Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-06 / 31. szám

1988. február 6. • PETŐFI NÉPE • 9 SPORT • SPORT Lezárult a vizsgálat a KSC volt kosárlabda­edzőjének ügyében (3.) A bizottság — Király Sándornak, a KSC volt kosárlabdaedzőjének panasza alapján — megvizsgálta a klubbal kapcsolatos pénzügyi előírások betartását is. Egyebek között megállapította, hogy nem felel meg a valóságnak az az állítás, miszerint a KSC évek óta költségvetés nélkül gazdálkodik. A KSC gazdálkodásá­nak alapja a minden évben jóváhagyott költségvetés. A szakosztályok a sport­águkra vonatkozó versenynaptár szerint minden év januárjában írásban leadják az igényeiket. Ezt a gazdasági osztály előzetes felülvizsgálat, valamint a szükséges korrekció után februárban visszaigazolja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szakosztályok — a költségvetés jóváhagyásáig — a betervezett költség 50 százalé­kát felhasználhatják. A költségvetést a felügyeleti szerv májusban hagyja jóvá, s ezt követően a szakosztályokat júniusban írásban értesítik az egész évben felhasz­nálható összegekről. Ezzel együtt a szakosztályok tájékoztatást kapnak a klub teljes költségvetéséről és a pénzösszeg felhasználásáról. A Baráti Kör számlájával kapcsolatban megállapították, hogy azt Szél Ferenc nyugdíjas társadalmi munkás kezelte. Király József, a KSC ügyvezető elnöke nem foglalkozott a Baráti Kör pénzével. Kelemen Árpád pedig a Baráti Kör titkári teendőit látta el 1986. március 1-jéig. Akkor — Király József kezdeményezésére — lemondott erről a feladatköréről, mert összeférhetetlen volt a főfoglalkozásá­val. A számlán évente 3,5 millió forint „fordult meg”, nagyrészt a vállalatok átutalásából, kisebb részben pedig magánszemélyek befizetéseiből. Ezekből az összegekből a szakosztályok kezdeményezésére — a Baráti Kör elnökségének írásbeli engedélye alapján — fizettek a kedvezményezett sportolóknak. A Baráti Kör pénzéből azonban valamennyi szakosztály, így a női kosárlabda is kapott, annak ellenére, hogy 1987. szeptember 1-jéig külön számláról gazdálko­dott. A „feketeszámlákkal” kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy 1987. szeptember 1-je előtt a női kosárlabda-szakosztály részére érkezett pártolói ado­mányokat — több éven keresztül — a szakosztály külön kezelte. A szakosztály társadalmi elnökének, ígért Jánosnak a jóváhagyásával. Kádár Éva, később pedig Király Sándor, majd 1985. szeptember 1-jétől Major Ágnes technikai vezető intézte a női kosárlabda-szakosztály pénzügyeit. A számlán 1985. szeptember 1-jétől a vizsgálat időpontjáig 1,4 millió forint forgalmat bonyolítottak le. Ez az összeg három forrásból származott. A bázisvállalatok által átutalt pártolói ado­mányokból, a szakosztály vezetői által kialakított saját „profizmus”-ban részt vevő játékosok munkahelyéről kapott és beszolgáltatott munkabérekből (mintegy 1 millió 12 ezer forint) és az egyéb befizetésekből (tanulmányi ösztöndíjként átutalt 9 ezer 600 forint és a KSC Baráti Kör átutalása révén 20 ezer forint). A kifizetéseket vizsgálva megállapították, hogy a pénzforgalom során a legalap­vetőbb gazdálkodási és számviteli előírásoknak sem tettek eleget. Nem tartották be az utalványozási ellenjegyzési és érvényesítési kötelezettséget. A kifizetéseket igazoló bizonylatok a legtöbbször nem feleltek meg a követelményeknek. A le­könyvelt bizonylatokon nem szerepelt könyvelési tételszám, nem volt záradék, amelyből kétséget kizáróan megállapítható lett volna a kifizetés jogossága. A bérjellegű kifizetések munkaszerződés vagy megállapodás nélkül történtek, amelyekből a nyugdíjjárulékot, jövedelmi adót sem vonták le. A játékosok által befizetett munkabérek összegéről nem adtak elismervényt, a befizetést gyüjtőíven íratták alá a befizetővel. A pénzforgalom ellenőrzésére utaló bejegyzés nem volt az okmányokon, ilyen feladattal megbízott személyt vagy bizottságot nem tudtak megnevezni. A vizsgálat időpontjában a betétszámlán nem volt pénz. A kiadás­ként lekönyvelt összeg 173 ezer 761 forint 80 fillér volt, több, mint a befolyt összeg. Ezenkívül 5 külöféle szállító számlája összesen 88 ezer 502 forint 90 fillér összeg­ben kiegyenlítetlen. így 262 ezer 264 forint 70 fillér hiányzik a „kasszából”. A Baráti Kör számlájára összegyűlt pénz felhasználására semmiféle norma nem volt kialakítva. Mivel a társadalmi ellenőrzés sem érvényesült, a pénzfelhasználás sok esetben megkérdőjelezhető. A bizottság összegzése szerint alapos gyanú merült fel a Baráti Kör pénzének hűtlen kezelésére, ezért javaslatot tettek a dokumentumok lefoglalására és a vétkesek felelősségre vonására. Az üggyel kapcsolatos további fejleményekről szintén tájékoztatjuk olvasóin­kat. A megye sakkozói a nemzetközi ranglistán A Nemzetközi Sakkszövetség idei számítógépes ranglistája újból a megye sakkozóinak előrelépésé­ről tanúskodik. A listavezető, Grószpéter Attila a 6. helyre lépett előre a tavalyi nyolcadikról a ma­gyar rangsorban.'Csupán az öt ve­zető nagymester, Ribli, Portisch, Sax, Pintér és Adorján előzi meg. A többiek is javítottak értékszámu­kon, minősítésükön. Bács-Kiskun megyében jelenleg egy nagymester, hat nemzetközi sakkmester és 8 FI- DE-mester versenyez a különböző egyesületek színeiben. A megye sakkozóinak új értékszámai: Dutép SC: Grószpéter 2495, Ká­rolyi 2475, Brandics 2380, Forgács i 2370, Varasdy 2350, Salánki 2335, Földi 2335, dr. Erdélyi 2330, Sárosi 2315, Vidéki 2315,'Pólyák 2315. Czeglédi 2310. Bauer 2310, Kormá­nyos 2300, Soós 2300. Ábel 2290, Bezdán 2285, Máthé 2280. Siklósi 2265, dr. Lovas 2250. Nők: Cson- kics 2270, Kuruesainé 2105, K ura­csai M. 2090. Kecskeméti Széchenyi SE: Pál 2275. Lajosmizse: Csala 2320, Centgráf 2245, Haragos 2220, Ta­kács 2325, Molnár B. 2270. Kalo­csai SE: Halász A. 2230, Ruppáner 2220. Baja: Taskovits 2210. — 1 — EGYÜTT VERSENYEZ APA ÉS FIA Krosszozók Kecelen Másfél évtizedes szünet után 1986 óta ismét vannak krosszmotorosok Kece­len. A Keceli Motocross Sportegyesület versenyzői tavaly néhány szép ered- • ményt már elértek, az egyesület sikeres futamoknak adott otthont. Mégsem mondhatjuk, hogv különösképpen ismert lenne ez a sport. Kikből, hogyan lesz versenyző? Honnan lehet gépet beszerezni? Miből tartják fenn a szakosztályt? A többi között ezekre a kérdésekre is választ kértünk a KMSE szakosztályve­zetőjétől, Kovács Jánostól. — Egyesületünknek harminc tagja és kilenc igazolt versenyzője van. Iskolaigazgatótól kezdve a se­gédmunkáson át egészen az egysze­rű parasztemberig terjed a tagsági körünk. A közös a motor, a verseny szere te te. Versenyzőink a másod-, illetve a harmadosztályban állnak rajthoz. Kelemen István (40 éves) II. osztályban, 125 cm3-es géposz­tályban tavaly országos 19. lett Su- zukijával, Csuzi József (38 éves) ugyanebben a kategóriában balese­te miatt csak kevés viadalon indul­hatott, ezért összetett helyezést nem szerzett. Kelemen István 14 éves és az én Péter nevű 15 éves fiam a III. osztályban, 50 köbcentis kategóriá­ban az országos 6., illetve 7. helye­zést vívta ki. Nemsokára a 10 éves Csontos Árpád is nyeregbe száll; a harkakötönyi fiú szintén a legnyi­tottabb 50 cm:,-es kategóriában in­dul majd: itt csak egyféle motorral lehet versenyezni, tehát egyedül a sportoló tudása a döntő. — Milyenek a krosszozás feltéte­lei Kecelen? — Pályánknak van ugyan licence a Magyar Autó és Motorsport Szö­vetségtől, de a feltételekkel nem va­gyunk elégedettek. Ez a téglagyár melletti gödrös rész túl közel van a szeméttelephez, nem igazán kedve­ző terület tehát egy olyan verseny lebonyolításához, amelyre 4000 né­ző is kíváncsi. Kérésünkre a Szőlő- fürt Szakszövetkezet a korábbi te­hénlegelőjéből nekünk adott egy darabot, ezt fogjuk pályává alakíta­ni. Szerencsére, elképzelésünk egye­zik azzal a községi tervvel, hogy a határban szánkózódombot és kor­csolyázótavat létesítenek: a két léte­sítmény egy is lehet: télen miért ne lehetne szánkázni azon a dombon, amin mi nyáron krosszozunk? • — És a motorok? Honnan szerzik be őket? — Ki-ki onnan, ahonnét tudja. Ami kiszolgálta az idejét az első osztályban, az még jó lehet a má­sodban . . . Gumit időnként lehet boltban is venni — egy csehszlovák Barum köpeny 1000 forint — de aki jobb minőségűt akar, hogy úgy mondjam, a találékonyságára van utalva. — Drága a versenyzés? — Az autózáshoz képest ol­csó . . . Egy 125 cm3-es motor a két edzésen meg a versenyen behörpöl 20 liter extra benzint és legalább egy liter 300 forintos Castrol olajat. A mi kis egyesületünkben ezt bi­zony maguk a versenyzők fizetik, nem tudunk jelentősen hozzájárul­ni a költségeikhez. — Elárulná mennyiből gazdál­kodtak 1987-ben? — Nem titok: összesen 124 ezer forintunk volt, beleszámítva az ál­talunk rendezett verseny bevételét is, ám ezzel kapcsolatban 50 ezer • Rajtelőkészítés a III. osztály 50 köbcentis kategóriájában. A legtöbb versenyzőpalánta apja példáját követi. volt a kiadás. Tartalékoltunk 30 ez­ret az idénre, a többit szétosztottuk a versenyzőknek, ez persze csak tö­redéke kiadásaiknak. Néhány ezer forinttal támogatott bennünket a Hungária Biztosító, illetve Pintér József kisiparos, de tulajdonképpen nem nagyon fűlik a fogunk más szponzorok megnyeréséhez: mire kikönyörögjük a pénzt, el is megy tőle a kedvünk. Sokat várunk az idén a saját autóbuszunktól. — Hogy mitől? — Vettünk egy Ikarus 255-ös pa­norámabuszt 60 ezerért — jutányos áron —, ami jól jön majd, ha ver­senyre utazunk. Ám nem zárkó­zunk el egyéb hasznosításától sem, már vannak érdeklődők. Kell is majd a bevétel, mert hiszen az árak folyamatosan emelkednek, ezekkel lépést kell tartani. Fontosnak tar­tom egyébként hangsúlyozni;. hogy az egyesületben fizetést senki nem kap, mindent társadalmi munká­ban csinálunk. — Mi indít egy embert arra, hogy éppen krosszozzon? — Mit mondjak erre? Már annak külön varázsa van, amikor a csapat együtt utazik a következő versenyre, amit csak tetéz az égett Castrol olaj semmihez sem hasonlítható szaga. Valami nagyszerű érzés, amikor a versenyző a gépével leküzdi a dom­bot, az árkot, a tócsát, a homokot, az agyagot, meg persze az ellenfeleit — és egy perc múlva annak ad kölcsön egy villáskulcsot, aki három centivel az utolsó kanyarban előzte meg ... — Idei céljaik? — Az országos bajnokság negye­dik fordulójának június 11—12-én a mi egyesületünk lesz a szervezője, előtte — minden hazai versenyzőt meghívunk — szeretnénk 10 napos edzőtábort szervezni. Célunk ter­mészetesen a minél jobb helyezés. • Pillanatkép dombtetőn. A motor nyergében a 14 éves Kelemen István. 1988-ban már a mi színeinkben sze­repel a Szekszárdon megszüntetett klub két versenyzője, Varga Endre és Mészáros István — Suzukival, illetve KTM-mel — az ő bemutat­kozásukhoz is fűzünk reményeket. — Felnőtt versenyzőik — más sportághoz képest — a csaknem negyven évükkel nem idősek? — Á, szó sincs róla. A gokartban is 50 éves a világbajnok. A magyar krosszbajnokságban is 7 éves volt a legfiatalabb és 46 esztendős a leg­idősebb versenyző ... Ebből és ar­ra következtetek, hogy krosszozni minden korosztálynak öröm. Ballai József SZEPTEMBER 2—4.: EURÓPA- ÉS VILÁGBAJNOKSÁG Rangos események a gokart-versenynaptárban Négy országos bajnoki futam Kecskeméten A Magyar Autó- és Motorsport Szövetségben elkészült az idei esztendő gokart­programja. A szokásoknak megfelelően ebben kiemelkedő szerepet kapott a kecskeméti Dutép-kartring, hazánk legjobb pályája az idén is számos nagy ver­senynek ad otthont. A hatból négyszer a „hírős betonon” rendeznek országos bajnoki futamot, májusban és októberben pedig nemzetközi vetélkedőre várják a motoros zsámolyok vezetőit. Az évad csúcspontja a szeptember 2—4-ei kecske­méti Európa- és világbajnokság lesz, amelyre most már gőzerővel tart a készülő­dés. Mint már arról hírt adtunk, az Ibusz SE megszüntette a gokartszakosztályát, s a jövőben szigethalmi színekben versenyeznek a kecskeméti kartozók. Az orszá­gos bajnokcsapat erősödött az utóbbi néhány hónapban. Kárpáti József szakosz­tályvezető arról tájékoztatott, hogy két külföldi versenyző is rajthoz áll a magyar futamok során a kecskeméti—szigethalmi színekben. A „kis Konopka”, a híres csehszlovák versenyző fia, Konopka József Losoncról, valamint az osztrák úttörő korosztályú Patrick Thurner. Érdekesség, hogy Farkas Tibor ismét nevezett a bajnokságra, az egykori nemzetközi hírű kartozó a Formula BBK géposztályban áll rajthoz, míg fia az úttörőknél próbál szerencsét. Mészáros Adrién továbbra is C—4-es versenyző marad. A csapat szeretné megvédeni országos elsőségét, de egyéniben is számítanak egy-két aranyéremre a kecskemétiek. Balázs Attila és Kocztur Tibor abban re­ménykedik, hogy rajthoz állhat a szeptemberi Európa- és világbajnokságon. A szakosztály neve a jövőben: Szigethalom Kecskeméti Kart Klub. A SZOLGÁLTATÓK ÜGYELETI RENDJE VÍZMŰ Az Észak-Bács-Kiskun Megyei Víz­mű Vállalathoz tartozó településeken a vízellátással kapcsolatos hibákat, rend­ellenességeket a fogyasztók a helyi víz-, illetve csatornaműveknél vagy a keze­lők lakásán jelenthetik. Több fogyasz­tót érintő hiba esetén a tanácsnál, illet­ve a közműellátást irányító üzemmér­nökségen személyesen vagy telefonon kérhetnek segítséget — szombaton és vasárnap az alábbiak szerint: Kecskeméten, az Izsáki út 13. szám alatti üzemmérnökség főportáján sze­mélyesen vagy a 27-700-as telefonon. A megyeszékhelyen kívül a hetenyegy- házi, ballószögi és városföldi fogyasztók tartoznak ide. Kiskunfélegyházán mun­kaidőben bejelentés tehető: Tölgyfa u. 1., telefon: 62-622, illetve munkaidőn túl: Nyár u. 4. Itt várják a pálmonosto- ri, petőfiszállási, gátéri, bugaci, kunszál­lási, fülöpjakabi és orgoványi fogyasz­tók jelentkezését is. Tiszakécskén, a Kossuth Lajos u. 64. alatt, illetve a 41-382-es telefonon lehet a hibákat be­jelenteni. Munkaidőn túl a Szabadka utcai vízműgépházi ügyeletet kell érte­síteni. Az üzemmérnökséghez tartozó községek: Tiszabög, Lakitclck-Tőser- dő, Tiszaalpár, Nyárlőrinc, Szentkirály, Kerekegyháza, Kunbaracs, Ladánybe- ne, Lajosmizse, Felsőlajos. Kunszent- miklóson a hibabejelentést a Marx tér 1. alá (T.: 55) kérik. Ehhez az üzem- mérnökséghez tartozik: Tass, Dunave- cse, Szalkszentmárton, Apostag, Sza­badszállás, Izsák. CSATORNAMEGHIBÁSODÁS­KOR Kecskeméten bejelentés tehető a Mindszenti út 6-ban (T.: 28-133); Kun- szentmiklóson a Vásár téri szennyvíz- telepen (T.: 5); Kiskunfélegyházán a Csongrádi úti telepen vagy a 62-943- as telefonszámon; Lajosmizsén a víz­műgépházban (Ceglédi út 76., T.: 154). A Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalathoz tartozó településeken a víz- és csatornahálózat hibáját Kiskunhala­son, a Brinkus L. u. 1. sz. alatt szemé­lyesen vagy a 22-555-ös telefonon; Ka­locsán, a Hősök útja 31. szám alatt jelenthetik. A községekben a vízműnél, a vízműkezelő lakásán kérhető segít­ség. (A vízmű vállalatok kezelésébe tar­tozó közművek szakaszhatára ivóvíz- vezetéknél a vízmérő után 10 cm-ig, a csatornabekötésnél pedig a telekhatá­rig terjed. Ezen belül a hibák kijavítása a fogyasztót terheli.) DÉMÁSZ A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos panaszokat a következő kirendeltségeken, illetve azok telefon­számain lehet közölni: Kecskemét, Csongrádi u. 26. T.: 21-622; Baja, Baj- csy-Zs. u. 6. T.: 11-433; Kalocsa, István k. u. 27. T.: 75; Kiskőrös, Petőfi S. u. 110. T.: 3; Kiskunfélegyháza, Fürst S. u. 18. T.: 62-022; Kiskunhalas, Mátyás t. 2. T.: 21-944. A hibabejelentéseket Kecskeméten, Baján, Kiskőrösön és Kiskunfélegyhá­zán folyamatosan személyesen vagy te­lefonon fogadják. Kalocsán és Kiskun­halason a kirendeltségen személyes be­jelentés csak szombaton reggel 7-től 15 óráig tehető, ezután és vasárnap a ki- rendeltségek kapujában elhelyezett postaládában lehet értesítést hagy­ni, illetve telefonon a fenti számo­kon. Kecskemét, Ingatlankezelő és Távfű­tő Vállalat Fűtés-, melegvíz- és csőtörés-meghi­básodásokat a Széchenyiváros, Akadé­mia körúti fűtőműnél személyesen vagy a 27-011-es telefonon lehet beje­lenteni. DÉGÁZ A kecskeméti, ballószögi, fülöpházi, helvéciai, kadafalvi, kerekegyházi, la- josmizsei, nyárlőrinci és városföldi fo­gyasztók a gázszivárgásokat, -ömlése- ket, -robbanásokat, -tüzeket, -hiányo­kat és -kimaradásokat személyesen Kecskeméten, az Ipoly u. 5. sz. alatt vagy telefonon a 21-155-ös számon je­lezhetik. Az ügyeleti szolgálat folyama­tos. Kiskunfélegyházi, jászszentlászlói, pálmonostori, szanki fogyasztók a hiba- bejelentést személyesen a Nyomás 24. sz. alatt, telefonon a 62-244-es számon tehetik meg. Baján a Dégáz-egységnél, Bajcsy- Zs. u. 4. alatt vagy a 12-588-as tele­fonon. Kiskunhalason a Kertész u. 2. sz. alatt vagy a 22-633-as telefo­non. A szabadszállási, kunszentmiklósi, tassi, kunadacsi, izsáki és kisizsáki fo­gyasztók Szabadszállás, Kossuth L. u. 22., illetve a 151 -es telefonon jelenthe­tik a hibákat.

Next

/
Thumbnails
Contents