Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-29 / 75. szám

1988. március 29. • PETŐFI NÉPE • 5 AZ „ÁTLAGOS” BRIGÁD KÜLÖNLEGES AJÁNDÉKA Segítség a rokkant munkatársnak &£» Azon a hétfő estén a párttaggyülés résztvevői nem siettek azonnal kocsi­jukhoz, hogy hazarobogjanak. A Vá­rosföldi Állami Gazdaság központjá­nak udvarán mindenki Kovács bácsi „autóját” csodálta. A nyugdíjas kar­bantartó önindítós, motoros rokkant- kocsiját a gazdaság egyik szocialista brigádja készítette, saját tervek szerint; sok-sok kísérletezés árán, mert bizony efféle járgányt honunkban nemigen gyártanak. Szabadidőből elcsípett órák Amennyire szívesen bütykölték a brigádtagok a rokkantkocsit, annyira nem szívesen álltak kötélnek egy be­szélgetésre. Mert, hogy nem történt itt semmiféle csoda, nem tettek semmi kü­lönöset. Magától értetődik, hogy van brigád, magától értetődik, hogy már aranykószorús és magától értetődik az is, hogy megpróbálnak segíteni a rászo­rulóknak. — Nagyon kevés afe idő, ma minden­ki rohan — mondja kicsit szomorúan Túri István gépszerelő, a brigád vezető­je. — Az anyagi helyzete sem engedi mindig az embernek, hogy a társadalmi munkában részt vegyen. Mi csak olyan dolgokat vállalunk, amit meg is tudunk csinálni, mint ezt a rokkantkocsit. Nemi sajnálatból készítettük, segíteni akar­tunk. Akinek a családjában van moz­gássérült, az tudja, hogy ez mit jelent. — Értelmes célokért ma is mozgósí­tani lehet az embereket, bár egyre keve­sebb az idejük — véli Nagy Gábor kerü- ietvezető. A Zalka Máté szocialista brigád 15 évvel ezelőtt alakult, valamennyi tagja a gépműhelyben dolgozik. Tavaly a szőlőszüreteiésért járó pénzt felajánlot­ták a legjobban rászoruló nyugdíjasok­nak, és alaposan kivették részüket a gazdaság orvosi rendelőjének építésé­ből is. Ä motoros hajtású rokkantko­csit tizen szerelték: a brigádvezétő és a kerületvezető mellett Balogh József, Almási Károly, ifi. Macska László, Bá­lint Ferenc, Koncz László, Hegedűs Fe­renc, Dobos Vince és Hullai Sándor. Kovács bácsi évek óta szenved Parkinson-kórban és egy autóbaleset következtében elvesztette az egyik lá­bát—mondja Bálint Ferenc művezető. — Úgy kellett a kocsit elkészíteni, hogy számára teljesen biztonságos legyen. Lassan halad, és ha a bácsi elengedi a gázt, azonnal megáll. Többször átsze­reltük, 150-200 órát töltöttünk vele, még Kovács bácsi mozgását is tanul­mányoztuk. Az újítás szakmai igény A gépműhely körül nagy a sár. Régi álom, hogy az udvart lebetonozzák, de ehhez már nem elég egy szocialista bri­gád társadalmi munkája, pénz is kell. Addig is, amíg lesz, ültetnek az épüle­tek mellé néhány fát — szabadidejük­ben. — Még a Kecskemét felszabadulásá­nak 43. évfordulójára rendezett lövész­versenyen is részt vettünk, és hatodi­kok lettünk — mondja nevetve a bri­gádvezető. — De ezt ne írja, nem olyan fontos. Inkább azt, hogy nálunk a bri­gádtagok is érdekeltek a jó munkában. A jutalmakat, a kitüntetésekkel járó pénzt differenciáltan osztjuk szét. Érté­keljük, ki mennyit dolgozott, miben vett részt, és aszerint kapja az anyagi elismerést. — A gépműhely akkor szolgálja leg­jobban a gazdaságot, ha becsületesen ellátja a dolgát — magyarázza Nagy Gábor. — Munkagépek, traktorok, te­herautók vizsgá­latát, javítását vé­gezzük. Abban a nyolc órában te­heti az ember a legtöbbet, amit a munkahelyén tölt. A központi gépjavító kerület — .hivatalosan így hívják lét- . számhiánnyat küzd. Ha többen lennének, több idő jutná egy-egy gépre, egy alkat­rész megmentésé­re, esetleg az újí­tásokra. Bár a szükség hozza a legjobb ötleteket. Wr- Összedug­juk a fejünkét és kitalálunk ezt-azt — mondja Túri István — ilyen árak és ilyen al­katrészellátás mellett megnő a gépjavító brigád szerepe. Bármi van, a gépet meg kell csinálni. A szakma velejárója, hogy sok mindent újít az ember. Nem mondom, hogy rosszul esne, ha ezért egy kicsit jobban megbecsülnének, A brigádtagok zömmel Városföldön laknak. Majd mindenkinek van egy kis háztájija, szórakozásra kevés idő jut. De azért tavaly is elmentek együtt a Tőserdőbe birkát sütni. — Nem lehet itt olyan nagy „össze- kovácsoltságról” beszélni — mondja higgadtan Túri István. — Együtt dol­gozunk, egy helyen lakunk, így köny- nyebb összehozni a brigádot munkaidő után is. Gyorsabban telik a nap Kovács Jenő takaros házban lakik Városföldön a feleségével és lánya csa­ládjával. A garázsban megmutatja a kocsit, még be is indítja, hogy lássam, milyen könnyű kezelni. A barátságos verandára, ahol leülünk, besüt a nap. Kellemes itt, de a házban nagy a csen­desség. — Napközben egyedül vagyok. Nem szeretek bezárva lenni, de kimozdulni eddig nem nagyon tudtam. Mióta meg­van a kocsi és jobb az idő, délelőtt is, délután is kint vagyok egy-két órát. Gyorsabban eltelik a nap. Sok gondjuk volt ezzel a kocsival a fiúknak. Nagyon precízen alakították át, nem kézzel kell ám betekerni, önindítós! — mondja büszkén. — Az életem öröme lett. Visz­kovács Jenő: „A kocsi visszaadta a szabadságomat”. szaadta a szabadságomat, a biztonság- érzetemet. Akármit kínáltam, a brigád nem fogadott el érte semmit. Kovács bácsi örül a beszélgetőtárs­nak. Visszaemlékezik a háborús idők­re, a fogságra, előveszi a sztahanovista oklevelet, az 1961-ben kapott Munka Érdemérem papírjait, amelyet még Do­bi István írt alá. — 1952-től dolgoztam a Városföldi Állami Gazdaságban. Kilenc évig vol­tam kombájnos, iskolát is végeztem Pesten, Sokat dolgoztunk akkor, 18-19 órákat. Aztán megbetegedtem, átke­rültem a karbantartókhoz, fejőgépe­ket, vákuumszivattyút és traktorokat is javítottam. Olyan hajnal ma sincs, hogy ne ébrednék föl fél négykor! A gépműhely brigádját jól ismeri Kovács bácsi. Igaz, hogy 1977 óta nyugdíjas, de gyakran visszajár a régi munkahelyre párttagként is. Mióta motorizálták a kocsiját, ez már nem is különösebben nehéz. Hazafelé Városföldről eltűnődöm a brigád szabta szigorú feltételen: ne le­gyen semmiféle „hozsannázás”. Nem jobbak ők senkinél, ilyet le ne írjunk! Fogalmazzunk tehát lelkendezés nél­kül, egyszerűen így: a kézi hajtású rok­kantkocsi átalakítása motorosra izgal­mas, nehéz feladat volt, műszakiaknak, újító gépészeknek való. És mellesleg segítettek is vele egy emberen. Magyar Ágnes KI VÉDJE A MÉRNÖKÖK, KUTATÓK ÉRDEKEIT? 2. A MTESZ Az ágazati szakszervezetek elvesztet­ték értelmiségi arculatukat, a legtöbb helyen fokozatosan megszűntek az egyes rétegek sajátos érdekeinek meg­fogalmazására képes szakmai szakosz­tályok. Társadalmi közéletünkből hiá­nyoztak vagy háttérbe szorultak azok az érdekképviseleti szervek, amelyek időben, erélyes fellépésükkel jelezték, az illetékes fórumok és a nyilvánosság elé tárták volna a szellemi szféra foko­zatosan romló pozícióit. Minden jel arra mutat, hogy a fino­mabb érdektagozódást és az önszerve­ződést mellőző, a csak felülről szerve­zett össztársadalom képe és igénye örökre a múlté. Már az ötvenes évek derekán, majd az 1968-as gazdaságirá­nyítási rendszer bevezetésekor megjele­nik az igény a különböző érdekérvé­nyesítések rekonstruálására. A hetve­nes években világossá válik, hogy a társadalom erőit a nemzeti újraterme­léshez csak úgy lehet felvonultatni, ha erősödik részvételük a termelési-elosz­tási folyamatokban. Egyenlő esélyeket Az érdekképviseleti szervezetrend­szer rekonstrukciója azonban nem eredményezett egyenszilárdságú szer­kezetet. Erősebbek voltak például az ipari munkásság, ipari nagyüzemek, az energiaszektor és a nehézipar pozíciói, mint a már említett szellemi szféra vagy az oktatás érdekérvényesítési lehetősé­gei. ■ Napjaink valósága adós mindenek­előtt a különböző szakmák, foglalko­zások, kor- és munkajelleg-csoportok érdekeit önállóan hordozni képes, egyenrangú, szimmetrikus felépítésű, érdekképviseleti intézményrendszer ki­építésével. Olyannal, amelyben a kuta­tók, a mérnökök, oktatók vagy , más keresztmetszetben a tudomány, a mű­szaki fejlesztés, a felsőoktatás érdekér­vényesítési pozíciói nem rosszabbak a gazdaság és társadalom más szereplői­nek érdekérvényesítési képességeinél. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi ön­,í tv ..... .. . ... J fVj'Vt (>ituvn « VR ••‘TRt i ERŐMŰ AZ hivatása szerveződés kibontakozása, a különbö­ző rétegek, csoportok egyenrangú au­tonóm, az érdekek kifejezésére és köz­vetítésélje szolgáló — nem formálisan működő — mechanizmusok és külön­böző szakmai racionalitások, (műsza­ki, közgazdasági, jogi, egészségügyi, környezetvédelmi, esztétikai, szervezeti stb.) figyelembevétele nélkül a gazda­ság minőségi fejlődése nem indulhat meg. Megújuló képviseleteket A modernizációt szorgalmazó, az infrastruktúra, az életminőség és a tu­dás fontosságát felismerő társadalom­nak van igazán szüksége az öntevé­kenységre, önkormányzatokra, arra, hogy a munkások, parasztok, kutatók, mérnökök, közgazdászok, pedagógu­sok. .orvosok, pénzügyi és más szak­mák képviselői egyenrangú részesei le­gyenek a döntések előkészítésének, meghozatalának, végrehajtásának, Ez eredményezheti, hogy nem lesznek ki­rekesztett, másod- vagy harmadrangú szereplői a társadalomnak, és mint gondolkodó, cselekvő emberek elköte­lezett részesei lesznek a gazdasági­társadalmi kibontakozásnak. Ilyen társadalmi felépítés és műkö­dés mellett a központi vagy: helyi aka­rat nap mint nap találkozhat a külön­böző közösségek érdekeivel, és végbe­mehet a kölcsönös és állandó korrek­ció, önkorrekció, kétirányú mozgás alakul ki a demokratikus közvetítő csa­tornákban. Mindezek után megkérdezheti az ol­vasó, hogy miképp ítélem meg a tudó­sok egyes csoportjainak önálló szak- szervezet létrehozására irányuló törek­véseit, vagy éppen — munkahelyemhez közelebb maradva — a mérnökszak- szervezet újbóli talpraállítását. Ami a tudósok kezdeményezéseit illeti, arra egy rövidebb és hosszabb távra szóló válaszom van. Jelenleg annak van rea­litása, hogy a történelmileg kialakult keretek között kell a tudomány képvi­ANGARÁN .selőinek is keresni a mainál jobb érdek- kifejezés lehetőségeit. Hozzáteszem rögtön, hogy nem kizárólag és nem elsősorban a szakszervezet nyakába kell varrni a tudomány', az értelmiségi munka fontosságának deklarációkban és a valóságban megnyilvánuló ellent­mondásait. Nyilván távlatilag nem lehet elzár­kózni olyan jószándékú szakszervezet­alapítási törekvésektől sem, amelyek túlmutatnak a mai ágazati kereteken. Ehhez persze számos politikai, jogi és szervezeti kérdést kell még tisztázni. Úgy gondolom, hogy a szakszervezeti mozgalom egységét őrizve a szakszer­vezetnek magának kell ezeket a hiteles válaszokat, a valós igényekkel össz­hangban a jövőben megadni. Jogosítványok és garanciák Ami a mémökszakszervezet dolgát illeti: megítélésem szerint haló poraiból ma már nem feltámasztható. A mér- nökszakszervezet feloszlatásakor létre­hozott MTESZ, a reálértelmiség kö­zösségeire támaszkodó érdekképvisele­ti szervezet már ma is. Pozícióinak, a birtokba vehető és alkalmazható ér­dekképviseleti eszközrendszernek javí­tásával olyan társadalmi szervezetté te­hető a jövőben, amely képes a formáló­dó, új intézményrendszerben önálló társadalmi szereplővé válni. Ehhez szükség van olyan egyenszi­lárdságú érdekképviseleti struktúrára — szakítva a hagyományos érdekkép­viseleti szereposztással — ahol a de­mokratikus érdekképviseleti működés­ben a MTESZ a reálértelmiség önálló, az állami szervekkel nem összeolvadt, független érdekhordozójaként léphet fel, megkapja ehhez a jogosítványokat, garanciákat. A műszaki fejlesztés, a reálértelmiség érdekeinek jó képviseletére tulajdon­képpen ’a tudás hasznosulása, a szelle­mi teljesítmények, a termelés minőségé­nekjavítása, tehát magának a gazdasá­gi és társadalmi kibontakozásnak érde­kében van szükség. Dr. Henczi Lajos, a MTESZ főtitkárhelyettese A hatalmas, szibériai folyón, az Angarán, újabb vízi erőmű épül, a boguesáni. Üzembe helyezé­sével a már működő angarai erőművekkel — az irkutszki, bratszki, uszty-ilimszkivel együtt — az angarai energiarendszer évente összesen 66 milliárd kilowattóra energiát termel. Az új erőműtől tíz kilométerre épül Kodinszk város. A boguesáni vízi erőmű üzembe helyezésé­vel a közép-angarai területi-termelési komplexum is gyors fejlődésnek indul, mivel a föld mélye itt vasércben, színesfémben és kőolajban egyaránt gazdag. • Épül az Angara folyón a boguesáni vízi erőmű SZÁGULDÁS — EMBERI ERŐVEL 1984-ben két amerikai egyete­mista egy kétülé­ses triciklin 88 km/órás sebessé­get elérve megja­vította az ember által hajtott jár­művek gyorsasá­gi rekordját. 1987-ben egy ka­liforniai kerék­párgyártó konst­rukciójával már elérték a 105 kilo­méteres óránkén­ti sebességet is. A teljesen áram­vonalas. zárt „ka- rosszériájú” jár­mű belsejében az utas szinte hanyatt fekszik, és úgy hajtja a pedált, maga a bicikli pedig szuperkönnyű műanyagból készült. Az ilyen jellegű alkotmányok nem új keletűek. „Hanyattfekvős” biciklit már a múlt század vége felé is készítettek, s nem új az áramvo­nalas kialakítás sem. Az emberi erővel hajtott jármű­vek a leghatékonyabb közlekedési eszközök. Egy egyszemélyes kerék­pár mindössze 0,2 kilowatt körüli teljesítmény felhasználásával 48 km/órás sebességet érhet el, ezt pe­dig minden egészséges fiatalember képes kihozni magából. A minél nagyobb sebesség elérésének leg­főbb akadálya a légellenállás. Ha például .egy kerékpáros 32 km/órás sebességgel halad, percenként mint­egy 450 kilogramm levegőt nyom el a testével és járművével, ami jelen­tős energiaveszteséget okoz. A légellenállás csökkentésének több módja is van. A legegysze­rűbb, ha a kerékpáros egy másik, nagyobb jármű szélárnyékában ha­lad. A lehető legkisebbre kell csök­kenteni a jármű és a hajtó levegővel érintkező testfelületét, a felületeket le kell simítani, az éleket legömbö­lyíteni vagy a gépet és utasát rész­ben vagy teljesen egy buborékszerű kabinba kell bújtatni. Az ilyen konstrukcióhoz rendkí­vül könnyű, de azért erős anyagok szükségesek, mint például az üveg­szál-erősítésű műanyagok. Ilyen szerkezeten kelt át — légi úton, de pedálmeghajtással — egy angol fér­fi 1979-ben a La Manche-csator­nán. Ezek a különös, ember hajtotta szerkezetek nem csupán érdekessé­gek, rekordok könyvébe való fur­csaságok. Némely konstrukció al­kalmassá tehető mozgássérült em­berek helyváltoztatásának meg­könnyítésére. ssi 4-1 ii I! • Lj város születik a tajgában, nem mesze az Angarán épülő boguesáni vízi erőműtől — Kodinszk

Next

/
Thumbnails
Contents