Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-19 / 42. szám
1988. február 19. • PETŐFI NÉPE • 5 A Kalocsai Állami Gazdaság vetőmagtisztító üzemét 1978-ban építették a Kalo- csakörnyéki Agráripari Egyesüléssel közösen. A létesítményt elsősorban a fűszerpaprika-vetőmag kikészítésére állították munkába. Az évente két műszakban 2400 —2500 munkaórát dolgozó gépsor kapacitásának jobb kihasználására azonban ma már a környező mezőgazdasági üzemek termel- vényeiből is szállítanak ide feldolgozásra. A beton-üveg építményben, míg Jávor Tamással, a gazdaság főagronómu- sával beszélgetünk, bizony ösz- szébb kell gombolni a kabátot, és hangosabbra fogni a szót. A falak mellett katonás sorban polcolt zsákok, a terem közepén a • Damas gép. A rostákon keresztül éppen a saját termelésű mustármagok folynak a zsákba. — Ez a remek dán gép alkalmas bármilyen mag tisztítására. Az őszi búzáé január közepéig szokott kitartani, a zöldségfélék, fűszerek a következő időszakban adnak munkát. Tisztítottunk már a fűszerpaprikán kívül lencsét, babot, kölest, napraforgót, fénymagot. Általában nyugati exportcikkek a fűszerek, ezekre nagyon kell figyelnünk, mert a külföldi vásárló szigorú minőségi mércét állít föl. Előbb próbatisztítást végzünk, és csak ha az elvárásoknak meg tudunk felelni, akkor vállaljuk el a munkát. Kohl Jánost a gép mellől invitáljuk egy kis beszélgetésre a csarnok közepén álló üvegházikóba: — 1959 óta dolgozom az állami gazdaságban, nyáron gyalogmunkásként, telente, amióta megvan, ebben az üzemben. A vegyszerezésekben veszek részt odakinn, az nagy óvatosságot kíván. Idebenn meg az a fontos, hogy „mindenütt ott legyen” az ember, figyeljen a rostákra, meg minden egyébre is. A legkellemetlenebb, amikor az erős paprika magját tisztítjuk, mert csípős a pora. de az árpa sem örvend nagy népszerűségnek. A legjobban a babot, meg a búzát szeretjük, mert ezeken a normánk, a pénzünk jobb,'könnyebb is • A tisztított füszerpaprikamagból Kovács Endre vesz mintát. (Méhesi Éva felvételei) Pillanatkép a vetőmagtisztítóból Búza, fűszerpaprika, mustármag Kalocsáról • Ebben a zsákban már tiszta a mustármag. Török Ernő, Balogh Jánosné és (legelöl) Kohl János az utolsó munkafázist végzik, a zsák száját varrják. LENGYELORSZÁG velük dolgozni. Az idén nyugdíjba megyek, ha hívnak, szívesen besegítek majd, mert itt eddig megtaláltam a számításom -— fordul ki az ajtón, és indul a gép felé Kohl János. Talán hallja, talán nem, a főagronómus dicsérő szavait: — Őt nagyon szívesen látnánk itt nyugdíjasként is, pontos, precíz embernek ismerjük. Még azt sem mondhatom, hogy a következő generáció képviselője lép be, hiszen Gillich, Tamás műszakvezető jószerivel az unokája lehetne a nyugdíjba készülőnek. — Ez volt három éve — amikor munkába álltam — a legjobb lehetőség a kezdésre. Gépszerelő vagyok, most a gazdaság ösztöndíjasaként igyekszem megszerezni a technikusminősítőt. Az én műszakomért teljes mértékben felelek. Azért, hogy a tisztított anyagok minősége kifogástalan legyen, a tárolásért, a munkavédelem betartásáért, a • gép fennakadás nélküli működéséért. Ezzel, hál’ Istennek nem sok a bajunk, eddig • A Hamas gép és Gillich Tamás legföljebb ékszíjat kellett menet közben cserélni. A nagyjavításokat is mi végezzük, ha jól megcsináljuk, nekünk lesz kevesebb gondunk, amikor már jönnek a vetőmagok, fűszerek. Míg beszélünk, sem áll az élet, hol a gépkocsivezető jelentkezik áruért, hol a Növénytermesztési és Minősítő Intézet munkatársa nyit be, mondván: mintázza a készárut. Ez utóbbival kapcsolatos tapasztalatait Jávor Tamás nem állja szó nélkül: — A, kecskemétiekkel megértetjük magunkat. De a zöldségnövények magjainak vizsgálata a békéscsabai területi központhoz tartozik. A nagy távolság mindig bonyolítja a dolgainkat. A mintáinkat ott vizsgálják meg tisztaság és a csírázás szempontjából. Az eredményről értesítik a termelő gazdaságot, amelyik vagy elfogadja, vagy nem. Ha nem, újra tisztítjuk, újra mintázunk, újra fémzároltatunk. És ez mehetne az idők végeztéig. Persze már első nekifutásra meggondolják magukat a termelők, hogy vállalják-e a többletköltséget, munkát, az esetleg kiharcolható többletárért. Kifelé indultunkban végigsimít a zsákok hátán a főagronómus. Erről mindjárt a sokat emlegetett göngyölegellátás jut eszébe: — Nekünk szerencsére nem okoz nagyobb fennakadást a zsákok beszerzése. Igaz, tavaly igen meg voltunk szorulva, az Ágker segítségével tudtunk csak szinte az utolsó pillanatban hozzájutni 10 ezer zsákhoz, egyébként az Agrokerek- től vásárolunk. Ezt — mutat az egyik stószra — amibe a mustár kerül, az NSZK-partner bocsátja rendelkezésünkre. Érdekes, se nem szakad, se nem foszlik. Jó lenne mindig ilyennel dolgozni! —csukja mögöttünk be a nagy vasajtót Jávor Tamás. Gál Észter Rugalmasabb devizagazdálkodás A lengyel valutaforgalom és állami devizapolitika elvei lényegesen változtak az utóbbi időben. Az egyik legfontosabb újítás az exportáló vállalatok devizajóváírási rendszere, amelyet 1982-ben vezettek be. Ennek révén lehetővé vált az exportőrök számára a devizabevételek meghatározott részének a hivatalos árfolyam szerinti megvásárlása, amiből a nyersanyag-, fél- késztermék- és alkatrészimportot fedezik. így most már a vállalatok nem függnek teljesen a központi importelosztástól. A rendszer néhány éven át elszámolási számlák alapján működött. Kizárólag a devizaszférát ölelte fel, de a vállalatok devizavásárlását nemegyszer lefékezte, amikor a nyugati és a fejlődő országokba irányuló export csökkenése az irányító szerveket erre késztette. 1987 óta a decentralizált import lehetősége kiterjed a termelőeszközökre is. Tavaly május óta a devizaszámlák tulajdonos vállalatai jogot kaptak arra is, hogy szabadon értékesíthessék devizájukat. Lényegesen rugalmasabbá vált a valutaárfolyam-politika. 1988-ban tovább egyszerűsítik az előírásokat, a jóváírási tarifákat egységesítik a különböző árukategóriákban. Motivációs szerepüket erősíti szoros kapcsolatba hozásuk az export hatékonyságával. Módosításra lehet számítani a klí- ringvalutát illetően. Lengyelországban — éppúgy, mint más szocialista országokban — ez a devizagazdálkodásnak igen merev része, amely eddig ellenállt minden liberalizáló és decentralizáló törekvésnek. A nemzetközi „árut áruért”, elszámolások nem biztosítanak ezen a területen szélesebb manőverezési lehetőséget. A lengyel bankok rövidesen megkezdik a klíringvaluták adásvételi közvetítését. Ez minden bizonynyal elősegíti a klíringforgalom aktivizálását, amelynek részvétele a lengyel külkereskedelemben — beleértve a konvertibilis cserét is — viszonylag jelentős. A tervek szerint 1989-ben a deviza- gazdálkodásban még egy lényeges átalakulás következik be. A jelenleg érvényes rendszert — melyben a vállalatoknak az államkincstár adja el a deviza- bevétel bizonyos részét — „megfordítják”. Az exportáló vállalatok adják el az államnak az általuk megkeresett devizát. Ez látszólag formális intézkedésnek tűnik, lényege azonban a gazdasági viszonyok új formája, ahol a központi adminisztráció már nem „vezérigazgatója” a népgazdaság révén ismert „kollektív vállalatnak”. így a devizagazdálkodásban is visszatükröződnek a lengyel államrendszer és népgazdaság rendszerének átépítését célzó törekvések. LASSÍTOK ÉS GYORSÍTÓK Viták a peresztrojkáról A Szovjetunióban éles, és a sajtóban korántsem teljesen visszatükröződő viták után életbe lépett az állami vállalatokról szóló törvény, amely a népgazdaság nagy — körülbelül kétharmad — részét átirányítja az önfinanszírozás sínjére. Mindenütt érvényesülni kezd a radikális gazdasági reform, amelyet eddig kísérleti jelleggel próbáltak ki a gazdasági mechanizmus néhány kulcspontján. Nem pókháló A ajtó nyitva áll. Mi van mögötte? Kiderült, hogy újabb problémák. Hiszen az utasításos rendszer hosszú évei alatt kialakult hálót nem pókhálóból fonták. Pavel Bunyin akadémiai levelező tag közgazdász, a reform egyik legaktívabb híve nemrég arra emlékeztetett: a Szovjetunióban ez a harmadik, az 1965-ös és 1979-es próbálkozást számítva ötödik kísérlet arra, hogy a népgazdaság irányításának lényegében félig hadigazdái- . kodási módszereiről áttérjünk a közgazdasági módszerekre. Mind- ' eddig a bürokrácia győzedelmeskedett. Győzött és létszámban tovább növekedett. Ma az irányító apparátus 18 millió emberből áll. Lehet-e hát vértelen kapitulációjára számítani? Fogalmazzunk pontosabban! Túl egyszerű és csalóka dolog volna azt mondani, hogy az átalakításnak a gazdaságban 18 millió ellensége van. Szó sincs róla. A Szovjetunióban ma nincs politikai ellenzéke az átalakításnak, ez biztató jel. Az apparátus talán kisebb kivételekkel ellenzi, de nem nyíltan, hiszen ez ma egyszerűen öngyilkosság lenne. A tervutasításos rendszer szenvedélyes ellenzője, a Lenin Agrártudományi Akadémia ismert tagja, Vlagyimir Tyihonov úgy gondolja, hogy a peresztrojka végrehajtására a mezőgazdaságban negyedszázadra van szükség. Ez ma az egyik szélsőséges nézet, noha Tyihonov akadémikus optimistának tartja magát. Hasonlóan vélekedik az éles vitacikkeiről ismert Nyikolaj Smeljov professzor: „Meggyőződésem, hogy a peresztrojka hosszabb és bonyolultabb folyamat, mint sokan gondolják. Eleve csalódásra ítéli önmagát, aki azt hiszi, hogy 2-3 év múlva meg lehet fújni a győzelmi harsonákat.” Ez a reform legszenvedélyesebb híveinek a véleménye. Igazuk van-e? Kommentárként idézzük Ábel Aganbegjan akadémikust, aki a brezsnyevi pangás idején is következetesen állást foglalt a változás gondolata mellett — igaz, kapott is érte a fejére. „Nagyrészt osztom azok radikalizmusát, akik szerint az új gazdasági mechanizmus amolyan kompromisszum azok között, akik azonnal és forradalmian meg akarják változtatni az irányítási rendszert, s akik annak evolúciós fejlesztését kívánják. Ennek a nézetnek van alapja. De számolni kell azzal is, milyen óriási a felelősség minden radikális döntésért, az új gazdasági mechanizmusra való áttérésért. Sokmilliós veszteséget hozhat a gazdasági mechanizmus átalakításában tett bármilyen helytelen lépés. Viharok vagy zátonyok? Tegyük hozzá, hogy a szovjet vállalatok önfinanszírozását be kellett szorítani a jelenlegi, jórészt régi elvek alapján kidolgozott ötéves terv kereteibe, a hátralévő 3 év tehát aligha lesz békés együttélés a régi és az új rendszer között. így érthető, hogy sok vállalat nem siet áttérni az új útra. Az utasításos szigorú tervezés megszűnik, de helyén megjelent — sikeresen álcázva magát —- az állami megrendelés, amely néha meghaladja a kapacitás 90 százalékát, ebből adódóan a nyereség 90 százalékát elvonják a minisztériumi költségvetésbe. Mindez az évtizedek alatt kialakult és ható voluntarista döntésekkel, vagyis irreális árakkal párosult. így nem csoda, ha a gazdasági vezetők nem tudják, mitől tartsanak inkább — az önfinanszírozás tengerén lehetséges viharoktól, vagy a tervutasítás kialakította hatalmas, part menti zátonyoktól. A radikális gazdasági reform valóra váltásának reális akadálya az, hogy „a holt lehúzza az élőt”. Ezzel egy időben újabb problémák is fel- ködlenek, amelyeket maga a reform hoz magával. A szovjet közgazdászok például meglehetősen egyöntetűen úgy vélik, hogy a reformmal nem jár majd együtt a munkanélküliség. De nem oldódik meg automatikusan több százezer ember elhelyezése, akinek a munkája fölöslegessé válik, hiszen ehhez gyakorlatilag nem volt meg a mechanizmus, azt meg kell teremteni. Az árreform lélektani következménye Gyakorlatilag mindenki érzi, hogy elkerülhetetlen az általános — nagy- és kiskereskedelmi árreform, de még nem mérték fel annak szociális és lélektani következményeit. Még nagy vonalaiban sem került le napirendről az a lehetőség, hogy a reformot az „igyekvők” sietsége, vagyis a formális végrehajtás fosztja meg hitelességétől. Ez kipróbált bürokratikus módszer az új megfojtására. Reális az a veszély is, hogy a kialakult valós helyzettel nem számolva, őszintén akarják gyorsítani a változásokat, álforradalmi, de a valóságban ugyanolyan adminisztratív intézkedésekkel. Szóval egyre bonyolultabbá válik a helyzet. Egyébként erre vall más szocialista országok tapasztalata is, amelyeket figyelemmel kísérnek a Szovjetunióban azok, akik határozott változásokat sürgetnek és azok is, akik óvnak attól, hogy a fokozatos evolúciót kívánják, meghagyva az utódoknak a legfontosabb döntéseket. A radikális és gyors cselekvés hívei eltúlozzák a helyzetet. Nyilatkozataiknak mégis megvolt a pozitív szerepük, mert felkeltették a közvélemény figyelmét. A jövő, természetesen, mindent helyretesz. Minden bizonnyal pontosítják, kiigazítják, elmélyítik a mai szovjet gazdaság- politikát. A városképbe illeszkedve • Már hagyományosnak mondható törekvés Kecskeméten, hogy a/ új épületek is szervesen illeszkedjenek a csaknem évszázados városképhez. A Dózsa György úton például a Katona József Gimnázium és a laktanya a meghatározó, hozzájuk igazodik majd a képünkön látható lakóépület homlokzata. A Közületi Beruházási Vállalat megbízása, s a Bácsterv (Öveges László) tervei alapján készül a 60 lakás a Dutép kivitelezésében. A vázszerkezet előre gyártott pillérekből, valamint „Hünnebeck ” (NSZK) technológiá val előállított födémekből és merevítőfalak- ből áll össze. Ha az épületet a tervek szerint az idén sikerül befejezni, akkor a lakók a jövő esztendő első napjaiban kaphatják meg a kulcsokat. (Fotó: Tóth Sándor) Csökkenő árak a mezőgazdaságban i Egyes mezőgazdasági cikkek világpiaci árának további csökkenését még az sem fogja megakadályozni, hogy ezekből a termékekből várhatóan csökken a termelés — állapítja meg legújabb elemzésében a FAO. A szervezet a terményárakról számszerű becslést nem közölt, de áresést valószínűsítenek 1988-ra is. A búzaárak például rendkívül alacsony szinten maradtak 1987 végéig. Az agrártermékek árai tavaly átlagban 12 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál, de a gabonafélék 15 százalékkal, a növényi olajok 15,5 százalékkal olcsóbbodtak. Az italok alapanyagául szolgáló termények árában ugyan 34,5 százalékos emelkedés következett be, de ez elsősorban a kávé szabadpiaci árának 54 százalékos megugrásával magyarázható. A FAO a fejlődő országokra nehezedő elviselhetetlen adósságterhekkel, valamint a fejlett országokban tapasztalható erősödő piacvédelemmel magyarázza a terményárak csökkenő tendenciáját.
