Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-25 / 72. szám

1988. március 25. • PETŐFI NÉPE • 3 ZSUGORODIK BOLYGÓNK TÜDEJE A holnapért — ma Hajdan, amikor a fátlan Alföldön még sza­badon tombolhatott a szélvihar, a homokve­rés felért a természeti csapással: eltorlaszolta az Utakat, betemette a házakat, a termőföldet. Pusztított. A tüdővésznek, ennek a rettegett betegségnek is a levegő porszennyezettsége volt az egyik alapvető oka'. Józan ésszel ítélve kétség sem férhetett az Alföld fásításának szükségességéhez, a megvalósítás mégis hosz- szú-hosszú évtizedeken, sőt, évszázadokon ke­resztül ezernyi akadályba ütközött. Ez a vi­dék, ez a táj, amit ma Bács-Kiskun megye határa foglal magába, a második világháború után a szó igazi értelmében lehangoló látványt nyújtott. Csupán néhány természetes erdőma­radvány, a századunk elején ültetett, túlnyo­mórészt leromlott származékerdő alkotta itt az erdőállományt. Az ötvenes évektől vette kezdetét az a nagyszabású telepítési program, aminek eredményeként megyénk erdősültségi aránya napjainkig nyolc százalékról tizenhétre emelkedett, az erdőterület megduplázódott. Jelenleg 140 ezer hektárt tesz ki. Több százmillió forint és pénzben nem mér­hető, tengernyi áldozat volt az ára ennek a munkának. Sokan érezték kilátástalannak a homokkal való, évtizedekig tartó, szüntelen küszködést: azok az erdészek, erdészeti dolgo­zók, akik ezt vállalták, szinte megszállottjai voltak az ügynek. Az a közel 70 ezer hektár HORGÁSZHAGYOMÁNY: Tavaszi nagytakarítás A tettenéréshez nagyobb szerencse kell, mint a halfogáshoz Legtöbbször csak akkor vesszük észre a közutak melletti rengeteg szemetet, ha tisz­tább környezetből érkezünk. Hacsak nem az orrunk előtt szemetelnek, mint a minap. A dunaföldvári úton személyautóból dobták ki a fölösleges papírzacskókat. Sajnos nincs már ebben semmi rendkívüli. Ezt bizonyítja az utak menti szemétcsík, amely naponta kapja az utánpótlást. Persze a környezet is sok helyen olyan — méter magasságú a gaz —, hogy könnyen elrejti a hulladékot. Nem kivétel ez alól a vizek partja sem, különösen ott, ahol ember nyoma talál­ható. A horgász, a kiránduló is legtöbbször ott szabadul meg felesleges hulladékaitól, ahol éppen a természet előnyeit élvezi. Hogy az utána érkező már nem a természet, hanem a hulladék lágy ölébe érkezik, nem érdekli. És teheti mindezt komolyabb következmény nélkül, mert minden környezetszennyező mellé nem lehet őrt állítani. A tettenéréshez pedig nagyobb szerencse kell, mint a halfo­gáshoz. így minden marad a régiben. A szemét gyűlik, a horgász, a kiránduló meg mindig odébb megy, ahol még tiszta a környezet. Hogy mégis találni kulturált helyet, az több­nyire annak tulajdonítható, hogy a tavaszi nagytakarítás után — egy ideig — újra léleg­zethez jut a természet. A horgászok dicséretére legyen mondva, nem csak szemetelnek, takarítanak is. Már szinte hagyomány, hogy március utolsó hét­végéjén, a horgász-természetbarát környe­zetvédelmi napon megtisztítják a vízpartot, az erdőket, kirándulóhelyeket a felhalmozó­dott hulladéktól. Ezt a munkát a Magyar Országos Horgász Szövetség Bács-Kiskun Megyei Intéző Bizottsága is irányítja, segíti. De különösen érintettek ebben azok az egye­sületek — az ötvennyolc közül negyvenhá­rom ilyen —, amelyek saját vízen gazdálkod­nak. A március 26-án szombaton tartandó kör­nyezetvédelmi nap több ezer horgászt és ter­mészetbarátot érint. Az intéző bizottság már háromszáz műanyag zsákot szétküldött a megyébe a szemét összegyűjtésére. De szá­mos községben, így Tasson, Szalkszentmár- tonban, Fülöpszálláson, Akasztón, Lakitele­ken — és minden bizonnyal még sok helyen — a tanácsok is közreműködnek a szemét- gyűjtésben és szállításban. A Kiskunsági Főcsatorna mentén három helyen is megszervezték a találkozót. A Kunszentmiklós—Tass közötti Homoki- hídnál és a Kígyósi csárdánál. A Szikrai Holt-Tiszánál — a tőserdei hídnál — horgá­szok, kirándulók találkoznak szombaton reggel 8 órakor. Valamennyi helyen az intéző bizottság tagjai és a halőrök várják a horgá­szokat és a természetbarátokat. Aki teheti, eszközt, szerszámot vigyen magával a szemét összegyűjtéséhez. — banczik — erdő, amit 1950 és 1985 között teremtettek, tíz százaléka volt az országban ebben az időszak­ban telepített erdőnek. Hatalmas teljesítmény! Bács-Kiskun erdőgazdálkodói (a két erdőgaz­daság, az állami gazdaságok és egyéb állami szervek, valamint a mezőgazdasági szövetke­zetek) 11 millió köbméter élőfa-készlet gazdái. Óriási érték ez! Megyénkben különös jelentő­sége van az erdősítésnek azért is, mert a más növénykultúrával gazdaságosan nem haszno­sítható területeket így lehet művelésbe vonni. A nagyarányú erdőtelepítés megváltoztatta a táj arculatát. Az erdő tisztítja a levegőt, javítja a mikro- és mezoklímát; védi a kultúr­növényt a vihartól, szélkifúvástól, a víz rom­bolásától; párával dúsítja a levegőt, mérsékli az Alföldön oly jellemző, szélsőségesen száraz klíma minden élő szervezetet megviselő hatá­sát. De mindezeken túl mást is nyújt nekünk az erdő: a pihenéshez, kikapcsolódáshoz ideá­lis környezetet. Egyre több ember tölti szabad­idejét a természetben, egyre növekszik a társa­dalmi igény az úgynevezett közjóléti erdők iránt. Olyan telepítések — erdők, parkok, lige­tek — ezek, amelyeket nem a gazdasági hasz­nukért teremtettek. A Kecskeméti Erdőfelügyelőség eddig 30 közjóléti erdei objektumot alakított ki me­gyénkben: társadalmi segítséggel fenntartá­sukról is gondoskodik. Kecskemét környékén ilyen a Tőserdő, a városhoz közeli Csalánosi Parkerdő, a széchenyivárosi Szabadidő Köz­pont; ez utóbbi folytatásaként arborétumot hoztak létre. Erre a célra létesített erdő nyújt- a ’ kikapcsolódásra, pihenésre lehetőséget Szalkszentmártonban, Dunavecsén, Duna- egyházán, Kiskunfélegyházán. A település üde színfoltja, üdítő szigete a kiskunhalasi Felsza­badulási Emlékpark, a kunfehértói Erdei Fe­renc Emlékpark, a bajai Parkerdő. Jánoshal­mán, Császártöltésen meglevő erdőben alakí­tottak ki közjóléti erdőt, Kiskunmajsán a ki­rándulóhely, az erdei tornapálya mellett va­daskertet és az iskolai biológiaórák ideális színteréül is szolgáló mini-arborétumot hoz­tak létre. Megyénk településein a társadalmi fásítási akciók iránt is egyre nagyobb az érdeklődés: az erdőfelügyelőség évente már közel egymil­lió forint értékű facsemetével segíti mindazo­kat, akik a környezetük szebbé, egészségeseb­bé tételéhez nem sajnálják az időt, a fáradsá­got. Tapasztalatok szerint jó gazda módjára óvják, gondját viselik az elültetett fáknak. Ma egyre gyakrabban idézik a régi mondást kicsit megmásítva, mintegy aktualizálva: aki fát ül­tet, bízhat a jövőben. így igaz, hiszen mindaz, amit számunkra a természet nyújt: létfeltéte­lünk. Almási Márta Parkerdő született A felszabadulás óta Bács-Kiskun megyében telepítették a legtöbb erdőt hazánkban, ezért Kecskeméten állítot­ták fel az egymilliomodik hektár új te­lepítésű erdő emlékművét. Fölső felvé­telünk 1975-ben készült: az akkori or­szágos fásítási hónap megnyitójának résztvevői ültet­ték el a széchenyi­városi jubileumi parkerdő első fa­csemetéit. Alsó képünk mutatja: az új kórház mel­lett levő, hajdan kopár vidék ma ilyen. (Méhesi Éva felvételén az előtérben az emlékmű látható.) Földünkön négymilliárd hek­tár területet borít erdő. Enélkül a hatalmas lélegző zöldfelület nélkül megszűnne az élet boly­gónkon. Sajnos a felmérések azt mutatják, a világ erdeinek nagy­sága évente 12 millió hektárral csökken. A folyamat megállítá­sában mindenkinek jut feladat, az erdcfkkel gazdálkodóknak éppúgy, mint az egyéneknek. A hazai elképzelésekről kérdez­tük dr. Sólymos Rezsőt, a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium Erdészeti és Faipari Hivatalának helyettes vezetőjét. — Magyarország földterüle­tének 18 százalékán van erdő, ami viszonylagos erdőszegény­séget jelent. Az elmúlt negyven esztendőben gyorsan növő fafa­jokat ültettünk, hiszen a fanyersanyag keresletének meg kell felelni. Az elmúlt 12 év alatt például 1,4 millió hektárról 1,65 millió hektárra nőtt a faállo­mány, úgy, hogy évente 8 millió köbméter fát termelnek ki. Az ellátással még így is vannak gondjaink, hiszen a faigények 65 százalékát tudjuk az erdeink- ből kielégíteni, a többit — főleg a fenyőre vonatkozik ez — im­portálni kell. A hosszú távú programok szerint 1991 és 2000 között 150 ezer hektár új erdőt telepítünk, ennek a munkának az előkészítése már napjaink fel­adata. — Az erdőgazdálkodás utolsó stációja a fakitermelés. Amíg a csemetékből vágásérett fa lesz, eltelik 15 vagy éppen negyven esztendő is. — A legfontosabb teendők, a faápolás munkái ebben az idő­szakban zajlanak. Manapság sok szó esik a fapusztulásról, az erdők védelméről. Erdeink 9— 12 százalékát kárositja beteg­ség, környezeti hatás. Felada­tunk, hogy az itt megbomlott egyensúlyt visszaállítsuk, a ká­ros hatásokat féken tartsuk. A szakemberek elkészítettek egy olyan hálózatos térképet, amelyen meghatároztak állan­dó pontokat. Itt „erdőegész­ségügyi” megfigyeléseket végez­nek. EzekbőUderül ki például, hogy a tölgyek pusztulása mi­lyen mértékű, és az is, hogy azok a tölgyfák mennek tönkre .— néha alig egy hónap alatt —, amelyek sokáig'látszólag a legegészségesebbek voltak, ki­emelkedtek magasságukkal a többi közül. Azt is tapasztaltuk, hogy szerencsések vagyunk ab­ban, hogy az erdeink nagyobbik része sok fafajú, úgynevezett elegyes állományú. Ezekben a pusztulások mértéke kisebb. — Az erdőket különböző gaz­dasági egységek telepítik, keze­lik. Mára megnyílt a lehetőség magánerdők létrehozására is. Ezek azonban mind nagyobb, összefüggő, fával borított terüle­teket jelentenek. A szőkébb la­kóhelyek fásításában, parkosítá­sában az egyénnek szánnak na­gyobb szerepet. Az év kiemelke­dő hónapja ebből a szempontból az április, a fásítási hónap. Mennyire része a hivatal munká­jának e hónap eseményeinek szervezése? — A fásítási hónapot immár tizedik éve rendezzük meg tár­sadalmi szervezetek segítségé­vel. A fák elültetéséhez — mint arról már tudósítottuk az embe­reket — a Hazafias Nép­fronttól, az erdőfelügyelőségek­től lehet csemetéket rendelni. Az idén 300 millió csemetét bo­csátunk rendelkezésre, térítés nélkül. Az elültetett fácskákat azonban gondozni is kell, és er­re sajnos, kevesen figyelnek. Sokszor gondolok arra, hogy milyen szép lenne, ha a faülte­tést ápolást úgy lehetne megol­dani, hogy a két „szélső” ko­rosztályt mozgósítanánk. A gyerekek ásnának, hajolná­nak az ültetéskor, a nyugdíja­sok segítenének nekik. A gon­dozásban, ápolásban e két gene­ráció együtt nagy haszonnal munkálkodhatna. Gál Eszter „GYEREKKORBAN KELL A természet ügynöke Mozgékony fiatalember ül velem szemben: Gál Gyula biológia—testne­velés szakos tanár. Alig két éve váltotta fel a tanári katedrát a megyeszékhelyi Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Ház nyújtotta lehetőséggel; most a termé­szettudományos ismereteket adó prog­ramokat szervezi. Igaz, munkájához hozzátartozik például a számítógépes , M ......... szakkör gondjainak a megoldása is, szerelme mégis a biológia maradt. Egy- ‘ aránt kedvvel viszi a gyerekeket a kecskeméti Va­daskertbe, a bugaci védett területekre, és a Kis­kunsági Nemzeti Park Kutató Állomására. —Fontosnak érzi, hogy a 10—14 éves gyerekek­kel megismertesse környezetüket, a természetet? — A felsőtagozatos diákok igen fogékonyak. Ez az időszak tehát jó arra, hogy megpróbáljuk „yisszavezetni” őket a természetbe. Az ott látott, megfigyelt dolgok, történések szerintem magas fokú érzelmet váltanak ki a gyerekekből. Ez az érzelmi kötődés egész életükben kíséri őket. Van egy másik oldala is a dolognak. Megfigyeltem, hogy természetes környezetben a legnehezebben kezelhető gyermek is fegyelmezettebben viselke­dik, a tétova pedig talpraesettebbé válik. — Melyek a legemlékezetesebb programjai? —• Egyik legnagyobb élményem — gondolom a gyerekeknek úgyszintén — tavaly nyáron volt, amikor a Kiskunsági Nemzeti Park Kutató Köz­pontjába költöztünk egy hétre 15 diákkal. A bo­rókás élővilága, a növények, a madarak életének megfigyelése mellett sikerült két teljesen különbö­ző beállítottságú emberrel megismerkednünk. Ér­dekes volt, mennyire hasonló érzéseket fogalmaz­tak meg, más-más módon. A gyerekekben is tuda­tosult, hogy az akadémikus által megfogalmazott összefüggéseket mennyire alátámasztják a szürke­gulya őrzőjének megfigyelései. Most az ökológiai szabadegyetem előadásai kötnek le. Meglepett, hogy a megnyitó előadáson a tükörteremben alig fért el a több mint 200 hall­gató. A középiskolásoknak á fakultációs órákat a szabadegyetem programjához igazítják. Ezt elismerésnek érzem. És azt is, hogy az UNESCO Nevelési Bizottságának szakembereit a mi csoportunkhoz irányították a természetvédel­mi szakkör munkájának tanulmányozására. — Hogyan lehetne a természet- és környezetvé­delem ügyét közelebb vinni az emberekhez, a gyere­kekhez? — A felnőtteket már nehéz megváltoztatni, te­hát mindenképpen gyermekkorban kell felkelteni az érdeklődést. A pedagógusoknak ebben megha­tározó a szerepük. Lehetőség adódik arra, hogy közvetve — a tananyag keretei között — irányít­hassák a tanítványaikat. Mindenről lehet úgy be­szélni, hogy az erdőt is „belelopjuk”. Nem szólva arról, hogy így szívesebben fogadják a diákok, jobban ragadnak meg bennük a tudnivalók. — A természetet szívügyüknek tartókat sokszor éri támadás, gyakori, hogy munkájukkal szemben kisebb-nagyobb ellenállás figyelhető meg. — Ez valóban így van, de legtöbbször az ide­genkedés, vagy éppen a közöny szüli ezeket az ellentmondásokat. Úgy érzem, nem szabád saj­nálni a meggyőzésre szánt időt, ha kell, többször el kell mondani, mit akarunk. A legjobb bizonyí­tani, hogy jó a természetet a közelünkbe hozni; megemlékezni a madarak és fák napjáról, fákat ültetni, parkot gondozni. G. E. A víz — élet. Erről az iga­zságról gyakran megfeledkezünk. Pedig mindannyi­an tudjuk, hogy a talaj és a levegő víz­tartalma ad életlehetőséget a növé­nyeknek, s így közvetve az embernek és az állatvilágnak is. A környezetvédők aggályoskodását, elrettentő szám­adatait lehet túlzottnak minősíteni (bár nem biztos, hogy azok), de azt senki sem tagadhatja, nem kell feltétlenül a Ruhr-vidékre vagy a Pó folyóhoz utaz­nunk, hogy szürke, piszkos, fuldokló vizet lássunk. Találhatunk ilyet itthon is, még ha szerencsére nem is oly mér­tékben szennyezettet, mint a Rajna. Összefogás a savas eső ellen A természetes vizek sohasem tiszták kémiailag. Több-kevesebb oldott anyag, lebegő szennyeződés, elnyelt gáz található bennük. Legtisztább az esővíz, de sajnos ma már ez sincs egé­szen így. A mind többet emlegetett, rettegett savas eső, amely az erdők egyik legnagyobb ellensége, nem tiszte­li az országhatárokat. Ellene csak nem­zetközi összefogással védekezhetünk, s így Magyarország is kötelezettséget A víz élet — ha tiszta! vállalt, hogy csökkenti kéndioxid­kibocsátását. Saját és szomszédaink er­dőinek, folyóinak érdekében. Bács-Kiskun megye mélységi víz­készletei az ezredfordulóig elegendőek, addig tehát nem lesz szükség a felszíni vízkivételre. A veszély most más oldal­ról fenyeget. Világszerte felfigyeltek rá, hogy a talajban levő vízkészletek egyre inkább szennyeződnek. Ennek egyrészt a felelőtlen szennyvíz- és hulladekelhe- lyezés az ‘oka, másrészt az, hogy a geo­lógiai adottságok — föld alatti árok vagy ér — következtében a szennyező­dés egészen távoli vidékekre is eljuthat. A szakemberek a megelőzésre helye­zik a hangsúlyt. A természetes véde­lemmel nem rendelkező vízbázisokat (ezeknél nincs vízzáró réteg, amely megakadályozná a szenny beszivárgá­sát) állandó, folyamatos megfigyelés alá kell vonni. Megyénkben tíz ilyen vízbázist tartanak nyilván, és már programot is kidolgoztak megelőző vé­delmükre. Az ellenőrző kutak fúrása, a vízvizsgálatok elvégzése természetesen nem olcsó. Ennek ellenére nem kétsé­ges, hogy elő kell teremteni rá a pénzt, mert az elodázás mindannyiunk kára lenne. Bírság a szennyezőknek Bács-Kiskunban a fő szennyező for­rás egyértelműen a mezőgazdaság, bár az iparnak sem teljesen tiszta a „lelkiis­merete”. Mindkét területen történt ja­vulás az utóbbi években, sőt követésre méltó példák is akadnak. A megyében már több mezőgazdasági üzem hasz­nálja kezelés után az állattartó telepe­ken termelődött hígtrágyát. A Magyar —Szovjet Barátság Termelőszövetke­zetben Kecskemét kommunális szenny­vizének egy részét öntözik ki, mechani­kai tisztítás után, a földekre. A víz a \alajba jutva természetes biológiai tisz­tuláson megy keresztül. A kommunális szennyvizet jól lehetne hasznosítani a mezőgazdaságban, de a módszer elter­jedését anyagi okok nehezítik. Hogy vizeink mennyire szennyezet­tek, azt laboratóriumi eljárás során ál­lapítják meg. Ilyen vizsgálatokat végez megyénkben az Alsó-Dunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóság. Az úgynevezett in­tegrált követelményrendszer alapján, 40-50 komponenst vizsgálva, három osztályba sorolják a vizeket. Az ADU­VÍZIG 1962-ben vetett ki először szennyvízbírságot, s a procedúrát eddig hetvenszer kellett megismételniük. Ko­molyabb vízszennyező ma már nincs a területükön, azaz a megye túlnyomó részén. Az ipari és mezőgazdasági üze­mek többsége vagy maga épített tisztí­tót, vagy rákötötte szennyvíz­elvezetőjét a városi csatornákra, ame­lyeken eleve van tisztítóberendezés. Az igazgatóság tavaly 1 millió forint bírságot kasszírozott. Sok ez vagy ke­vés, nehéz megmondani. Annál mindenesetre kevesebb, amennyibe a szennyező üzemeknek a víztisztítás megoldása kerülne. Bírságolhat egyéb­ként ilyen okból a megyei tanács és a környezetvédelemért felelős hatóság is. Az új minisztérium létrehozásával egy­ségesebbé válhat a bírságolási gyakor­lat, s akkor talán az üzemeknek is in­kább megéri majd a víz tisztítása, mint a büntetés kifizetése. Mindannyiunk felelőssége A Duna alsó szakasza az országos minősítési rendben többayire az első osztályba esik, tehát nyugodtan füröd- hetünk benne. Mindaddig, amíg — sze­rencsére ritkán — annyira meg nem nő az ammónia- és olajtartalma, hogy har­madosztályba kell sorolni. Harmad­osztályú vízben is meg lehet mártózni — ha valakinek van gusztusa belegá­zolni a szemmel láthatóan piszkos víz­be —, mert nem biztos, hogy tartalmaz fertőző baktériumokat. Bakteriológiai vizsgálatok alapján a Köjál adhat ide­iglenes engedélyt a fürdőzésre. Az ADUVÍZIG rendszeresen vizs­gálja a Vadkerti- és a Szelidi-tavat. Előbbi az 1984-es iszapkotrás óta kitű­nő állapotban van. A Szelidi-tó ugyan­abban a betegségben szenved, mint a Balaton: túlterhelt. Egy-egy kánikulai hétvégén a tó számára elviselhető hat­hétezer ember helyett tizenötezren is tolonganak a partján. A zsúfoltság csökkentése mellett fontos volna az üdülőterületek csatornázása is. A tó egyelőre képes az öntisztulásra, de só­tartalmának csökkenése miatt már hí- nárosodni kezd. Szennyvíztisztítás, csatornázás, meg­előző vizsgálatok, következetes bírsá­golás. Minden felelősen gondolkodó ember egyetért, hogy vizeink megőrzé­sének ezek a legfőbb zálogai. De ha már a felelős gondolkodásnál tartunk, ne feledkezzünk meg önmagunkról, sa­ját felelősségünkről sem. Pusztuló vi­zek mellett pusztul aziállat- és növény­világ, a ma még szépséges fák, s előbb- utóbb az ember is. A víz élet. De csak a tiszta víz. Magyar Ágnes 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents