Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-14 / 62. szám

1988. március 14. • PETŐFI NÉPE • 5 T ermékszerkezet-váltás a fűrógépgyárban Jelentősen módosították a termékszerkezetet az elmúlt évben a Csepel Szer­számgépgyár nyírbátori fúrógépgyárában. A gyár által előállított termékek iránt korábban csökkent a kereslet a fúrógéppiacon. Az idén egyre inkább áttérnek a modern NC és CNC vezérlésű szerszámgépek teljes vagy részleges gyártására. A későbbiekben egyre több részegységet és alkatrészt készítenek a budapesti gyáregységnek. Jelenleg a törzsgyár alkatrészszükségletének kétharmadát itt ké­szítik. A saját fejlesztésekre is nagy hangsúlyt helyeznek, tavaly 19 darabot állítottak elő egy helyi tervezésű és gyártású, úgynevezett TCFM maróeszterga-oktatógép­ből. Az idei tervek között első helyen szerepel a termékszerkezet további korszerű­sítése és bővítése. Ennek megvalósításához gépeket telepítenek át a budapesti gyárból, amelyekkel az igényesebb alkatrészek megmunkálását is elvégezhetik. Képünkön: fúrógépszerelés. MATHIÁSZ JÁNOS-DÍJASOK Tizenhat esztendeje határozta el Bács-Kiskun Megye Tanácsa, hogy Mathiász János-díjjal tünteti ki a kertészet, a borászat fejlesztéséért leg­eredményesebben dolgozó szakembereket. A múlt hónap végén a Mathiász János születésének 150. évfordulójára rendezett emlékülésen Kecskeméten AZ AKADÉMIKUS VÉLEMÉNYE: a városi tanács dísztermében dr. Kozma Pál akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár, dr. Ivanics Lajos, a kiskőrösi pártbizottság első titkára és Pancza János, a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság termelési igazgató- helyettese részesült ebben az elismerésben. Fellendülhet szőlőgazdaságunk Dr. Kozma Pál akadémikus, a Buda­pesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem tanszékvezető tanára 'erős szálakkal kötődik Kecskeméthez. Tu­dományos kutatásait 1948-ban Mik- lóstelepen kezdte. Kutatási témái, me­lyekkel még ma is foglalkozik: a szőlő­fajták virágbiológiája, ampelográfia, a gyalogszőlő csonkázása, a szőlő met­szése és a keresztezéses nemesítés. Nemzetközileg ismert szakember, az Académia Italiána Delavite dél Vinó külföldi tagja, a berlini Humboldt Egyetem díszdoktora. Mint kutató és mint tanszékvezető tanár egyaránt el­foglalt, de szívélyes és szívesen mesélő ember. — Professzor úr, miért éppen a szőlőt választotta kedvencének? — Agrármérnöki diplomát szerez­tem, ezen belül kert- és szőlőgazda ok­levél birtokosa vagyok. Gyulaházán születtem, Szabolcs-Szatmár megyé­ben, szüleim parasztok voltak. így az­tán már a nyírségi homokon megismer­kedhettem a mezőgazdasági növények­kel, a gyümölcs- és szőlőtermesztéssel. Édesapám bizony már korán, hat-hét éves koromban kivitt a földekre, ahol segítettem, ahogy tudtam. Szerettem a szőlőültetvényünket, szerettem a szőlő­munkákat is. De hogy szőlész lettem, egy kicsit a véletlen műve volt, az egye­temen még a gyümölcstermesztéssel je­gyeztem el magam. Amikor 1947 júliu­sában megkaptam a diplomámat, az oklevéllel a hónom alatt sétálgattam az egyetem folyosóin, és nem tudtam, • l)r. Koznia Pál merre tovább. Véletlenül éppen a sző­lőtermesztési tanszék ajtaja előtt men­tem el, amikor kilépett rajta Kosinszky professzor úr, áldott emlekű szőlész ta­nítómesterem. Rögtön azzal kezdte, van-e már munkám. Mikor megtudta, hogy nincs, felhívta a Földművelésügyi Minisztériumban Irányos József főosz­tályvezető urat, Öméltóságát - akkori­ban még megvoltak ezek a címek —, és beprotezsált. Irányos Öméltósága is szőlészeti szakember volt, másfél órán át vizsgáztatott, aztán felajánlott egy helyet Tokajhegyalján. Almaim neto­vábbja volt; elfogadtam. Gyümölcs- termesztőnek készültem, és végül így lettem szőlész, de hát a szőlő is gyü­mölcs! — A választás nem volt rossz. Az ön munkásságát, eredményeit azóta szá­mos hazai és külföldi kitüntetéssel is­merték el. Ezek között mennyire kedves a szívének a Mathiász-díj? — A legkedvesebbek közé sorolom. Hiszen az a város, az a megye ismerte cl a munkásságomat, ahol én szakem­berré lettem. Tudományos pályafutá­somat lényegében Miklóstelepen kezd­tem, szinte le se kellett hajoljak a témá­ért, a kezembe sodródott, mindjárt, ahogy idehelyeztek. Az első tudomá­nyos kutatási eredményeim itt szület­tek. Mondhatom azt is, az itt előállított borszőlőhibridjeim azok, amelyek első­sorban nyertek állami elismerést, és is­mertebbek a termesztésben. De itt kezdtem el azokat a virágbiológiai, vi­rágzásfiziológiai kutatásokat is, ame­lyek nemzetközi elismerést hoztak. Az itt megálmodott, megfogalmazott, gyönyörű témákat vittem tovább 1949- ben az Agrártudományi Egyetemre, ezekkel foglalkoztam, és évtizedekig visszajártam Kecskemétre. Ez a város gondolatokat adott, és becsvágyat kel­tett bennem. Most is Bács-Kiskun me­gyeinek érzem magam, és amíg élek, az itt nyert indítások, az ide visszahozó álmok elkísérnek, és segítenek .abban, hogy a feladataimat elvégezhessem. — Ön a Mathiász-emlékülésen el­hangzott előadásában többször kiemel­te, hogy hanyatló szőlőtermesztésünket újra fel kell virágoztatni. Milyen jövője van a homoki szőlőnek és bornak, ami­kor termelési és értékesítési gondokkal küszködnek? Én ismerem a magyar szőlészet történetét, és tanulmányoztam a világ szőlőtermesztését is, az ókortól kezdve. A szőlőtermesztés mindig külön gon­doskodásra szorult, így a magyar is. A hazai szőlészet múltja nagyon válto­zatos. Voltak virágzó és nehéz idősza­kai, mint amilyen most is van. Kétség­telen, hogy a fagykáros telek próbára tették a szőlőinket, több tízezer hektár pusztult ki. további több tízezer sérült olyan mértékben, hogy felújítása évek­be telik, és nagyon sok pénzbe kerül. Ez az egyik. A másik a nemzetközi borpiacok megrendülése. Elsősorban a szovjet piac szűkülése érint bennünket kedvezőtlenül. Nehéz helyzetben van a magyar szőlőtermesztés és borgazda­ság. De bízom abban, hogy külkereske­dőink megtalálják majd azokat a pia­cokat, ahol szívesen vásárolják a ma­gyar bort. Ha a boraink külföldön ke­resettebbek lesznek, a magyar kor­mányzat is jobban fogja támogatni a szőlőtermesztés felemelkedését, a fagy­károk következtében elpusztult ültet­vények helyreállítását. Pontosabban- egy olyan korszerű, nagy kapacitású szőlőgazdaság fejlesztését, amely képes á hazai csemegeszőlő- és borfogyasztók igényeinek kielégítésére, ugyanakkor értékes exportszőlőt és -bort tud előál­lítani. Ezáltal szőlőgazdaságunk a ma­gyar népgazdaságnak ismét jelentős, hatékony tényezője lehet. Magyar Ágnes KÖLTSÉGES PÉNZKERESET Kórházi „melléküzemágak”? GYAKORLATI SZAKEMBER Az érdekek rugóin startolni Az egészségügyi költségvetés immár évek óta kisebb mértékben emelkedik, mint az árszínvonal. Aminek következ­ménye, ugye, világos: ez a pénz nem­hogy fejlesztésre, minőségjavításra, de még szintentartásra sem elegendő. Pe­dig hát a világ legfejlettebb országai­ban az egészségügyi ellátás az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat. Egyre újabb és jobb készülékek, mű­szerek segítenek a pontos és gyors diag­nóziskészítésben, újabb és újabb gyógyszerek a terápiában, újabb műté­ti technikák terjednek cl a hozzájuk tartozó felszerelésekkel. S hogy meny­nyire javul a kórházi kényelem, arról épp mostanában ad némi ízelítőt a tele­vízióban látható Klinika című NSZK- beli filmsorozat. Mosoda igen — labor nem? A vállalkozással ismét barátkozó or­szágunkban különböző ötletek buk­kannak föl, hogyan is segíthetne ma­gán a-magyar kórház jelenlegi nem ép­pen rózsás helyzetében. Konyhája ki­szolgálhatna például környékbeli üze­meket. Megteheti ezt a kórházi mosoda is, ha elegendő rá a kapacitása. Bérbe lehet adni kórházi járműveket, kivált a hét végén, amikor rendszerint nincse­nek használatban. Rehabilitáció vagy munkaterápia címén a kórházi kertek­ben — ahol vannak — lehet dísznö­vényt termeszteni, s piacra vinni. A fel­sorolt ötleteknél akadnak még vadab­bak is, amelyek a kórház tulajdonkép­peni tevékenységétől még távolabb je­lölik meg a pótlólagos pénzszerzés le­hetőségeit. De hát vajon nincs a kórház birtoká­ban olyan tudás, amely készpénzért is értékesíthető? És nem réjtegeti magá­ban azt a veszélyt, hogy a kórházi fi­gyelem az értékesebbnek látszó mellék- tevékenységek felé fordul? Hogy a vé­gén a mosodát korszerűsítik majd a laboratórium helyett, mondván: az hozza, az utóbbi viszont csak viszi a pénzt. Tudjuk, hogy az 1975. évi egészség- ügyi törvény értelmében ma minden magyar állampolgárnak állampolgári jogon, ingyenesen jár a magas színvo­nalú egészségügyi ellátás, és ennek mindenki számára egyformán hozzá- férhetőnek kellene lennie. A kórház te­hát alaptevékenységét csak külföldi pá­ciensekkel fizettetheti meg. Illetve egy múlt év végi rendelet értelmében egyes magánkezdeményezésű vizsgálatokat hazaiakkal is. Ki tudná megfizetni? Gondolkodnak az egészségügy ber­keiben olyan megoldáson is, hogy bizo­nyos szabad kórházi ágykontingenst csupán felügyeletre és otthon is végez­hető ápolásra szoruló emberek ellátá­sára használnának föl — térítés ellené­ben. A térítést fizethetné a beteg vagy hozzátartozója, de szükség esetén a ta­nács szociális alapja is. Nos, a fenti három, nem „kórházide­gen” tevékenység integrálása távolról sem olyan egyszerű. Hogy hátulról kezdjük: ma egy kórházi ápolási nap átlagos önköltsége 700 forint körül van. Igencsak kérdéses, hányán tudnák ezt az összeget — ráadásul többnyire huzamosabb időn át — megfizetni. A tanácsok szociális alapjából biztosan kevés rászorulónak jutna. Talán ezért is késlekedik a döntés, jóllehet kapaci­tást lehetne rá találni. De nincs még végrehajtási szabályo­zás a „magánkezdeményezésű” térítés- köteles vizsgálatokra sem. Amennyi­ben ez kiterjedne mindenféle munkaal­kalmassági vizsgálatra, alaposan meg kellene nézni, mire van ezek közül ténylegesen szükség. Mert az egészség­ügy „ingyenességével” kalkulálva, a szabályozók éveken keresztül meglehe­tősen könnyű kézzel írtak elő orvosi vizsgálatokat. Ha ezt a piacra terelik, akkor az a szabály is érvényes lesz rá­juk, hogy csak azért fizetnek, amiért tényleg kell. Kínszülte tevékenységek Ha a kórházak tudatosan törekedné­nek bizonyos fizető külföldi betegkör megnyerésére, annak számos egyéb problémán kívül beruházási konzek­venciái lennének. Orvostechnikaiak is, de előbb talán olyanok, amelyek a be­teg nagyobb kórházi kényelmét szol­gálnák. Egy- és kétágyas szobák saját fürdőszobával, kívánságra odavihető tévével, telefonnal. Feltehetőleg ezeket a plusz szolgáltatásokat (meg például a javított étkezést) a hazai betegek egy része is szívesen megfizetné. Csakhogy ilyesmivel még az utóbbi tíz évben épült vagy rekonstruált kórházak is alig tudnak szolgálni. S hogy a jövőben törekedjenek-e ilyen beruházásokra akár hitel igénybevételével is, ahhoz azt kellene tudni: átmeneti vagy tartós ál­lapot-e a „piacra lépés” kényszere. Amíg ez nem tisztázódik, maradnak a kórházi „melléküzemágak”, olyan kin- szülte közvetlenül pénzt hozó tevé­kenységek, amelyek bevétele szinte tel­jesen rá is megy a velük járó többlet- munkára. Éppen ezért ezekből a több­letekből nemigen pótolható az, ami az elért színvonal tartásához hiányzik. Márpedig ez volna a minimális köve­telmény. Érsek Iván Két évtized alatt a csúcsra ért. mondhatnám Pancza Jánosról, a Kecs­kemét—Szikrai Állami Gazdaság ter­melési igazgatóhelyetteséről. Mert az tény, hogy a fővárosi egyetemen 1968 januárjában nyomták rá a pecsétet ker­tészmérnöki diplomájára, s az is, hogy ezután brigádvezetőként kezdett a szik­rai gazdaságban és innét ívelt föl pályá­ja, amit a szakma is elismert a legkivá­lóbbakat jutalmazó Mathiász-díjjal. Szóval mondhatnám és sorolhatnám milyen gyümölcs-, illetve szőlőfajták meghonosításában vállalt oroszlán- részt, hogy kidolgozott termesztéstech­nológiát és növényvédelmi módszert, kapcsolatot teremtett bulgáriai kuta­tókkal az ott alkalmazott öntözés hazai adaptálására . . . Munkájának elisme­rését jelentő vállalati és minisztériumi kitüntetéseit fölemlítve ecsetelhetném eredményes szakmai életútját. Pancza János szerény ember. Amikor beszélge­tünk és óvatosan utalpk a felsoroltak egyikére-másikára, finoman elhárítja a részletezést. — „Ez a szakmához tarto­zik, másrészt csapatmunka, nem csak az én érdemem. És egyébként is, a munkahelyen ez a feladata egy kertész- mérnöknek, ezért kapom a fizetésem”. Megtoldom az előbbi megjegyzésem: Pancza János túlságosan szerény em­ber, s valószínűleg úgy gondolja, amit elvégzett, minek arról regélni, a fonto­sabb az, ami nem sikerült, amivel még adós önmagának vagy a . szakmának — nála a kettő egy és ugyanaz. A Mathiász-díjat dr. Ivanics Lajos, a kiskőrösi pártbizottság első titkára is átvehette, ami voltaképpen nem külö­nösebb meglepetés, hiszen nem csak kimondottan szakmai életműért adják. Azok is megkaphatják az elismerést, akik a szőlészet és borászat ügyét egyéb úton-módon támogatják. — Mikor kezdődött kapcsolata a sző­lővel? — Ükapám, szépapám, apám „szí­ves” művelői voltak ennek a növény­nek. Voltaképpen a soltvadkerti letele­pedésük, illetve kádármesterségük az oka, hogy a kapcsolatuk igen közvet­lenné vált a szőlősgazdákkal. Az, hogy ezen a vidéken ők is megteremtették a maguk szőlőskertjét, pincéjét, termé­szetes. A szőlőművelés itt mindig meg­becsült munkának számított, én is így érzem, akár a saját szőlőmet munká­lom meg, akár a térség szőlőtermelésé­nek ügyét próbálom segíteni. A kérdés­re tehát azt felelhetem: „véremben Van” a szőlőszeretet. • Pancza János Kitartást, konokságot igényel ez a szakma. „Nem szabad föladni” ismé­telgeti munkahelyi elődjének. Nagy Jóska bácsinak is tisztelegve ezzel, aki­nek nyomdokain akar járni. Mire való egy kertésznek az elszántság? Próbá­lom mondataiban kutatni, s az ok föl- föl villan. Amikor például azt mondja, a kerté­szet kicsit áldozatává vált a hetvenes évek iparszerű termelésének, s hozzáte­szi, hogy ma ez oldódófélben van, s értőbbé válik e kultúrát kevésbé isme­rők előtt is, hogy a munkaerőhiány • Dr. Ivanics Lajos (Gaál Béla l'ehéte- le) kényszerítő hatására nem mindig a sző­lő igényének megfelelően folytak a kor­szerűsítések, a művelés mód megvá­lasztása sem . .. Szóval ez a gondolat­sor azt is sejteti, hogy nem lehetett könnyű a szakmai megalkuvás. Folya­matos kompromisszumok következtek a szakmai elvek teljes föladása helyett. S ma már más szelek fújnak. Túl va­gyunk a tömegtermelési pszihózison, a szőlő egyre inkább gazdára talál a kü­lönféle érdekeltségi formák bevezeté­sével. S ez a versenyszellemet is fölé­leszti, s magasabb fokra emeli, amikor is a mennyiség, minőség és évjárat ösz- szecseng(het) a végtermék jövedelme­zőségével. A helyi adottságokat figyelembe ve­vő fajtamegválasztást, valamint a ter­mesztéstechnológia folyamatos javítá­sát, egységét emlegeti; az ebben előt­tünk álló országok tapasztalatainak fölhasználását. Amikor ennek konkré­tumairól érdeklődöm, elárulja, hogy járt már a hollandiai gyümölcsösker­tekben, ahol a fák termőre fordításá­nak gyorsítási módszerét ismerte meg. Az alanyhasználatot, a közbeoltást igyekszik gazdaságában is alkalmazni. Bejárta az USA négy nagy termőkörze­tét, ahol csakis öntözött körülmények között termelnek gyümölcsöt, szőlőt. S rögtön hozzáteszi: itthon is így lenne biztonságos és eredményesebb a ter­mesztés — ha volna hozzá elég pénz. Szakítani kellene azzal a szemlélettel, hogy keveset költünk az ültetvényre, — Másoktól tudom, hogy igen korán felismerte, mekkora lehetőség a Kiskő­rös, a Soltvadkert környékieknek a sző­lészet és a borászat fejlesztése. — Úgy gondolom, a folyamatos szakmai megújulás mellett kétfelé vezet az út ezen a területen. Mindkettő egy­formán fontos. Az egyik a biztonságo­san nagy termést létrehozó egyéni és családi vagy szövetkezeti integrációt kihasználó érdekeltség megteremtése, a másik az igazán jó kereskedelmi, piaci munka. Persze igy egy láncszem hiány­zik: a feldolgozás. Erre is mindig igye­keztem felhívni az érintettek figyelmét, nemegyszer a támogatási lehetőségeket megkeresve. De kisebl? dolgokban is megpróbáltam segíteni. Annak idején, amikor Lehoczky Ferke kitalálta a csettegőt, bizony nem egy vitám volt hivatalos szervekkel, használhatják-e vagy sem az emberek. — A szakszövetkezetek hatvanas évekbeli szerveződése óta mi változott Kiskőrös környékén a szőlőkben? majd csak hoz valamit. Nagyobb be­fektetéssel érhető el az a termékszínvo­nal, ami a fejlett országokban is siker­rel versenyezhet. S ez a borászati tech­nika megújítását ugyancsak szükséges­sé teszi. Folytatom magamban gondolatát, refrénszerűen, minthogy ő mondta elébb „ez is pénz kérdése ...”. De hát ezt a gazdálkodásban elő kellene te­remteni, pontosabban azt a többletet, amit fejlesztésre lehet befektetni. Persze ezt Pancza János is tudja, mint minden­ki, de a hogyanra is van válasza. Alap­elve: csak az érdekekre épített termelés lehet eredményes. A termelés eszközeit pedig azok működtessék, akik képesek a legnagyobb hatékonyság elérésére. A pofonegyszerű elv rövid tálalása el­gondolkodtat, ugyanis a Liska Tibor- féle szocialista magántulajdon-koncep­ció alapelemeit fedezhetem fel. A meg­újulás érdekében a mélyből felhozandó lehetőség: a szocialista tulajdon (ha úgy tetszik: az össznépi tulajdon) meg­őrzése mellett az egyéni (és csoport-) érdekek előtt szélesebbre tárni az ajtó­kat. Elősegítve a tőkemobilizációt, a tudás és szellemi kapacitás' intenzív fel­hajtó erejét: a „pénzcsinálást”, ami az egyének szempontjai mellett az ország egészének hoz igazi nagy hasznot. Megújulni és startolni az érdekek rugó­in-. . . Pancza János mondatai között állandóan ott a kérdés: miért nem gyorsabban, mire várunk? Csabai István — Ha bevalljuk, ha nem, akkor a szakszövetkezetek a szőlőtermelés mi­att alakultak, hiszen az emberek ebből éltek, csak a formát kellett megadni. Azóta -r- és ez nagyon jól érezhető — a szőlőművelés 8—10 évenként meg­újult. Ez vonzotta magával a technika, a fajta, a technológia változását is. Ma az ezzel kapcsolatos munka mennyisé­ge növekvőben, minősége javulóban van. Már nem lehet ugyanakkora terü­letű szőlőből annyit kihozni, mint mondjuk 10—15 évvel ezelőtt. Sokan tartanak a bor piacának gyengülésétől. Nem kell megijedni, sok mindent lehet még kezdeni a szőlővel. Lehet friss gyü­mölcs. Tudok olyan termelőről, aki fó­liát húzott a Pannónia kincsére és „pri­mőr szőlőt” készül piacra dobni. Lehet a szőlőből üdítőt készíteni, mint ahogy erre van is példa. És nehogy elfeledjük a kulturált borfogyasztást, amit véle­ményem szerint nem tanítani kellene, hanem megtanítani az emberekkel. Persze a szőlővel kapcsolatos örök vál­tozást nem szabad akadályozni. Kelle­nek jó fajták, gépek, művelésmódok, és olyan emberek, akik hitét nem lehet megingatni ebben a növényben. Gál Eszter AZ UTAKAT EGYENGETI „Szíves” földművelők utóda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents