Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-11 / 35. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 11. SINKÓ ERVIN NAPLÓJEGYZETEI BUHARINRÓL — „A KOMMUNISTA INTERNACIONÁLÉNAK MÉG ELNÖKE IS VOLT” „Mintha a kapus furcsán köszönt volna vissza Remélhetően mielőbb szélesebb körben is olvasható lesz hazánk­ban Sinkó Ervinnek, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom so­kat vitatott, ám mindenképpen tiszteletre méltó, jelentékeny egyé­niségének, a művelt írónak Egy re­gény regénye. Moszkvai napló­jegyzetek (1935—1937) cimű könyve. A vaskos, csaknem 600 oldalas regény a szerző korábbi, Optimisták című, a Magyar Ta­nácsköztársaság küzdelmeit mind­máig legmélyebben ábrázoló műve kéziratának moszkvai hányattatá­sáról szólván a szovjet főváros zaklatott éveiről is beszámol. Ro­main Rolland tanácsára, közben­járására, egy szovjet irodalmi szer­vezet meghívására a Vityebszk fe­hérhajón indult el a Szovjetunióba Rouenból 1935. május 5-én. Hat nap múltán a Csapajev utasaként (távirati utasításra változtatták meg a teherszállító nevét) horgo­nyoztak le Leningrád közelében. Növekvő csodálkozásokkal és növekvő nyugtalanságokkal fi­gyelte a szovjet világot és várta kézirata sorsának alakulását. Egyik nap ígértek valamit, másnap visszavonták a biztatást. Sikerült megfelelőnek látszó támogatót szereznie, másnap kiderült, hogy az illető közben gyanússá vált; még csak a nevét se ejtse ki, hajót akar. Megismerkedett világhírű szovjet írókkal, egy ideig közeli kapcsolat­ban volt Bábellel, majd muszájból át- meg átírta kéziratának egyes fejezeteit, hogy megfeleljen az új meg új szempontoknak. Mivel — Sinkó szavaival — „Babel azok közé a kiváltságosok közé tarto­zik, akik előfizethetnek a Pravdá­ra”, reggelenként olvashatta a köz­ponti lapot. Még csak nem is azon lepődött meg, hogy — például — milyen lealázó stílusban marasz­talták el Sosztakovicsot, hanem azon a szembetűnő óvatosságon, ahogyan a magyar emigránsok el­kerülték a napi témákat még baráti beszélgetések során is. Riadtan töprengett az akkor ép­pen az Izvesztyija főszerkesztője­ként dolgozó Buharint ócsárló Pravda-cikkről. A világ számos baloldali gondolkodójával egye­temben úgy érezte, hogy a Szov­v jetunió ügye minden haladó ember ügye. Féltette ifjúkora álmait, fél­tette a szocializmust. Naplójában örökítette meg ag­godalmait, noha minden ismerőse lebeszélte gondolatainak rögzítésé­ről. így tudható, hogy mennyire megdöbbentette a Buharint, Lenin hajdani munkatársát durván tá­madó, Egy rothadt koncepció cí­mű Pravda-cikk. Azonnal fölis­merte: kiagyalt vádakkal mocskol­ják a népszerű, művelt kommunis­tát. „Nincs egyetlen mondat, amelyről még én is be ne tudnám bizonyítani, hogy objektíve hamis és hogy a hang durvaságával pró­bálja ellensúlyozni az érvelés tart­hatatlan gyöngeségét. Hát még Buharin hogy szedné ízekre, zúzná porrá, ha a lapban, amelynek fő- szerkesztője, vitába lehetne száll­nia a Pravdával!” A továbbiakban arról töpren­gett, hogy miért éppen a Lenin ha­lálának évfordulóján publikált em­lékezést választotta támadása ürü­gyéül a legnagyobb példányszámú szovjet napilap. A száz esztendeje született hivatásos forradalmár szerint a cár birodalmában az oro­szok is „ázsiaian renyhe” életet él­tek. A Pravda azonban — írta Sin­kó — „teljesen elhallgatta azt, hogy a Lenin halálára írt megemlé­kezésben annál élesebben dombo­rítja ki Lenin nagyságát, aki [. . .] a régi ázsiai oroszt óriássá változ­tatta, olyan óriássá, aki ma még az ellenséget is bámulatra kényszeríti. A Pravda azonban ezt elhallgatja, s Buharin cikkéből semmi mást nefn idéz, csak amit Buharin a múltról ír, csak azt, amiből a ’nem- zetgyalázás’ vádját kovácsolhatja ellene ... Nincs az az író, akinek ilyen módszerrel a fejére ne lehetne zúdítani a legszörnyűbb vádakat is. De ezenkívül: amit itt a kiszakí­tott idézetek alapján bűnként ol­vasnak Buharin fejére, az nemcsak a forradalmár, hanem senki felvi­lágosult ember szemében se mind e mai napig nem számított bűnnek, hanem egyszerűen történelmi igaz­ságnak.” A nacionalizmusról és a forra­dalmi internacionalizmusról el­mélkedik Kecskemét egykori vá­Nr. 66 Amióta az eszemet tudom, a lakó­telepi sportklub szurkolóinak törzs­pár dójához tartozom. Nemcsak a mérkőzésen buzdítom a csapatot, hanem még a decemberi edzésekre is kijárok. Ilyenkor még azt is elfelej­tem, hogy tizennyolc éve gyötör az isiász. Ráadásul betonból van a lelá­tó. Ezért, azt hiszem, rászolgáltam arra, hogy én is meghívást kapjak a vezetőségi értekezletre, melyen a ta­valyi eredmények kerültek szóba. A meghívóval együtt megkaptam az elnöki beszámolót is. Mi tagadás, elég semmitmondó és sületlen beszá­moló volt. Az első lap tetején a kö­vetkező felirat ékeskedett: HIVATALOS FELHASZNÁLÁSRA! ELOLVASÁS UTÁN VISSZAKÜLDENDŐ! Nr. 66 Az értekezlet előrehaladtával s'zót kaptak a szurkolók, ezért tüstént je­lentkeztem és a következőket mond­tam: — Volna egy kérdésem. Miért van a kézhez kapott beszámolóra írva: „Szigorúan titkos"? Mit jelent az, hogy „Hivatalos felhasználásra"? és elolvasás után miért kell visszakül­deni? — Most segíts meg, istenem! — fohászkodott a klub elnöke, és egy- csapásra megfeledkezett arról, hogy most nem célszerű a Mindenhatóval előhozakodni. — Mi szükség volt erre a kérdésre? Talán nem elég vilá­gos, hogy ez a beszámoló . . . — Meglehetősen semmitmondó és sületlen — feleltem. — Minden eddi­gi hozzászóló ezen a véleményen van. De térjünk vissza a kérdésemre, mi az, hogy „szigorúan titkos"? — Ez annyit jelent — mondta az elnök —, vagyis, hogy ez nem arra való, hogy ide-oda hurcolásszák! — Rendben van — válaszoltam. — Miért van ráírva, hogy Hivata­los felhasználásra’’? — Nos tehát — habozott az elnök —, jóllehet, maguk most társadalmi munkát végeznek, mégis van ennek némi hivatalos színezete. — Miért kell visszaküldeni? — Ez annyit jelent, hogy elolvasás után vissza kell adni, nehogy kézről kézre vándoroljon. + — Vagy úgy! — Bizonyára ezért van megszámozva? Ha véletlenül el-. kezdene vándorolni kézről kézre, a lista alapján könnyen megállapítha­tó, kié volt a 66. sz. — Látom, már kezdi kapisgálni — mondta az elnök megnyugodva. — Van még egyéb kérdése is? — Van. Miért küldték szét ezt az alapjában véve sületlen beszámolót? Kinek akarják bemesélni ezeket a gyermekded dolgokat? Ezután még jó néhány telepi szur­koló felszólalt, és mindegyikük meg­kérdezte: milyen meggondolásból küldték! szét ezt a sületlen beszédet? — Remélem, most már belátja — lépett oda hozzám az elnök az értekezlet után és kedélyesen belém- karolt —, miért kellett odaírni „szi­gorúan titkos, Nr. 66"? Van fogalma arról, mi történne, ha valóban kézről kézre járna? Jászén Antov (Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán) rosparancsnoka, majd személyes emlékekkel zárja naplójának ezt a részét: Egy ismerősétől tudja, hogy az Izvesztyija néhány héttel korábbi fogadásán a főszerkesztőt „egész idő alatt közrefogta két jól megter­mett, nála sokkal jobban öltözött orosz. Meglehetősen nyomasztó látvány volt. Maga Buharin azon­ban mintha fel sem venné, nem hederitve két komor árnyékára, fölényesen friss volt, s bár keveset beszélt, sokszor felhangzott vidám nevetése. S most elgondolom: feb­ruár 10-én, ezen a különösen hideg napon Buharin, aki körülbelül öt­venedik életévéhez közeledik, bőr­sapkával a fején, ragyogóan okos, szinte vidáman eleven tekintetével, a szeme szögletében a sok apró, nevető ránccal, megérkezett hiva­talába. Mielőtt befordult a kapun, lerázta magáról a havat, majd ba­rátságosan jó reggelt kívánt a ka­pusnak s indult fel a lépcsőkön, az ő főszerkesztői szobájába. Egy­szerre megáll s hátranéz. Úgy tű­nik neki, mintha a kapus furcsán köszönt volna vissza, különös tar­tózkodással. A lépcsőházban so­kan jönnek vele szemben; egyesek, mintha nem vennék észre, nem kö­szönnek neki, mások különös arc­cal fogadják köszönését. Zavartan vagy — ebben a szerkesztőségben sokan vannak ilyenek — határo­zottan sötéten, ellenségesen. [.. .] Leül íróasztala mellé, kezébe veszi a Pravdát, amelynek egyszer ő volt a főszerkesztője, hiszen egy­szer ő a Politbürónak is tagja meg a Kommunista Internacionálénak még elnöke is volt... Itt megáll a fantáziám. Azt hi­szem, hogy megállt Buhariné is . . . [,. .] Bármennyire is igazság az ő igazsága, nem állhat ki mellette, ha ezzel elszakad a párttól. Mert akik csúfot űznek belőle, akikkel szem­ben áll, azok az ő pártja, az ő for­radalmának, az ő ügyének, igen, mégis az ő ügyének a letéteménye­sei. Nem fordíthat nekik hátat anélkül, hogy ne szakítson mind­azzal, amiért tizenhat éves kora óta élt.” Már csak 13 hónap volt hátra Buharin életéből. Fél évvel ötvene­dik születésnapja előtt, 1938. már­cius 14-én végezték ki a kémkedés vádjával elítélt, most rehabilitált forradalmárt. Heltai Nándor KALOCSAI ZENETANÁR Tóth József kalocsai zenetanár Miskén szüle­tett, a felszabaduláskor. Élete nagyban különbö­zik, ugyanakkor hasonlít is másokéhoz. De mesél­jen erről ő maga: 55 Nem látok se fényt, se árnyékot” — Négyéves koromban sajná­latos baleset ért. Szüreteltünk. A kisbicskámmal vagdostam a fürtö­ket, s véletlenül megszúrtam a bal sze­mem. Bajára vittek a kórházba, meg­operáltak, de a műtét nem sikerült. Az- után rohamosan romlani kezdett a má­sik szemem is. Nemsokára a, budapesti Mária utcai szemklinikán találtam ma­gam. Késve érkeztünk. A sors kegyet­len játéka és az orvosi gondatlanság miatt se fényt, se árnyékot nem látok, azóta sem. — 1954-ben kerültem a Budapesti Vakok és Csökkentlátók Általános Is­kolájába. Az első évben megtanultam a speciális és normál írást, valamint az olvasást. Az előkészítő osztállyal együtt kilenc évig jártam ebbe az inté­zetbe. Az általános iskola befejezése után, 1963-ban a győri konzervatórium növendéke lettem. Egyszerre két közép­iskolát végeztem. Délelőtt a gimnázi­umban, délután pedig a konzervatóri­umban tanultam. Jeles eredménnyel érettségiztem. Majd még egy évig jár­tam a konzervatóriumba, mert az öt­éves volt. Kértem az iskolát, hogy to- vábbképzős növendékük lehessek, hogy felkészülhessek a zeneakadémiai tanulmányokra, de ez nem sikerült. El­lentétben a főiskolai felvételivel. így kezdtem ej a tanulmányaimat. — A' diploma megszerzése után újabb gonddal találtam szemben ma­gam, az elhelyezkedéssel. Kilátásban volt egy rádiós állás Budapesten, de nem akartam kilincselni lakásért, al­bérletben pedig megoldhatatlannak látszott saját ellátásom. A Kalocsai Ál­lami zeneiskolában volt üres állás. Per­sze ez sem ment könnyen. Tudomá­somra adták, hogy nem mindennapos dolog, hogy egy vak ember zenét oktas­son. A növendékek és a szülők azon­ban hamar elfogadtak, így 1972 óta kinevezett zongoratanár vagyok. Kol­légáimmal igen jó kapcsolatom alakult ki.- Egész életem hasonlít kicsit a dosztojevszkiji figurákéhoz, egy hajszál akadályozta meg a zuhanásom. Min­denért nagyon keményen meg kellett dolgoznom. Szerencsére vannak bará­taim, itthon és külföldön. Nekik kö­szönhetem az irodalmi és zenei tájéko­zottságomat, hogy megismerhettem Füst Milán és Pilinszky János vilá­gát... Tóth Menyhért miskei festőmű­vészhez is szoros szálak fűztek: kiállí­tásmegnyitóin rendszeresen zongoráz­tam, szavaltam.- Azért a sikerekből is kijutott. Egykori növendékeim jelen vannak a zenei életben hangmérnökként, mű­vészként, zenetanárként. Éveken át ve­zettem a kalocsai komolyzenebarát kört, részese voltam a Zenélő órák ren­dezvénysorozatnak, a hétvégi vigadók­nak, a zenés teaházaknak, és a miskei általános iskolában is tanítok. 1979- ben megkaptam a Szocialista Kultúrá­ért kitüntetést. .. Rengeteg könyvet elolvastam, sok verset, zenemüvet fejből tudok, jól beszélem az angol nyelvet. Gyermeki rácsodálkozással fogadom a művésze­teket, melyek fontos oszlopokat, tájé­kozódási pontokat jelentenek számom­ra. Szép életet lehet élni „Hádész vilá­gában” is. Valószínűleg semmivel sem színtelenebb, tartalmatlanabb az enyém, mint a látó embereké . . . Tamás László VÉLEMÉNYEK A POFONRÓL A február 2-án lapunkban megjelent Kosárlabdával focizott fülest kapott érte című írásunkra több olvasó reagált levélben. Ezekből csupán kettőt köz­lünk, de úgy gondoljuk, híven tükrözik a többi levélíró véleményét is. Elöljáró­ban azonban idézünk dr. Tóth Józsefné Kecskemét, Gyulai P. u. 7. szám alatti lakos leveléből: „A cikk elején közölt olvasói levél írójával nem vagyok azo­nos. Lányom, Bernadett, abba az osz­tályba jár, amelybe a kárvallott fiú. Egyébként én is testnevelőtanár va­gyok.” Valóban, a két feladó címe nem egyezik meg ... „Tisztelt Szerkesztőség! Olvastuk a február 2-án megjelent cikket „Fiata­lokról fiataloknak” című rovatukban. Valamennyien felháborodtunk azon a levélen, amit Tóth Józsefné írt az „ag­gódó szülők nevében”. Ha nem is köz­vetlenül, de bennünket is érintett a megjelent cikk, ugyanis a Bányai Júlia Gimnázium végzős diákjai vagyunk. Az említett levél alapján úgy érezzük, hogy a közvélemény nemcsak Tóth Viktor tanár úrról, hanem az egész is­koláról rossz véleményt alakíthat ki. Úgy gondoljuk, hogy a cikket olvasva az a tévhit alakulhat ki az emberekben, miszerint iskolánk tanárai kékre-zöldre verik az „ártatlan” diákokat. Nevetségesnek tartjuk, hogy egy fe­gyelmezetlen diáktársunk miatt meg­hurcoljanak egy kiváló sportembert és pedagógust, aki jelentős sikereket ért el. Tapasztalatból tudjuk — mivel ne­gyedik éve tanít bennünket —, nem kis dolognak kellett ahhoz történnie, hogy ez a pofon elcsattanjon. Különösen azon csodálkozom, hogy pont egy olyan szülő levele alapján je­lent meg e cikk. akit konkrétan nem is érintett az ügy. Az iskola diákjainak döntő többsége egyetért véleményünk­kel. Nagyon szeretnénk, ha ez a levél megjelenne az újságban, mert úgy érez­zük, ennyivel tartozunk az iskolánk­nak, tanárunknak és nem utolsósorban önmagunknak. Köszönettel: a Bányai Júlia Gimná­zium IV/a osztályos tanulói.” Idézet György Ilona lajosmizsei ol­vasónk leveléből: „Bár vidéken lakom, naponta érdek­lődéssel olvasom a Petőfi Népe híreit. A február 2-ai „Kosárlabdával focizott — fülest kapott érte” című írást megle­pődve olvastam. (Nem vagyok pedagó­gus.) Arról értesültünk, hogy a tettét meg­bánó testnevelőtanár szigorú megro­vásban részesült. Kérdésem: milyen büntetést kapott a „nehezen kezelhető” tanuló, Palotai Attila, és milyet társai, akiknek hiába szólt az egyik tanárnő, „átnéztek” rajta? A gimnázium igazga­tóját nem akarom kérdésemmel hábor­gatni, de arról is szeretnék tudomást szerezni, hogy a neveletlen (hiába pe­dagógus az anyuka?!), szófogadatlan tanulók — akik miatt az eddig szép eredményeket elért tanáruk „bűnbe esett", amiért alaposan „meglakolt” — fegyelmi elé kerülve, magatartásból legkevesebb rovót kapnának!” PETŐFI NÉPE AJÁNLATA FILM BETTY BLUE Az új francia film rendezője, Jean Jacques Beineix a mai francia film leg­fiatalabb rendezői közé tartozik. Té­mája — mint annyiszor a francia törté­netekben — a fiatalok szerelme. Főhő­sei, Zorg és Betty azonban nem a szelíd érzelmesség jegyében szövik ábrándos, átszellemült kapcsolatukat, egészen a mai korban élik cseppet sem könnyű, csatározásokkal, gondokkal teli életü­ket, sok mindent érzékeltetve a nem­csak francia mindennapok feszültségei­ből, kiszámíthatatlan „őrületeiből”. A fiataloktól távol áll minden kon­venció. Már egyhetes ismeretség is elég számukra, hogy összeköltözzenek. A fiú (félig-meddig szolgálati) faházá­ban laknak, és eleinte olyan jól érzik egymás társaságában magukat, hogy szinte teljes mértékben megfeledkeznek a külvilágról. Lassan azonban az is kö­vetelni kezdi a magáét; vissza kell lép­niük a „normális élet” ringjébe, ami egyikük számára sem könnyű. Baráta­ik és az átmeneti munkalehetőségek át­menetileg ugyan elviselhető helyzetet teremtenek, Betty egyre hisztérikusab- bá válik, és hamarosan sokkos állapot­ban kerül kórházba ... KÖNYV DR. OLÁH ANDOR: A GYÓGYÍTÓ VÍZ 4 A Biofüzetek 25. kötetének szerzője a víz élethordozó szerepét lírai indítás­sal kezdi mesélni. A Romolo Mantova- ni, majd Hufeland idézeteivel kezdődő kötet a négy fő elem: a föld, a víz, a levegő, a tűz gyógyító, életfenntartó hatásait mutatja be; részletesen az élte­tő vizet, az élet vizét. Szól a tisztító és szomjoltó vízről, a gyógyvizekről, a különböző hőmérsék­letű fürdők, borogatások előnyeiről, el­lenjavallatairól. A Mezőgazdasági Kiadó népszerű sorozatában az orvos író tájékoztat az ivókúráról, két híres vízdoktor, Vin- cenz Priessnitz (1799—1851) és Sebas­tian Kneipp (1821—1897) munkássá­gán keresztül mutatja be az izzasztás és hideg zuhany, a borogatás, a gőzölések jótékony voltát. Ezt követően képet kapunk az úszás, a gőzben, szárazgőz­ben történő szaunázás, a termálfürdők egészségvédő, üdítő, edző, kondicioná­ló szerepéről. A 48 oldalas könyvecske könnyen meggyőzi olvasóit a víz éltető szerepé­ről, arról, hogy sok betegséget meg­előzhetünk a vizek adta lehetőségek felhasználásával. A vízkúrák mellé a szerző természetesen rendszeres tornát és étkezési normatívákat is ajánl. CSANYI VILMOS: AZ ÁLLATOK TANULÁSA A TERMÉSZETBEN Csányi professzor a legkorszerűbb etológiái irodalomban található ered­mények mellett az állatlélektani kuta­tások megállapításait is beépítette a Natúra gondozásában most megjelent kötetébe. Számot ad arról, hogyan ta­nulnak az állatok természetes környe­zetükben, milyen kapcsolat van az öröklött magatartásformákban, miért alakult ki az evolúció során a tanulás képessége. Olvasmányos írásban számol be ar­ról, hogyan készülnek fel az állatok az önálló életre, hogyan tanulják meg a táplálkozással kapcsolatos tudnivaló­kat, hogyan tanulják meg az élőhely kiválasztását, a lakóhely környékének felismerését; hogyan rögződik a térkép memóriájukban .. . Egy külön világ tárul fel az olvasó előtt: az állat hogyan tanul meg véde­kezni, hogyan ismeri fel a ragadozót, mit jelentenek a kulcsingerek, reflexeik. A könyv vegén bepillanthatunk komp­lex tanulási formáikba, illetve az ember által irányított formákba. Az etológiával foglalkozó szakembe­reknek gyakorlati kézikönyv, az állat­világ iránt érdeklődő, alapismeretekkel rendelkező olvasónak érdekes szak­könyve lesz a most megjelent kötet. FOLYÓIRAT SZOVJET IRODALOM Egyelhagyott kőbányában egy férfi ás nap mint nap. Amikor ezt számon kérik tőle, kiderül, hogy itt, ebben a kőbányában 1941-ben mint partizánt kivégzőosztag elé állították. Csodával határos módon életben maradt, de há­rom másik férfi és egy lány — akiket vele állítottak golyó elé — meghaltak. A háború után a három férfi holttestét megtalálták, a lányét nem. O most azért jött a tragédia színhelyére, hogy fényt derítsen a történtekre. Vaszil Bi- kov A kőbánya című regényét közli februári (majd márciusi) számában a Szovjet Irodalom című folyóirat. Külön rovatot szentelnek a lap szer­kesztői Borisz Paszternák Zsivágó doktor című regényének, amely rövide­sen magyarul is megjelenik az Európa Könyvkiadónál. A Paszternák művé­nek végén található verses függelékből a Hamlet című részt eredeti nyelven és tizenhárom fordításban közlik. (Ezzel a bevezetővel indul az orosz nyelvű közlés a Novij Mir januári számában.) A megszokott rovatok mellett olvas­hatjuk még Aghaszi Ajvajzan örmény író szép elbeszélését, és esszéket, tanul­mányokat a mai szovjet szépprózáról, a mai irodalmi kísérletekről. VIDEO UJ FILMEK A kecskeméti Videotéka legfrissebb, kölcsönözhető kazettái: Menekülés New Yorkból (színes, feliratos amerikai sci- fi); Szemet szemért (színes, amerikai krimi); A köd (színes, amerikai sci-fi); Egy férfi, egy nő és egy berek (színes, kanadai bűnügyi film); A hatalom mai (francia politikai film); A tizedik áldo­zat (színes, olasz francia sci-fi); Gyé­mántok (amerikai bűnügyi film); Las Vegas csillagai (amerikai zenés film); A kék katona (amerikai történelmi film); Értelek, drágám (színes, NDK vígjáték). i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents