Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-22 / 18. szám

1988. január 22. • PETŐFI NÉPE • 5

ÉLENJÁRÓ TEHENÉSZET

F ' ■ ’

0 Tejporból, tápból és luccrnapogácsából áll a fiatal borjak menüje. Egyik gondozójuk Majer Ferenc. (Somos László felvételei)

• Besscnyi István igazgató: — Az árak magasabbak, a vásárlók kritikusabbak.

Lapunk munkatársai nem egy alkalommal jártak már a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát országos összehasonlításban is élenjáró tehenészeti telepén. Érdemes időnként felkeresni ezt a telepet, már csak azért is, mert minden alkalommal újdonságokat láthatunk.

Kiss Dezső, aki a csikójárási tehenészet vezetője — két esztendő múlva éppen három évtizede lesz a szakmában — mondja:

— A tehenészeti telepünk újkori történetét 1972-től számolhatjuk. Akkor kezdődött a fajtaátalakító keresztezés. Valóban szép utat jártunk be másfél évtized alatt. A kezdeti, tehe- nenkénti 2 ezer 800 literes hozam mára 6800-6900 literre növekedett. Az akkori magyartar- ka-állomány most már csaknem tiszta vérű Holstein-fríz lett.

1035 tehenünk van és az idei tervünk 7 millió 141 ezer 500 liter tej megtermelése. Ezt a KAGE tejfeldolgozójába szállítjuk.

Érdeklődöm, hogy a szomszédos szobában látott számítógépet mire használják. A válasz inkább a szakemberek érdeklődésére tarthat számot, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy három évvel ezelőttig a tenyésztési, termelési adatokat tartalmazó kartonrendszert hárman kezelték. Azóta egy ember és a Commodore 64-es gép látja el ezt a feladatot. A gép hasznosságát bemutató egyik példa is elgondolkodtató. Az állomány szerkezetének vizsgálata a törzsállattenyésztőnek egy hétig adna munkát. A számítógép pedig alig fél óra elteltével írásban is közöl minden fontos adatot.

Miután a szigorú állategészségügyi előírásoknak eleget téve beöltözünk a telep bejárásához, Kiss Dezső útközben arról tájékoztat, hogy náluk 1987- ben egy liter tej önköltsége 6 forint 78 fillér volt. Az átlagár, amit érte kaptak

7,50-7,60 forint közötti. Ha ehhez hozzávesszük a literenkénti 2,80 forintos állami támogatást is, akkor a telep tiszta nyeresége 21 millió 60 ezer forint.

A számítógép szervez, az ember végez

& wr*

Először a borjúnevelő épületébe megyünk. Ezt a telepvezető „nyújtónak” nevezi. Ide a borjak 60 napos koruk után érkeznek. Jelenleg 150 kis állat vendégeskedik itt. Utána abba a helyiségbe jutunk, ahová a legfiatalabb, az éppen világra jött állatok kerülnek. Az egyik, társainál valamivel. nagyobb borjú kíváncsi tekintettel vár tőlünk —- nyilván — repetát.

— Az ilyen állatokat nem szeretjük, túl nagy súllyal született, ezt megszenvedi az anyja is.

Megtudom azt is, hogy itt szoktatják hozzá őket a szilárd táplálékhoz, amit először lucernapogácsa formájában kapnak.

Következő állomásunk a tejtermelő tehenek egyik istállója. Százas egységekben tartják az állatokat, itt az ösz- szeválogatás mércéje a tejtermelés. Az elit állomány a naponta negyven liternél többet adó egyedekből áll. Ezenkívül vannak 35 literes, 30 literes - és tovább 5 literenként csökkenő mennyiséget produkáló — tehenek. Erre azért van szükség, mert a „teljesítményükhöz” mérten kapják a takarmányt.

• A S/.crlctics Jánosnc kezdte számítógép több embert pótolva segíti a telep munkáját.

0 Kiss Dezső méltán lehet büszke az állományra, az országos szakmai versenyben már régóta az élbolyhoz tartoznak.

Ami a tejelő állatok számára naponta 4 kilogramm lucernaszénából, 20 kilogramm fővetésű silóból — és minden kifejt liter tej után kapott 4 dekagramm :— tejelőtápból áll.

— Teheneinket az amerikai módszer szerint bíráljuk. Vizsgáljuk a típust, a marmagasságot, a. tőgy alakulását, a farmedence állását és a lábszerkezetet. Ezeket az IBS amerikai cég módszere szerint pontozzuk. Az eredményt elküldjük, erre ők a számítógépes értékelés után javasolják a keresztező vonalat. Erről végül mi döntünk. A szaporítóanyagot mélyhűtve küldik. A szerencsésen kiválasztott bika növelheti a tej mennyiségét és a zsírtartalmát. Egy sikeres megtermékenyítés átlagosan 52 dollárba kerül.

A tejházban nemrég fejeződött be a délelőtti fejés. Az alapos takarítás után még nedves a beton. A hetvenkét dolgozónak munkát adó telepen szinte mindenki a végtermék, a tej után kapja a fizetését. Literenként 20 fillér a mozgóbér. Az elletőben dolgozók pedig az élve született borjak után érdemelnek mozgóbért.

Czauncr Péter

Csehszlovák gépjárműipari fejlesztések KGST-integrációban

A csehszlovák gépjárműipar, létrejötte után rögtön bekapcsolódott a nemzetközi szocialista munkamegosztásba. Az együttműködés alapjait ma a KGST munkaszerveiben fektetik lé, mindenekelőtt a KGST Gépgyártási Együttműködési Bizottságnak 7. sz. ágazati irodájában, amelynek irányításával Csehszlovákiát bízták meg. Az együttműködés olyan területeket ölel fel, mint a gépjárműipar fejlődésének elemzése és prognosztizálása, a termelési kooperáció, a tudomány és technika. a KGST-szabványok, a gépjárművek szervizelése és karbantartása. E megállapodások alapján gyártja és exportálja a többi KGST-tagországba Csehszlovákia a Tatra teherautókat, a H 13X- hűtőkocsikat, a Bob nevű közüzemi gépjárműveket, a Karosa öntőgépeket, a LIZA dízelmotorokat, továbbá üzemanyag-szivattyúkat és fényszórókat, valamint importál IFA V 50-es teherautókat, csuklós Ikarusz buszokat, IFA betakarítógépeket, teherautó- és autóbusz-hátsóhidakat.

Ugyancsak nagy jelentőségű az a megállapodás, amely speciális berendezések és felszerelések sokoldalú szakosított és kooperációs gyártását irányozza elő a gépjárműipar számára 1990-ig.

A pótlólagos kapacitások megteremtése természetesen olyan beruházásokkal jár, amelyeket a KGST-tagorszá- gok ötéves tervei nem irányoznak elő. Ezért fel kell használni a Nemzetközi Beruházási Bank hiteleit nemcsak a testvéri országok valutájában, hanem szabadon átváltható valutában is. Az 1990 után végrehajtandó beruházásokat már számításba kell venni a következő ötéves tervekben.

A KGST-tagországok előzetesen megállapodtak arról, hogy fokozatosan valósítják majd meg a gépjárművek összeszereléséhez szükséges valameny- nyi főalkatrész kooperációs szériagyártását. Az első szakaszban 9 ilyen alkatrészt választottak ki. Csehszlovákia turbókompresszorok (CZM-Strakoni- ce), radiátorok (Autopal-Novy Jivin) és üzemanyag-szivattyúk (Motorpal- Hihlava) gyártására szakosodik. Üzemanyag-szivattyúkat és turbókompresszorokat Bulgáriába, Magyar- országra, az NDK-ba, LengyelországÜJ FELADATOK ELŐTT AZ ÉLELMISZER-KERESKEDELEM

Mit tesznek a vásárlók érdekében?

Nem volt kis dolog, hogy a magyar élelmiszer-kereskedelem állni tudta a vásárlók decemberi rohamát. Dicséretükre legyen mondva: nem

volt fennakadás az ellátásban, s amennyiben mégis akadtak rések, azt gyors megrendeléssel, szállítással nyomban „betömték.” Érdekes módon, december végén még mindig rendelkeztek tartalék• Kopjás József boltvezető: — Mindent meg kell tenni a vásárlók érdekében.

• Inges Vilmos eladó: — Meg kell felelni a követelményeknek.

kai, s derekasan

állták a két ünnep közötti csúcsforgalmat. Emellett elvégezték a leltározás és az átárazás nem kis munkáját, de ezután sem pihenhetnek meg babérjaikon.

ba és a Szovjetunióba fog szállítani, míg radiátorokat az NDK-ba, Lengyelországba.

Ugyanakkor a csehszlovák szervezetek az NDK-ból csuklós tengelyeket, Lengyelországból pedig gázszelepeket fognak beszerezni. Ezeket a szakosított termékeket az új típusú Skoda S—781 - es személyautó összeszerelésénél fogják felhasználni. A KGST-tagországok és Jugoszlávia közötti, 1995-ig érvényes kormányközi egyezmény értelmében a szerződő feleknek szavatolniuk kell a szakosított termékek magas műszaki színvonalát és jó minőségét. A csehszlovák fél a szakosított gépjárművek már említett hét tételét kínálja exportra. Ugyanakkor hat árucsoport importjában érdekelt (idetartoznak az UAZ, a RAF és az IFA 10-s típusú gépjárművek, az IFA betakarítógépek és a csuklós Ikarusz buszok). Most dolgoznak azon a terven, amely LIAZ gépjárművek bekapcsolását célozza nemzetközi kamionszállításokba. A gépegységek részegységek, és alkatrészek gyártásszakosítására szóló megállapodás szerint a csehszlovák fél tíz árucsoportban ajánl fel'exportra szakosított termékeket.

A Konzum Kereskedelmi Vállalat igazgatóját, Bessenyi Istvánt és munkatársait mégsem a múlt év nehézségeiről, gondjairól kérdezzük, hanem arról, hogy mit tesznek ebben az esztendőben a megváltozott ár- és kereseti viszonyok közepette a lakosság jobb, teljesebb ellátásáért.

— Ami igaz volt az elmúlt évben, az ebben az évben is érvényes — kezdte az igazgató. — Az élelmiszer-kereskedelem boltjai január 2:án leltározva, átárazva fogadták a vásárlókat. Az árak magasabbak, a vásárlók kritikusabbak lettek. Az a véleményem: mi már nem fogadhatjuk el azt az árut sem a nagykereskedelemtől, sem az üzemektől, amelyiknek minősége nem éri el a kívánt szintet. Időnként természetesen kényszerhelyzetben vagyunk, főként ha alapvető élelmiszercikkekről van szó, amit nem küldhetünk vissza, mert akkor hogyan szolgáljuk ki a vevőket. Szállító partnereinket azonban figyelmeztetjük, hogy legközelebb ilyen árut nem veszünk át. Új feladatokat kell megoldani, és elszakadni a régi gondolkodásmódtól. A fogyasztói szokásokat magunk nem tudjuk befolyásolni. Minden egyes áremelést követett egy ilyen átrendeződés, amelyhez alkalmazkodnunk kell. Annak ellenére, hogy növekedett az áruk ára, az élelmiszer-kereskedelem nem került kedvező pozícióba, mert csökkent a kiskereskedelmi árrés. Ez sajnos kihat a bolthálózat fejlesztésére, mert a bruttósítást is ebből kell végrehajtani. Jelentősebb korszerűsítésre tehát nincs lehetőségünk, de a vállalat a nyereségből tervezi néhány bolt átalakítását.

Az idén a Konzum Kereskedelmi Vállalatnál főként a boltok áteresztőképeségének, az árukínálat bővítésére, az eladókkal szembeni követelmények növelésére helyezik a hangsúlyt. Az áruforgalmat zökkenőmentesen kell megszervezniük, amit nehezít, hogy sokszor nem tudják: miből mennyit rendeljenek, mert a fogyasztás struktúrája változóban van. Bármilyen furcsa: nemcsak az olcsó áruk felé tolódott el a kereslet, hanem drágábbak irányába is.

Kopjás József Kecskeméten, a Széchenyi városi ABC-áruház vezetője, üzlete egy év alatt 100 millió forint forgalmat bonyolított le.

Minden áremelés után, de most .különösen, várjuk a fogyasztói átréteg- ződést. Alapvető célunk az igények maximális kielégítése. Sokszor dühös vagyok, amikor azt mondják: olcsó áru. Mi is az olcsó áru? A tepertő, a szalonna, a disznósajt. S mit keres a vásárló? Párizsit, szafaládét, szárazárut. Kétségtelen, mindegyikből kell, s igyekszünk is eleget tartani. Mit is teszünk a vásárlók jobb ellátása érdekében? A zöldség és gyümölcs teljes választékát kínáljuk, akárcsak a húsokét és húskészítményekét. A kínálatot úgy próbáljuk bővíteni, hogy több szállítótól vásárolunk, és közvetlenül az élelmiszeriparral is tárgyalunk. Lehetőségeink megvannak — már ami a beszerzést illeti —, ezért figyeljük a vevők kívánságait, s ha szükség van, azonnal intézkedünk, hogy a keresett árucikk rövid időn belül kapható legyen nálunk.

Inges Vilmos Kecskeméten, a Kossuth téri bolt dolgozója, közvetlenül észleli, tapasztalja a vevők hangulatát. A jó kereskedőnek alkalmazkodnia kell a vásárlóhoz. Ő mit tesz a nagyobb bevétel elérése érdekében?- A vevő igénye a kereskedő számára parancs, s ezért igyekezni kell, hogy az általa keresett árucikkeket ott és olyan minőségben találja meg, ahol megszokta. A vásárló ma már érzékenyebben reagál az árra, a mennyiségre, a kiszolgálásra, mint máskor. Igényesebb, mert — helyesen — megköveteli, hogy a pénzéért azt a minőséget kapja, amit keres. Kell-e változtatni a kereskedő magatartásán? Feltétlenül. Jó kontaktust kell teremteni a vásárlóval, s ha véletlenül nincs a keresett áru, meg kell próbálni mást, akár olcsóbbat, akár drágábbat ajánlani. Mindenképpen figyelembe kell venni az új és megnövekedett követelményeket, mert csak így tudjuk megtartani a vásárlókat . . .

Három kereskedelmi szakember mondta el véleményét, amelyből egyértelműen kicsengett: nemcsak az áruellátást, a beszerzést, a minőséget, a jó tárolást, gusztusos kínálatot kell a kereskedőknek szem előtt tartaniuk, de változtatniuk kell az eddigi szemléletükön is, jobban kell figyelniük a vásárlók igényeire is.

Gémes Gábor

A kilábalás és az ipar

A KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓK korábban rendre azt jelezték, hogy a lakosság nagy többsége valójában nincs tisztában az ország gazdasági gondjainak, bajainak súlyosságával. Politikusaink pedig azt hansúlyozták, hogy nem is csoda: az állam — s jelesül a költségvetés — sokáig, megengedhetetlenül hosszú ideig a lehetőség szerint átvállalta, de legalábbis enyhítette e gazdasági gondokból adódó lakossági terheket.

Napjainkra fordult a helyzet: a még oly apolitikus gondolkodású, a gazdasági élet eseményeiben tökéletesen járatlan'laikus is tudja, mert egyre inkább érzi, hogy gazdaságilag enyhén szólva is nem vagyunk felfelé ívelő szakaszban. S mert ez ma már mindenki számára nyilvánvaló, sokasodnak a laikusok által is megfogalmazott — ám laikusnak korántsem minősíthető — kérdések: hogyan és miért jutottunk ide? A kérdésre adott obiigát válasz sokáig úgy hangzott, hogy azért, mert jó ideig jobban éltünk, mint ahogyan élhettünk volna; mert sokáig többet fogyasztottunk, mint amennyit fogyaszthattunk volna; s mert sokáig sokkal többet osztottunk el, mint amennyit eloszthattunk volna. S a túlfogyasztást, a túlelosztást, a túlköltekezést jórészt külföldi hitelekkel finanszíroztuk.

Ez így igaz, azzal a nem lényegtelen pontosítással — s ezzel kapcsolatban csak az utóbbi hónapokban hallani meglehetősen szűkszavú és kellőképpen óvatosan fogalmazott célzásokat — hogy a sokat emlegetett túlfogyasztás sem feltétlenül azonosítandó a hedonista jellegű lakossági fogyasztással. Magyarán és egyszerűen: nem — és elsősorban nem — mi éltük fel családi körben azt a pénzt, amit bizony a gazdaság régóta esedékes megújítására kellett volna felhasználni.

AKKOR HÁT MI TÖRTÉNT? A tudományos igényű elemzésekből leszűrhető megbízható magyarázatok még váratnak magukra — ezt is hallani újabban és gyakrabban —, de azért bizonyos, s eredményeit tekintve, nem túl szerencsés kimenetelű, ám annál több pénzt felemésztő gazdálkodási melléfogásokról máris .tudhatunk, mert különösebb tudományos elemzés nélkül is nyilvánvalóak. Például a beruházáspolitikánk’ és még inkább a beruházási gyakorlatunk.

Talán még emlékezetes: a hetvenes és a nyolcvanas évtized fordulópontjától kezdve, s lényegében mind a mai napig a megfontoltabb, a gazdaságosabb, s persze a kevesebb beruházás az egyik fő követelmény. A beruházások meny- nyiségi csökkentését illetően nem is volt eredménytelen ez a gazdaságpolitikai törekvés (annak veszélyével együtt, hogy ily módon óhatatlanul is összezsugorodik a technikailag, műszakilag egyre inkább „lepusztult” gazdaság mozgástere.) De vajon emlékezetes-e még, hogy e kényszerű beruházásvisszafogás milyen időszak után következett be? Hogy az 1973-as — és minden, energiában és nyersanyagban szegény országot kritikus helyzet elé állító — világpiaci árrobbanás nálunk olyan központi döntéshez vezetett, hogy a lehetőség szerint megpróbáljuk magunkat függetleníteni a külső energiapiacoktól. Vagyis pénzünk többségét energetikai és alapanyag-ipari beruházásokra költöttük, s a második — a hetvenes évek utolsó harmadában bekövetkező — világpiaci árrobbanás után is tovább erőltettük e folyamatot, s a beruházási pénzek nagyobbik felét az energetikai iparág fejlesztésére koncentráltuk. A feldolgozóipar fejlesztése főleg ebben az időszakban maradt el.

S vajon emlékezetes-e, hogy az országos energiatakarékossági programról a hetvenes évek első felében gyakorlatilag szó sem volt. Sőt: inkább csak kaján hangvételű tudósításokat láthattunk, hallhattunk és olvashattunk a nyugati világ legfejlettebb országainak drasztikus takarékossági intézkedéseiről, a kiürült autópályákról, a közlekedési korlátozásokról, az energiaigényes iparágak visszaszorításáról. Aztán persze — jócskán megkésve — takarékosság-ügyben ébredtünk mi is, s első lépésként megjelentek — emlé-, keznek még? — a „tojás-plakátok”, a „Forgó-Morgó” filmek, s egyéb, főleg a lakossági megtakarításokra figyelmeztető — esetenként szakmailag is dilettáns, és érdemleges eredményre aligha vezető — tanácsok.

ÉS AZ EREDMÉNY? A rendkívül nagy összegű energetikai és alapanyag-ipari fejlesztések ellenére saját gondjainkon aligha segíthettünk, az energetikai világpiactól semennyire sem függetleníthettük magunkat, ám az exportra inkább képes feldolgozóipart elhanyagoltuk. Következésképpen: a már hetvenes évtized közepén is avult exportszerkezet konzerválódott; a feldolgozóipar munkáját és termékeit a világpiac könyörtelenül leértékelte, s hogy ez a feldolgozóipar valamennyire is életképes legyen, az egyre gyakoribb és egyre nagyobb dózisú költségvetési injekciókat követelt. Gyakorta csak azért, hogy a lényegében piacképtelen iparágakban dolgozó százezreknek ne kelljen állás nélkül, megélhetési lehetőség nélkül maradva utcára kerülniük. S persze azért is, mert az időközben sorozatban felvett — és nem mondhatni, hogy racionálisan elköltött — külföldi hitelek törlesztési kötelezettsége miatt a végletekig elhanyagolt feldolgozóiparra egyre nyomasztóbb exportterhek hárultak.

Hát így és ezért is jutottunk oda, ahol most vagyunk, s e kényelmetlen helyzetből való kilábaláshoz csak az elhatározás, de legfőképpen a pénzzel finanszírozott ipari szerkezetátalakítás, mindenekelőtt pedig a feldolgozóipar fejlesztése szükségeltetik. Hogy mikor, hogyan és milyen körülmények között kerülhetett erre sor, azt a most formálódó iparpolitikai koncepció hivatott eldönteni.

Vértes Csaba