyanez a helyzet a május 29-ei KTE—Soltvadkert találkozóval. Ezt is egy nappal korábban, május 28-án rendezzük. Végül a június 8-ai KTE—Csongrád mérkőzést, amit szerdára írtak ki, április 9-én, csütörtökön rendezzük meg. Úgy gondolom, hogy ezzel a döntéssel a szurkolóink is egyetértenek. —SZ— FEDETTPÁLYÁS ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG A kontinens legjobbjai a BS-ben Szombaton és vasárnap ismét világverseny házigazdája lesz a Budapest Sportcsarnok. Küzdőterén március 5-én és 6-án a kontinens legjobb atlétái vetélkednek. A legutóbbi jelentések szerint 27 ország 539 sportolója nevezett. A küzdelmek szombaton 9.30-tól este 19 óráig tartanak. Vasárnap 10 órakor kezdődik a program, s 18.20-kor zárul az ünnepélyes eredményhirdetéssel. Tudósítónk, Farkas Tibor a verseny előtti pillanatokat örökítette meg. íme . , . • A BS, amely számos világverseny házigazdája volt már. RÖVIDEN • RÖVIDEN • Pénteken a dobogót még nem rendeltetésszerűen használták, ma és holnap viszont boldog lehet, aki felállhat rá. • A jugoszláv Szlobodanka Csolovics 800 méteren az Euró- pa-bajnoki cím egyik várományosa. SZOLGÁLTATÓK ÜGYELETI RENDJE VÍZMŰ Az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalathoz tartozó településeken a vízellátással kapcsolatos hibákat, rendellenességeket a fogyasztók a helyi víz-, illetve csatornaműveknél vagy a kezelők lakásán jelenthetik, az alábbiak szerint: Kecskeméten az Izsáki út 13. szám alatti üzemmérnökség főportáján személyesen, vagy a 28-700-as (170-es mellék) telefonon. A megyeszékhelyen kívül a hetényegyházi, ballószögi és városföldi fogyasztók tartoznak ide. Kiskunfélegyházán bejelentés tehető: Nyár u. 4. szám alatt, az ügyeletesnél. Itt várják a pálmonostori, petőfiszállási, gátéri, bugaci, kunszállási, fiilöpjakabi és orgoványi fogyasztók jelentkezését is. Tiszakécskén a Szabadka utcai vízműgépházi ügyeletet kell értesíteni. Az üzemmérnökséghez tartozó községek: Tiszabög, Lakitelek-Tőserdő, Tiszaal- pár, Nyárlőrinc, Lászlófalva, Kerekegyháza, Kunbaracs, Ladánybene, Lajos- mizse, Felsőlajos, Kunszentmiklóson a hibabejelentést a Marx tér 1. alá (telefon: 55) kérik. Ehhez az üzemmérnökséghez tartozik: Tass, Dunavecse, Szalkszentmárton, Apostag, Szabad- szállás, Izsák. CSATORNAMEGHIBÁSODÁSKOR Kecskeméten bejelentés tehető a Mindszenti út 6-ban (T.: 28-133); Kunszentmiklóson a Vásártéri szennyvíztelepen (T.: 5.); Kiskunfélegyházán a Csongrádi úti telepen, vagy a 62-943-as telefonszámon; Lajosmizsén a vízműgépházban (Ceglédi út 76., T.: 154). A Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalathoz tartozó településeken a víz- és csatornahálózat hibáját Kiskunhalason a Brinkus L. u. 1. sz. alatt személyesen, vagy a 22-555-ös telefonszámon; Kalocsán a Hősök útja 31. sz. alatt jelenthetik. A községekben a vízműnél, a vízműkezelő lakásán kérhető segítség. DÉMÁSZ A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos panaszokat a következő kirendeltségeken, illetve azok telefonszámain lehet közölni: Kecskemét, Csongrádi u. 26. T.: 21-622; Baja, Baj- csy-Zs. u. 6. T.: 11-433; Kalocsa, István k. u. 27. T.: 75; Kiskőrös, Petőfi S. u. 110. T.: 3; Kiskunfélegyháza, Fürst S. u. 18. T.: 62-022; Kiskunhalas, Mátyás t. 2. T.: 21-944. A hibabejelentéseket Kecskeméten, Baján, Kiskőrösön és Kiskunfélegyházán folyamatosan személyesen vagy telefonon fogadják. Kalocsán és Kiskunhalason a kirendeltségek kapujában elhelyezett postaládákban lehet értesítést hagyni, illetve telefonon a fenti számokon. DÉGÁZ A kecskeméti, ballószögi, fülöpházi, helvéciai, kadafalvi, kerekegyházi, la- josmizsei, nyárlőrinci és városföldi fogyasztók a gázszivárgásokat, -ömlése- ket, -robbanásokat, -tüzeket, -hiányokat és -kimaradásokat személyesen Kecskeméten, Ipoly u. 5. sz. alatt, vagy telefonon, a 21-155-ös számon jelezhetik. Az ügyeleti szolgálat folyamatos. Kiskunfélegyházi, jászszentlászlói, pálmonostori, szanki fogyasztók a hiba- bejelentést személyesen a Nyomás 24. sz. alatt, telefonon a 62-244-es számon tehetik meg. Baján a Dégáz-egységnél, Bajcsy-Zs. u. 4. alatt, vagy a 12-588-as telefonon. Kiskunhalason a Kertész u. 2. sz. alatt, vagy a 22-633-as telefonon. A szabadszállási, kunszentmiklósi, tassi, kunadacsi, izsáki és kisizsáki fogyasztók Szabadszállás, Kossuth L. u. 22., illetve a 151-es telefonszámon jelenthetik a hibákat. #