Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-18 / 66. szám
1988. március 18. • PETŐFI NÉPE • 5 a természet védelmére Tervek Bővül a Kiskunsági Nemzeti Park területe Környezetünk és a természet védelméről nagyon sok szó esik mostanában. Magunk és utódaink jól felfogott érdekei ellen azonban még mindig gyakran vétünk. Egy gazdálkodó szervezet szakembere például nehezen tud dönteni arról, hogy a gazdaságosság szorító igényének teljesítésében mekkora helyet adjon a természeti értékek védelmének. A hivatásos természetvédők adatai szerint hazánkban 550 ezer hektár a védett terület, és még körülbelül 50 ezer hektárra kellene a védelmet kiterjeszteni. Bács-Kiskun megyében negyvenezer hektárra tehető a kisebb-nagyobb fokú védelmet élvező terület, amelynek legnagyobb részén a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei ügyelnek a természet értékeinek megóvására. A valódi háborítatlanság azonban csak ennek töredékén tartható fenn, a nemzeti park kezelésében lévő 6100 hektáron. Hogy a többi tájon esetleg jóvátehetetlen dolgokat se utólag kelljen megbánni, a nemzeti parkok, a tájvédelmi körzetek felügyelő szakemberei már néhány éve megfogalmazott kezelési szabályzat után, most tájrendezési koncepciót dolgoznak ki. A Kiskunsági Nemzeti Park elképzelései alapján a Bácsterv készíti el, várhatóan 1989 elejére, azt az alaptervet, amelyet ha a gazdálkodó szervezetek, a tanácsok figyelembe vesznek, bizonyosan nem vétenek a természeti értékeink ellen. A terv lebontva tárgyalja, hogy adott területen milyen lehetőségeik vannak, milyen természetvédelmi irányelveket kövessenek a gazdálkodó egységek. A tanácsoknak segítséget nyújt ahhoz, hogy az elképzeléseikben szereplő fejlesztések összhangban legyenek a védett területeken meghatározott szabályokkal. Hangsúlyt kap a tervezésnél az idegenforgalom is, a bemutatható területek, az ott megvalósítható infrastruktúra felvázolásával. E tervtől némileg függetlenül folytatnak tárgyalásokat a KNP szakemberei a mai nemzeti parki területek „átszabására”: az arra alkalmatlanná váló részeken feloldják a védelmet és másutt kiterjesztik hatáskörüket. A kunszent- miklósi Gyékény-tó, a fülöpházi Kon- dor-tó nádasai, a bócsai Gáspár-szék, a bugaci tanyás térségek kapnak várhatóan nagyobb figyelmet ezután. Újabb, védett területté nyilvánításra is tettek javaslatot, így a császártöltési Vörös-mocsárra és a Kunadacs határában lévő Dámányadacsi rétre. A nemzeti park meglévő területein is igyekeznek fenntartani a honos élővilágot. Ehhez azonban időnként emberi, gépi beavatkozások is szükségesek. Az orgoványi tájvédelmi körzet mély fekvésű mocsárvidéke, rétjei élővilágának megőrzéséhez a víz mennyiségének és minőségének gondjait kell megoldani. A fülöpházi szikestavakból a szerves iszap eltávolítása a feladat és a szikrai holtág kotrását is el kell végezni a nem túl távoli jövőben. Nagyobb önállósággal, hatékonyabban Lakiteleken Míg a tavasz igazából nem érkezik meg, a mezőgazdasági üzemekben inkább az irodák falai között nagy a munka. Ilyenkor készülnek a múlt esztendő tapasztalatai alapján finomított tervek. A Lakiteleki Szikra Termelőszövetkezetben dr. Deák István elnök gondolatai is érzékelhetően ezek körül forognak, hiszen az itteni könyvelési adatok szinte állandó változásban vannak. A gazdaságban 1985-ben önelszámoló egységeket hoztak létre, igen nagy fokú önállóságot biztosítva valamennyinek. A tervezési metodika szerint szeptemberben készülnek a tsz gazdálkodásáról szóló irányelvek, amelyek szerint az egységek vezető szakemberei meghatározzák a maguk területének munkafázisait. Ehhez a téli hónapok állnak rendelkezésükre. A huszonöt egységtől összegyűjtött és feldolgozott anyagból lesz az egész szövetkezet terve. Tavaly azonban már tavasz- szal látszott — komoly fagykár érte a szőlőt például — hogy a szőlőtermeléssel foglalkozó egység a legjobb akarattal sem tud megfelelni a terveknek. Később kiderült, hogy a gyümölcsösöknél is hasonló a kár. így — hiszen a tagok rajtuk kívül álló okok miatt kerültek ilyen helyzetbe — változtattak érdekeltségi rendszerükön: a megtakarított költségek és a betakarított hozamok értékének százalékában javadalmazták őket. Az elnök szerint egyértelműen az érdekeltségi rendszernek és az év közi finomításnak köszönhető, hogy a gazdaság nem került 1987-ben a „padlóra”. Annak ellenére, hogy csupán az alaptevékenységből 22 millió forint kiesésük származott, 6,9 millió forint nyereséget értek el. Az idén még mindig van lehetőség az érdekeltségi rendszer további fejlesztésére. Egyre többször hangzik el a különböző fórumokon, hogy a vállalkozások korát éljük. Ebben az irányban lép a Szikra Tsz is. Előbb az állattenyésztésben igyekeztek tapasztalatot szerezni, úgy, hogy a 400-as tehénállományt közösségi vállalkozói formában, az ott dolgozóknak bocsátották rendelkezésükre. A telepen eredetileg főzdében és a téglagyárban is. Az előbbinek szabad az útja, az utóbbinál már gondok vannak. Ugyanis a jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint csak 15 fős vállalkozói csoport létrehozása lehetséges. Valamit azért még lehet tenni — mondja az elnök —, megvárjuk az új szövetkezeti törvényt, amiben remélhetően — eddigi tájékozódásaink szerint szerepel enyhítés. Ha a végrehajtási utasítás is kedvez, a téglagyár is vállalkozói formában dolgozik majd. Gál Eszter • A Lakiteleki Szikra Tsz hűtőházában az asszonyok teljesítményük alapján kapják a bérüket. (Tóth Sándor felvétele) 55 ember dolgozott, a Pénzügyminisztérium azonban csak 40-es vállalkozói csoportra adott egyedi engedélyt. A dolog érdekessége, hogy az engedélyezett létszám úgy alakult ki, hogy az emberek maguk választottak, kivel akarnak és tudnak együtt dolgozni. A többiek a gazdaság más egységeiben kaptak munkát. A csapat összeková- csolódott, a tavalyi 1,08 millió forint nyereség-hozzájárulás után, az idén több mint 3 millió forintot vállaltak. Hasonló vállalkozási formát igyekszik megvalósítani a gazdaság a szeszHA SZAÚD-ARÁBIÁNAK FELESLEGE VAN Erdemes-e búzát exportálni? T Tej, hol vannak azok a szép idők, H amikor Gajdócsi elvtárs amolyan "*• '*■ büszke sopánkodással vázolta fel a televízióban szeretett megyénk őszi gondjait. Többek között arról, hogy milyen fejtörést okoz a várakozásunkat felülmúló burgonyatermés értékesítése, raktározása. Holott van éppen elég el- raknivalónk sajátosan aranyhomoki terményekből is. . . Hát igen, van annak már közel tíz esztendeje. Most meg? Országosan annyira szűkében vagyunk a burgonyának, hogy importra szorulunk belőle. Erre is csak akkor fanyalodtunk, amikor kétségbeesve konstatáltuk, hogy az ABC-boltokban csak olyan aprószemű burgonyát rakhattunk a„.kosárba, mint a hüvelykujjunk egy-egy ize. Ekkor jöttünk rá, hogy te jóságos isten! — hiszen ez már a vetőburgonya. Azaz kénytelenek vagyunk felélni a jövőnket, magyarán, előre megenni az aranytojást tojó tyúkot. Nosza, erre rögvest eszünkbe jutott a KGST, és nem is csalódtunk, mert készségesen kisegítettek bennünket például a lengyelek. De úgy kell nekünk! Megérdemeljük, amiért hűtlenek lettünk a „nép kenyeréhez". Addig-addig manővereztünk a krumpli felvásárlási árával, hogy a végén kiborultak a termelők. Földhöz vágták a sapkájukat, mondván, csak ennyit Krumplikarrier fizettek érte? hát úgy is jó. Én megtermelek annyit, amennyi saját szükségletemre elég, a többi a ti dolgotok! És úgy is tettek. Mérgükben eszükbe sem jutott, hogy a kereskedők mesterkedései miatt végeredményben a jónéppel tolnak ki. Na, de már így történt, ezen csak behozatallal tudunk segíteni egyelőre. Reméljük, a következő vetésig jobban megzabolázzák a „boltosokat"... S ha belegondolunk, sajátságos krumplisors ez: egyszer le—egyszer fel. Tudjuk, Európába csak Amerika felfedezése után került át a burgonya, későbbi, itteni nevén „indiánok kenyere". Szó, arni szó, karrierje nehezen indult, s mindjárt itt emlékeztessünk rá, hogy ugye az utóbbi időkben minálunk is alaposan alászállt. A XVII. század elején még csemegeként díszítette a francia királyok asztalát. s majdnem száz évnek kellett eltelnie, míg Közép-Európában is megismerték, azaz gyökeret vert. Ez se sikerült volna még, ha II. Frigyes porosz király furfanghoz nem folyamodik. Alattvalói, zömmel a parasztok sehogy se akarták megkedvelni az inkább csak hírből ismert, be bekebelezésre még nem méltatott gumóst.' — Megálljotok csak! — ókumlálta ki a ravasz király. — Ott foglak meg benneteket, ahol legjobban kikezdhetők vagytok. — Nosza, telepített Berlin környékére egy krumpliültetvényt, s őrizetére gránátosokat állíttatott. — Ez már csak valami jó lehet, ha ennyire óvja a király — ébredt fel a gyanú, s kíváncsiság a parasztokban. Lopni kezdték hát a krumplit, természetesen az éj leple alatt, amikor a gránátosok „el-elszunyókáltak". Ok persze tudták, miért „horkannak fel" időnként, hogy harsány „mars"-okkal késztessék szaporább futásra a zsákmányotokat, (íme egy magyarázat a krumplistészta nevének eredetére: grenadirmars.) S ha már Poroszországban elterjedt a burgonya, miért lettek volna ostobábbak más országok lakói, hogy ne kapjanak rá a jóra. Az „indiánok kenyere" így lett aztán a „nép kenyerévé" nálunk is. Persze, a maga szűzi valóságában elsősorban a szegény emberek kenyere. Mert a jobb módúak idővel csak húzták a szájukat, ha hús nem volt hozzá. A tömeg a húst paprikával helyettesítve paprikáskrumpli formájában tette leggyakoribb táplálékává. És most ugorjunk egy jót időben — korunkba. S hány jól-, vagy egyenesen Júltáplált hazánkfiától halljuk manapság, hogy de szeretne egyszer-másszor jóllakni paprikáskrumplival, úgy mint régen, ösztövér ifjúként. Csakhát legújabban nem szabad, mert a tudomány pillanatnyi állása szerint hizlal az is. A krumpli ellen is hasonló kampány kapott lábra Európa-szerte, mint a sertészsírral szemben. Következett tehát a burgonya népszerűségének leszálló ága. No de szerencsére nem sokáig, mert az élelmezéssel foglalkozó tudomány iparkodott gőzerővel „rehabilitálni" a szegény ember kenyerét is. Százalékokra porciózták a burgonyát alkotó anyagokat, de elégedjenek meg a lényeggel: az ember egyedül csupán krumpliból képes lenne fenntartani önmagát. Ettünk hát belőle minél többéit, magában, pacalhoz, birkapaprikáshoz, kenyérben, pogácsában, levesben. Nemcsak azért, mert embernek, állatnak egyik legértékesebb tápláléka, hanem „szervezési” meggondolásból is: ami krumplit megeszünk, nem kell raktározni. Elkövetkezett hát a krumplikarrier felszálló ága. S akkor most, holmi kereskedelmi húzások miatt, íme megint jött a — reméljük nem hét — szűk esztendő. Tóth István Újsághír: tavaly decemberben Sza-úd-Arábia 50 ezer tonna búzát adott el a Szovjetuniónak és 300 ezer tonnát Kínának. A világ első olajexportőr országának búzatermelése az 1975-ös alig háromezer tonnával szemben tavaly elérte a 2,3 millió tonnát. Szaúd-Arábia belföldön 900 ezer tonna búzát használ fel évente, a többit exportálják. Újabb versenytársunk támadt? A VIII. ötéves terv eredeti célja az volt, a tervidőszak végére évente 17,5-18 millió tonna gabonát kellene termelni, amely a mostaninál is nagyobb arányban szolgálhatja a külgazdasági egyensúly javítását. Ennek azonban a világpiac jelenlegi helyzete ellentmond, hiszen nyomottak a gabonaárak a felgyülemlett készletek miatt. A fejlett országoknak a felesleges, a fejlődőknek a hiányzó gabona okozza a gondot. Végeredményben volna helye a készleteknek, de ahol számítani lehetne a fogyasztás növekedésére, ott nem tudnak az áruért fizetni. Éppen csak megtérül Végül is Magyarország szempontjából a világpiac telített gabonából, hiszen mi elsősorban a hozzánk közelibb országokba exportálhatunk. A szállítási távolságok növekedése ugyanis megkérdőjelezi az export gazdaságosságát, hiszen a fuvarköltségek elérhetik az eladási ár 30-40 százalékát is. Ahová viszont a fuvarköltségek miatt érdemes szállítani, ott alig bővíthető a piac, mert telítettsége miatt alacsonyak az árak. Jelenleg 90- 100 dollár tonnánként a búza világpiaci ára, amely éppen csak fedezi a hazai termelés és felvásárlás költségeit. A nyugat-európai országokban számottevő piaci bővülésre nem számíthatunk, lényegében maradnunk kell hagyományos piacainknál. Jelenleg mintegy 2 millió tonna búzát és 400 ezer tonna kukoricát exportálunk a szocialista országokba, Nyugat-Európába és Közel-Keletre mindössze néhány tízezer tonnát. Az exportból származó bevételek persze nem csak a feldolgozatlan termelés értékesítéséből származhatnak. Gyakori érv az export bővítése mellett, hogy eladhatnánk lisztet, kukoricacsíra-olajat, izo- cukrot és még számos, gabonából készített terméket. A felmérések szerint azonban e termékek piacán is erőteljes a verseny, ugyanakkor a hazai feldolgozók kapacitása szűkös, és a technológia is elmarad a világszínvonal mögött. A gabona, illetve a gabonából készült termékek minőségének javítása révén persze szerény mértékben bővíthető volna az export, de a minőségi változtatásokban nem igazán érdekeltek a gazdaságok. A tapasztalati megfigyelések is igazolják, hogy a nagyobb termések gyengébb minőséggel párosulnak. „Maradékelv” A múlt években éppen a fordítottja történt, a szokásosnál alacsonyabb termésátlagot elérő búza sikértartalma lényegében nagyobb volt az átlagosnál. Erre az időjárástól függő tényezőre azonban aligha szabadna hagyni a gabonafélék minőségét, amikor azt a fajta is lényegesen befolyásolja. De a gazdaságok a termés mennyiségének nagyságában érdekeltek, ezért eleve olyan búzafajtákat vetnek, amelyeknek nagy a hozama. így aztán a jobb sütőipari minőséget adó búzák termőterülete csökken. Mindezekért persze nemcsak a gazdaságok hibáztathatok. Magatartásuk következik az árarányokból, ugyanis a takarmánynak való, illetve a minőségi búzák felvásárlási ára között nincs akkora különbség, hogy érdemes legyen az utóbbiak termelésére vállalkozni. Ez már csak azért is kockázatos, mert a búza minősége több tényező együttes függvénye, s a mi természeti adottságaink között nincs garancia arra, hogy biztonságosan jó minőségű és ezáltal magasabb fel- vásárlási árú búza teremjen. A gazdaságok többségének pénzügyi helyzete pedig nem engedi meg a kockázatot. A gabona világpiaci helyzetéből és a hazai termelés jelenlegi állapotából a kérdés önként adódik: kell-e ennyi gabonát termelnünk? Nézzük a számokat: Jelenleg 10 millió tonna gabonát használnak fel takarmányozásra, 2,2 millió tonnát étkezési és ipari célokra, félmillió tonna a vetőmag, s megközelítően ennyi az éves veszteség. Az összes szükséglet tehát kereken 13 és fél millió tonna. Az export eddig is az úgynevezett maradékelv szerint történt, vagyis azt a mennyiséget adtuk el a külpiacon, amelyre itthon nem volt szükség. Jelenleg a „maradék” kettő-kettő és fél millió tonna, amely elegendő arra, hogy a hosszú távú szerződésekben megfogalmazott kötelezettségeinket teljesítsük. Megkívánja az egyensúly A termelés bővítését persze a világpiaci árak önmagukban nem tagadják, hiszen a régi paraszti bölcsesség szerint a gabonát „bőrben” is lehet exportálni. Vagyis: előbb fel kell etetni az állatokkal, s azok húsából készített termékeket exportálva térül meg a gabonatermelés költsége is. A legutóbbi években azonban a hús világpiaci ára is csökkent, s egyes termékek gazdaságtalanul értékesíthetők. Mindezekből persze a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében nem feltétlenül következik az, hogy a gaboná- és a hústermelést fékezni lehet, hiszen a 100 milliárd forint értékű agrárexportra mindaddig szükség van a külgazdasági egyensúly megőrzése érdekében, amíg ennek csökkenését más népgazdasági ágazatok nem képesek pótolni. A gabonatermelés a mostani állapotában a feszültségekkel együtt is alkalmas arra, hogy szolgálja a hazai ellátást, valamint a szerény gabona- és a tekintélyes mennyiségű állati termékek exportja révén a külgazdasági egyensúlyt. A gabonatermelés változatlanul alapja az agrárgazdaságnak, de a legfrissebb elképzelések szerint termelését mérsékeltebben fokozzuk a korábbiaknál. V. Farkas József ÜDÜLJÖN BELFÖLDI ÁRON KÜLFÖLDÖN aki ajánlja rz- az 'Sít BÁCS-KISKUN MEGYEI HÁLÓZATA
