Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-18 / 66. szám

AZ ORSZÁGGYŰLÉS TAVASZI ÜLÉSSZAKA CSIPKÓ SÁNDOR FELSZÓLALÁSA Gazdaszerep és hathatós érdekképviselet Az előttünk fekvő szövetkezeti tör­vény módosításának tervezetére mot­tóként azt írnám: gazdaszerep vissza­adása, keresése. Ez egyrészt sikerült, másrészt még várat magára. Egy-egy községben, még a nagyobbakban is, sok esetben a mezőgazdasági szövetke­zet volt a munkahelyet biztosító gazda­ság. A szövetkezeti tagok a szövetkezet tulajdonosai is. Megnyugtatónak tar­tom, hogy e tervezet a nőknél évi 1000, a férfiaknál 1500 óra foglalkoztatást követel meg — közös vagy közösnek minősíthető egyéb munkavégzés ese­tén. Ezzel a vállalkozási jellegű tevé­kenységnek is helyt adva létbiztonsá­got ad a szövetkezet tagjainak. A tervezet keresi a gazdaszerep alap­ját is. Megalakuláskor vágyóm vittek be az emberek a szövetkezetbe. Ma va­laki belép és tulajdonossá válik. Mitől? Vita alakult ki a vagyon oszthatóságá­ról. Közgazdaságilag igaz lehet e felve­tés, de gyakorlati végrehajtását nem tudom elképzelni. Akik a vagyont ösz- szeadták már nyugdíjban vannak, vagy már nem is élnek. Örököst hogyan le­het figyelembe venni? A hosszú évek során sok-sok ember lépett be, lépett ki, gyarapította a vagyont, hogyan le­het ezt most megosztani. Aki most lép be, vagyon nélkül, az hogyan kapjon a már meglévőből? Nem tudom támo­gatni a felvetést. Azt viszont elismerem, ha most hoznak létre új szövetkezete­ket, a vagyont másként kell kezelni. A szövetkezet tisztségviselőinek vá­lasztásakor a többes jelölés nagyobb kiválasztási lehetőséget biztosít. A ter­vezet a vezetőség, az ellenőrző bizott­ság, és a döntőbizottság választását te­szi kötelezővé. Más bizottságok létre­hozását a szövetkezetre bízza, döntse el, melyekre van szükség. Nem találom viszont a gazdaszerep érvényesülését a gazdálkodás pénzügyi feltételrendszerének kialakításánál. Vagy a bérezési rendszereknél. Ezt so­káig nem halaszthatjuk. A gazdaszerep további vizsgálatával jutottam el a szakszövetkezeti témá­hoz. Napjainkban több fórumon el­hangzott már, hogy a többszörösen szanált termelőszövetkezetekből szak- szövetkezeteket kell szervezni. Szeret­ném felhívni a figyelmet, hogy ehhez nem elég a tábla átfestése. A ma gyakorlatában általam ismert szakszövetkezet egy olyan gazdasági egység, ahol szükség van egy erős kö­zös vagyonra, amely képes szervezni a tagság árutermelő tevékenységét, és ké­pes azt segíteni különböző szolgáltatá­sokkal. A tagság részéről pedig vállal­kozási készségre van szükség. Megalakuláskor 453 szakszövetke­zet és téeszcsé kezdte meg működését, ma már csak 60 tevékenykedik. A ma szakszövetkezetei a szó szoros értelmé­ben nagyüzemek, amelyek egyrészt ter­melőszövetkezetszerű közös vagyonnal és szervezettel rendelkeznek, de a szö­vetkezetek taglétszámától függően több száz, vagy ezer tagi gazdaság munkáját is szervezik. A mi szövetke­zetünk 700 milliós vagyonnal rendelke­zik, több mint 1200 fő dolgozik a kö­zösben. A tagi gazdaságok létszáma meghaladja a 2000-et. Az egyszerűbb jelzőt ezért időszerűtlennek találom. A közös vagyon hatékony működte­tése a szövetkezetben is ugyanolyan gond, mint a termelőszövetkezetekben, vagy mint az állami gazdaságokban. El­személytelenedett a tulajdon. Külön kell szólni tagi gazdálkodásról, mert