Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
1988. február 1. • PETŐFI NÉPE • 5 CSAK A SÁR, MEG A TÉL? Látogatás a Kalocsai Iszkra Tsz-ben NÉPGAZDASÁGI TERVEZÉS — MÁSKÉPP Orientálja a piac - szabályozza a terv Ahogy illik, a Kalocsai Iszkra Termelőszövetkezetben általános tájékoztatót kérek az elnöktől, Romsits Sándortól. A gazdaság azon kevés mező- gazdasági üzem közé tartozik, amely csupán az alaptevékenységéből él meg. Meghatározó a növénytermesztés, a búza, az őszi árpa-, a kukorica-, a napraforgó- és a szójatermelés, a háztáji és a szakcsoportos fűszerpaprika-előállítás. A várostól keletre eső területeken a jó időt kihasználva befejeződött a szántás, a szerves trágya terítése. A fehéijeprogramhoz kapcsolódva készülnek a KSZE Növénytermelési Rendszer Agrárfejlesztő Közös Vállalat tervei egy olyan feldolgozóhoz, amelyet a tsz területén hoznak majd közösen létre. Ma a gazdaság saját ke- verőjében dolgozza fel a terményeket, ha „belép” a szójáé, a szövetkezethez szerződött kistermelőket is ellátják majd keveréktakarmánnyal. Áz állattenyésztés tehenészetet és ju- hászatot foglal magában. Az előbbi háromszáz tejelő tehén, az utóbbi háromszáz anya. Az elnök szerint az állatte- . nyésztési ágazat épphogy eltartja magát, a növénytermesztés tavaly — belvíz és aszály miatt — kevesebbet hozott, mint az eddigi években. A szövetkezet árbevétele általában 85 millió forint, nyereséget nullától tizenkétmillió forintig értek már el. A múlt esztendei végső adatok még nem állnak rendelkezésükre, mert a Kalocsakörnyéki Agráripari Egyesülés — melynek tagjai — visszaosztható nyereségét egyelőre nem ismerik. Arra a kérdésre, hogy ipari melléktevékenységgel miért nem foglalkoznak, az elnök így válaszolt: az Iszkra városi szövetkezet, Kalocsa annyira iparosodott, hogy konkurenciával belépni nemigen tudnak. Egyébként a gazdaság 380 tagjának — közülük 130 nyugdíjas, járadékos — sincs igénye az ipari tevékenységre. Annál is inkább, mert a város üzemeinek elszívó hatása miatt a tsz-ben csak a kevésbé képzettek maradnak. Tágra nyílik a szemünk, amikor a gazdaság Volgája kikanyarog a városból. A sofőr, Körmös Mátyás szerint régi uradalmi épületeket látunk. Félig leomlott, alig-ajtajú, háznak már nem nevezhető valamiket. Benn mozgás, tehát „laknak” a hajdani cselédlakásokban. — Az elnökünk felkarolja a hátrányos helyzetűeket, a cigányokat. Munkát ad nekik, meg lakhelyet. — Bővebb magyarázatra nincs szükségünk, egyébként is megérkezünk a takarmánykeverőhöz. Sárközi Vilmos nyitja a kaput, rozoga lépcsőn kecmergünk. Ez is egy régi uradalmi épületből kialakított létesítmény, alattunk valaha istálló volt. A gépek láthatóan kis teljesítményűek, egy ember elég a kiszolgálásukhoz. Csizmánk mélyen megmerül a földre szóródott darában, amíg igyekszünk kikerülni az arcunkba csapódó pókhálókat. Néhány perc múlva megérkezünk a tehenészeti telepre. Többen az istálló falát támasztják. Zsubori Attila műszakvezető lesz a kísérőnk. Lavírozunk, a szó legszorosabb értelmében. — Ez a trágyahegy hány nap „termése'’? — Körülbelül egyheti. Nyáron sokkal rosszabb a helyzet - mentegetőzik a kérdezett. Meggyőződésem, hogy akkor elviselhetetlen a legyek támadása, ä bűz. Az első istállóban, a magyartarka tehenek sorának túlsó oldalán egy asszony éppen almoz, vas villával. — Ez a leggyengébb gondozócsoportunk — tájékoztat a műszakvezető, és gyorsan terel bennünket tovább. Valóban a második istállóban valamivel enyhébb az ammóniaszag, a trágyával teli talicska a közlekedőúton, a kitrágyázást végzik éppen. A harmadik épületben a tehenek tisztábbak. A sor végén jó kiállású bika. — Nem mesterségesen termékenyítenek? — Az nem annyira biztos módszer, a törzskönyvezett bikával segítünk. (Vajon mit szólnak ehhez az állattenyésztők?) Az istállókapun kilépve kissé nehezen jutunk el arra az ösvényre, ahol átkelhetünk a derékig érő silóhalmon. Irány a borjúnevelő. A kicsik hangosan követelik az ennivalót. Csordás József néhány perc türelemre inti őket, míg a tejet az itatókba önti. Odaadással, sőt úgy látszik, örömmel végzi munkáját. A borjak rohama miatt félrehúzódunk és mosolyogva szemléljük, ahogy az idős ember ölben emeli a kis állatot a helyére. Míg a borjak esznek, idekiált: — Most megcsinálom a jó meleg, tiszta hálóhelyüket! A következő épület a nagyobb borjaké. Kísérőnk büszkén áll meg az egyik elkerített terület előtt. Harsányan szól: — Karcsi! Karcsi! — és a kifutó ajtajában méltóságteljesen buktatja be fejét egy magyarszürke bika. — Dömsödről hoztuk, azon gondolkodunk, néhány tehenet befedeztetünk vele. Aztán majd meglátjuk... Már nem kerülgetjük a tócsákat, a sarat. A cipőnek, csizmának úgyis tmindegy. A Volga vezetője elővesz egy kulcsot, ajtót nyit: — Ebben az épületben lesz majd a szójafeldolgozó. Amíg a gép megérkezik, a gyalogmunkások hagymát tisztítanak itt. Egyszer kérünk egy pillanatnyi megállást, míg a láthatóan új Bauer öntözőgépekre — és az előtte bőségesen található sárra — rákattan a fényképezőA kétmillió lakosú Baku — Azerbajdzsán fővárosa — a Szovjetunió Kaukázuson túli területének legnagyobb városa. Száz évvel ezelőtt azonban csak egy, a Kelet ráérős élettempójának valamennyi jegyét magán hordozó városka állt a Kaszpi-tenger partján. A nagyarányú városépítés, az iparosítás, az olaj felfedezése, kitermelésének, hasznosításának megindulása a múlt század hetvenes évei után kezdődött. ‘ Munkalehetőségben és jobb életkörülményekben bízva Oroszország valamennyi részéből tömegesen érkeztek az emberek Bakuba, így született meg a soknemzetiségű város. Bakuban ma a Szovjetunió több mint hetvenféle nációja, nemzetisége él. Az olaj határozta meg a városban kialakuló ipar profilját és Baku földrajzi határait egyaránt. Elsősorban olajkitermeléssel, finomítással és olajipari gépgyártással foglalkoznak itt. Az utóbbi évtizedekben a műszergyártás és az elektrotechnika is egyre jelentősebb helyet kap a város iparában. Magyarán szólva Baku fejlődését már több mint 100 éve nem a vidék éghajlati és földrajzi lehetőségei határozzák meg, hanem az olajipar. Ebből származik a városfejlesztés problémáinak specifikuma, amelyről Oktaj Zej- nalov, Baku polgármestere beszél az APN tudósítójának: — 1920 előtt — a szovjethatalom Azerbajdzsán területén való megszilárdulása előtt — Baku fejlődését gyakorlatilag a városépítési normák és szabályok teljes hiánya jellemezte. Az építkezésre leginkább alkalmas területeket gép. Körmös Mátyás sóhajtva ennyit mond: Tudják, hogy hívják ezt a részét Kalocsának? Homokgyőr. Hazafelé a látottakról beszélgetünk. Mezőgazdaságban nemigen járatos kollégám kissé maliciózusan teszi fel a kérdést: — Azért voltak ilyenek a tehenek, mert télen melegíti őket a rájuk ragadt sár, meg trágya? Gál Eszter természetesen az olajmágnások kaparintották meg, s a számukra legkényelmesebb helyeken építették fel irodáikat, villáikat. így jött létre Baku fényűző központi része. A munkások — városi közlekedés hiányában - igyekeztek a munkahelyhez minél közelebb letelepedni. Lakóhelyeiket „telep”-nek nevezték. Rájuk vonatkozóan kényelemről, elfogadható ökológiai környezetről természetesen beszélni sem lehetett. Baku első szovjet vezetősége a város legégetőbb és leglátványosabb problémáit oldotta meg: megszüntette a nyomortanyákat, kiépítette a csatorna- rendszert, vízvezetékeket fektetett, a „szürke lepényt” — így nevezték a ba- kui fennsíkot — növényekkel ültette be. Mindez terv szerint történt. A szovjethatalom megszilárdulásától kezdve három hosszú lejáratú terv alapján folyt Baku fejlesztése — egy-égy terv 10-15 évre szólt. Az ilyen városfejlesztés lehetővé tette, hogy külpnválasszák a nagyváros lakó- és ipari zónáját, megszervezzék a közlekedést, az egy személyre jutó napi vízmennyiséget 500 literre emeljék, létrehozzák az Aspe- ron-félsziget északi részén ma már népszerű üdülőterületet, s megkezdjék az olajkutaktól tarkálló föld rekultivációját. Mindezeknek a problémáknak a megoldása természetesen a város további iparosításával egyidőben folyt. A szovjethatalom 67 éve alatt Baku ipari potenciálja csaknem 155-szörösé- re nőtt, lakossága 12-szeresére. A Baku város önkormányzata alá Mostanában sokféle politikai és gazdasági illúzióval kell leszámolni, legkivált az idősebb nemzedéknek, amely a szocializmus utópisztikus felfogásán nevelkedett. Az 1988-as népgazdasági tervet olvasván bizonyára másokban is felötlött, milyen másként képzeltük a tervezést annak idején, s mennyire más funkciót tölt be napjainkban, s fog a maiaktól is eltérőket betölteni a jövőben. Kezdetben a makrogazdasági — a népgazdasági — tervezés az anarchikusnak tartott piac ellentéteként született meg. Olyan eszközként, amely megóvja a szocialista gazdaságot, a társadalmat a válságoktól, a zavaros és vezérel- hetetlen piaci folyamatoktól. Eszköznek született, ám cél lett belőle: a tervezés totálissá vált, a terv minden részletet megszabott, amolyan abszolútum volt, amit még törvénynek is neveztünk, akként kezeltük. Aligha véletlen, hogy azt a gazdasági rendszert, amelyik az ötvenes évek elején honosodott meg Magyarországon, most, utólag, éppen tervutasitásos rendszernek nevezzük. Volt annak a korszaknak még seregnyi jellemző vonása, de talán semmi sem volt olyan jellemző rá, mint a terv és az utasítás. Vegyes gazdaság Hogy milyen gazdasági, politikai, társadalmi visszásságokhoz vezetett az a rendszer, azt már sok kötetnyi tudós elemzés, még több nem tudományos igényű publikáció felvázolta. A tervutasításos rendszert oldotta fiz 1968-ban megkezdődött, majd sokszor megtorpant és új erőre kapott reform- folyamat, amelynek egyik fő jellegzetessége a vállalati önállóság erősödése. A vállalati önállóság — mégha csak részleges is— ellentétben van a népgazdasági terv lebontásával: az önállóan gazdálkodó, a nyereségre törekvő vállalatoknak nem lehet megszabni, miből, mikor, mennyit gyártsanak, forgalmazzanak. A vállalatok, a szövetkezetek csak úgy felelhetnek meg a nyereségérdekeltség követelményének, ha nem egy központilag, íróasztal mellett konstruált terv utasításai szerint, hanem a piac törvényeihez alkalmazkodva formálják tevékenységüket. • Fúrótorony a tengerben. tartozó terület ma a Szovjetunió egyik legjobban urbanizált vidéke. Az eredményekről beszélve azonban nem szabad elhallgatni azt sem, hogy számos problémát csak részben sikerült megoldanunk, sőt jócskán akad még megoldásra váró feladat. Ezeket talán a városrendezés negyedik tervének realizálása során sikerül rendezni, amelyet a múlt év végén fogadtak el... .— A város vezetőségének a jobb életkörülmények megteremtésére iráMa többé-kevésbé aszerint formálják — a külső és a belső piac keresletét tartják szem előtt, termékeik várható eladhatósága szabja meg magatartásukat — mi tehát akkor, ilyen körülmények között, a népgazdasági terv funkciója? Ha a piaci folyamatok döntik el, mit érdemes termelni, mit nem, és miből mennyit kell, akkor mi a szerepe a népgazdasági tervnek? Olyan kérdés ez, amely ma sokakat foglalkoztat. Ha nem is teljes, de részleges választ ad a kérdésre a felfogás, amely szerint a miénk amolyan vegyes gazdaság: egyidejűleg orientálja a piac, és szabályozza a terv. Mert a piac ugyan nagyjából megfelelően tájékoztatja a gazdálkodó szervezeteket a teendőkről, ám mi nem mondunk le a piac szabályozásáról sem. A vállalatok elkészítik a maguk mikroszintű terveit, de a kormány is elkészíti a magáét, hiszen a kormánynak is gazdálkodnia kell az erőforrásokkal. A riépgazdasági terv meghatároz bizonyos prioritásokat — kiemelten fejlesztendő ágazatokat — meghatároz bizonyos mennyiségeket, amelyek megtermelését nem nélkülözhetjük, de nem szabja meg a részleteket, kivált nem utasítja a termelőket. Több változat A terv akkor jó,"ha kellő információval látja el a gazdálkodó szervezeteket, és ha segít a népgazdasági célokat úgy megvalósítani, hogy azok elérése a vállalatok saját érdekeivel is találkozzon. Egy olyan makroszintű terv, amelyik a vállalati partikuláris érdekekbe ütközik, ésszerűtlen és megvalósíthatatlan. Mint a központi tervezésben dolgozók elmondják, a hosszú távú tervek ma már több variációban készülnek, számolva a piac — különösen a külpiac — igényeinek változásával. Mert ha több elképzelhető jövő van előttünk, ha lehetőségeink a külső és belső változásoktól függően többféleképpen alakulhatnak, akkor többféle stratégiára, többféle gazdasági koncepcióra van szükségünk, amelyek közül azután a legmegfelelőbbnek látszót alkalmazhatjuk. A tervezési folyamatban manapság az alku is helyet kap; nézetek és érdekek ütközése, azok egyeztenyuló törekvései valószínűleg több eredménnyel járhattak volna, ha nincs egy gátló tényező — folytatja a beszélgetést Oktaj Zejnalov. — A jogi lehetőségekről beszélek. Eddig a város vezetősége nem volt a város területének teljes jogú gazdája. Az iparfejlesztés a minisztériumok, különböző tudományos intézetek hatáskörébe tartozott, döntéseikbe mi csak minimális mértékben szólhattunk bele. A város problémái „szétfolytak” a sok kézben. Nos, a tése jellemzi a makroszintű tervezést. Mégsem mondhatjuk, hogy terveink jók, sikeresek, megvalósíthatók. Talán még egyetlen olyan három-, vagy ötéves terve sem volt a magyar gazdaságnak, amely hiánytalanul teljesült, s az utóbbi idők éves terveiről sem lehet ezt minden vonatkozásban elmondani. Meglehet, ennek az is oka, hogy a tervezést még távolról sem sikerült társadalmasítani; hogy a tervezés még ma is szinte kizárólag az arra felhatalmazott központi intézmény dolga, joga. Nem irányít: befolyásol Többen vélekednek viszont úgy, hogy nem lehet sikeres a tervezés, ha kizárja a mindennapi embert, mondván: csak a szakemberek ismerhetik a gazdasági folyamatokat, azok nagyobb összefüggéseit. Erősödik az a nézet, miszerint a társadalom nem zárható ki a tervezésből; csakis a tervezés társadalmasítása vezethet eredményre. Ahhoz azonban, hogy a népgazdaság stratégiájába többen szólhassanak bele, olyan politikai intézmény- rendszer, olyan demokratizmus is szükséges, amilyen nálunk egyelőre nem alakult ki. Amiből levonhatjuk a konzekvenciát: a gazdasági reformfolyamat nem bontakozhat ki társadalmi reform nélkül. Az idei népgazdasági terv a korábbiaknál már jobban számol a realitásokkal, a piaci folyamatokkal, de számos tekintetben még magán viseli a. korábbi tervezés vonásait. Egyes kitételei még irányítani és nem befolyásolni igyekeznek a gazdaság szereplőit, de azért már szinte mindenki belátja, elismeri, hogy a befolyásoló típusú terv a reális: az, amelyik úgy valósítja meg a társadalom céljait, hogy a gazdálkodó szervezeteket azok megközelítése, elérése irányába befolyásolja. Ma, amikor erősödnek a piaci hatások, amikor növekszik a vállalati önállóság, a népgazdasági tervezésnek olyan irányba kell változnia, hogy egyfelől a tervezési folyamat társadalmibbá váljon, másfelől maga a terv inkább befolyásolja, semmint irányítsa a gazdálkodókat. így kapcsolható össze a piacgazdaság a tervgazdasággal. G. Zs. gazdaságirányításban végbemenő átalakítás megszüntette ezt az állapotot, s a „hatalmat” teljes egészében a városi tanácsnak adta. így ma már a mi, és csak a mi jogunk az új építkezések engedélyezése, illetve elutasítása. Ez az ipari létesítményekre és a lakóházakra egyaránt vonatkozik. A peresztrojkának köszönhetően jogunk van ahhoz is, hogy nagyobb hozzájárulást követeljünk meg a vállalatoktól (anyagi és egyéb segítséget egyaránt) a városfejlesztés szociális programja megvalósí-. tásához. Ma már egyértelműen a városi tanács jogköre és kizárólagosan az övé, hogy meghatározza a városi közlekedés fejlesztésének mértékét, a vízvezetékrendszer továbbépítését, az ipari célokra felhasználható víz mennyiségét. Ugyancsak az ő hatáskörébe tartozik a város területét ipari hulladékkal szeny- nyező vállalatok elleni szankciók foganatosítása. A városi tanács az építészekkel együttműködve dönt az új lakótelepek helyéről, formájáról elsődleges szempontként a városkép harmóniáját, folytonosságát figyelembe véve. A peresztrojka jelentős mértékben megszilárdította a város anyagi helyzetét is. A hagyományos pénzforrásokon kívül a város kasszáját növelik a Baku területén működő vállalatok bevételéből származó kötelező éves átutalások, a földbérleményekért, vízvezeték, csatornarendszer, villamos energia stb. használatáért befizetett összegek. Ezen kívül a következő 15 évben Baku központi támogatásban is részesül — erről a közelmúltban életbe lépett kormány- rendelet döntött, hogy Baku minél előbb megoldja problémáit. Valerij Grigorjev APN-KS SZOVJETUNIÓ Baku és a peresztrojka