úgy érzem, ez okoz ideológiai zavart. A tagi gazdaságokban az egyéni érde­keltség és vállalkozási készség dominál. A tagság maga teremti meg a gazdálko­dás anyagi feltételrendszerét. Saját pén­zét fekteti be a termelésbe. Ebben hitel is szerepel, amelyért a szövetkezet vállal kezességet. A jövedelmek attól függnek, hogy ki milyen szakértelemmel, lelkiis­meretességgel végzi munkáját. Az egyé­ni érdekeltség a hatékonyságra rendkí­vül pozitívan hat. A szőlőtermesztésből tudnék példát említeni. A közösünk szőlőtermesztése elismert, és mégis a ta­gi szőlőtermesztésben 30—70 százalé­kos termelékenységtöbblet jelentkezik. Mi átvettünk egy szövetkezeti mo­dellt, amely csak nagy táblákban és munkacsapatban tudott gondolkodni. Érdekeltségként csak munkabért lá­tott. A sok évvel ezelőtt kialakított bé­rezési, érdekeltségi rendszerek nem a hatékonyság felé ösztönöztek. Ez a szakszövetkezetek közösében is így van. A tagi gazdaságok árbevételhez kötődő érdekeltsége teljesen új helyze­tet teremt. Magasabb hatékonyságot biztosít. Nekünk ezt a. felismerést kell megragadnunk. Ezért nem értem azt az álláspontot, amely azt mondja, hogy a többszörösen szanált termelőszövetke­zeteket ugyan szakszövetkezetté kell átszervezni, dé csak megkötéssel akar­juk engedni a szövetkezeti tag gazda­szerepét érvényesülni azoknál a terme­lőszövetkezeteknél, amelyek a bajt megelőzendő szakszövetkezetté kíván­nak átalakulni. Ehhez már két minisz­ter egyetértése és a TOT véleménye szükséges, nehogy elherdálják a közös vagyont. Ez a jelenlegi törvényhez vi­szonyítva is visszalépést jelent. Felvetném azt a kérdést is, hogy egy­általán szükség van-e formaváltásra. Hiszen a földtörvény a termelőszövet­kezetekben is lehetővé teszi ma már, és a mostani tervezet is utal rá, hogy egyé­ni érdekeltségű, közös munkán kívüli árutermelő tevékenységet is lehet szer­vezni. Példának szeretném felhozni a Kiskőrösi Állami Gazdaságot, amely a korábbi évek során vagy veszteséggel, vagy pár százezer, pár millió forint nye­reséggel működött. Nem csoda, mert földjei ugyanolyan rossz állagúak, mint a körülötte levő szakszövetkezeteké. Amióta átvette a szakszövetkezeti megoldásokat, az állampolgárokkal vállalkozásokban szőlőt telepít, állatot helyez ki nevelésre, hizlalásra stb., azó­ta sok-sok millió forint nyeresége van. Megkérdőjelezheti-e valaki emiatt az állami gazdasági formát? A szövetkezeti szövetségekről annyit szeretnék megjegyezni, hogy se a politi­ka, se az állam ne szánjon a szövetsé­geknek felügyeleti szerepet, mert valódi érdekképviseletre van szükség. Az előt­tünk lévő passzusban az szerepel; hogy vitás ügyekben a Minisztertanácshoz fordulhat az érdekképviselet. Eddig ke­vés vitás ügy volt, vagy nagyon titko­sak a tárgyalások. Én azt is szeretném törvénybe foglal­tatni, hogy a kormány és a TOT évente együttesen értékelje a parasztság életvi­szonyait, munkafeltételeit, a szabály­zók hatását. Az egypárt-rendszerű po­litikai felépítményrendszerben az ér­dekképviseleti szervek tényleges műkö­désére alapvetően szükség van. Mi milyen TOT-ot szeretnénk?—Ta­lán legragyogóbban kifejezné az, amit tőlem választókerületem három közsé­gében is megkérdeztek. Következőkép­en hangzott: „A TOT tiltakozott-e a ormánynál, hogy a kereskedelem ne hozzon be külföldről szőlőt és bort, mert a pincéinkben eladatlan készletek van­nak?”. A kérdés jogos, mert a szövetke­zeti szektor állítja elő a szőlőtermés több mint 60 százalékát. Sokezer szőlőterme­lő pénzügyi gondokkalküzd. De kérdezhetném azt is, hogy a bank- rendszer kikérte-e a TOT véleményét, amikor pár hónappal ezelőtt besöpörte a szövetkezetektől a hiteleket, és ezzel olyan helyzetet teremtett, hogy a Pénz­ügyminisztérium közbelépése után is fi­zetési gondok merülnek fel még azoknál a szövetkezeteknél is, amelyek kintlévő pénzeszközökkel rendelkeznek ,, Az ér­dekképviselet legyen hathatós, és jogi biztosítékrendszere legyen. E szövetkezeti törvénytervezet a tu­lajdonos gazda szerepének biztosítása felé indult el. Ezért pártolólag támoga­tom, de úgy gondolom, rövid időn be­lül szükséges lesz, hogy a szövetkezeti mozgalom az Országgyűlés elé terjessze az új szövetkezeti törvényt. KISS ISTVÁN FELSZÓLALÁSA Átfogó termelőszövetkezeti törvény igénye A mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó törvényt többször változtatták meg törvényerejű rendelettel. A szabályozás alapvetően és elveiben bevált, de általánosan az a vélemény hogy a jelenleg hatályos ren­delkezések a szövetkezetek továbbfejlődését nem teszik lehetővé, néhány területen akadá­lyozzák. A Tefinelőszövetkezetek Országos Taná­csa V. kongresszusa javaslatot tett a mező- gazdasági szövetkezetekre vonatkozó jog­szabályok korszerűsítésének elvére. Megin- - dúlt a folyamat az új tsz-törvény megalkotá­sa érdekében, de nem fejeződött be, nem tisztázódott le, s ezt most mintegy megállít­hatja a jelenlegi módosítás, melyet elsősor­ban a gazdasági élet és más jogszabályok változása kényszerített ki. Ajavaslatnéhány általam legfontosabbnak ítélt megoldásáról kívánok röviden szólni. Jelenleg a szövetkezet tevékenységi körét alapszabály módosításával változtathatja meg, amihez közgyűlés, vagy küldöttgyűlés döntése és az állami törvényességi felügyelet jóváhagyása szükséges. Ez a szabályozás megnehezíti, hogy a szövetkezet rugalmasan alkalmazkodni tudjon a gyorsan változó gazdasági, piaci feltételekhez. A tövényjavaslat ezeket figyelembe véve mondja ki, hogy a szövetkezet tevékenységi körét alapszabály módosítása nélkül meg­változtathatja ehhez nincs szükség az állami törvényességi felügyeletet gyakorló szerv jó­váhagyására sem. A hatályos szabályozás a más szövetkezeti ágazatba tartozó, vagy más formájú szövet­kezetté való átalakulás feltételéül írja elő, hogy a tevékenység, illetőleg a tagok szemé­lyes és vagyoni közreműködésének módja végleges jelleggel megváltozzék. A javaslat a gazdasági és piaci feltételekhez jobban iga­zodva feloldja ajelenlegi kötöttségeket, és az átalakulásról való döntést a szövetkezet köz­gyűlésének hatáskörébe utalja. A gazdálkodás korszerűsítése, decentrali­zációja egyes esetekben a szövetkezet két vagy több szövetkezetté való szétválása útján valósulhat meg. A törvény jelenleg is lehetővé teszi az ilyen szervezeti változtatást, problé­mát jelentett viszont, hogy a közgyűlésnek« vagyonmegosztás kérdésében való döntése ellen nem engedett jogorvoslatot. A javaslat az indokolt szervezeti változások elősegítése, továbbá a kisebbség jogainak védelme érde­kében kimondja, hogy a közgyűlés által a vagyonmegosztás kérdésében való határozat ellen a tagok, akiknek jogos érdekét a határo­zat sérti, bírósághoz fordulhatnak. A javaslat a szövetkezeti demokrácia, a szövetkezeti önkormányzat szélesítését jól szolgálja, számos idejét múlt bürokratikus előírást felszámol, bővíti az önszabályozási hatáskört, megadja a kötelező belső szabály­zatok helyett egyetlen, összevont önkor­mányzati szabályzat alkotásának lehetősé­gét. A tagsági viszony, kötődés erősítésére irányuló törekvéseket is érezni lehet a javas­latból. Nem érzem azonban ezek hatását átütő erejűnek azért, mert a tag és a szövetkezet kapcsolatának egyik leglényegibb oldalát, a tag és a szövetkezet közötti munkavégzés, ehhez kapcsolódóan a részesedés kérdéseit felemás módon érinti a törvényjavaslat. Mert bármennyire a gazdasági célszerűsé­get szolgálja is a foglakoztatási kötelezettség korlátozása, illetve a tsz egyoldalú munka- megállapodás-módosítása, ezeket az újításo­kat mégsem értékelhetjük a tagsági tudatot, kötődést, tehát a tagsági viszonyt erősítő elemként. A belső vállalkozási egység a tagsági vi­szony erősítését szolgálhatná. Valójában ez azonban egyelőre csak munkaszervezeti kor­szerűsítést, változást eredményez, mivel a teljesítmény és az érdekeltség összhangja, fe­dezete — a keresetszabályozás fenntartása miatt — nincs biztosítva. A törvényjavaslatok a szövetkezeti de­mokratizmus, önkormányzat kiteljesedését szolgálják, ezzel javítják a működés haté­konyságát, fokozzák a tagság érdekeltségét, melynek jótékony, eredménynövelő hatása a szövetkezetek gaidálkodásában is kell, hogy jelentkezzék. Nehezen tudom a magam és a szövetkezeti mozgalom részéről elfogadni a gazdálkodás kérdéseinek szövetkezeti jogszabályi körön kívüli helyezését. Ezt jogilag az erre vonat­kozó törvényfejezet eddig is sokat kritizálta, a jelen módosítással szinte teljes kiüresedése is jelzi. Ez ellentétes a szövetkezetek állás­pontját és az e mögött lévő gazdasági érdeket kifejező TOT-kongresszusi állásfoglalással, s egyben a tsz fogalmát meghatározó, a javas­lat által nem érintett törvényi meghatározás­sal, amely szerint „a tsz ... a szövetkezeti tulajdon alapján, a közös és háztáji gazdaság összekapcsolásával, a szövetkezeti demokrá­cia rendszerében önálló, tervszerű vállalati gazdálkodást folytat”. E meghatározásból leginkább a vállalati kifejezés él a mai gyakorlatban. Nem tudom elfogadni ezt a jogi megoldást, azt az indoko­lást, hogy a tsz-ek gazdálkodásának szabá­lyai ma már olyan jellegzetességet nem tar­talmaznak, amelyek szerepeltetése a törvény­ben indokolt lenne, illetve azt az egységes szövetkezeti törvényhez kapcsolódó indoko­lást, hogy ebben a szövetkezeti jogszabályok szerepe csak másodlagos. Ezzel tagadjuk a mezőgazdasági ágazatok sajátosságait, nem hagyunk teret a szövetke­zeti tulajdonból és demokráciából eredő jo­gosítványok érvényesülésének a szövetkezeti gazdálkodás, termelés területén. Úgy érzem, a jelen módosítás a korábbinál is sürgetőbben veti fel egy új, átfogó, Or­szággyűlés szintjén történő szövetkezeti jogi szabályozás szükségességét. A két évtizede alkotott eredeti törvényszakaszok száma a törvényerejű rendelettel történt számos mó­dosítással minimálisra csökkent. Ezzel egyi­dejűleg rendkívül megnőtt a végrehajtási rendeletek jelentősége. A korábban hatályon kívül helyezett sza­kaszok „kitöltése” jogtechnikailag is kifogá­solható, bonyolulttá, nehezen követhetővé teszi a hivatkozást, értelmezést, még a jogá­szok számára is, helyenként pedig megbontja a törvény tartalmi összefüggéseit. Az új szabályok beillesztése igen-igen ki­kezdi a mai, beváltként emlegetett termelő­szövetkezeti törvényünk kereteit, sőt a szö­vetkezeti mozgalom azzal elfogadott elveit. Célszerűbb lett volna, ha egy ilyen mélységű átalakítást—a tagság megfelelő felkészítését is magában hordozó — új törvény végezte volna el. (Folytatás az 1. oldalról) Beszélt arról, hogy lényeges változá­sok történtek az elmúlt évtizedben az élelmiszer-ipari vállalatok szervezeté­ben is. Megszűnt az élelmiszer-ipari trösztök többsége, s a megmaradt két trösztnél — a gabona- és tejiparnál — számottevően nőtt a vállalatok ön­állósága. Egy másik változás ugyan­csak javára vált a hazai élelmiszeripar­nak: az állami élelmiszeripar mellett kibontakozott a mezőgazdasági nagyü­zemek élelmiszer-feldolgozó tevékeny­sége, ezek tavaly már az állami élelmi­szeripar termelésének 20 százalékát ad­ták. Más viszonyok, új követelmények Az élelmiszertörvény megalkotása óta megjelent az élelmiszer-termelés­ben a kisipar. Részesedése ugyan sze­rény, de egyes területeken — története­sen a sütőiparban — mégiscsak szá­mottevő. Érdemleges, a törvény módosítását igénylő Változás az, hogy az utóbbi időben külföldön is, itthon is új techno­lógiák jelentek meg. Összefoglalva azo­kat a változásokat, amelyek a törvény módosítását indokolják, megállapít­hatjuk, hogy az élelmiszergyártás mint­egy 6000 termelőegysége sok tekintet­ben más viszonyok közé került, mun­kájával szemben új követelmények tá­madtak. Mindehhez hozzá kell igazíta­nunk a törvényt, hogy az követelmé­nyeivel, előírásaival a ma céljainak megfelelően ösztönözze az ágazatban dolgozó több mint kétszázezer ember munkáját. Lakossági és külkereskedelmi érde­kek egyaránt fűződnek ahhoz, hogy javuljon a mezőgazdasági termékek, nyersanyagok feldolgozási aránya, nő­jön az új termékek száma, s vele a vá­laszték is folyamatosan bővüljön. E tö­rekvéshez minden forrást hasznosítani kell. A törvény lehetőséget kínál min­den gazdasági szervezetnek, tehát a kis­vállalkozásoknak is a közfogyasztású élelmiszerek előállítására. Bővülhet a közfogyasztású élelmiszert előállítók köre azzal is, hogy a törvényben java­soljuk a bedolgozók foglalkoztatását tiltó eddigi rendelkezések eltörlését. Következetesebb minőség-ellenőrzés A törvénymódosítás talán legfonto­sabb része a termékengedélyezésre, a minőség meghatározásának rendjére, a minőség-ellenőrzés módszerére vonat­kozik. E téren — alkalmazkodva a be­vált nemzetközi tapasztalatokhoz — jelentős az egyszerűsítés, de egyértel­műbb s következetesebb az ellenőrzés. A termék milyenségének, minőségé­nek meghatározása a hatóság helyett a legilletékesebb, a termelő feladata. Az ellenőrzésben a legnagyobb változás az, hogy a termelő köteles lesz az élel­miszer minőségét az előállítás megkez­désétől, annak befejezéséig ellenőrizni. Igazodunk tehát ahhoz, amit a gazda­ságilag fejlett országokban világszerte alkalmaznak. Nálunk eddig a készter­méket ellenőrizték. Most viszont beé­pül az ellenőrzés a gyártási folyamatba. Egy másik előírás: az élelmiszert csak akkor szabad a gyártótól teljes értékű­ként kiszállítani értékesítésre, ha min­den mutatójában megfelel a gyárt-' mánylapon feltüntetett előírásoknak. A hatóság természetesen ellenőrzi a törvény által előírtak betartását. A kö­vetkezetes és folyamatos ellenőrzés ga­rancia kell legyen a minőségre, a minő­ség állandóságára. Váncsa Jenő szerint az élelmiszer- iparban a feldolgozottsági fok növelé­sével hosszabb távon akár többszörö­sére is gyarapítható az előállított érték. Ezzel a ténnyel mindenképpen számol­nunk kell. Minél magasabb feldolgo­zottsági fokot ér el egy-egy termék, an­nál jobban értékesül a piacokon. Itt­hon is növekszik a jobban feldolgozott termékek iránti kereslet. A közhangulat fontos eleme ­Szólt arról, hogy a hazai lakosság élelmiszer-ellátása nagyon fontos ele­me a társadalmi közérzetnek, a köz­hangulatnak. Ilyen értelemben napja­inkban — amikor annyi kétely, bizony­talanság, gazdasági nehézség rontja a hangulatot — még nagyobb súllyal esik latba az élelmiszer-ellátás milyensége, az élelmiszer-termelők, -forgalmazók munkája. Az állami támogatás meg­szűntét követően az élelmiszerárak év elején jelentősen emelkedtek. Ez sok gondot okoz, főként az alacsony kere­setűek, a többgyermekesek és a kis­nyugdíjasok körében. De az áremelé­sek után minden vásárló még érzéke­nyebb arra, hogy pénzéért azt kapja 1 legyen szó mennyiségről és minőség­ről egyaránt —, amit ígértek, amit jog­gal elvár. Csak az az élelmiszer-terme­lői, -forgalmazói magatartás fogadha­tó el, amelyik ezt maximálisan szem előtt tartja. A kormány azzal számol, hogy a hazai élelmiszer-fogyasztás tö­mege az idén a tavalyi marad vagy kis mértékben nő. Gyakorlatilag minden élelmiszerből — s legfőképpen az alap­vető élelmiszerekből—jó, kiegyenlített színvonalú ellátásról gondkoskodunk. Következetesebben kell szolgálnia az idén is, a jövőben is élelmiszeriparunk­nak a korszerű táplálkozás követelmé­nyeit. Az élelmiszerexportról kifejtette: a megkötött termelési szerződések, a ter­melői törekvések alapján elmondható, hogy ehhez és a hazai feladatok teljesí­téséhez a mezőgazdaság megtermeli az árualapot. Az élelmiszer-ipari vállala­tok termelésszervező munkájától, belső munkarendjétől, fegyelmétől, piachoz igazodó képességétől azonban igen sok függ. Az irányításnak, az élelmiszer­ipari vállalatoknak sok kihívásra kell válaszolniuk. Meggyőződésem, hogy képesek erre. Az irányítás feladata, hogy megte­remtse a kibontakozás lehető legjobb körülményeit. Ezt szolgálja a gazdaságirányítás, -működtetés re­formja, ezt a kormány elfogadott mun­kaprogramja. Az előttünk álló élelmi­szertörvény-javallat összhangban van ezekkel. Ezért amikor a kormány nevé­ben beterjesztem s vitára bocsátom a javaslatot, egyben elfogadásra is aján­lom — mondotta befejezésül Váncsa Jenő. A javaslat vitája Biacs Péter (Budapest), a MÉM Központi Élelmiszeripari Kutatóinté­zet főigazgatója a törvényjavaslat bi­zottsági előadója elmondotta: a tör­vényjavaslatot három állandó bizott­ság, a szociális és egészségügyi, a mező- gazdasági és a kereskedelmi bizottság tárgyalta. Véleményt nyilvánított a ter­vezett módosításokról, valamint a csa­tolt minisztériumi végrehajtásiutasítás­tervezetekről a Fogyasztók Országos Tanácsa is. A vita alapján módosítani javasolják a törvénytervezet 9. paragrafusának szövegét is, ezzel teljes jogot biztosítva — a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézettel szemben —az állat­egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző ál­lomásoknak, amelyek valamennyi me­gyében és a fővárosban egyaránt mű­ködnek. Hasonlóan szükség van a 27. parag­rafus módosítására, figyelembe véve, hogy a jövőben az élelmiszerimport to­vább növekedik. A módosítás célja, hogy ezentúl az importált élelmiszere­ket jótállási kötelezettség is terhelje. Mindezek figyelembevételével az élelmiszerekről szóló törvény módosí­tásának javaslatát a bizottság nevében elfogadásra javasolta. Kopp Lászlóné (Borsod-Abaúj- Zemplén m.), a Szerencsi Édesipari Vállalat osztályvezetője elemezte a mó­dosításnak azt a törekvését, amelynek célja a minőségi követelmények szigo­rítása. Kovács Lászlóné (Budapest), a Meggyfa utcai napköziotthonos óvoda óvónője szerint a törvényjavaslat egy része ellentétben van a kereskedelemről szóló 1986-ban módosított 1978. évi I. törvénnyel, és az egyik paragrafusához fűzött miniszteri indoklással. Ez ugyanis azt rögzíti: a fogyasztói érde­kek védelme szükségessé teszi' hogy az új gyártmányok csak a gyártó szerve­zettől független minőségvizsgáló szerv hatósági jóváhagyása után kerülhesse­nek forgalomba. A beterjesztett tör­vényjavaslat viszont ezt nem garantál­ja. Ezután szólalt fel Moravcsik Ferenc- né (Bács-Kiskun m., 19 vk.), a Magyar Vöröskereszt kiskőrösi városi szerveze­tének titkára. MORA VCSIK FERENCNE FELSZÓLALÁSA Az ipar is sokat tehet az egészséges táplálkozásért Már az 1976-os törvény bevezető so­raiban is olvastam, hogy a törvény elő kívánja segíteni a lakosság egészséges és korszerű táplálkozását. Hozzászólá­somban ennél a résznél szeretnék ma­radni, a módosításokban is e célokat kerestem. Az ember már ősidők óta tudja, hogy a táplálkozás, az étrend-összeállí­tás szoros összefüggésben áll az egész­séggel, az egészségmegőrzéssel és bizo­nyos mértékig a betegségek gyógyításá­val. Jelenleg nem dicsekedhetünk 4 la­kosság jó egészségi állapotával. Köztu­dott: Európában nálunk a legalacso­nyabb a születéskor várható élettar­tam. A haláloki statisztika élén álló betegségek kialakulásában fontos sze­repe van az életmódnak, ezen belül a táplálkozásnak. Szintén a helytelen táplálkozás rovására írható egy sor, nem halállal végződő betegség megsza­porodása is (cukorbaj, fogszuvasodás, mozgásszervi megbetegedés). Túl sok zsírt, cukrot, lisztből készült terméket fogyasztunk. Ezért azután a népesség több mint a fele kisebb vagy nagyobb mértékben elhízott. E helytelen táplálkozásért nem telje­sen az egyes ember felel. A családok nagyobb része nem önmaga állítja elő élelmiszereit. Elfogadja az ipar és a ke­reskedelem kínálatát, kiszolgálását, és időnként el is szenvedi kiszolgáltatott helyzetét, mert még választási lehetősé­ge sincs. El kell ismerni, hogy az utóbbi évek­ben nőtt az élelmiszerek mennyisége, a választék is bővült. Ám a kereskede­lemben felkínált élelmiszerek sem szol­gálják minden esetben az egészséges táplálkozást, mert magas a só- és a rejtett zsírtartalmuk. A módosított törvény, ha valóban elő kívánja segíteni az egészséges táp­lálkozást, s többet akar tenni az 1976- os törvénynél, akkor ösztönözni kelle­ne az élelmiszergyártókat, hogy több korszerű terméket állítsanak elő. A közös nyelv érdekében meg kelle­ne határozni, hogy mit is jelent az egészséges táplálkozás, a korszerű élel­miszer. A törvénymódosítás különbsé­get tesz az általánosan használt élelmi­szer és a diétás készítmény között, asze­rint, hogy mennyi a benne levő táp­anyag és táplálkozásbiológiai' szem­pontból fontos hatóanyag. Az általánosan használt élelmiszerek összetételét felül kellene "Vizsgálni és átalakítani. Természetesen úgy, hogy élvezeti értéküket megtartsák. Sokkal jobban kellene figyelni azok­ra az élelmiszerekre, amelyeket a gyere­kek szívesen fogyasztanak. Kár, hogy a „puffasztott” termékek nagyobb ré­sze sózott formában kerül forgalomba, így már ebben a korban sós ízlésre szoktatjuk őket. Félő, hogy az édesipar is az ő terhűkre növelte termékeinek számát. Az egészséges táplálkozást segítő élelmiszereknek propagandát kellene kifejteni, hogy minél hamarabb, minél többen építsék be táplálkozási rendjük­be. Az élelmiszereket is érintő áremel­kedés azonban nem kedvezett az egész­séges táplálkozásnak. Ma Magyaror­szágon korszerűen táplálkozni luxus, a családoknak csak egy szűk rétege en­gedheti meg magának. Pedig a hiányos, kedvezőtlen összetételű táplálék csök­kenti a szervezet ellenállóerejét. Az egészségpolitika céljait szolgálná. ha az egészséges táplálkozást segítő élelmiszerek viszonylag olcsóbbak len­nének, mint az azt éppen nem szolgá­lók. A kedvezőtlen árpolitika nemcsak tovább rontja a lakosság egészségi álla­potát, hanem az eddigi felvilágosító munka csírázó eredményeit is romba döntheti. A törvény szerint tilos forgalomba hozni olyan élelmiszert, amelynél az egészségre káros anyagok a meghatá­rozott mértéket meghaladják. Vélemé-. nyem szerint bármely piacon megvásá­rolható olyan mezőgazdasági termék, például a kistermelőktől, ami a megen­gedett szermaradvány többszörösét tartalmazza, anélkül, hogy az áru érté­kesítője és a vásárlója ennek veszélyét sejtené. A biztos hatás érdekében ugyanis a növényvédő szert túladagolják, így az élelmezés-egészségügyi várakozási idő lejárta után is nagyobb lehet a szerma­radvány a megengedettnél. Igen nagy csábításnak vannak kitéve a fólia alatt primőröket termesztők. A „várakozási idő” esetleges betartásával lehet, hogy a termelő lényegesen alacsonyabb áron tudná értékesíteni terményét. Naivitás lenne azt is hinni, hogy a „csak nagyüzemben” használható sze­rek nem kerülnek ki a kistermelőkhöz. Az utóbbi időben több termelő panasz­kodott, hogy akadozik a növényvédő- szer-ellátás, egy rádióadásban elhang­zott nyilatkozat ezt meg is erősítette. Félő, hogy így még több erősebb hatá­sú szer kerülhet a kisgazdaságokba, a hozzá nem értő, bár jó szándékú, szép, egészséges terményt előállítani akaró gazdák kezébe. Hogy ez ne következzen be, mindent meg kellene tenni, hogy a kistermelők a kevésbé mérgező szerekhez hozzájus­sanak. A növényvédő szereknél is talán na­gyobb veszélyt hordoznak a látszólag ártalmatlannak tűnő növényi tápanya­gok, melyeket sokszor felesleges meny- nyiségben alkalmaznak. Káros követ­kezményük is jóval kiszámíthatatla­nabb. Például a nitrogéntartalmú mű­trágyák élelmiszeren keresztül a szerve­zetbe kerülve rákkeltő vegyületté ala­kulhatnak. A törvény nagy figyelmet fordít — egészségügyi szempontból — az élelmi­szergyártás körülményeire, és a fel- használásra kerülő tápanyagokra, ada­lékokra, csomagolóanyagokra. Vi­szont hiányolom azt a konkrét felada­tot a végrehajtási utasításból, mely az egészséges táplálkozási szokások kiala­kítását segítené, vagy azt az aktív kéz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents